Nőnapi Book Tag

Hát vidám napsütéses délutánt! Bombont megettétek? Belengi már a tavaszillat a lakást? Mindenki megkapta a kötelező szál teszkós virágot, elkendőzendő az alapvető emberi jogainak napról napra történő eltiprását? Igen? Nyilván. Lenne mit mondanom, ahogy ezen a napon (is) általában, de félő ennek nagyon nem itt a helye, úgyhogy építő jellegű tevékenységbe csatornázva a belső energiám kerestem, kutattam, feltúrtam az internet bugyrait, míg rá nem találtam erre a szolid kis nőnapi book tagre – amihez nem is igen mondanék, minthogy enjoy!

1. Kedvenc külföldi női szerző – és egy könyve

Jelenleg ketten sasszézhatnak át kézenfogva a célvonalon, mégpedig Sally Rooney és Taylor Jenkins Reid. Rooney könyveit a „minimalista, életszerű, elcseszett” mesterhármassal jellemezhetném röviden, engem meg megvesz aprópénzért az ilyen felállás, akkor is, ha a könyvei során legszívesebben üvöltenék – néha a karakterekkel, néha az íróval, néha meg csak úgy, feszültséglevezetésnek – épp ahogy történt ez a Baráti beszélgetések olvasása alatt is, mely talán az eddigi kedvencem tőle. TJR egészen más tészta: ő többek között a megszólalásig valósághű, életrajzi kidolgozottságú történetmesélésével és karakterábrázolásával vesz le a lábamról, mint ahogy a Carrie Soto visszatérben vagy a Daisy Jones & The Sixben is láthattuk.

2. Kedvenc magyar női szerző – és egy könyve

Régen sem volt nagy szokásom, de mostanra még kevesebbet olvasom hazai szerzők műveit, így ez most kicsit nehezebb, de ha valakivel, hát Tisza Katával nem nyúlhatok mellé. Már nem vagyok ugyan kellően up-to-date a megjelenő írásaival, de a pszichopróza köteteit továbbra is bármikor szívesen lekapom a polcról akár újraolvasásra, akár csak egy-egy kiemelt részlet erejéig. Az Akik nem sírnak rendesen és A legjobb hely a városban te vagy fenntartom, hogy egy csipet varázslattal született: minden újabb olvasás alkalmával megújulnak, akárhányszor kerülnek a kezembe, kiugrik belőlük egy-egy vers vagy próza, ami korábban nem ragadta meg a figyelmem, de aktuálisan releváns és a lelkem közepébe találhat. Kész terápiás session bármelyik.

3. Könyv női alakkal a borítón

Kapásból beugrott egy stílus, amint a kérdést olvastam: a kockahasú, olajjal bekent, mágikus módon mindent felső ruházatukat elveszítő pasiké, meg a billentett csípőjű, szendén-erotikusan lehunyt szemű, festett szőke csajoké. Úgyhogy képzelhetitek, milyen vehemenciával kezdtem kutatni az olvasmányaim közt, nehogy ilyen fedélre kelljen fanyalodnom – és láss csodát, meg is találtam a tökéletes nevezőt! Meg Mason – Bánat és örömének borító-lánya rendkívüli csomagajánlattal szolgál: pink falú szobájával küzd a színek internalizált szexista megbélyegzése ellen, nem rákosítja el a bőrét szoláriummal, és látványos egzisztenciális krízise felvállalásával még kellően relatable is. Hát hogyne választottam volna éppen őt!

4. Kedvenc női főszereplő

Ez a kérdés rendesen odabasz: már csak azért is, mert elgondolkodtat, mennyire nem olvasok olyan könyveket, melyeknek lenne esélyem megszeretni a szereplőit. Mármint, számos kiválóan megalkotott karakter jut eszembe, de istenúgyse, nem olyanok, akikre jó szívvel mondhatnám, hogy a kedvenceim. Mégis, hosszú gondolkodás után eszembe jutott két friss olvasmányom, a Bride és az Arctalan szerelem. Azt hiszem hosszú idő óta Misery volt az első női szereplő akit viszonylag könnyen és gyorsan megkedveltem: humoros, találékony, bátor, intelligens, és természetesen pszichológiailag mélyen megviselt, mint minden valamirevaló erős karakter. Fern hozzá képest már régi ismerősöm, akivel újraolvasás keretében futottam össze ismét, és aki egészen máshogy vált kedvencemmé ennyi idő után. Egy törékenynek, gyámoltalannak tűnő fiatal lány ő, akiben csendes erő lakozik, akiből csak úgy árad a belső világosság. Hűséges, kitartó, elfogadó, emberséges morálok vezérlik, meglátja a szépet, az értékeset másokban, és addig tükrözi, amíg ők is észreveszik… és bár nyilván fáj látni, hogy magára nem mindig alkalmazza ezeket a szempontokat, alapvetően annyira zsigerien jó ember, hogy nincs is elég szavam körülírni. Sokkal szebb világban élnénk, ha az emberek rá próbálnának hasonlítani.

5. Egy feminista könyv

Kész feminista várólistám van a legalapvetőbb fiktív és elméleti, szociológiai, filozófiai művekből, úgyhogy képzelhetitek mennyire fáj tartanom magam ahhoz, hogy itt csak olyan könyvet említsek, amit olvastam is. Igen, amúgy elég ellentmondásos kérdés ez nálam: mély elhivatottsággal viseltetek a téma felé, mégis nehezen veszem rá magam, hogy olvassak is róla – röviden azért, mert a világ, az élet, és a női lét így is elég szar, és örömmel vennék két percet, amikor nem ezen gondolkodom. Nos igen. Szóval hogy bedobjak valami címet is, inkább olyan regényekhez folyamodnék most, melyek témája fontos női kérdéseket érint, ilyenből pedig kapásból három jutott eszembe: a Soha, soha, soha, mint a tudatos gyermektelenség könyve, az Életszikra abortusz témában, és az Állva maszturbálok az aktuálpolitikai női düh írott hangjaként.

6. „Kötelező olvasmány” nőknek

Bár gondolatébresztésre és kardinális témák boncolgatására számtalan jó regényt is tudnék ajánlani, itt elsőkörben mégis inkább két ismeretterjesztősebb hangnemű kötetet választottam, egyet megvilágosodási-, egyet pedig önfejlesztési céllal. Az első a Láthatatlan nők volna Caroline Criado Pereztől, mely a nemek közötti adatszakadékot járja körül minden lehetséges szempontból, legyen szó orvostudományról, várostervezésről, igazságszolgáltatásról, munkáról, vagy igazából bármiről. Olvasd el, ha valaha megfordult a fejedben, miért áll mindig háromszor olyan hosszú sor a női mosdó előtt. Szívesen. A második „kötelező női olvasmány” pedig Emily Nagoski méltán elhíresült szexpozitív kötete lenne, az Úgy ahogy vagy – mert ha már emlegettük előbb a szakadékokat, akkor van belőlük mégegy: az ún. orgasm-gap. Nagoski hiánypótló kötete kiváló iránytű a női gyönyör felfedezésében, önmagunk megismerésében, elfogadásában, mindez barátságos, olykor egyenesen szórakoztató stílusban, különböző segítő technikákkal, feladatokkal megspékelve – szerintem rosszul még senki sem járt vele.

7. Ellenszenves női karakter

Bocsánat, de ez annyival könnyebb, mint kedvencet választani… már nem azért, tényleg kizárólag a mazochista ízlésem miatt, hiszen tudjátok mennyire rajongok az elcseszett karakterekért. Gyorsan meg is lett az első számú befutóm: Frances, Sally Rooney – Baráti beszélgetések c. regényéből, aki kicsinált a könyvben, kicsinált a sorozatban, rosszul vagyok az arcától, nevétől, és mindentől amit tesz és képvisel, mert őszintén elhiszi hogy ő ártatlan és eredendően jó ember, miközben olyan megveszekedett nárcisztikus programot játszik az agya, amitől az enyém meg kisül. Na mindegy, nem szeretem Francest és pont. Nicket se mondjuk. Őszintén mindenkit utálok ebben a könyvben… csak a könyvet szeretem, de azt nagyon. Make it make sense.

8. Regény egy valóban élt/élő női főszereplővel

Oké, ez szigorúan véve nem regény, hanem memoár, de a Prozac-ország volt az első gondolatom Elizabeth Wurtzeltől – talán ez egy égi jel, hogy feláldozva átmeneti és instabil lelki egyensúlyomat újra fejest kéne ugranom ebbe a nagy 500 oldalas depresszió-rengetegbe… amit persze hogy vállalok, mindig szívesen élek a lehetőséggel, hogy kicsit rosszabbul érezhessem magam a kötelezőnél! Let’s move on. Ha tartanánk magunkat a „regény” megkötéshez, akkor pedig a Familiárisokat jelölném Stacey Hallstól, aki gyönyörűen ötvözi a történelmi alapokat és szereplőket a fiktív drámaisággal és misztikummal.

9. Sorozat női karakterrel a középpontban

Ez nagyon nem az én kérdésem gyerekek, továbbra is kizárólagosan a standalone-vonalon utazok, úgyhogy megkockáztatom, hogy legalább 2017-ig vissza kéne mennem, míg találnék ilyen sorozatot… vagy egyáltalán, bármilyet, amit kitartóan olvastam. Ja, ezt feleslegesen barokkos körmondat nélkül úgy mondják, „passz”. Ezúttal szívesen átdobnám Nektek a lehetőséget a kérdés a megválaszolására, egyúttal pedig arra is, hogy beajánlhassátok egy kedvenceteket: írjátok meg nekem kommentbe, Ti milyen sorozatot olvastok női főszereplővel, és azt is, miért tenném jól, ha ebbe én is becsatlakoznék de villámgyorsan! ;)

10. Nő, akiről szívesen olvasnál könyvet

Az lesz könyvmoly életem legértelemtelibb napja, mikor végre kezemben tarthatom majd az egyetlen és igazi, eredeti és hamisítatlan Taylor Swift önéletrajzot; igen, önéletrajzot – Taylor csodás gondolataival, mesteri fogalmazásával, imádnivalóan millenial humorával, az ő saját tollából. Nem pedig valami bóvli pénzlehúzós szart olyan infókkal, amiket már úgyis minden swiftie ismer. Chhh.

Én mára ezzel a szál virágg…osan kivitelezett poszttal gondoltam kedveskedni számotokra drágáim – legyetek jók, ríkassatok meg egy férfit, tapossátok el a patriarchátust; bloggertársaim pedig vigyék a taget isten hírével – és forrásmegjelöléssel – ahogy azt már megszoktuk. Ezer puszi!

Bakancslista - updated (2025)

Virágszálaim, hát boldog tavaszt!! Történt egyszer – mostanság –, hogy elmerengve egykori fiatalságomon-bolondságomon, nosztalgiától- és a blog rendezgetésének vágyától fűtve megtaláltam a régi bakancslistám. Tudjátok, ami itt volt sokáig rögzítve a menüben, és tele volt a legelszálltabb vagy épp legértelmetlenebb ötletekkel. Mert egy dühös tinilány számára egymás mellett tökéletesen valid terv ököllel betörni egy tükröt és megszerezni egy-két diplomát. Na mindegy, azóta eltelt pár év, a pár fokkal fejlettebb prefrontális cortexemnek hála már jobban féltem az öklöm az üvegszilánkoktól, és a diplomán is túlestem kétszer, úgyhogy gondoltam ideje új ötletek után nézni, amelyekkel nyomaszthatom magam. Furcsa az életnek ez a kettőssége: szörnyen frusztráló ambíció és tervek nélkül tengődni – szoktam sajnos –, de nem kevésbé hoz le az életről az sem, ha arra gondolok, mennyi mindent kéne tenni most, akkor amikor élek, és mégis képtelennek érzem magam rá a napok legnagyobb részében. Valószínűleg kurvára vennem kéne egy naplót. Ugye? Ugye. De addig is elmondhatom, hogy blogger vagyok – és mire használnám ennél fogva az internetet, ha nem oversharingre. Úgyhogy ennek jegyében nekiugrottam megint összeírni, mi mindent kellene kezdeni az élettel úgy általában, Ti pedig remélem készséges szolidaritást mutatva nekiveselkedtek megosztani velem kommentben a saját nagyratörő terveiteket is. Nincs más hátra a következő 65 (!!!) évre, mint…

… a két diplomám után elvégezni egy szakképzést

… kiegészíteni a sort egy-két hasznos módszerspecifikus képzéssel meg tanfolyammal. Igen, trénelem magam a gondolatra, hogy az élethosszig tanulás tényleg szükséges, előnyös és egészséges. Itt nyilván fontolóra veszek ilyen „bármikor jól jöhet” jellegű képzéseket, valamint megvannak a terveim attól függően is, hogy gyerek- vagy felnőttvonalon megyek tovább.

… elvégezni egy plusz képzést – valamit nem azért, mert kell, hanem azért, mert nagyon szeretném. Ez valószínűleg egy szakács vagy pék OKJ lenne, amire őszintén nem tudom kinek és hogyan és honnan van ideje munka, család meg további más tanulmányok mellett, de valamikor szeretnék kiképződni egy ilyen rendkívül élvezetes és hasznos life skillben.

… pszichológushoz járni.

… feléleszteni a sárkányt, az angoltudásom. Amim talán sosem volt igazából, legalábbis nem emlékszem, de halványan sem poszttraumás amnéziára tippelek, hogy az emelt érettségi az úgy hogy sikerülhetett, de mindegy is. A lényeg az, hogy nagy bánatomra gyűlölök nyelvet tanulni, és pocsék is vagyok benne, de fasza lenne ha ez nem állítana meg abban, hogy fejlesszem magam.

… részt venni egy kerámia workshopon. Alapból, menő lenne több workshopon részt venni… mert tudásszomj, meg kompetencia, meg autonómia, meg minden.

… énekórákat venni. Sosem adom fel a gondolatot, hogy nekem énekelni kéne: kislány korom óta erre vágyok, megfelelő hangképzés híján pedig évről évre csak romlik a helyzet, de talán… talán majd egyszer belekezdek a hangszálaim erodálódásának asszisztált megállításába.

… fellépni egy karaoke-esten.

… tetováltatni. Tegyünk úgy, mintha nem lenne hajlamom nagy életdöntéseket kurvagyorsan megbánni. Tegyünk úgy. Szeretnék egyet.

… Taylor Swift koncertre menni. Lehet egy vesével kevesebbel kell élnem, hogy ez sikerüljön, de vállalom.

… magánpraxist nyitni.

… kapni egy hatalmas tulipáncsokrot. Van valami egy nagy csokor virágban amitől a nő nőnek érzi magát, nem?

… kertészkedni.

… magamnak termeszteni a zöldséget-gyümölcsöt, fűszernövényeket. Egy-két éve anyósom váratlanul unlockolta a magaságyások iránti sokáig rejtett rajongásom, úgyhogy most ez a terv.

… koszorúslánynak lenni.

… megházasodni.

… családot alapítani.

… beugrani az IKEÁ-s labdamedencébe. Nem, annyira nem nőttem fel, hogy ezt ne akarjam még mindig. A labdamedence egy tátongó lyuk a gyerekkoromban.

… végigutazni a Skandináv országokat, meg Ausztriát, Angliát, Walest, Írországot (Skóciát újra, és mindig), végigenni Olaszországot… ilyenek.

… leküzdeni a szociális gátlásaim. A szorongásom, az elkerülésem, a készséghiányaim. Azt írtam, a következő 65 évre tervezek… hát az remélem elég valamire.

… nulláról berendezni egy saját konyhát. *cries in gen-z*

… megtalálni a tökéletes, földig érő fekete szövetkabátot, ami nem szöszölődik és tényleg meleg.

… villantani egy kis hasizmot – nem kockahasat, azért még van realitásérzékem, de örülnék, ha egyszer majd megmutatkozna halvány jele annak, hogy oda is edzek.

… lefutni egyben 10 kilométert.

… életben tartani egy szobanövényt.

… leszokni a bőrtépkedésről.

… visszanöveszteni/visszadúsítani a fogamzásgátló szedése alatt kiritkult hajam.

… kovászt érlelni.

… nem pánikolni csukni be a szemem a tropikáriumban.

… beiratkozni táncolni.

… fesztiválozni. De tudjátok mit, nem korlátozom be így magam, legyen inkább „megtanulni szórakozni”.

… megtanulni húzódzkodást, istenverte szabályos fekvőtámaszt, és pistol squatot csinálni.

… kialakítani egy fenntartható rutint, napirendet.

… tesós nyaralásra menni.

… megszeretni a születésnapom.

… venni egy saját biciklit.

… autós moziba menni.

… megtanulni kötni.

… venni egy felnőtt színezőt.

Nem voltam veletek teljesen őszinte: vannak napok, mikor felkelek, és a legnagyobb életcélom annyi, hogy ne legyek lusta egy egészséges reggelit összedobni, vagy hogy vigyem le a szemetet ahelyett, hogy a bejárat előtt kerülgetném. Ezeket kihagyni meg talán nem is annyira hazugság, mint inkább emlékeztető: emlékeztető arra, hogy néha kicsi, külső szemmel szinte láthatatlan mikrolépések visznek minket a célhoz, olyan lépések, amelyek inkább szólnak a túlélésről és kitartásról, de legalább annyit érnek a végén, mint egy maraton lefutása. Megvan a helye a kis céloknak és nagy céloknak, praktikus terveknek és álmoknak, vágyaknak és szükségeknek egyaránt, ezek pedig nem is jelenthetik ugyanazt minden nap, így fenntartom a lehetőséget, hogy ezt a posztot egy soha be nem csukódó naplónak tekintsem és kedvemre alakítsam, bővítsem az elkövetkezendő időkben.

A heteken át tartó fontolgatás eredményeképp egyelőre így állnak hát a céljaim, az élet meg majd szól, mikor ideje pipálni, vagy akár újabb ponttal bővíteni a sort. Addig csak annyit mondhatok: bátorítalak Titeket, hogy merüljetek el kicsit a fejetekben, adjátok meg magatoknak az időt és szükséges mindsetet, hogy átgondoljátok mit vártok az élettől, mit vártok magatoktól. Mondja ezt a disszociáció, és az introspekció halogatásának koronázatlan királynője – jó, legyek hipokrita, a lényeg az, hogy gondolkozzatok, mert az jó, és erre most jöttem rá! Ezerpuszi, Virágotok. <3