2018. szeptember 10.

Rossz csillagzat alatt | Leisa Rayven - Hitvány Rómeó


„Olyan törékenynek tűnik az üveg, mégis túlél, karcolással, repedéssel akár. Személy szerint unalmasnak találom a hibátlan üveget. Ezeket mind azért szeretem, mert túléltek. Ettől szépek a szememben.”

Eredeti cím: Bad Romeo
Sorozat: Starcrossed 1.
Oldalszám: 500
Megjelenés: 2018.
Kiadó: Libri (Insomnia)
Ár: 3599 –

Amikor Cassie és Ethan a színművészetin találkoznak, a levegő is felforr körülöttük.
Cassie igazi jó kislány, nehezen találja a helyét a folyton bulizó művészdiákok közt.
Ethan ezzel szemben vérbeli rosszfiú, vad, tüzes, félelmetes és mégis érzékeny.
Akár a Romeo és Júlia amiben címszerepet kapnak Cassie és Ethan szerelme is mintha a csillagokban lett volna megírva amíg Ethan össze nem törte Cassie szívét, mindörökre eljátszva a bizalmát.

Valami rejtélyes okból, olyan rád nézni, mint megtalálni valami értékeset, amiről nem is tudtam, hogy elvesztettem.

Évek múlva a szívtipró visszatér, hogy ismét felforgassa a lány életét érintésről érintésre. Fokozatosan újraélik titkos diákszerelmük minden felemelő és pusztító pillanatát, mígnem rájönnek, hogy a csillagokban írt szerelemnek nem kell tragédiával végződnie.


Rossz nyelvek úgy beszélik, hogy a Rómeó és Júlia a világirodalom legjelentősebb szerelmi története. Nos, ami engem illet, én inkább úgy tartom, hogy a világirodalom története során keletkezett legkegyetlenebb fájdalmas emberkínzás és ostobaság. Röviden és kíméletesen, de bemelegítésnek ennyi elég. Így történhetett tehát, hogy Leisa Rayven könyvének címe kész atomrobbanást indított agyam mazochista felén – a kíváncsiság legyőzte az ódzkodásomat, tudjátok, amúgy is rég olvastam olyan könyvet, ami úgy istenigazából felbosszantott volna. A szívem mélyén szeretni akartam, még mélyebben viszont úgy éreztem, erre semmi esély, de mindegy is… legalább átadhatom magam egy kis időre énem sötétebbik oldalának, meg ilyesmi.

Így indult a történetünk, aztán ötven oldalig küzdve magam azt fontolgattam, hogy gyenge leszek, és inkább hagyom a projektet – és mivel totál jól tudok szilárd döntéseket hozni, épp ezután az elhatározás után visszafeküdtem az ágyba olvasni. Nem bántam meg.

Az alap, amire az írónő építette a történetet, úgy éreztem, biztosabb nem is lehetett volna – játszott kicsit térrel, idővel, kapcsolati állapotokkal, így épphogy csak elkezdtünk ismerkedni főszereplőinkkel, máris egy bonyolultabb képet kellett róluk felépítenünk magunkban, melyben szerepet játszottak múltbéli sérelmeik, s jelenben való változásaik is. De ez egy dolog. Én őszintén nem ettől estem hasra, bár bevallom, jó volt, tetszett, oké, lépjünk tovább. Egy szót mondok csupán: színház. Ennyi kellett, hogy könyvünk levegyen kicsit a lábamról.

Főhőseink a Broadway új színdarabján dolgoznak épp, eközben a múltban a Grove színiiskolába való bekerülésüket, s a színésszé válás felé tett első lépéseiket követhetjük nyomon. A jelenben noname darab, annál több konfliktussal, a múltban azonban rögtön mélyvíz, és nagy kapás: Cassie-t legnagyobb örömére, Ethan Holtot pedig legnagyobb bosszúságára a Rómeó és Júlia főszereplőinek választják. És itt kanyarodunk vissza a poszt elejére, mikor is azt mondtam, átok erre a két hősszerelmes galambra. Jó, lehet nem ezt mondtam… de bizton állíthatom, hogy ezt gondoltam. Sőt.

Egészen sajátos módon viseltetek Shakespeare ezen húzása iránt. Amúgy nagy figura volt, rengeteg csodás darabot írt, megépítette a Globe-ot, a szonettjei pedig bármikor képesek magukkal ragadni, annyira sugárzik belőlük az érzelem, az értelem és a profizmus. De Will, ez a történet baromi nagy ballépés volt.

Előre is elnézést kérek… én amúgy maximálisan tiszteletben tartom (szoktam tartani…) mindannyiunk ízlésbeli különbségeit. Semmi bajom azokkal, akik ezt… ezt szeretik. Mert lehet szeretni, nyilván lehet annak ellenére, hogy nekem nem megy. De Rómeónak és Júliának a puszta gondolata elég, hogy teljes csatateres vérontás kezdődjön az agyamban, úgyhogy igazán ne vegyétek magatokra. Az én bűnöm az egész – az enyém, és Williamé. Mert… egész egyszerűen abszurdum az egész. Még középkori viszonyok között is, bár az ember – legalábbis én – eljut egy szintre, mikor már nem is foglalkozik olyan semmiségekkel, hogy a cselekmény ideje alatt Júlia mindössze 13 éves volt, és Rómeó sem sokkal több, mégis úgy kerülgették egymást, mint két kiéhezett mókus. Hiszen akkor ez volt a normális, blablabla. Az én problémám nem is a kornál kezdődik, legyen az akármilyen nevetséges is. Egy szó kell, és vérengzésbe kezdek. Akarjátok?

Szerelem. Ó, édes, drága szerelem, mikor meglátsz valakit, a hormonjaid pedig zizegnek mint valami rezgőre állított telefon: rohadt zavaróan és úgy tűnik, végeérhetetlenül, aminek nem vethetsz véget máshogy, csak ha felállsz, odamész és leállítod. Vagy ha felállsz, megkeresed a csajt, és inkább még aznap megkéred a kezét, csak hogy lefektethesd végre. Trallala, de szép a szerelem, ó, várjunk. HOL ITT A SZERELEM?

Ez a gyengém. A kryptonitom. Mert olyan kevesen tudják ezt a szót helyesen használni, mégis mindenki mondja, tele van a levegő azzal, hogy szerelem. Alapvetően szkeptikus vagyok, s bár ennek ellenére próbálom, eddig mégsem sikerült elkapnom ennek a szerelem dolognak a fonalát. Sajnos. Egyet viszont ezer százalékig tudok. Hogy mi NEM az. A Rómeó és Júlia pedig nem egy szerelmi történet. Köze nincs a szerelemhez – vágyhoz van köze, hormonokhoz, szexuális feszültséghez, ha úgy tetszik az emberek állatias ösztöneiről szól a szaporodásra. Őszintén sajnálom, ha ezzel összeromboltam valaki romantikus lelkivilágát.

Fiúk, attól hogy ránéztek egy szép lányra, és úgy érzitek, szívesen megdöntenétek neki vannak  a legszebb szemei az egész földkerekségen, még nem lesztek bele hipp-hopp szerelmesek. És lányok, attól, hogy egy srác levetkőztet a szemével egész nap a két szép szemetekben akar gyönyörködni, még nem szerelmes belétek. Nem, ha ez mind az első találkozásotokkor történik. Nemnem. Észhez térni. Fiatalok vagytok (jeez, R és J túl fiatalok), most kell helyrerázni a fogalmat, hogy ne éljetek tévedésben.


Nem győzök elégszer bocsánatot kérni ezért a kitérőért… ezt talán tartalékolhattam volna egy real R&J értékelésre, de az már a kiborulásnak egy olyan formája, amitől valóban mindenkit megkímélnék. Jelen történetünk szerencsére nem e két galambocskáról szól, Shakespeare műve csak mint a főszereplők színházi tevékenységének első nagyobb lélegzetvételű robbanása szerepel itt, így a visszaemlékezéseknek, s párosunk múltbéli kapcsolatának nagy részét meghatározza. Ethan Holt – aka Rómeó – pedig éppen annyira ellenszenvét fejezi ki megformált karaktere iránt, mint azt nekem szokásom tenni, így odaítélek neki egy pluszpontot (Cassie-től meg levonok ötvenet, mert naiv).

Lényeg a lényeg, fent nevezett két főszereplőnk a jelenben sok év óta először ismét egy közös darabon dolgozik – kettejük kapcsolata viszont egészen más hangulatot áraszt, mint a hat évvel visszamenő múltbéli jelenetek. Ethan és Cassie között a levegő egészen fagyos lett, egyszerűen érezni a köztük feszülő konfliktust, s ahogy halad a történet, úgy bontakoznak ki egyre inkább Cassie negatív érzései, s a férfi elkövetett hibái, melyek idáig sodorták őket. Eközben a visszaemlékezések egészen a megismerkedésükig repítenek vissza: ez pedig nem csupán a két fél viszonyában bekövetkezett változásokra világít rá, de kiadja a szereplők múlt- és jelenbéli énje közötti kontrasztot is. Mert az aztán nagyon van…

Az ok ugyanis, amiért kezdetben majdnem feladtam a könyvet, az maga főhősnőnk, Cassandra. Felütötte bennem a fejét némi sajnálat iránta, lényegében mégis inkább csak idegesített amit csinált: megállás nélkül másnak próbálta kiadni magát, gyakorlatilag mindent megtett, hogy a színiiskola ostoba elitje maga közé fogadja, sőt, hogy egyáltalán, mindenki elfogadja őt. Mindenkinek meg akart felelni, de közben saját magát kezdte elveszíteni – épp ezért nagy szerencse, hogy időben a színre lépett a magába zárkózott, eleinte kissé antiszociális seggfejként beállított Holt. Akit a végletekig felidegesített Cassie ezen fajta viselkedése, de a köztük formálódó egyértelmű, de lassan kibontakozó vonzódás elég volt ahhoz, hogy mindkettejüknek pozitív változásokat indítson el. Hosszú út vezetett addig, míg egymáséinak mondhattuk őket, addig viszont jelentős jellemfejlődésen mentek keresztül, jobb emberekké és erősebb karakterekké váltak. A legjelentősebb átalakulást azonban hat szenvedéssel és felejteni próbálással töltött év eredményezte náluk, így a jelenidejű cselekményszálra visszaugorva ismét újabb arcokat ismerhetünk meg: Cassie óvatosabb, Holt nyíltabb lett. Mindketten tanultak a hibáikból: Cassie tudja, hogy nem engedhet többé utat Ethannel kapcsolatos érzéseinek, a fiú pedig végre rájön, ő maga hogy fejezhetné ki ezeket anélkül, hogy a sérülékenységtől és megaláztatástól kéne félnie. Bízni tanul, miközben elveszíti annak az egy személynek a bizalmát, akiére leginkább vágyik…

Úgyhogy van némi „ nem lehetsz velem”, aztán két perc (öt év) múlva „nem élhetek nélküled” huzavona, ám úgy érzem az írónő ütőképes indokokkal támasztotta alá szereplőink viselkedését: nem világrengető eseményekkel, de olyan alapvető emberi traumákkal, melyeknek igenis hatásuk van az egyén kapcsolatokhoz való hozzáállására. Ennek megfelelően Ethan és Cassie kapcsolata is – már romantikus regényhez képest – valósághűen bontakozott ki, lassan, óvatosan merészkedve mindig tovább. Ami… hát, nem mondom, hogy nem csapott át idegtépésbe olykor – mert valljuk be, épp amennyire megvan elsőre a bája egy csalódástól magába zárkózott szépfiúnak, annyira képes átcsapni fárasztóba egy végtelenített „nem lehetünk együtt, nem érdemlem meg a szeretetet” játék. Ethan efféle viselkedése a múltban jelentős ideig hátráltatta a szerelmi szál előmenetelét, de talán éppen ettől lett olyan szép, mikor Cassie-vel végre együtt láthattuk őket. Az más dolog, hogy a későbbiekben mi történt… mindenesetre a séma a jelenidejű részekben is visszatér. A szereposztás fordított, ezúttal Cassie a sértett fél, próbál nem engedni a vonzalmának, mert fél hogy megsérül, blabla… szóval igen. Összességében a sorozat nyitókötete tökéletes kibontakozást engedett néhány jól ismert közhelynek… mégis, azzal, hogy az írónő különleges környezetbe ültette ezeket az elemeket, valamint szerethető jeleneteket, pörgést, valamint jó humort biztosított ötszáz oldalon át, sikerült kiemelnie történetét a tömegből. Annyira legalábbis, hogy jobban megkedveljem a hasonló egypár olvasmányomnál… A színházi élet bemutatása, Holt karaktere, valamint az egyre élőbbé váló Cassie furcsaságai – s az ebből adódó vicces jelenetek – mind-mind olyan pillanatokat szültek, mikor kifejezetten hálás lehettem, amiért kézbe vettem a kötetet.

Tudhatjátok, hogy egy ideje leálltam ezekkel a könyvekkel, és nem is kifejezetten éreztem a kísértést, hogy visszatáncoljak „bűnös, női pornóval kelő-fekvő” életmódomhoz… s bár talán a Hitvány Rómeóval való minden pozitív tapasztalatom ellenére pár hónap múlva nem is fogok emlékezni a történetre, úgy érzem, megéri. Épp amennyire ránézni is képtelen voltam ezekre a romantikus/erotikus könyvekre az elmúlt hónapokban, most rájöttem, hogy épp annyira jelent fellélegzést néha kézbe venni egy-egy ilyet. A stílusom úgy érzem továbblépett, fejlődött… de van valami ezekben a történetekben, amire a lelkemnek attól még szüksége van. A maga műfajában pedig Leisa Rayven története igenis kellemes és szerethető – éppen kellő elegye a drámának, az édes jeleneteknek, múltnak, jelennek, józan észnek, ostobaságnak, szerelemnek és színháznak. Ez utóbbinak pedig sok szép, érdekes vagy épp szórakoztató jelenetet köszönhetünk. Mindent összevetve ajánlom tehát a könyvet a romantikus műfaj kedvelőinek, akik ha már itt tartunk, nem vetnek meg némi erotikát, s egy igen szexuális természetű főszereplőlányt sem. Basszus, Cassie olyan egy szexuális vadállat, hogy Holt helyében abba már durván belepirultam volna xd Ajánlom annak, aki csupán pár óra kikapcsolódást keres, de abból a kellemes és humoros fajtát, amin épp amennyire nagyokat lehet nevetni, úgy lehet olvadozni is némi csoki majszolása közben.

Kedvenc karakterek:

Ethan Holt egy elcseszett ember. Bírom az ilyen elcseszett embereket. Holtot pedig imádom! Nagyjából attól a perctől kezdve, hogy tócsnit sütött Cassie-nek… ismétlem, FREAKIN’ TÓCSNIT SÜTÖTT CASSIE-NEK! Tudniillik, a tócsni Virágland nemzeti étele, úgyhogy felettébb értékeltem a gesztust – de ez legyen csupán egy Holt hőstetteinek, vagy éppen szeretnivaló pillanatainak rengetegéből. Ha nekem valaki tócsnit sütne, neadjisten még hozzá is mennék.

Kedvenc részek:

Abszolút csúcspont? Valószínűleg Cassie és Holt kisebb vitája a Rómeó és Júlia kapcsán – és itt felírok újabb plusztpontot Holt javára, ugyanis épp annyira megvan a véleménye arról a „málészájú puhapöcsről” szigorúan idézve, mint nekem, és velem ellentétben képes volt ezt összeszedetten kifejezni, anélkül, hogy két mondat után fájdalmas halálhörgés szakadt volna fel belőle, mint belőlem szokott, ha ezt a témát érintem. Mint fent említettem már, a R&J az én kryptonitom.

Kedvenc idézetek:

„Nemrég a Tiberisz partján ültem egy padon, és néztem az ottani párokat kézenfogva sétálni és csókolózni. Boldogok, szerelmesek. Olyan könnyűnek tűnt akkor. Mintha másnak adni a szíved nem a világ legfélelmetesebb dolga lenne. Ezt még mindig nem értem. Nem tudják, micsoda hatalmat adnak a másik kezébe? Abszolút, jövőformáló hatalmat? Nem értik, hogy mennyire fog fájni, mikor minden tönkremegy? És, lássuk be, egy év múlva azoknak a pároknak a kilencven százaléka nem lesz már együtt. Akár hat hónap múlva sem. És mégis, ott sétálnak, ölelkeznek, csókolóznak, mit sem törődve a fájdalommal, ami les rájuk.”

***

„Néha az emberek nem csak azért húznak fel falakat maguk körül, hogy kívül tartsanak másokat, hanem hogy lássák, ki törődik velük annyira, hogy ledöntse azokat.” Jézusom, ez annyira k*rvára gyönyörű. <3

***

„Ha csak rágondolok a majdnem-csókunkra, beindulnak a női részeim. Nincs szívem elmondani nekik, hogy anélkül fogunk meghalni, hogy valaha megtapasztaltuk volna, milyen egy orgazmus. Depresszióba esnének, és nem engedhetem, hogy szomorú legyen a vaginám.”

***

„Nem ez lenne az élet értelme? Hogy megtaláld azt az embert a világon, aki tökéletesen illik hozzád?
– Igazából, Taylor, az élet értelme az, hogy ne halj meg. Ebben Rómeó és Júlia csúnyán megbukott.”

Borító: 5/2.5

Nem, Cassie, én NEM indultam be Holt hátától. Amúgy sem hinném, hogy Holtnak ilyen háta lenne – de lényegtelen is. Hogy mi a lényeges? Az összkép, ami egyszerre esik a nálam tiltólistás borítók kategóriájába ezzel az erotikus jelenettel (amit a könyvben nem kifogásolok, a borítón annál inkább képes átfutni ízléstelenségbe), és kelti valami cukorfelhő érzését az ajánlás melletti szívecskékkel és cirádákkal, meg a gyerekbarát betűtípussal (van ilyen?). Tény, hogy az egész Hitvány Rómeó jelenség igen figyelemfelkeltő, és nem is kimondottan csúnya, számomra viszont hatalmas ellentmondás, amitől kifejezetten szeretni nem bírom. 

Pontozás: 5/4


Leisa Rayven könyve egy mindennapi történet, nem mindennapi köntösbe bújtatva. Szigorú szülők által elnyomott, önbizalomhiányos lány, egy tehetséges, szívdöglesztő ámde seggfej benyomását keltő magányos farkas, egymás végtelennek tűnő kerülgetése a köztük pattogó szikrák ellenére… ezerszer láttuk már ezt, nem? Viszont mikor már kezdenénk elkönyvelni magunkban az egészet, mint a húszezredik egyforma sémára épülő szerelmes regényt, szereplőink kipattannak megszokott szerepkörükből, mint creepy bohóc a bűvös dobozból. Cassie megfelelési kényszerét kinőve roppant szórakoztató, és tetőtől talpig belevaló lánnyá válik arról nem is beszélve, hogy félelmetes, milyen szexmániás vadmacska él benne, de komolyan, Holtról pedig kiderül, mennyire szeretnivaló ember, mikor ledobja a fagyos álarcát. A múltban gyönyörű romantikus történet épül karaktereink kibontakozására – a jelennek hála viszont végig körüllengi párunk boldogságát a vég érzése, így szerelem, csalódás, félelem, bizalmatlanság váltja egymást megállás nélkül kész érzelmi hullámvasutat teremtve, amibe a színházi jelenetek és a karakterek humora visz üde színfoltokat időről időre. Tény, hogy az összkép távolról sem tökéletes, de én még így is azt érzem, hogy megéri szánni rá pár órát, ha az ember lánya csak ki akar kapcsolni egy kicsit.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése