Tess Gunty: Isten hozott itthon! | Könyvértékelés

„– Nem furcsa, hogy egy haldokló városnak lakóparkjai legyenek?

– Nem – válaszol James. – Ez a haldoklás része.”

Eredeti cím: The Rabbin Hutch
Oldalszám: 442
Megjelenés: 2025
Kiadó: Jelenkor

Valahol Indiana államban, Vacca Vale egykor nyüzsgő ipari központjában áll a Nyúlketrecnek csúfolt lakópark, melynek vékony falai számtalan zűrzavaros életet kereteznek.

Itt él az online gyászjelentéseket író Joan. A babáját kétségbeesve ringató anya, Hope. Reggie és Ida, az idős házaspár, akik folyton a tévé előtt elégedetlenkednek. Blandine, az éteri szépségű és félelmetesen intelligens kamasz lány, aki három vele egyidős fiúval él együtt. Todd, James és Malik kiöregedtek az állami gondozás rendszeréből, amely többszörösen cserben hagyta őket. A mindennapi bonyodalmakkal küszködő szomszédok mit sem tudnak egymásról, végül mégis összehozza őket a sors – még egy neon-fényben foszforeszkáló férfival is.

Tess Gunty szellemes és provokatív műve egy forró és eseménydús júliusi hét történetét meséli el, amely egy bizarr erőszakos eseménybe torkollik. Az Isten hozott itthon nemcsak a magány és a vágyakozás, de az otthon- és szabadságkeresés regénye is.

Hát, Tess Gunty felültetett egy intenzív érzelmi és mentális hullámvasútra, de az van, hogy nem állok nagy vidámpark-enjoyer hírében. Szeretem a békés, talajszinti síneket meg a kilátást ott fent, a csúcson, de a nyomorult felfele kúszás, a lefelé zúgás, meg a taccsot kidobós kacskaringó nem tartozik a kedvenceim közé. Élvezem a látványt, de nem az élményt. Tudom, kicsit ködös, mégis hova akarok ezzel kilyukadni, de ez volna a kezdeti párhuzamom az Isten hozott itthonnal, ami beszippantott, lenyűgözött, és felpörgette a pulzusomat, de a végén mégsem tudtam megmondani, miért tettem ezt magammal, vagy konkrétabban: miért tette ezt velem a szerző.

Sok bennem a kérdőjel, néhány indulatosabb felkiáltójel is akad mellettük – ilyen vegyes élménnyel zártam a regényt, ami sziklaszilárd 5/5 csillaggal nyitotta a mezőnyt, majd valahol a felénél kifújta a végső levegőjét, és otthagyott teljesen értetlenül. De nézzük szépen sorjában, miféle tényezők és hogyan alakították – számomra – ilyen hektikusra az olvasmányélményt.

A szerzői stílusra, na arra rengeteg szavam összegyűlt olvasás közben, és valamennyinek a célja azt kifejezni, hogy Gunty teljesen elrugaszkodott a konvencióktól, és látszólag szoros kooperációban dolgozik az intruzív gondolataival. Eklektikus, ötvözi a műfajokat és elbeszélésmódokat, kakofón, szürreális, és alapjaiban véve is olyan, mint egy begombázott látomás… Egyszerűen elemi erővel ért, mint egy villámcsapás: sokkoló volt, szokatlan, szöges ellentéte annak a realista minimalizmusnak, amit a stílusomnak nevezek, mégis felrázott és gyönyörködtetett. Minden abszurd képzettársítása egy-egy apró orgazmus az agyamnak. A stílusa ott egyensúlyoz a tökéletes és a túl sok határán: első ránézésre furcsának, manírosan túlírtnak tűnik – talán tényleg az is egy kicsit –, de van valami elragadó abban, ahogy a figyelmedet irányítja, ahogy a lehető legformabontóbban fogalmazza meg a legegyszerűbb alapvetéseket is, elcsípve az esszenciájukat. Ez már önmagában elvitt engem a könyv feléig, pszichedelikusan vágtattam nyusziháton egész addig a pontig, ahol törik egy könyv gerince, de ott az újdonság és szokatlanság varázsát egy ponton átvette… az unalom. És az, hogy a legtökéletesebben fura mondatok mögött egyszeriben nem találtam a lényeget.

Eltelt pár hét, mióta olvastam, és megesküszöm nektek, és azóta is agyalok ezen a könyvön, de mostanáig sem tudom egyértelműen megfogalmazni, miről szól, és ez most nem tudom, hogy a könyvről mond el bármit, vagy én vagyok szövegértésileg elmaradva. Történnek benne dolgok. A legfontosabb talán az, hogy Blandine, a misztikusokért rajongó különc kamaszlány „kilép a testéből”, de előtte még rövid, érzelmileg felkavaró kapcsolatba kerül a gimnáziumi tanárával, kikerül az állami gondozásból, otthagyja az iskolát, megváltoztatja a nevét, és összeköltözik három sráccal. A problémát értem: egy középkorú, házas férfi visszaélt a már amúgy is hányatott sorsú lány sérülékenységével, fiatalságával és szeretet iránti igényével, majd visszavonta tőle a figyelmét, miután a szex megvolt. Azt is értem, hogy ennek hatására Blandine eléggé kifordul magából. Ez egy teljesen valid szegmense a történetnek, igazából minden más az, amit nem értek, pontosabban azt nem, hogy miként kapcsolódnak a különféle szálak értelmesen. Van még itt a három srác bizarr kálváriája az állatáldozatokkal – kicsit légbőlkapott, de legalább vezet valamerre, úgyhogy ezzel kibékültem. Ott van viszont az egykori halott sorozatszínésznő középkorú fiának, meg a rest in peace-es moderátor nőnek a storyline-ja – persze, önmagában ez is egy… sztori féleség, de nem értem, hogy ehhez a könyvhöz mégis mit adtak hozzá. Vagy az öreg házaspár. Meg a nő aki fél a gyereke szemétől. Elméletben – és úgy az első öt-tíz oldalon – nagyra értékeltem a gondolatot, hogy a lakópark csomó merőben különböző lakójának bekukkanthatunk az ajtaja mögé, de ez egészen addig tetszett, míg rá nem jöttem, hogy közülük valaki igenis főszereplővé lett emelve. Onnantól, hogy Blandine a hátára kapta a mesélés 70%-át, elveszett a varázsa mindenki megismerésének, mellette a többiek megnevezett biodíszletnek és időhúzásnak látszottak. És ezt őszintén sajnáltam, mert amúgy volt bennük potenciál.

Ilyen módon a történetvezetés is elég inkonzisztensen alakult: elaprózódott a lényeg, és bár érződött, melyik szál a hangsúlyos, mégis elvonta a figyelmet a jelentőségéről a rengeteg mellékvágány: hogy a fiúk ölik az állatokat, hogy milyen rongáló-akciókat szervez a főszereplő, hogy hol legelésznek a vattafarkú nyulak, hogy miért adományozza a híres színésznő a hamvai eladásából befolyó pénzt a törpe háromujjú lajhárok megmentésére és milyen rejtélyes betegsége van a gyermekének, Moses Robert Blitznek… és sorolhatnám. Mindez egy ideig quirky volt, akárcsak a stílus, de úgy 300 oldal után mindkettő fárasztóvá vált, és őszintén? Vártam a végét. Ami messze nem adott ezek után akkora katarzist, mint amire készített. 

Persze értem én, hogy magasabbrendű szervezőelv alapján akart alkotni a szerző, mint holmi történet, átjött az üzenet a papírvékony falakkal elhatárolt, társas magányban élő emberek elidegenedéséről és kiüresedettségéről. A szándékolt üzenet pedig nyilván ad egy értéket már a próbálkozásnak is, de számomra ez még így is több, mint gubancos és diszharmonikus maradt. Egyszerűen azt érzem, túl sokat akart a szerző, nagyot akart dobbantani, megírni a legsokkolóbb, legújszerűbb, legmeghökkentőbb és legemlékezetesebb debütáló regényt –amit valóban át is szőtt a mélység nagyágyúival, identitással, egizisztencializmussal, transzcendenciával, az élet-halál kérdéseivel –… és bár egyértelműen sokkoló, újszerű, meghökkentő és emlékezetes lett amit alkotott, mégsem kristályosodott ki még kellően a benne rejtőző potenciál.

Végszónak a korrektség jegyében csak annyit mondanék: nagyra értékelem az Isten hozott itthont és ezzel egyidőben egyáltalán nem mondanám az én olvasmányomnak, a jövőben mégis bátran lobbiznék mellette, ha bármelyikőtök érdeklődne, olvassa-e vagy sem. Olyan, mint egy nagyon szokatlan ízpárosítású tortaszelet, vagy mint az uborkás fagyi: ki kell próbálni, hogy rájöjj, tetszik-e. Szóval jó szívvel ajánlom azoknak, akik újdonságra vágynak – értem ezalatt a különctől a kinda pszichedelikusig terjedő formabontást – és nyitottak egy kis filozofálgatásra akár mélyebb létkérdésekről is.

Idézetek

„James és Tiffany története összeadásként indul, James és felesége története pedig kivonásként végződik.”

***

„Azt hisszük, hogy meg akarjuk semmisíteni egymást, de valójában a ketrecet akarjuk megsemmisíteni.”

***

„A láthatatlan és örökkévaló dolgok látható és mulandó dolgok által válnak láthatóvá.”

***

„A pódiumon Douglas Barrington polgármester áll, pontosan úgy néz ki, mint az összes" többi polgármester, akit Hope valaha is látott: fehér, férfi, magas, túlsúlyos, ősz hajú, kék öltönyös, apukás. Ötvenes éveiben jár. Látszik rajta, hogy sok vörös húst eszik. Ha ő lenne az apád, az életed fontos eseményeinél biztos jelen lenne, de különben ritkán látnád. Mondjuk, megtanítana biciklizni, de nem lenne ott, mikor kiesik a fogad. Kiesik húsz fogad, de ő soha sincs ott, hogy kiszedje a véres vattát a szádból. Egyszer sem.”

Borító: 5/4

Lehetne tovább cifrázni ezt – de érdemes volna? Ez a jó kis panel-vibe amellett, hogy helyszínileg egyértelműen a regényben Nyúlketrecként emlegetett lepukkant lakóparkot hivatott ábrázolni, szerintem másfelől is kiválóan interpretálható: elvégre kívülről az összes lakás ablaka és utcafrontja jellegtelen, egyforma, így gyakran bele sem gondolunk, hogy a falak mögötti emberek nem csupán biodíszlet, hanem számos eltérő karakter, más-más életúttal és nehézséggel. A regény sokat segít közelebb hozni az olvasóhoz ezt a gondolatot, és ez alapján én nagyon odaillőnek érzem a borítót is – de persze az sem utolsó szempont, hogy nagyon harmonikus színvilágú kis fedél, ami esztétikus összképet ad. Ezerszer kellemesebb látvány az eredeti kiadásoknál, ha engem kérdeztek. De tudom, ki kérdezett?

Értékelés: 5/3.5

Nem sok mindenhez tudnám hasonlítani ezt a regényt, talán egy delíriumos látomás áll hozzá a legközelebb. Sokkoló, inkonzisztens, szürreális, olyan, mint egy kakofón mashup, amiből ha nagyon-nagyon fülelsz, kihallhasz egy-egy dallamnyi Beethovent, Rammsteint és Katy Perryt is. A stílusa alaposan kimunkált, és rettentő szokatlan; Gunty abszurd mondatait és képzettársításait mintha az intruzív gondolatai diktálnák néha, de épp ettől ragad magával az első perctől: mert ilyet még biztosan nem olvastál. Vagy nem tudom, én még biztosan nem.

Ez a furcsaság hatja át a teljes könyvet: a helyszínéül szolgáló lakópark a fikciónál is valószerűtlenebb hatást kelt, a karakterek igazi különcök, a történeteik pedig külön-külön tekintve meghökkentőek és érdekfeszítőek – de valahogy egybefésülve mégsem működik mindez. Talán ha a történetszálak egyenlő teret kaptak volna… Az írónő azonban egyértelműen kijelölte, hol a hangsúly – a misztikusokért élő-haló fura kamaszlányon, Blandine-en –, mégis szétszabdalta, elaprózta a központi eseményeket azzal a rengeteg mellékvágánnyal, amelyek csak érintőlegesen – vagy épp sehogy sem – kapcsolódtak hozzá. Úgy a regény feléig ez izgi volt… azon túl pedig fárasztó; elhasználta a figyelmi kapacitásomat, kitikkasztotta az érdeklődésemet, így pedig a drámainak szánt tetőpont sem érte már el a kívánt hatást.

Az Isten hozott itthon különleges és figyelemreméltó regény – szuper ötletek és egy igazán tehetséges szerző bújnak meg mögötte, de érződik rajta egy elsőkönyves sokatakarás, ami számomra elvett az élvezhetőségéből.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Rufi Thorpe: Margo bajban van | Könyvértékelés

„Rájöttem, hogy a szeretet nem olyasmi, ami kívülről jön. Mindig azt hittem, hogy a szeretetnek más emberektől kell jönnie, és mivel én morzsányi szeretetet sem kaptam, ezért kiüresedve, kétségbeesetten jártam a világban. Nem tudtam, hogy nekem kell a szeretet forrásának lennem, és ha szeretek másokat, akkor a szeretet ereje és melegsége engem is feltölt és megerősít.”

Eredeti cím: Margo’s Got Money Troubles
Oldalszám: 408
Megjelenés: 2025
Kiadó: Libri

Margo Millet húszéves, épp csak elkezdte a főiskolát, amikor viszonyba bonyolódik az irodalomtanárával, és azonnal teherbe esik. Eddig sem vetette fel a pénz, most azonban a pincérnői mellékállását is elveszíti. A családjára sem számíthat, a gyerek apja pedig hallani sem akar arról, hogy Margo megtartsa a babát.

Margo azonban úgy dönt, hogy ha az élet már volt olyan kedves, és citromot adott neki, ő bizony limonádét készít belőle. Vagy legalábbis létrehoz egy OnlyFans-oldalt, ahová erotikus tartalmakat készít, és ebből keres nem kevés pénzt. Elég rendhagyó elképzelés, de ez sem nagyobb őrültség, mint húszévesen egyedül gyereket nevelni. Főleg, hogy segítsége is akad: az apja, az egykori pankrátor, aki éppen a drogfüggőségéből igyekszik kigyógyulni…

A Margo bajban van borzasztóan okos, egyszersmind szórakoztató regény arról, mi a valódi, és mi a hamis, hogyan lát minket a világ, hogyan látjuk mi magunkat, és mit jelent, ha megpróbáljuk irányítani a rólunk szóló narratívát.

Szeretném stílusosan és érzékletesen kezdeni, szóval a regény, történet és alapvetően megosztó, társadalmilag rendkívül releváns téma közepébe csapva ez hangzik el a 97. oldalon: „Valószínűtlennek tűnt, hogy a férfiak ilyen nagyon akarják a szexet, de mégis így volt. Egy teljes iparág épült arra, milyen nagyon akarják, és Margo megértette, hogy az a vágy, amelyet ő érzett, ehhez képest mérsékelt volt. Ő sosem fizetne tizenöt dollárt, hogy egy meztelen pasit nézzen. Az ember tizenöt dollárért két szendvicset vehet, sőt hármat is.” Erre szeretnék rácsatlakozni: 15 dollár jelenlegi árfolyam szerint átváltva nem egészen 5000 becses magyar forint, ami azt jelenti, hogy míg egy pasi ezt a pénzt önként és dalolva odaadja egy személytelen puncifotóra, addig én megvettem belőle ezt a könyvet áron alul a Vinteden + egy olcsóbb jegeskávét, ami mellett olvashattam, és nem azért, hogy felvágjak – vagy spoilerezzek – de szerintem én nyertem. Tovább megyek, ötezerből kényelmesen bereggelizek a kedvenc kávézómban, simán veszek két kör Aperolt, egy 60 mosásra elég folyékony mosószert, leárazott kreatint, perifériás ülőhelyet egy színházi darabra, kibérelem egy órára a squash-pályát… szóval értitek. Ez nagyszerű alkalom lenne beszélni a pénz értékéről, hasznáról, na meg a kereslet-kínálat kérdéséről a szexiparban… de nyissuk ki ezt az ajtót? Nyissuk? Na haladjunk szépen, tematikusan és megfontoltan.

Kezdjük az alapkoncenpcióval – ami komplikált, szokatlan és csakúgy szaglik az élettől. Főszereplőnk a fősuli első évének vizén naivan evickélő 19 éves Margo, aki egy – őszintén, elég érdemtelen – tanárával folytatott rövid viszony eredményeképp produkál egynéhány pozitív terhességi tesztet. Bár mindenki arra ösztönzi – vagy kifejezetten presszionálja –, hogy ne ragadjon benne ebben a hibában, mit ad a fejletlen prefrontális lebeny, és a váratlanul feltámadt anyai érzések, Margo a szabad döntéshozás jegyében úgy dönt, megtartja a babát. 

A rendezetlen és nem épp támogató családi környezet viszonyulása egy dolog, a pályaelhagyásba kergetett bébiszitterek, kikészített lakótársak és a kártyavárként összeomló fősuli – pénzkeresés tengely meg a másik; annyi biztos, hogy Margo érzelmileg és anyagilag is hajszálon függ ebben az új, csonka családi helyzetben, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve szerencsét próbál az OnlyFansen arctalan mellfotókkal és névtelen péniszfotó-értékelésekkel. Modern problémák modern megoldásokat követelnek, vagy mi.

És erre most lehet mondani sok mindent, de én elsősorban élelmességnek és talpraesettségnek nevezném, elvégre Margo csakugyan patthelyzetben dönt emellett az alternatív megoldás mellett. Családi támogatásra nem számíthat, a gyermek apja elhatárolódik a felállt helyzettől, a bébiszitterek a jelek szerint nem láttak még síró kisbabát, Margo pedig gyermekfelügyelet híján a munkáját sem tudja megtartani – persze egy 19 éves, semmiféle végzettséggel nem rendelkező anyának amúgy sincs sok munkalehetősége, főleg nem rugalmas fajta, ezt tegyük hozzá. Az albérletért pedig fizetni kell, és mit ad isten…

Nyilván megosztó ez a téma, és felteszem, sosem várható konszenzus a szexmunka kapcsán, de én a magam részéről nem tartozok azok közé, akik elítélnék az OnlyFans tartalomgyártóit. Ambivalens a téma. Vágyok egyrészt egy olyan társadalomra, ahol nincs kóros mértékű – és tartalmú… – kereslet a női test és szexualitás efféle kizsákmányolására – de amíg van, nem azokat a nőket látom problémának, akik kitöltik ezt a piaci rést. Képzeld már el, hogy a vízvezetékszerelőket utálod, és nem azt, hogy létezik csőtörés… vagy a rendőröket, és nem azt, hogy vannak bűnözők. Na ugye. Minden sztereotípia ellenére abban is biztos vagyok, hogy ezt nem jókedvükből választják, és alapvetően elutasítom azt az értelmezést, ami a szexmunkát a feminizmus égisze alatt felszabadult szexuális önkifejezésként címkézi. Ez nem „easy-money”, ez testileg-lelkileg kizsigerelő, de ezzel együtt – a belekényszerült nők részéről – semmivel sem kevésbé tisztességes munka szerintem, mint bármi más. Ne legyünk hipokriták, mindenki, mindenki áruba bocsátja magát, amikor dolgozik: az árufeltöltő, a hivatásos sportoló, a modell, az építőmunkás a testét, a mérnök, a jogász, a tanár az eszét, a pszichológus a lelkét adja a fizetésért.

Naphosszat tudnék erről beszélni, de a könyvhöz visszakanyarodva ennyi a lényeg: „az ahogy nézel valamire, megváltoztatja, amit látsz.” Ha empátiával, nyitottsággal, kíváncsisággal nézed ezt a szexmunkáról szóló történetet, ha inkább figyelsz, mint csuklóból ítélezel, akkor meglátsz mögötte egy embert: egy anyagi gondokkal küzdő, kiszolgáltatott leányanyát, aki a tornádóvá erősödő éllenszélben küzdve próbálja a legjobbat adni a gyerekének. És basszus, mennyi emberben van egy hasonlóan zűrös történet, ameddig el sem jutunk, ha az első szembetűnő infó alapján véleményt alkotunk. 

Ez a felvázolt láncolat tehát a történet fő mozgatórugója: terhesség – anyagi problémák – OnlyFans, meg ami ebből adódik: az anonimitás elvesztése, gyermekvédelmi ügylet, gyermekelhelyezési per „alkalmatlanság” miatt, ami megintcsak nagyon életszerű, nagyon hihető, és kibaszott szomorú.  

Nagyon szerettem, hogy bár a történet viszonylag egyszerű (lásd: anyaság à anyagi problémák à OF à gyermekelhelyezés és gyermekvédelem), egy percig sem klisés: a helyzet drámai, mégsincs benne felesleges dráma, a konfliktusok életszerűek és nem erőltetett félrekommunikálásból adódnak, egyes utak nem vezetnek sehova, másutt viszont láthatunk adaptív megoldásokat és próbálkozást a reménytelenebb helyzetekben is. Kifejezetten gyógyító olvasmány ilyen szempontból, és nagyon ajánlom azoknak, akiknek hozzám hasonlóan marhára elegük van a „nem mondom el, mert így jobb neki, de…” meg „kigondolatolvastam, hogy biztos ezt gondolja rólam, ezért…” típusú toxic dinamikákkal és önsorsrontással működtetett cselekményekből.

A Margo bajban van tökéletes csomagajánlat: nem akarja magát túl komolyan venni, megmarad annak, aminek indul – egy jól emészthető, szórakoztató regénynek lélegzetvétel könnyedségű, humoros stílussal –, de közben képes komoly témák felé is terjeszkedni, méghozzá azokhoz méltó módon; nem felszínesen, nem a sztori „megbolondításaként”, nem egzotikus fűszerezésként használja a függőséget, szexmunkát, mérgező családi kapcsolatokat, jogi hercehurcákat. Kerüli a nyílt, tanmesére-hajazó moralizálást, egy percig sem didaktikus az állásfoglalása, helyette a karakterek perspektívája és lelki vívódásai segítenek átgondolni a felvetett kérdéseket. Nem szájbarágós, nem mondja meg mi a helyes és helytelen: csupán felvillantja a lehetőségét annak, hogy bizony máshogy is lehet ezekre a dolgokra tekinteni, mint ahogy eddig tettük. És én ezt hatalmas erősségnek tartom.

A főszereplők példátlanul szerethető csapatot alkottak: Margo ex-pankrátor édesapja – akit nem tudok nem a Breaking Bad Hankjekén vizualizálni, sajnálom –, Jinx komplikált figura, egy tökéletes szürke karakter, akinek sok van a számláján, sokat is bűnhődik, de a szíve a helyén van. JB bár nem szerepel kifejezetten sokat, és némileg megosztó lehet a felbukkanása is, szerintem egy abszolút pozitív karakter, akiből egyrészt szívesen láttam volna többet, másrészt azt érzem az optimális szerzői döntésnek – és a legéletszerűbb kimenetelnek –, hogy ez nem történt meg. Thorpe újabb klisét védett ki sikeresen! Az OF-es lányok furák voltak és cukik, Suzie pedig bájos és támogató háttérfigura. Margo anyjának a gangje kritikán aluli, annyira valóságos módon szörnyűek, hogy ökölbe szorul tőlük a kezem. 

És a legfontosabbat nyilván a végére hagytam… Margo visszatöltött belém egy kis hitet. Rég volt, hogy utoljára kedvenc női főszereplőt avathattam, de őt most felinvitálnám a dobogó tetejére; elveszett és küszködő fiatal lányként ismerhetjük meg, néha naiv, de mindemellett rendkívül talpraesett, van benne tartás, a helyzethumora kiváló, és tele a lelke jósággal és szeretettel. Empátiára érdemes, de nem sajnálkozásra – mert igenis látszik végig, hogy a legszorultabb helyzetben is letörli a könnyeit és próbálkozik tovább, amíg ki nem talál valamit. Nem sérthetetlen, de nem is töri az élet olyan könnyen. Ilyen az én emberem. Imádom, tényleg.

Utolsó lélegzetvételemmel egy szót szólnék még az elbeszélésről, ami egy szokatlan, E/1 és E/3 közti váltakozással operál: elsőre furcsán hat, kell egy kis idő megszokni, de amint rááll az agyad, megérzed, micsoda lendületet és személyiséget ad a narrációnak; egyszerűen felpezsdíti a ritmust ez a hol személyes, hol leíró, hol az olvasókat megszólítós stílus.

A Margo bajban vant ajánlom mindenkinek, aki nyitott egy komolyabb tabutémára könnyed, humoros stílusba csomagolva; azoknak, akik kellő empátiával és kíváncsisággal olvasnak; bárkinek, aki igazán felhőtlen kikapcsolódást keres és feltett szándéka együltő helyében végignyomni 400 oldalt, mert az itt garantált; és végül ajánlom azoknak a kedves olvasóimnak, akik szeretnének látni egy nagyon-nagyon boldog Virágot, mert sírva fogok fakadni az örömtől, ha elér titeket az üzenetem, hogy ez márpedig kihagyhatatlan. Olvassátok. Puszi.

Idézetek

„Nincs valaki, aki felügyeli mennyi rossz dolog történhet egyszerre?”

***

„Margo sosem gondolta volna, hogy ennyire szereti a pénzt. Sőt a filmekben és a tévéműsorokban meg lehetett állapítani, ki a rosszfiú, abból, hogy mennyire érdekelte a pénz. És mivel Margo jó akart lenni, mindig nagyon ügyelt rá, hogy ne törődjön túl sokat a pénzzel. Most eltűnődött, vajon az a sok Disney-film nem mind csak propaganda volt-e, hogy a szegény emberek megelégedjenek azzal, amijük van. Lehet, hogy szegények vagyunk, de jó emberek, mi tudjuk, mi az, ami valóban számít. A gazdagokat megrontja az undorító gazdagságuk – nézzétek csak azt a Szörnyella de Frászt!

De a morális tartalmától függetlenül, minden egyes dollár hatalmat adott. Hatalmat, hogy ügyvédet fogadjon, hogy eldöntse, mivel tölti az idejét, hogy megváltoztassa a külsejét, hogy kiálljon magáért. Hatalmat, hogy az lehessen, aki lenni akar.”

***

„A Susy és Tekergőben van ez a pillanat, amikor Tekergő végül kap egy nyakörvet, és ez annak a szimbóluma, hogy szeretik. A gyepmester máshogy viselkedik egy nyakörves kutyával. Egy kutya nyakörv nélkül csak egy állat. Ha a világ nem tudja rólad, hogy szeretnek, akkor a világ számára értéktelen vagy. Azt hiszem, hogy ez még az emberekre is igaz. Talán. Néha. Vagy félek, hogy igaz. Ebben a világban csak azok vannak biztonságban, akiket szeretnek.”

***

„Az anyám körbefordult, sóhajtott, kitolta a hasát, és megrogyasztotta a vállát. Mindig ezt csinálta. Látni akarta, hogy nézne ki a legrosszabb pillanataiban. Szerinte olyasmit kell viselni, amiben nem lehet rosszul kinézni, nem pedig olyat, amiben csak néha nézel jól ki.”

Borító: 5/4

Színes, ízléses, és elég jól megragad egy kimerültséggel, elveszettséggel és kilátástalansággal vegyes életérzést, szóval a feladatát ellátta. Nem tudom felbecsülni az önálló értékét borítóként, de annyi biztos, hogy jó ránézni és minőségi tartalmat rejt, nekem pedig ennyi épp elég.

Értékelés: 5/5

A Margo bajban van első osztályú csali. Egy rózsaszín masnival átkötött kalapács. Humoros, szórakoztató és szellemes, miközben kőkemény súlya van – és zseniális módon úgy őrzi meg mindkét oldalt menet közben, hogy a másik nem csorbul miatta. Thorpe társadalmilag, morálisan és pszichológiailag is elgondolkodtató témákat helyez a fókuszba – tanár-diák viszonyt, leányanyaságot, toxikus családi kapcsolatokat, függőséget, szexmunkát –, ezekhez méltóan gondolkodásra, illetve opcionálisan álláspontunk átértékelésére késztet, miközben mit sem veszít könnyedségéből. Szorult élethelyzeteken, életszagú drámákon és találékony problémamegoldási kísérleteken vezet keresztül kellő érzékenységgel és elsőosztályú humorral, na meg igazán emberi, igazán esendő, és igazán szeretetreméltó karakterekkel. Én tényleg csak pihizni akartam pár órát… ami sikerült is, tényleg, de ettől a 400 oldaltól a pihizésnél jóóóóval többet is kaptam. Szóval most kezdődik a tűkönülős visszaszámlálás a tévésorozat debütálásáig, árgus szemekkel lesés, várva az írónő újabb alkotásait, és a rátok irányuló megszállott meggyőzési kálváriám, hogy OLVASSÁTOK, mert nem hiszem el, hogy még nem tettétek, tényleg. A kedvemért, légyszi.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg a kiadótól ITT!