2026 | Tervek és célok

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy az újévi motiváció és ambíció január közepére jobbára közmegegyezéses jelleggel zuhanórepülésnek indul; eddigre elfogynak az évértékelők (nekem a moral superiority szellemében még lapul egy a tarsolyomban persze), a rózsaszín ködös listaírás – olvasmányok, fejlesztendő területek, életcélok – mámorából ránk köszönt a megvalósítási fázis zord és hideg valósága, szóval összességében átveszi a kezdeti seggünkön pörgés helyét az úgynevezett „rutin”. Na de az a jelenlegi tényállás, hogy én ilyen tervezgetős Pinterest girlie érámban vagyok épp, ami azt jelenti, hogy még bőven nyakig ülök az ideális 2026 eszményképének megkonstruálásában, ha pedig ez önmagában nem lenne elegendő, akkor rám köszöntött egy párhetes kényszerpihenő is, ami alatt gyakorolhatom a balkezes gépelést amíg bele nem szakadok. Nem szerepelt az éves bingómon, hogy kitöröm a domináns karom egy doboz csoffadt csiperkéért, ami már el is fogyott, mire felszedtem magam az Aldi padlójáról… but here we are. És miközben magasztos megfejtéseket gyártok arról, mire is akar ezzel tanítani az univerzum, igyekszem a maradék funkcionális felső végtagomat a blog, illetve a Ti szolgálatotokba állítani, úgyhogy szánalomra méltó szó/perc aránnyal pötyögöm nektek a következő hetekben, ami a csövön kifér.

Ahogy arra a bekezdés kezdetén utaltam, ennek első lépéseként leporolnám a Virág deluxe ajándékcsomagot, mikor is behatóan átgondolom az életem, még ha a lelki békém bánja is. Már félre ne értsetek, a tervek, mint olyanok a lehető legjobb módon stimulálnak és éltetnek, de ezzel elkerülhetetlenül együtt jár az elmúlt évre való visszatekintés is, ami… eh. A tavalyi listám gyakorlatilag érintetlen, mint a szűz hó. A további tanulást és önismeret elkezdését egy professzionális halogató habitusával kezeltem: azaz sehogy, a tésztát még mindig boltban veszem, de legalább akciósan, a könyves horgolt takaróhoz pedig épp csak három gombolyag fonallal és egyetlen árva granny square-el kerültem közelebb. De azért történt ez-az, és talán egészségesebb ebből az aspektusból vizsgálódni.

Az év legnagyobb eseménye kétségtelenül az, hogy menyasszony lettem, ami azt jelenti, hogy a párommal kezdjük utolérni az öreg házaspáros életérzésünket. Apropó öreg házaspár… idén nekikezdtünk a balkon-kertészkedésnek ahogy azt kell, virágokkal, bácsis kerti karosszékkel és saját kimeríthetetlen bazsalikomforrással. Tökéletesen hoztuk e téren az 50/50 felosztást: ő öntözött és metszegetett, én pedig a párnázott székről figyeltem őt gintonikozva.  Ami a külső épülésem-szépülésem és egyéb upgrade-elésem illeti, tavaly visszatértem a frufrus teambe, és megtaláltam a világ legszebb szemüvegét, ami segített rádöbbenni na jó, az optikus segített rádöbbenni, de értitek, hogy hunyorogva olvasni a sorik feliratozását 2 méterről nem nevezhető jól látásnak. Egy szép májusi napon megszereztem az első tetoválásomat, amit decemberig újabb kettő követett – és életemben nem tetszettem még magamnak ennyire, mint most. Sidenote: minden tetkós mém igaz, ebben tényleg van addiktív potenciál, és az első tetkóról írt 10 oldalas értelmező esszé mellett a harmadik apropója lehet annyi, hogy „tökre menő”. Továbblépve, ’25-ben ismét csak akkor futottam, mikor futóversenyeztem, ami kettő alkalmat jelent összesen. Koncertből szintén kettőn jártam: 6 év után végre újból élőben hallhattam a 30Y-t, illetve új kedvencet avattam AURORA Budapest Parkos koncertjén. Ősi, elementális és közben abszolút szeretetteljes meg progresszív hangulat uralta a teljes eseményt, ami csodákat tett a lelkem száraz porhüvelyével. A nővéremmel részt vettünk egy szuper botanikai rajzos workshopon, aminek a kezdetén volt képem feltenni a kérdést, hogy „egy darab képet rajzolunk egész délelőtt? wtf!”, mintha nem kellett volna kétszer ennyi idő is a tökéletes végeredményhez. Mint rájöttem, istentelen aprólékos munka egy-egy ilyen illusztráció. Tavaly eljutottam a Szépművészeti Múzeumba is, ahol egy Blake-kiállításon végre szívhattam magamba egy kis kultúrát, szintén nővérem társaságában, de egyéb rövidebb kiruccanásokban, és egy-egy többnapos nyaralásban-tavaszolásban is volt részem, bár tagadhatatlanul megcsappant az utazgathatnékom, miután elvesztettem a 25 év alatti kedvezményeimet – mert igen, a 25-öt is betöltöttem a nyáron. RIP, fiatalság.

Röviden ez a szitu a hátunk mögött, de hogy visszahozzam (és potenciálisan évkezdő mottónkká tegyem) az örökérvényű gimis aranyköpést, „a múlt az elmúlt, a jövő pedig most van”, úgyhogy ennek szellemiségében következzenek a 2026-os év tervei, kilátásai, célkitűzései, amelyeket majd ne felejtsek el nagy serényen negyedévente hatékonyság-ellenőrzésnek alávetni. Csapassuk.

1. Terápia

Egy újabb év eltelt, de a tények tartják magukat: az önismeret a további tanulmányaimnak ÉS a józan eszem megőrzésének is elengedhetetlen feltétele, úgyhogy top prioritást élvez, még ha financiálisan beledöglök is. Ami belegondolva elég szomorú. 

2. Szakmai fisz-faszok ez-meg-az

Szakmai célok, na azok vannak idénre, amikben a kényszer ugyan elég nagy szerepet játszik, de igyekszem megrázni magam és átszellemülni az az ambíció meg az élethosszig való tanulás pozitív szemléletétől. Először is, eljátszottam a tanulásba iktatott pihenési időm: a „meg se álljunk”-ból egy, majd két év szünet lett, úgyhogy idén már mindenképp visszatérek az iskolapadba és megkezdek egy szakképzést. A munkám kapcsán is fel vagyok jelentkezve jelenleg kettő tanfolyamra, és lehet még magánúton is bevállalnék egy rövidebb, mérőeszköz-specifikus továbbképzést, mert ha valami még őszintén motivál is, az munkahelyi eszköztáram bővítése. Ezek mellett vár rám egy nagyobb megmérettetés is ezen a területen, illetve kaptam egy egyszerre félelmetes és igazán szuper lehetőséget is, amit inkább megtartanék magamnak egyelőre – annyi biztos, hogy az agyamnak a munkáért-szakmáért felelős szegmense elég elfoglalt és aktív mostanában.

3. Nyelvtanulás – ahogy tőlem telik

A nyelvtanulás sosem volt a kedvenc fogásom, és én mondom, valószínűleg nem is lesz, de ez nem szünteti meg a fejemben szüntelenül dübörgő szégyent, amiért basic társalgási szintű skilleket sem tudok felmutatni a valaha volt egyik legegyszerűbb földi nyelvből. Persze akit ennyire taszít a téma, az jobban teszi, ha kerülőúton közelít, ami azt jelenti, hogy a formális oktatás lehetőségeire fittyet hányva az alábbi módszerekre tervezem magam bízni (sőt, többnek már neki is ugrottam). Egyrészt folytatom a szókincsem zenei úton való bővítését, amit időszakosan már tavaly is űztem: a kedvenc zenéimből szótárazom az ismeretlen/bizonytalanul ismert kifejezéseket, majd azokat Quizlet segítségével rögzítem és ismétlem. Emellett az angol nyelven való olvasásban és podcast hallgatásban bízok, illetve lehet, hogy adok még egy esélyt a passzív-agresszív, érzelmileg zsaroló tollas kis szörnyetegnek is, bár az ő asszisztenciáját már inkább az olaszom felelevenítésére venném igénybe. Nagy tervek az én mikroméretű lelkesedésemhez, de próbálom majd odatenni magam.

4. Invesztálni egy skillbe, ami boldoggá tesz

Mint láttátok, meredeken emelkedik az önképzésre fordítandó időm, de a lelki egyensúlyra való törekvés jegyében egyre aktívabban foglalkoztat a gondolat, hogy invesztáljak egy olyan skill elsajátításába is, ami kizárólag a boldogságomat szolgálja, és hírből sem ismeri a „kell” fogalmát, gondolok itt pl. egy énektanárra vagy valamilyen hangszer alapvető ismeretére. Ugyanakkor az is biztos, hogy bárminek a tartósabb, behatóbb tanulása igényli a financiális hátteret, úgyhogy nem frusztrálom magam azzal, hogy idén kezdjek el bármit: de tervezni, számolni és gyűjteni rá már idén szeretnék elkezdeni.

5. Több kulturális programot szervezni

Minek is tagadni, én is az az ember vagyok, aki tervezés híján könnyen ragad a mozi-kávé-punnyadás körforgásban, amin az sem sokat segít, hogy a lakhelyemen enyhén szólva nincs kedvemrevaló, nagyvárosiasan élénk kulturális élet. 2025-ben azonban volt alkalmam belepillantani néhányszor ebbe a vágyott világba, és ez meg is adta a választ, mi hiányzik annyira az életemből: egy kis művészet, ami ébrenlétbe csiklandozza a lelkem mélyén szunnyadó bölcsészt, meg néhány hely, ahova beillenek a kedvenc light academia outfitjeim. Úgyhogy készüljenek a színházak és múzeumok, mert idén ott leszek mindenhol, de tényleg.

6. Egészséges életmód fenntartása, finomítása

Semmiképp sem ringatnám magam a tökéletesség illúziójába, de úgy érzem hazai viszonylatban kifejezetten egészséges életvitelt folytatok az elmúlt években: igyekszem tudatosan, intuitíven, minőségi tápanyagokban gazdagon táplálkozni anélkül, hogy kiölném az étkezésekből az örömöt, a napjaim 85%-ában elég vizet iszok, emellett pedig fixen megvan a heti három súlyzós edzés alkalomadtán egy negyedik alkalommal vagy egy kör squashsal kiegészítve. Szóval összességében elégedett vagyok és nem érzek megszállott vágyat tökéletesíteni az életmódomat – ugyanakkor arra vonatkozóan igenis vannak tendenciáim, hogy tovább kísérletezzek, és izgalmasabbá, tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyem számomra a mozgás és táplálkozás együttesét. Ennek első lépéseként én is becsatlakoztam a veganuár trendbe – bár kis csalással nem vegán, hanem vegetáriánus étrenddel, de minden kis lépésekkel kezdődik, ugye. Erre részben nővérem inspirált, másrészt viszont szeretném tartósan is több vega/vegán recepttel és alapanyaggal bővíteni a repertoárom, és tapasztalatot gyűjteni azzal, hogyan konstruáljak meg egy húsmentes fogást a céljaimnak (pl. magasabb fehérjebevitel) megfelelően. Kaja téren három további levelup várat magára idén. Először is, szeretnék gyakrabban meal prepelni – jelenleg minden nap főzök (illetve most törött kézzel nem én, de értitek), amit kivitelezni és megtervezni sem egy álom, úgyhogy levennék egy kis terhet a vállamról. Másodszor, úgy érzem ideje kipróbálnom azt a hárommillió egyszerű, egészséges nasi receptet, amivel telepakoltam a pinterestem: házi granolákat, müzliszeleteket, energiagolyókat, stb. És végül, de kiemelt fontossággal: nagyon szeretnék figyelmet fordítani az úgynevezett mindful eatingre, ahelyett, hogy a tévét vagy a mobilomat bámulnám közben.

A sportra áttérve nincsenek egetverő elgondolásaim: a kondit egyértelműen folytatom idén is, bár a kartörésem nyilvánvalóan eredményez ebben némi visszaesést… de alapvetően azt érzem, ezzel még nem sikerül megtörni a szellemem, és ez a fő. Futóversenyből hármat céloznék meg biztosra, amelyekből kettőt már teljesítettem tavaly is, a harmadikat pedig akartam, csak lemaradtam róla. Újdonság jeligére pedig odabiggyesztettem a listám aljára a reformer pilates kipróbálását is, ami már tavaly is cél volt ugyan, de nemes egyszerűséggel féltem a fatörzs merevségű testemmel egyedül odamenni egy ilyen órára… de az elmúlt évben gombaként nőttek ki a földből a fél kilométeres környezetemben ezek a stúdiók, úgyhogy nincs apelláta.

7. Kovászolni

Én nem mondok számot, hogy hány kovászt hajítottam ki, mert „fura a színe”, „fura a szaga”, vagy „elfelejtettem megetetni egy hétig”, de az a baj, hogy ezekkel az alkalmakkal nem a feladás és elengedés fele kezdtem tendálni, hanem éppen hogy hisztérikus elhivatottság tört rám, hogy egyszer végre én nyerjek, és megélje egy kovászom azt a kritikus kort, mikor már el merem nevezni. Wish me luck.

8. Két új országba utazni

Tavaly kicsit leült valamiért az utazási kedvem; sokkal gyakrabban igényeltem az itthonülést, a nyugit, a meghittséget, és kifejezetten nyűgössé tudott tenni az ellenkező gondolata, még ha végül élveztem is minden kisebb-nagyobb kiruccanást. Idénre viszont újult erővel gyűlnek a tervek: ha jól állnak a csillagok, akkor meghódítok idén két (számomra) új országot, ezen belül egy körben terjeszkedek kicsit nyugatra, majd megejtek néhány olasz naplementés, Aperolos estét is. És talán most januárban sikerül annyit tespednem a kanapén, hogy az év maradék részében minden kínálkozó alkalmat meg akarjak ragadni a belföldi kirándulásokra és one-day-tripekre. 

9. Selfcare, produktivitás, szocializáció…

… avagy az életminőség-növelés olvasztótégelye. Apróságok, amelyektől értékesebbnek érződik egy nap, tettek, amik által jobban tudom magam szeretni… ilyenek. Például mindenképp folytatni akarom a tavalyi solo-date-es szokásomat, mikor elviszem magam kávézni, reggelizni vagy sétálni egymagamban, irkálni a jegyzetfüzetembe vagy a laptopomon ami csak eszembe jut, hagyni, hogy átjárjon az ihlet. Alapvetően is szeretnék az írásra nagyobb prioritásként tekinteni, és ehhez az énidőm adja a legtöbb lehetőséget. Jaj, annyi mindenre gondolok itt, úgyhogy inkább csak borítom: szeretném kiiktatni a telefont a hálószobából, továbbra is jóérzéssel olvasni, több időt szakítani az éneklésre, nem használni annyi nejlonzacskót, többször bókolni másoknak, többet kérdezni, csökkenteni az állandó háttérzajt, több randit tervezni, kézműveskedni néha, elmenni körmöshöz, részt venni egy workshopon… a lényeg, hogy élőnek érezzem magam. Van miből válogatni.

Ilyen életkilátásokkal vágok hát neki 2026-nak: szokás szerint vannak nagyobb és kisebb céljaim, kényszerűek és önkéntesek, konkrétak és álmodozósabbak… de az valamennyit összeköti, hogy fixen nem teszem meg őket, ha nem ellenőrzöm a haladásom szigorú időközönként, úgyhogy fejben hozzáillesztem a listámhoz tizedik pontként a negyedéves check-ineket. Beírok majd a naptáramba pár meetinget magammal. Addig is teszem egyik lábam a másik után, levetkőzöm annak a félelmét, hogy „túl gyorsan elhasználom az idei céljaimat” ha azonnal nekik látok, és megyek kuktáskodni a párom mögé, amíg összerak ebédre egy elsőosztályú babos minestronét. Ti pedig ne várjátok meg a hétfőt, a február elsejét, meg az úr 2027. évének első napját: ha akartok valami újat, nyúljatok érte és kapjátok el a csücskét. Ma. Minden perc tökéletes lehet elkezdeni. Coelho-i magasságokból szólva búcsúzom: puszi, pacsi, és ígérem, hogy mire megunjátok ennek a remekbeszabott posztnak a huszonhatodik újraolvasását lol, engem már megint itt esz majd a fene a túloldalon valami instant mondanivalóval. Xoxo

Ezek NEM (!!!) újévi fogadalmak / 2025

Nem írni listákat, nem szőni nyilvánosság előtt nagy terveket… mindez annyira biztonságos valakinek, akinek erős tendenciája van nem teljesíteni azokat. Mégis szinte ez hiányzott leginkább a blogolásban: időszakosan elgondolkodni, számbavenni mit tettem, mit nem tettem, mit fogok tenni, és ebből egyenesen adódóan azt is, mit nem; bakancslisták, évkezdő tervek, olvasmánylisták, amikről négy év után is csak két könyvet pipáltam ki… ilyenek. Mert higgyétek el, ha nem adtok különösebb okot rá, előszeretettel kerülöm az életemen való behatóbb merengést, mert… kinek tesz az jót, ugye. Úgyhogy ez most a Virág deluxe, a különleges prémium feliratkozói tartalom, amiért rendhagyó módon én fizettem, mégpedig a lelki békémmel, tessék tehát megbecsülni!

Mindenesetre mielőtt belevágnék ebbe a határozottan NEM újévi fogadalmas listába, visszatekintenék egy percre 2024-re is, mert attól tartok nem adtam magamnak érte elég creditet amíg tartott, pedig történt ez-az – kicsi és nagy dolgok egyaránt, de szorongó emberként nem feltétlen teszek köztük akkora különbséget mint más, szóval megférnek egymás mellett.  Elmondhatom például, hogy megszereztem a második diplomámat arról nem nyilatkozok, ez milyen lelkiállapotban történt, pedig ez teszi igazán nagy eredménnyé a szememben, de arról is beszámolhatok emellett, hogy végre feltornáztam a zenével töltött perceimet a spotify wrappedemben! Félretéve meggyőződésemet, miszerint nyilvánvalóan semmire sem vagyok alkalmas, megszereztem életem első normális állását, ahol lassan ugyan, de kezdek rájönni, hogy talán mégsem vagyok menthetetlen. Bevallom, nagyon szeretem a munkám. Még az egyenlegem is jobban tetszik így. A sport terén is feszegettem a határaim: a kondit kimaxoltam, amennyire tudtam, a testvéreimmel kipróbáltuk a squasht – és a függői lettünk –, októberben pedig lefutottam párommal a WizzAir Airport Run 5 km-es távját, amit mondanom sem kell, nem nagyon néztem volna ki magamból pár éve, amikor egy 400 méteres sulikörtől is kiköptem a tüdőmet. Párszor kipróbáltam magam szociálisan is – never again, továbbra is. Van, ami nem változik. Bementem a tropikáriumba, és a kijáratból visszanéztem a cápára! Mint látjátok tehát, sokszínű vagyok.

Na de mindez kit érdekel, hiszen a múlt az elmúlt, a jövő pedig most van istenem, ha tudná akitől ezt idézem, hogy MENNYISZER használom ezt a mondást, miközben ő tuti arra sem emlékszik, hogy ezt mondta, úgyhogy jöjjenek a 2025-ös terveim, elképzeléseim, aztán… majd meglátjuk mi lesz.

1. Elkezdeni az önismeretet

Nem akarnám épp ezt a pontot túlragozni: olyan dologról van szó, amit egyrészt meg kell csinálnom, mert elengedhetetlen feltétele a további képződésemnek; továbbá meg kell csinálnom, mert elengedhetetlen feltétele a józan eszemnek.

2. Folytatni a tanulást

Pszichológuséknál nem áll meg az élet a mesterdiploma után, úgyhogy most egy évnyi tanulásba iktatott pihenést vagyis munkát követően próbálom számbavenni a lehetőségeim, és szakképzési irányt választani. 2024 talán egyik legnehezebb és mégis legjobb döntése volt, hogy kihagytam ezt az évet, hogy végül meg mertem kérdőjelezni azt a sziklaszilárdnak vélt kitaposott ösvényt, amit végig kell járni ebben a szakmában – nyilván ettől függetlenül már megvettem a jegyem erre a hullámvasútra öt évvel ezelőtt, és nem is szándékozok kiugrani út közben, csupán szeretném átgondolni, hogy a kísértetbarlang vagy az elvarázsolt kastély felé futó síneken haladjak tovább. Mellébeszélést félretéve: vannak opcióim, és latolgatom őket, míg lehet.

3. Folytatni a sportos megvilágosodásomat

Miután életem első húsz évében olyan alapvetéseket ültették a fejembe, hogy béna vagyok a sportokhoz, és a mozgás amúgy nem is olyan fontos ha az ember okos ???, a húszas éveim legnagyobb meglepetéseként és megvilágosodásaként ért, hogy igazából imádok mozogni – és tudok is. Innen csak egy lépés volt, hogy a konditerem váljon a második otthonommá, és hogy az elsőszámú terveim is a sport köré csoportosuljanak, a lehető legnagyobb eltökéltségemet vonva magukkal. Mindenekelőtt szeretném tovább feszegetni a kondis határaimat és megdönteni az eddigi rekordjaimat – hogy milyen téren mekkora súllyal, az még igényel egy kis realitásérzéket és kalkulációt, de a 100 kg-s legpress tuti ott áll az élen. Aztán jó lenne az 5 km-es futásról továbblépni a 7 km-es távra – lehetőség szerint ezt is versenyzéssel egybekötve –, de ha nem, legalább az időmet lejjebb faragnám. Végül, de nem utolsósorban jó lenne kipróbálni magam valami új sportágban vagy edzésformában ami jelenlegi elképzelésem szerint pilates és tenisz, de nem korlátoznám még be a lehetőségeimet. De – el ne felejtsem –, ami a legfontosabb: meg kell végre tanulnom helyes tartással guggolni. Komolyan. Ez egymagában lenyomja a maradék három tervet.

4. Újra örömöt lelni az olvasásban – és az írásban is

Jól látjátok, szárnyal az önuralmam: nem határozok meg számot, nem kötök meg műfajt, nem csinálok hozzá molyon polcot vagy listát vagy éves tervet oké, mióta ezt így leírtam, természetesen csináltam éves tervet… de csak esztétikai jelleggel, vagy mi – tökmindegy hogyan, mennyit, mit fogok olvasni, szimplán csak szeretnék olvasni, és élvezni azt. A nemrégiben visszahódított olvasás iránti szeretetem már egész szépen megágyaz ennek a tervnek, de óvatosan beszélek róla, el ne ijesszem. Illetve tudjátok, van ez a kis izém az írással is – hát, szeretem. A visszatérő posztomban (a Bánat és öröm értékelésemben, amit ITT olvashattok) már említettem, hogy teljes kreatív block alatt álltam az elmúlt években, amit elég sok tényezővel próbáltam megmagyarázni. Egyszer túl boldog voltam alkotni, aztán meg túl boldogtalan pedig azt hinném az íráshoz nem lehet eléggé szarul lenni, de surprise, meg végre azt éreztem van egy kis életem a magányos hobbijaimon kívül, ugyanakkor nem volt életem, mert az egyetem ellopta az egészet. Well… not anymore. Persze ezen a téren is él, hogy semmi nyomás, el ne szálljon az elhatározás, de azért… az, hogy most a rég eltemetett blogomra írok, már elég jó kezdet.

5. Többet várni el magamtól a túlélésnél

Not to overshare or anything… de hiányzik a fiatalság. Nem az enyém, valaki másé, de hiányzik. És nagyon könnyű menni az áramlattal, végezni a napi teendőket, tanulni, dolgozni, főzni, kiteregetni, intézni a bevásárlást, nem összezuhanni, hanem kezelni amit az élet dob, elvégre ebben vagyok jó, de egyre gyakrabban jut eszembe, hogy mi lenne ha én is dobhatnék végre valamit az életnek, nem csak fordítva. Nagyon félek, hogy eltelik az egész úgy, hogy nem volt alkalmam szórakozni; igazából meg sem tanultam, hogy azt hogyan kell.

6. Elmenni szűrővizsgálatra

Legyen bármi végül a kötelező szűrések tervével szerintem őszintén nem megvalósítható elképzelések ezek egy omladozó egészségügyi rendszerben, de ezt ne most, én már pár éve beiktattam a méhnyak-szűrést az éves terveimbe, és ez most sem lesz másként – remélem nektek sem. A méhnyakrák alapvetően lassan progrediáló betegség, ezért rendszeres szűrés mellett nagyon korai stádiumban észlelhető és kezelhető – úgyhogy bátorítanálak titeket, hogy tegyetek magatoknak egy szívességet, invesztáljatok az egészségetekbe és vigyázzatok magatokra. Tekintsétek ezt selfcare-nek – tulajdonképpen az is.

7. Házilag tésztát készíteni

Tényleg a halogatás nagymesterének kell lenni ahhoz, hogy éveken át hagyj állni egy kiváló tésztanyújtó biszbaszt a szekrény aljában… de sajnos még élénken őrzöm egy vendégeknek főzött, észveszejtően elbaszott házi spenótos tortellini emlékét, ami blokkolta a további próbálkozásaimat. Mostanáig. Be kell vallani, a mentalitásom magyar, a szívem skót, a gyomrom viszont olasz: ennék és tésztát tésztával minden lehetséges kombinációban, úgyhogy ideje megdolgoznom érte, és elkezdenem gyúrni. A tésztát, mármint.

8. Book blanket

A book blanket lényege annyi volna, hogy minden idén elolvasott könyv mellé készüljön egy borítóhoz színben passzoló granny square, ezekből pedig év végére kijöjjön egy méretes pokróc… most mit mondjak, no pressure magam felé, meg semmi, de azért ritkán látok olyan projektet, ami ilyen menőn összekötné két hobbimat, miközben ápolja a bennem élő nagyit is! Count me in!

Valahogy így állnak most az életkilátásaim tehát. Emberből vagyok: sok mindent szeretnék, sok mindenre vágyok, és tudom, hogy ezek közül sok minden nem fog megtörténni sem idén, se jövőre, és van ami talán soha, de vallom azt, hogy ha két lábbal állok a realitás talaján, akkor nem érhetnek akkora csalódások egyike ez a néhány illúziónak amiben még hiszek. Úgyhogy odatapasztom a figyelmem mindarra, ami felett kontrollom van, és ha csak ennyit is tehetek, akkor igyekezni fogok – és titeket is csak ennyire biztatnálak az új évben: ne tegyetek magatokra akkora nyomást, ami alatt nem tudtok teljesíteni, tűzzetek ki reális, kisebb célokat, tervezzetek a következő lépésig, és ragadjátok meg azt, ami rajtatok múlik, hogy ne húzhassa ki az élet olyan nagyon könnyen a talajt a lábatok alól. Ha január elsején nem a kondiban kezdtél, az nem azt jelenti, hogy idén már nem kezded meg a fittness journey-det. Az, hogy még a karácsonyi maradék sütiket eszed írom ezt az utolsó bejglicsücsökkel a számban, nem jelenti, hogy idén sem fogsz egészségesen étkezni. Az, hogy nem valósítottad meg a nagy álmod szeptemberre, nem azt jelenti, hogy nem lesz meg jövő februárra. Ennyit rólam és a bölcsességemről, amit senki sem kért. 

Ezzel kívánok tehát csodaszép új évet mindannyiótoknak - ha pedig kéne egy tipp, tanács, finom utalás, hogy mivel tehetnétek boldoggá így elsején és ennél fogva természetesen egész évben, akkor találkozzunk lent a kommentek között, hozzátok bátran a saját anti-fogadalmaitokat és terveiteket! Csók! <3