"– Csak – rázta meg a fejét tanácstalanul – fogalmam sincs, milyen lesz.
– Mi? – kérdeztem
– Nélküled – kiáltotta, dühösen széttárva a karját, és a fejét ingatva megfordult, majd elment."
Eredeti cím: Nélküled
Sorozat: Bexi-sorozat 4.
Oldalszám: 448
Megjelenés: 2016.
Kiadó: L&L Kiadó
Ár: 2990 –
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az,
hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a
kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád
tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez
Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott
csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a
társaságuk?
Mikor becsuktam, az a mondat zakatolt a fejemben,
hogy ez egy kicseszett nagy tréfa.
Meg egy másik, ami inkább olyasmit takart, hogy ha
egyszer megtalálom Leiner Laurát, megfojtom, hogy kellően megfizessen minden
egyes rohadt függővégért. Meg amiért ennyi idő eltelik két könyve között… meg,
basszus, meg azért, mert ennyire imádom a Bexi sorozatot. Az előző kettő talán
nem húzna fel ennyire, ha nem imádnám annyira ezt a történetet. Szerintem
minden kétséget kizárólag ez az írónő legjobb dobása, nem hiszem, hogy ennél a
sorozatnál produkált jobbat – talán nem is fog, nem tudom. A legjobban annak
örülnék, ha így, ezen a színvonalon folytatódna a Bexi… úgy örökké. De kicsit
előrerohantam, egészen a könyv végéig, holott az elején még nem éreztem nagy
kedvet, sőt, egyszer félbe is hagytam.
Igen, hülye ötlet volt akkor kézbevenni, amikor,
mert éppen olyan lelkiállapotban voltam, hogy haragudtam a zenére, gyűlöltem a
világ összes énekesét, zenészét és híres emberét, és ennél fogva két fejezet
sem kellett, hogy még jobban felidegesítsem magam, és letegyem. Kellett pár
hét, hogy észhez térjek, és folytassam, de szerencsére megtettem. Azután pedig
magába szippantott. Nem gondoltam volna.
Igen, elég sajátos módon vagyok a Bexi könyvekkel…
Amikor olvasom őket, teljesen megbolondulok, imádom az egészet, de aztán, mikor
nincs folytatás… nos, akkor dühöngök kicsit, de hamar megnyugszok és
továbblépek. Így mikor kijön az új kötet, nem nagyon szoktam rohanni érte,
igazából elintézem egy vállrándítással. És mikor mégis kézbe veszem… hát, akkor
kezdődik elölről az egész.
Tudom, hogy mindenki azzal szeret dobálózni, mikor
méltat egy könyvet, hogy „olyan gyorsan telt az idő olvasás közben, észre sem
vette, és már végzett is vele…”, de én még a legkedvencebb olvasmányaimnál is
mindig becsukom a könyvet olvasás közben csak azért, hogy megnézzem, hol
tartok, vajon a már elolvasott részvastagabb-e a maradéknál. De itt most
tényleg nem volt ilyen – tudtam, hogy elég keveset olvastam mostanában...
mégis, hirtelen azon kaptam magam, hogy vészesen közeledek a végéhez. Mikor
pedig azt hittem, hogy már csak ötven oldalam lehet – hüpp –, akkor „Folytatása
következik…”. Beszarás. Ja, igen, ezután adtam ki olyan hangot, hogy nővérem
közölte velem, hogy még egy ilyen, és meghalok. Valahol félúton a nyüszítés,
ordítás és sírás között. Könyörgöm.
Na de ha olvastátok a könyvet, pontosan értitek a
kiakadásomat… ha meg nem, már azt hiszem kellően felkészültetek, úgyhogy
nézzük, mit is kell tudni magáról a Nélküledről. Hogy egy dal. Jó, de nem
csak ennyit.
„Egy újabb nap nélküled
A reményt táplálva, arra várva,
hátha holnap máshogy lesz.
Semmi sem jó nélküled,
itt ragadtam a magányban, megjátszva,
hogy minden rendben lesz.”
Az egyik dolog, amiért ez a kedvencem Laurától, az
maga a sorozat névadója, Beka. Az első szinte maximálisan rokonszenves és
normális női főszereplő az eddigi LL könyvekben. Sokszor döntött úgy, ahogy én
nem tettem volna, és vannak félresikerült ügyei, nagy pofáraesései és olyan
dolgok, amiket elszúrt vagy félreértett, de mindezt mégsem úgy sikerült
kiviteleznie, mint anno Renátának. Mikor Reni szenvedett, akkor földhöz akartam
csapni a könyvet, mikor Beka szenved, akkor együtt érzek, és őszintén sajnálom.
Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy itt valami érezhetően jobb kell
legyen. Biztos vagyok benne, hogy jobb is. Mondjuk amit ebben a részben
összeszerencsétlenkedtek Márkkal… nos, nem vagyok, nem voltam és valószínű,
hogy nem is leszek a helyzetében, szóval fogalmam sincs, hogy abban a
helyzetben hogy döntenék, de ha csak úgy próbálok belegondolni… túl kíváncsi
ember vagyok ahhoz, hogy hagytam volna elmenni Márkot úgy, hogy nem hallgatom
meg a magyarázatát…
Apropó… Nagy Márk. Kedves, mélyentisztelt, egoista
Nagy Márk, akire az első két részben még naivan csak legyintettem, aztán szépen
lassan meghódított engem is a reménytelenül szerelmes Márkerek táborába. Egyre emberibb lett, volt benne érzelem az önimádaton kívül is, sokszor megnyílt, őszinte volt, és ezzel lopta be magát végérvényesen a szívembe. Ez
most mennyire gáz már, komolyan? Éppen ebbe az önimádó hülyébe esni bele… De ez
van. Márkot egyszerűen nem lehet utálni, és a nagy poén az, hogy Beka, akinek
pedig minden oka meg van rá, ő sem képes rá. Tény, hogy Márk folyton hülyét
csinál belőle, például a portréfestés alkalmával… amit mellesleg én is
bekajáltam, totál megláttam Márkban a művészlelket, aztán persze pofáraesés
volt. Mindegy. Szóval átveri Bekát, aztán tönkreteszi minden egyes randiját…
bár ezért nem igazán tudtam haragudni. Nem csak azért, mert hű Márker vagyok,
én úgy tényleg nem bírtam Tomót xD.
„– Miért mondod ezt most? – sütöttem le a szemem.
– Tudod, hogy miért mondom. Mert utálom, hogy továbbléptél. Utálom, hogy vele vagy. Utálom, ahogy rád néz, és te rá nézel. Utálom, ahogy fogja a kezed. Utálom, hogy vele látlak. Utálom, hogy szeret téged. És utálom, hogy azt hiszed, szereted – magyarázta nevetve. – Egyszerűen utálom Gerit.
– Mi? – zavarodtam össze. – Tomit! Tomiról beszélsz, nem?
– Jó, akkor őt – legyintett. –Minek van neked ennyi idegesítő srác az életedben?
- Az összes közül te vagy a legidegesítőbb – vágtam az arcába a lehető legkomolyabban.
– Lehet – bólintott részegen. – Mégis engem szeretsz, őt csak kedveled.”
A könyv legelején még nem utáltam,
aztán egyre jobban feltűnt, amit Márk, Aszádék, Evelin, Körte és igazából
mindenki mondott: hogy rohadt unalmas arc. De ez a legkisebb probléma. Ott van
az állandó rivalizálás, ami Nagy Márknak jól áll, hiszen az imidzse része, hogy
mindenkinél jobb legyen, Tominak viszont egyszerűen nevetségesen áll. Aztán
nézzük csak… bealudt a színházban, ami megbocsáthatatlan! És iszonyatosan
manipulatív dolog volt arra kérni Bexit, hogy válasszon közte és Márk között. A
két fiú miatt kialakult elcseszett háromszögtől megint a Szent Johanna Gimi
első felében éreztem magam, mikor Renit zsinóron próbálja rángatni Arnold, ő
pedig nem bír elszakadni Corteztől, de az előző fiút sem akarja megbántani. Jó,
most elég drasztikusnak tűnhet az eset, ha már az SzJG-hez hasonlítom… nyugi,
amúgy nem volt az, csak eszembe jutott a párhuzam. Amúgy el lehetett viselni,
ha nehezen is, mert a szívünk mélyén mind tudjuk, hogy a sorozatban úgyis csak
egy nyertes lehet, Nagy Márk pedig legyőzhetetlen. Ezt kérlek titeket,
tartsátok észben az utolsó oldalakon is.
Most jogosan teszitek fel magatokban a kérdést, hogy
mi történt ebben a részben, ugyanis arról még nem mondtam igazából semmit… nos,
semmi. Mármint, természetesen rengeteg minden történik, de a cselekmény nem
mozdul lényegesen előre, csupán annyi a helyzet, hogy Laura megtoldotta a
sztorit egy féltékeny új pasival. Ezen kívül kiderül, mi történt, miután az
Illúzió egy – kitaláljátok? Persze! – szépséges függővéggel zárult, és mi
követte a „végzetes este” eseményeit. Miután Márk leütötte Gerit a Csatáznak a
sztárok forgatásán – csakhogy rosszkor – ő és Beka szétmentek, nagyobb volt a
vihar, mint bármikor, és ezzel az addigi társaság is darabjaira esett. Itt
szerettem, hogy kicsit megismerhettük Körte gondolatait – ennél jobban már csak
a nevére vagyok kíváncsi –, hogy milyen magányos, és még egy kutyát is vett, egy
yorkit. Most komolyan, nem tudom, ti hogy képzelitek el Körtét… nálam egy
középkorú, alacsony, zömök, szakállas és teletetovált pasi, és igen, a yorki az
a kutyus, aminek a feje tetején masni van. Valahogy nem érzem érvényesülni az
„amilyen a kutya, olyan a gazdája” elvet. De nem is lényeges, erre csak úgy
kitértem, mert aranyos. Madzag ^^
Szóval, ez volt úgy a könyv elején, szóval tényleg
semmi érdekes. A nagy része Beka elmélkedése, és szomorúsága, aztán egyszer
csak Nagy Márk észrevétlenül visszaszambázik az életébe, mert azért az
olvasókat sem lehet sokáig Nagy Márk nélkül hagyni. Amúgy nektek nem fura,
hogy öt éve még mindenki azt posztolgatta, hogy „Melyik szeptember nyolc?”,
most meg már világuralomra törnek a Márkerek? Köszönjük, hogy azért nem kellett
sokáig várni. Szóval a drága, mindenki által nagyon szeretett – én bírtam a
fazont, azért nem semmi :D – Balogh behívatja az egész bagázst, és közli
Márkkal, hogy új dalt hoz, vagy repül. És ettől kezdve Beka és Márk újra együtt
kénytelenek dolgozni, mármint előjön Beka „Reni” énje, aki meg akarja írni
Cortez házidogáját, hogy ne bukjon meg. Jelen esetben csak odaadja neki az
addigi legjobb dalát, a Nélküled-et, hogy tarolja le vele Geri dalpremierjét.
Az is poén, hogy a Késtélben még egészen szimpatizáltam Gerivel, most meg
örülök, hogy miatta van legalább kin röhögni. Változnak az idők. / Már én is változom /De újra, meg újra összedől /Mind mi épült egykoron... Vagy csak nekem jutott eszembe rögtön ez az AFC szám?
Ezek után igazából csak a Leiner Laura féle zűrös
hétköznapok mennek egymás után. Közös ünneplés weird mode-ban, időhúzás, Beka
Márk által szétbarmolt randijai, őrült rivalizálás, mikor csak lehet,
trollkodás szintúgy, egymástól egyre messzebb távolodó Beka és Tomi… Egy egész
délután Nagy Márkkal… aztán egy esküvő, amit mindenki a pokolba kívánt, de
Bekának végül legalább annyi haszna volt belőle, hogy segített neki döntésre
jutni a két pasi között… de hogy mit döntött, arra persze várni kell tavaszig.
Vagy józanul gondolkodni, szerintem eléggé kiszámítható… bár, lehet, csak a
poén kedvéért Laura majd máshogy dönt. Tudjátok, amolyan „Bexi és az olvasók is
szenvedhetnek még egy kicsit” alapon.
Egy szó mint száz: a sorozat negyedik részében
igazán nem haladt előre a cselekmény, inkább olyan volt, mint egy kiegészítő
epizód, ami miatt legalább visszatérhettünk kicsit a történetbe.
Kedvenc karakterek:
Körtét mindig is nagyon bírtam, senki sem kívánhatna
rendesebb menedzsert nála – Márkot pedig titkon szintén végig szerettem, de nem
ismertem be, még magamnak sem, egészen eddig. A legjobban megalkotott, és
szerintem leginkább szerethető LL férfi főszereplő. És a mamája… nos, ő is első
látásra kedvenc szereplő lett.
Kedvenc részek:
Megint nehéz helyzetben vagyok, mert végig élveztem
és szerettem, de talán a vége felé, vagy inkább a könyv második felében
tetszett kicsit jobban, több volt a feszültség és izgalom. Meg a Berk / Márxi
jelenet… De antikedvencet mindenesetre könnyebben mondanék: a Tomis epizódok.
#Team Márk
Kedvenc idézetek:
„ – Persze – nevettem fel, és elővettem a
pénztárcámat, majd kivettem belőle egy nagyobb címletű papírpénzt. – Tudsz visszaadni?
- Nem, de nem is akarok – röhögött fel.”
***
„ – Üres Utca, nem vagy régóta a csapatban ahhoz,
hogy tudd, egy pisilésnyi idő elég ahhoz, hogy valami történjen.”
***
„- Még mindig haragszol rám?
- Nem haragszom. Utállak.”
***
„Egy újabb nap nélküled
A reményt táplálva, arra várva,
hátha holnap máshogy lesz.
Semmi sem jó nélküled,
itt ragadtam a magányban, megjátszva,
hogy minden rendben lesz.”
***
„Egyszerűbb lenne utálni téged,
ha hagynád, hogy ne szeresselek.
Mégis ezer napot választanék egyedül,
ha még egyet eltölthetnék veled.”
***
„- Így jellemeznéd a pasidat? Hogy kedves, és szeret
sétálni? – bámult ki a szélvédőn Körte.
- Ezek fontos tulajdonságok – szegtem fel az állam.
- Ja, mondjuk nekem is mindig ez az első, amikor
valakivel megismerkedem – oltogatott. – Mindig mondom, de jó csaj, remélem,
hogy szeret sétálni mert ha nem, akkor sajnos veszett fejsze nyele. Mert mi
van, ha nem szeret sétálni? Ha ülni szeret. Bazz, az aztán szívás – ingatta a
fejét.”
Borító: 5/4
Szeretem ezeket
a zenés borítóit a sorozatnak, így ez is bejövős a zongorával, és a
megszokott tök jó betűtípussal – de
nekem az eredeti, első két kötetes borító kicsit jobban tetszett,
kifinomultabbnak tűnt, vagy nem is tudom. Értem én, miért kellett váltani,
úgyhogy nem vitáznék ezen, és nem is foglalnék állást az LL könyvek régi és új
kiadásai mellett, de a Nélküled az előbb elmondottak mellett is szép lett,
úgyhogy nincs mit mondani.
 |
| A sorozat előző három része: A Késtél és a Hullócsillag eredeti borítóval, míg az Illúziót már csak az újjal nyomták |
Pontozás: 5/5
Már elég régen volt, hogy az Illúziót olvastam, és
azóta már el is felejtettem, mennyire szeretem ezt a sorozatot, és mennyire
szükségem van már a folytatásra. Hát még most mennyire szükségem van rá… Sokan
sérelmezik, hogy ebben a részben nem mozdul jelentősebben előre a cselekmény,
de én ettől függetlenül ugyanúgy élveztem, mintha tele lett volna akcióval,
egyszerűen csak örültem, mert megint eltölthettem egy kis időt Bekával,
Márkkal, Körtével, Aszádékkal, Evelinnel, és még sokakkal. Azt sajnálom, hogy
Beka és Nagy Márk még mindig nem jöttek össze, de az utolsó lapok alapján azt
hiszem, emiatt nem kell többet aggódnom, úgyhogy már ezért sem tudok haragudni.
Összességében megvolt ebben a részben is minden, amitől szeretem a sorozatot;
jó humor, kellemes, szimpatikus szereplők, jó kis konfliktusok, éles
párbeszédek és zene. Nem is kell több egy LL regénybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése