Tavi Kata - Nyitótánc (Sulijegyzetek-sorozat 1.)

Sziasztok! A hetekben jelent meg Tavi Kata nagysikerű Sulijegyzetek sorozatának harmadik része, a Táncvarázs ezért mára az első rész, a Nyitótánc könyvkritikájával készültem Nektek, hátha felkeltem azok érdeklődését, akik még nem ismerik a sorozatot. (:

Eredeti cím: Nyitótánc

Oldalszám: 358

Megjelenés: 2013.

Kiadó: Könyvmolyképző  (Vörös pöttyös könyv)

Ár: 2799 - 

Lilla imád táncolni, ezért alig várja az új gimit a tánccsoporttal, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.

Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, akit valaha látott… a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.

A szülei szerint valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?

Mi zajlik a kosárcsapatban, miért marják egymást a fiúk, hol nyíltan, hol burkoltan? Tényleg a tehetség számít?

Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból csatározás, szeretetből irigység és gyűlölet? Forrong a lánycsapat!

Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a meccseken, szenved a feleltetések alatt, és hol pörögve, hol valami másra vágyva éli a középiskolások mindennapi, ám mozgalmas életét.

Vajon rátalál a boldogság?

Be kell ismerni, hogy ha az ember figyel, akkor felfedez néhány közös elemet itt is Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozatával, voltak ám hasonló érzést keltő jelenetek, ahogy nekem Jázmin karaktere is egy az egyben Kinga volt, de mindezekkel együtt is azt kell, mondjam, eddig ez volt a kedvencem a hazai gimis könyvek közül. A karakterek végre tényleg szerethetőek voltak, a suli jól megszervezett, és a tipikus gimis könyvhöz tartozó jeleneteken kívül fontos tartalmú részekre is felfigyelhetünk, ami kiszakít minket a megszokott vattacukorszerű, a diákok életét túl könnyűnek és szépnek bemutató világból, gondolok itt a Szabina-incidensre, vagy akár Gergő előnyeire a kosárcsapatban.

Nem mondanám, hogy egy az egyben
Lilla, de hosszas keresgélés után is ő
tűnt messze a legélethűbbnek. Bár őt
ilyen  kétségekkel teli arccal nem
tudom elképzelni...

Eddig azt kell mondjam, Lilla a legkönnyebben megszerethető magyar könyves főszereplő, akinek az élete végre nem csak a szeretett srác utáni epekedésből állt, mert ugyanolyan fontosak neki a barátai is, és a hobbija, a tánc. Azok a részek pedig, amiket mégis a Krisztián miatti szenvedéssel tölt… azokat nem bánom. Nem is lenne tizenöt éves gimnazista lány, ha sosem szomorkodna egy fiú miatt, és ő úgy érzem nem vitte annyira túlzásba, hogy felemelhessem ellene a hangom. Kifejezetten szerettem benne, hogy nem rágódott mindenen, hanem rákérdezett, ha úgy hozta a sors, összeveszett, de nem ült ölbe tett kézzel. Nem a megszokott szerencsétlen, „mit tehetnék én??” karaktert kaptuk, hanem egy önálló, kreatív, határozott és értelmes lányt. Ezt is megértük, hűha.  

Krisztián esete pedig még
Lilláénál is nehezebb volt...
Minden kosaras csak két méteres
és néger lehet...? 

Krisztián… kosaras… jó, meglehet egy tipikus tökéletesre szabott sablonszereplő, őt valamiért mégis kedveltem,, talán éppen azért, amit fentebb írtam… a kosár az egyik kedvenc sportom, egyszerűen nem tudtam ellenállni. Persze ettől még ott van az az oldala is amit azért fogadok csak el, mert kosarazik ami idegesítően emlékeztet egy másik szabványkarakterre, Cortezre… ez az egyszer kedves, egyszer bunkó, egyszer beszól, aztán ha úgy tartja kedve táncol velem egy titkos randin dolog nem jön be. Bár a helyzet valamennyivel jobb, mint Corteznél, Krisztián is elég zárkózott, és nehéz megérteni, mit miért tesz, és miért úgy viselkedik, ahogy. (A különbség, hogy Lilla valamivel erősebb karakter, aki nem hagyja magát ide-oda rángatni.) Eléggé megszerettem, de a való életben valószínű, hogy az őrületbe kergetne a hülye hangulatváltozásaival… 

Flóra, Gréta és Jázmin mind teljesen más embertípust személyesítenek meg, aminek örülök, hiszen egy jó barátság alapja nem feltétlenül az azonos érdeklődési kör, vagy hasonló tulajdonságok kell legyenek. Flóra eleinte magabiztos és határozott, később inkább csapongó, Jázmin szintén eltökélt, kicsit büszke és öntelt, na meg gúnyos, de mégis jó barát, Gréta pedig… olyan csöndes és visszafogott, annyira észre sem lehetett venni, hogy lenne formáló hatása a történetre, hogy már el is felejtettem a nevét. Kristóf és Márk már más tészta. Egy ideig ott tartottam, hogy nem is bírtam különbséget tenni kettejük között, de mikor végre megtanultam, ki kicsoda, akkor már Kristófot szerettem jobban. Nem csoda, hiszen klassz neve van. HALIHÓ, FROZEN RAJONGÓK!! A Kristófot csak „pár” kilométer választja el a Kristoff-tól. És gúnyos, kicsit aszociális, de jó barát. 

Bocsi, de ezt muszáj volt (:

Maga a történet is tetszett, de ez talán az utolsó oldalakon érte el a csúcspontját: egyszerre hangolódtam le, és emeltem kalapot, mert fiataloknak írott regényekben folyton a nyálcsorgatós hepiendekre törekszenek… ez meg nem az. Habár megszerettem annyira a karaktereket, hogy a legjobbakat kívánjam nekik – és szurkoljak, hogy Krisztián meg Lilla összejöjjenek -, jól esett nem a megszokott, elcsépelt befejező jelenetet látni, hanem… a valóságot. Azt hiszem ez a valóság. Fontosnak tartom, hogy az olyan könyvek, amelyek akár rólunk is szólhatnának, tényleg szólhassanak rólunk. És ez nagyjából ezt adta, amit nem győzök megköszönni. Mondjuk sorozat... és őszintén meglepett lennék, ha az utolsó, a negyedik rész is hasonlóan reálisan érne véget... de ne szaladjunk ennyire előre. 

Kedvenc szereplőim: Lilla, Krisztián, Kristóf, Jázmin, Aliz

Kedvenc részeim: 

Bár az elég rövidke részlet volt, de az is, mikor Lilla és Krisztián összefutnak a folyósón, és a srác megkérdezi, hogy minden rendben van-e (56. oldal); 

„A vendégem vagy a mai macskamentésre” (75. oldal); 

Krisztián és Lilla a Zéróban + dalszövegfordítás (122. oldal); 

Veszekedés a kosármeccsen. Elég rosszul hangzik, de az a fajta ember vagyok, akik pattogatott kukoricával nézné végig, hogy mindenki összeveszik mindenkivel. Izgalom. Akció – már amennyire akció lehet a gimiben. Imádom. (154. oldal); 

Matchbox ajándék… Megszakadtam a röhögéstől, másrészt viszont rém aranyos rész (194. oldal); 

Nyitótánc (207. oldal); 

Lilla Havasiéknál, pillangó és DVD-zés (262. oldaltól); 

Nosztalgia és csók (324-325. oldal); 

Krisztián bulija (akcióóó…), veszekedés (354. oldal)

Kedvenc idézeteim:

„Tizenegyedik parancsolat: ne másolj szoftvert!” :D Nekünk is jól jönne egy ilyen jófej infótanár.

„Anyám főállású pszichológus, apám főállású lelki beteg”

„Ez a mi nyitótáncunk” 

„Lehet, hogy bennem van a hiba, de be kell vallanom, sosem értettem az angol nyelvű regényekben azt a pillangós dolgot. Mármint amikor azt olvasom egy könyvben, hogy a regény főhősnőjének gyomrában pillangók verdesnek, ha éppen feltűnik a színen szerelme tárgya. Már elképzelni is tiszta brutál ezt a szitut. Imádom a lepkéket (az állatkert lepkeháza szerintem varázslatos hely), na de a gyomromban? Szegények. Akik ilyeneket írnak, azok nyeltek már le véletlenül bogarat? Na és a gyomorsavról hallottak már” – Végre egy normális ember! Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

„- Nyolcévesen kiábrándultam az iskolai farsangokból – mondta színtelen hangon. – Akkor verekedtem először egy lány miatt.

Korán kezdted – akartam mondani, de aztán mást kérdeztem.

- Sűrűn verekszel lányok miatt?

A kérdés hallatán félrebillentette a fejét, és enyhén elmosolyodott.

- Azóta nem, mert csak kevesen érik meg a fáradságot. Az a lány sem érte meg.

- Értem. Fogadjunk, hogy hősies fellépésed után lelépett a hátad mögött egy kilencévessel”

„Kárpáti, ma is az alsós matematikakönyvedből készültél?

Kárpátira ráférne már egy jegy, de ha feleltetem, ez a jegy nem lesz jobb egyesnél.

Szívesen kihívnám Kárpátit a táblához, hogy oldja meg a házi feladatként kapott példát, de vacsorára haza kell érnem.

Kárpáti, azért nem adok egykettedet az órai munkádra, mert év végén belezavarodnál az átlagszámításba.

Kárpáti, ha még egy dolgozatodat el kell olvasnom a héten, visszaadom a diplomámat, és elvonulok pár évre a hegyekbe meditálni.

Kárpáti, a kedvedért be fogom vezetni az egyes alát!”

„Szerintem minden lánynak joga van elérhetetlen pasikért, például színészekért vagy zenészekért rajongani, függetlenül attól, hogy van-e barátja, esetleg titkos szerelme” – Van hát! Egész könyves háremet tudhatok magaménak, most semmi gond nincs ezzel. 

„Valószínűleg ez fiúbetegség. Miért olyan nehéz kinyögniük annyit, hogy „csinos vagy”?”

Borító: 5/3 – Alapból nagyon jó, az oldalán lévő spirál, a szöveg alatt lévő füzetlap jól szemlélteti, hogy sulis regényt tart kezében az olvasó, a felső fél pedig kellemes, téli hangulatú, a lány is szép… de ha az a lenti gyerek Krisztián akar lenni, akkor szerintem orbitálisan mellélőttek…

Pontozás: 5/4 – Tetszett, de mint sok sorozatnál, itt is azt érzem, ez még csak a kezdet, és a következő rész még több meglepetést tartogat. Tartogatom a maradék pontot. 

Hatalmas ölelés;  csak egy-két nap és újra találkozunk, valószínűleg valamilyen karácsonyi poszttal (:

"Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban" | John Green - Csillagainkban a hiba

Sziasztok! Mára egy könyvkritikával készültem, de bocsássátok meg, ha nem leszek túl összeszedett, nehezemre esik értelmesen és összefüggően beszélni olyan műről, ami ennyire mély hatással volt rám, és amit ennyire megszerettem. Tudom, sokan osztoztok velem ebben az érzésben. Sokan nem. Összességében ez egy elég megosztó történet, de kétségkívül nagyon mély tartalmú, tragikus, komoly mégis gyakran szórakoztató hangvételű; nem más, mint…:

Eredeti cím: The fault in our stars

Oldalszám: 296 

Megjelenés: 2014

Kiadó: GABO

Ár: 2990 - (puhakötésű)

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… 

Először kezdeném néhány olyan dologgal, ami teljesen spoiler-mentes, hogy azok is elolvashassák, akik még nem ismerik a történetet, aztán áttérek majd a cselekményleírást is tartalmazó részekhez, azt viszont mindenki csak saját felelősségre olvassa, nem akarom senkinek sem lelőni a poént (már ha mondhatjuk így).

Borító 5/5 - Ebből kettő félével is találkozhatunk, van a filmes képpel díszített, és az eredeti, amely stílusa teljesen összhangban van a többi John Green könyvvel. Nekem ez utóbbi van meg, és bár szívesen nézegettem volna Gus-t a könyv fedelén is, nekem ez is nagyon tetszik. A címhez passzolnak a pici csillagok a kék háttéren, és amit sokan nem, én viszont külön szeretek ezekben a kötetekben, hogy sárga mezőben mindegyiken van pár figyelemfelkeltő szó, ami valahogy jellemzi vagy a cselekményt, vagy magát a könyvet. 

Shailene Woodly, a filmadaptációban

Fülszöveg: Na, ez az a rész, ami leginkább spoiler-mentes, ugyanis a regény alapvető témáján, a rákon kívül ez igazán semmit nem mond, de az érdeklődést azért felkelti.  

Írói stílus, szereplők: Nekem mind az író stílusa, mind a történetet „mesélő” Hazel stílusa nagyon szimpatikus, pont az az önirónia, szarkazmus jellemzi, amit annyira szeretek, amiért legszívesebben sok-sok pici csillagot és pluszpontot osztogatnék. Fogok is.

Sőt, Hazel Grace már önmagában sok-sok plusz pontot érdemelne. A hozzáállása az élethez, a küzdelme a betegséggel. És az, hogy akármilyen helyzetben is legyen, ha tudja is, hogy meg fog halni és nincs sok ideje hátra, attól az életét még nem úgy éli, hogy arra vár, egyszer csak vége lesz: megmarad a humora, a személyisége és a lazasága, például a rákkal szemben is. Mindenki elé példaképként állhatna. 

Fordítás: Ezzel volt, egy-kettő problémám, de ezek sem lényegesek. Mivel eredetiben nem olvastam a regényt, tartalmi eltérésekre, hibákra nem figyelhettem fel, viszont mikor Hazel Grace minden féloldalon elejtette a „ja” szócskát (az „igen” vagy „persze” mint kulturáltabb szinonima jobban esett volna a szememnek), az már bosszantó volt. És.. á, értem én a helyzetet, de… (: Rendben, ezen inkább jót nevetünk.

„ Nem vok csúf. Te vaccsúf, orrcsöves lány.”

Spoiler alert

És akkor most jöjjenek a cselekményleírósabb részek már amennyiben ilyen szó létezik, de erősen kétlem!

Az első fontosabbnak mondható momentum az, mikor a két főszereplő találkozik – a változatosság kedvéért itt nem vehető elő a gimi folyosóján egymásba botlós jelenet, mert mindketten, Hazel és Augustus is rákosként/volt rákosként vesz részt a támaszcsoport ülésén, Jézus Szó Szerinti Szívében. És itt Gus már a kezdetektől belopta magát a szívembe, mind a kijelentése, miszerint nem vonja meg magától azt az örömöt, hogy szép embereket nézzen, mind a metafora által. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a későbbiekben is megmutatkozik, hogy Augustus ilyen metaforakedvelő ember, gondoljatok csak a tulipánokra, meg a holland szoborra.

„Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat.- Ez komoly? – kérdeztem.  Szerinted ez menő? Úristen, most rontottál el mindent!- Milyen mindent? – kérdezte felém fordulva. A cigaretta meggyújtatlanul lógott mosolytalan szája sarkában.- Az egész mindenséget, amiben egy srác, aki nem csúnya, nem buta és semmilyen értelemben sem elfogadhatatlan, megbámul engem, színésznőkhöz hasonlít, és arra kér hogy nézzek meg egy filmet a házában. De természetesen mindig van egy hamartia, a tiéd ez, ó, istenem, van egy ROHADT RÁKOD, mégis pénzt adsz egy cégnek, hogy MÉG TÖBB RÁKOD lehessen. Úristen! Hadd közöljem veled, milyen érzés, ha nem tudsz lélegezni: SZAR! Ez totál kiábrándító. Totál.
[…] – Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.- Metafora – ismételtem kétkedve. A mama várt.
- Metafora – felelte Augustus.
- Úgy döntöttél, hogy a metaforikus felhangok határozzák meg a viselkedésedet… - mondtam.- Hát persze. – Elmosolyodott. Széles, lökött, valódi mosollyal. – Nagyon hiszek a metaforákban, Hazel Grace.” 

A lényeg; Hazel és Gus már az elejétől fogva szimpatizálnak egymással, de arra, hogy rendesen beinduljon a kapcsolatuk várni kell. Itt kell, hogy megemlítsem, Hazel rákos, rengeteg baj van a tüdejével, a fiú pedig volt oszteoszarkómás, de már több mint egy éve tünetmentes – tudniillik, az oszteoszarkómánál nagyon nagy a gyógyulási arány, így jogosan feltételezhetné mindenki, hogy Gus már jól van: közlöm, aki ezt hiszi, téved. De aki olvasta a történetet, az nem hiszi, tehát nem is tévedhet, így egyedül az hiheti most, hogy Gus egészséges, aki még nem olvasta a könyvet, de ezek szerint tele akart lenni spoilerrel, nem hallgat a jó szóra, és idemerészkedett. Szégyellje el magát. Szóval, Hazel késlelteti a dolgot, hiszen ő, a maga szavaival élve gránát, amolyan időzített bomba, és mikor „felrobban”, nem akarja, hogy sokak megsebesüljenek, magyarán, minél kevesebb embert enged közel magához, annál kevesebbnek okoz majd fájdalmat a halálával. De a körülmények úgy hozzák, hogy végül ő lesz a bomba hatóköre, és Augustus a bomba. Ha már így sikerült a végére ugorjak az egész történetnek, akkor gyorsan ejtek pár szót a befejezésről, hogy aztán – kicsit – kellemesebb vizekre evezhessünk.

A könyvet szünet előtt pár nappal kezdtem,aztán letettem, vagy két hétig hozzá sem nyúltam, mert féltem szembenézni Gus halálával. Szünet utáni valamelyik nap döntöttem el, hogy nem hagyom, hogy legyőzzön a történet, tehát este odakészítettem magamnak egy másik John Green könyvet, hogy rögtön belevethessem magam valami újba, miután kiborulok, és felütöttem a regényt ott, ahol abbahagytam, ahol Augustus elmondja a lánynak, hogy rákos. És túlestem rajta, nem sírtam, nem akadtam ki – természetesen szomorú voltam, de – elfogadtam, mi történt, mert sikerült úgy tálalni, hogy ne a világfájdalom jöjjön át leginkább. Örülök, hogy nem hagytam félbe, mert bár az első fele is tetszett – már az első oldal is – azért így kerek a történet.

De elég nagyon ugrottam, pontosan az első fejezettől a végéig, így kimaradt például az egész Amszterdam-kaland, ami elég eseménydúsnak nevezhető. A cél először is az, hogy felkeressék Peter Van Hautent, a Mennyei megbántás íróját, és érdeklődjenek a regény folytatásáról, de az a nap enyhén szólva máshogy alakul. Jogos feltételezés, hogy két rákos gyerek nem tud csak úgy átrepülni a tengeren, de nem annyira, hogy erre ígéreteket lehessen alapozni, igaz? Ugyanis Van Hauten pontosan ezt gondolta, mikor felajánlotta, térjenek be hozzá, ha Amszterdamban járnak. Így végül fény derül rá, hogy a sok-sok év során, amely a Mennyei megbántás megírása óta eltelt, az író egy szemétláda alkoholista lett, de jobb későn jönni rá, mint soha. A látogatás veszekedésbe és kiabálásba torkollik, és természetesen haragban is válnak el, de ez nem jelent kilépőt Van Hautennek a történetből, mert ha úgy vesszük még egész nagy szerepe lesz; mikor megjelenik Gus temetésén, és azokban a levelezésekben, amiket Gusszal folytattak.

„Én jó ember vagyok, de szar író. Maga szar ember, de jó író. Jó csapat lennénk.”

Nos, beszéltem Hazelről, Gus-ról és Peter Van Hauten-ről, de még lenne egy fontos szereplőnk, akiről nem szeretnék megfeledkezni, mert színt vitt a történetbe. Isaac, attól függetlenül, hogy a legszerencsétlenebb név tulajdonosa nekem az Isaac névről csak Newton jut eszembe, és rá nem szívesen gondolok… á, csak fizika undor, semmi komoly, annál jobb személyiséget tudhat magáénak. Az elején még kicsit furcsa szemmel néztem rá (elég morbid ez a szemes mondás, hogy pont a vak Izsákról van szó…), de az ominózus törős-zúzós epizódtól kezdve ott van a kedvencek között. 

„Jól van, szóval ma reggel elmentem a klinikára, és mondtam a sebészemnek, hogy inkább süket lennék, mint vak. Ő pedig azt válaszolta: „Ez nem így működik”, mire én: „Ja, tisztában vagyok vele, hogy nem így működik, csak azt mondtam, inkább süket lennék, mint vak, ha volna választásom, bár tisztában vagyok vele, hogy nincs”, ő pedig azt mondta: „Nos, a jó hír az, hogy nem leszel süket”, mire én: „Köszönöm, amiért elmagyarázta, hogy a szemrákomtól nem fogok megsüketülni. Olyan szerencsésnek érzem magam, amiért egy magához fogható szellemóriás kegyeskedik megoperálni.” 

Kedvenc idézetek:

"Kezit csókolom! Az édes lánya szemétséget csinált és most épp azt bosszuljuk meg. Ugyan nem vagyunk nagy szám! Hármunknak összesen van öt lábunk, négy szemünk, két és fél működő tüdőnk, de van két doboz tojásunk is, úgyhogy én az ön helyében visszamennék a házba.”

***

 „Olyan hullámvasúton ülök, barátom, amely csak fölfelé megy”

***

„Miért bámulsz így rám?

Augustus féloldalasan mosolygott. – Mert olyan szép vagy. Számomra gyönyörűség nézni a szép embereket, és egy ideje úgy döntöttem, hogy nem tagadom meg magamtól a létezés egyszerűbb örömeit.”

***

 „Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvassa azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek, mint a Mennyei megbántás, amelyről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik” - Nos igen. Általában ezt érzem egy jó könyv után, és mikor ezt a részt olvastam, átöleltem a könyvet örömömben, amiért végre valaki megfogalmazta és leírta azt, amit én nem tudok. Köszönöm. 

***

 „Ez a baj a fájdalommal. Megköveteli, hogy érezzék”

***

„Szép kis háború – mondta megvetően. – Mivel háborúskodom? A rákommal. És mi a rákom? Én vagyok. A daganatok belőlem vannak. Éppen olyan fixen belőlem, ahogy az agyam és a szívem. Ez polgárháború, Hazel Grace, és előre tudni lehet, ki győz.”

***

„- A nosztalgia a rák mellékhatása – mondtam.

- Dehogy, a nosztalgia a haldoklás mellékhatása – felelte.”

***

„- Csak abban reménykedem – fordult vissza Gushoz -, hogy olyan figyelmes, értelmes fiatalember lesz belőlük, mint te.

Megálltam, hogy ne kezdjek el hangosan öklendezni. – Nem is olyan okos – mondtam Julie-nak.

- Hazelnek igaza van. Mindössze arról van szó, hogy a nagyon mutatós emberek ostobák, így én felülmúlom a várakozásokat.

- Ez így van, elsősorban szexi – feleltem.

- Már-már vakítóan – válaszolta.

- Igen, meg is vakítottad Isaac barátunkat – bólintottam.

- Az borzasztó tragédia. De hát tehetek én a halálos szépségemről?

- Nem tehetsz.

- Ez az én keresztem, ez a gyönyörű arc.

- A testedről már nem is beszélve.

- De most komolyan, ne is hozd szóba a szexi testemet. Ne akarj meztelenül látni, Dave. Hazel Grace-nek, amióta látott meztelenül, végleg elállt a lélegzete – mondta, és az oxigénpalack felé biccentett.”

***

„Több szám kellene, mint amennyit vélhetőleg kapok, és istenem, de szeretnék több számot adni Augustus Watersnek, mint amennyit kapot! Mégis, Gus, szerelmem, el sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. A világért se cserélném el. Az örökkévalóságot adtad nekem  a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.” 

***

„Az egyetlen személy, akivel igazán akartam beszélni Augustus Waters haláláról, az Augustus Waters volt.”

Pontozás: 5/5***** 

Így a végére gondoltam az összes fontos idézetet és képet - rengeteg van, és talán még így
sem került fel mind, még két képre sem. De talán ez lehetetlen.
Állítom, ez a könyv korunk új legendája lesz.

Társfüggés és Katherine-fétis | John Green - Katherine a köbön

„A randizás végül is csak egyféle módon végződhet: gyászosan. Ha belegondol az ember, és Colin ezt gyakran tette, az összes romantikus kapcsolat (1) szakítással, (2) válással vagy (3) halállal végződik.”

Eredeti cím: An Abundance of Katherines

Oldalszám: 248

Megjelenés: 2011

Kiadó: Gabo

Ár: 2990 –

Tizedik ​Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek.

Tizennyolcadik Katherine e-mailben rúgta ki.

K-19 összetörte a szívét.

Colin Singleton kizárólag Katherine nevű csajokra bukik. És ha sikerül összejönnie valamelyik Katherine-nel, akkor Colin előbb-utóbb lapátra kerül. Hogy egészen pontosak legyünk, eddig tizenkilenc alkalommal.

Colin, az anagrammakedvelő, elkeseredett gyermektehetség tízezer dollárral a zsebében, egy vérszomjas vaddisznóval a nyomában és az anyósülésen túlsúlyos, Judy bírónő-rajongó barátjával kalandos útra indul, de egyetlen Katherine sem bukkan fel a láthatáron. Colin elhatározza, hogy megalkotja az Alapvető Katherine előreláthatósági elméletet, amely reményei szerint bármely Kirúgott számára képes megjósolni bármely kapcsolat kimenetelét, és ezáltal talán visszaszerezheti a lányt.

Az Alaska nyomában szerzőjének árnyalt humorú regényében szó esik még szerelemről, barátságról és egy halott osztrák-magyar trónörökösről is.

John Greent a házassága előtt tizenháromszor rúgták ki. De Katherine nevű lány egyszer sem.

Először is, szögezzük le, hogy a koncepció, amire az egész könyv épül, egyszerűen beteges. Főszereplőnk ezúttal nem fizikai, sokkal inkább komoly mentális problémával és egyben Katherine-fétissel küzd. De valamiért ez is jó. Hogy miért, és egyáltalán hogyan, ha írtam, hogy Colin egyszerűen elmeroggyant, azt majd meglátjátok – vagy szerezzétek meg a könyvet és olvassátok el ti is.

Kicsit belevágtam a dolog közepébe, de azért sziasztok, mint arra már rájöhettetek, aki nem az szégyellje el magát, nem volt elég figyelmes ma egy könyvkritikával készültem; John Green egyik regényével, ami – erre sem volt nehéz következtetni – nem más, mint a Katherine a köbön.

A könyv középpontjában Colin áll, pontosan tizenkilenc Katherine nevű ex-szel a háta mögött. És én minden egyes Katherine-t csak vámpírként tudtam vizualizálni, de ez ilyen Vámpírnaplók utóhatás, értitek. Miután tizenkilencedik Katherine nevű lány tette lapátra, megkezdődik a történet, a teljesen szétzuhant, az utcán meztelenül futkorászó fizikusokról elmélkedő, összetört Colinnal. Igen, én is ismerem Arkhimédész felfedezésének történetét. Mintha csak egy jó lányregényben lennénk. És aztán pont ahhoz méltóan megjelenik a legjobb barátnő, izé… barát, hogy felrántsa a padlóról, és elvigye kicsit utazgatni, mert valahogy el kell terelnie a gondolatait. Nos, ha ez nem is sikerül, hát más igen – az a négy éves kora óta várt Heuráka-pillanat – úgy, ahogy.

Szóval, amíg a képzeletbeli programtervben, az országban való utazgatás helyett inkább egy Gutshot nevű kisvárosban maradnak, addig Colint elkapja az a bizonyos heuréka-pillanat, és onnantól teljes erőbedobással dolgozik az elméletén, amellyel meg lehet határozni egy kapcsolat elején, hogy majd ki lesz a Kirúgó, a Kirúgott és meddig fog tartani a szerelmük. Persze a zsenialitás felé tartó utat hullámvölgyek tarkítják, olykor teljesen lázba jön, és még olvasni is elfelejt a nagy igyekezetben, legközelebb el akarja égetni az egészet, majd Lindsey nevű házigazdájának segítségével halad tovább. Ez adja a történet fő vonalát, mely közben apró részletekben megismerhetjük Colin mind a tizenkilenc Katherine-hez fűződő történetét.

Mindez jó stílusban, szórakoztatóan van megírva – John Green most sem okozott csalódást. Ha a következő tőle olvasott könyvet is legalább így megszeretem, felveszem hivatalosan is  kedvenc íróim közé – a nem paranormális kategóriában szerintem elképesztő jó utat tapos, a történetei egyáltalán nem sablonosak, minden könyvben és szereplőben van valami, ami egyedülállóvá teszi. Ömlengtem egy sort most is, remek.

Colin, Hasszán és Lindsey

A szereplők közül Hasszánon a legtöbbször szakadtam a nevetéstől, elképesztő figura volt, és bár Colintól elég sokszor falba tudtam volna verni a fejem, túléltem a könyv végét, ami azt jelenti, hogy csak súrolta az elviselhetetlenség határait, de nem lépte át. Lindsey pedig mindenképpen egy kis üdeséget adott lánynevek terén, segített kizökkenni a Katherine-sorozatból. 

Kedvenc részeim, idézeteim:

"Colin mindig előnyben részesítette a kádfürdőt; életfilozófiája szerint az ember ne csináljon semmi olyasmit állva, ami fekve is könnyedén elvégezhető."

"Colin számtalanszor elmagyarázta Hasszánnak, hogy határozott különbség van a tehetséges és zsenialitás között. A tehetségesek gyorsan meg tudják tanulni, amit mások már kitaláltak; a zsenik pedig felfedezik, amire előttük senki sem gondolt. A tehetségesek tanulnak, a zsenik cselekszenek. A tehetséges gyerekek többségéből nem lesz zseniális felnőtt."

"Ha belegondol az ember, és Colin ezt gyakran tette, az összes romantikus kapcsolat (1) szakítással, (2) válással, vagy (3) halállal végződik."

"Kicseszett Kirúgó vagy!"

"- Rendben, akkor vigyázz magadra - mondta, ahogy az ember egy skizofrén hajléktalannak mondja, ha ad neki egy dollárt.

- Te is, Katherine Mutsenberger."

"Csak finoman. Nincs káromkodás. Figyelj, Sátán disznaja. Mi rendesen vagyunk. Nem akarunk lelőni. A fegyvert csak dísznek hoztuk, haver

- Állj föl, akkor tudni fogja, hogy magasabbak vagyunk nála - mondta Colin.

- Ezt is abban a  könyvben olvastad? - kérdezte Hasszán, és felállt.

- Nem, ezt a grizzly medvékről szóló könyvben olvastam.

- Mindjárt halálra tapos egy kicseszett vaddisznó, és nincs jobb ötleted annál, hogy csináljunk úgy, mintha grizzly medve volna?"

" Ha folyamatosan egy irányba tartunk - mondta Colin -, előbb-utóbb elérjük a civilizációt.

Közben Hasszán a következő dalt énekelte: Itt nyomon vagyunk / A könnyek nyomán / Mindenem fáj / Itt ér a halál."

Értékelés: 5/4 a matekért már csak nem vonok le pontot… biztos csak szimplán hülye vagyok, ennyi.

Órarend Book Tag

Sziasztok, ma hétköznapi bónuszbejegyzésnek egy könyves tag-et hoztam nektek, amiért hatalmas köszönet Kírának a Pastel Blueand Chocolate Cake oldalról. Én ugyan kicsit módosítottam a kérdéssoron, a Taget ő találta ki és írta meg, szóval mindenképpen nézzetek be hozzá is, mert igazán érdekes és nagyszerű blogot vezet, érdemes elbóklászni a bejegyzései között!

1) Matek: egy nagyon unalmas könyv. Tamási Áron – Ábel a rengetegben. Tudom, hogy magyar létemre nem szép szidnom a nép irodalmát, nem is szívesen teszem. De ez kegyetlen volt. Ha szerencsétek van, kötelező volt, vagy lesz nektek is, és megtapasztaljátok, miről beszélek. Olyan jellegű unalomról, amit még egyszer sem éreztem kötelező közben. Hogyan lehet egész könyvet írni az eladó fákkal csövelő fiúról?

2) Tesi: egy könyv, amiben valamilyen sport szerepel. Nagyon nem jut eszembe egy sem, ami kimondottan a sportról szólna, jellemzőbb, hogy valamilyen sportág egy-egy jelenet erejéig, vagy megemlítés szintjén kerüljön elő, legalábbis az én eddigi olvasmányaim közül. Lisa Jane Smith Vámpírnaplók sorozatának első részét mondanám, ha jól emlékszek Stefan az elején beáll a futballcsapatba. 

3) Kémia: egy könyv, amit régen szerettél, de most már nem. Leiner Laura - Szent Johanna Gimi… itt kevés a hely egy véleménynek, szóval… ne aggódjatok, arra is sor kerül hamarosan. #comingsoon

4) Fizka: egy könyv amit mindig is utáltál, most is utálod, és mindig is utálni fogod. Ebben ezer százalékig egyet kell értsek Kírával. A legfájóbban hülyeségre kidobott, elpazarolt 2700 forintom ebben a könyvben fekszik: Szűcs Vanda - Egy ikerpár titkos naplója. Ha még nem késő, óvakodjatok tőle, egytől egyik lefegyverezi az idegsejtjeiteket. 

5) Történelem: egy történelmi témájú könyv. Orwell - Állatfarm. Azt nem tudom, hivatalosan történelmi regénynek számít-e, én annak vettem a hátterében húzódó metafora miatt. (Ugyebár az egész a sztálinista diktatúráról szól, de az egészet az állatok világába ültette át az író, különben nem is adathatta volna ki.) Én még pár éve olvastam tizenkettő, vagy tizenhárom éves koromban, de szerintem legalább egyszer mindenkinek érdemes elolvasni, mert nagyon mély tartalmú, érdekes és elgondolkodtató. Nektek inkább valamivel későbbre ajánlanám, mint amikor az én kezembe került, hiszen úgy véve lehet akár ijesztő is, az pedig egészen biztos, hogy nagyon nyomasztó. De ha ezt félretesszük, tényleg nagyszerű regény.

6) Irodalom: egy klasszikus regény. Kettőt is tudnék mondani a kedvencek közül. Az egyik bizonyára elcsépelten hangzik, amolyan igazi lányos válasz, de Jane Austen-tól az Értelem és érzelem. A másik kicsit komolyabb: Az operaház fantomja. Egyszerűen imádom, nagyszerű mind a könyv, mind pedig a belőle készült musical, szóval ha még nem láttátok… nézzétek meg. Most. 

7) Nyelvtan: egy könyv, amiben rengeteg helyesírási és nyelvhelyességi hibát véltél felfedezni. A kérdés úgy hiszem, nem egészen erre éleződik ki, de én a Virágot Algernonnak-ot  választottam Daniel Keyes-től, jóllehet, tisztában vagyok vele, az elején és végén a (számomra olvashatatlanul) rossz helyesírással csak a főszereplő szellemi fogyatékosságát szemléltetnék. A beavatkozás következtében azonban folyamatosan tanult meg rendesen írni, amit igazán értékeltem, nekem így a könyvnek azon része élvezhetőbb is volt – bár a regény, úgy ahogy van zseniális.

8) Informatika: egy könyv, amiről nem tudod eldönteni, szereted-e vagy sem. Nick Hornby – Hosszú út lefelé. Iszonyat lassan haladtam vele, hónapok alatt csak néha vettem kézbe, de akkor mindig faltam az oldalakat. Végül is tetszett… de nem is tudom. Máig nem tudom, mit is gondolok róla.

Ha maradnék

9) Ének: egy zenei témájú könyv. Gayle Forman – Hová tűntél? Ez Gayle Forman hatalmas sikerű Ha maradnék című regényének folytatása, és meg kell, mondjam, nekem kicsit jobban is tetszett az előzőnél. A sorozat első részét túlságosan belengedezte a halál, ez – bár szintén nem csattant ki a vidámságtól – sokkal könnyebb, kevésbé nyomasztó volt. És ugye, nem mellesleg ebben azért a zene is nagyobb szerepet kapott (míg a Ha maradnék főleg csak említést tett róla, hogy Mia és a barátja is – akinek ha fejbelőnek sem tudom a nevét), hiszen a fiú szemszögéből megismerhetjük egy rocksztár mindennapjait és visszatér a kómából és súlyos sérülésekből felépült Mia is, mint csellista. 

10) Etika: egy tanulsággal rendelkező könyv. Kiera Cass – A Párválasztó. Nemcsak hogy nagyszerű, vicces, érdekes és romantikus, mint írtam már szép eszméket is igyekszik átadni, mint például légy önmagad, milyen fontos az egyéniség, barátság, házasodj szerelemből vagy nem a pénzed határozza meg, mennyit érsz. Erről a könyvről már olvashattatok egy értékelőt a blogon, ha érdekel valakit, az megtalálja odafönt a Könyvek menü alatt.

11) Hittan: egy vallásos töltetű könyv. C. S. Lewis – Narnia krónikái: az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény. Ha valaki nem olvas utána, vagy nem nagyon-nagyon szemfüles valószínűleg egy egyszerű kitalált világot lát benne, pedig sokkal de sokkal többet hivatott átadni mint amennyit az emberek befogadnak belőle. Ugyanis komoly vallási háttérrel rendelkezik, rengeteg párhuzam és metafora építi fel Jézus életével, halálával, meg minden hasonlóval. Ha valakit bővebben érdekel a könyv hátterében húzódó keresztény szál, annak ajánlom a sorozathoz készült kézikönyvet, a Narnia titkait. 

12) Rajz: egy könyv aminek gyönyörű a borítója. Anna Sheenan - Long Long Sleep. Figyeljétek meg, hogy sosem bírom majd elégszer elmondani, mennyire imádom ezt a borítót. Ez a kék - épp a kedvenc árnyalatom - a cirádás, virágos oldalmintázat... Hát nem gyönyörű??? 

13) Osztályfőnöki: egy vicces könyv. Moliére - A fösvény. Ez nem egészen könyv, hanem "csak" egy dráma, de én szívesen olvasok ilyeneket is, és ha nevetésre van szükségem, akkor Moliére jó barátom, tudom, hogy számíthatok rá. A Fösvényt először filmben láttam, ahol rögtön be lopta magát a szívembe Louis de Funes alakításával, s úgy, hogy őt képzeltem a könyv lapjaira is.... hát, garantált szórakozás. Olvassátok el. Nézzétek meg. Ezt muszáj. 

Hatalmas ölelés: Virág

Kiera Cass - A Párválasztó

„Ha tényleg annyira zaklatott minden körülötted, mint mondod, akkor egészen biztos, hogy az a lány már itt van. Mert tapasztalataim szerint az igazi szerelem felforgatja az életedet.”

Eredeti cím: The Selection

Sorozat: Párválasztó 1.

Oldalszám: 360

Megjelenés: 2013

Kiadó: Gabo

Ár: 3490 –

Harmincöt ​lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

Szisztok, ma megint egy könyvelemzéssel jönnék, ígérem, hamarosan beindul a film,- és zene szekció is, de valahányszor nagyszerű, páratlan könyvet olvasok, egyszerűen szentségtörésnek tűnik nem írni róla. 

Én már elég régóta szemeztem Kiera Cass sorozatával, de valahányszor betértem egy könyvesboltba és megakadt rajta a szemem, megkérdeztem magamtól: valóban érdekel ez engem? Megéri megvennem? Így a Párválasztó-időszámításom egyre csak halogatódott, bár valahányszor más könyv mellett döntöttem, felötlött bennem, hogy talán inkább ezt kellett volna választani. Hát, most már tudom, hogy valóban ezt kellett volna választani!

Elolvasni a fülszöveget – talán legtöbbször ez vette el a kedvem. Még az az előtti percekben is, hogy elkezdtem volna magát a regényt. Adott egy tévés párkereső műsor s egyben királynőválasztás, mindez több részen keresztül. Az első gondolatom igencsak mélyre alacsonyította a könyvet most kövessük végig a TV2 legújabb szenzációját, az Alekosz feleséget keres show-t!  valamiért mégis neki vágtam. Nem tudom miért, de jól tettem.

Igazából már az első lapoknál biztosra mentem abban, hogy rosszul ítéltem meg a Párválasztót és sokkal többet fogok kapni annál, amit vártam. Hogy honnan tudtam? Faltam a sorokat, egyik oldal a másik után (és bár egy nap is lehetett volna, ha nem alszok…), így két nap alatt be is fejeztem.

Újabb szerelmi háromszög szereplőit ismerhetjük meg, igen, ők fognak minden bizonnyal köteteket szenvedni végig. Hány, de hány ilyet láttunk már? És vajon úgy van-e bármi izgalmas ebben, ha mind tudjuk – anélkül is, hogy olvasnánk a könyvet -, America a végén úgyis Maxon felesége lesz?  De hiába, ez még így is fenntartotta az érdeklődésemet. Valljuk be, azért szerelmi háromszög és szerelmi háromszög között is hatalmas különbségek vannak... nézzük a mieinket. 

America Singer

A főszereplőnknek először koránt sem hétköznapi nevére térnék ki, és bár eddig szinte csak a negatívumokat hallottam ezzel kapcsolatban, én egészen más véleményen vagyok. A Singer meglehet a túlzás határait súrolja, és a keresztnév nemes egyszerűséggel egy országé, szerintem passzol, úgy ahogy van. A vezetéknév szerintem lehet amolyan történelmi visszautalás is, régen ugyanis az emberek nagy részének neve a szakmájából származott, és mivel a regény a királysággal és sok minden mással is visszahozta az elmúlt időket, ez a fajta névválasztás is teljesen helytálló. Az America névre pedig találunk a könyvben magyarázatot (no spoiler) ami szerintem lenyugtathatná kicsit az elégedetlenkedőket, bár nekem alapból tetszett ez a különleges név.

Egy gyönyörű montázs a regényhez

Amúgy America karaktere nekem igazán szimpatikus lett: hogy kiállt az elvei mellett, nem akart megváltozni, az egész hercegnősdi ellenére is önmaga maradt, és egyben erős, határozott jellem… bár meg kell vallani, néha talán ezt is túlzásba vitte. De minden esetre, bármi is történt vele, akárhány hét telt is el, lélekben ugyanaz az Ötös lány maradt, aki eljött hazulról. Csak egy valami szúrta nagyon de nagyon a szemem… de ezt később.

Maxon Schreave

Hát, a herceg az, akin egészen meglepődtem. Talán bennem is volt némi előítélet, mint Americában, talán én is egy sznob, nyársatnyelt, öntelt és túlontúl tökéletesre finomított alakot vártam, egy olyan szerencsétlen karaktert, amit a Disney mesék palotáiból ismerek… nem, nem vagyok egy herceg-párti, ha mondhatom így. Szkeptikusan álltam hozzá, már a könyv kinyitása előtt lemondtam róla. Aztán az első alkalommal mikor megjelent… hát, olyat kellett tennem, amit nagyon nem szeretek, mégpedig beismerni, hogy orbitálisat tévedtem. Olyakor ugyan totál pasisan viselkedett, nem volt képes a sorok mögül olvasni és például nem vette észre Celeste ármánykodását csak a szép pofikáját… na, akkor kicsit kiakasztott, pláne, hogy emiatt hogy bánt Americával. De ettől eltekintve… hát, nem is találok szavakat. Elérte, hogy beleszeressek egy hercegbe. Ezzel most mindent elmondtam.

És hát jöjjön, aminek jönnie kell. Talán kegyetlen leszek, de nem baj. Aspen Leger csak azt kapja, amit megérdemel.

Csak neked, Aspen!

Az a karakter volt, akit az elején szerettem. Komolyan. Aztán elvesztette minden pozitív hozzáállásomat… úgy a hatvanadik oldalon. Előtört belőlem a feminista. Aspen az ellenség táborát képviselte. Azt a férfit, akit a való életben, ha netalán én lennék America valószínűleg felképelnék. Mert az ilyen felhúzza minden idegszálam. Miért természetes, hogy a férfinek kell a nőt eltartania? Milyen szexista felfogás ez? Az egész lezajló párbeszéd elborzasztott, attól kezdve Aspen eláshatta magát.

Aztán azt kérdezem: ki veszi be ezt „a szerelem minden legyőz” maszlagot? Mert egészen egyértelmű, hogy Aspen és America szerelme – azon kívül, hogy legyen egy szerelmi háromszög, ami az olvasókat Team Aspen-re és Team Maxon-ra osztja – csak ennek a téveszmének a mutogatása. A szerelem talán mégsem győz le mindent. Talán a Team Aspen csalódottan, magába roskadva tenné le a könyvet, ha a sztoriban bemutatnák a tubicák esküvő utáni életét. A pénz – akarom mondani, annak hiánya - igenis szétzúzhatja a boldogságot. America előbb-utóbb megkérdőjelezné józan ítélőképességét, hogy rangon alul házasodott. Hogy még attól a nehéz, de tűrhető megélhetéstől is elesett, ami alapból adott lett volna neki. Hogy szerelmes, forrófejű tinédzserként feladta a normális életét, és önként vállalta a szegénységet, ami aztán nem csak a saját életét vágja majd tönkre, de a gyermekeiét is. Rá kéne, jöjjön, hogy a későbbiekben Aspen sem javíthatna szorult helyzeteken, elégre semmilyen akadály leküzdésére nem képes, megriad és csapongó, döntésképtelen lesz tőlük.

America okosabb ennél.

De térjünk vissza a gazemberre. Miután America gyakorlatilag elmenekült előle a Párválasztóra, és gyakorlatilag bevállalta azt, amire a legkevésbé sem vágyott, csak hogy ne is lássa Aspen önsajnálattal teli fejét, szerencsére nem hallunk róla. Én szívesen maradtam volna ebben a kellemes állapotban. Aztán Leger őrnagyot beállították (maga a herceg, az isten szerelmére!) őrizni Lady America szobáját. Szóval a palota szolgálatába állt. Kérdem én, honnan vette a bátorságot belopódzni America szobájába éjszaka, és mennyire szeretheti őt, ha ezzel kockára tette nem csak a saját nyomorúságos életét, de a szeretett nőét is??? Akkor lényegében magasról tesz Americára, eladja az életét néhány lopott csókért, és közben az uralkodói házat is teljesen hülyének nézi. De azért ott van America is, aki zokszó nélkül visszafogadja. Jobb lett volna, ha mondjuk képen törli, de mindegy. 

Hát ja, valamiért úgy érzem, megint nem sikerült pártatlannak maradni.

Mivel szeretném ezt a kritikát – ha nem is elfogulatlanra – de amennyire tudom spoiler mentesre írni, a cselekményére nem térek ki részletesen, annyit mondhatok, hogy megéri elolvasni. A hercegnősditől oly távol álló lányoknak is lehet kellemes olvasmány, sőt, még kedvenc is, ezt tanúsítom!

Összefoglalva nagyszerű könyv volt, bár nyomokban talán felfedezhettük benne más trilógiák nyomait: Éhezők viadalára hajazott maga a verseny (Kiválasztottak, akik közül csak egy nyerhet), de a politikai berendezkedés némileg a Beavatottat juttatta eszembe a kasztokkal. Mindez viszont szerintem nem érződött olyan erősen, hogy gondot okozzon, hogy rásüthessem a könyvre, hogy az egész koppintás, vagy hasonló.

Egy sorozat első részeként én inkább amolyan előzmény-kötetnek tekinteném, megismertük a szereplőket, a helyszínt, azt a disztópikus világot, ahová csöppentünk, Illéa királyságának politikai berendezkedését, a jelenleg uralkodó helyzeteket (például lázadók támadásai), a kasztok működését. És emellett igyekszik szép eszméket adni át, hogy a kaszt nem számít, hogy maradjunk azok, akik vagyunk, hogyan tanuljunk meg szeretetben és barátságban élni egymást mellett, még akkor is, ha riválisok vagyunk, milyen a fiú-lány barátság (ami itt is bebizonyosodott, hogy nincs), milyen fontos a család… stb. És nem mellesleg a Párválasztónak köszönhetően új könyves álompasit avathattam.

Kedvenc karakterek: America, Maxon. Kétségtelen újabb könyves álompasit avattam. <3

Kedvenc jelenetek: Az összes America-Maxon jelenetet imádom, kedvencem talán az mikor America az éhezésről és a palotán kívül az alacsonyabb kasztokhoz tartozóak életéről mesél Maxonnak.

Borító: 5/4.5 Megadtam volna a maximális pontszámot, ha nem láttam volna még a további kötetek fedelét: Kétségtelenül ez is gyönyörű, de nálam az Igazi, és A Koronahercegnő borítója viszi a pálmát. Nagyon tetszik a sorozatot végigkísérő sablon, amire a borítók épülnek: ugyebár minden kép Americát ábrázolja valamilyen eszméletlenül szép ruhában, tükrökkel körülvéve – szóval nagyszerűen illik a könyvek témájához. Összességében nézve csak megérdemli az 5/5-öt. 

Pontozás: 5/5 - Új kedvencet avattam.

Hatalmas ölelés: Virág