Bakancslista - updated (2025)

Virágszálaim, hát boldog tavaszt!! Történt egyszer – mostanság –, hogy elmerengve egykori fiatalságomon-bolondságomon, nosztalgiától- és a blog rendezgetésének vágyától fűtve megtaláltam a régi bakancslistám. Tudjátok, ami itt volt sokáig rögzítve a menüben, és tele volt a legelszálltabb vagy épp legértelmetlenebb ötletekkel. Mert egy dühös tinilány számára egymás mellett tökéletesen valid terv ököllel betörni egy tükröt és megszerezni egy-két diplomát. Na mindegy, azóta eltelt pár év, a pár fokkal fejlettebb prefrontális cortexemnek hála már jobban féltem az öklöm az üvegszilánkoktól, és a diplomán is túlestem kétszer, úgyhogy gondoltam ideje új ötletek után nézni, amelyekkel nyomaszthatom magam. Furcsa az életnek ez a kettőssége: szörnyen frusztráló ambíció és tervek nélkül tengődni – szoktam sajnos –, de nem kevésbé hoz le az életről az sem, ha arra gondolok, mennyi mindent kéne tenni most, akkor amikor élek, és mégis képtelennek érzem magam rá a napok legnagyobb részében. Valószínűleg kurvára vennem kéne egy naplót. Ugye? Ugye. De addig is elmondhatom, hogy blogger vagyok – és mire használnám ennél fogva az internetet, ha nem oversharingre. Úgyhogy ennek jegyében nekiugrottam megint összeírni, mi mindent kellene kezdeni az élettel úgy általában, Ti pedig remélem készséges szolidaritást mutatva nekiveselkedtek megosztani velem kommentben a saját nagyratörő terveiteket is. Nincs más hátra a következő 65 (!!!) évre, mint…

… a két diplomám után elvégezni egy szakképzést

… kiegészíteni a sort egy-két hasznos módszerspecifikus képzéssel meg tanfolyammal. Igen, trénelem magam a gondolatra, hogy az élethosszig tanulás tényleg szükséges, előnyös és egészséges. Itt nyilván fontolóra veszek ilyen „bármikor jól jöhet” jellegű képzéseket, valamint megvannak a terveim attól függően is, hogy gyerek- vagy felnőttvonalon megyek tovább.

… elvégezni egy plusz képzést – valamit nem azért, mert kell, hanem azért, mert nagyon szeretném. Ez valószínűleg egy szakács vagy pék OKJ lenne, amire őszintén nem tudom kinek és hogyan és honnan van ideje munka, család meg további más tanulmányok mellett, de valamikor szeretnék kiképződni egy ilyen rendkívül élvezetes és hasznos life skillben.

… pszichológushoz járni.

… feléleszteni a sárkányt, az angoltudásom. Amim talán sosem volt igazából, legalábbis nem emlékszem, de halványan sem poszttraumás amnéziára tippelek, hogy az emelt érettségi az úgy hogy sikerülhetett, de mindegy is. A lényeg az, hogy nagy bánatomra gyűlölök nyelvet tanulni, és pocsék is vagyok benne, de fasza lenne ha ez nem állítana meg abban, hogy fejlesszem magam.

… részt venni egy kerámia workshopon. Alapból, menő lenne több workshopon részt venni… mert tudásszomj, meg kompetencia, meg autonómia, meg minden.

… énekórákat venni. Sosem adom fel a gondolatot, hogy nekem énekelni kéne: kislány korom óta erre vágyok, megfelelő hangképzés híján pedig évről évre csak romlik a helyzet, de talán… talán majd egyszer belekezdek a hangszálaim erodálódásának asszisztált megállításába.

… fellépni egy karaoke-esten.

… tetováltatni. Tegyünk úgy, mintha nem lenne hajlamom nagy életdöntéseket kurvagyorsan megbánni. Tegyünk úgy. Szeretnék egyet.

… Taylor Swift koncertre menni. Lehet egy vesével kevesebbel kell élnem, hogy ez sikerüljön, de vállalom.

… magánpraxist nyitni.

… kapni egy hatalmas tulipáncsokrot. Van valami egy nagy csokor virágban amitől a nő nőnek érzi magát, nem?

… kertészkedni.

… magamnak termeszteni a zöldséget-gyümölcsöt, fűszernövényeket. Egy-két éve anyósom váratlanul unlockolta a magaságyások iránti sokáig rejtett rajongásom, úgyhogy most ez a terv.

… koszorúslánynak lenni.

… megházasodni.

… családot alapítani.

… beugrani az IKEÁ-s labdamedencébe. Nem, annyira nem nőttem fel, hogy ezt ne akarjam még mindig. A labdamedence egy tátongó lyuk a gyerekkoromban.

… végigutazni a Skandináv országokat, meg Ausztriát, Angliát, Walest, Írországot (Skóciát újra, és mindig), végigenni Olaszországot… ilyenek.

… leküzdeni a szociális gátlásaim. A szorongásom, az elkerülésem, a készséghiányaim. Azt írtam, a következő 65 évre tervezek… hát az remélem elég valamire.

… nulláról berendezni egy saját konyhát. *cries in gen-z*

… megtalálni a tökéletes, földig érő fekete szövetkabátot, ami nem szöszölődik és tényleg meleg.

… villantani egy kis hasizmot – nem kockahasat, azért még van realitásérzékem, de örülnék, ha egyszer majd megmutatkozna halvány jele annak, hogy oda is edzek.

… lefutni egyben 10 kilométert.

… életben tartani egy szobanövényt.

… leszokni a bőrtépkedésről.

… visszanöveszteni/visszadúsítani a fogamzásgátló szedése alatt kiritkult hajam.

… kovászt érlelni.

… nem pánikolni csukni be a szemem a tropikáriumban.

… beiratkozni táncolni.

… fesztiválozni. De tudjátok mit, nem korlátozom be így magam, legyen inkább „megtanulni szórakozni”.

… megtanulni húzódzkodást, istenverte szabályos fekvőtámaszt, és pistol squatot csinálni.

… kialakítani egy fenntartható rutint, napirendet.

… tesós nyaralásra menni.

… megszeretni a születésnapom.

… venni egy saját biciklit.

… autós moziba menni.

… megtanulni kötni.

… venni egy felnőtt színezőt.

Nem voltam veletek teljesen őszinte: vannak napok, mikor felkelek, és a legnagyobb életcélom annyi, hogy ne legyek lusta egy egészséges reggelit összedobni, vagy hogy vigyem le a szemetet ahelyett, hogy a bejárat előtt kerülgetném. Ezeket kihagyni meg talán nem is annyira hazugság, mint inkább emlékeztető: emlékeztető arra, hogy néha kicsi, külső szemmel szinte láthatatlan mikrolépések visznek minket a célhoz, olyan lépések, amelyek inkább szólnak a túlélésről és kitartásról, de legalább annyit érnek a végén, mint egy maraton lefutása. Megvan a helye a kis céloknak és nagy céloknak, praktikus terveknek és álmoknak, vágyaknak és szükségeknek egyaránt, ezek pedig nem is jelenthetik ugyanazt minden nap, így fenntartom a lehetőséget, hogy ezt a posztot egy soha be nem csukódó naplónak tekintsem és kedvemre alakítsam, bővítsem az elkövetkezendő időkben.

A heteken át tartó fontolgatás eredményeképp egyelőre így állnak hát a céljaim, az élet meg majd szól, mikor ideje pipálni, vagy akár újabb ponttal bővíteni a sort. Addig csak annyit mondhatok: bátorítalak Titeket, hogy merüljetek el kicsit a fejetekben, adjátok meg magatoknak az időt és szükséges mindsetet, hogy átgondoljátok mit vártok az élettől, mit vártok magatoktól. Mondja ezt a disszociáció, és az introspekció halogatásának koronázatlan királynője – jó, legyek hipokrita, a lényeg az, hogy gondolkozzatok, mert az jó, és erre most jöttem rá! Ezerpuszi, Virágotok. <3