„Néha az az érzésem, hogy az én felnőttkorom csak a Guardian hétvégi melléklete egyik cikkéhez készült esettanulmány.”
Oldalszám: 352
Megjelenés: 2025
Kiadó: Athenaeum
Az egyetemista Rachel egy könyvesboltban dolgozik, itt találkozik Jamesszel, akivel rögtön megtalálják a közös hangot. A szikrázóan intelligens fiúval hamarosan lakótársak lesznek, és ezzel egy olyan barátság veszi kezdetét, amely örökre megváltoztatja az életüket. Bohém életüket folytonos anyagi gondok közepette élik az írországi Corkban, vad tivornyázások közepette.
Amikor Rachel beleszeret nős egyetemi tanárába, Dr. Fred Byrne-be, kieszelnek egy tervet: könyvbemutatót szerveznek neki, hogy utána a lány elcsábíthassa a férfit. Frednek azonban más vágyai vannak. Titkok és kompromisszumok sorozata kezdődik, amely összefonja James, Rachel, Fred és Fred elbűvölő, jó kapcsolatokkal rendelkező, tehetős felesége sorsát.
Pezsdítően szórakoztató regény barátokról, szerelmesekről és egy fiatal nőről, aki kétségbeesetten próbál ellavírozni a kaotikus írországi viszonyokban és a felnőttlétben.
A Rachel-eset számomra olyan, akár egy kedvenc fogásom diétás verziója: az íze emlékeztet az eredetire, a gyomrom könnyebben emészti, de mégis… hagy maga után egy cseppnyi űrt, ott, ahol az egységnyi szénhidrátot – vagy a regény esetében az elbaszottsághoz tartozó kellő mélységet – várnám. Mostanra jó érzékkel és szerencsével választok bele az ízlésemnek megfelelő olvasmányokba, és ez most sem volt másként, ott sorakozott a palettán minden kedvenc összetevőm: földhözragadtan minimalista történet, tökéletlen, élet vizén bizonytalanul navigáló karakterek, kínos de (többnyire) hihető baklövések, lelki vívódás, húsbavágó témák. Csuklóból írhatnék legalább 5 címet, amit hasonló szempontok mentén- és miatt szeretek, és amelyeket bátran nevezhetnék e kaotikus Rachel-sztori bölcs nővérének – mert O’Donoghue regénye csakugyan ez volna a szememben: tegyük azt, Sally Rooney munkáinak az éretlenebb, átgondolatlanabb, és cseppet unhinged kishugicája. Aki még nem jött rá, hogy valószínűleg terápiára kéne járnia. Ez az összbenyomás – na de nézzük a mocskos részleteket!
A sztori elsőre rendkívül egyszerű és szemöldökfelvonós: főszereplőnk, a zsengekorú bölcsészhallgató szemet vet középkorú (és nem mellesleg nős) professzorára, majd meleg barátjával, James-szel kieszelik a tökéletes csapdát egy gyors csábításhoz. Nagyon ’90-es évek, nagyon romkom vibe, nagyon etikailag aggályos felállás – de nincs sok idő ezen merengeni, mert egy egyenletbe csúszott újabb ismeretlen feje tetejére állítja a végeredményt: mondjuk úgy, a love story megvalósul, a résztvevői azonban változnak. Rachel néma tanújává válik professzora, Dr. Byrne házasságtörő viszonyának, miközben helyzetét kihasználva gyakornoki munkát szerez a megcsalt feleség mellett. Titkok, irigység, csóró egyetemistaéletbe csempászett drága borok és sajtok, meg fiatalos impulzivitással adagolt megvesztegetés alkotnak instabil kötést Rachel, a Harrigton-Byrne házaspár és James között, készen az elkerülhetetlen robbanásra.
.png)
Mint már látszik, a korkülönbség elég központi téma és konfliktusforrás a történetben. Ezt leghangsúlyosabban nyilván a prof kapcsolata világítja meg, ám ennél még érzékletesebben szemlélteti a húszas évek nehézségét az általam csak Carey-sidequestnek nevezett, a tervezett csábítás kudarca helyett beiktatott új romantikus szál. Rachel és Carey egy közös évtized különböző pólusaihoz közelítenek, nagyjából hatévnyi korkülönbséget próbálnak legyűrni, mégis sokkal drámaibban tükrözik azt, milyen „két szék között a pad alá” életkor is az ember húszas éveinek eleje. Mikor végre úgy érzed, vége a tinédzserkornak, megtanultál ízlésesen sminkelni, kinőtted mellben a kilencedikes blúzodat, és megtanultad, hogyan kell mélyfilozofikus fejtegetésekkel és alapvető tájékozottsággal elvonni a figyelmet az élettapasztalat hiányáról – miközben a felnőttek világában továbbra is imposztornak érzed magad, és csak reméled, hogy nem veszi észre senki, ahogy magadban a legéretlenebb narrációt fűzöd a lehető leghétköznapibb társas érintkezésekhez is. Eközben Carey a maga 26 (?) évével már a fiatalság utáni igazi felnőttkor határán egyensúlyoz: őrült hóbortjai és alkalmankénti kiszámíthatatlansága mellett tanulja az elköteleződést és felelősségvállalást, és bár a sikere ebben még fluktuál, így is tükröt tart valamelyest Rachel éretlenségének.
Én kifejezetten nagy érdeklődéssel kísértem Rachel és Carey közös útját. Úgy éreztem, a kapcsolatuk mindkettejük jellemző minőségeit magába foglalja: az elsöprő fiatalkori szerelem ködét, a szerelni tanulást, a „letelepedni” és „szabadnak lenni” együttes vágyát, és legfőképp a hosszú időn átívelő állhatatosságot és változás melletti elhivatottságot. A könyv pedig általuk válik kifejezetten rendhagyó romantikus történetté, elvégre a beharangozott és anticipált szerelmi szál elég hamar meghiúsul, a babérjaira törő új románc pedig nélkülözi a triviális hepiendre ítélt kiszámíthatóságot. Épp ellenkezőleg: főszereplőnk és Carey párosa ugyan érezhetően jelentőségteljes, de annyira balsorsa ítélt, hogy konkrétan elképzelhetetlen, hogy van bármi jövője…
… és meglehet, hogy Rachel és James – az ügyeletes
legjobb barát – valóságos dream team, mégis hasonló érzésekkel viseltettem
feléjük is. A kémiájuk páratlan, ugyanakkor az egymásra gyakorolt hatásuk
fénysebességgel ingázik a terapeutikus-toxikus skála végpontjai között szerintem,
ami előbb-utóbb kisüléssel fenyeget. Magukban hordozzák a
karakterkülönbségeikből adódó feszültséget, mégis összeköti őket zaklatott
életszakaszuk minden félelme és kibontakoztatásra váró lehetősége. Rachel és
James maga a kapunyitási krízis: a „mit kezdek az életemmel” és „hogyan
kezdhetnék újra (bár csak most kezdtem)” bizonytalansága, a recesszió
mocsarában való pályakezdés kilátástalansága, a munkakeresés nehézsége, egy
értéktelen diploma értékbecslése, az instant tésztás napok, a túl drámaira sikerült
szerelmi ügyek, a kibontakozás vágya… tudjátok, azok a prefrontális lebeny
kifejlődése előtti utolsó őrült hónapok. Mindez zseniálisan és végtelenül kellemetlenül került
megírásra, ami azt hiszem egyszerre dicséri a szerzőt, és mutat rá az én normál
élettani fejlődéssel szembeni mélyen fekvő intoleranciámra, mert mi az, hogy
valaki nem koravén és unalmas. Don’t mind me.
.png)
Az imént jól előreszaladtam, és beletenyereltem a regény fontosabb, elgondolkodtatóbb témáiba: ezek közé tartozik a gazdasági válság okozta anyagi bizonytalanság, a pályakezdési kudarc, az újratervezés kihívásai, de más fronton megjelennek olyan problémák is, mint a beteg családtagok ápolása, a coming out, illetve – ezzel különösen előkelő helyet szerezve a szívemben – az ír abortuszhelyzet, az ahhoz kapcsolódó jogi kontextussal, aktivizmussal, és egy sajnos nagyon életszerű példával. Mindig nagyra értékelem, mikor egy szerző nem fél ilyen örökké aktuális témákhoz nyúlni, mégpedig figyelmesen, a valós körülményekre, élő, hús-vér nők élményeire való tekintettel. Respect.
Összességében sokat vonogattam közben a szemöldököm, és elkellett hozzá az egy-két nap távlatából eszközölt utólagos pozitív átkeretezés is… de ezek után azt mondom, A Rachel-eset egy stabilan ütős és minőségi regény. Olyan darab, ami végeredményében minden cringe pillanatot, minden kínos percet, minden ütnivaló karakter miatt fővő agyvizet megér, hiszen ezeknél sokkal többet ad: nevezetesen a könnyed forrófejűség álcája mögé rejtett megannyi fontos, elgondolkodtató témát és átérezhető krízist. Ajánlom bárkinek, aki könnyen fogyasztható, kikapcsolódásra alkalmas olvasmány után kutat, de nyitott emellett a fiatalság súlyosabb témáira is; ajánlom a karakter- és érzelemfókuszú regények kedvelőinek; végül pedig… nos, az erős idegzetűeknek, mert oh boy, what a ride.
Idézetek
„Jóképű volt és
fáradt, mint egy életerős virág, amelyik gálánsan életben maradt, annak
ellenére, hogy túlöntözték.” oké, ezt
használni fogom
***
„Dr. Byrne meg akarta látogatni a fiatalságunkat, a szegénységünket, az életvidámságunkat. De élni nem ott akart.”
Borító: 5/3
Ízléses, jól mutat egy pohár limonádé és egy málnás sajttorta társaságában, ahogy a sztori is ezek mellé csúszik a legjobban, de az alapvető esztétikát és a tipikus, chick-lithez illő színes, vibráló külsőt félretéve az első szó ami eszembe jut róla, az a „felejthető”. Biztos elhagytam valahol a „vizuális-elemző” palástomat, úgyhogy ha ti találtok bármi értelmes magyarázatot és rejtett jelentést a borítóban, akkor ne fukarkodjatok megosztani velem, mert úgy érzem, valami nyilvánvalóról lemaradtam. Mintha lenne benne valami… vagy talán csak úgy érzem, kellene legyen, mert nem helyes ilyen semmitmondó fedél alá rejteni egy ennyire kaotikus történetet. De ez csak én vagyok, persze.
Értékelés: 5/4
A Rachel-eset maga a fiatalos lélek – meg a fiatalos káosz is, és talán épp ebben a kettősségben áll a sikere. A története amilyen egyszerűen indul, annyira hamar válik kaotikussá, mégsem veszíti el a kapcsolatát az olvasóval; épp ellenkezőleg, teljesen átérezhető marad. Mindennapi emberek életét kíséri egy csöppet sem mindennapi életszakaszukban, ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy egy-egy ponton mi is kapcsolódni tudjunk, legyen szó akár kapunyitási krízisről, recesszió utáni kilátástalanságról, szerelmi csalódásokról, a coming outig vezető útról, a nők reproduktív kihívásairól, elhibázott karrierválasztásról vagy az életben való megrekedtségről. Összességében ez a húszas évek elejére jellemző elbaszott döntések masnival átkötött ajándékkosara: található benne apró eseményekből felfújt irreális dráma, kellő mértékű zűr, könnyeden tálalt, de komoly figyelmet igénylő témák, és némi kisköltségvetésű Sally Rooney-beütés.
A fontosabb szereplők alapvetően leírhatók annyival, hogy jó emberek, akik szörnyű döntéseket hoznak – ettől válnak kellően összetett, életszerű és szürke karakterekké, olyanokká, akikben könnyű megtalálni a jót, ugyanakkor töméntelen mennyiségű ellenszenvet képesek kioldani olvasás közben. Valamennyien eszetlenül kapálóznak abban a klisés élet tengerében, próbálnak kibillenni a középszerűségből, hajszolják a szélsőséges magasságokat, és minduntalan szélsőséges mélységekbe zuhannak. Hát, van az úgy.
Nem mondom, hogy az egész nem kínos vagy feszengős a szekunder-szégyenérzet kellemetlen mellékhatásaitól, de még ezzel együtt is minőségi, szórakoztató olvasmány: kicsit éretlen, sokszor megkérdőjelezhető, de tartalmas és a chick-lites felszín alatt igenis értékes. Olyan, amit jó szívvel ajánlgatok.
Ha érdekel a könyv, rendeld meg a kiadótól ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése