„A lagom azt jelenti,
hogy az élet annál jobb, minél kevésbé komplikált.”
Oldalszám: 160
Megjelenés: 2017
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ár: 3490 –
Lagom, azaz „nem túl
kevés, nem túl sok – éppen elég”.
Az anyagi világon
túllépve a jelentés egyre kifinomultabbá válik, a társas viszonyok szabályainak
tökélyre fejlesztésére is utal. Lagom az, ha elfogadjuk egy barátunk
meghívását, hogy nála töltsük a hétvégét, de ágyneműt viszünk magunkkal, hogy
praktikus autót veszünk, nem pedig a legmenőbbet, vagy hogy pusztán a
maradékokból ütjük össze a vacsorát, mivel a pazarlás bűn…
Érdemes a lagom
életmód mellett dönteni, mert:
– környezettudatosabbá
válhatsz
– egészségesebb
egyensúlyt tarthatsz munka és szabadidő között
– megszabadulhatsz az
otthonodat ellepő felesleges holmiktól
– tudatosabb
fogyasztóvá válhatsz
– szeretetteljesebb
emberi kapcsolatokat építhetsz
– élvezheted a svéd
táplálkozás előnyeit
– megtanulhatod az
önellátó gazdálkodás fortélyait
– több időt tölthetsz
a természetben sporttal, kirándulással…
… egyszóval boldogabb
és kiegyensúlyozottabb életet élhetsz!
Úgy adódott, hogy Kossuth Kiadónak köszönhetően a dánok
Hygge-nek nevezett különleges életszemlélete után megismerhettem egy másik –
általam nagyrabecsült – skandináv nép, a svédek „hitvallását” is. A lagom első látásra úgy tűnhet, a
Horatius által megfogalmazott arany középszer filozófiáját folytatja a „nem túl
kevés, nem túl sok – éppen elég” elvével, ennek a rövidke kötetnek a végére
érve azonban rájöhetünk, akármilyen egyszerű is legyen a megfogalmazás, a lagom
életstílus sokkal többet takar annál, mint amit elsőre ígér.
Persze a fő irányvonala valóban a végletek közötti egyensúly
megtalálása, ezt azonban változatos eszközökkel és módokon lehet elérni az élet
valamennyi területén, legyen szó a konyháról, testedzésről vagy ruházkodásról.
Maga az írónő is ennek mintájára alakította ki a kötet felépítését, így kitérve
minden, életmód szempontjából fontos témára az étkezésektől kezdve az
egészségen és a lakberendezésen át a társasági életig valamint öko-háztartásig.
A lagom – fogalma
egyszerűsége ellenére is – gyakran érthetetlennek és elérhetetlennek tűnhet, az
írónő különböző kontextusba helyezett példáin keresztül azonban úgy vélem
mindenki számára teljesen világos lesz ez az igenek és nemek közti kötéltánc.
Így tökéletesen lagom az, ha pontosan
a munkaidőnk lejártával távozunk a munkahelyünkről, ha minimalista sminket
viselünk egy extravagánsabb rúzzsal kiegészítve, vagy festést tartunk, de csak
a szoba egyik falát öltöztetjük színekbe. Szintén lagom komolyan venni a munkánkat, és becsületesen dolgozni,
ugyanakkor épp ilyen lelkiismerettel megtartani a kellő szüneteket is, különös
tekintettel a fikára. Egy szót se.
Lagom az, ha nem csupán személyes
ügyeinket mentesítjük a végletektől, de eközben a világ, s a környezet
egyensúlyára is odafigyelünk, s ide tartozhatnak még a svéd társadalombeli normák is, melyek kizárják a felesleges
drámázást, mint szélsőséget, az egyenességet hirdetik, s rávilágítanak a
tényre, hogy a svéd emberek többet érdeklődnek mások hogyléte felől, mint
beszélnek önmagukról végtelenítetten. Elemeiben tehát a lagom életmód visszavezethető a Jante törvényre*, ám annak már egy
sokkal kevésbé szigorú, jóval inkább élvezhető és ember-, valamint
környezetközelibb módját mutatja be, amely nem a merev szabályok szerinti
életet, hanem egyszerűen csak a boldogságot tűzi ki célul.
*Fun fact: „A dán-norvég író, Aksel Sandemose 1933-ban fogalmazta meg a törvényt a skandinávok egy bizonyos attitűdjének leírására. A Jante-törvény tíz pontban fogalmazza meg a helyes viselkedés szabályait. Ezek a pontok egy olyan társadalmat írnak le, amely rosszallva tekint az egyéni sikerre és eredményekre; egy olyan kultúrát, amely megszállottja a szabályoknak.”
De hogyan is kapcsolódik össze a lagom mértéktartás és egyensúlyteremtés a svédek igen kedvező
boldogságindexével? A magyar ember komolyan elgondolkodhat azon, hogy a
„középszerűség” hogyan járulhat hozzá bármilyen formában is az örömünkhöz, s a
nép, aki a jólétről nagyrészt a tévében, meg a könyvekből hall csak, nem
értheti jól, miért jó mindig beérni valamiképp kevesebbel, ahelyett, hogy a
maximumra törekednénk. A jobb kocsi,
nagyobb ház, újabb telefon, bulisabb péntek esti program, több, több, több
embere számára a másokkal való versengés a jobb dolgok, jobb élet iránt, s az
ebben való győzelem instant boldogságérzetet szül – ennek megfelelően
ellenkezője, a kevesebb legtöbbször lehangoltságot eredményez. És itt jön be a
képbe a lagom… ami ha jobban
megnézzük, valójában nem is a boldogság receptjét ígéri. Csupán a
kiegyensúlyozottságét – a kettő mégis szorosan összekapcsolódik a svédek
mindennapjaiban.
„Ha folyton az örömöket kergetjük, nem vesszük észre magát az örömöt – így néha unatkoznunk is kell.”
A lagom számukra
nem állapot, igazából inkább egy fajta életvitel, ami a teljes értékrendjüket
áthatja. Egy konstans fennálló életérzés, amelyből hiányoznak a hullámhegyek s
hullámvölgyek – nincs kiugró, kicsattanó jókedv, de különös bánat sem, ezáltal
maga a rossz hiánya szüli meg a lagomból
fakadó jóérzést, ezáltal nem pillanatnyi, hanem tartós elégedettséget és
boldogságot teremtve.
Rendkívül érdekesnek találtam mind ennek a népnek, mind a
szokásaiknak, s legfőbb elveinek megismerését – alapból erős vonzalom köt a
skandináv országokhoz s kultúrákhoz, a svédek azonban kiemelt figyelmemet
élvezik a tökéletes IKEÁ-s húsgolyóik és bodzaszörpük, meg persze a minőségi és
minimalista bútoraik által. Azonban a kötet olvasása közben, akármennyire is
hatékonynak, s szimpatikusnak ismertem meg a lagom életszemléletet, rájöttem, hogy kapcsolatom a svédekkel
továbbra is megmarad a kaja és a lakberendezés szintjén. Én magam úgy érzem
túlságosan is a végletek embere vagyok ahhoz, hogy kellően átszellemülhessek az
egyenletesség boldogító erejétől. Őszintén: nem lepődnék meg, ha az arcképem
ott szerepelne a szótárban az érzelmi hullámvölgy és hullámhegy kifejezések
mellett.
Mindent összevetve tehát élveztem ezt a kis kiruccanást,
elvégre a Lagom által olyan
életstílus részese lehettem pár órára, amit másképp nem igazán ismerhettem
volna meg. Jóérzéssel töltött el, mikor valamilyen általam már ismert ténybe,
vagy fogalomba botlottam, ugyanakkor hatalmas új tudás is zúdult rám ez alatt a
röpke 160 oldal alatt, amit még mindig próbálok elhelyezni valahol fejben. Kedveltem,
ahogy ezt az információáradatot mindig a megfelelő helyeken szakította meg
valami gyönyörű, hangulatteremtő fotó vagy más illusztráció, s ha már itt
tartunk, mindenképp érdemel egy gondolatot az egész kötet tördelése, aminek
köszönhetően a Lagom nem csak
kívülről, de belülről is meseszép. Egyedüli negatívumokként az olykor fellépő
kontraszt-problémákat említeném (sötétkék alapon a fekete betűszín az én
látószervemmel egyszerűen nem kompatibilis), valamint a kötet kissé száraz
megfogalmazását, ami bennem olykor egészen Wikipédia-olvasgatós feelinget
ébresztett… vagy talán a törikönyvemét, a lapszéli kis kiegészítő infókkal
együtt. Érdekesnek és magával ragadónak találtam a témát, ám az írónő részéről
elfért volna még egy kis élet a lapok között – bár ennek a hiányát talán csak
Meik Wiking, Hygge során megismert
barátságos stílusa élezte ki számomra.
Ajánlom a kötetet azoknak, akik maguk is a boldogság utáni
keresőexpedíció lelkes tagjai, s kíváncsiak a titokra, amely több másik
skandináv országhoz hasonlóan a svédek mindennapjait is örömmel tölti meg;
ajánlom azoknak, akik kíváncsiak egy számunkra talán kevésbé jól ismert nép
kultúrájára és értékrendjére, esetleg még arra is nyitottak, hogy beengedjék
ezt az életükbe, s az otthonukba. Ajánlom szórakozásra, ismerkedésre,
informálódásra, kutakodásra – kicsit ugyan szárazon tálalva, ugyanakkor
egyfajta belső kényszerrel együtt, ami azt mondja, lapozd, folytasd, ne hagyd
abba. Mindenképp megér egy próbát! :)
Kedvenc
részek:
Ez most sokat elárul rólam… de egyértelműen a kajás résszel
sikerült megtalálni az utat a szívemhez – ez nem is csoda, tekintve, mekkora
rajongója vagyok a híres IKEÁ-s svéd húsgolyóknak, a bodzaszörpnek és az
utánozhatatlan almatortájuknak. A könyv ezen fejezete rögtön megnyert a
válogatott receptjeivel, maguk a svédek pedig a szent kávészünetükkel és a
szombat reggeli jutalomként funkcionáló nassolásukkal.
Kedvenc
idézetek:
„Csak semmi dráma! Most pedig kinek van kedve a szexről beszélgetni
kávé közben?”
***
„Rengeteg minden
belefér a lagom keretei közé. Jómagam hatalmas különc vagyok, de még én is
beleférek.”
***
„A kezdő megkérdi a
főnökétől, hogy „szerinted mennyi időt szánjak erre a feladatra?” Mire a
válasz: „amennyi ahhoz kell, hogy elkészülj vele”. Talán mondanunk sem kell,
hogy ez azt jelenti: ne fecsérelj munkaidőt olyasmire, amit már elég jól
elvégeztél – viszont olyan munkát se adj le, ami nem üti meg a megfelelő
színvonalat. Ha jól csinálod, pont a lagomnyi időt töltöd el vele.
***
„Az érzések lagom megközelítése úgy foglalható össze, hogy
minden érzést felvállalunk, és egyiknek sem juttatunk túlzott szerepet. Ha
viszont a félelmeinkből és az érzelmi impulzusainkból eltávolítjuk a
drámaiságot, akkor a tabuk értelmüket vesztik, és így a legnehezebb dolgokról
is könnyebben tudunk beszélni másokkal.”
Borító:
5/5
Akárcsak a Kossuth Kiadó valamennyi nemzeti életmód témájú
könyvénél, úgy a Lagom esetében sem
lehet elmenni egy ilyen megkapó és beszédes borító mellett – hajszálon
egyensúlyozik a zsúfolt, s a minták ellenére mégis minimalista stílus között,
végül épp így lesz egyaránt harmonikus és különleges. Megakad rajta az ember
szeme, ha pedig közelebbről is szemügyre vesszük, jól látható, hogy valamennyi
kis objektum a svéd kultúrához és életmódhoz köthető, így veszi célba az ember
szépérzéke után a kíváncsiságát is. Azt sugározza, amit ígér: a lagom letisztult,
kiegyensúlyozott életérzését természettel, kávéval és elmaradhatatlan fahéjas
tekerccsel.
Pontozás:
5/4
Maga a Lagom
számomra a szó jelentésének tökéletes szemléltetésévé vált ez alatt a röpke 160
oldal alatt, valamivé, ami ugyan nem kevés, de nem is sok. Állandó kettőség
kísérte végig a történetünket: az én megállás nélküli ingázásom a téma és az
olvasottak iránti őszinte érdeklődésem, valamint a kivitelezés fölött érzett
bosszúságom között. Linnea Dunne a svédek életviteléről tudni érdemes
információkat tematikusan, lépten nyomon „fun fact”-ekkel tarkítva, gyönyörű,
hangulatteremtő illusztrációkkal és képekkel tárta elénk – meglehet számomra
talán túlságosan szárazon, hűvösen, olykor némi Wikipédia-feelinget ébresztve
bennem, amit már kevésbé díjaztam. Ennek ellenére győz a tény, hogy a lagom
valóban Svédország legsikeresebb exportcikke lehetne, mind a példamutató
minimalizmusával, ha stílusról van szó, mind az egyenességével az emberi
kapcsolatokban, a legtöbbek számára álomszerű túlóra mentes munkájával és
persze a nélkülözhetetlen kávé+fahéjascsiga kombinációjával – amelyeket
mind-mind örülök, hogy tüzetesebben is megismerhettem.
Köszönöm a recenziós példányt a Kossuth Kiadónak!
Ha
érdekel a könyv, rendeld meg ITT!