Sven Nordqvist - Pettson karácsonya

 Eredeti cím: Pettson får julbesök
Oldalszám: 24
Megjelenés: 2020
Kiadó: General Press
Ár: 2990 -

Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni és megsüthetik kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírj a megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi nem lesz az ünneplésből?

Október 31, a szorgalom éjszakája - nem hivatalos az elnevezés, de szerintem minden további nélkül bevezethetnénk, ugyanis ami aznap éjjel, a két nap találkozásakor történik... nos, az hihetetlenebb annál, minthogy a Mikulás egyetlen éjszaka alatt képes meglátogatni a világ összes kiskölykét. A napközben még vásárlók útját keresztező leárazott halloweeni maszkok és kellékek ugyanis pillanatok leforgása alatt szívódnak fel helyet adva valami másnak - hogy aztán november elsején teljes karácsonyi pompába öltözve fogadhassanak minket az üzletek. Namost, komoly - bár dichotómiájánál fogva nem a legvalidabb - tipológiát építettem fel erre a varázslatos történésre, annálfogva, hogy ennek az időszaknak a beköszöntével kiéleződik az emberek közötti legnagyobb, az év további részében szunnyadó ellentét. Vannak akiket ártatlan reggeli bevásárlásukra indulva instant hányinger gyötör, amint a megszokott sorban dobozos tejért nyúlva karamellás szaloncukrot találnak csak helyette - haragjuknak és ellenérzésüknek hangot adva sosem mulasztják el az alkalmat elmondani, hogy "f@szom a karácsonyba, még csak november van!", továbbá élnek a szúrós nézés képességével, valahányszor meglátják a városban egyre gyarapodó kültéri égőket és díszeket, s akkor is, mikor a rádió elkezdi játszani a Last Christmast. Másrészt pedig vagyunk mi. Igazán nem akarnánk konfrontálódni a domináns irányzattal, de azért az üdvözült arckifejezésünkből tudni lehet, hogy mikor feltesszük a fejhallgatót, karácsonyi dalok szólnak belőle; gyermeki izgalommal figyeljük az első utcai díszeket, és igazából nemcsakhogy megkezdtük az ajándékvásárlást, de már csak olyan utolsó simításokat végzünk, mint a csomagolópapír kiválasztása. Mióta feltettük a beltéri égősort a szobában, olyan mintha mindennap karácsony lenne - így nyilvánvalóan ér elkezdeni szaloncukrot nassolni és bejglit sütni. Gyerekek... én már hetek óta újra szeretném nézni az Igazából szerelmet. És a Grincset is. A keresési előzményeim olcsó fenyőket és ajándékötleteket tartalmaznak, semmi olyasmit, hogy "szúró fájdalom a hasam bal oldalán, meg fogok halni?". Szóval, mint ennek a második csoportnak büszke tagja, úgy érzem kellően át tudom érezni mások ünnep iránti lelkesedését is - és éppen ezért melengette annyira a szívem Pettson és Findusz bájos ünnepi története.

Kezdve az elején, könnyen következtethetnénk ezek alapján arra, hogy a címben fellelhető "karácsony" szó láttán sikerült megnyerni a lelkem, de az igazat megvallva a morcos öregember és nyughatatlan kismacska duója már sokkal hamarabb belopta magát a szívembe. Gyerekként is nagy rajongója voltam a Pettson és Findusz meséknek, tavasszal pedig, amint a General Press újranyomta Nordqvist néhány mesekönyvét, kapva kaptam az alkalmon, hogy elmerüljek ebben a világban ismét. És ha lehet, ezúttal még annál is lelkesebbé váltam, ugyanis két kedvencemnek - a Pettson és Findusznak, meg a karácsonynak - párosítása már bizonyítottan elsőosztályú. Emlékszik még valaki a rajzfilmsorozat Pettson ígérete c. epizódláncolatára? ÉN IGEN, talán mert az volt a LEGJOBB RÉSZ mind közül. Annyira, hogy lehet nem folytatom az értékelést, hanem megyek újranézni. Bár ez talán aláásná azt, mennyire eszméletlen tökéletesnek tartom magát a Pettson karácsonya mesekönyvet, ezt pedig mégsem tehetem... 

Ebben a röpke 24 oldalban elénk tárt történet igazából mérhetetlenül egyszerű: a nagy karácsonyi készülődést teljesen keresztbehúzva Pettson elszenved egy kis kerti balesetet - nem tud lábra állni, és ha ez nem megy, akkor bizony nincs nagybevásárlás, nincs ünnepi menü, sütemények, és nincs karácsonyfa sem. Mint minden valamirevaló kisgyermeknek, úgy Findusznak is kész horrorral érne fel az "elmaradó" karácsony... de mit is tehet egy tenyérnyi cica, ha a dolgok ilyen rosszra fordulnak? Lábatlankodhat, rosszalkodhat, hangoskodhat és persze lehet mindeközben imádnivalóbb minden más mesehősnél, ugyanis egyszerre jeleníti meg magában az amolyan igazán macskás attitűdöket, amiért imádjuk a kis kedvenceinket, mg a kisgyermekek báját és lelkesedését a világ iránt, amit vagy szeretettel nézünk immár saját gyermekeinken, vagy ha nem, nosztalgiával gondolunk vissza rá, milyen volt ilyennek lenni. 

Ami engem illet, számomra a Findusz élményt az illusztráció teszi teljessé... de mondjuk ki inkább egyenesen, az egész történet azzal együtt lesz kerek. Hatalmas errőssége a Nordqvist könyveknek a rengeteg csodaszép, részletgazdag kép, a kellemes vonalvezetésű és színezetű rajzok: az ember ezeket böngészve folyton talál valami aranyos kis meglepetést, amelyen fennakadhat egy időre, ugyanígy nem lehet olvadozással vegyes nevetgélés nélkül elmenni Findusz arckifejezései mellett, amelyek az édestől az ijesztőig terjedő skálán változnak az oldalakon. Pro tipp profiknak és gyerekes szülőknek, néhány oldal kifejezetten alkalmas "hány darab Findusz van a képen?"-t játszani és ezáltal játékos számolásba kezdeni, ugyanis a szerző-illusztrátor szereti olykor egyetlen rajzon események teljes láncolatát ábrázolni, ami elég magas Findusz/oldal arányokat képes szülni - de ennek csak örvendeni lehet. 

Összegezve tehát, ismét rendkívül szeretnivaló, és ezúttal plusz ajándékként még meghitt, kellemes karácsonyi hangulatot is árasztó kis mesekönyvet kaptunk Nordqvist tollából - egyszerűt, mégis tanulságosat, amiben olyan dolgok is tettenérhetők, mint a proaktív hozzáállás fontossága a problémaközpontúsággal szemben, vagy az emberi segítségnyújtás és támogatás. Pettson még mindig a legimádnivalóbb öregember, akinek tökéletes társ egy ilyen élettel teli, virgonc kis állat, mint Findusz. A szereplők, a hangulat, a lényeg, az illusztrációk... minden a helyén volt ahhoz, hogy sikerüljön elmélyedni a pihe-puha takaróként körbeölelő ünnepi feelingben. Ajánlom teljes szívvel és lehetőleg mézeskaláccsal meg almás-fahéjas teával!

Kedvenc idézetek:

"A múlt héten egyszer már sütöttek mézest, és a nyers tészta fele még ott volt az éléskamrában. Az öreg legalábbis azt hitte. De amikor belenézett a tálba, már csak egy kis darabot látott.
- Hát ez bizony alaposan összement - állapított meg.
- Ilyenek ezek a tészták - válaszolta Findusz. - Csak úgy fogják magukat, és összemennek.
- Nem lehet, hogy járt erre egy kandúr, és evett belőle? - sandított rá az öreg.
- Hát, lehet. És az nem lehet, hogy egy öregember is járt erre, és az is evett belőle?
- Hát, az is lehet - adta meg magát Pettson."

***

"De azért az öreg se maradjon ajándék nélkül! Findusz gyorsan keresett valami meglepetésfélét, betekerte egy konyharuhába, és átkötötte egy zsinórral. Egy krumplihámozó volt az, a műhelyben találta. Így most már azért jobban érezte magát."

Borító: 5/5

Tény, az ablak túloldaláról leskelődő gyerekarcú viaszbaba-szerű csoportosulás elsőre a frászt hozta rám, megtanultam nem rájuk figyelni, hanem a mézes süteményre, Pettson gyertyával megtűzdelt lábára és zoknifejű Finduszra, úgyhogy teljes élmény és teljes boldogság van.

Pontozás: 5/5

Blogturné és nyereményjáték

Pettson és Findusz lelkesen várja a karácsonyt, de egy váratlan baleset következtében úgy néz ki, le kell mondjanak a nagy ünneplésről - vagy mégsem? Sven Nordqvist karácsonyi története arra emlékezteti az olvasót, hogy a díszek és ajándékok mellett mi is az ünnep igazi lényege. Tartsatok bloggereinkkel, hogy esélyetek legyen megnyerni a General Press Kiadó által felajánlott példányt.

Ti is várjátok a karácsonyt, akárcsak Findusz? A játékunk során szeretnénk, ha egy kicsit már most ráhangolódnátok az ünnepre, és megírnátok nekünk, hogy mik a karácsonyi kedvenceitek. A dolgotok csak annyi lenne, hogy válaszoljatok az állomásokon található kérdésekre, és válaszaitokat beírjátok a Raffelcopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Mi a kedvenc karácsonyi dalotok?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub
Nov. 15. Never Let Me Go
Nov. 17. Veronika’s Reader Feeder
Nov. 19. Könyv és más
Nov. 21. Flora the Sweaterist 

Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger

„De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”

Eredeti cím: The old man and the sea

Oldalszám: 110

Megjelenés: 2020

Kiadó: XXI. Század

Ár: 3890 –

Irodalmi Nobel-díj 1954 

Pulitzer-díj, 1953 

A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére. Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.

Volt egy pont, amikor jöttek a cápák, a fantáziám rohamgyorsasággal beindult és a szívverésem kicsit gyorsabb lett – persze azért azon volt időm leállni töprengeni, hogy a makócápáknak valójában milyen színük van, de hiába minden ebbe ölt idő, válaszra nem leltem, szimplán mert nem merek efféle képeket keresni a google-ön, nem mintha ez számítana. A lényeg, hogy miközben vizualizáltam a hullámok fölött előbukkanó uszonyokkal tarkított nyílt tengert, s mikor egyúttal elkezdtem a pánik enyhébb jeleit produkálni, átsuhant az agyamon a gondolat, hogy talán nem is kellett volna kezembe vennem Az öreg halász és a tengert. Elvégre… hal. Meg tenger. Bármelyik a kettő közül több szorongást ígér számomra, mint élvezetet, mégis, ha most objektíve visszatekintek erre az olvasmányélményre, már semmi pénzért le nem mondanék róla. 

Hemingway Nobel-díjas alkotása hosszú-hosszú évek óta lakott a könyves várólistámon, a végső lökést hozzá azonban a szerző egy másik regénye, a Búcsú a fegyverektől adta meg, amihez még múlt hónapban volt szerencsém. Visszagondolva esélyem sem volt a könyv ellen: tanúsíthattam volna bármilyen ellenállást – bár miért tettem volna ilyesmit? –, képtelen lettem volna nem szeretni bele Hemingway stílusába, a gazdag életéből adódó gazdag történetébe, a hiteles szavaiba, abba az életbe, amit elém festett. És a felsoroltak természetesen nem kizárólagosan a fent említett mű sajátosságai, az író tehetsége ezúttal is számos ponton megmutatkozott. A stílusa még mindig verhetetlen, egyszerre tárgyilagos és roppant érzékletes, de annyira, hogy az olvasó még a nyers delfinhal ízét is érzi a szájában, akár akarta, akár nem, és akár tudja milyen az, akár nem. Vele együtt látjuk a napkeltéket, vele együtt érezzük, ahogy a horgászzsinór a tenyerébe mar, vele együtt pillantjuk meg a part fényeit. Hemingway minden leírása életközeli, s így érte el azt nálam ismét, hogy bár olyan témával hozakodott elő, ami engem kevéssé érint vagy akár csak érdekel, mégis úgy éreztem, jelen tudok lenni a megálmodott történetében, kellően be tudok vonódni ahhoz, hogy személyes missziómként is tekintsek arra, ami igazából Santiago, az öreg halász küldetése.

Magyarán: vártam, hogy a nagy halunk halálát lelje a tengeren – na de nem afféle egyértelműen fekete vagy fehér várakozással tekintettem rá, hiszen Santiago sem tett így. Talán ezt becsültem benne a legjobban – mit benne, talán az egész elbeszélésben ezt találtam a legmegragadóbb „mozzanatnak” mind közül, noha ez a száz oldal is bővelkedik kiemelni való részletekben. Nyilvánvalóan nem hatásköröm ezek mindegyikére kitérni, elvégre a spoilerveszélyeztetésért blogger berkekben jár egynehány komor pillantás, de a kedvencemet mindenképp szeretném megosztani azokkal, akik velem tartottak a mai értékelésre.

Érdekes módon az én figyelmem és csodálatom leginkább a történetben, pontosabban az öreg halász hozzáállásában fellelhető disszonancia ragadta meg. Az öreg Santiago identitását nagyrészt a foglalkozása határozta meg – nem ismeretlen a jelenség, elvégre a felnőttek nagy százaléka ma is a munkájával definiálja önmagát –, a halászat kitöltötte napjait, átjárta az életét, ő pedig a kellő elhivatottsággal viszonyult hozzá, s egyszerre végezte kötelességből és szenvedélyből, ami egyértelműen a lehető legkellemesebb módja a munkavégzésnek. Éppen ebből adódóan űzte őt valami erős, belső hajtóerő a regény folyamán arra, hogy az útjába – és horgára – akadt nagy halat ne eressze amíg meg nem öli, hogy kifogja, hogy hazavigye, hogy a parti város lakóinak hasznára legyen a sokmázsás állat húsával, s hogy egyben dicsőséget arasson. Ugyanakkor a halászatra sosem mint egyoldalú és érzelemmentes tevékenységre tekintett, ami számomra rengetegszer egyértelművé vált abból az elragadtatottságból, finomságból amivel az őt körülvevő világról beszélt. Santiagót a tengerhez mély érzelmek fűzték, szerette, becsülte a végtelen, fodrokba gyűrődő vízfelszínt, a benne rejtőző állatvilágot, csodálta monumentális erejüket és tiszteletben tartotta méltóságuk – kellő alázattal viseltetett tehát a csónakját körülölelő tenger – és persze a marlin – iránt. 

Ez a kettősség természetesen művészi a maga módján, ám gerjeszt némi feszültséget azáltal, hogy állandó morális dilemmákba sodorja az öreg halászt, vele együtt pedig mi is feltesszük magunknak a kérdést: vajon melyik oldal győzedelmeskedik végül? Santiago küldetéstudata elsöpri a nagy hal iránti tiszteletét, vagy hagyja magát feláldozni a tenger „istenségének” oltárán? Ki éli túl a háromnapos hajóutat, a halász, vagy a zsákmánya? Lesz értelme az egész szenvedésnek amit átélnek együtt?

Számomra a történet ezen aspektusa volt a leginkább magávalragadó, de természetesen elkerülhetetlen megemlíteni, mennyi rejtett tartalom, fontos téma előkerül ez alatt a rövid kis elbeszélés alatt, amelyek mind-mind jogossá teszik a művet végül minden elismerésre amiben valaha része volt. Ami első belepillantásra mindössze egy kis halásztörténetnek tűnik, az igazából globális emberi kérdésekkel (öregkori elhagyatottság, emberi kapcsolatok alapvető szükséglete…stb.), tapintható érzelmekkel, és finoman hangolt metaforákkal (Jézus és Isten megjelenítése, bibliai utalások) megtűzdelt komplexum, ami véleményem szerint mindenkinek megéri a rászánt időt, nem egyszer, nem kétszer, talán akármennyiszer egy élet során.

Kedvenc idézetek:

„Utálom a görcsöt – gondolta. – Az embert tulajdon teste hagyja cserben hűtlenül. Ha hányni kell az ételmérgezéstől, vagy hasmenést kap az ember, ez megalázó mások előtt. A görcs azonban, a calambre – mert gondolatban mindig spanyol nevén nevezte –, a görcs önmaga előtt alázza meg az embert, kivált, ha egyedül vagyunk.”

***

„Úgy bészélnek a tengerrel, mintha a vetélytársuk volna, vagy mintha valami földrajzi hely volna, vagy akár mintha az ellenségükről beszélnének. Az öreg Santiago azonban gondolatban mindig nőneműnek tekintette, mindig olyasminek fogta fel, ami nagy-nagy kegyeket osztogat vagy tagad meg, s ha néha el is követ rosszaságokat vagy zabolátlanságokat, nem tehet róla, mert olyan a természete.”

***

„Megölsz, te hal – gondolta magában az öreg. – De hát jogod van hozzá. Még soha életemben nem áttam nálad szebb, nálad nagyobb, nálad nyugodalmasabb, nálad nemesebb jószágot, testvérem. Gyere, ölj meg. Bánom is én, hogy melyikünk öli meg a másikat.”

***

„Ide figyelj, te nagy hal – mondta. – Szeretlek, tisztellek, becsüllek. De megöllek még ma, mielőtt leszáll a nap.”

Borító: 5/5

Megint csak ismételem önmagam, de miért is ne ragadnék meg minden alkalmat, hogy kifejezzem csodálatomat: a XXI. Század Kiadó mesteri munkát végzett, amint a készülő Hemingway életműsorozat dizájnját tervezte. Ott van benne minden, amit én nagyra becsülök borító téren, egyszerre letisztult, a szerző nevének középpontba emelésével figyelemfelkeltő, plusz megválaszolja a kérdést: hogyan lehet kifejező és témához illeszkedő egy végletesen egyszerű stílusú könyvfedél? A válasz: hát így. A színvilág, az ominózus hal, még a kötés belsejét borító tengerhullámszerű minta is a tökéletes illeszkedést szolgálja, s mindezt rettenet igényesen. Komolyan mondom, sosem csalódtam még a kiadóban, ha minőségről volt szó.

Pontozás: 5/5

Blogturné és nyereményjáték

Ernest Hemingway egyik legismertebb és legelismertebb műve, Az öreg halász és a tenger a 20. század klasszikus irodalmi alkotásai között is kiemelkedő helyet foglal el - a rövid elbeszélés az öreg halász és a hal történetén keresztül az emberi lét legalapvetőbb kérdéseivel foglalkozik. A szerző irodalmi Nobel-díjjal és Pulitzer-díjjal kitüntetett kisregényét most a 21. Század Kiadó Hemingway-életműsorozatának részeként gyönyörű új kiadásban veheti kézbe a hazai olvasóközönség.

Az öreg halász és a tenger lapjain sokféle halfajta említésre kerül, ezek közül “halásztunk” most ki néhányat. Minden állomáson találhattok egy-egy képet, a feladatotok pedig annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok, hogy ezeken milyen állatok szerepelnek.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub

09.14. Flora The Sweaterist

09.16. Readinspo

09.18. Nem félünk a könyvektől

09.20. Never Let Me Go

09.22.  Utószó