Hey :) Éppen ma egy éve, hogy a Never Let Me Go megnyitotta
kapuit. Már vagy öt másik blogot vezettem korábban, és egyik sem érte meg ezt a
szép kort – vagy az iskola és tanulás, vagy az én fáradtságom és
érdektelenségem miatt, de mindegyik bezárt, és egy darabig éppen emiatt nem is
gondolkodtam rajta, hogy újra belevágjak egybe. Mivel sajnálatos módon amúgy is
olyan ember vagyok, aki csomó mindenbe belekezd, de aztán feladja, nem tűnt túl
jó ötletnek újabb blogcímet happolni el a többi kismillió blogger elől, tudva,
hogy nemsokára ott lesz az is a szemétben. De mint bizonyíthatom azzal, hogy épp ezt a
posztot olvasod, mégis megtettem – úgyhogy ezúton fejezem ki sajnálatomat
mindenki felé, aki éppen erre a névre pályázott. Már az enyém :D
Aztán rátaláltam Kira blogjára, a Pastel Blue and Chocolate Cake-re, ami újra elültette a fejemben a gondolatot – lényegében azt
kell mondjam, hogy Kirának és a blogjának köszönhetem, hogy a Never Let Me Go
végül megszületett. Az előző oldalaimmal ellentétben végre elvárások nélkül
vágtam bele, nem érdekelt se olvasottság, sem feliratkozók, mert maga az ötlet
volt, amiért lelkesedtem, hogy beszélhetek a kedvenc témáimról, igazából úgy
fogtam fel eleinte, mint egy olvasónaplót, amiben bármikor visszakereshetem az
olvasmányaimat, és hogy mennyire tetszettek. Aztán egyszer csak megjelent az
első feliratkozóm, Colourful Fantasy, a Heaven for the Books bloggerinája.
Emlékszem, ahogy végigrohantam a lakást, hogy mindenkinek elmondjam, majd
kibújtam a bőrömből! És ez nem volt máshogy a harmadik, negyedik, ötödik,
tizenötödik, negyvenedik majd hatvanötödik feliratkozónál sem. Tudtam, hogy azért nincs itt
szó akkora számokról, de én mindegyiknek egyformán örültem, és tátott szájjal
figyeltem, ahogy egyre több ember gyűlik ide, akit valami oknál fogva érdekel,
mi mindent hordok össze :D. Elképesztő érzés, amit nem győzök Nektek elégszer megköszönni,
mert igenis voltak olyan napjaim, amikor csak ez a blog tett boldoggá, Ti,
mikor annyi kedveset írtatok a posztok alá – és bár ezúttal tényleg úgy vágtam
neki a blognak, hogy csak magamnak fogom írni, legbelül érzem, hogy ha Ti nem
lennétek, akkor talán már ezt is rég feladtam volna.
Úgy érzem rengeteget adott a blog, adtatok Ti már ez
alatt az egy év alatt is. Az oldal révén barátságokat kötöttem, és úgy
egyáltalán megismertem egy csomó értékes, érdekes embert, végre fontosnak
éreztem magam, tevékenynek és értékesnek, találtam egy olyan világot, olyan
közösséget, ahová beillek, ti pedig támogattatok. Gondoltam, a legmegfelelőbb
pillanat, hogy ezt megköszönjem Nektek, az a blog első születésnapja, a legjobb
mód pedig egy nyereményjáték – mert a sok-sok szeretetért és támogatásért
cserébe nagyon szeretnék nektek én is adni valami.
De még mielőtt rátérnék a nyereményjátékunk
részleteire, szeretném statisztikákkal összefoglalni az évünket – ez a szó,
mint egy, ami mindig a matekot juttatja eszembe, eléggé lehangoló, a lent
látható esetben viszont kimondottan szeretem olvasgatni ezeket a számokat,
imádom látni a változásukat… Én elégedett vagyok azzal, amit az oldallal
elértem az első évünk alatt – reméljünk, innen már csak felfelé tartunk, nem lefelé
:D
Közzétett posztok száma: 104
Megjegyzések (alias kommentek) száma: 219
Feliratkozók száma: 65
Összes oldalmegtekintés: 20 472
Facebook oldalkedvelések: 36
Legnépszerűbb bejegyzések:
Szent Johanna Gimi 1. - Kezdet (értékelés)
Legjobban várt KMK-s megjelenéseim #1
Hello, 2016!
Totally Should've... Book Tag
Don't cover the cover! #4 | An apple every day...
Legnépszerűbb bejegyzések:
Szent Johanna Gimi 1. - Kezdet (értékelés)
Legjobban várt KMK-s megjelenéseim #1
Hello, 2016!
Totally Should've... Book Tag
Don't cover the cover! #4 | An apple every day...
Amelyik posztomra a legbüszkébb vagyok:
Most, hogy ezen átrágtátok magatokat, jöhet is a
nyereményjáték! Főállásban könyves blog lévén nem meglepő módon a nyeremény nem
egy sampon-balzsam szett lesz, de nem is plüssmaci, sőt, még újság-előfizetés
sem, de gondolom senkinek sem okoztam nagy meglepetést.
A nyeremény tehát…
Jennifer Salvato Doktorski – Lángra lobbant nyár c.
könyve, ami gondoltam nagyszerű olvasmány lehet majd, szeptember környékén,
mikor mindenki visszasírja a nyarat, még az is, aki nem szereti. Legalábbis
remélem így van, és nem lőttem nagyon félre ezzel az ötlettel. :D
Ahhoz pedig hogy megnyerhesd, nem kell mást tenned,
mint:
1. Ott lenni a blog feliratkozói között, és megírni
kommentben, milyen néven követsz;
2. Ugyanabban a kommentben megírni, milyen típusú
posztokat látnál még szívesen, és melyik volt eddig a kedvenced;
3. Megírni az email címed, amin majd értesíteni tudlak,
ha te vagy a szerencsés nyertes, és ahol el tudod majd küldeni a címedet,
nevedet, hogy feladhassam a csomagodat. FIGYELEM! Csak hazai címre tudok
postázni!
Ha több esélyt szeretnél a többieknél, akkor az
alábbi módon lehetőséget kapsz arra, hogy a neved többször is bekerüljön a
kalapba – ahány pont teljesül a lentiek közül, annyiszor írlak fel. (Minden
esetben, ha valamelyik plusszal is élnél, azt szintén írd meg kommentben, azzal
együtt, hogy milyen néven követsz ott)
1. Lájkold a blog Facebook oldalát;
2. Kövess Instagramon.
(A SocMed linkek az oldalsávban találhatóak)
(A SocMed linkek az oldalsávban találhatóak)
A nyereményjáték egy hétig tart, szóval a
jelentkezési határidő 2016. szeptember 03. (szombat) éjfél, sorsolni pedig
minden valószínűség szerint következő nap fogok. Ha a nyertes három nap után
sem reagál az emailemre, akkor újat sorsolok. Ennyi lenne, amit szerintem tudni
kell – ha valami még nem világos, akkor a kérdéseteket írjátok meg lent
kommentben, a jelentkezéssel együtt. Ezer puszi, ölelést, és hatalmas köszönet
– imádlak Titeket, remélem tudjátok! <3 Jó játékot, sok szerencsét kívánok
minden jelentkezőnek :)
Kedves Virág! (:
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked! Hihetetlen, hogy már egy éve veted "papírra" a gondolataidat, ötleteidet. Mindig is szerettem olvasgatni a bejegyzéseidet, mert általuk jobban megismerhettem a személyiségedet, illetve Téged. Az írásaid egyediek, folytasd csak így tovább ezt a blogot. (:
Még sok sikeres, és boldog évet kívánok neked az oldalad életében! ((:
Köszönöm :) Nekem is elég hihetetlen, hogy már egy éve fut a blog... örülök, hogy szereted - én meg egyenesen imádom! :)
TörlésMég egyszer köszönök mindent :)
Puszi,
Virág
Szia! :) Boldog születésnapot a blognak, és még rengeteg szülinapot kívánok!! Nagyon tetszenek a könyv ismertetős bejegyzések kedvencem a "Szent Johanna kisegítő Gimnázium". Egyszerűen imádom az írásmódodat! :) Szívesen látnék bejegyzéseket még havi szerzeményekről, nagyon várt könyvekről. :)
VálaszTörlésMia Wymer néven követem a blogot, email címem: wymermia19@gmail.com , facebookon Viola Pásztor néven, instagrammpm pedig via9519 néven követlek.
További sok sikert kívánok! :)
Köszönöm :)
TörlésHavi szerzeményeset általában nem írok sokat, mivel nem mindig jön össze egy posztra való könyv, amit vettem, de hamarosan lesz egy, mert nyáron azért lett pár új polclakó :)
Köszönöm a jelentkezésedet, sok sikert a játékhoz :)
Szia! Boldog BlogSzületésnapot! ^^
VálaszTörlésFeliratkoztam Anita Sándor (vagy AniTiger) néven. (Hülye ez a doboz, mindig mást mutat nekem.) Szeretem a tageket és a kihívásos bejegyzéseket - persze a könyves bejegyzések mellett. Emailem: dark.cathy@gmail.com
A nyereménykönyv roppant csábító, szóval élnék az extrákkal is. :D
instagramon ezen a néven követlek: anitiger_mosolya, facen ezen: Anita Sándor.
Köszönöm a lehetőséget! =^.^=
Köszönöm :)
TörlésÖrülök, ha tetszik a nyeremény :) Láttam Instán, hogy már amúgy is szép kis LOL gyűjteményed van, akkor már ennek is ott a helye köztük :)
Én köszönöm, hogy részt veszel :)
Szia!
VálaszTörlésFel vagyok iratkozva a blogra antonia nagy néven, like-oltam a facebook-oldalad úgyszintén Antonia Nagy néven és instán is követlek Antonityy néven :)
Az én kedvenc posztom tőled a Bucket List, és ennek 2 oka is van: 1. mindig is szerettem mások bakancslisáit olvasni, 2. sok közös van a bakancslistánkban :)
Szerintem folytasd csak, amit csinálsz, amit te akarsz írni a blogra, azt írd, ne hallgass a negatív véleményekre :)
Ja! És boldog blogszülinapot! :)
Szia :) Köszönöm a jelentkezést - megköszönném, ha a Facebook-hoz tudnál linket hozni, mert nem talállak :D
TörlésMindenképpen folytatom :))
Köszönöm :)
https://www.facebook.com/antonia.nagy.330 itt vagyok:D
Törléshttps://www.facebook.com/antonia.nagy.330 itt vagyok:D
TörlésBoldog születésnapot! - remélem, még lesz alkalmam leírni ezeket a szavakat a jövőben is :)
VálaszTörlésMinden tét nélkül, szeretem a könyvértékeléseidet, a stílusodat, ahogy előadod a véleményed és a poszt szerkezetét is, kitérsz mindenre, ami engem, mint érdeklődőt, nos... érdekel, és külön szeretem az idézeteidet is, amiket válogatsz.
E mellett a kedvenceim a borítós posztjaid. Néha zsörtölődöm, hogy miért nem tudták meghagyni a magyarok az eredetit - ha olyan könyvet látok, ami megvan vagy ismerem, néha csak ámulok és bámulok, olyan szépek. :)
További jó olvasgatást! :D
üdv, Zsazsi :3
Köszönöm :)
TörlésÓó, ez a borítós helyzet annyira ismerős... sok, a posztokban szereplő borítót úgy találok meg, hogy egy magyar könyvnek, amit ismerek, megnézem az eredetijét, és... éés igen, azonnal kiakadok, hogy mégis miértnem lehetett meghagyni. Tény, vannak elég jó magyar borítók is, de nálam többségben a külföldiek nyernek. Örülök, hogy szereted az ilyen posztokat - most bevallom, nekem is az egyik kedvenceim, mert egyszerűen imádom nézegetni a sok csodaszép könyvnek a fedelét, és válogatni közülük :)
Puszi,
Virág
Szia, Virág! :) (Én vagyok az, Fangirl033 molyról.:DD)
VálaszTörlésElőször is: Boldog születésnapot a blognak! És további sok sikert kívánok!:) Horváth Boglárka néven követlek, rendszeres olvasódként. :3
Nagyon örülnék, ha lenne egy book shelf tour, kíváncsi vagyok, hogyan rendezed el a könyveidet. :3 Az eddigi kedvenc posztjaid a bucket list, és a book tag- ek. Imádtam olvasni őket. :D
e-amil címem: bogika44@indamail.hu
Minden egyéb lehetőséggel éltem, amiért meg lehet nyerni a könyvet. :)
Facebook: Bogi Horváth
Insta:hbogi14
Köszi a lehetőséget!:)
Hali :D
TörlésKöszönöm :) Nem is tudom miért, eddig még nem jutott eszembe a bookshelf tour, pedig elég jó ötlet! Ha nem is most, de az évben még tuti megcsinálom :)
Én köszönöm, hogy itt vagy :)
Drága Virágom!
VálaszTörlésÉn is kapok a lehetőségen (ha nem baj). Nagyon sok boldog szülinapot (és ünneplést :D) a blogodnak, megérdemled mindazt, amit elértél, hisz nagyszerű a humorod, a bejegyzéseid ötletesek, látszik, hogy törődsz az oldallal, és ezáltal mi is jobban megismerhetünk. Remélem, hogy decemberben összejön az a tali, mert kell és kész. Nincs apelláta :D <3
Nem hiszem, hogy mindent elmondtam, amit akartam, de ha eszembe jutnak, akkor még saját magamnak válaszolok xd
Amúgy a kedvenc bejegyzésem akkor is Jorge Blancós Finding Cinderella értékelés, mert mint megtudtam, ne kerüljek veled egy kis helységbe egyedül, mert nem jutok ki élve xd (Istenem, ez még mindig nagy :D Na meg a #hestegszex :D De azért szeretés van <3)
e-mail: barbi2000809@gmail.com
Erről a profilomról követlek. :)
Facebookon a reál profilomról (mert a másikat annyira nem használom :D).
Instán a férjezett nevemmel és a drága szerelmem és uram születésnapjával vagyok fent: barbymalik0112
Szóval sok-sok ideig vezesd még ezt a blogot, és ha esetleg másra is adod a fejed a blogolással kapcsolatban (történet vagy bármi), akkor jelentkezz nálam a linkkel, mert érdekel. <3
Cuppcupp, ahogy te mondanád, de azért barbisan is közlöm, hogy pusza:
B
Köszönöm, köszönöm, köszönöööm <3 Bizony-bizony, muszáj már találkozunk ^^
Törlés(jóvanna :D Amúgy ha időben menekülsz, akkor igenis megúszhatod :D)
Hjaj, te, téged már le se kell csekkolnom, annyira kívülről tudok mindent :D
Hát, én is azt tervezem, hogy ezt még sok-sok évig, amíg le nem esnek a kezeim a gépeléstől :D És tudod, hogy rögtön neked írnék, ha kezdenék még egyet ^^
Pussz,
Virág :)
Wow, már egy év? Jó gyorsan telik az idő, boldog szülinapot:) Vicky néven követlek és ha netán én lennék a szerencsés, akkor: threepointsof@gmail.com
VálaszTörlésÉrtelem szerűen a könyves értékeléseket olvasom a legszívesebben, de minden könyvekkel kapcsolatos posztnak örülök - minél egyedibb, annál jobb:P Tetszik a borítós rovatod is - lévén borítómániás vagyok én is - és azt is szeretem, mikor a könyvről és a belőle készült filmről egy poszton belül van szó.
U.i.: Külön szeretem a bejegyzésekhez készített képeid, főleg hogy én analfabéta vagyok a képszerkesztéshez:D
Bizony, repül az idő :D Köszönöm <3
TörlésNálad láttam először az ilyen borítós posztokat, és az hozta meg először a kedvem, hogy próbát tegyek velük én is - aztán hipp-hopp ez lett az egyik kedvenc rovatom :) Imádom összeválogatni ezeket a gyönyörűségeket.
Örülök ^^ Én meg összerakni szeretem őket :D Amúgy nem nagy ügy, igazából csak a PhotoScape-et használom hozzá, ott meg csomó sablon van, ahová csak a képeket kell odaválogatni :)
De jó, én is mindig élvezem megcsinálni azt a rovatot:P
TörlésNa ezt a programot pont nem ismerem, meglesem majd, hátha ez nem fog ki rajtam:)
Nem hiszem, hogy kifogna rajtad :) Nekem alapból rajta volt a gépemen, de itt le lehet tölteni: http://photoscape.hu.softonic.com/ :) Sok sikert :)
TörlésSzia :) Boldog blogszülinapot :) Evii Red néven követlek itt blogon. A kedvenc bejegyzésem eddig pont a Lángra lobbant nyáré. Nagyon jó lett, és pont a bejegyzésed miatt szeretném nagyon elolvasni. Book shelf tourt, book tageket és book haulokat na meg borító mustrát is szívesen látnék még a blogodon.
VálaszTörlésFacebookon Evi Kiss néven követlek. Email címem: ewy0627@gmail.com
További sok sikert a blogoláshoz :)
Köszönöm :)
TörlésMost, hogy többen eszembe juttattátok, mindenképpen szeretnék valamikor bookshelf tourt :) (Tag-ekből meg el is vagyok havazva :D)
Köszönöm a jelentkezésed, sok szerencsét :)
BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT! <3
VálaszTörlésKöszi szépen <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésÉn a nyereményjáték kapcsán találtam rá a blogra, ezért még nem tudok kedvenc bejegyzést mondani. De megnéztem az egyik népszerű posztodat, a Don't cover the cover!-t és nagyon jó lett. Kedvem támadt almát enni tőle! :D :P
Az oldalon Bori Simonként követlek, facebookon ugyanígy (csak ott Borbála). Instagramon S.Bori néven, az emailem: konyvmolybori@gmail.com
Köszönöm a lehetőséget és boldog blogszülinapot kívánok! :)
Köszönöm <3
TörlésÖrülök, hogy te is részt veszel, sok sikert a játékhoz :)
Boldog Blogszülinapot! :) Mikula Eszter néven követlek. A kedvenc bejegyzésem tőled a Randomkodós zenés tag, és szívesen látnék több booktaget. :) Email: esztii.photo@gmail.com Facebookom nincs, de Instagramon anaamphetamin néven követlek. ^^
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésKhm... nyugi, Book Tag lesz itt még bőven, enyhén szólva el vagyok velük árasztva :D
Köszönöm a részvételt, sok sikert a játékhoz :)
Szia!
VálaszTörlésElőször is nagyon boldog szülinapot! :)
Másodszor pedig: Viki Sas (_VickyGirl_) néven követem a blogodat, Sas Vikiként Facebookon lájkoltam az oldaladat és sasviki néven követlek Instagramon. (Micsoda fantáziadús neveim vannak...)
Ahogy nézegettem a posztjaidat, nagyon-nagyon sokfélével találkoztam, de ha jól láttam, a személyes kedvencem még nincs fent. A kedvenc posztjaim nekem azok, amikor összehasonlítod a könyvet és az abból készült filmet (és visa versa) Mindig érdekelt, hogy mások mit gondolnak egy könyv-film kombóról. Mondjuk sokan mondják, hogy az Útvesztő film úgy el lett szúrva, ahogy nem lehet sajnálni. Míg én úgy gondolom, hogy a könyv volt gyerekes néhol és uncsi :D És mindig szeretem mások véleményét megismerni. :)
Azt hiszem, ennyi lettem volna :D Molyon majd írok komiba, sasviki95 (jééé, megint fantáziadús név) néven. Köszi szépen a lehetőséget ^^
Köszönöm :)
TörlésKét ilyet posztom már volt, a Csontvárosról, amit fentebb, a bejegyzésben említettem is, és az Alkonyatról - linkeket találsz a könyveknél, meg filmeknél egyaránt, ha felgörgetsz kicsit :) És tervezek még ilyet, nyugi :)
Én köszönöm a részvételedet :)
Oh te jó ég, akkor bénán néztem meg >< Ezer bocsánat de nagyon örülök neki hogy lesz még ilyen poszt ^^
TörlésEmail pedig: sasviki@sasnet.hu Bocsi, ez kimaradt :)
Semmi gond, csak gondoltam szólok, elvégre van "pár" poszt, elveszik egy-egy a többi között :D
TörlésAz email címet meg köszi, így már fel is írtalak a jelentkezők közé :)
Szia!
VálaszTörlés1. Míra Sopuch-ként követlek a blogon
2. Kedvencem a "Avril Lavigne - Let Go | Albumajánló" a bejegyzéseid közül, és szívesen olvasnék még ehhez hasonlókat. :)
3. e-mail címem: mira.sopuch@gmail.com
Pluszok:
1. Facebook: Míra Sopuch
2. Instagram: mirasopuch
Köszi a játékot, és boldog blogszülinapot! :)
Szia :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett az a poszt - nemsokára lesz újabb albumajánlóm is :)
Köszönöm szépen :)
Én köszönöm, hogy részt veszel a játékban, sok sikert :)
Szia Virág! t_nori vagyok molyról,követlek,mióta regisztrájltam,de valószínűleg nem ismersz engem. :D
VálaszTörlésElvileg feliratkoztam a blogodra Nóra Tar néven (nem nagyon értek ehhez a blogos dologhoz:D)
Kedvencem a Szent Johanna Gimi 1.-Kezdet értékelésed,és igazából az összes Book tag posztod. Szívesen látnék még ehhez hasonlókat,valamint egy Bookshelf tour-t is. :)
E-mail cím: noratar2@freemail.hu
Facebookon Nóri Tar néven kedvelem az oldalad,instagramom pedig nincsen. :(
Boldog blogszülinapot,csak így tovább! :)
Na de jó,már írni sem tudok. :D *regisztráltam..bocsi a hibáért :D
TörlésSzia Nóri :)
TörlésÓó, book tag-ből továbbra sem lesz hiány :D A Bookshelf tour pedig most már eldőlni látszik, hogy lesz, mivel többen kértétek, és ilyen témájú tagre is kihívtak :)
Köszönöm, jó játékot, sok sikert :)
Köszönöm,Virág^^
TörlésSzia!
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot :)
Drazsi Mazsi / Mazsidrazsi néven követlek (most perpill szerintem meghülyült a blogger.)
Kedvenc bejegyzésem a Hopeless - Reménytelen, és jó volna olyan poszt, amiben olyan könyvről írsz, ami kiesik a komfortzónádból :)
E-mail: zsebiboszi@gmail.com
Facebook: ( a teljes nevemet nem írnám le, ha nem baj :D) Mazsidrazsi
Insta: mazsidrazsi :)
Köszi a lehetőséget :)
Köszönöm :)
TörlésMivel többek között éppen olyan könyvbe tervezek belevágni, ami nagyon-nagyon érdekel, de kívül esik a komfortzónámon, várható ilyen poszt :)
Semmi gond, én sem szeretek nevet megadni úgyhogy totál megértem :)
Én köszönöm a részvételt, sok szerencsét :)
Szia!:)Gratulálok!Csak így tovább és boldog szülinapot a blogodnak!:)
VálaszTörlésÉn Petra Rádi néven követlek a blogon.:)
Instagram: radi_petra
Facebook: Petra Rádi
E-mail címem: petra.radi@freemail.hu
Nekem talán a kedvenc posztom tőled a GET FIT | Playlist and tips nevű poszt.Én is mostanában (lassan 1 éve) sokat sportolok (hasonló módon ,mint ahogy a te posztodban is látható) és szívesen olvasnék más ilyen sporttal/edzéssel kapcsolatos posztot ,viszont szívesen olvasom a könyves értékeléseidet is.:)
Köszönöm :)
TörlésÖrülök, hogy szeretted azt a posztot - én meg szerettem megírni :D Mindenképpen tervezek neki folytatást, valószínűleg a kimaradt testrészek edzéstervével, majd pedig az egészséges étrenddel kapcsolatban :)
Sok szerencsét a játékhoz :)
Szia!
VálaszTörlésElőször is boldog blogszülinapot. :)
Vivien Kulcsár vagy Vivi♥ néven vagyok feliratkozva, sajnos nem tudom neked hogyan mutatja. Nekem a Rubinvörös értékelésed a kedvencem, emlékszek azzal találkoztam először a blogon és amúgy is nagyon szeretem a trilógiát. És én a Don't cover the cover bejegyzéseket is szeretem, szóval abból még többet látnék.
Facebook: szintén Vivien Kulcsár. Instagramon vivi99_ néven.
Email: kulcsar.vivienke@gmail.com
És köszönjük a játékot, mozgatja a fantáziámat a Lángra lobbant nyár.
Köszönöm :)
TörlésFacebookon nem talállak, úgyhogy megköszönném, ha küldenél egy linket, és instán sem látlak :) Ez nem kötelező, mert csak plusz, de ha ezt javítod, akkor többször kerülhetsz be a kalapba :)
Szívesen, örülök, ha tetszik a nyeremény :)
Megnéznéd, hogy most jó-e?:) Mindkettőnél be voltál követve, nem tudom mi lehet a baj.
TörlésBoldog Blogszülit! :))
VálaszTörlésIlona Kohnke néven követlek a blogon. A kedvencem a bakancslistád,de a könyvértékelések és a kihívások is nagyon bejönnek. Ja,és sportos "GET FIT, Playlist and tips" posztodat is nagyon szeretem.
Facebook: (szintén) Ilona Kohnke
Instagram: ilonakohnke
Email: ilona.kohnke@gmail.com
Köszönöm a lehetőséget! :)
Köszönöm :)
TörlésSok sikert a játékhoz, köszönöm a részvételed :)
Kedves Virág!
VálaszTörlésElőször is Boldog BlogSzülit!
Szép ez az 1 év, de lesz ez még több is. Ehhez sok sikert kívánok neked!
Kedvencem a blogodon az Edenbrooke értékelése volt. Már egy ideje szemet vetettem rá és most még jobban kíváncsi vagyok rá. A gyönyörű borítók posztokat is nagyon szeretem. Abból többet is elviselnék. :D :D
A Blogon és Face-en Alexandra Kiss néven követlek.
(Molyon pedig zuna19 néven.)
Email: szandiykiss@gmail.com
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!
Köszönöm :) Én is remélem, hogy még minél több blogszülinapot ünnepelhetek :)
TörlésÖrülök, hogy felkeltette az érdeklődésedet - szerintem tetszene neked, látom, többnyire romantikusokat olvasol, ez pedig szerintem kimondottan kellemes a műfajában :)
Én köszönöm a részvételed! Sok sikert a játékhoz :)
Köszi! :) :)
TörlésElőjegyeztettem a könyvtárban. Most már csak várok rá.
Ha jó lesz megy a kívánságlistára. ;)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia!
TörlésBoldog Blogszületésnapot ! :)))
Hihetetlen érzés lehet, bennem sosem volt ennyi erő, hogy blogolni kezdjek, gratulálok hozzá. :)))
Tetszenek az értékeléseid, de a személyes kedvencem a könyves 10+1 klisé gyűjteményed! Nagyon egyet értek vele! :)
Több blogos kihívást szívesen látnék még, illetve havi szerzeményekről képet, azok mindig jók! :)
Ha minden igaz, akkor Bettina Szombati (vagy Szombati Bettina, mindig máshogy írja ki) néven követlek itt is és facebookon is. :)
Insta-m nincs, de molyon is bejelöltelek: @Niitaa néven. :)
És az email címem: bettina.szombati@gmail.com
Köszönöm a lehetőséget és további sok sok születésnapot kívánok :)))
Nii
ui: az előző bejegyzést azért távolítottam el, mert lemaradt az email cím, bocsánat, pótoltam :)
Köszönöm :) Az is - bennem pedig eddig nem volt soha annyi erő, vagy kitartás, hogy kihúzzak egy évet egy blogon. Itt viszont egyszerűen repült az idő, fel sem tűnt, úgy száguldott el mellettem ez az egy év :)
TörlésÉn köszönöm a részvételed, sok sikert a játékhoz :)
Kedves Virág!
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot kívánok, és emellett sok erőt és kitartást a továbbiakhoz! :)
A blogon Florentina S. néven követlek, a Facebook oldaladat pedig Szentgyörgyi Flóra néven lájkoltam be.
Kedvenc bejegyzésemnek a Lick - Taktus című könyvről alkotott értékelésedet választottam. Tetszett, hogy bemutattad a regény pozitívumait és az árnyoldalait is. Hónapok óta vacillálok, hogy olvassam-e el vagy ne, és a Te véleményed csak még kíváncsibbá tett iránta.
Én azt javaslom, folytasd az ajánlóírást nagy lelkesedéssel, hiszen az ajánlós posztok keretében lehetőséged nyílik vélemény- és személyiségformálásra egyaránt. A könnyedebb bejegyzések, mint például book tag, különféle kihívások, listák, haul-ok pedig még színesebbé, sokoldalúbbá tehetik a blogodat. Illetve kíváncsi lennék, ha egyszer talán Te is beszerzed a most oly' népszerű 'Nyírd ki ezt a naplót', hogyan oldanád meg benne a feladatokat.
Az e-mail címem: florentinastevenson@gmail.com
Köszönöm a lehetőséget! :)
Köszönöm szépen :)
TörlésSzerintem megér egy próbát a könyv - nem voltam maradéktalanul elégedett, de ez persze az én személyes véleményem, ahogy molyon olvasom az érékeléseket, a legtöbben nagyon szeretik :)
A "Nyírd ki ezt a naplót" már egy ideje mozgatja az én fantáziámat is - amúgy is szeretek kreatívkodni, szóval előbb-utóbb biztos vagyok benne, hogy beszerzem, és "kinyírom" :D Akkor pedig feltétlenül posztolok róla :)
Én köszönöm a részvételt :) Sok sikert :)
Hello drága Virág! Szerencsét jöttem próbálni :D Nekem több kedvenc bejegyzésem is van, mégpedig ezek: Kylie Scott - Lick - Taktus, Penelope Douglas - Szívatás, na és a Flat-out Love sorozat értékelések :) szívesen látnék book taget mostanában rákaptam azoknak az olvasása a blogokon :D Facebookon követlek Nagy Dorina néven, rendszeres olvasód lettem Nagy Dorka/Dorina néven :D molyon is követhetlek ha szeretnéd @NagyDorka néven :D
VálaszTörlésSzia :)
TörlésHát, book tag-ből nem lesz hiány, a coming soon résznél látszik, hogy "egy pár" be van készítve... khm :D
Köszönöm a jelentkezésed, de még egy email címet kérnék :)
Szia! Én Tóth Vivien néven követlek Facebookon és itt is. Molyon @toth_vivien_evelyn néven. Nekem Kylie Scott - Lick - Taktus értékelés tetszik a legjobban :) Én Book tag-et látnék szívesen a blogon :)
VálaszTörlésEmail címem: vivike2003.02.16@gmail.com (hopp ez lemaradt.. :D)
TörlésKöszönöm a részvételt, sok sikert :)
TörlésSzia :)
VálaszTörlésNagyon sok boldog szülinapot!
Nekem a Cassandra Clare-s értékeléseid tetszenek a legjobban .
Én szívem szerint, a piros pöttyös könyvekre lennék még kíváncsi. :)
Ott vagyok a blog követői között . :) ( Gajda Fanni néven)
És az email címem pedig ez: gajdafanni012@gmail.com
És követlek Instagram-on és facebookon is :)
További szép napot!
Köszönöm :)
TörlésMostanában lehet, hogy kevesebb VP-t olvastam, vagy legalábbis értékeltem, de eléggé szeretem azt a szériát, úgyhogy lesznek még Vörös Pöttyös könyvekről posztok :)
Szia! :D Az én nevem Simon Nikolett és követlek facebookon és blogger-en is! Követlek moly-on mint Pillecukorkám és Instagramon is mint nikols216! Nekem a kedvenc bejegyzésed az a Lángra lobbantott nyár és a Cinder és Ella értékelésed,de még nagyon tetszik a Taktus értékelése is! Én szívesen eltudnék még viselni pár gyönyörű borítós bejegyzést és Book tag-et is szívesen látnék tőled! Az email címem: simonniksa@gmail.com
VálaszTörlésNagyon szépen köszi ezt a lehetőséget!:D
Szia, Niki :)
TörlésHát, szerencséd van, mivel éppen most landolt a blogon egy újabb borítós poszt :D
Én köszönöm, hogy itt vagy, és részt veszel :) Sok sikert a játékhoz :)
Szia!
VálaszTörlésElőször is Boldog Szülinapot a blognak! :)
Én is szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra, bár bevallom, a játék előtt még nem nagyon ismertem a blogodat. Feliratkoztam, és elkezdtem nézelődni... örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit zavar egy béna borító, amikor a történt szuper :D Elolvastam néhány értékelésedet, bár inkább olyanokat, amiket már én is olvastam, nehogy valami olyat tudjak meg, amit nem kellene. :) Nagyon tetszettek az idézetek, bár én nem vezetek blogot, szeretek kigyűjteni egyet-egyet az éppen olvasott könyvből, de mindig bajban vagyok, hogy melyik legyen, milyen hosszú, mennyit áruljon el, stb.
A borítós bejegyzések szuperek, mindet elolvastam, és van benne pár könyv, amit már csak a borítója miatt is elolvasnék :D
Csak így tovább! ;)
Feliratkozva: Viktória Móczár
Facebook-on kedvelve: Viktória Móczár
E-mail cím: viktoria.moczar@gmail.com
Köszönjük a játékot, további szép napot Neked! :)
Köszönöm :)
TörlésSok sikert a játékhoz :)
Szia!
VálaszTörlésZsófia Feigl néven követlek :)
Az eddigi kedvdncem a I | Randomkodós music TAG volt :)
Bármilyen posztot szívesen látnék, de leginkáb a tageket szeretem :)
Facebookon Zsófia Feigl néven követlek
Instagramon feiglzsofi néven ;)
A emailem zsofi97.kiralylany@gmail.com
Köszi a lehetőséget és további sok sikert! :)
Én köszönöm, hogy részt veszel, sok sikert :)
TörlésTotál béna vagyok a válaszhoz, mármint valami miatt nem engedi, hogy oda írjak ahova akarok :D egyenként a mail címem akartam pótolni: dorka.csordas@gmail.com remélem így is elfogadod :D
VálaszTörléspersze, hogy elfogadom, köszönöm, hogy megírtad :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésLáttam molyon, hogy épp a Pretty Little Liarst olvasod, arról szívesen látnék majd posztot. Nagyon szeretem a sorozatot, de a könyvet még nem olvastam, úgyhogy kíváncsi leszek a véleményedre.
Nekem eddig legjobban a "Don't cover the cover! #5 | Stuck in a glass" és a "GET FIT | Playlist and tips" című posztok tetszettek.
Judit Polgár néven követlek, az e-mail címem pedig: judiiit95@gmail.com
Köszönöm a lehetőséget :)
Hát, ez lassú menet lesz, mert az első angol nyelvű könyvem, de ha egyszer a végére érek, akkor mindenképpen lesz poszt - plusz szeretnék minél hamarabb írni a sorozatról is, én is elkezdtem még hónap elején, és nagyon tetszik :)
TörlésKöszönöm a részvétet, sok sikert :)
Szia!:)
VálaszTörlésElőször is köszönjük szépen a nyereményjátékot!:)
Dorottya Loretta Szeles néven követem a blogodat.
A tipikus könyv értékeléseket nagyon nem szeretem, illetve a tag cikkeket.
e-mail: szelesdorottyaloretta@gmail.com
A blog facebook oldalát lájkoltam, szintén Dorottya Loretta Szeles néven követlek ott.:)
Nagyon szívesen :)
TörlésSok sikert a játékhoz :)
Szia ;D
VálaszTörlésKöszi ezt a nyereményjátékot!
Már olvastam a blogodat korábban is , főleg olyankor amikor van egy könyv és nem tudom eldönteni,hogy ezt most érdemes e elolvasni ,de a könyv értékelés segít ,szeretek így keresgélni,kutakodni,szoval ez bejött.Szeretem a blogodat és boldog születésnapot a blogodnak!Papp Nikolett néven követem a blogodat,
e-mail:nilol5455@gmail.com
Még egyszer köszi a lehetőséget imádom a LOL os könyveket !
Szívesen :)
TörlésÖrülök, ha az értékelésekkel tudok segíteni :)
Köszönöm ^^
Szia!
VálaszTörlésBoldog születésnapot a blogodnak! Köszi ezt a nyereményjátékot, szerintem jó választás volt ez a könyv. :)
Janka Gura néven követem a blogot, az instagramodat pedig Ordinary-Bookish-Girl néven.
E-mail: janka.g2002@gmail.com
Nagyon tetszettek a Don't cover the cover posztjaid!
Köszönöm - és szívesen, örülök, hogy tetszik a könyv, sok sikert a játékhoz :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésÉn is jöttem játszani.
1. Ott lenni a blog feliratkozói között, és megírni kommentben, milyen néven követsz; pipa, Flóra Fekete néven
2. Ugyanabban a kommentben megírni, milyen típusú posztokat látnál még szívesen, és melyik volt eddig a kedvenced; mindenfélét szívesen olvasok, leginkább könyvértékeléseket vagy érdekességeket írókkal, sorozatokkal kapcsolatban
3. Megírni az email címed, amin majd értesíteni tudlak, ha te vagy a szerencsés nyertes, és ahol el tudod majd küldeni a címedet, nevedet, hogy feladhassam a csomagodat. floramarta@gmail.com
1. Lájkold a blog Facebook oldalát; Flóra Fekete néven megtettem
2. Kövess Instagramon. floramarta néven megtettem
Köszi szépen a lehetőséget, szép estét :)
Köszönöm a jelentkezésedet, sok sikert a játékhoz :)
TörlésSzia!
VálaszTörlés1)Katalin Széll néven követlek a blogon.
2)Még nem olvastam egyetlen egy írásodat sem a moly.hu révén találtam rád.
3)Email címem:katalin.szell@freemail.hu
+1 facebook https://www.facebook.com/katalin.szell.37/posts/1086546194766238?pnref=story
+2 instagramon Katalin7711 néven követlek.
Szia, felírtalak, sok sikert :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésElőször is köszi a játékot! Feliratkoztam a blogodra. Őszinte leszek. Én teljesen átolvastam a blogodat és egyszerűen nem tudok mit írni, hogy miből szeretnék többet látni. Ez a blog úgy tökéletes, ahogy van. A Cassandrás könyvek posztjai különösen tetszett, bár lehet elfogult vagyok, mert azok a kedvenc könyveim. Szóval én csak annyit tudnék neked tanácsolni, hogy csinálj mindent ugyan úgy ahogy eddig.
Ha esetleg én lennék az a szerencsés, aki megnyeri ezt a csodás könyvet, akkor az e-mail címem: semillalightwood@gmail.com
Bekövettelek facebookon is (I. Anita néven) Istagramom sajnos nincs.
Köszi a játékot :)
Jaj, de aranyos vagy, köszönöm :)
TörlésÉn nem hivatkoznék elfogultságra, elvégre Cassandra Clare könyveit nem is lehet eléggé szeretni <3
Köszönöm a jelentkezésedet, és hogy itt vagy, sok sikert a játékhoz :)
Szia!
VálaszTörlésOrbán Lászlóné néven követlek.
kedvenc: Rachel Hawkins - Hex Hall
szeretnék: Könyvadaptációs véleményeket.
mail: naomi.snake1@gmail.com
Köszi a jelentkezést, sok sikert :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésElőször is boldog szülinapot!! :)
Még csak most találtam a blogodra,de nagyon tetszenek a bejegyzéseid,főleg a Don't cover the cover!-es posztok!!!
Mivel én nagy new adult rajongó vagyok,szívesen olvasnék még több ilyen könyvértékelést.
Noémi Enyedi néven követlek,az email címem pedig: enyedi.noemi@freemail.hu
További jó olvasást és blogolást! :)
Köszi :)
TörlésSzia, boldog szülinapot
VálaszTörlésFelíratkoztam a blogra Adrienn Bagány néven. A facebook oldal is lájkolva van Bagány Adrienn néven. Imádok romantikus könyveket olvasni, ezért szeretek azokról legtöbbször véleményt olvasni. Pl: Helló Hamupipőke stb. Sokszor kívancsi vagyok egyes olvasók, hogyan állnak a magyar könyvekhez. Kedvenc magyar író és könyv.
Az email címem: andicica1993@gmail.com
üdv: Adri :-)
Köszönöm :)
Törlés