Oldalszám: 216
Megjelenés: 2018.
Kiadó: Scolar
Ár: 3490 –
Tisza Kata legfrissebb
könyvében ismét újat ad: pszichológiai doktori kutatásait, coaching praxisát és
saját élete élményeit gyúrja össze. Az eredmény egy rendhagyó terápiás
verseskötet, ami műfajt teremt és hiányt pótol. Az emberi életút egyik
legkritikusabb csomópontját járja körül: a válást. Alig van ember manapság,
akit ne érintene a kérdés, ami ugyanakkor még mindig számos társadalmi tabu
árnyékában áll. A szerző bátorsággal, nyitottsággal és érzékeny szakértelemmel
nyúl hozzá, a cél pedig az, hogy a szembenézéssel feldolgozhassuk a traumát,
elgyászolhassuk, és végül épülhessünk belőle.
Az Akik nem sírnak
rendesen mély lelki lenyomatot hagyott rajtam: az élet, s önmagunk
gyászolása, a múltbéli sérelmek hatása, az emberi kapcsolatok generálta
csalódottság, s az egész könyv által sugárzott késztetés a sírásra, az
indulatok szabadjára engedésére mind-mind elősegítette, hogy Tisza Kata ezen
kötetét a kedvenceim között emlegethessem. Az értékelésem posztolása után –
amit ITT olvashattok el – pedig nagyjából három percig tartott, hogy
rábukkanjak, az akkor még csupán előkészületben lévő újabb gyűjteményére. A legjobb hely a városban te vagy
pszichoprózák helyett ezúttal terápiás versek formájában dolgozta fel
kiválasztott témáját, a gyász után az emberi kapcsolatok egy speciálisabb
fajtájára térve át.
Azt, hogy mit várjak, újfent nem tudtam – a fejemben szólt
egy kis hang, hogy ha már egyszer Tisza Kata, akkor rossz nem lehet, de
fogalmam sem volt, hogy a házasság-válás témakörével vajon képes lesz-e
betalálni nálam, kíváncsi voltam, A
legjobb hely a városban te vagy ezúttal rétegkönyv lesz-e, vagy ebben is
ugyanúgy ott van a teljes emberiség, mint az írónő sírós kötetében. Annyit
mondhatok, hogy én magamra leltem, nem is egyszer - pedig mondanom sem kell, nem vagyok házas :D - és úgy érzem, mindenki
előtt, aki kinyitja a könyvet, ott áll ez a lehetőség: akár volt már házas, szerelmes,
párkapcsolatban élő, akár nem. Talán adott a téma, mégis, én úgy éreztem, ez az
egész többről szól. Nem csupán a szerelemről – az egyén és a világ
kapcsolatáról, a legbelső vágyainkról, az útkeresésről úgyszintén. Elvégre
minden ember kis egyszemélyes világa szoros kapcsolatban áll azzal a világgal,
amit egy másik emberrel közösen teremteni képes, s ugyanúgy, ahogy a két fél
hatással van a kapcsolatukra, úgy egy kapcsolat – de akár annak hiánya is –
hatással van a tagjaira.
Ezek az összefüggések kerülnek terítékre ez alatt a
mindössze 200 oldal alatt, mégpedig a központi téma fázisai szerint bontva
ciklusokra. Ennek megfelelően attól a perctől, mikor egy kapcsolat már az
utolsókat rúgja, a végére eljutunk a rehabilitációig, a szeretni képes lélek
újjászületéséig, s végigjárva a válást, a gyászt, a magányt, a megszokásból, a
bevett mintákból való kitörést, azt vesszük észre, hogy a sebek összeforrtak, már
amennyire azok természete engedi.
Ismét kész tengerét kapjuk a változatos képeknek, szituációknak
– a csalódás ott bujkál mindenki életében, azonban ahány ember, annyiféleképpen
élhető meg, így láthattunk megannyi megcsalást, megannyi elhidegülést, nem várt
gyermeket, egymás bántását változatos módokon. Mérgező kapcsolatokat, amelyek
egyik-másik félből mintha az életet is kiölnék, s a szabadulni akarás minden
mást elsöprő belső késztetését.
A legjobb hely a
városban te vagy nem finomkodik: megmutatja a szerelem igazi arcát. Nem romantizálva,
nem szépítve, nem feltétlen foglalva azt költői eszközök rengetegébe… ezek
ellenében viszont megmutatva azt az oldalát, amit a szerelemtől vakon a legtöbben
nemhogy nem akarnak látni, de egyenesen képtelenek is. Mert ez ilyen, a szerelem nem csupán felmelegít, boldoggá tesz, körülölel, mint egy pihe-puha paplan... a szerelem épp ugyanígy fegyver is, tönkretesszük vele mások életét,
tönkretesszük a sajátunkat és a miénket is tönkreteszi valaki. Előbb, vagy utóbb…
de a legnagyobb valószínűség szerint így volt, van és lesz. A fájdalomra pedig
egyszer csak megérkezik az enyhülés, mikor mindenki pontosan tudni fogja mit
veszített. Ki a világot, ki a mindennapjai megszokását csupán, a romokon
viszont ott a lehetőség hogy valami új épüljön. Ez a könyv, a maga nyers
őszinteségével egyszerre kegyetlen és reményt adó, bántó és gyógyító. Bár
olykor fáj, az érzések gyökeréig nyúl vissza, hogy aztán megfejthesse,
lecsitíthassa őket, ennek köszönhetően találunk el az első ciklus, a házasság
sötétjéből a rehabig, majd lépünk ki a fénybe.
Tisza Kata tökéletesen ötvözi hivatásait, ezáltal olyan
dolgokat kapcsol össze, amelyekről legtöbben nem hinnénk, hogy ilyen
harmóniában, kéz a kézben járhatnak. A versekről azt hinnénk, pusztán szórakozásból,
művelődésből – ne adj isten, kényszerből – olvassuk őket, igazából viszont a
lelkünk legmélyéig képesek ásni magukat, hogy belülről tépjék fel a sebeinket,
majd gyógyítsák meg őket. A terápia pedig, amit valamennyien egy szakember
rendelőjében, ahogy azt kell, bőrkanapéval, némacsönddel, pszichológussal, mély
értelmű kérdések záporával képzelünk el, otthon, a teraszon ülve, néhány sor,
egy rövid kötet segítségével is végbemehet. Az egész nagy eséllyel kikapcsolódásnak
indul, a szív eközben viszont megtelik érzésekkel, a könnyek egy ponton megállíthatatlanul
elerednek, s a lélek lassú gyógyulásba kezd, ahogy a sorok közt megleljük
önmagunk: mintha csak tükörbe néznénk.
A kötet talán nem képvisel különösebb szépirodalmi értéket,
talán ahhoz túl rendezetlen vagy nyers… viszont abban biztos vagyok, hogy kevés
szerző tudná irományának kuszaságával ilyen tisztán, ilyen élethűen adni vissza
az emberi érzelmeket. Hogy érezzem én, érezd te, és mindenki, aki elmerül
benne.
Ajánlom a kötetet… egész egyszerűen azoknak, akik
élő-lélegző emberek, érzésekkel, sérelmekkel, csalódásokkal, vágyakkal,
szeretettel és szerelemmel. Legyenek köztük a csupán első szerelmet
megtapasztalt fiatalok, a harmadik házasságából elváló középkorúak vagy az új
társuk mellett végre békére találó nők vagy férfiak, valahol, egy sorban,
kettőben, vagy harmincban meg fogják találni azt az érzést, ami bennük is ott
munkál, de képtelenek voltak eddig megtalálni a szavakat, hogy kifejezzék. Ajánlom
ha egyszerűen csak valami elgondolkozós, teljes testetekben átjáró olvasmányt
kerestek, s akkor is, ha úgy érzitek, szükségetek van a terápiára. Akárhogy is,
jó helye lesz nálad, jó helye lesz a szüleidnél, a barátoknál, rokonoknál,
minden embernél, aki elég nyitott rá, s képes félretenni a félelmét, hogy szembenézzen
önmagával egy könyv lapjain.
Kedvenc
részek:
Elvileg nem lehetne nehéz dolgom, elvégre a kötet szépen
ciklusokra bontva dolgozza fel a témát… én kedvencnek mégsem tudom egyiket sem
nevezni, inkább adott sorok, még több esetben versek voltak, amelyeket
kiemelhetnék, azok viszont a „terápia” változatos fázisaiból. Ezek legtöbbjét a
kedvenc idézeteknél, vagy a posztban máshol feltüntetett idézetekként
láthatjátok, azonban molyon is érdemes szétnézni, ugyanis ott még több
kedvencem megtalálható, amit felvittem a rendszerbe.
Kedvenc
idézetek:
„arról álmodozott / hogy
egy nap / majd felszáll / és a villamoson / találkozni fog / azzal akivel / kézenfogva
sétálni tud / szabadon a Duna-parton / de a villamosok / nem bírnak el / csak
százévente egy / ilyen pillanatot”
***
„minden sírásnak helye lesz
sírás még nem ment kárba
öt sírás egy állójegy a mennyország kapujába
hat sírás már ablaknál
hétnél pótszék járna
tíz sírás után otthonra lelsz
a kurva nagyvilágban”
***
„mindent lehet / az
ember szabad / a gondolatok önzetlenek / a tettek önzőek / de mindezt szar
zenére / mégiscsak vétek”
***
„de nem tudtam / kettőnk lenni / egymagam”
Borító:
5/4
Bár számomra nem hordoz akkora szimbolikus jelentőséget,
mint az írónő előző kötetének borítója, a maga egyszerűségében ez is elnyerte a
tetszésem, különös tekintettel arra, ami a védőborító alatt rejlik… Tudniillik,
a keménytáblás könyveket mindig a védőborító nélkül olvasom, hogy ne
csúszkáljanak, így A legjobb hely a városban te vagy alapvető, fekete-fehér és
letisztult fedelét is jóval többet láttam. Tudom, nem ez a lényeg, de szeretem,
hogy a minimalista stílusával bárhol is tegyem le, bárhol is legyen, mindenhová
odaillik.
Pontozás:
5/5*
Tisza Kata valamennyi szavának ereje van: üt, vág, ahol csak
ér, aztán pár oldal erejéig mindig lekuporodik megtépázott lelkünk mellé, a
simogatása, a szavai gyengédek de őszinték, reményt gyújt velük már akkor is,
mikor a sebeink még véreznek. A lehetőségét a gyógyulásnak, s az ehhez
szükséges segítséget. A legjobb hely a
városban te vagy minden emberhez személyesen szól, aki volt már valaha
házas, szerelmes, kapcsolatban élő… ezzel egyidőben megszólít mindenkit, aki
csalódott már valakiben, aki a legkevésbé szabadott volna csalódást okozzon; megérinti
valamennyiünk szívének azt a megbántott, kihasznált, szeretetre, törődésre
vágyó részét, amit sokszor úgy érezzük, senki sem ért. Ez a rövid, mindössze
200 oldal mindnyájunkat elvezet a félelemtől, megalázottságtól, boldogtalanságtól
egy új kezdet felé – rögös úton, de látva a fényt, ami ránk vár, kilábalva a
múlt kapcsolatainak fájdalmából. Sokszor nyersen, kegyetlenül, keserűen, de
tudva, hogy a terápia első, és legfontosabb pontja az őszinteség, s az, hogy
szembenézzünk önmagunkkal s a problémáinkkal. Nem is érthetnék jobban egyet a
fülszövegíróval: Tisza Kata munkássága hiánypótló a hazai piacon, s talán mind
csak akkor tudhatjuk meg, mekkora szükség van rá, ha kézbe vesszük egy kötetét.
Mindenkinek bátran ajánlom!
Hálásan köszönöm a recenziós példányt a Scolar Kiadónak! <3
Ha
érdekel a könyv, rendeld meg ITT!