„Az apaság egy tükörben tükröződő tükör, ezer meg ezer apa vonásai olvadnak egymásra, de ha belenézel, csak magadat látod, te vagy mindegyik arc helyén. Vagy talán úgy pontosabb, hogy az ő arcuk mosódik össze eggyé: és lesz az, amit a sajátomnak gondolok.”
Megjelenés: 2023
Kiadó: Magvető
Családi történetek olvashatók ebben a könyvben: a szülőkről, akik nevelnek minket, vagy épp a szülőkről, akikké válhatunk. Hogyan határozzák meg a saját gyerekkorunk történetei a felnőttkori választásainkat? Meg lehet-e szakítani a rossz mintákat, meg lehet-e őrizni a jókat? Hogyan lehet érvényesen elmesélni, mekkora boldogság – minden nehézség ellenére – apává válni?
Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak – legyen az egy játszótéri séta a kislányával vagy egy kamaszkori emlék –, ám rendre olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. A nehéz témák elmesélésén is átüt a derű, a boldogság keresése, amely minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon bonyolult állapot.
Egyszer a Grecsó-szüzességemet is el kellett már veszítsem, az isten se tudta volna előre megmondani, hogy ennyire fog ez fájni (a pénztárcámnak). Drámai belépő, lehengerlő hatás, sírtam is párszor (nem fogom bevallani hányszor, részben mert én sem emlékszem), aztán úgy alakult, hogy egy hónap leforgása alatt bevásároltam a szerzői életmű majdnem egészét. Talán itt kéne abbahagynom az értékelést, mert ez önmagában beszédesebb, mint amit még összemakoghatok a továbbiakban, tudniillik, szavak szűkében vagyok, ha a közel tökéletesre keresek odaillő fogalmakat.
Profán távolságból közelítek, a kötet struktúrájával, formai jellemzőivel indítanék. Mégsem kezdhetek azzal, melyik oldalakon sírtam a legtöbbet, ugye, erre idő közben meg kell érni. A Lányos apa rövid, többnyire 2-5 oldal terjedelmű tárcák, tárcanovellák gyűjteménye – én ezt kapásból nagyra értékelem, mert mély, lélektani tartalma mellett ez mégis biztosítja a megfelelő emészthetőséget; nem kell megszakítani egy harmincoldalas fejezetet, hogy megtöröld a szemed vagy elindulj a munkába, pont odafér egy történet a reggeli készülődésbe, beilleszthető lefekvés előtt, kávé mellé, a villamoson, meg a „na jó, csak még egyet” jeligére gyakorlatilag a nap bármely percébe. Mondom én ezt úgy, mintha a könyv háromnegyede nem együltő helyemben csúszott volna le. Lehet vele ilyet is.
A kötet három nagyobb egységből épül fel, hangulatában, alaptémájában – ami a kapcsolódás számos fajtája – és minőségében azonos, vagy legalábbis nagyon hasonló színvonalat, irányvonalat képviselve, mégis egymástól elkülönülve, tovább tematizálva, és ezáltal a múlt-jelen-jövő fonalára fűzve a szerző életének jeleneteit. A földek emberei ciklus a szerző gyerekkorára, fiatalkorára, de méginkább a családja generációkon átívelő történetére fókuszál, bemutatja, milyen közös évszázados történet formálta őt és a hozzá legközelebb állókat. Ezekben az írásaiban rendre visszaköszön a hetvenes-nyolcvanas évek paraszti világa – a birkanyírás, a címerezés, a köröm alá ragadt nedves föld, a szénfüst szaga –, a megszokás, változatlanság, az állóképbe fagyasztott múlt iránti nosztalgia, a korabeli női szerepelvárások, s végül a férfi- és apakép folyamatos alakulása is, melynek végén a szerző elérkezik saját apai identitásához. Utóbbi szempontból az Apákat éreztem a ciklus egyik legkiemelkedőbb, legközpontibb tárcájának. Őszinte volt és lényegretörő, egy személyes vallomás, afféle apai-családfa, amiben Grecsó végigtekint férfi felmenői életén és személyén, hogy végül mindannyiuk küzdelmének kettősségeit megtalálja önmagában. Ezen a ponton a tizennyolcadik oldalnál jártam, tehát úgy 13%-ánál a kötetnek, és már szilárdan ki mertem jelenteni, hogy nem olvastam még olyan szerzőtől, aki Grecsónál nagyobb érzelmi intelligenciával élt és írt volna. Előre irigylem a leendő unokáit, akik ha leülnek majd a nagypapa történeteit hallgatni, ezeket kapják majd.
A Földindulás volt az Apák tökéletes komplementere a kedvenceim között, mert míg utóbbi a család férfi ágán navigált, előbbi a családban és házasságban elfoglalt női szerepeket, azok változásait, a boldogtalanság dicsőítésének toxikus hagyományát és a tradícióval való szakítást, illetve a generációs tűrés kultúrájából való gyógyulást, a női boldogság keresését boncolgatta. Nagy megértéssel és éleslátással. Teljesen belopta magát a szívembe.
A második kötetbéli ciklus maga a Lányos apa elnevezést kapta, és címéből kiolvashatóan itt a szerző már saját apaságának kérdéseit, dilemmáit, szorongásait, érzelmi felfedezéseit, szépségeit feszegeti, és kicsit talán azt, ahogy egy apró kislány szemével újra felfedezi a világot. Érzelgős szar vagyok, én is tudom, ti is tudjátok. Már eddig is küszködtem, de itt jöttek csak igazán a könnyek. Tegyük félre azt a szerény tényt, hogy Grecsó csak úgy effortlessly a létezésével adja vissza a férfiakba vetett hitét az ember lányának – az ő szeretetteli, aggodalmas szavait olvasva szívfacsaróan törnek fel a saját élmények, a létező múlt és elképzelt jövő: az én lányos apámmal kapcsolatos kérdések, amiket nincs ki megválaszoljon, és a még nem is létező gyerekeim apás élményei, ahogy én képzelem és vágyom nekik, hogy azt érezzék, két szerető, jelenlévő szülő neveli őket.
A tárcák – bár hangulati fekvésük elég hasonló –, az apai élmények és gondolatok széles skáláját ölelik fel. A félelmet, hogy nem érzed majd magad eléggé apának. Az időnyomást, miközben meg kell érj rá, hogy azzá akarj válni. Hogy mekkora végeláthatatlan, elbizonytalanító útvesztő a nevelés tudománya. Hogy az etetés maga a szeretet. Azt, mennyire félted azt az apró lényt a patriarchális játszmáktól, amik már kisgyermekkortól körülveszik, akármennyire óvnád tőlük. Hogy milyen örökké tartó egymás megismerése – nem mondhatod, hogy ismersz valakit, ez nem befejezett, hanem folyamatos jelenidő. Hogy hogyan adsz szavakat az érzésekre, hogyan lesz a szótagokból beszéd, a mondatokból humor, a pólyás babából felfedező. Hogy hogyan kell meghaladni önmagunkat, a szorongásunkat, a korlátainkat, ha szólít a kötelesség. Hogy mennyire imádják a nők Beck Zolit. Na ezeket naphosszat tudnám sorolni, sőt, fel is olvasom nektek szóról szóra ha kell, de tényleg.
Végül az utolsó ciklus a Minden könnyű volt címet viseli, melyben a szerző a fiatalság, barátság, régi szerelmek, szárnypróbálgatások, inspiráló diák-pedagógus mozzanatok emlékképeit vetíti elénk. Bár a családi tematika pozitívabban hatott a bevonódásomra, ezek is értékes darabok voltak, és egyben érdekes cikkelyek a szerző életútjának és személyiségalakulásának kirakósában. Most már szeretnék gátlástalanul színt vallani: Grecsó Krisztiánnak még a bevásárlólistáját is szívesen elolvasnám.
Összességében tudom, hogy ez nem mindenkinek a csésze teája, lesz, akinek túl sok benne a méz, másnak pedig túl töményre ázott, az én szájízemhez viszont nem is passzolhatna jobban. A Lányos apa személyes és naplószerű, tele van érzéssel – szeretettel, emlékezéssel, aggodalommal, szorongással, meghatódottsággal, kétségekkel –, az őszinteségéhez pedig páratlan igényesség és fogalmazásmód társul. Zokog örömében a papír, amire ez az ember ír, mondhatni ő teszi a szépséget a szépirodalomba.
Idézetek
„Mert az asztalnál nálunk általában a férfiak vitték a szót, és ittak, de a földön a nők is szóhoz jutottak, ott az ő szavaiknak is volt súlya. És a nők mindig másképpen emlékeztek.”
***
„Nagyanyám sohasem bocsátotta meg anyámnak, hogy nem maradt özvegyen. Hogy a kötelező gyászév után elengedte a magányt. Nem is értette, hogyan tehet ilyet. A boldogság nőidegen dolog, képtelenség, nem is vágyunk rá. A nőiséget csak hagyományosan lehet elviselni, minden nyűgével és abszurditásával, úgy, hogy tudjuk, más is szenved tőle. Márta mamám úgy gondolta, nőnek lenni felelősség, teher és áldozat. Semmi más.”
***
„Igaz, egy fél életen át kitartott a mellett a férfi mellett, aki nem tudta eléggé sajnálni magát, és akinek másra nem is maradt ereje.”
Borító: 5/5
Bár kézben most fogtam először bármely darabját, már régóta nagy áhítattal figyelem és csodálom a Grecsó-életműsorozat szépen összecsengő borítóit, uniform mégis egyedi dizájnját, amiben tényleg sehol egy darab kivetnivalót nem találok, mindenük ott van a szeren, kezdve a betűtípustól, egészen a minimalista, életszerű és hangulatos képekig, amiket háttérül választottak. Huh, de hosszú mondat lett. Egy szó, mint száz, a Lányos apa küllemével is abszolút elégedett vagyok, és külön öröm, hogy az óriáskerék mint konkrét, a kötetben megjelenő történetelem, és egyben a szülői szorongások legyőzésének szimbóluma kapja itt a főszerepet. Sokoldalúan átgondolt, megfontolt választás.
Összegezve: 5/5*
Íme a Grecsó-életmű kimaxolós olvasói karriertervem
első mérföldköve, az összes/1. Ezúton is szeretném megkérni a szerzőt, hogy
hagyjuk a játszmákat, mit nekem egy újabb meg újabb Líra rendelés… csak fogja a
bankkártyám, vigye minden pénzem, és árasszon el a műveivel, fel tudok
szabadítani még egy polcot, ha kell.
A Lányos apa az érzékeny lelkű olvasók álma: személyes és naplószerű, tele van érzéssel – szeretettel, emlékezéssel, aggodalommal, szorongással, meghatódottsággal, kétségekkel –, az őszinteségéhez pedig a megvalósítás szintjén is páratlan igényesség társul. Ilyen az igazán szép szépirodalom – nem túlírt, mégis költői és megismételhetetlen képek, hasonlatok, kifejezések, bölcsesség, műveltség, de legfőképp határtalan emberség és érzelmi intelligencia tükröződik benne. Pontosan ilyen az, amikor az ember nem csak úgy él bele a világba, hanem keresi az értelmet, a magyarázatot, az összefüggést – ami persze keserédes, mert egy szorongós, aggodalmas lelkialkatot fest elénk, másrészt viszont egy szenzitív, szívszorítóan szeretnivaló figurát, akinek a világlátása sok gondolkodnivalót ad, emellett pedig szép és szomorú sírásokat indukál, ha valakit olyan könnyű hasonló tartalmakkal meghatni, mint engem.
Ugyanakkor megnyugtat, hogy a könnyekkel nem vagyok egyedül, mert zokog örömében a papír, amire ez az ember ír. Sok ilyet még.
Ha érdekel a könyv, rendeld meg a kiadótól ITT!
