25 komoly kérdés tag



Szép estét, virágszálak! A mai napra egy személyesebb taggel készültem, azon az egyszerű elven, hogy ideje lássátok, éppen annyira elcseszett beteg ember vagyok, amilyennek olykor tűnök. Így hosszas – mondhatni, két éves – halogatás után meghoztam a 25 igazából csak 24… valaki vagy nagyon sunyi volt, vagy bukott matekból párszor komoly kérdés taget, amit anno még Fanni blogján fedeztem fel – és ami szépen megmutatta néhány kérdés alkalmával, mennyire vagyok képes a komolyságra. Mentségemre szóljon, hogy legalább erősen próbálkoztam… néhol sikerrel, néhol a nélkül, de remélem, mindezek ellenére maradtok erre 25-1 kérdésre és kiderítitek, hol veszett el a huszadik, mert nem mondom, hogy nem vagyok marha kíváncsi. Enjoy!

1. Mi nehezebb számodra, valakinek a szemébe nézni míg elmondod neki mit érzel, vagy valakinek a szemébe nézni míg ő mondja el?

Bár döntő többségben egy „mennyi az idő?” szintű beszélgetésbe sem keveredek emberekkel, nemhogy efféle érzelemkitörésekbe, szerencsétlenségemre egy-egy emléket mindkét szituációból magam elé tudtam idézni, ezek alapján pedig azt mondom, mindkettő szívás. Az érzelmeimről beszélni nehezen tudok, ráadásul nem is vagyok az a szerelmet vallós típus, de talán még nehezebben viselem az utóbbi szituációt. Bárki legyen is szegény elborult agyú szerencsétlen,valószínűleg a szemébe se tudnék nézni ha elkezdené kiteregetni mit érez irántam – már persze csak akkor, ha én ezt nem viszonzom. Ha viszonzom… nos, akkor meg nem lehetne levakarni a vigyort a fejemről. A riasztó vigyort.

2. Gondolj az utolsó alkalomra, amikor igazán dühös voltál. Miért voltál mérges? Még mindig így érzel?

Nos, a nagy helyzet az, hogy én magam, mint organizmus, egy tömör kupacnyi élő-lélegző düh vagyok. Gyűjtögetek, nem szelektálok, és abszolút mindenre emlékszem. Például arra, hogy júniusban annyira dühös voltam egy veszekedés után, hogy kishíján bántottam egy fát. Meg akartam ütni, de visszakoztam, mert féltem, hogy én húznám a rövidebbet. A dolgot azóta elengedtem, mert józan ésszel sikerült felfognom, hogy még a haragomat is marhaság volna ilyen mód pazarolnom, s a bennem maradt szemernyi negatív érzés sem a személyem iránti sértésből fakad, inkább mintegy a tényből, hogy az illető egy idióta, amiért nem tudom, megvethetem-e vagy inkább csak sajnáljam. Ezt még eldöntöm.

3. Egy repülőn vagy Honolulutól Chicagóig folyamatosan. Látod, hogy tűz üt ki hátul, és neked csak egy hívásra van időd, kit hívnál fel, és miért?

Máris izzítom a fantáziám… elvégre meg kell szüljem, mégis mit keresnék egy gépen, mikor komoly ellenérzéseim vannak a repüléssel szemben, továbbá az is talány, honnan van rá pénzem. Na de ezektől elvonatkoztatva, a felvázolt helyzetben valószínűleg nagyobb pánikban lennék, minthogy tisztán tudjak gondolkodni… ám ettől eltekintve is azt hiszem, nem hívnék senkit. Nyilván utólag is hatalmas sokk és fájdalom megtudni, hogy egy szeretted gépe megsemmisült – vele együtt –, de szerintem még ennél is rosszabb tudni azt, hogy a hívást követő percekben szenvedni és haldokolni fog. Én megkímélném a családom az aggódástól és tehetetlenségtől. Segíteni már úgysem tudnak, többet ne szenvedjenek, mint muszáj.

4. Az orvos rendelőjében szembesülsz, hogy már csak egy hónapod van előreláthatólag. Elmondod valakinek, hogy meg fogsz halni? Mit teszel a hátralévő napjaidban? Félnél?

Az előzőhöz kissé hasonló a szituáció… de őszintén, én nem vagyok egy nyugodt ember. Halálra rémülnék. Kiakadnék. És ha az az „előreláthatólag” nem is lenne más mint egy orvosi tévedés, akkor is valószínűleg belepusztulnék abba a mértékű stresszbe, ami elfogna a diagnózistól. Elárulni nem nagyon akarnám senkinek… de egy idő után valószínűleg mégis megtenném.

5. Csak egyet választhatsz a következő két dologból, szeretet vagy bizalom, melyiket választanád? Miért?

Nem vagyok nagy idealista, de azt azért akarom hinni, hogy e kettő nem létezhet egymás nélkül. Tisza Kata egyik Facebook posztja a napokból éppen idevág (ITT végigolvashatjátok): „Ha jól szeretnek, biztonságban érzed magad. Nem kell aggódnod, nem kell félned. Nincs semmi bizonytalanság benned. […] Nem lehet szeretni a bízás képessége nélkül.”. DE! Csupán a válasz kedvéért tételezzük föl, hogy ezek külön-külön is működő dolgok (ami persze ostobaság) – ez esetben a bizalmat választanám. Noha erősen szeretet-központú vagyok, nem tudom elképzelni azt, hogy jól érezzem magam egy szerettemmel vagy barátommal úgy, hogy közben nem bízhatok meg benne ezer százalékosan.


6. Sétálsz az utcán a munkahelyedre menet. Egy kutyus fuldoklik a csatorna vizében az út mentén. A főnököd figyelmeztetett, hogy ha még egyszer késel, elbocsájt. Megmented a kutya életét? Miért vagy miért nem?

Tudom, ezzel a válasszal teljes mértékben ki fogom verni a biztosítékot… de nem menteném meg a kutyust. Valószínűleg sokat gondolnék még rá, tépelődnék és nyugtalankodnék, de az a helyzet, hogy nagyon félek a kutyáktól, így akármilyen komoly is a helyzet, gyorsan továbbhaladnék. Talán megpróbálnék segítséget kérni valaki mástól az utcán… de magam, a saját két kezemmel sajnos nem segítenék, amit szégyellek, de így van.

7. Inkább bántson meg az az ember akiben a legjobban bízol, vagy az, akit a legjobban szeretsz?

Akkor zongorázzuk le újra: a kettő külön nem megy, de játszadozzunk csak el a gondolattal, mintha ez nem lenne színtiszta marhaság. Inkább bántson meg az, akiben bízom – lehetséges a szituáció, hogy egy adott ember rendkívül megbízható, bármit nyugodtan elmondhatok neki, mégsem kedveljük egymást. Akár utálhatom is, ahogy ő engem. Ez esetben azt vág a fejemhez, amit akar, kevésbé lesz fájdalmas, mintha olyan ember tenné, akit szeretek. Mindeközben az egész kérdés továbbra is abszurdum, mivel azok az emberek tudnak igazán megbántani, akiknek adok a véleményére, én pedig csak olyan véleményét veszem figyelembe, akit szeretek vagy még az övét sem.  Tehát hol tartunk megint…? :) 

8. A legjobb barátod elmondja, hogy többet érez irántad puszta barátságnál, szerelmes beléd. Mit teszel, vagy mit mondasz?

Amennyiben az érzés nem kölcsönös, kínosan feszengve kijátszom a „legyünk csak barátok” kártyámat, aztán a legnagyobb valószínűség szerint ignorálni és kerülni fogom akár évekig. True story. Kell némi idő, hogy lenyugodjak, mert ha van helyzet, amit nem tudok kezelni ne hülyíts senkit, Virág, ilyenből aztán millió van, akkor az ilyen az. Ellenben amennyiben én is többet érzek iránta… akkor miért ne érne meg egy próbát? Azon, hogy mi marad egy kapcsolat után, ráérünk később rágódni, az viszont egy barátságot is csak megront, ha mindkét fél többet akar, de folyton visszafogja magát.

9. Gondolj valakire, aki tudod, hogy utoljára meghalt. Adhatsz neki még egy órát élve, de akkor tőled egy év vehető el. Mit csinálsz?

Nem hinném, hogy sokat tesz a teljes élettartamomból egy év mínusz (pláne, hogy amúgy sem tudhatjuk pontosan, mennyi időnk van a Földön) – de vajon az az egy óra számít-e bármit is? Őszintén kétlem. Ilyen alapon inkább nem borítanám fel a természet rendjét, ettől még semmi nem lesz se szebb, se jobb.

10. Olyan barát vagy, akit te is szeretnél barátnak?

Bár természetesen vannak jó tulajdonságaim is, elvégre megbízható vagyok, legtöbbször segítőkész és megértő ha a másik problémájáról van szó, meg ilyesmi, de kifejezetten jó barátnak nem tartom magam - ami nagyrészt abból adódhat, hogy alapvetően elég magánakvaló emberke vagyok. Ha olyanom van, akkor órákig nem válaszolok, szimplán mert nincs kedvem senkihez. Lemondok programokat az utolsó percben. És hányszor kamuztam már be valami elfoglaltságot magamnak szombatra, hogy ne érjek rá, és az első perctől az utolsóig kiélvezhessem a szent és sérthetetlen én-napomat, pizsiben és kócosan! Szeretem nem felvenni a telefont. Effélék. Szóval senki se rólam vegyen példát. 


11. A szerelem = szex?

Szerelem = lol. Tudjátok mit? Nem. Ilyen egyszerűen. Nem. Ugyanúgy, ahogy nem vonhatnánk egyenlőségjelet fordítva sem – így a szex nyilván nem egy a szerelemmel –, úgy nem tenném ez esetben sem.

12. A főnököd elbocsájtja a munkatársad, mert leépítések vannak, és ő az újabb alkalmazott. Te sokkal régebb óta vagy ott, de a munkatársadnak támogatnia kell a családját, ez az egyetlen bevétele. Elmész a főnökhöz, hogy inkább téged küldjön el, vagy nem? Mit teszel?

Valószínűleg nem ajánlanám fel, hogy helyette engem bocsássanak el, ez szerintem színtisztán túlélési ösztön, ám nyilván próbálnék segíteni a volt munkatársamnak. Ha módomban áll, akkor akár anyagilag is, elsősorban azonban munkát találni. A hátterét és kötelességeit ismerve nem akarnám hogy kritikus helyzetbe kerüljön, de a saját biztonságomat sem adnám fel érte.

13. Mikor mondtad meg utoljára valakinek őszintén hogyan érzel, még akkor is ha nagyon nehéz volt? KI volt az, és mit mondtál neki?

Jokes on you, mert ha számít – és mondjuk, hogy így van – akkor szerintem este több szeretlek is kipotyogott a számon őszintén, mikor jóéjt kívántam húgomnak meg anyukámnak. Ennnnyi.

14. Mi nehezebb számodra, megmondani az ellenkező nemnek, hogy szereted, vagy hogy nem szereted viszont?

Again?! Egy icipicit szemét állat vagyok, úgyhogy könnyebben a szemébe mondom valakinek, hogy nem szeretem viszont, minthogy azt mondjam, szeretem, s bár tudom, hogy fáj, inkább taposok más lelkébe, minthogy valaki az enyémmel tehesse ezt mégpedig páros lábbal. Amúgy sem vagyok az a szerelmet vallós típus – szerintem inkább az a John Cage féle távolról csodálós, és egyedül meghalós kategória vagyok, csak kezdeményezni ne kelljen. Introvert life. 

15. Mi lenne a legnehezebb, amit fel kéne adnod? Miért lenne nehéz elveszíteni?

Talán az álmodozás. Egy részem igenis földhözragadt és menthetetlenül realista, amit sokan már pesszimizmusként dolgoznak föl, ám egy másik részemnek igenis szüksége van arra, hogy álmodozzon, táplálgasson magában valami reményt, mert ha az sem lenne... nos, akkor nem tudom mi lenne egyáltalán.


16. A szerelmi életen kívül, mikor volt az utolsó alkalom, amikor elmondtad valakinek, hogy szereted? Ki volt az?

Szerelmi élet? Ne nevettess. Rossz kérdés, mert bár csupán egy igazán szűk réteg tudja rólam, hatalmas szeretlek-k*rva vagyok, ezt a szót úgy szórom legalábbis a közvetlen családomnak, hogy az már illetlenség, és néha annyira túlzásba esek, hogy már az idegeikre megyek vele. És nem megszokásból, én komolyan is gondolom… csak szeretem emlékeztetni őket. Akár húszszor is egy nap :) Szóval passz… nővéremnek, húgomnak, anyukámnak… bármelyiküknek mondhattam ezt utoljára.

17. Ha az előző hónapban lenne egy pillanat, vagy perc, amit megváltoztatnál, akkor mi lenne az?

Tudjátok, van egy olyan heppem, hogy minden hónapból egy dolgot jegyzek meg, ami velem történt. Így van az, hogy az április az infó osztályozóm hónapja, a május a hajvágatásomé, a június az érettségiké, a július meg a munkáé. És őszintén, ez utóbbiból egyetlen perc sem volt annyira jelentőségteljes, hogy meg akarjam változtatni.

18. Képzeld el, hogy sötét éjszaka van, egyedül vagy a szobádban, és valaki elmegy az ablakod előtt. Mit szeretnél, ki legyen az?

A kertre néző ablakom alatt? Valaki az éjszaka közepén? Ne kínozzatok.

19. Adnál egy hajléktalannak szívmasszázst ha haldokolna? Miért vagy miért nem?

Hát figyeljetek… többet ártana neki, mint használna, ha én csinálom, pláne hogy annyi közöm a balesetellátáshoz meg ilyesmihez, mint bolyhos kis kanadai mókusoknak az integrálszámításhoz. Ellenben ha tudnám, hogyan mentsem meg az életét, akkor miért ne?

21. Fogod a nagymamád és egy ismeretlen kisbaba kezét, akik le fognak esni egy szikláról. Melyik személy kezét engednéd el, hogy miattad meghaljon? Mi lenne a racionális döntés?

Először is bölcsen megállapítom, hogy ez a kérdés egy rohadt szadista fejéből pattant ki, máshogy nem is lehetett. Elsőnek felhúznám a kisbabát, mert ő a könnyebb, aztán már teljes erőmmel a nagymamámra koncentrálhatnék. Problem solved.


22. Régimódi vagy?

Nincs ezen mit magyarázni, egyáltalán nem vagyok az. Szeretek néhány régi dolgot, régi zenét, filmeket, de én magam távol állok attól, hogy régimódi legyek.

23. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor kedves voltál valakivel, és nem vártál semmit cserébe?

Most minden előtt, őszintén, nincs egy szemernyi feltétel mindannyiunkban, ha egyszer kedvességről van szó? Mert szerintem valahol mélyen mind azt várjuk, hogy ahogy mi bánunk másokkal, mások is úgy viszonyuljanak hozzánk. Kedvességért kedvességet várunk, nem is közvetlenül egy tettért cserébe, de  úgy általánosságban. Máskülönben az embert csak kihasználják, nem igaz?

24. Melyiket választanád, igaz szerelem egy garantáltan összetört szívvel, vagy egyáltalán nem érezni szerelmet? Miért?

Nem kezelem jól a csalódásokat, úgyhogy ha választanom kéne, inkább egy az egyben kihagynám ezt a szerelem dolgot, és inkább felcsapnék apácának az Úrnak szentelve életem. Rendben, ezt talán mégsem…

25. Ha bármit kérhetnél, vagy kívánhatnál most, mi lenne az?

„– Mondd, Patrick, mit akarsz?- kérdezi felsóhajtva.
– Semmi mást, csak békét, szeretetet, barátságot és megértést az emberek között – felelem szenvtelenül.” /Bret Easton Ellis – Amerikai Psycho/ Mínusz tizenhárom évet az életemből, köszöntem szépen!

„Csupán” ennyi lettem volna mára, ha kitartottál eddig, akkor… nos, akkor remélem ettél, ittál, jól mulattál közben, meg kell jegyezzem, marha kitartó ember vagy, amellett, hogy valószínűleg az egyetlen is, aki még ittmaradt. Lol? Ha tetszett ez az elcsalt számú kis kérdéssor az elveszett húszas rejtélyére továbbra sem derült fény, akkor vidd isten hírével, forrásmegjelöléssel és törhetetlen lelkesedéssel, mert a fenti kérdések közül néhány keményen próbára tesz. Én pedig csak a rend kedvéért meghívnám a tagre néhány bloggerina kollégámat, akiknek igazán érdekelnének a válaszai, ők pedig Sára (Metaforaszennyezés) Erna (Neverhood’s Diary), Flóra (Flora The Sweaterist), Csenge (Varázstinta) Barbi (Kitablar) valamint Hannah (Tea Is a Hug In a Cup). Have fun, hölgyeim!

Ezerpuszi,
Virág

2 megjegyzés:

  1. Hát jó isten, ez egy brutálisan beteg TAG, nagyon ügyesen megoldottad Drága, mert én se lennék hajlandó egy vélhetően korábban pszichopata effajta kérdésire nyíltan válaszolni :'D

    Meglátom még, hogy kitöltöm e, köszönöm a jelölést azért :D
    És brutál szép az új dizi, awwwww <3

    VálaszTörlés