Rossz csillagzat alatt | Leisa Rayven - Hitvány Rómeó

„Olyan törékenynek tűnik az üveg, mégis túlél, karcolással, repedéssel akár. Személy szerint unalmasnak találom a hibátlan üveget. Ezeket mind azért szeretem, mert túléltek. Ettől szépek a szememben.”

Eredeti cím: Bad Romeo

Sorozat: Starcrossed 1.

Oldalszám: 500

Megjelenés: 2018.

Kiadó: Libri (Insomnia)

Ár: 3599 –

Amikor Cassie és Ethan a színművészetin találkoznak, a levegő is felforr körülöttük.

Cassie igazi jó kislány, nehezen találja a helyét a folyton bulizó művészdiákok közt.

Ethan ezzel szemben vérbeli rosszfiú, vad, tüzes, félelmetes és mégis érzékeny.

Akár a Romeo és Júlia amiben címszerepet kapnak Cassie és Ethan szerelme is mintha a csillagokban lett volna megírva amíg Ethan össze nem törte Cassie szívét, mindörökre eljátszva a bizalmát.

Valami rejtélyes okból, olyan rád nézni, mint megtalálni valami értékeset, amiről nem is tudtam, hogy elvesztettem.

Évek múlva a szívtipró visszatér, hogy ismét felforgassa a lány életét érintésről érintésre. Fokozatosan újraélik titkos diákszerelmük minden felemelő és pusztító pillanatát, mígnem rájönnek, hogy a csillagokban írt szerelemnek nem kell tragédiával végződnie.

Rossz nyelvek úgy beszélik, hogy a Rómeó és Júlia a világirodalom legjelentősebb szerelmi története. Nos, ami engem illet, én inkább úgy tartom, hogy a világirodalom története során keletkezett legkegyetlenebb fájdalmas emberkínzás és ostobaság. Röviden és kíméletesen, de bemelegítésnek ennyi elég. Így történhetett tehát, hogy Leisa Rayven könyvének címe kész atomrobbanást indított agyam mazochista felén – a kíváncsiság legyőzte az ódzkodásomat, tudjátok, amúgy is rég olvastam olyan könyvet, ami úgy istenigazából felbosszantott volna. A szívem mélyén szeretni akartam, még mélyebben viszont úgy éreztem, erre semmi esély, de mindegy is… legalább átadhatom magam egy kis időre énem sötétebbik oldalának, meg ilyesmi.

Így indult a történetünk, aztán ötven oldalig küzdve magam azt fontolgattam, hogy gyenge leszek, és inkább hagyom a projektet – és mivel totál jól tudok szilárd döntéseket hozni, épp ezután az elhatározás után visszafeküdtem az ágyba olvasni. Nem bántam meg.

Az alap, amire az írónő építette a történetet, úgy éreztem, biztosabb nem is lehetett volna – játszott kicsit térrel, idővel, kapcsolati állapotokkal, így épphogy csak elkezdtünk ismerkedni főszereplőinkkel, máris egy bonyolultabb képet kellett róluk felépítenünk magunkban, melyben szerepet játszottak múltbéli sérelmeik, s jelenben való változásaik is. De ez egy dolog. Én őszintén nem ettől estem hasra, bár bevallom, jó volt, tetszett, oké, lépjünk tovább. Egy szót mondok csupán: színház. Ennyi kellett, hogy könyvünk levegyen kicsit a lábamról.

Főhőseink a Broadway új színdarabján dolgoznak épp, eközben a múltban a Grove színiiskolába való bekerülésüket, s a színésszé válás felé tett első lépéseiket követhetjük nyomon. A jelenben noname darab, annál több konfliktussal, a múltban azonban rögtön mélyvíz, és nagy kapás: Cassie-t legnagyobb örömére, Ethan Holtot pedig legnagyobb bosszúságára a Rómeó és Júlia főszereplőinek választják. És itt kanyarodunk vissza a poszt elejére, mikor is azt mondtam, átok erre a két hősszerelmes galambra. Jó, lehet nem ezt mondtam… de bizton állíthatom, hogy ezt gondoltam. Sőt.

Egészen sajátos módon viseltetek Shakespeare ezen húzása iránt. Amúgy nagy figura volt, rengeteg csodás darabot írt, megépítette a Globe-ot, a szonettjei pedig bármikor képesek magukkal ragadni, annyira sugárzik belőlük az érzelem, az értelem és a profizmus. De Will, ez a történet baromi nagy ballépés volt.

Előre is elnézést kérek… én amúgy maximálisan tiszteletben tartom (szoktam tartani…) mindannyiunk ízlésbeli különbségeit. Semmi bajom azokkal, akik ezt… ezt szeretik. Mert lehet szeretni, nyilván lehet annak ellenére, hogy nekem nem megy. De Rómeónak és Júliának a puszta gondolata elég, hogy teljes csatateres vérontás kezdődjön az agyamban, úgyhogy igazán ne vegyétek magatokra. Az én bűnöm az egész – az enyém, és Williamé. Mert… egész egyszerűen abszurdum az egész. Még középkori viszonyok között is, bár az ember – legalábbis én – eljut egy szintre, mikor már nem is foglalkozik olyan semmiségekkel, hogy a cselekmény ideje alatt Júlia mindössze 13 éves volt, és Rómeó sem sokkal több, mégis úgy kerülgették egymást, mint két kiéhezett mókus. Hiszen akkor ez volt a normális, blablabla. Az én problémám nem is a kornál kezdődik, legyen az akármilyen nevetséges is. Egy szó kell, és vérengzésbe kezdek. Akarjátok?

Szerelem. Ó, édes, drága szerelem, mikor meglátsz valakit, a hormonjaid pedig zizegnek mint valami rezgőre állított telefon: rohadt zavaróan és úgy tűnik, végeérhetetlenül, aminek nem vethetsz véget máshogy, csak ha felállsz, odamész és leállítod. Vagy ha felállsz, megkeresed a csajt, és inkább még aznap megkéred a kezét, csak hogy lefektethesd végre. Trallala, de szép a szerelem, ó, várjunk. HOL ITT A SZERELEM?

Ez a gyengém. A kryptonitom. Mert olyan kevesen tudják ezt a szót helyesen használni, mégis mindenki mondja, tele van a levegő azzal, hogy szerelem. Alapvetően szkeptikus vagyok, s bár ennek ellenére próbálom, eddig mégsem sikerült elkapnom ennek a szerelem dolognak a fonalát. Sajnos. Egyet viszont ezer százalékig tudok. Hogy mi NEM az. A Rómeó és Júlia pedig nem egy szerelmi történet. Köze nincs a szerelemhez – vágyhoz van köze, hormonokhoz, szexuális feszültséghez, ha úgy tetszik az emberek állatias ösztöneiről szól a szaporodásra. Őszintén sajnálom, ha ezzel összeromboltam valaki romantikus lelkivilágát.

Fiúk, attól hogy ránéztek egy szép lányra, és úgy érzitek, szívesen megdöntenétek neki vannak  a legszebb szemei az egész földkerekségen, még nem lesztek bele hipp-hopp szerelmesek. És lányok, attól, hogy egy srác levetkőztet a szemével egész nap a két szép szemetekben akar gyönyörködni, még nem szerelmes belétek. Nem, ha ez mind az első találkozásotokkor történik. Nemnem. Észhez térni. Fiatalok vagytok (jeez, R és J túl fiatalok), most kell helyrerázni a fogalmat, hogy ne éljetek tévedésben.

Nem győzök elégszer bocsánatot kérni ezért a kitérőért… ezt talán tartalékolhattam volna egy real R&J értékelésre, de az már a kiborulásnak egy olyan formája, amitől valóban mindenkit megkímélnék. Jelen történetünk szerencsére nem e két galambocskáról szól, Shakespeare műve csak mint a főszereplők színházi tevékenységének első nagyobb lélegzetvételű robbanása szerepel itt, így a visszaemlékezéseknek, s párosunk múltbéli kapcsolatának nagy részét meghatározza. Ethan Holt – aka Rómeó – pedig éppen annyira ellenszenvét fejezi ki megformált karaktere iránt, mint azt nekem szokásom tenni, így odaítélek neki egy pluszpontot (Cassie-től meg levonok ötvenet, mert naiv).

Lényeg a lényeg, fent nevezett két főszereplőnk a jelenben sok év óta először ismét egy közös darabon dolgozik – kettejük kapcsolata viszont egészen más hangulatot áraszt, mint a hat évvel visszamenő múltbéli jelenetek. Ethan és Cassie között a levegő egészen fagyos lett, egyszerűen érezni a köztük feszülő konfliktust, s ahogy halad a történet, úgy bontakoznak ki egyre inkább Cassie negatív érzései, s a férfi elkövetett hibái, melyek idáig sodorták őket. Eközben a visszaemlékezések egészen a megismerkedésükig repítenek vissza: ez pedig nem csupán a két fél viszonyában bekövetkezett változásokra világít rá, de kiadja a szereplők múlt- és jelenbéli énje közötti kontrasztot is. Mert az aztán nagyon van…

Az ok ugyanis, amiért kezdetben majdnem feladtam a könyvet, az maga főhősnőnk, Cassandra. Felütötte bennem a fejét némi sajnálat iránta, lényegében mégis inkább csak idegesített amit csinált: megállás nélkül másnak próbálta kiadni magát, gyakorlatilag mindent megtett, hogy a színiiskola ostoba elitje maga közé fogadja, sőt, hogy egyáltalán, mindenki elfogadja őt. Mindenkinek meg akart felelni, de közben saját magát kezdte elveszíteni – épp ezért nagy szerencse, hogy időben a színre lépett a magába zárkózott, eleinte kissé antiszociális seggfejként beállított Holt. Akit a végletekig felidegesített Cassie ezen fajta viselkedése, de a köztük formálódó egyértelmű, de lassan kibontakozó vonzódás elég volt ahhoz, hogy mindkettejüknek pozitív változásokat indítson el. Hosszú út vezetett addig, míg egymáséinak mondhattuk őket, addig viszont jelentős jellemfejlődésen mentek keresztül, jobb emberekké és erősebb karakterekké váltak. A legjelentősebb átalakulást azonban hat szenvedéssel és felejteni próbálással töltött év eredményezte náluk, így a jelenidejű cselekményszálra visszaugorva ismét újabb arcokat ismerhetünk meg: Cassie óvatosabb, Holt nyíltabb lett. Mindketten tanultak a hibáikból: Cassie tudja, hogy nem engedhet többé utat Ethannel kapcsolatos érzéseinek, a fiú pedig végre rájön, ő maga hogy fejezhetné ki ezeket anélkül, hogy a sérülékenységtől és megaláztatástól kéne félnie. Bízni tanul, miközben elveszíti annak az egy személynek a bizalmát, akiére leginkább vágyik…

Úgyhogy van némi „ nem lehetsz velem”, aztán két perc (öt év) múlva „nem élhetek nélküled” huzavona, ám úgy érzem az írónő ütőképes indokokkal támasztotta alá szereplőink viselkedését: nem világrengető eseményekkel, de olyan alapvető emberi traumákkal, melyeknek igenis hatásuk van az egyén kapcsolatokhoz való hozzáállására. Ennek megfelelően Ethan és Cassie kapcsolata is – már romantikus regényhez képest – valósághűen bontakozott ki, lassan, óvatosan merészkedve mindig tovább. Ami… hát, nem mondom, hogy nem csapott át idegtépésbe olykor – mert valljuk be, épp amennyire megvan elsőre a bája egy csalódástól magába zárkózott szépfiúnak, annyira képes átcsapni fárasztóba egy végtelenített „nem lehetünk együtt, nem érdemlem meg a szeretetet” játék. Ethan efféle viselkedése a múltban jelentős ideig hátráltatta a szerelmi szál előmenetelét, de talán éppen ettől lett olyan szép, mikor Cassie-vel végre együtt láthattuk őket. Az más dolog, hogy a későbbiekben mi történt… mindenesetre a séma a jelenidejű részekben is visszatér. A szereposztás fordított, ezúttal Cassie a sértett fél, próbál nem engedni a vonzalmának, mert fél hogy megsérül, blabla… szóval igen. Összességében a sorozat nyitókötete tökéletes kibontakozást engedett néhány jól ismert közhelynek… mégis, azzal, hogy az írónő különleges környezetbe ültette ezeket az elemeket, valamint szerethető jeleneteket, pörgést, valamint jó humort biztosított ötszáz oldalon át, sikerült kiemelnie történetét a tömegből. Annyira legalábbis, hogy jobban megkedveljem a hasonló egypár olvasmányomnál… A színházi élet bemutatása, Holt karaktere, valamint az egyre élőbbé váló Cassie furcsaságai – s az ebből adódó vicces jelenetek – mind-mind olyan pillanatokat szültek, mikor kifejezetten hálás lehettem, amiért kézbe vettem a kötetet.

Tudhatjátok, hogy egy ideje leálltam ezekkel a könyvekkel, és nem is kifejezetten éreztem a kísértést, hogy visszatáncoljak „bűnös, női pornóval kelő-fekvő” életmódomhoz… s bár talán a Hitvány Rómeóval való minden pozitív tapasztalatom ellenére pár hónap múlva nem is fogok emlékezni a történetre, úgy érzem, megéri. Épp amennyire ránézni is képtelen voltam ezekre a romantikus/erotikus könyvekre az elmúlt hónapokban, most rájöttem, hogy épp annyira jelent fellélegzést néha kézbe venni egy-egy ilyet. A stílusom úgy érzem továbblépett, fejlődött… de van valami ezekben a történetekben, amire a lelkemnek attól még szüksége van. A maga műfajában pedig Leisa Rayven története igenis kellemes és szerethető – éppen kellő elegye a drámának, az édes jeleneteknek, múltnak, jelennek, józan észnek, ostobaságnak, szerelemnek és színháznak. Ez utóbbinak pedig sok szép, érdekes vagy épp szórakoztató jelenetet köszönhetünk. Mindent összevetve ajánlom tehát a könyvet a romantikus műfaj kedvelőinek, akik ha már itt tartunk, nem vetnek meg némi erotikát, s egy igen szexuális természetű főszereplőlányt sem. Basszus, Cassie olyan egy szexuális vadállat, hogy Holt helyében abba már durván belepirultam volna xd Ajánlom annak, aki csupán pár óra kikapcsolódást keres, de abból a kellemes és humoros fajtát, amin épp amennyire nagyokat lehet nevetni, úgy lehet olvadozni is némi csoki majszolása közben.

Kedvenc karakterek:

Ethan Holt egy elcseszett ember. Bírom az ilyen elcseszett embereket. Holtot pedig imádom! Nagyjából attól a perctől kezdve, hogy tócsnit sütött Cassie-nek… ismétlem, FREAKIN’ TÓCSNIT SÜTÖTT CASSIE-NEK! Tudniillik, a tócsni Virágland nemzeti étele, úgyhogy felettébb értékeltem a gesztust – de ez legyen csupán egy Holt hőstetteinek, vagy éppen szeretnivaló pillanatainak rengetegéből. Ha nekem valaki tócsnit sütne, neadjisten még hozzá is mennék.

Kedvenc részek:

Abszolút csúcspont? Valószínűleg Cassie és Holt kisebb vitája a Rómeó és Júlia kapcsán – és itt felírok újabb plusztpontot Holt javára, ugyanis épp annyira megvan a véleménye arról a „málészájú puhapöcsről” szigorúan idézve, mint nekem, és velem ellentétben képes volt ezt összeszedetten kifejezni, anélkül, hogy két mondat után fájdalmas halálhörgés szakadt volna fel belőle, mint belőlem szokott, ha ezt a témát érintem. Mint fent említettem már, a R&J az én kryptonitom.

Kedvenc idézetek:

„Nemrég a Tiberisz partján ültem egy padon, és néztem az ottani párokat kézenfogva sétálni és csókolózni. Boldogok, szerelmesek. Olyan könnyűnek tűnt akkor. Mintha másnak adni a szíved nem a világ legfélelmetesebb dolga lenne. Ezt még mindig nem értem. Nem tudják, micsoda hatalmat adnak a másik kezébe? Abszolút, jövőformáló hatalmat? Nem értik, hogy mennyire fog fájni, mikor minden tönkremegy? És, lássuk be, egy év múlva azoknak a pároknak a kilencven százaléka nem lesz már együtt. Akár hat hónap múlva sem. És mégis, ott sétálnak, ölelkeznek, csókolóznak, mit sem törődve a fájdalommal, ami les rájuk.”

***

„Néha az emberek nem csak azért húznak fel falakat maguk körül, hogy kívül tartsanak másokat, hanem hogy lássák, ki törődik velük annyira, hogy ledöntse azokat.” Jézusom, ez annyira k*rvára gyönyörű. <3

***

„Ha csak rágondolok a majdnem-csókunkra, beindulnak a női részeim. Nincs szívem elmondani nekik, hogy anélkül fogunk meghalni, hogy valaha megtapasztaltuk volna, milyen egy orgazmus. Depresszióba esnének, és nem engedhetem, hogy szomorú legyen a vaginám.”

***

„Nem ez lenne az élet értelme? Hogy megtaláld azt az embert a világon, aki tökéletesen illik hozzád?

– Igazából, Taylor, az élet értelme az, hogy ne halj meg. Ebben Rómeó és Júlia csúnyán megbukott.”

Borító: 5/2.5

Nem, Cassie, én NEM indultam be Holt hátától. Amúgy sem hinném, hogy Holtnak ilyen háta lenne – de lényegtelen is. Hogy mi a lényeges? Az összkép, ami egyszerre esik a nálam tiltólistás borítók kategóriájába ezzel az erotikus jelenettel (amit a könyvben nem kifogásolok, a borítón annál inkább képes átfutni ízléstelenségbe), és kelti valami cukorfelhő érzését az ajánlás melletti szívecskékkel és cirádákkal, meg a gyerekbarát betűtípussal (van ilyen?). Tény, hogy az egész Hitvány Rómeó jelenség igen figyelemfelkeltő, és nem is kimondottan csúnya, számomra viszont hatalmas ellentmondás, amitől kifejezetten szeretni nem bírom. 

Pontozás: 5/4

Leisa Rayven könyve egy mindennapi történet, nem mindennapi köntösbe bújtatva. Szigorú szülők által elnyomott, önbizalomhiányos lány, egy tehetséges, szívdöglesztő ámde seggfej benyomását keltő magányos farkas, egymás végtelennek tűnő kerülgetése a köztük pattogó szikrák ellenére… ezerszer láttuk már ezt, nem? Viszont mikor már kezdenénk elkönyvelni magunkban az egészet, mint a húszezredik egyforma sémára épülő szerelmes regényt, szereplőink kipattannak megszokott szerepkörükből, mint creepy bohóc a bűvös dobozból. Cassie megfelelési kényszerét kinőve roppant szórakoztató, és tetőtől talpig belevaló lánnyá válik arról nem is beszélve, hogy félelmetes, milyen szexmániás vadmacska él benne, de komolyan, Holtról pedig kiderül, mennyire szeretnivaló ember, mikor ledobja a fagyos álarcát. A múltban gyönyörű romantikus történet épül karaktereink kibontakozására – a jelennek hála viszont végig körüllengi párunk boldogságát a vég érzése, így szerelem, csalódás, félelem, bizalmatlanság váltja egymást megállás nélkül kész érzelmi hullámvasutat teremtve, amibe a színházi jelenetek és a karakterek humora visz üde színfoltokat időről időre. Tény, hogy az összkép távolról sem tökéletes, de én még így is azt érzem, hogy megéri szánni rá pár órát, ha az ember lánya csak ki akar kapcsolni egy kicsit.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Őszre hangolva 2018 | Beköszönt a versszezon

Hey, virágszálak! Újabb nem annyira őszinek tűnő őszi nap, újabb nem feltétlenül őszinek tűnő őszi poszt… akárcsak a napokban publikált playlist kicsit borongósabb számai, úgy a versek sem évszakhoz kötött dolgok, számomra mégis megvan bennük az a tipikus őszre jellemző hangulat, amitől ilyenkor esik legjobban hallgatni/olvasgatni őket. Fogalmam sincs, mennyien tudjátok – szerintem említettem már pár posztban –, de én magam eléggé szeretem a verseket, olykor elszórakoztatom magam egy-egy kötetet böngészve, de sajátokat is szívesen szülök, mikor éppen elég nyomorúság van bennem, ami megihlethet. Hatalmas szerencsétekre viszont mára nem ezeket terveztem bedobni: alább 5 verseskötetet gyűjtöttem össze, melyekhez idén volt szerencsém, és többségben ajánlani is tudok nektek is, ha a takaróba burkolódzós, kávét iszogatós képbe elkéne valami falatnyi olvasnivaló. Enjoy!

1. rupi kaur – milk and honey

Kezdeném a feketelevessel, ugyanis, az a határozott vonallal áthúzott, de amúgy nagyon is komolyan gondolt „többségében” pár sorral fentebb egyáltalán nem a véletlen műve volt. Mert alapvetően ha van könyv, amit jó szívvel legfeljebb az ellenségeimnek ajánlanék, mint pusztító fegyvert, akkor az a milk and honey. Egen, tiszta kis betűvel. Igen, a szerző is, és nem azért, mert nemecsekezek, bár aki művésznek hívja magát, miután versnek szán kb. annyit, hogy „az ölelésed az otthonom” az véleményem szerint megérdemelné.. Lényeg a lényeg, számomra az év egyik legnagyobb szenvedése volt a kötet, ennek ellenére továbbra is bestseller, továbbra is kiemelkedő csillagozású Goodreadsen, továbbra is sokak kedvence – s ezeket ugyan megérteni nem tudom, tegyünk úgy, mintha elfogadnám. Nyilván van valami a milk and honey-ban, amitől világszerte rengeteg nő a magáénak érzi, talán mert a szerző közhelyekben gondolkodva ír szerelemről, úgy, hogy azt abszolút mindenki megértheti. Nekem ez nem jött be, ahogy a halálba használt enterek és folyószövegben is feleslegesnek vélt nagybetűk sem… de minden jel arra utal, hogy véleményemmel a kisebbséget erősítem – hogy ti miként vélekedtek majd rupi kaur kötetéről, eldől, ha tesztek vele egy próbát. Jó hír azok számára, akik fontolgatják az olvasást, hogy a Könyvmolyképző hamarosan magyarul is hozza. | Értékelésem

2. Závada Péter – Ahol megszakad

Alapvetően talán megosztó dolog a kortárs költészet, és elég sokáig szerettem versek említésekor én is inkább csak Petőfire, Ady-ra, Aranyra, meg az egész irodalomórás bagázsra asszociálni… Závada Péter neve azonban jó ideje nem hagyott nyugodni már. Instán botlottam egy versébe, és a sorokat átfutva azonnal rohantam kideríteni, hogy kinek az agyából pattant ki a nevezett csoda… onnantól pedig hajtóvadászatot indítottam a köteteiért. Az Ahol megszakad kissé ambivalens érzéseket keltett bennem: olykor soknak éreztem, a szabad versekkel kissé nehezen barátkoztam, ugyanakkor valami eszméletlenül élettel telivé váltak a versek a modern kor helyzeteinek, szavainak bevonásával. Azt hiszem, már az én költészetről alkotott elképzeléseimre is ráfért ez a fajta kis vérfrissítés.

3. Reviczky Gyula összes művei

Ezt igazán nem szeretném túlbonyolítani: kétségtelen, hogy egy „összes” jelzővel ellátott kötet nem arra való, hogy egyszuszra lehúzza az ember, de attól kezdve, hogy ismerem a költőt, és sikerült megszereznem egyben valamennyi művét, bármikor szívesen nyúlok érte a polcra, ha rám tör a versolvashatnék. Vannak a költemények között egyszerűbbek, művésziebbek, rövidek, hosszúak, ilyenek, olyanok, van, ami tetszik, van, ami nem… de akárhogy is, szerintem Reviczky méltatlanul elhanyagolt művésze a magyar irodalomnak, akivel ha rajtam múlna, jóval többet foglalkoznánk.

4. Tisza Kata – A legjobb hely a városban te vagy

Tisza Kata valamennyi szavának ereje van: üt, vág, ahol csak ér, aztán pár oldal erejéig mindig lekuporodik megtépázott lelkünk mellé, a simogatása, a szavai gyengédek de őszinték, reményt gyújt velük már akkor is, mikor a sebeink még véreznek. A lehetőségét a gyógyulásnak, s az ehhez szükséges segítséget. A legjobb hely a városban te vagy minden emberhez személyesen szól, aki volt már valaha házas, szerelmes, kapcsolatban élő… ezzel egyidőben megszólít mindenkit, aki csalódott már valakiben, aki a legkevésbé szabadott volna csalódást okozzon; megérinti valamennyiünk szívének azt a megbántott, kihasznált, szeretetre, törődésre vágyó részét, amit sokszor úgy érezzük, senki sem ért. Ez a rövid, mindössze 200 oldal mindnyájunkat elvezet a félelemtől, megalázottságtól, boldogtalanságtól egy új kezdet felé – rögös úton, de látva a fényt, ami ránk vár, kilábalva a múlt kapcsolatainak fájdalmából. Sokszor nyersen, kegyetlenül, keserűen, de tudva, hogy a terápia első, és legfontosabb pontja az őszinteség, s az, hogy szembenézzünk önmagunkkal s a problémáinkkal. Számomra az írónő az év legnagyobb felfedezettje, s talán sosem fogok ráunni, hogy a köteteit ajánlgassam nektek, és igazából mindenkinek… de hatalmas erejű dolgokra képes a szavakkal, ezt pedig vétek lenne nem engedni be minden embernek. | Értékelésem

5. Fodor Ákos – Kis téli zene

Csak rólam árulkodik – és úgy vélem, nem mond semmi jót –, hogy korábban még csak nem is hallottam a haiku műfajáról magyarfaktosként most megyek és ások egy gödröt szégyenemben – így az én fejemben Fodor Ákos ezen kötete tette helyre a fogalmat, és ezzel együtt rögtön be is lopta magát a szívembe egy kicsit. Persze nem azzal a mesteri szintű lappazarlással, amit a három sor/oldal indukál… tudjátok, hogy az szerintem nem király, sokkal inkább a felismeréssel, hogy csupán néhány jól irányzott, gondosan megformált szó mekkora erővel bírhat a megfelelő helyen és időben. Az egész kötet minden egyes rövid és tömör versével megtestesíti azt, amire azt szoktam mondani: egyszerű, de nagyszerű.

+1

Nem, valóban nem jelentettem be előre, de csalnék egy kicsit ezzel a plusz ponttal… ugyanis végezetül nem egy kötetet hoznék, hanem néhány megzenésített verset, amit szívesen hallgatok. Igazán csak egyet-kettőt, a hangulat kedvéért, amit alább listába szedve meg is hallgathattok.

Őszre hangolva 2018 | Zeneajánló

Gyertyaégetős szép őszi estét, virágszálaim! Bár ahol most tartunk, az előbb nevezhető barátságos nyárutónak, mint ősznek, tudhatjátok, hogy az ember szeptember kezdetével önkéntelenül is az új évszakban gondolkodik, jönnek a tematikus posztok ezerrel, őszi könyv, őszi smink, őszi program… nos, bár én szigorúan véve nem tartom időjáráshoz kötöttnek a mai bejegyzésemet, az alább összeszedett lejátszási listányi zeneszám bennem mégis leginkább eső elől a félhomályos szobába behúzódós hangulatot kelt. Hallgassátok, mívelődjetek, enjoy!

„You can have Manhattan / I know it's what you want / The bustle and the buildings / The weather in the fall / And I'll bow out of place / To save you some space / For somebody new” | Sara Bareilles - Manhattan

„My calendar is stuck / I'd make new year's resolutions / but I didn’t really plan on waking up” | Hi I’m Case – Smoke Damage

„I just want a reason to hope / A reason to know / That I should still be here / Maybe just a glimpse of the light / A patch of blue sky / Something to believe in / I just want a reason to hope / A reason to hope / A reason that I should not let go” | Ron Pope – Reason To Hope

„When I feel blue in the night / And I need you to hold me tight / Whenever I want you, all I have to do is / Drea-ea-ea-ea-eam” | Everly Brothers – All I Have To Do Is Dream

„I, I've been trying to fix my pride / But that shit's broken, that shit's broken / Lie, lie, l-lie, I try to hide / But now you know it / That I'm at an all time low” | Jon Bellion – All Time Low

„I'm well aware of certain things that will destroy a man like me / But with that said give me one more, higher / Another one to take the sting away / I am happy on my own, so here I'll stay / Save your lovin' arms for a rainy day / And I'll find comfort in my pain eraser” | Ed Sheeran – Eraser

„And I'll fall on my knees / Tell me how's the way to be? / And tell me how's the way to go? / And tell me why I feel so low / Danger will follow me now / Everywhere I go / Angels will call on me / And take me to my home” | Sleeping At Last – Everywhere I Go

„I'm gonna ask you to stop thought I liked you a lot / But I'm really upset (really upset) / Get outta my head, get off of my bed / Yeah, that's what I said” | Avril Lavigne – Don’t Tell Me

„Traveled to each oceans end / Saw all 7 wonders, / Trying to make some sense / Memorized the mantra Confucius said / But it only let me down / Tried absolution of the mind and soul / It only led me where I should not go / Oh and the answer well, / How could I miss / Something as simple as this?” | James Bugg – Simple As This

„I’m the one I should love in this world / Bitnaneun nareul sojunghan nae yeonghoneul / Ijeya kkaedara so I love me / Jom bujokhaedo neomu areumdaun geol / I’m the one I should love” | BTS – Epiphany avagy megkerestem azt a kis részt, ahonnan valamit értek is

„Everybody's got a dark side / Do you love me? / Can you love mine? / Nobody's a picture perfect / But we're worth it / You know that we're worth it / Will you love me? / Even with my dark side?” | Kelly Clarkson – Dark Side

„I hate feelin' like this / I'm so tired of tryin' to fight this / I'm asleep and all I dream of is waking to you” | Skillet – Comatose

„Is there more than what meets the eye? / Is something higher keeping me alive? / Maybe hope buried deep within / Here is what's needed / To begin again” | Yutaka Yamada – On My Own

„Looking at you makes it harder / But I know that you'll find another / That doesn't always make you wanna cry / It started with a perfect kiss then we could feel the poison set in / Perfect couldn't keep this love alive” | Sleeping At Last – Already Gone

„I could follow you to the beginning / And just to relive the start / And maybe then we'll remember to slow down / At all of our favorite parts” | Paramore – All I Wanted

„I'll be good, I'll be good / And I'll love the world, like I should / Yeah, I'll be good, I'll be good / For all of the time / That I never could / My past has tasted bitter / For years now / So I wield an iron fist / Grace is just weakness / Or so I've been told” | Jaymes Young – I’ll Be Good

A 2018-as őszi lejátszási listámnak most értünk a végére – bár először végigkommentáltam valamennyi számot, végül bölcsen úgy döntöttem, hallgatok, és inkább hagyom, hogy valamennyi szám önmaga érvényesüljön és hívja fel magára a figyelmeteket. Mert most nem az a lényeg, mi mindent tudnék róluk sztorizni… egyedül az a fontos, hogy vajon bennetek is annyi érzelmet keltenek-e, mint bennem szoktak. Bár a listán szerepel egy-két régebbi kedvencem is, az elmúlt időszakban szerencsés voltam, és rengeteg csodás dalra bukkantam: volt, amit filmek/sorozatok sondtrackjeként ismertem meg, láthatók a sorban olyanok, amikkel a szimpla véletlen hozott össze, de olyanok is, melyekre sosem találtam volna rá Fotogén Gyermek ajánlása nélkül tenksz mét. Van, ami selfhate-es óráim tökéletes háttérzenéjévé avanzsált, némelyik kikészítő dallamtapadás tárgyává vált, de egy-két olyan számot is elrejtettem odafönt, amitől egész nap zeng a ház a város, ahogy megállás nélkül éneklem. Remélem ti is megtaláljátok köztük a nektek tetszőket – de amennyiben bővebb kínálatból válogatnátok, ITT átnézhetitek a 2017-es, ITT pedig a 2016-os őszi playlistemet is, én pedig várom kommentben a kedvenceiteket és ajánlásaitokat! Ezerpussz!

Introvertált macskulások | Sarah Andersen - Macskapásztor

„MACSKAPÁSZTOR: „Az, aki hiábavalóan próbálkozik valami irányítására, ami természetétől fogva irányíthatatlan."

Eredeti cím: Herding cats

Sorozat: Sarah’s Scribbles gyűjtemény 3.

Oldalszám: 112

Megjelenés: 2018

Kiadó: Fumax

Ár: 2495 –

Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni illusztrátor. Épp azon dolgozik, hogy csökkentse a reggelente lenyomott szundik számát. Messze még a cél.

Remélem, senkinek sem kell bemutatnom Sarah Andersen munkáit… itt-ott a Facebookon, Instagramon és ki tudja még hány felületen terjednek képregényei, melyek elsősorban az introvertáltságot, a különcséget, a művészek valamint egész egyszerűen a nők mindennapjait hivatottak bemutatni az állatokhoz intézett gügyögésektől kezdve az örökké megszegésre ítélt önmagunknak tett ígéreteken át egészen a kamuból lemondott, és inkább otthoni chillre cserélt programokig. Ilyen képsorokba egyesével a neten belefutni is pozitív hatással van az ember napjára – képzelhetitek, hogy ezek teljes gyűjteménye mekkora csikizős ölelés a léleknek, melengető és roppant szórakoztató egyszerre.

Nem mondom, a sorozat harmadik kötetével kapcsolatban volt bennem egy hangyányi félsz: igazából ha azt mondom, nem vagyok egy macskás állatos ember, akkor még mindig nem fejezem ki kellően azt, mennyire nem állok közeli kapcsolatban ezekkel a szőrös kis lényekkel. Egy macskás képregény itt, egy macskás képregény ott, és bár nem mondom, hogy nem tartottam ezeket aranyosnak – nem volt nehéz olykor a saját cicánkra, Bonnie-ra asszociálni tőlük –, tartottam tőle, hogy ha ilyen irányvonalon haladunk tovább, nem éri meg nekem a kötettel töltött fél óra. Utólag persze már nem is értem a kételyeimet… Sarahban csalódni? Okkal állíthatom most már, hogy lehetetlen. A vizestálkát kiborítós, agyondögönyözős macskás képregények mellett ugyanis hamarosan feltűntek a jól megszokott témák, s a jól megszokott karakterek: az élet útján folyton bukdácsoló, de igazán belevaló főszereplő, a nyuszi képében kísérő lelkiismerete, s persze az elmaradhatatlan méh. Hűséges társa a menstruáció előtti, alatti és utáni depresszióban.

A női problémák, a párkapcsolatok, az introvertált és asszociális életérzés, és a határtalan kisállat-, valamint Netflix szeretet humoros tálalása mellett viszont ezúttal komolyabb témák is beúsztak a képbe: Sarah lényegretörően megörökítette pár képben az Amerikában a választások után uralkodó politikai helyzetet de alkotott az internetes zaklatás témakörében is – végezetül pedig teljes „fejezetet” nyitott a művészet velejáróinak, s önmagunk megtalálásának. Ezt a témát ugyan a megszokottan stílusos módján tálalta, mégis láthatóan igen komolyan vette, s már összefüggő szöveg formájába is öntötte, amit csak olykor kísértek rövid képregények. Én átéreztem a dolog üzenetét, és igazából dicséretes dolog, hogy Sarah valami lényegi, fontos tudást is megpróbál átadni az olvasóinak a szórakoztatásuk mellett, én azonban unatkoztam picit, így az élmény a könyv végére lefelé ívelt. Belefért volna még x oldalnyi real képregény e helyett a rész helyett, és azt hiszem, az került volna közelebb hozzám, elvégre akárcsak a legtöbben, én is nevetést, kikapcsolódást és az olvasottakon/látottakon keresztül érkező együttérzést várok a Sarah’s Scribblestől.

Mindent összevetve még e kis csalódás ellenére is nagyon élveztem ezt az együtt töltött fél órát Sarahval, és barátnőmmel, a csíkos pólós csajszival – megvoltak a szokásos homlokomra csapós „jeez, ez én vagyok” pillanatok, a kínosan magamban nevetgélés meg gyanakodva körbesandítás az elrejtett kamerákat keresve, amin keresztül a szerző kifigyelhette a mindennapjaim legvállalhatatlanabb, ugyanakkor így szembesülve legszórakoztatóbb pillanatait. Akárcsak a Felnőni kiábrándító, a Macskapásztor is felkerül azon könyvek listájára nálam, amit bármikor lekaphatok a polcról, ha szükségem van némi lelki felüdülésre – idén érettségik, szerintem Doodle Time-on fogok élni –, támaszra és kikapcsra. Mindenkinek jó szívvel ajánlom! ;)

Kedvenc részek:

 

 

Borító: 5/5

Nekem a teljes Sarah’s Scribbles gyűjtemény sablonja totál bejön: nyilván alap a megszokott stílusú képregény, de jó ötletnek tartom a belecsempészett színt, meg a csíkokat is – mindkettő feldobja a fekete-fehér színvilág uralmát, ami jót tesz a könyvesboltban nézelődőknek, felhívja magára a figyelmet. A Macskapásztor borítója pedig valamiért különösen közel került hozzám – felháborító lehet, de nem a cica miatt –, bár utálom a lilát, ezen még az is tetszik… esküszöm, bír valami varázserővel a cucc.

Pontozás: 5/4.5

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Ismeritek Sarah képregényeit?

Melyikben ismertek leginkább magatokra?

Semmi hogyan, semmi miért | Josh Malerman - Ház a tó mélyén

„Szerette volna azt mondani, hogy van valami varázslatos ebben a tóban. Egy elásott kincs. Egy titokzatos hajóroncs. Egy szörnyeteg.”

Eredeti cím: A House at the Bottom of a Lake

Oldalszám: 160

Megjelenés: 2017

Kiadó: Fumax

Ár: 2200 –

Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.

Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.

Két emelet.

Egy kert.

És a bejárati ajtó nyitva áll.

Egy ház a tó mélyén.

A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:

Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.

Tudjátok, amíg csupán a szerző Madarak a dobozban kapcsán sokat hallott nevét, valamint a kiadó kissé dark műfajokkal dolgozó profilját társítottam a könyvhöz, meggyőződésem volt, hogy ez valami afféle borzongás lesz, amit totál nem nekem találtak ki – valami haladó szintű, vizes horrorba átcsapó rémisztgetés, ami az én beszariságommal nem kompatibilis. Később, mikor a könyvtár ajánlatát böngészve mintegy „mi vesztenivalóm?” alapon átfutottam a fülszöveget, kénytelen voltam felröhögni magamon: ahhá, szóval valami kis mitikával fűszerezett tinglitangli tinirománctól tartottam eddig. Értem. Hát, akkor – gondoltam – vágjunk bele, ártani nem árthat, 160 oldalon legalábbis semmiképpen.

Végül azonban, olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy a Ház a tó mélyén végig az arany középúton halad, nem tér ki se jobbra, se balra. Egyszerre borzongat és melenget, megvan benne az első szerelem minden bája, ugyanakkor a víz alatti házat körüllengő baljós rejtélyesség is. 160 oldalon keresztül egyszerre drukkolhattunk a főszereplők szerelméért és túléléséért. Ez a két szál pedig végül úgy kapcsolódott össze, mint egy szerelmes pár: cserélgették a jellemvonásaikat, idomultak a másikhoz, így vált a ház története kissé rémisztő volta mellett romantikussá is, James és Amelia kapcsolata pedig az első szerelem nyilvánvaló varázsa mellett így tűnt olykor aggasztónak és kissé természetfelettinek. Most jól összezavartalak titeket, igaz?

Lényeg a lényeg, szerelem és hátborzongatás: ez a mi két fő irányvonalunk, Josh Malerman pedig nagyon értette a dolgát, mikor e kettőt elegyítve egy elejétől a végéig addiktív, és természetfelettisége ellenére tisztán valóságos érzést keltő történetet alkotott. A kivitelezés mellett azonban arról sem feledkezhetünk meg, mennyire egyedülálló ötlet alapján dolgozott: feltételezem legalábbis, hogy víz alatti házakról nem olvasunk minden nap. És még ha olvasnánk is… nem ilyenről, mint ez.

Ugyanis a harmadik tó felszínét egy majdhogynem élő-lélegző reneszánsz fakupac tetőszerkezete töri meg, ami pedig alatta rejtőzik, az emberek számára ismeretlen, ugyanakkor rémisztő, izgalmas és vonzó egyben – már ha van valakinek akkora szerencséje, hogy részese lehessen a csodának. Miért érzem úgy, mintha nem is a házról beszélnék? Ez a nevezetes ház pedig irányíthatatlan, szeszélyes, ugyanakkor minden millimétére különleges, értékes és szokatlan. Miért érzem úgy??? Mindent összevetve ez a víz alatti „kis” otthon messze élettel telibb, igazibb és összetettebb, mint a legtöbb ember, akit ismerek – azonban a rejtélyei mellett még annyi mást is mesél… rengeteg dolgot, amit ha meg akarunk érteni, muszáj kinyitnunk a szemünk-fülünk, és igazán odafigyelni.

De mielőtt ezt megtennénk, tanácsos volna visszaugrani a történet kezdetére: egészen addig a teljesen átlagos napig, mikor két teljesen átlagos tini teljesen átlagos módon úgy dönt, hogy először együtt randizik. Látjátok, nincs ebben semmi rendkívüli… azonban ez az utolsó pillanat, amíg James és Amelia bimbózó kis kapcsolatát mindennapinak lehet bélyegezni. A fiatalok kenutúrára indulnak,  s talán nem is hinnénk, hogy egy ilyen egyszerű tevékenység milyen hajmeresztő fordulatot vehet… de ami igazából történt, az nem más, csak a szerelem.

Felfedeznek együtt valami rendkívülit – valamit, amit világgá kürtölnének, mégis eléggé a sajátjuknak érzik ahhoz, hogy titokban tartsák, kettejük között. Valami olyat, ami megrémíti, mégis elemi erővel vonzza őket magához… valami varázslatosat, egy bűbájt. HÁT PERSZE HOGY A HÁZRÓL BESZÉLEK, MÉGIS MI MÁS LEHETNE? Oh, hogy te valami másra gondoltál a leírásokat olvasva…? Ez nem is hülyeség.

Long story short, James és Amelia egy víz alatti házra bukkannak, ez újkeletű titkuk pedig elemi erővel szippantja őket magába, hiába tanúsítanának olykor ellenállást. A második randevún már jobban felszerelkezve, búvárfelszereléssel keresik meg a házat, pár alkalom után pedig teljesen birtokba veszik, felfedezik a zugait, minden abszurditását – könyörgöm, lényegében odaköltöznek, ami számomra kicsit érthetetlen, hogyan kivitelezhető, de közben szintén szemléltet valamit. Jeez, annyira nehéz úgy beszélni erről a könyvről, hogy ne spoilerezzem el teljesen…

Mindenesetre nem telik bele túl sok időbe, hogy a fiatalok szembesüljenek egy hatalmas arculcsapással, egy hanggal, ami kis időre bizony eltávolítja őket felfedezett „bunkerüktől” – és egymástól is. Az események elsőre felvetik a kérdést, hogy talán nem is az igaz szerelem köti össze őket, csak a közös titok, ám van egy apró bökkenő: mert a ház maga a szerelem. És most ugorjatok vissza a poszt elejére, és nézzetek meg mindent alaposabban, amit a házról írtam.

Így válik egy thrillernek / horrornak titulált, lightos libabőrözésre finomított sztori egycsapásra metaforává, ezzel együtt minden természetfeletti volta ellenére a szerelem legéletszerűbb bemutatásává. Nem is akármilyené… az elsőé. És itt egy paradoxonban találjuk magunkat, mert a történet elvileg azért nem ijesztő, mert inkább a szerelemről szól, de persze az első szerelem igenis borzongós, marha félelmetes és ahogy sokan megélik, hardcore horrorba illő stresszel jár. Mi pedig megfigyelhetjük, ahogy főszereplőnk kapcsolatának tengervízszerű hullámzásának a ház körüli események csupán egyféle levetülései, egészen a kezdeti felfedezéstől a megszállotság határait súroló megbabonázott állapoton át egy olyan pontig, amikor minden szétesni látszik. Még felületesen olvasva is észrevehetjük hogy az utolsó fejezetek egy az egyben egy szakítás körüli időszakot idéznek: azt, mikor érzi az ember, hogy vesztésre áll, de végül talán nem is a szerelem elvesztését siratja, egyszerűen csak a közös emlékeket félti. S különösen nagy dolog ez egy első esetében.

Töredelmesen bevallom, hogy nem érzem magam valahavolt teljesítményeim csúcsán – csupán 160 oldalnyi szösszenetről van szó, kábé olyan vastag az egész, mint a telefontöltőm kábele, de a végletekig lehetne elemezni a szerző különleges stílusát, megoldásait, minden szimboólumot és metaforát, s legfőképp azt a függővégszerű különös teremtményt a végén, amiről őszintén azt sem tudom, mit gondoljak, de olyan érzést keltett bennem, mintha a történet még csak ott kezdődne… de azt érzem, elvesznék a sok mondanivalómban. Igazából már most ott tartok. Minden összevetve örülök, hogy a kezembe került Josh Malerman ezen kötete – bizonyára további regényeivel is teszek majd egy próbát –, különleges és formabontó olvasmányra leltem benne, noha egészen mást adott, mint amit vártam volna, s ez a tény ejtett számomra némi csorbát az élményen.

Kedvenc karakterek:

Igazából csak két fontos szereplőről beszélhetünk – hacsak magát a tavat nem számítjuk –, így a nagy választék nem okozhat problémát… más ellenben igen. Szó sincs róla, hogy James vagy Amelia ne lettek volna szimpatikus karakterek, tetszett mindkettejük bátorsága és kíváncsisága, kitartása és elfogadása, mégis, végig olyan távoliak maradtak az olvasóktól. Tőlem legalábbis. Úgy érzem, ők csupán bemutattak egy történetet, de az nem ízig-vérig az ő történetük – ahhoz nem sikerült őket kellően megismerni.

Kedvenc részek:

Ilyen rövidke történet esetében nehéz választani… de talán az a kacaj. Jeez, annak a hangnak, jelenetnek már a leírásától libabőrös lettem. Bár én megvoltam az extrémebb rémisztgetések nélkül mindvégig, azért nem mondom, hogy nem tetszett, hogy végre rájött kicsit a frász a fiatalokra. Mégis mit vár az, aki hívatlanul belak egy víz alatti rezidenciát? Na ugye.

Kedvenc idézetek:

„Úgyhogy inkább sétáltak. És beszélgettek. És továbbra is súlyos témáknál maradtak, mert bármennyit viccelődtek is, átéltek valamit. Láttak valamit. És együtt látták.”

***

„Egymást váltjuk egy teljesen őrült helyen. Úgy hangzott, mint… mint a szerelem.”

***

„Első randik. Kinek mesélne majd a fiú erről a randiról? Ahogy Ameliának mesélt a lányról, aki bowlingozás közben eltörte a karját, úgy mesélne valakinek róla, a lányról, aki lemerült a víz alá, és véreres, felpuffadt hullaként bukkant fel újra?”

Borító: 5/4

Kifejező. Rohadt kifejező. Ugyan képtelen vagyok teljes mértékben félretenni a tényt, hogy kiráz a hideg a víz látványától és gondolatától – a történetben is a lebegő halhullák voltak a kedvenceim a villogó szemükkel, képzelhetitek –, még így is el kell ismernem, hogy nem is tudnék elképzelni olyan borítót a könyvnek, ami jobban illene hozzá. Visszaadja a történetet, a hangulatot, a tipográfia pedig kellően minimalista ahhoz, hogy a figyelmet inkább magára a sztorira és a háttérben látható víz alatti ház rejtélyére terelje.

Pontozás: 5/4

Ház a tó mélyén – első látásra valami thriller/horror féle riogatása a jónépnek, nekifutva egy botladozó szerelmi történet, egészében viszont a kettő tökéletes harmóniája és együttműködése sokkal művészibben megkomponálva, mint azt várnánk. Úgyhogy el lehet dönteni, hogyan olvassuk ezt a könyvet: átsuhanunk rajta a felszínét érintve, így csupán az alapvető történetet fogadva be, vagy pedig a mélyéig merülünk, hogy ott aztán felfedezzük minden rejtett kincsét. Josh Malerman mesteri hangulatteremtését, a metaforáit, a hátborzongatás mögött meghúzódó tartalmat. Mert nem mondom, hogy nem jó az, ahogy a szerző érzékletes leírásai nyomán a legegyszerűbb dolgoktól is kiráz a hideg – egy haltól, egy ruhától, egy borsszórótól –, de James és Amelia története annyival többet mond ennél… és igazából egész másról, mint hinnénk.  Valami újról, elsöprő erejűről, félelmetesről és izgalmasról egyszerre, ami csak a miénk.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Olvastatok már Josh Malermantől?

Ajánlanátok tőle mást is?

Három évesek lettünk! | Ünnepi szentbeszéd és nyereményjáték

Tudjátok, az van, hogy Virág szívéből utálja a születésnapokat. Ezért úgy döntött, hogy idén – mintegy tréningként a lelkének – ismét puccos felhajtást csap, hogy így ünnepelje a blogjáét. Ilyen logikus ember ez a Virág.

Tehát itt vagyunk, augusztus 29-én, ami azt jelenti, túléltünk együtt egy újabb évet. A Never Let Me Go messze a legnagyobb eredményem, amire büszke lehetek, és bár ha a blogról van szó, legtöbbször tele vagyok lelkesedéssel, tudom, hogy a kitartásom mögött ott áll minden egyes kedves kommentetek, pozitív visszajelzésetek és támogatásotok, melyekre – mondjon bárki bármit – igenis szüksége van az ember lelkének. Szóval elérkezve az oldal harmadik születésnapjához, szeretnék ismét köszönetet mondani nektek, amiért itt vagytok velem, s ezt meg is hálálni némi meglepetéssel, előtte viszont mindenkit szívesen untatnék egy darabig statisztikákkal meg hasonló szépségekkel. Mert a matekot mindenki szereti, ugye? Kezeket fel! Senki? Kis lusták :) Pedig tudom, hogy odáig vagytok érte. Annyira, hogy szeretnétek helyettem megoldani a nyári feladataimat. Tudom én.

Az oldal nézettségét idén kezdtem csak jobban számontartani, de nem olyan régen átléptük a 100 000 megtekintést, azóta pedig már 112 000-nél járunk, ami a szememben szép eredmény, boldoggá tesz, hogy ennyien kattintotok az oldalra. A blog feliratkozóinak száma jelenleg 213 sweetien áll, a Facebook közösség pedig lassan verdesi a négyszázat, egészen pontosan 385-en vagyunk. Jeez, szuperek vagytok, nem győzöm elmondani ♥

A közzétett posztok száma ezzel együtt gyönyörűséges 255, ebből könyvértékelés… őszintén meg akartam mondani mennyi, de igazából mondhatnánk, hogy sok (ha nem lenne arányaiban inkább kevés, dammit). Mindenesetre az öt legolvasottabbat alább összegyűjtöttem:

Leiner Laura – Szent Johanna (Kisegítő) Gimnázium

Meghan March – Vágy és hatalom

Leiner Laura – Ég veled

Tisza Kata – A legjobb hely a városban te vagy

Linnea Dunne – Lagom

Tudjátok, az ősi hagyomány úgy tartja, hogy évfordulós alkalmakkor minden blogger harcosnak kötelessége becsülettel összeszedni egy izmos listába a mögötte álló tizenkét hónap eseményeit, amit az eddigi alkalmakkal nem is mulasztottam el, ezúttal viszont inkább csak vallomással készültem: tudom, ez az évem leginkább a káosz szóval volt jellemezhető. Amikor itt voltam veletek, akkor ezerrel próbáltam magam odatenni, de a 2018-as esztendő negatív alaphangulata úgy éreztem a posztolási rendszeremre mintha lenne amúgy rendszerem, na mindegy is sokáig rányomta a bélyegét. Januárban kivergődtem egy negatív kapcsolatból, amitől épp amennyi felszabadultságot vártam, éppen annyira le is tudott törni időnként, viszont örömmel jelenthetem, hogy elég víz lefolyt méghogy a Dunán, chh a Körösön ahhoz, hogy most teljesen megújulva és energiával teli lehessek veletek, végre lélekben is maximálisan. És úgy tűnik az Univerzum is csak erre várt, ugyanis így augusztusra tartogatott nekem egy hatalmas ajándékot és megtiszteltetést, amit bár más felületen akár láthattatok is, én most osztanám meg veletek hivatalosan: átmentem a Blogturné Klub tagfelvételén, úgyhogy mostantól én is részese vagyok a csapatnak! ^^ Tehát ne tessék meglepődni, mikor egyszer csak ott látjátok majd egy poszt címében, hogy Blogturné. Ez… szinte egy új fejezet a blogger-életemben, amiért rettenetesen hálás vagyok :)

Emellett akadna még egy dolog, amit kiemelnék… nem mintha ez már meglepetés lenne, hiszen aki rendszeres látogatója az oldalnak már ezer meg egy alkalommal láthatta, de nemrég a blogspot nyújtotta automatikus lehetőségekkel való kísérletezés helyett végre áttértem egy letisztultabb, ízig-vérig minimalista stílusú – és így szerintem totál hozzám illő – dizájnra. Még lesz vele munka a továbbiakban is, ez a váltás megköveteli, hogy valamennyi posztomat újraszerkesszem kicsit, továbbá különböző rendszerezési elvek bevezetését tervezem, de ez még a jövő zenéje: egyelőre csak élvezem a látványt, ami az oldalt megnyitva fogad, és remélem Ti is osztoztok az érzésben ;)

Felhívás keringőre kérdezz-felelekre!

Ilyesmi még nem igazán volt a blog háza táján, ellenben régóta terveztem efféle posztot… és mi lehetne tökéletesebb alkalom kipróbálni a blogon valami újat, mint egy születésnap? Így tehát egy kis kérdezz-felelekre invitálnálak/kérnélek könyörögnék titeket, szóval idelent kommentben, a vonatkozó (ITT BELINKELT) Facebook poszt alatt vagy Instán sztoriban/üzenetben is jöhetnek a kérdéseitek, ahol csak kényelmes a „sehol sem az” nem opció xd. So, amennyiben mindig is vártál az alkalomra, hogy megtudj rólam valami izgit és pikánsat vagy unalmasat, nekem mindegy xd, akkor fejelj a billentyűzetbe valami kérdés-formájút és csapassuk, na! A válaszokat a nyereményjáték lezárultával, az eredményhirdetéssel egybekötve hoznám egy posztban, úgyhogy két hetetek van, virágszálaim, hajrá! ;)

Nyereményjáték

Tudom, hogy a legtöbben a címen felizgulva felbuzdulva ezt a rész vártátok végig már ha nem tekertetek előre idáig, ti kis sunyik – és meg is értem, mert a blogolásban való legkitartóbb társaimként meg is érdemlitek, hogy kedveskedjek nektek némi meglepetéssel. Sokáig töprengtem, mi is lehetne a tökéletes ajándék – nézelődtem a friss megjelenések között, vajon mi érdekelhetne a legtöbbeteket, ám végül mégsem ez alapján választottam. Talán népszerű leszek vele, talán nem, de úgy döntöttem, legszívesebben a kedvenc könyvemmel ajándékoznám meg egy olvasómat: egy olyan kis kötettel, amiről rengeteg szépet hallhattatok tőlem az elmúlt hónapokban, egy olyan kötettel, amit március óta már háromszor olvastam, és tudom, hogy most sem utoljára vettem a kezembe, mert mindig képes újat mondani, és megérinteni az ember lelkét egy-egy sorával. Talán sokatoknak már gondolkozni sem kellett ez után, s már rá is jött, melyik könyvről beszélek.

A nyeremény tehát Tisza Kata – Akik nem sírnak rendesen c. kötete (meg némi meglepetés…), ahhoz pedig, hogy esélyetek legyen megnyerni, az alábbi feltételek teljesítése a feladat. Itt felhívnám rá a figyelmet, hogy a felsoroltak itt, a blogon csupán tájékoztató jellegűek, A NYEREMÉNYJÁTÉK A BLOG FACEBOOK OLDALÁN FOLYIK!

à Legyetek kedvelői a blog Facebook oldalának (ITT)

à Osszátok meg nyilvánosan a nyereményjáték posztját

à Hívjátok meg játszani minimum két ismerősötöket

Extra esélyekhez, hogy a nevetek többször kerüljön be a kalapba, az alábbi módokon juthattok:

à Kövessétek a blog Instagram oldalát (ITT)

à Legyetek a blog feliratkozói

à Esetlen írjátok meg hozzászólásban, mit szerettek legjobban az oldalon ;)

További tudnivalók:

à A nyereményjáték mostantól, azaz 2018. augusztus 29-től 2018. szeptember 13. éjfélig tart, tehát összesen több, mint két hetetek van teljesíteni a feltételeket, mielőtt sorsolnék

à A nyertest várhatóan az ezt követő napon, a random.org segítségével fogom kisorsolni, nevét pedig közzéteszem mind a blogon, mind a Facebook oldalon

à A nyertessel emellett Facebook üzenetben is felveszem a kapcsolatot, amire 48 óra áll rendelkezésére válaszolni, ha ez nem történik meg, új nyertest sorsolok

à Csakis magyarországi címre vállalok postázást

à A nyereményjátékot a Facebook nem támogatja

Így az információdömping végén mondom még egyszer, a játék a blog Facebook oldalán zajlik, szóval katt IDE, ha játszanátok, virágszálak, én már most rettentő kíváncsi vagyok, kinek a kezébe kerül majd ez a csodálatos könyv ♥. Addig is az értékelésért kattintsatok IDE.

Még egyszer köszönöm, hogy velem vagytok így, a harmadik évfordulónkon is, kívánok még sok-sok ilyet! Ezerpuszi!

Virág