Terápiás versek | Tisza Kata - A legjobb hely a városban te vagy

„nincs bennem boldogság / de van bennem élet / van bennem esély / mi boldogsággá nőhet”

Eredeti cím: A legjobb hely a városban te vagy

Oldalszám: 216

Megjelenés: 2018.

Kiadó: Scolar

Ár: 3490 –

Tisza Kata legfrissebb könyvében ismét újat ad: pszichológiai doktori kutatásait, coaching praxisát és saját élete élményeit gyúrja össze. Az eredmény egy rendhagyó terápiás verseskötet, ami műfajt teremt és hiányt pótol. Az emberi életút egyik legkritikusabb csomópontját járja körül: a válást. Alig van ember manapság, akit ne érintene a kérdés, ami ugyanakkor még mindig számos társadalmi tabu árnyékában áll. A szerző bátorsággal, nyitottsággal és érzékeny szakértelemmel nyúl hozzá, a cél pedig az, hogy a szembenézéssel feldolgozhassuk a traumát, elgyászolhassuk, és végül épülhessünk belőle.

Az Akik nem sírnak rendesen mély lelki lenyomatot hagyott rajtam: az élet, s önmagunk gyászolása, a múltbéli sérelmek hatása, az emberi kapcsolatok generálta csalódottság, s az egész könyv által sugárzott késztetés a sírásra, az indulatok szabadjára engedésére mind-mind elősegítette, hogy Tisza Kata ezen kötetét a kedvenceim között emlegethessem. Az értékelésem posztolása után – amit ITT olvashattok el – pedig nagyjából három percig tartott, hogy rábukkanjak, az akkor még csupán előkészületben lévő újabb gyűjteményére. A legjobb hely a városban te vagy pszichoprózák helyett ezúttal terápiás versek formájában dolgozta fel kiválasztott témáját, a gyász után az emberi kapcsolatok egy speciálisabb fajtájára térve át.

Azt, hogy mit várjak, újfent nem tudtam – a fejemben szólt egy kis hang, hogy ha már egyszer Tisza Kata, akkor rossz nem lehet, de fogalmam sem volt, hogy a házasság-válás témakörével vajon képes lesz-e betalálni nálam, kíváncsi voltam, A legjobb hely a városban te vagy ezúttal rétegkönyv lesz-e, vagy ebben is ugyanúgy ott van a teljes emberiség, mint az írónő sírós kötetében. Annyit mondhatok, hogy én magamra leltem, nem is egyszer - pedig mondanom sem kell, nem vagyok házas :D - és úgy érzem, mindenki előtt, aki kinyitja a könyvet, ott áll ez a lehetőség: akár volt már házas, szerelmes, párkapcsolatban élő, akár nem. Talán adott a téma, mégis, én úgy éreztem, ez az egész többről szól. Nem csupán a szerelemről – az egyén és a világ kapcsolatáról, a legbelső vágyainkról, az útkeresésről úgyszintén. Elvégre minden ember kis egyszemélyes világa szoros kapcsolatban áll azzal a világgal, amit egy másik emberrel közösen teremteni képes, s ugyanúgy, ahogy a két fél hatással van a kapcsolatukra, úgy egy kapcsolat – de akár annak hiánya is – hatással van a tagjaira.

Ezek az összefüggések kerülnek terítékre ez alatt a mindössze 200 oldal alatt, mégpedig a központi téma fázisai szerint bontva ciklusokra. Ennek megfelelően attól a perctől, mikor egy kapcsolat már az utolsókat rúgja, a végére eljutunk a rehabilitációig, a szeretni képes lélek újjászületéséig, s végigjárva a válást, a gyászt, a magányt, a megszokásból, a bevett mintákból való kitörést, azt vesszük észre, hogy a sebek összeforrtak, már amennyire azok természete engedi.

Ismét kész tengerét kapjuk a változatos képeknek, szituációknak – a csalódás ott bujkál mindenki életében, azonban ahány ember, annyiféleképpen élhető meg, így láthattunk megannyi megcsalást, megannyi elhidegülést, nem várt gyermeket, egymás bántását változatos módokon. Mérgező kapcsolatokat, amelyek egyik-másik félből mintha az életet is kiölnék, s a szabadulni akarás minden mást elsöprő belső késztetését.

A legjobb hely a városban te vagy nem finomkodik: megmutatja a szerelem igazi arcát. Nem romantizálva, nem szépítve, nem feltétlen foglalva azt költői eszközök rengetegébe… ezek ellenében viszont megmutatva azt az oldalát, amit a szerelemtől vakon a legtöbben nemhogy nem akarnak látni, de egyenesen képtelenek is. Mert ez ilyen, a szerelem nem csupán felmelegít, boldoggá tesz, körülölel, mint egy pihe-puha paplan... a szerelem épp ugyanígy fegyver is, tönkretesszük vele mások életét, tönkretesszük a sajátunkat és a miénket is tönkreteszi valaki. Előbb, vagy utóbb… de a legnagyobb valószínűség szerint így volt, van és lesz. A fájdalomra pedig egyszer csak megérkezik az enyhülés, mikor mindenki pontosan tudni fogja mit veszített. Ki a világot, ki a mindennapjai megszokását csupán, a romokon viszont ott a lehetőség hogy valami új épüljön. Ez a könyv, a maga nyers őszinteségével egyszerre kegyetlen és reményt adó, bántó és gyógyító. Bár olykor fáj, az érzések gyökeréig nyúl vissza, hogy aztán megfejthesse, lecsitíthassa őket, ennek köszönhetően találunk el az első ciklus, a házasság sötétjéből a rehabig, majd lépünk ki a fénybe.

Tisza Kata tökéletesen ötvözi hivatásait, ezáltal olyan dolgokat kapcsol össze, amelyekről legtöbben nem hinnénk, hogy ilyen harmóniában, kéz a kézben járhatnak. A versekről azt hinnénk, pusztán szórakozásból, művelődésből – ne adj isten, kényszerből – olvassuk őket, igazából viszont a lelkünk legmélyéig képesek ásni magukat, hogy belülről tépjék fel a sebeinket, majd gyógyítsák meg őket. A terápia pedig, amit valamennyien egy szakember rendelőjében, ahogy azt kell, bőrkanapéval, némacsönddel, pszichológussal, mély értelmű kérdések záporával képzelünk el, otthon, a teraszon ülve, néhány sor, egy rövid kötet segítségével is végbemehet. Az egész nagy eséllyel kikapcsolódásnak indul, a szív eközben viszont megtelik érzésekkel, a könnyek egy ponton megállíthatatlanul elerednek, s a lélek lassú gyógyulásba kezd, ahogy a sorok közt megleljük önmagunk: mintha csak tükörbe néznénk.

A kötet talán nem képvisel különösebb szépirodalmi értéket, talán ahhoz túl rendezetlen vagy nyers… viszont abban biztos vagyok, hogy kevés szerző tudná irományának kuszaságával ilyen tisztán, ilyen élethűen adni vissza az emberi érzelmeket. Hogy érezzem én, érezd te, és mindenki, aki elmerül benne.

Ajánlom a kötetet… egész egyszerűen azoknak, akik élő-lélegző emberek, érzésekkel, sérelmekkel, csalódásokkal, vágyakkal, szeretettel és szerelemmel. Legyenek köztük a csupán első szerelmet megtapasztalt fiatalok, a harmadik házasságából elváló középkorúak vagy az új társuk mellett végre békére találó nők vagy férfiak, valahol, egy sorban, kettőben, vagy harmincban meg fogják találni azt az érzést, ami bennük is ott munkál, de képtelenek voltak eddig megtalálni a szavakat, hogy kifejezzék. Ajánlom ha egyszerűen csak valami elgondolkozós, teljes testetekben átjáró olvasmányt kerestek, s akkor is, ha úgy érzitek, szükségetek van a terápiára. Akárhogy is, jó helye lesz nálad, jó helye lesz a szüleidnél, a barátoknál, rokonoknál, minden embernél, aki elég nyitott rá, s képes félretenni a félelmét, hogy szembenézzen önmagával egy könyv lapjain.

Kedvenc részek:

Elvileg nem lehetne nehéz dolgom, elvégre a kötet szépen ciklusokra bontva dolgozza fel a témát… én kedvencnek mégsem tudom egyiket sem nevezni, inkább adott sorok, még több esetben versek voltak, amelyeket kiemelhetnék, azok viszont a „terápia” változatos fázisaiból. Ezek legtöbbjét a kedvenc idézeteknél, vagy a posztban máshol feltüntetett idézetekként láthatjátok, azonban molyon is érdemes szétnézni, ugyanis ott még több kedvencem megtalálható, amit felvittem a rendszerbe.

Kedvenc idézetek:

„arról álmodozott / hogy egy nap / majd felszáll / és a villamoson / találkozni fog / azzal akivel / kézenfogva sétálni tud / szabadon a Duna-parton / de a villamosok / nem bírnak el / csak százévente egy / ilyen pillanatot”

***

„minden sírásnak helye lesz

sírás még nem ment kárba

öt sírás egy állójegy a mennyország kapujába

hat sírás már ablaknál

hétnél pótszék járna

tíz sírás után otthonra lelsz

a kurva nagyvilágban”

***

„mindent lehet / az ember szabad / a gondolatok önzetlenek / a tettek önzőek / de mindezt szar zenére / mégiscsak vétek”

***

„de nem tudtam / kettőnk lenni / egymagam”

Borító: 5/4

Bár számomra nem hordoz akkora szimbolikus jelentőséget, mint az írónő előző kötetének borítója, a maga egyszerűségében ez is elnyerte a tetszésem, különös tekintettel arra, ami a védőborító alatt rejlik… Tudniillik, a keménytáblás könyveket mindig a védőborító nélkül olvasom, hogy ne csúszkáljanak, így A legjobb hely a városban te vagy alapvető, fekete-fehér és letisztult fedelét is jóval többet láttam. Tudom, nem ez a lényeg, de szeretem, hogy a minimalista stílusával bárhol is tegyem le, bárhol is legyen, mindenhová odaillik.

Pontozás: 5/5*

Tisza Kata valamennyi szavának ereje van: üt, vág, ahol csak ér, aztán pár oldal erejéig mindig lekuporodik megtépázott lelkünk mellé, a simogatása, a szavai gyengédek de őszinték, reményt gyújt velük már akkor is, mikor a sebeink még véreznek. A lehetőségét a gyógyulásnak, s az ehhez szükséges segítséget. A legjobb hely a városban te vagy minden emberhez személyesen szól, aki volt már valaha házas, szerelmes, kapcsolatban élő… ezzel egyidőben megszólít mindenkit, aki csalódott már valakiben, aki a legkevésbé szabadott volna csalódást okozzon; megérinti valamennyiünk szívének azt a megbántott, kihasznált, szeretetre, törődésre vágyó részét, amit sokszor úgy érezzük, senki sem ért. Ez a rövid, mindössze 200 oldal mindnyájunkat elvezet a félelemtől, megalázottságtól, boldogtalanságtól egy új kezdet felé – rögös úton, de látva a fényt, ami ránk vár, kilábalva a múlt kapcsolatainak fájdalmából. Sokszor nyersen, kegyetlenül, keserűen, de tudva, hogy a terápia első, és legfontosabb pontja az őszinteség, s az, hogy szembenézzünk önmagunkkal s a problémáinkkal. Nem is érthetnék jobban egyet a fülszövegíróval: Tisza Kata munkássága hiánypótló a hazai piacon, s talán mind csak akkor tudhatjuk meg, mekkora szükség van rá, ha kézbe vesszük egy kötetét. Mindenkinek bátran ajánlom!

Hálásan köszönöm a recenziós példányt a Scolar Kiadónak! <3

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!