2026 | Tervek és célok

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy az újévi motiváció és ambíció január közepére jobbára közmegegyezéses jelleggel zuhanórepülésnek indul; eddigre elfogynak az évértékelők (nekem a moral superiority szellemében még lapul egy a tarsolyomban persze), a rózsaszín ködös listaírás – olvasmányok, fejlesztendő területek, életcélok – mámorából ránk köszönt a megvalósítási fázis zord és hideg valósága, szóval összességében átveszi a kezdeti seggünkön pörgés helyét az úgynevezett „rutin”. Na de az a jelenlegi tényállás, hogy én ilyen tervezgetős Pinterest girlie érámban vagyok épp, ami azt jelenti, hogy még bőven nyakig ülök az ideális 2026 eszményképének megkonstruálásában, ha pedig ez önmagában nem lenne elegendő, akkor rám köszöntött egy párhetes kényszerpihenő is, ami alatt gyakorolhatom a balkezes gépelést amíg bele nem szakadok. Nem szerepelt az éves bingómon, hogy kitöröm a domináns karom egy doboz csoffadt csiperkéért, ami már el is fogyott, mire felszedtem magam az Aldi padlójáról… but here we are. És miközben magasztos megfejtéseket gyártok arról, mire is akar ezzel tanítani az univerzum, igyekszem a maradék funkcionális felső végtagomat a blog, illetve a Ti szolgálatotokba állítani, úgyhogy szánalomra méltó szó/perc aránnyal pötyögöm nektek a következő hetekben, ami a csövön kifér.

Ahogy arra a bekezdés kezdetén utaltam, ennek első lépéseként leporolnám a Virág deluxe ajándékcsomagot, mikor is behatóan átgondolom az életem, még ha a lelki békém bánja is. Már félre ne értsetek, a tervek, mint olyanok a lehető legjobb módon stimulálnak és éltetnek, de ezzel elkerülhetetlenül együtt jár az elmúlt évre való visszatekintés is, ami… eh. A tavalyi listám gyakorlatilag érintetlen, mint a szűz hó. A további tanulást és önismeret elkezdését egy professzionális halogató habitusával kezeltem: azaz sehogy, a tésztát még mindig boltban veszem, de legalább akciósan, a könyves horgolt takaróhoz pedig épp csak három gombolyag fonallal és egyetlen árva granny square-el kerültem közelebb. De azért történt ez-az, és talán egészségesebb ebből az aspektusból vizsgálódni.

Az év legnagyobb eseménye kétségtelenül az, hogy menyasszony lettem, ami azt jelenti, hogy a párommal kezdjük utolérni az öreg házaspáros életérzésünket. Apropó öreg házaspár… idén nekikezdtünk a balkon-kertészkedésnek ahogy azt kell, virágokkal, bácsis kerti karosszékkel és saját kimeríthetetlen bazsalikomforrással. Tökéletesen hoztuk e téren az 50/50 felosztást: ő öntözött és metszegetett, én pedig a párnázott székről figyeltem őt gintonikozva.  Ami a külső épülésem-szépülésem és egyéb upgrade-elésem illeti, tavaly visszatértem a frufrus teambe, és megtaláltam a világ legszebb szemüvegét, ami segített rádöbbenni na jó, az optikus segített rádöbbenni, de értitek, hogy hunyorogva olvasni a sorik feliratozását 2 méterről nem nevezhető jól látásnak. Egy szép májusi napon megszereztem az első tetoválásomat, amit decemberig újabb kettő követett – és életemben nem tetszettem még magamnak ennyire, mint most. Sidenote: minden tetkós mém igaz, ebben tényleg van addiktív potenciál, és az első tetkóról írt 10 oldalas értelmező esszé mellett a harmadik apropója lehet annyi, hogy „tökre menő”. Továbblépve, ’25-ben ismét csak akkor futottam, mikor futóversenyeztem, ami kettő alkalmat jelent összesen. Koncertből szintén kettőn jártam: 6 év után végre újból élőben hallhattam a 30Y-t, illetve új kedvencet avattam AURORA Budapest Parkos koncertjén. Ősi, elementális és közben abszolút szeretetteljes meg progresszív hangulat uralta a teljes eseményt, ami csodákat tett a lelkem száraz porhüvelyével. A nővéremmel részt vettünk egy szuper botanikai rajzos workshopon, aminek a kezdetén volt képem feltenni a kérdést, hogy „egy darab képet rajzolunk egész délelőtt? wtf!”, mintha nem kellett volna kétszer ennyi idő is a tökéletes végeredményhez. Mint rájöttem, istentelen aprólékos munka egy-egy ilyen illusztráció. Tavaly eljutottam a Szépművészeti Múzeumba is, ahol egy Blake-kiállításon végre szívhattam magamba egy kis kultúrát, szintén nővérem társaságában, de egyéb rövidebb kiruccanásokban, és egy-egy többnapos nyaralásban-tavaszolásban is volt részem, bár tagadhatatlanul megcsappant az utazgathatnékom, miután elvesztettem a 25 év alatti kedvezményeimet – mert igen, a 25-öt is betöltöttem a nyáron. RIP, fiatalság.

Röviden ez a szitu a hátunk mögött, de hogy visszahozzam (és potenciálisan évkezdő mottónkká tegyem) az örökérvényű gimis aranyköpést, „a múlt az elmúlt, a jövő pedig most van”, úgyhogy ennek szellemiségében következzenek a 2026-os év tervei, kilátásai, célkitűzései, amelyeket majd ne felejtsek el nagy serényen negyedévente hatékonyság-ellenőrzésnek alávetni. Csapassuk.

1. Terápia

Egy újabb év eltelt, de a tények tartják magukat: az önismeret a további tanulmányaimnak ÉS a józan eszem megőrzésének is elengedhetetlen feltétele, úgyhogy top prioritást élvez, még ha financiálisan beledöglök is. Ami belegondolva elég szomorú. 

2. Szakmai fisz-faszok ez-meg-az

Szakmai célok, na azok vannak idénre, amikben a kényszer ugyan elég nagy szerepet játszik, de igyekszem megrázni magam és átszellemülni az az ambíció meg az élethosszig való tanulás pozitív szemléletétől. Először is, eljátszottam a tanulásba iktatott pihenési időm: a „meg se álljunk”-ból egy, majd két év szünet lett, úgyhogy idén már mindenképp visszatérek az iskolapadba és megkezdek egy szakképzést. A munkám kapcsán is fel vagyok jelentkezve jelenleg kettő tanfolyamra, és lehet még magánúton is bevállalnék egy rövidebb, mérőeszköz-specifikus továbbképzést, mert ha valami még őszintén motivál is, az munkahelyi eszköztáram bővítése. Ezek mellett vár rám egy nagyobb megmérettetés is ezen a területen, illetve kaptam egy egyszerre félelmetes és igazán szuper lehetőséget is, amit inkább megtartanék magamnak egyelőre – annyi biztos, hogy az agyamnak a munkáért-szakmáért felelős szegmense elég elfoglalt és aktív mostanában.

3. Nyelvtanulás – ahogy tőlem telik

A nyelvtanulás sosem volt a kedvenc fogásom, és én mondom, valószínűleg nem is lesz, de ez nem szünteti meg a fejemben szüntelenül dübörgő szégyent, amiért basic társalgási szintű skilleket sem tudok felmutatni a valaha volt egyik legegyszerűbb földi nyelvből. Persze akit ennyire taszít a téma, az jobban teszi, ha kerülőúton közelít, ami azt jelenti, hogy a formális oktatás lehetőségeire fittyet hányva az alábbi módszerekre tervezem magam bízni (sőt, többnek már neki is ugrottam). Egyrészt folytatom a szókincsem zenei úton való bővítését, amit időszakosan már tavaly is űztem: a kedvenc zenéimből szótárazom az ismeretlen/bizonytalanul ismert kifejezéseket, majd azokat Quizlet segítségével rögzítem és ismétlem. Emellett az angol nyelven való olvasásban és podcast hallgatásban bízok, illetve lehet, hogy adok még egy esélyt a passzív-agresszív, érzelmileg zsaroló tollas kis szörnyetegnek is, bár az ő asszisztenciáját már inkább az olaszom felelevenítésére venném igénybe. Nagy tervek az én mikroméretű lelkesedésemhez, de próbálom majd odatenni magam.

4. Invesztálni egy skillbe, ami boldoggá tesz

Mint láttátok, meredeken emelkedik az önképzésre fordítandó időm, de a lelki egyensúlyra való törekvés jegyében egyre aktívabban foglalkoztat a gondolat, hogy invesztáljak egy olyan skill elsajátításába is, ami kizárólag a boldogságomat szolgálja, és hírből sem ismeri a „kell” fogalmát, gondolok itt pl. egy énektanárra vagy valamilyen hangszer alapvető ismeretére. Ugyanakkor az is biztos, hogy bárminek a tartósabb, behatóbb tanulása igényli a financiális hátteret, úgyhogy nem frusztrálom magam azzal, hogy idén kezdjek el bármit: de tervezni, számolni és gyűjteni rá már idén szeretnék elkezdeni.

5. Több kulturális programot szervezni

Minek is tagadni, én is az az ember vagyok, aki tervezés híján könnyen ragad a mozi-kávé-punnyadás körforgásban, amin az sem sokat segít, hogy a lakhelyemen enyhén szólva nincs kedvemrevaló, nagyvárosiasan élénk kulturális élet. 2025-ben azonban volt alkalmam belepillantani néhányszor ebbe a vágyott világba, és ez meg is adta a választ, mi hiányzik annyira az életemből: egy kis művészet, ami ébrenlétbe csiklandozza a lelkem mélyén szunnyadó bölcsészt, meg néhány hely, ahova beillenek a kedvenc light academia outfitjeim. Úgyhogy készüljenek a színházak és múzeumok, mert idén ott leszek mindenhol, de tényleg.

6. Egészséges életmód fenntartása, finomítása

Semmiképp sem ringatnám magam a tökéletesség illúziójába, de úgy érzem hazai viszonylatban kifejezetten egészséges életvitelt folytatok az elmúlt években: igyekszem tudatosan, intuitíven, minőségi tápanyagokban gazdagon táplálkozni anélkül, hogy kiölném az étkezésekből az örömöt, a napjaim 85%-ában elég vizet iszok, emellett pedig fixen megvan a heti három súlyzós edzés alkalomadtán egy negyedik alkalommal vagy egy kör squashsal kiegészítve. Szóval összességében elégedett vagyok és nem érzek megszállott vágyat tökéletesíteni az életmódomat – ugyanakkor arra vonatkozóan igenis vannak tendenciáim, hogy tovább kísérletezzek, és izgalmasabbá, tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyem számomra a mozgás és táplálkozás együttesét. Ennek első lépéseként én is becsatlakoztam a veganuár trendbe – bár kis csalással nem vegán, hanem vegetáriánus étrenddel, de minden kis lépésekkel kezdődik, ugye. Erre részben nővérem inspirált, másrészt viszont szeretném tartósan is több vega/vegán recepttel és alapanyaggal bővíteni a repertoárom, és tapasztalatot gyűjteni azzal, hogyan konstruáljak meg egy húsmentes fogást a céljaimnak (pl. magasabb fehérjebevitel) megfelelően. Kaja téren három további levelup várat magára idén. Először is, szeretnék gyakrabban meal prepelni – jelenleg minden nap főzök (illetve most törött kézzel nem én, de értitek), amit kivitelezni és megtervezni sem egy álom, úgyhogy levennék egy kis terhet a vállamról. Másodszor, úgy érzem ideje kipróbálnom azt a hárommillió egyszerű, egészséges nasi receptet, amivel telepakoltam a pinterestem: házi granolákat, müzliszeleteket, energiagolyókat, stb. És végül, de kiemelt fontossággal: nagyon szeretnék figyelmet fordítani az úgynevezett mindful eatingre, ahelyett, hogy a tévét vagy a mobilomat bámulnám közben.

A sportra áttérve nincsenek egetverő elgondolásaim: a kondit egyértelműen folytatom idén is, bár a kartörésem nyilvánvalóan eredményez ebben némi visszaesést… de alapvetően azt érzem, ezzel még nem sikerül megtörni a szellemem, és ez a fő. Futóversenyből hármat céloznék meg biztosra, amelyekből kettőt már teljesítettem tavaly is, a harmadikat pedig akartam, csak lemaradtam róla. Újdonság jeligére pedig odabiggyesztettem a listám aljára a reformer pilates kipróbálását is, ami már tavaly is cél volt ugyan, de nemes egyszerűséggel féltem a fatörzs merevségű testemmel egyedül odamenni egy ilyen órára… de az elmúlt évben gombaként nőttek ki a földből a fél kilométeres környezetemben ezek a stúdiók, úgyhogy nincs apelláta.

7. Kovászolni

Én nem mondok számot, hogy hány kovászt hajítottam ki, mert „fura a színe”, „fura a szaga”, vagy „elfelejtettem megetetni egy hétig”, de az a baj, hogy ezekkel az alkalmakkal nem a feladás és elengedés fele kezdtem tendálni, hanem éppen hogy hisztérikus elhivatottság tört rám, hogy egyszer végre én nyerjek, és megélje egy kovászom azt a kritikus kort, mikor már el merem nevezni. Wish me luck.

8. Két új országba utazni

Tavaly kicsit leült valamiért az utazási kedvem; sokkal gyakrabban igényeltem az itthonülést, a nyugit, a meghittséget, és kifejezetten nyűgössé tudott tenni az ellenkező gondolata, még ha végül élveztem is minden kisebb-nagyobb kiruccanást. Idénre viszont újult erővel gyűlnek a tervek: ha jól állnak a csillagok, akkor meghódítok idén két (számomra) új országot, ezen belül egy körben terjeszkedek kicsit nyugatra, majd megejtek néhány olasz naplementés, Aperolos estét is. És talán most januárban sikerül annyit tespednem a kanapén, hogy az év maradék részében minden kínálkozó alkalmat meg akarjak ragadni a belföldi kirándulásokra és one-day-tripekre. 

9. Selfcare, produktivitás, szocializáció…

… avagy az életminőség-növelés olvasztótégelye. Apróságok, amelyektől értékesebbnek érződik egy nap, tettek, amik által jobban tudom magam szeretni… ilyenek. Például mindenképp folytatni akarom a tavalyi solo-date-es szokásomat, mikor elviszem magam kávézni, reggelizni vagy sétálni egymagamban, irkálni a jegyzetfüzetembe vagy a laptopomon ami csak eszembe jut, hagyni, hogy átjárjon az ihlet. Alapvetően is szeretnék az írásra nagyobb prioritásként tekinteni, és ehhez az énidőm adja a legtöbb lehetőséget. Jaj, annyi mindenre gondolok itt, úgyhogy inkább csak borítom: szeretném kiiktatni a telefont a hálószobából, továbbra is jóérzéssel olvasni, több időt szakítani az éneklésre, nem használni annyi nejlonzacskót, többször bókolni másoknak, többet kérdezni, csökkenteni az állandó háttérzajt, több randit tervezni, kézműveskedni néha, elmenni körmöshöz, részt venni egy workshopon… a lényeg, hogy élőnek érezzem magam. Van miből válogatni.

Ilyen életkilátásokkal vágok hát neki 2026-nak: szokás szerint vannak nagyobb és kisebb céljaim, kényszerűek és önkéntesek, konkrétak és álmodozósabbak… de az valamennyit összeköti, hogy fixen nem teszem meg őket, ha nem ellenőrzöm a haladásom szigorú időközönként, úgyhogy fejben hozzáillesztem a listámhoz tizedik pontként a negyedéves check-ineket. Beírok majd a naptáramba pár meetinget magammal. Addig is teszem egyik lábam a másik után, levetkőzöm annak a félelmét, hogy „túl gyorsan elhasználom az idei céljaimat” ha azonnal nekik látok, és megyek kuktáskodni a párom mögé, amíg összerak ebédre egy elsőosztályú babos minestronét. Ti pedig ne várjátok meg a hétfőt, a február elsejét, meg az úr 2027. évének első napját: ha akartok valami újat, nyúljatok érte és kapjátok el a csücskét. Ma. Minden perc tökéletes lehet elkezdeni. Coelho-i magasságokból szólva búcsúzom: puszi, pacsi, és ígérem, hogy mire megunjátok ennek a remekbeszabott posztnak a huszonhatodik újraolvasását lol, engem már megint itt esz majd a fene a túloldalon valami instant mondanivalóval. Xoxo

Bakancslista - updated (2025)

Virágszálaim, hát boldog tavaszt!! Történt egyszer – mostanság –, hogy elmerengve egykori fiatalságomon-bolondságomon, nosztalgiától- és a blog rendezgetésének vágyától fűtve megtaláltam a régi bakancslistám. Tudjátok, ami itt volt sokáig rögzítve a menüben, és tele volt a legelszálltabb vagy épp legértelmetlenebb ötletekkel. Mert egy dühös tinilány számára egymás mellett tökéletesen valid terv ököllel betörni egy tükröt és megszerezni egy-két diplomát. Na mindegy, azóta eltelt pár év, a pár fokkal fejlettebb prefrontális cortexemnek hála már jobban féltem az öklöm az üvegszilánkoktól, és a diplomán is túlestem kétszer, úgyhogy gondoltam ideje új ötletek után nézni, amelyekkel nyomaszthatom magam. Furcsa az életnek ez a kettőssége: szörnyen frusztráló ambíció és tervek nélkül tengődni – szoktam sajnos –, de nem kevésbé hoz le az életről az sem, ha arra gondolok, mennyi mindent kéne tenni most, akkor amikor élek, és mégis képtelennek érzem magam rá a napok legnagyobb részében. Valószínűleg kurvára vennem kéne egy naplót. Ugye? Ugye. De addig is elmondhatom, hogy blogger vagyok – és mire használnám ennél fogva az internetet, ha nem oversharingre. Úgyhogy ennek jegyében nekiugrottam megint összeírni, mi mindent kellene kezdeni az élettel úgy általában, Ti pedig remélem készséges szolidaritást mutatva nekiveselkedtek megosztani velem kommentben a saját nagyratörő terveiteket is. Nincs más hátra a következő 65 (!!!) évre, mint…

… a két diplomám után elvégezni egy szakképzést

… kiegészíteni a sort egy-két hasznos módszerspecifikus képzéssel meg tanfolyammal. Igen, trénelem magam a gondolatra, hogy az élethosszig tanulás tényleg szükséges, előnyös és egészséges. Itt nyilván fontolóra veszek ilyen „bármikor jól jöhet” jellegű képzéseket, valamint megvannak a terveim attól függően is, hogy gyerek- vagy felnőttvonalon megyek tovább.

… elvégezni egy plusz képzést – valamit nem azért, mert kell, hanem azért, mert nagyon szeretném. Ez valószínűleg egy szakács vagy pék OKJ lenne, amire őszintén nem tudom kinek és hogyan és honnan van ideje munka, család meg további más tanulmányok mellett, de valamikor szeretnék kiképződni egy ilyen rendkívül élvezetes és hasznos life skillben.

… pszichológushoz járni.

… feléleszteni a sárkányt, az angoltudásom. Amim talán sosem volt igazából, legalábbis nem emlékszem, de halványan sem poszttraumás amnéziára tippelek, hogy az emelt érettségi az úgy hogy sikerülhetett, de mindegy is. A lényeg az, hogy nagy bánatomra gyűlölök nyelvet tanulni, és pocsék is vagyok benne, de fasza lenne ha ez nem állítana meg abban, hogy fejlesszem magam.

… részt venni egy kerámia workshopon. Alapból, menő lenne több workshopon részt venni… mert tudásszomj, meg kompetencia, meg autonómia, meg minden.

… énekórákat venni. Sosem adom fel a gondolatot, hogy nekem énekelni kéne: kislány korom óta erre vágyok, megfelelő hangképzés híján pedig évről évre csak romlik a helyzet, de talán… talán majd egyszer belekezdek a hangszálaim erodálódásának asszisztált megállításába.

… fellépni egy karaoke-esten.

… tetováltatni. Tegyünk úgy, mintha nem lenne hajlamom nagy életdöntéseket kurvagyorsan megbánni. Tegyünk úgy. Szeretnék egyet.

… Taylor Swift koncertre menni. Lehet egy vesével kevesebbel kell élnem, hogy ez sikerüljön, de vállalom.

… magánpraxist nyitni.

… kapni egy hatalmas tulipáncsokrot. Van valami egy nagy csokor virágban amitől a nő nőnek érzi magát, nem?

… kertészkedni.

… magamnak termeszteni a zöldséget-gyümölcsöt, fűszernövényeket. Egy-két éve anyósom váratlanul unlockolta a magaságyások iránti sokáig rejtett rajongásom, úgyhogy most ez a terv.

… koszorúslánynak lenni.

… megházasodni.

… családot alapítani.

… beugrani az IKEÁ-s labdamedencébe. Nem, annyira nem nőttem fel, hogy ezt ne akarjam még mindig. A labdamedence egy tátongó lyuk a gyerekkoromban.

… végigutazni a Skandináv országokat, meg Ausztriát, Angliát, Walest, Írországot (Skóciát újra, és mindig), végigenni Olaszországot… ilyenek.

… leküzdeni a szociális gátlásaim. A szorongásom, az elkerülésem, a készséghiányaim. Azt írtam, a következő 65 évre tervezek… hát az remélem elég valamire.

… nulláról berendezni egy saját konyhát. *cries in gen-z*

… megtalálni a tökéletes, földig érő fekete szövetkabátot, ami nem szöszölődik és tényleg meleg.

… villantani egy kis hasizmot – nem kockahasat, azért még van realitásérzékem, de örülnék, ha egyszer majd megmutatkozna halvány jele annak, hogy oda is edzek.

… lefutni egyben 10 kilométert.

… életben tartani egy szobanövényt.

… leszokni a bőrtépkedésről.

… visszanöveszteni/visszadúsítani a fogamzásgátló szedése alatt kiritkult hajam.

… kovászt érlelni.

… nem pánikolni csukni be a szemem a tropikáriumban.

… beiratkozni táncolni.

… fesztiválozni. De tudjátok mit, nem korlátozom be így magam, legyen inkább „megtanulni szórakozni”.

… megtanulni húzódzkodást, istenverte szabályos fekvőtámaszt, és pistol squatot csinálni.

… kialakítani egy fenntartható rutint, napirendet.

… tesós nyaralásra menni.

… megszeretni a születésnapom.

… venni egy saját biciklit.

… autós moziba menni.

… megtanulni kötni.

… venni egy felnőtt színezőt.

Nem voltam veletek teljesen őszinte: vannak napok, mikor felkelek, és a legnagyobb életcélom annyi, hogy ne legyek lusta egy egészséges reggelit összedobni, vagy hogy vigyem le a szemetet ahelyett, hogy a bejárat előtt kerülgetném. Ezeket kihagyni meg talán nem is annyira hazugság, mint inkább emlékeztető: emlékeztető arra, hogy néha kicsi, külső szemmel szinte láthatatlan mikrolépések visznek minket a célhoz, olyan lépések, amelyek inkább szólnak a túlélésről és kitartásról, de legalább annyit érnek a végén, mint egy maraton lefutása. Megvan a helye a kis céloknak és nagy céloknak, praktikus terveknek és álmoknak, vágyaknak és szükségeknek egyaránt, ezek pedig nem is jelenthetik ugyanazt minden nap, így fenntartom a lehetőséget, hogy ezt a posztot egy soha be nem csukódó naplónak tekintsem és kedvemre alakítsam, bővítsem az elkövetkezendő időkben.

A heteken át tartó fontolgatás eredményeképp egyelőre így állnak hát a céljaim, az élet meg majd szól, mikor ideje pipálni, vagy akár újabb ponttal bővíteni a sort. Addig csak annyit mondhatok: bátorítalak Titeket, hogy merüljetek el kicsit a fejetekben, adjátok meg magatoknak az időt és szükséges mindsetet, hogy átgondoljátok mit vártok az élettől, mit vártok magatoktól. Mondja ezt a disszociáció, és az introspekció halogatásának koronázatlan királynője – jó, legyek hipokrita, a lényeg az, hogy gondolkozzatok, mert az jó, és erre most jöttem rá! Ezerpuszi, Virágotok. <3