RÓLAM

Sosem volt erősségem bemutatkozásokat írni… amúgy is, ha túl soká merengek azon, ki is vagyok, a végére teljes egzisztenciális pánikállapotokba hajszolva magam még a tulajdon nevemet is elfelejtem.

Talán kezdjük egy klasszikussal: sziasztok, Virágnak hívnak, és minden, ami ezen a felületen történik az az én kizárólagos hibám és felelősségem! Ami a koromat illeti, az életkezdési válságom és kapunyitási pánikom magukért beszélnek… innentől pedig nem maradt hátra más, mint leírni végre ki is vagyok. Még ha tudnám. Ahogy torokköszörülve készültem erre a bemutatkozásra, rápillantottam, mit írtam magamról 17 vagy 19 éves koromban, és bevallom arcul csapott, mennyivel több fogalmam volt önmagamról, a jellememről, tulajdonságaimról azokban az időkben. Most itt állok, a húszas éveim közepe táján, és kicsit kapaszkodó nélkül maradtam: a kötelességek, a feladatok, az egyetem, az előrelépés, a kötelező érvényű túlélés közben elveszítettem magam, elveszítettem az egykori identitásom – miközben még nem született meg az új Virág. Undorítóan lehangoló vagyok, bocsánat… hát ez az egy legalább nem változott. Na várjatok, nekiveselkedem újból…

Szóval Virág vagyok, 24 éves, újdonsült pszichológus, és visszaeső blogger. Olyan ember, aki többet önironizál, mint illik, több tésztát eszik, mint a WHO által ajánlott gondolom, és többet foglalkozik a társadalmi igazságtalanságokkal, mint amennyi mentálisan egészséges. Egy tömény gombócnyi szorongás. A karácsonyi zoknik, érzelmileg elcseszett regények és nagymamás hobbik őszinte rajongója. Valaki, aki az első 5 másodperc alapján bármilyen Taylor Swift számot felismer és beazonosít.

Ami a Never Let Me Go háza táját illeti, egészen hihetetlen, de lassan már 10 éve annak, hogy bepötyögtem itt az első bejegyzésem. Gondoljatok csak bele, ott voltam én, a 14 éves kis csíra, volt egy szarrá hallgatott Florence + The Machine számom meg egy álmom, ó, és persze szilárd meggyőződésem arról, hogy a kamaszos bájjal és diagnosztizálatlan mentális betegségekkel átitatott világmegváltó életbölcsességeim érdekesnek lesznek a publikum számára. Sokkolt, de ez bejött. Az irántam való mazochista érdeklődésetek vált a boldogságom egyik fő forrásává, csak mondom.

Úgy kezdtük itt a közös utat, mint könyvmoly közösség – könyvmoly olvasók, könyvmoly blogger, és temérdek könyvértékelés gyűjtőkonténere –, ahogy azonban telt az idő, agymenéseim széles spektrumával ismerkedhettetek meg, és ehhez a felálláshoz szilárdan tartom magam továbbra is: bár főként könyvekben és feleslegesen terjengős asszociatív láncokban utazom, nem ér meglepődni akkor sem, ha filmes-sorozatos észosztáson, pinterest-kompatibilis életvitel-tervezgetésen, vagy mondjuk a világ megváltásán kaptok. Bár utóbbi szigorúan véve nem a szakterületem.

Úgyhogy gyertek, gyűljetek, fáradjatok beljebb, és legyetek társaim, míg közel a nulláról újratöltöm ezt az egykor ragyogó közös kis játszóteret! A további böngészéshez és olvasgatáshoz jó szórakozást, a meneküléshez pedig sok sikert és vastag talpú futócipőt kívánok, sziasztok!