Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Leiner Laura - Ég veled

by - 7:36


„Az emberek tovább lépnek – mondtam ki hirtelen. – Gyűlölöm, hogy képesek tovább lépni. Nekem nem megy.”

Eredeti cím: Ég veled
Sorozat: Iskolák versenye-trilógia 1.
Oldalszám: 432
Megjelenés: 2017
Kiadó: L&L
Ár: 3499 –

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolát Országos Versenyére.

Van valami azzal, hogy az olvasónak tudni kéne nyitni egy tiszta lapot minden újabb megkezdett könyvvel, mégis, bennem még – franc tudja hogy, de – túl élénk emlékek éltek Laura előző könyveiből, amelyektől képtelen voltam hirtelen elszakadni. Mi több, bevallom, rettenetesen sokkoló volt kinyitni az írónő egy újabb könyvét, majd nem találni ismerősöket a lapok között. Sehol egy márkcsintás, de legfőképp, sehol egy Nagy Márk. És Körte? Várom, hogy valakit beoltson, de csak nem akar megszólalni. Ez bizarr… jól elhúzott mindenki. A későbbiekben rájöttem, hogy koránt sem annyira, mint hinné az ember, de erről talán majd később. Helyettük új nevek tűntek fel a lapokon, majd egy új helyszín, új szituáció, új hangulat… és a felfedezés mellett, hogy „jé, ez végül is egy új LL könyv!” rájöttem arra is, hogy az Ég veled tulajdonképpen jóval több ennyinél. Vélhetőleg egy új korszak kezdete az írónő munkásságában, egy finomabb, ugyanakkor érettebb vonal, több lélek, több érzés. de talán az is mindent kifejezne, amit a regényről gondolok, ha egyszerűen csak annyit mondanék: több.

Azt hiszem, ezen a ponton csak ismételni tudom, amit már annyian mondtak előttem: látni, ahogy Laura könyvei szépen felcseperednek, érnek, és nem hagyják, hogy végérvényesen kinőjek belőlük, mert mikor már épp kezdeném magam öregnek érezni, a szerző következő könyve újfent hozzám szól, és megadja azt a pluszt, amit elvárok.

Ennek ellenére persze az örök szempont, mikor Leiner Laura könyveiről beszélünk, csakis a humor lehet, ami – megnyugtatok mindenkit – a régi maradt… de legnagyobb örömömre felülemelkedtünk azon, mikor többszáz oldalt töltöttek meg a gimisek baromkodásai vagy éppen kreált problémái. Hülyék még mindig vannak, poénok úgy szintén – a kettő együtt még gyakrabban –, de úgy érzem sikerült felnőni, és megcélozni emellett valódi mélységeket is. Nem mondom, hogy az írónőnek nincs még hová kiforrnia ezen a téren, de egyelőre csak szeretnék örülni annak, hogy egyáltalán ilyen irányt vett… már ez is egy nagy lépés.

A történet kettő meghatározó szálra épül, ezeknek az összefonódása ad ki egy kerek egészt, amiben az izgalmas és egyedi cselekmény, valamint az érzelmek, monológok és a karakterek háttere és lelkivilága kellő egyensúlyban van.

A cselekményt maga az Iskolák Országos Versenye adja… és itt álljunk meg egy fél gondolatra. Mert én hosszas perceket töltöttem elmélkedéssel, akárhányszor szembejött velem a regény, hogy HOGYAN A BÚBÁNATOS VILÁGBA LEHET KÖNYVET ÍRNI… EGY VERSENYRŐL? Tudniillik, kis versenybuzi voltam általános sulis koromban, és ha mást nem, annyit megtanultam, hogy ezek borzalmasan unalmas események. Ülj le, oda ahol a borítékot látod a neveddel, töltsd ki, húzz kódszámot, most kezdd el, két óra, nincs számológép, tessék, ajándék üdítő, emléklap, majd értesítünk. Most komolyan, erről írni egy könyvet… nem is, egy trilógiát?

Szóval egy egészséges értetlenkedéssel vágtam neki a kalandnak, s épp amennyire nem tudtam elképzelni, honnan származhat egy ilyen koncepció ötlete, épp annyira kíváncsivá váltam, hogy mit lehet belőle kihozni. Nos, mint Laura bemutatta, elég sokat. Megfogott egy témát, amihez nem sokan tudnának mit szólni, és kvázi világot teremtett köré, mint azt mindig szokta: felépített és kibontott valami egészen újat és különlegeset, olyan hangulattal, ami egészen magába szippantja az olvasót.

A verseny területe, jellege, a feladatok, a titokzatosság mind-mind izgalmat szültek, a leírások pedig valami megmagyarázhatatlan kötődést mind az eseményekhez, mind magához a „táborhoz”, ahol szereplőink a kéthetes versenyt töltik. Az egész olyan… érzékletesre sikerült. Elhitette, hogy én is ott vagyok, vagy ha nem, hát elérte, hogy ott akarjak lenni. Üldögélve a medence partján, egy focimeccset nézve, bejárva a verseny teljes területét, válogatva a svédasztalos reggeliből, fél (vagy teljesen khm) meztelen sportolófiúra bukkanva a szobában… nem rossz belegondolni egyikbe sem.


A versenyzőkkel együtt mi is felfedezhettük magunknak a Bükk ezen kis szeletét, a helyszín bemutatását pedig sorra kísérték az epizódok, amelyek valamit a karakterekről alkotott képhez is hozzátettek – elvégre a táborhely mellett a csapatok egyre jobban igyekeztek egymást is megismerni, még ha, lévén ez egy verseny, kifejezetten rossz ötletnek is bizonyult ezt tenni. Ez a probléma inkább a könyv második felében került terítékre, egyelőre csak finoman, azonban érezhető volt az erre kiélezett jelenetek feszültségéből, hogy még komoly konfliktusok születnek majd a további két kötet folyamán. Talán vérre menőek is… belegondolva, hányszor kapott el azért olvasás közben az Éhezők Viadala hangulat :D Talán csak azért, mert párhuzamosan azt is olvasom épp, nem tudom… de a verseny kezdeti lebonyolítása bennem kicsit Suzanne Collins disztópiáját idézte. A kisebb kiválasztott-kultusz akörül, akit beválogatnak egy IOV-s csapatba, a titkolózás a verseny terepéről, jellegéről, na meg a szervezők, akiket nem egyszer viccesre vágott borostájú játékmestereknek képzeltem el… de úgy vélem, ezekkel az elemekkel az írónő is tisztában volt, mi több, Hanna nagymamáján keresztül még poénosra is vette a figurát ezzel kapcsolatban.

„– Már a nagyanyád is hívott, és számon kérte, hogy miért engedtelek el az Éhezők Viadalára!”

A történet másik fontos építőeleme a verseny izgalmain túl, mint már említettem, a karakterek, pontosabban inkább csak a főszereplő, Újvári Hanna lelkivilága, múltja, teljes háttere. Azt az izgalmat, vidámságot, bulit amit az IOV nyújt keményen ellensúlyozzák a lány lelkében lejátszódó folyamatok, s a – Leiner Laura regényben tudtommal legelőször megjelenő – gyász, veszteség és az abból adódó fájdalom. Hannát édesanyja betegségével szörnyű veszteség érte, ez formálta a személyiségét, a mindennapjait, ez tette azzá a lánnyá, akit a cselekmény folyamán megismertünk – és végül megszerettünk.

Az írónő persze, ha már komoly témához nyúlt, akkor rendkívül körültekintően tette, és igyekezett a lehetőségekhez mérten kibontani a felmerült helyzetet, még ha szinte lehetetlen is egy ekkora tragédiát könyvben visszaadni. Hanna belső monológjaiban megszólalt minden fájdalom, félelem, óvatosság, hiány, bűntudat, ezer ellentétes érzés – ez utóbbi a verseny ideje alatt még erőteljesebben, mikor összecsapott benne az elmúlt évének minden percét végigkísérő örök szomorúság, és a verseny hevében olykor elkapó izgalom vagy cseppnyi boldogság.

Hanna azáltal, hogy az legtöbb korábbi LL főhősnőtől eltérően már nem magának kreált álproblémákkal küszködött, hanem tényleg ismerte a legnagyobb mélységeket sokkal összetettebb, bonyolultabb, s nem utolsósorban élőbb lett. Nem egy átlagos tinilányt ismerhettünk meg benne, az írónő pedig külön hangsúlyt fektetett arra is, hogy minél szélesebb képet adjon róla. Ennek érdekében különböző szerepekben mutatkozott be, s villantott egy új szeletet a személyéből: megismerhettük, mint gyermeket, aki féltő gondoskodással vigyáz az apukájára; mint a nagymama unokáját, mint diákot, csapattársat, s még egy finoman szövődő romantikus szálba is belecsúszott – még ha nem is tervezte.


És itt jön a képbe Kornél… könyörgöm, hagyjatok fél percet, hogy kisóhajtozzam magam, mielőtt ennek nekivágok. Kornél…

Az írónő mindig sikerrel járt, mikor leült megtervezni azt a pasit, aki mindannyiunk álma. Cortez a mélykék szemeivel, gitárjával meg a óvó figyelmességével; Norbi… akiben már nem is emlékszem, mit szerettem annyira, de tény, hogy eléggé bejött az ASZ olvasása során; Szasza, aki laza volt, kedves, és több, mint legjobb barát; végül pedig Nagy Márk… na de azt hiszem, az ő sármjáról már magyaráznom sem kell senkinek. Imádtunk róluk olvasni, igaz, lányok? De azt hiszem Kornéllal született meg az a férfi főhős, akiről már nem csak olvasni akarunk. Aki minden tekintetben megfelelhet egy lány elvárásainak. Szerintem odalent még következnek újabb fangörcsök, úgyhogy nem lövöm le a poént előre, de annyi biztos, nagy kedvencet sikerült avatnom, és várom, hogyan fog még lenyűgözni a következő részekben kedvenc kajakosom. Ja. Kajakos. És nem segg. Wow.

Összességében, eddig csak csupa jót tudok mondani a teljes regényről: a cselekményről, a főszereplőkről, a hangulatról… azonban van egy pont – pontosabban kettő –, ahol csaptam egyet az asztalra, és úgy döntöttem, levonok fél pontot. Többet nem volt szívem, elvégre az Ég veled túlnyomó részét imádtam, mégis, nem mehettem el szó nélkül néhány dolog mellett, ami szúrta a szemem.

Mint már az első bekezdésben egyszer utaltam rá, többször köszöntek vissza a történet során szereplők Laura előző regényeiből, egy korábbi értékelésemben (talán a Bábelében? Passz) pedig ennek a pontos okát is kifejtettem: mégpedig azt, hogy az írónő kész sablonokkal dolgozik, mikor karaktereket formál. A főszereplők esetén olykor sikerül kivételt tenni – Hanna például egészen egyedülálló lett véleményem szerint, s ugyanígy nincs panasz Kornélra sem, hacsak ne rója fel neki az ember, hogy tökéletes –, mellékszereplő-terepen viszont csak úgy hemzsegnek előttünk most is a múlt szellemei, mégpedig nem is éppen precízen kivitelezve. Zsombor, mint Karcsi, Lóránt, mint Zsolti (vagy akár Abdul a Bábel castjából), Bernadett, mint Kinga… A Szirtes-csapat tagjai közt szétnézve kész SzJG reunion szemtanúi lehetünk, ám míg a nyolcrészes sorozat alatt megismert karakterek kellően kibontakoztak, az Ég veled mellékszereplői többnyire egyetlen jellemző személyiségjegyet hordoztak. Így Lóri egyetlen ismertetőjele a #párnaplábnap lett, Bernadett a szűkszavúságát emelte ki, Karcsi pedig… nos, hogy szörnyen gyerek még (s bár nem csapattag, megjegyeztem Marcit is, aki szigorúan csak a nyelvtannáci szerepét töltötte be minden lényegtelen pillanatban, mikor feltűnt). Teljesen megértem, hogy egyetlen kötet alatt lehetetlen megoldani, hogy a főszereplők mellett mindenki elég teret kapjon bemutatkozni, nem is várom ezt el… de ennél az egyoldalúságnál valami több nem ártana.

A második fájdalmam… és szerencsére az utolsó lényegében pár mondatban rejlik. Tény, Laura fiataloknak ír, fiatalokról… de néha úgy érzem, erősen átbillen a ló túloldalára, az efféle részek pedig ahelyett, hogy ténylegesen elérnék a célcsoportot, sokkal inkább nevetségesen hatnak. Számomra sok volt már a minden oldalon minimum háromszor említett streamelés meg Instázás – tudom, ezek már XXI. századi élet részét képezik, helyük van a regényben, de könyörgöm, egy mérték nem árt –, legjobban viszont a suli által megosztott posztok alatti kommentelés verte ki nálam a biztosítékot. Olyankor úgy tudtam becsapni a könyvet, hogy másnapig kézbe se vegyem. Túlzás, túlzás, túlzás. Értem én, Laura el akarja kapni a fiatalok baromkodását, hiszen megvan annak is a maga humora… de nem jól teszi. Ne így… mindegy, egyszerűen csak fájt, több szót nem is szentelnék neki.

Ettől eltekintve, és minden mást összevetve jószívvel ajánlom az Ég veledet Leiner Laura minden rajongójának – de figyelem, azoknak szinte még jobban, akik eddig talán nem kedvelték kimondottan az írónő műveit, esetleg még próbát sem tettek vele. Ez az a regénye, amellyel érdemes kezdeni, ha az ember színtiszta minőségre vágyik. Ajánlom azoknak, akik valami különleges és egyedi ötletről olvasnának, valami szokatlanról, mégis kellemesről és szerethetőről. Ajánlom azoknak, akik értékelik és igénylik is a humort az olvasmányaik során, emellett azonban kedvelik – vagy legalábbis nem bánják – ha egy komolyabb, érzelmi szál is átível a történeten. Ajánlom tizenéveseknek, és picit idősebbeknek egyaránt – gondolkodni, szórakozni, imádni, és velem izgulni pár hónapon át a következő részig. Röviden? Egyszerűen csak olvassátok.  

KEDVENC KARAKTEREK:

Hát talán már mondanom sem kell, mekkora Kornél-fan lettem ez alatt a 400 oldal alatt, és szinte rettegek, mi lesz még itt, mire véget ér a harmadik rész… addig jó lenne, ha valaki valahonnan szülne nekem egyet, mert úgy pattogtak köztünk azok a bizonyos szikrák, mikor csak a könyvhöz értem, hogy féltem, kigyulladnak a lapok :D. Tény, Laura mindig megpróbálta megteremteni azt a férfi főhőst, akiről mi, lányok olvasni szeretnénk, de úgy érzem Kornélban összpontosult minden, amiről nem csak olvasni akarunk… hanem amit egyáltalán csak akarunk. A finom és szerethető keveredése a rosszfiús és jófiús imázsnak. Figyelmesség, közvetlenség, őszinteség. Némi pimaszság. Férfias határozottság. Úgy él a képzeletemben, mint a Glee-beli göndör fürtös Jonathan Groff ♥. Azt hiszem naphosszat sorolhatnám a tényezőket, de minden csak annyit bizonyít, hogy Kornél bizony álom-kategória – nagy kár, de szerintem ott is marad. Szed.


KEDVENC RÉSZEK:

Jól van, most már szóljatok rám, hogy fárasztóan kiszámítható kezdek lenni, de természetesen Kornél és Hanna közös jeleneteit emelném ki… nem ok nélkül olvasok annyi romantikus könyvet, engem egyszerűen ezzel a szállal lehet elkapni. Főszereplőink találkozásai a medencénél, meg persze az ominózus eset a szarvasbogárral mind nagy kedvencek lettek nálam, és fogadok, hogy végig fülig ért a szám, miközben olvastam, annyira bájosan és szeretnivalóan bontakoztak ki a karakterek gyengédebb érzelmei. Meg persze a mutáns szarvasbogaraktól való teljesen megalapozott félelmük xD.

KEDVENC IDÉZETEK:

„(…) egyszerűen nem tudok mit kezdeni a feltételes móddal, ami mindennél könnyebben kihoz a sodromból. Ha látna, ha itt lenne, ha tudná, ha megölelhetném, ha máshogy alakul… Semmi értelme.”

***

„ – Oké. Kérdés: mit csináltál gyerekkorodban nyáron? – pillantott rám érdeklődve.
– Deriváltam – vágtam rá gondolkodás nélkül. Kornél hitetlenkedve nézett rám, mintha csak arra várna, hogy bevalljam, vicceltem, aztán amikor ez nem történt meg, hangosan felröhögött, szó nélkül ellökte magát és elúszott. (…) Újabb két hossz után Kornél megint megpihent, és ezt újra előttem tette.
– És mit csináltál, amikor nem deriváltál? – kérdezte, szórakozottan nézve fel rám.
– Integráltam – feleltem.”

***

„ – Ugye nem kell kukacokat ennetek, vagy belsőségeket nyersen? – érdeklődött.
– Nagyi, ez nem egy tévés reality. Nem kell ennünk semmi szokatlant. Sőt, egymást sem kell megölnünk – magyaráztam sokadszorra. – Ez az Iskolák Országos Versenye – tettem hozzá magyarázatképpen.
– Értem. Nos, lehetne az is egy feladat, hogy keressetek egy embert a világon, aki tudja, hogy az micsoda.”

***

„– Szóval… Újra összefutottunk itt, Újvári Hanna? – jegyezte meg szórakozottan.
– Igen – bólintottam mosolyogva. – Micsoda véletlen – tettem hozzá, jelezve, hogy azért ezt valamennyire így alakítottuk
Kornél vigyorogva vette a lapot, és ellökte magát a medence falától.
– Aha. Elég nagy szerencse, pont most vagyok itt ma először, egyáltalán nem jártam itt egy órája, és jöttem vissza most azért, hátha itt talállak – magyarázta, beismerve és akaratán kívül is megerősítve, amit Bernadett állított, mire visszatartott mosollyal néztem, ahogyan lassú hátúszással távolodik.
– Igen, az úgy elég béna lett volna – bólintottam, és zavarodottan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet. – Én sem voltam csalódott, amikor Bernadett mondta, hogy elkerültük egymást, és nem azért ültem vissza rögtön, amikor lépteket hallottam, mert mégis rád számítottam – szóltam, megerősítve benne azt, hogy nem egyedül csinált hülyét magából.”

BORÍTÓ: 5/5*

És ezennel elkelt a legszebb Leiner Laura könyvborítónak járó díj! Nekem az eddigi könyvei talán túl zsúfoltak, harsányak voltak, ez viszont a maga letisztultságával, ízléses minimalizmusával teljesen levett a lábamról. A színek harmonikusak, az illusztráción elkapott pillanat pedig témába vágó és nem mellesleg nagyon szép az erdővel és hegyekkel, a címről már nem is beszélve, ami szintén teli találat. Egyszerűen minden a helyén van, épp úgy, ahogy kell. Imádom!

PONTOZÁS: 5/4,5


Nem az első Leiner Laura könyvemen vagyok már túl – a Szent Johanna gimi óta kitartóan követem nyomon az írónő újabb és újabb dobásait, a fejlődését, a bébilépéseket a megfelelő irányba. Láttam már sok új koncepciót, egyedi ötletet és megoldást, merültem el más és más hangulatokban, amelyeket közvetített, így pontosan tudom, hogy mindig képes mutatni valami újat – akkora meglepetésre azonban, mint amit az Ég veled okozott, nem számítottam.  Tény, Laura továbbra is megtartotta a humorát, a fiatalok ábrázolásánál felmerülő túlzásait, és a karaktersablonjait is visszaküldte nekünk mutatóba, ezektől eltekintve azonban egészen új hangot szólaltatott meg a regényben, ezúttal kicsit más eszközöket ragadva meg egy immár érettebb korosztály megcélzására. Álproblémák és felesleges drámázás helyett a való életbe kapunk betekintést: a fájdalomba, a gyászba, a veszteségbe, de hogy picit pozitívabb oldalról közelítsek, ugyanúgy nyomon követhetjük egy vonzalom emberibb természetű kibontakozását is. Mindezt pedig szerethető főszereplőkkel, olykor szórakoztató, máskor szívszorító szituációkba ágyazva, a humor és az érzelmek tökéletes elegyével átszőve kapjuk kézhez. Az Iskolák versenye trilógiával úgy érzem új korszak nyílt az írónő munkásságában – egy szebb, egy jobb, egy különlegesebb korszak, egy olyan, amire megéri mindnyájunknak odafigyelni.

HA ÉRDEKEL A KÖNYV, RENDELD MEG ITT!

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Nagyon aranyos lett ez a bejegyzés a könyvről, végig mosolyogtam az olvasást. Nagyon átjön, hogy mennyire szeretted*.*
    Annyit áradoztok róla, hogy a végén engem is rávsztek, hogy adjak neki egy esély:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööm *-* Talán nem véletlenül áradozunk :D Tényleg nagyon aranyos és szerethető történet, úgyhogy én csak ajánlani tudom, tényleg. Megéri adni neki esélyt, akár olvastál már Laurától, akár nem. Ez a csúcs, eddig ^^

      Törlés
    2. Na jól van, beadom a derekam:D Majd, egyszer xD
      Olvastam már Laurától az Szjg-t, amit régen nagyon szerettem, majd hamar ki is nőttem. Ezért tartottam a többi könyvétől.

      Törlés
  2. Jajjj, Jonathan Groff <3 Ahwww. Meg Kornél is. Ahww.

    Okey, fangirling off.

    Najó mégis on.

    Drága sis'-em csodálatos bejegyzés lett, végignevettem és újra visszakerültem erre az időre az Ég veled világába. <3 Szóval ahwww. Minden tökéletesen összeszedtél, imádtam.

    Millió puszi:
    Your Malec sis'

    VálaszTörlés
  3. "Ülj le, oda ahol a borítékot látod a neveddel, töltsd ki, húzz kódszámot, most kezdd el, két óra, nincs számológép, tessék, ajándék üdítő, emléklap, majd értesítünk." - Na jó, itt besírtam a röhögéstől. :'DDDDD

    Csodás bejegyzés lett, mint mindig, királynőm és egyetlen múzsám! :D <3

    Everglow

    Ps. gyönyörűséges az új design!

    VálaszTörlés
  4. az instázás streamelős résszel erősen egyet értek :/
    sajnos még nem olvastam a könyvet, de ez elsőre is kiveri a biztosítékot nálam legalább is.
    Őszintén szólva én utálom amikor egy könyvben vagy bármilyen történetben a közösségi oldalak túlzott használata, illetve bármilyen túlzottan online tevékenység zajlik. Az egy dolog, hogy napjainkban eléggé gyakori, de én azért veszem a kezembe a könyvet, hogy ezektől megszabaduljak ne azt olvassam hogy milyen fotókat töltenek fel vagy éppen mit streamelnek a karakterek. Szerintem idegesítő és eléggé káros is a fiatalabb olvasókra nézve.

    VálaszTörlés
  5. Najóóóó
    nagyon jó lett..... egyből ki is nyomtattam <3 <3
    és én is elmondhatatlanul imádom ezt a könyvet

    VálaszTörlés
  6. Imádtam a könyvet, Viszont éreztem benne áthajlásokat.. Az egyik ugyebár az Éhezők viadala volt.. A másik pedig a Vadócka. Amikor Hanna és Kornél találkoznak, szinte láttam magam előtt Pappy Moor (azt hiszem így kell írni) arcát, amikor a főszereplő sráccal a fürdőszobában találkoznak.
    Ezt leszámítva, viszont iszonyatosan tetszett, és alig várom a folytatását! <3

    VálaszTörlés