Ismerj meg jobban! | 25 érdektelen tény rólam

’Estét, virágszálak! Bár továbbra is azon dolgozok ezerrel, hogy utolérjem magam az elmaradt értékelésekkel, az ebbéli igyekezetem nyomán úgy érzem kissé egyhangúvá vált az elmúlt időszak archívuma… kell egy kis vérfrissítés, kell egy bejegyzés könyvek és áradozás-per-szidalmazás nélkül. Úgyhogy elhatároztam, hogy havonta-kéthavonta beiktatnék egy-egy ismerkedős posztot, valami személyesebbet, ami által többet megtudhattok a hülye fejemről ami állandóan itt van kórosan közel a monitorhoz… Elöljáróban pedig azt is elárulnám, hogy ez egy speciális kis rovat keretei között fog történni a továbbiakban, mielőtt azonban eljönnének azok  a szép idők, melegítsünk be 25 totál érdektelen és elég random ténnyel rólam, aztán nézzük, hányan maradunk, ha elkezdek magamról beszélni! Négyre tippelek, ha magamat is beleszámolom. Enjoy!

1.

Kiskoromban állandóan beszorultam valahova. A lábam a kanapé alá, a fejem a „póklábú asztal” lábai közé, a kezem az ajtónyílásba… Én amúgy nem hinném, hogy veszélyes gyerek voltam, de ha belegondolok az ilyen dolgaimba, akkor bizony lesokkolhattam párszor anyukámat – és még nem is említettem, mikor kórházba kellett velem rohanni az éjszaka közepén, összevarrni, vér itt, vér ott… nagy buli lehetett engem felnevelni.

2.

Első beszélgetéskor már meg tudom állapítani, hogy egy emberrel jóban leszek-e vagy sem. Általában már ilyenkor érzem, hogy kellően egy hullámhosszon vagyunk-e.

3.

Furcsa, de legtöbbször jobban teljesítek matekból, ha nem tanulok rá. Kivéve, ha bebukom a dogát, mint a szart. Mondjuk mint ma.

4.

Ha ideges vagy zaklatott vagyok, akkor egyáltalán nem bírom magam kifejezni – ezzel pedig egyaránt az idegeire megyek másoknak és önmagamnak. Üdvözöljétek a befejezetlen mondatok királynőjét! „és… és… és…” - és sosem fejeződött be a mondat…

5.

Nem sokan tudják rólam, de régebben elég sokáig művészetin akartam továbbtanulni, a formatervezés volt az egyik nagy álmom. Ami persze nagy poén… de akkor legalább még voltak ambícióim.

6.

Szeretem azt játszani, hogy szavakat alkotok autók rendszámának betűiből, mikor az utcán sétálok, vagy utazom valahová. A kedvencem a LOL és KCG, azaz köcsög.

7.

A nővérem szerint úgy járok, mint egy trappoló kakadu. Szemléltetésként itt egy videó: KATT

8.

Nyomás alatt hatékonyabban tudok dolgozni – meg persze jóval többet is káromkodok. Szemléltetésképp, egy tavalyi verseny tizenvalahány oldalas pályamunkáját az utolsó két napomon írtam meg, hajnalban is dolgoztam és közben olyan cifrán szidtam a versenytársamat – aki egyben a párom volt –, magamat, a forrásokat, a pályázat kiíróit, a személyt, akiről írtam… meg egyáltalán, úgy káromkodtam a vakvilágba, hogy anyukám és nővérem nem győzött mondani, hogy nyugodjak meg. Ugyanakkor, már nem nagyzolásból, de kész kis csodát rittyentettem össze az utolsó percben. Nesztek példa, azt hiszem, kissé hosszúra fogtam.

9.

Ha csak úgy fosom a szót, az azt jelenti, bírlak.

10.

Gyűlölöm az „idegen betolakodókat” a szobámban. A szobám a szentélyem, és roppant kellemetlenül érint, ha be kell engednem oda bárkit, aki nem a közvetlen családom. Olyan érzés ez számomra, mintha kihúznák a biztos talajt a lábam alól – elég fél perc, és én fogom magam idegenül érezni a saját területemen.

11.

Pontosan emlékszem rá, mi volt rajtam 2013. május 10-én, arra is, hogy mit ettem aznap, hol és kivel, de arra nem, hogy mit mondott valaki két perccel ezelőtt.

12.

Talán senki nem hoz ki úgy a sodromból, mint az ítélkező emberek. Erről szerintem már sokat beszéltem, írtam nektek mostanában, mikor komolyabb témákkal, pszichés gondokkal foglalkozó könyveket értékeltem, úgyhogy nem mennék bele megint, mert annak se vége, se hossza… de ezt azért elég fontos tudni rólam.

13.

Évek óta egyáltalán nem nézek tévét.

14.

Rendmániás vagyok, mégis, ahhoz hogy kivigyem a konyhába mind az 5-6 bent felejtett kávés- meg teásbögrémet, kell egy-két nap.

15.

Általánosban elültettek a legjobb barátom mellől – jól viseltem, másnap hajnalban áttoltam a padokat úgy, hogy megint mellette ülhessek. Az osztályfőnök, mondanom sem kell, nem értékelte az ötletem, de hát én ilyen kis ragaszkodó virágszál voltam. Amúgy is nevetnem kell magamon, ha visszagondolok, milyen görcsösen kapaszkodtam abba a barátságba hosszú évekkel azután is, hogy vége szakadt.

16.

Károsan szeszélyes és elveszetten nosztalgikus jellem vagyok. Előbbivel mások életét, utóbbival a sajátomat nehezítem nap mint nap. Bár ha belegondolok, a szeszélyeim és durva hangulatingadozásaim önmagamnak is épp elég kárt okoznak… so, kill me please.

17.

Még sosem puskáztam – egyszerűen nem tudom, hogy kell.

18.

Utálom a születésnapokat.

19.

Kifejezetten szeretek olyan dolgokat egyedül csinálni, amit mások páros, vagy társasági elfoglaltságnak tartanak, mint például egyedül ülni be egy kávéra, vagy egyedül menni moziba. Úgy érzem, az ilyen alkalmakkor közelebb kerülök saját magamhoz – olyan, mintha ilyenkor végre a barátja lennék önmagamnak, és nem az ellensége. Felüdítő.

20.

Sokakkal ellentétben én nem utálom a hétfőt – épp ellenkezőleg, én ilyenkor vagyok az energiám csúcsán, akkor vagyok többnyire a legkisimultabb és akkor érzem magam legjobban a bőrömben. Vagy egész nap csak próbálom nem sírni el magam – sikertelenül –, mint tegnap.

21.

Az első plüssállatom egy édes kis kacsa volt.

22.

Régebben csellóztam és furulyáztam – előbbit aztán azt hiszem három év elteltével hagytam abba, mikor is betelt a pohár azzal, hogy mindig picire kellett vágnom miatta a körmeim… nos, pontosabban, mikor betelt a pohár azzal, hogy egyszerűen nem voltam képes összehangoltan két különböző mozdulatsort végrehajtani. Magyarán ez az „egyik kezemmel akkordokat fogok le, a másikkal pedig a vonót nem ejtem el” dolog meghaladta a képességeimet. Bár a gitár és a zongora örök nagy álmom, a csellóval átélt sikertelenségem letörte a bátorságom, hogy ilyesmivel próbálkozzak.

23.

Felvidít, ha instán gügyögő és nevető kisbabákról nézek videót. De ja, én amúgy nem szeretem a gyerekeket.

24.

Nem éneklek zuhanyzás közben – ellenben hajszárítás alatt végig tolom, ez a szokásom egészen ovis korom óta maradt meg.

25.

Ha a józan eszemre hagyatkozok, boldogtalan vagyok, ha az érzéseimre, akkor pedig úgy érzem, butaságot csinálok – így lehetséges, hogy végeredményben bármilyen döntést hozok, a végén nem leszek elégedett magammal és a dolgok kimenetelével.