Prológus time: Kicsit lüktet a blogger-nyomorom, mert rendkívül élvezetes olvasós hónapok állnak mögöttem, míg innen elég rendesen felszívódtam. Március és április észrevétlenül új szerelmet lobbantott be a szívemben: nem volt ebben nagy tervezés, de felszínre kaparta magát a rég eltemetett magyar identitásom, azaz teljes erővel zúgtam be a hazai szerzők nyúlüregébe. Azóta se másztam ki onnan, nem is akarok, azt érzem, visszakaptam valamit, ami sosem volt száz százalékig a sajátom, valamit a nemzeti alkotóink és értékeink iránti hálából, megbecsülésből, és elhihetitek, április 12 után még erősebben rohamozott meg ez a fajta jóleső elköteleződés. A hazaérkezés, vagy valami efféle. Ezzel az egész érzelgős prológussal csak annyit akartam elővezetni, hogy számos csudaszuper regényt (Örkényt, Szabó Magdát, Finy Petrát, Puskás Ágotát) nem értékeltem itt nektek, amit szánok-bánok és őszintén remélem, hogy előbb-utóbb törleszteni tudok, de visszatérésem tárgya(i) ugyanúgy tükrözi(k) ezt az új preferenciámat.
És ha már befigyeltek a zárójeles
többesszámok... Semmi sem kiált annyira kreatívnak láttatni akart újításokért,
mint egy félbemaradt értékelés felelevenített emléke, de itt vagyunk; jelen és
múlt határai mosódtak szelíd átmenetté, mikor új fájlt nyitva egy új posztnak
egyszer csak megláttam egy parlagon hagyott régit, és arra gondoltam: hmm, ezek végül is variációk egy
témára. És ezzel most
szemérmetlenül vissza fogok élni, úgyhogy villantok egy nescafét megszégyenítő kettő-az-egybent: mai témánk a fiatalság, a gyermek- és felnőttkor
zűrös átmenete, a kapunyitás, na meg az élet maga, ezeket pedig két nagyon
különböző, mégis egy világon osztozó antológián keresztül szeretném elétek
tárni. Enjoy!
Mintha félistenek világában élnénk
„Mintha félistenek világában élnénk, azok leszünk, aminek látszódunk a beállított fények és mondatok árnyékában, ezért vagy eltakarjuk, vagy mindenki arcába nyomjuk az életünket.”
Megjelenés: 2026
Kiadó: Európa
A világ egyik első társadalomtudományi kutatóintéze, a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) az 1930-as években pályázatot hirdetett 16-22 év közötti zsidó fiataloknak, hogy írjanak magukról, írják meg, milyennek látják a világukat. Az utolsó felhívást 1939-ben tették közzé. A beérkező anyagok túlélték a második világháborút, és a kor fontos dokumentumai.
A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatának kiírása, amely a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján tisztelgés az elnémítottak előtt, már minden 16-22 éves fiatalt megszólított, de a kérdések ugyanazok maradtak: Milyennek látod a világot? Hogyan képzeled el a jövőt? A beérkezett 199 pályaműből a Freeszfe Egyesület által delegált zsűri, Németh Gábor, Szőcs Petra és Upor László választotta ki a díjazott írásokat, amelyeket ebben a kötetben olvashatnak. A pályázat a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésével, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
A Mintha félistenek világában élnénk már a megjelenés óta vonzotta a tekintetem, feszegette a kíváncsiságom. A kötet úgynevezett „közérzeti antológia”, melyben napjaink fiatal korosztálya – a 16-22 év közöttiek; hát így kellett megtudnom, hogy 26 évesen már nem tartozok a fiatalok közé, nem mintha ezt nem érezném az SZJA-val megterhelt fizetésemen, de azért rip me – osztja meg egyedi megéléseit, életének bizonyos szeleteit egy pályázat keretében.
Mindenekelőtt leszögezném, szerintem nagy hiba lenne az összegyűjtött novellákat szépirodalmi elemzés alá vetni – a szóhasználat, cizelláltság, struktúra, kreatív nyelvhasználat számomra mind elhanyagolható szempontnak érződik, mondhatni a „nem az amit mondasz, hanem ahogy mondod” száznyolcvanfokos ellentétje jellemzi a gyűjteményt. Tegyük tisztába, hogy az érintett korosztály nagyrészt ismerkedik csak az írás művészetével, bontogatják a szárnyaikat, és amúgy is, szerintem nagy írók is lazán a halántékukat masszírozzák, ha meg kell látniuk, mit vetettek papírra tinédzserkorukban. Persze vannak kifejezetten igényesen megírt darabok és rendkívül ütős mondatok, én csak annyit mondok, hogy nem ez adja a kötet gerincét és lelkét, hanem maguk a nyers, emberi történetek.
Tetszett a beválogatott darabok sokszínűsége, széles skáláját sikerült lefedni a fiatalok gondjainak az abszolút személyes és egyedülálló nehézségektől a jól ismerteken át egészen a rendszerszintű problémákig. Voltak köztük olyan utak, amik látszólag a semmibe vezettek, bemutatták egyes élethelyzetek teljes kilátástalanságát, azonban számos történetnek volt eleme a küzdeni vágyás belső feszültsége, az gépezetbe került porszem ellenére teljes erőbedobással pörgő motor, vagy épp a hála, a lelassulás. Ezzel komplett a kép, mert az a helyzet, hogy egy minden ponton őbeléjük rúgó, őket taposó rendszerben a mai fiatal generáció igenis példaértékűen tettrekész, tudatos és reziliens, még ha erre a beszélgetésre sokan nem is állnak készen.
Élni a saját hangunkkal, szerintem az egyik legelőremutatóbb generációs újítás. Sokat beszél a mai fiatalság, mindenhez és mindenről van pár szavunk, legyen szó a rendszerről, társadalomról, politikáról, szüleinkről, kultúráról, technológiáról, nyelvről, emberi kapcsolatokról, szervezetekről, ellátórendszerekről – bármiről. Tapasztalataim szerint pedig az idősebbek mindezt gyakran félreértelmezik, tévesen hálátlanságnak, gyengeségnek, lustaságnak, unalomnak, panaszkodásnak címkézik, mert ugye „sok beszédnek sok az alja”. Szerintem viszont csak ráébredt egy nemzedék arra, hogy csendben tűrni nem erő – szót emelni, felhívni a figyelmet, cselekedni, változtatni, összefogni viszont igenis az.
Szerintem a hazai kortárs irodalom igenis értékes
szemelvényeit és szárnypróbálgatásait öleli fel ez az antológia: előremutató pályázat,
kiválóan megválasztott rendezőelv, csupa őszinteség, kitárulkozás és feszes
aktualitás, ami élethűen mutat bele a magyar fiatalság világlátásába és
küzdelmeibe. Mindehhez nyilván társul egy antológiáknál jellemző természetes
minőségbeli hullámzás, de végeredményében itt nincs rossz írás, csak jó vagy jobb.
Oké, talán volt egyetlen egy, ami annnnnyira magyarázósan maníros, hogy
megszenvedtem vele, de legyen ez az én egyéni problémám.
Összességében: 5/4
Borító: 5/4 – Nem egészen értem, mit akar jelképezni, okosítsatok meg, ha tudtok, mert őszintén kíváncsi vagyok, de alapvetően megragadja a tekintetet, és az is valami, i guess.
Kedvenc idézetek:
„Ezekben a fiatal emberekben egyetlen közös mindenképpen van – az, hogy egyikük sem akart megszületni. Azért, hogy élnek, miénk a felelősség, mi, felnőttek rángattuk ide őket a boldog nemlétből, a közös, e szövegek tükrében legalábbis szomorúnak mutatkozó jelenbe. Azt is el kellene valahogyan intéznünk, hogy megérje lenni. Közösen kellene leszámolnunk az elavult, hierarchikus, tekintélyelvű, intoleráns, olykor kifejezetten erőszakos és mérgező mintázattal, azzal az öröklődő, transzgenerációs terrorral, amelybe mi, magyarok élünk. És nagyon megbecsülni azokat a pillanatokat, amikor fiatal emberek – ha úgy tetszik, mégis – örömet találnak az életükben.” /Németh Gábor, zsűritag – Kapszula a jövőnek/
***
„Valójában létezik egy négyéves, aprócska és kavicsokat gyűjtögető énem, meg egy filozofáló és szorongó huszonéves, és egy nyolcvan körüli, tyúksimogató, néma nénike is lakik bennem. Csak az időbeli tizenhat éves magamat nem találom sehol.” /Krolikowski L. Lilian – Ichor/
***
„Ha applikációval öregíted az arcodat, akkor hol marad az út? A térkép, hogy merre jártál és ki voltál akkor? Jane Goodall például milyen gyönyörűen öregszik! Talán nem is a bőr gyűrődik meg, hanem a lélek.” /Krolikowski L. Lilian – Ichor/
***
„Azt hiszem, fontos tudni, hogy a gyerekek nem születnek rossznak. Valami hat rájuk, amitől ilyenek lesznek.” /Kamarás Hanna – A rendszer gyermekei/
Fiatal életek indulója
„Megvetettem a néhány hónappal korábbi önmagamat, amelyik azt képzelte, hogy ez egy normális hely, normális emberek vesznek körül, és minden oké. Végre gondolataim támadtak a világról.”
Illusztráció: Turi Lilla
Oldalszám: 136
Megjelenés: 2025
Kiadó: Magvető
Hogyan tudunk elindulni a felnőtt életben? A kötet klasszikus és kortárs irodalmi szövegek válogatásával kínál fogódzókat egy izgalmas és ingoványos időszakban, a kapunyitás idején. A válogatásban szereplő szövegek szerzői: Bertók László, Erdős Virág, Fehér Renátó, Grecsó Krisztián, Harag Anita, József Attila, Kántor Péter, Karinthy Frigyes, Kellerwessel Klaus, Kemény István, Kosztolányi Dezső, Krusovszky Dénes, Mándy Iván, Mán-Várhegyi Réka, Nádasdy Ádám, Pál Sándor Attila, Radnóti Miklós, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Szép Ernő, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Vida Kamilla.
Néha mindenfajta terv és előzetes számítás nélkül
térek be a könyvtárba; nincs előjegyzésem, nincs raktári kérésem, nem keresek,
nincs listám várólistás szabadpolcos kötetek jelzetével, és akkor csak megállok
az előtér szépirodalmi szekciójánál, és hagyom, hadd fújjon a szél. Kedvenc
választásaim tudnak lenni ezek, olykor a tudatosság hiánya, az intuíció, a
spontaneitás a legjobb tanácsadóim: így találtam rá először Rényi Ádám
novelláira, a Koppenhága-trilógiára, így olvastam el a szükséges után kb. 7
évvel az Édes Annát… szóval vannak ezzel a technikával pozitív
tapasztalataim. Ezekről persze senki sem kérdezett, de úgy adódott, hogy a mai
nap második értékelésének tárgya is pont így került a kezembe: véletlenül.
Tetszett a címe, kézre állt a fogása, megszólított valamelyest a kapunyitás szó a hátoldalon. Oké, nem vagyok már tizennyolc, de azért a 26 is elég elbaszott életkor, lehetek még elveszett fiatal kicsit; mit „lehetek”, vagyok. Ezt a gondolatot meglovagolva tényleg bátran ajánlom ezt a gyűjteményt tinédzserkortól egészen fiatal felnőttkorig (szuper ballagós- vagy diplomaosztós ajándék is lehet szerintem!), ugyanis mindenki talál benne a témához olyan megközelítést, amihez valamilyen módon kapcsolódni tud a saját életszakaszában. Megjelenik benne az első (vagy akár többedik) szerelem bonyodalma, a „mi leszel ha nagy leszel” kérdése, a generációs mintákkal való szakítás és azt megelőző tudatra ébredés, az átmenet, mikor hirtelen más szűrőn át ítéljük meg a szüleinket. És ami mindezt összeköti: valami egészen mély, stabil zavarodottság érzés; a kicsiség a nagyvilágban, a gyerekfej a felnőtté váló testben, meg a diszkrepancia a kettő között. Mindig finoman sejtetve, mutatva, de nem kimondva a nyilvánvalót: hogy ez az életszakasz megfejthetetlen és rohadtul kellemetlen. Gyönyörű és szörnyen nehéz. „Happy, free, confused and lonely at the same time”, meg ilyenek.
Nagyra értékeltem, hogy a téma változatos körüljárása mellett a kötet minden más tényező mentén is a sokszínűségre törekedett: ezt szolgálta, hogy versek és novellák váltakoztak benne, vagy az, hogy egymás mellett megfértek a klasszikus és kortárs szerzők is. Nagy örömmel találkoztam kedvelt íróim nevével, de mint említettem már, viszonylag újonnan érkező vagyok a kortárs magyar szépirodalomban, így rengeteg olyan szerzőnek is olvashattam most egy-egy művét, akik eddig csak névről voltak ismerősek, és jócskán rámfért már tőlük valamiféle debütálás (lásd pl. Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Erdős Virág, Krusovszky Dénes). Köszönöm szépen, kellő lendületet kaptam, hogy behatóbban megismerkedjek a munkásságukkal, és mondhatni ez volt a(z egyik) cél. Számos klasszik darab is most került elém először, és éppúgy elkapott a varázsa, az időtállósága, az ideillése, kifejezetten szerettem például Kosztolányi beválogatott írásait. Ami pedig a napi betevőt illeti: még úgymond ismerős szerzőt is találtam itt magamnak, már amennyiben egy-két fiatalkori beszélgetés ismerősségre adhat alapot, de már gimis koromban is csodáltam Kellerwessel Klaus korai verseit, és egyszerre meglepett és elismeréssel töltött el, hogy ebben a gyűjteményben láttam viszont egy ugyancsak nagyon rá jellemző, hangulatot és életképeket tökéletesen elkapó formabontó, csattanós alkotást. Wow.
Összességében: 5/4
Borító: 5/5 – Egyik oldalról nem a szememnek leginkább kedves illusztrációk ezek, kicsit diszharmonikusak, kicsit kaotikusak, és mégis így illenek száz százalékig a kötet témájához. Semmi objektív ítélet, szimpla személyes preferencia: nem tapétáznám ki velük a nappalit, de összhatás szempontjából nagyra értékelem a rajzokat mind belül, mind a borítón. Amúgy is imádom a Magvető letisztult, jófogású, igényes fedeleit, szóval már szimplán a kiadónak odaítélném a max pontot.
Kedvenc idézetek:
„Úgy járnak itt e gyatra
földön,
melyen csupán por és kopás van,
úgy járnak itt e vén világon,
mint egy frissen-festett lakásban.”
/Kosztolányi Dezső: Ének a fiatalokról/
***
„Az ifjú vállat von. Alig hiszem. Ne haragudjék, öregem, de ez már a’ korral jár, nem érteni a’ kort, amelyben élünk. Nézze hát: minden forr, minden mozog, minden újratsinálódik körülüttünk, kívül, a világban és belül a’ szűben.” /Karinthy Frigyes: Öreg és fiatal/
***
„és
sírtam, és jöttek a többiek kicsúfolni,
és sírtam, és jöttek a tanárok lepisszegni,
és sírtam, és jöttek a szülők, nagyszülők,
pszichológusok, pszichiáterek megnyugtatni,
és sírtam, mert megszűnnek majd ők is,
és nem is tudnak róla,
álmukban fognak meghalni,
a meteor meg csak röhög.
Ma már tudom,
én vagyok az a meteor.” /Kellerwessel Klaus: Becsapódás/
***
„Kimondom:
mégse volt jó fiatalnak lenni.
Lehetne mindjárt öregen? Könyörgöm.
De így is rendben van, megoldható.
Nem kell a gödörből mindig kimászni.
És különben is, hány szegény gyerek
örülne egy gödörnek. Hely ez is.” /Nádasdy Ádám:
Ezüstfehér hold/
Nos, lehet, de csak lehet, hogy a szülihónapomban éppen így kísért a fiatalság téma, ki tudja, jó tippelgetést és találgatást, de ezzel tudtam mára előrukkolni. Tudjátok, mi jön most: ha felkeltette valamelyik könyv az érdeklődéseteket, akkor rendeljétek meg őket közvetlenül a kiadóktól ITT illetve ITT, aztán tegyétek helyre a fejemben, hogy van-e itt hely még hasonló posztoknak, mit szóltok ehhez a 2in1 értékelés formulához, és szívesen látnátok-e még hasonlókat a jövőben! Puszi-pacsi! Virág