Never Let Me Go: Vi Keeland & Penelope Ward - Nagyképű öltönyös| Blogturné + nyereményjáték

„Sodródj az árral, hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok! Hagyj fel az irányítással! De ami még fontosabb, az ég szerelmére, ne legyél seggfej!”

Eredeti cím: Stuck-Up Suit

Oldalszám: 360

Megjelenés: 2018

Kiadó: Könyvmolyképző (Rubin Pöttyös)

Ár: 3499 –

Az ellentétek mindig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelően beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér egyszer, igaz?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Kedves Ida!

Az a helyzet, hogy nemrég olvastam egy könyvet, és közben rájöttem, hogy belevaló főhősnőnkkel egyetemben szép fokozatosan én is belezúgtam egy nagyképű öltönyösbe. Graham Morgan egy tökéletes látomás: sötét színek, vonzó vonások és szexi hang; arrogancia, amit pont kellő mértékben nyirbál meg a választott nő iránt érzett szerelme, odaadás, hűség, jó humor, intelligencia, férfias jellem, figyelmesség… kell még tovább sorolnom? Szerintem így is érted a lényeget. Oh, és el ne felejtsem… eszméletlen jó apa! Csak egyetlen apró probléma áll az utunkba: Graham Morgan nem létezik, az utolsó oldal után pedig érzékeny búcsút kellett vegyünk egymástól. Most mit tegyek?

Üdv: Kétségbeesett Könyvmoly

Tudjátok… egy ideje van bennem egy kis félsz, mikor New Adult könyvet veszek a kezembe. Fenét NA-t… egyáltalán, bármi romantikusat. Tavasszal kicsit kiestem ezeknek a történeteknek az üteméből, és mióta újból próbálkozok, bizony meg-megütöttem a bokám párszor, ugyanakkor nem akaródzik végleg feladni: bár az ízlésem változott, úgy érzem, néha még mindig kellenek a lelkemnek az ilyen sztorik is, hogy lenyugtassanak és ellazítsanak. Kellenek a seggfej rosszfiúk és romantikus pasik is. Kellenek a belevaló csajszik, akik bárkit megszelídítenek. Kellenek a konfliktusok és az édes kibékülések. Még nekem is fáj kimondani… de néha még a happy endek is kellenek.

Akárhogy is, ahogy az új forgatókönyv működik, a Nagyképű Öltönyösnek is félve álltam neki, s egy ideig nem is voltam benne biztos, hogy jól döntöttem. Most komolyan ez lesz? Itt ez a seggfej, a csaj beszól neki, és ettől már áll is a farka? Ennyi lesz a történet? Úgy emlékszem efféléket gondolhattam az első pár fejezet alatt. Eközben persze nem árt szentelni egy kis figyelmet annak is, ahogy a kételyeim ellenére nem tettem le a könyvet, hanem lapoztam és lapoztam, várva, mit lép a két jómadár… aztán észrevettem, hogy kifejezetten bosszant, ha valaki megzavar olvasás közben. Megtörtént. Áttört a jég.

Soraya Venedetta és Mr. Graham Big Broki Morgan története úgy indult, mint megannyi erotikus könyv bevált kliséforgatókönyve: megismertük nagyképű alfahímünket, aki annyit melózik az irodában, hogy talán még alváshoz sem veszi le a méretre szabott Armaniját, emellett pedig rendszerint az emberek utolsó idegszálain lejt táncot és senkit sem vesz emberszámba, miközben éli egoista világát. Aztán persze jön A Nő. Az a nő, aki nem fél szembeszállni egy ilyen undok és zsarnokoskodó férfival, ezért szépen lehordja… és hagy pár provokatív képet a telefonján. Csak a hecc kedvéért. És bár innentől elindul a hajsza egy gyors menet reményében – nem is lehetne tipikusabb erotikus sztori, ugye? – igazából itt vesz a regény szép folyamatosan egyre szerethetőbb, majd egyedibb irányt.

Bár a karakterek közti ellentétek egyértelműek, lassan felolvad a jég kettőjük között, s megindul a közeledő folyamat, ami ezúttal – instant szex híján – egymás megismerésére korlátozódik. A feszültség persze mindvégig pattog, de így sikerült könyvhöz képtest életszerűen alakítani Soraya és Graham kapcsolatának alakulását: közös vacsorával, beszélgetéssel, szórakoztató szóváltásokkal és üzenetekkel, meg csókkal az ajtó előtt. Magyarról magyarra fordítva, normálisan. Ahogy pedig a szereplők előtt lassan lelepleződik a másik valódi, álarc mögött rejtőző jelleme, úgy mi is felfedezhetünk egy figyelmes és szeretnivaló pasit a nagyképű öltönyös mögött, valamint megtalálhatjuk a tűzről pattant, éles nyelvű lányban rejlő sebzett kislányt is.

Egy percig sem volt erőltetett. Bár mindkét főszereplőnek megvolt a maga sötét foltja – ahogy az már-már NA alapkövetelmény ~~bár arról inkább ne nyissunk vitát, hogy ez jó vagy sem…~~ –, ezek igenis emberi problémák voltak, amelyek személyiségformáló hatásában nem lehet kételkedni. Ezek nem lettek túlerőltetve, nem árnyékolták be a teljes könyvet, inkább ténylegesen a karakterek jellemét magyarázták és egészítették ki, méghozzá teljesen valóságosan. Ahogy haladtam a történettel, úgy kellett rájönnöm, hogy hiába olvasok ízig-vérig romantikus-erotikus regényt, a megszokott papírmasé figurák valahol elmaradtak: helyette két összetett jellemű, múlttal rendelkező, nem tökéletes, de így is szerethető karaktert kaptam.

Éppen az emiatt érzett meglepetésemből próbáltam magamhoz térni, mikor szerzőpárosunk úgy döntött, miután Soraya és Graham kapcsolata túlélte a kritikus egy hónapot, belökik őket a mélyvízbe. Régi sérelmek kerülnek terítékre, éveken át rejtegetett titkok kerülnek napvilágra, ez pedig próbára teszi a főszereplőink közti harmóniát – emellett pedig Soraya démonait is felébreszti.

A nem várt fordulat engem egészen levett a lábamról, ugyanis minden kellemetlenség ellenére Graham életébe beköszöntött egy fürtös kis angyal, aki egy-egy mosolyával elfeledtette vele a körülmények visszásságát. Spoiler következik, mert igazán nem bírom magamban tartani, és kizárt, hogy megálljam anélkül, hogy áradozzak, legalább egy kicsit: kiderül, hogy Graham egy csudaédes négyéves kislány, Chloe apukája. És innentől kezdődik az apakomplexusos olvasók softpornója, amikor is a nagyképű de szexi öltönyös leteszi a zakóját és megismerkedik a kislányával. És játszik vele. Mesét olvas neki. Megöleli. Vele reggelizik. Együtt isszák az epres tejet… Beszélget vele. És egyszerűen imádnivalóan viselkedik minden lélegzetvételével.

Hamar túllendültem azon, hogy Graham egy egoista perverz. Elég volt látni, hogyan bánik Sorayával, látni a figyelmét, szeretetét, kötődését, és visszavonhatatlanul ellágyultam. Azonban megfigyelni ugyanezt az embert édesapaként... hát igen. Ide már nem elég annyi, hogy ellágyultam. Ezen a ponton már folyékonnyá olvadt a lelkem.

Összességében megvolt minden ebben a háromszáz oldalban, amire vágytam, és aminek a hiányától annyira féltem eleinte. Kidolgozott és igenis szerethető karakterek. Pipa. Nem egyhangú cselekmény, fordulatokkal és valódi eseményekkel. Pipa, pipa, pipa. Emellett pedig eszméletlen humort kaptam, ami sok eszement vihogásomért volt felelős, igazi érzelmeket, szikrákat, feszültséget, végül pedig egy marha aranyos happy endet, amiért most az egyszer nem jut eszembe morogni! Persze akadtak hibák, felütötte a fejét egy-egy klisé, ahogy mártíromkodásra meg ármányokra is sor került – ilyenkor tüntetőleg húztam a szám és próbáltam gyorsan haladni, hogy mihamarabb tovább lapozhassak –, de ezek fölött még nem is olyan nehéz szemet hunyni, tekintve, hogy a Nagyképű Öltönyös éppen azt adta, amire éppen szükségem volt. Kikapcsolódást, méghozzá szórakoztatót és nevetőset. Romantikát, forró jeleneteket és humort – ráadásul nem egy Ulpiusos ponyvapornó szinten. Ha mindezt összeadom… tényleg örülök, hogy nem adtam fel az első alkalommal, mikor Grahamnek merevedése volt Soraya csípős beszólásaitól. ~~Pedig éreztem némi kísértést.~~

Kedves Kétségbeesett Könyvmoly!

Sajnos a problémája elég gyakori könyvmoly körökben, én mégis arra biztatnám, hogy ne hagyja magát elmerülni a lapok közt rejtőző álomférfi elvesztése miatt érzett szomorúságban! Álljon fel, hörpintse föl az utolsó korty kávét és keresse meg a saját Graham Morganjét! Ne felejtse el: nincs lehetetlen! ;)

Üdv, Ida

Ajánlom a könyvet a romantikus-erotikus zsáner kedvelőinek – bár gyanítom, ti már fel is fedezhettétek a Nagyképű öltönyöst a várható megjelenések között –, azon belül is, hogy kicsit konkrétabb legyek, a Csábítások és csemegék rajongóknak szerintem kifejezetten tetszene a történet. Kellő humor, őrültség, évődés, családosdi, mínusz csokihegyek és egy picit azért kevesebb szex. De talán inkább azt tanácsolom, nyomjatok egy rendelést, és fedezzétek fel magatok is – nem hinném, hogy megbánjátok! ;)

Kedvenc karakterek:

Soraya, mert igazi kemény, belevaló csajszi volt marha éles nyelvvel, de nem rejtegette a sebezhetőségét sem; Meme, ugyanis menő nagyi, világbajnok tanácsokkal és imádnivaló őszinteséggel; valamint – csak hogy ne okozzak sok meglepetést – Graham… mert szerintem már sokadjára mondom, hogy egy vonzó férfit csak egy gyerek tehet még vonzóbbá és szerethetőbbé. Kedveltem az egyszerre humoros és kicsit seggfej énjét, kedveltem azt a férfit is, aki Soraya mellett vált belőle, de mint a kislánya apját… úgy egyenesen imádtam. Teljesen levett a lábamról.

Kedvenc részek:

Újfent győzedelmeskedett az apakomplexus, úgyhogy továbbra is kiszámítható vagyok: nem tudok szebb emlékeket összeszedni a könyvből, mint azokat a perceket, amelyeket Graham a lányával töltött. Csodálatos, törődő apuka volt, aki láthatóan mindent megtett a kis szeme fényéért… ugyanakkor muszáj megemlítsem, hogy a Nagyképű Öltönyös, a Manhattani Cölibát, Morgan Ötven Árnyalata és a Manhattani Kakiarc is mind-mind megnyertek maguknak. Avagy köszöntsünk újabb kedvenceket az „Idának” címzett tanácsot kérő levelek személyében. Be kell vallani, Ward és Keeland egyaránt toppon van akkor, ha el kell kapni kicsit a nők lelkét – lásd megint: pasi és kisgyerek, tuti kombó –, és ki kell robbantani egy szép nagy, retardált fóka-szerű röhögést.

Kedvenc idézetek:

„Az ilyen rekedtes, bariton hangtól mindig megbizsergek. Odavagyok a mély, szexi hangért. De az ritkán fordul elő, hogy a hanghoz megfelelő férfi is társul.” ~~So true~~

***

„Soraya: Ismered a régi mondást? Sok munka és semmi szórakozás…

Graham: Gazdag fiúvá teszi Grahamet.

Soraya: Talán. De mire jó a gazdagság, ha nincs időd kiélvezni?”

***

„Időbe telik olyannak látni az embereket, amilyenek. Viselkedj természetesen, legyél türelmes, és majd meglátja az igazi énedet.”

***

„Ne félj a sérüléstől! Sokkal jobb az, mint soha nem élni át valami eget rengetőt. Az átmeneti öröm is jobb a semminél. Te pont annyira félsz a fájdalomtól, mint én a haláltól. De ez nem jelneti azt, hogy nem fogok minden napot a lehető legjobban megélni.”

Borító: 5/2.5

Tény, megvolt bennem a szándék, hogy egy rossz szót se szóljak a könyvről, ennek ellenére mégis felszínre tört belőlem egy csepp keserűség akárhányszor rápillantottam a borítóra. Néztem, és néztem és néztem, és sosem lettem biztos abban, mi nem tetszik benne – csak azt tudtam, hogy valami okés nekem. Talán a modell zavar, de nem kizárt az sem, hogy a piros-fekete színvilág túl erőteljes számomra. Végül annyiban maradtam önmagammal, hogy bár nem menthetetlen a látvány, de kétségtelenül távol esik a zsáneremtől.

Pontozás: 5/4

Elgondolkodtató, mit tennénk, ha a vonaton utazva hallanánk egy nagyképű öltönyöst, amint éppen a világ összes egoizmusát és arroganciáját nem sajnálva porig aláz valakit egy telefonbeszélgetés során… pontosabban mit tennénk, ha ezek után megpillantanánk az ülésen felejtett mobilját, miután ő már leszállt az előző megállóban. Oda se figyelnénk? Hagynánk, hadd oldja meg a dolgot valaki más? Vagy esetleg lőnénk magunkról pár izgató fotót a telefonnal, s ezzel a kis bónusz ajándékkal szolgáltatnánk azt vissza jogos tulajdonosának, teljesen hazavágva minden koncentráló képességét egy mély dekoltázzsal? Engedjétek meg, hogy tippeljek… szerintem ez utóbbi lehetőség nem szerepelne ötleteink listáján. Talán mert képtelenség, talán mert ilyen csak egy erotikus regény szerzőjének agyában fordulhat meg… de éppen ez teszi a Nagyképű Öltönyöst igazán szerethetővé: elrepít, kiragad a megszokottság gödréből, megmutatja, mi az őrület… a temérdek képtelenség és abszurd jelenet mögött azonban valami ízig-vérig emberit mutat, amit imádtam. Imádtam Sorayát, meg az ostoba színes hajvégeit. Imádtam Grahamet – még hatnapos inszomniával és kakival a fején is. Talán pláne úgy. Ahogy azt is, hogy ennek a kettőnek valóságos problémákon kellett magukat átküzdeni, s így mikor ez sikerült, a boldogságuk is épp annyira igazi volt. Meglehet, hogy limonádé ez a 350 oldal, de ha ki akarok kapcsolódni, akkor azt valahogy így képzelem el.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Blogturné és nyereményjáték

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Vi Keeland és Penelope Ward közös regénye: Nagyképű öltönyös címmel. A két népszerű szerző garanciát jelent a remek szórakozáshoz, Soraya és Graham történetét a könnyed, romantikus műfaj kedvelőinek ajánlunk. A Blogturné Klub kilenc állomáson keresztül mutatja be a történetet, és a szexi öltönyös játékunk kapcsán három szerencsés nyertes örülhet a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyveknek.

Nagyképű öltönyösök helyett Jóképű öltönyösöket mutatunk nektek, ki kell találnotok kik vannak a képeken! Minden állomáson más-más öltönyös híresség várja, hogy beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.