Zoe Sugg - Girl Online

Eredeti cím: Girl Online

Sorozat: Girl Online 1.

Megjelenés: 2015

Oldalszám: 380

Kiadó: Libri

Ár: 3499 –

A brit kisvárosban élő Penny Porter úgy akarja legyőzni szorongásos rohamait, hogy blogot indít, és ismeretlenekkel osztja meg érzéseit, gondolatait. GirlOnline álnéven bele is vág, de egy szerencsétlen baleset elrettenti a folytatástól.

Penny és családja a karácsonyt New Yorkban tölti, ahol a lány megismerkedik (és fülig beleszeret) egy izgalmas és sármos zenész srácba. Pár nap alatt megfordul velük a világ, Noah a legjobb dolog, ami Pennyvel történhet, és a lány azonnal világgá is kürtöli újdonsült boldogságát a blogon… csak azt nem sejti, hogy ezzel lavinát indít el, és nemsokára több ellensége lesz, mint ahány barátja…

Vajon megbízhatsz a legjobb barátodban, ha a szerelem a tét? És a szerelmedben, ha a boldogság?

Huh, hát azt hiszem a rosszfiúk ideje már lejárt.

Ez a könyv valami… valami fantasztikus volt. Én komolyan nem vártam semmi mást, mint néhány órányi hawaiit, kikapcsolódást egy napra egy olyan laza kis történettel, amit másnapra már el is felejtek. Ilyen tekintetben persze csalódtam, de a lehető legpozitívabb módon. Jó, valóban kikapcsolt, és nagyon gyorsan elolvastam, de ez csakis azért volt így, mert faltam a sorokat, annyira élveztem.

Ebben a könyvben egyszerűen minden benne volt, ami kell egy igazán jó ifjúsági regényhez; különböző, és érdekes, szerethető karakterek (kivéve, akiket muszáj utálni…), barátság, romantika, kaland, csalódás és sérelem, és rengeteg megoldás és segítség, ami nem kizárólag a főszereplő életét hivatott megoldani, de ha a magunkénak érezzük, nekünk és éppúgy hasznos lehet. Ezen kívül olvasmányos, rendkívül kellemes írásmóddal van papírra vetve, és, ami engem a legjobban vonzott benne, egy bloggerről szól – engem megnyert, és amellett, hogy bárkinek előszeretettel a kezébe nyomnám, különösen ajánlom a bloggertársaknak is.

A főszereplő Penny Porter. Nemrégen a családjával együtt autóbalesetet szenvedett – szerencsére nem halt meg senki, meg sem sérültek –, azóta pánikbetegséggel küzd, ha valamilyen kellemetlen helyzetbe kerül, valaki vagy valami felzaklatja, éppen úgy érzi magát mint anno a felfordult autóban az út közepén, elszorul a torka, nem kap levegőt, és elhatalmasodik rajta ez a rossz érzés. Ezért blogba kezd, hogy valahol végre teljesen őszinte lehessen, leírhassa a gondolatait és ne kelljen magában tartania az érzéseit – mindezt persze teljesen névtelenül. 

Jó, azt meg kell hagyni, hogy a bejegyzéseitől nem voltam elájulva, de egy naplóblogon nyilván nem is az a lényeg, hogy úgy legyen megfogalmazva, mint egy profi író regénye… de nekem mindig túl lineárisak és semmilyenek voltak, lehet mondjuk, csak igényesebbekhez vagyok szokva, de mindegy is. Mindenesetre imádtam, amiért ez ad egy fő szálat, mivel a blog téma engem is érint, én is sokszor magamra ismerhettem Penny soraiban, vagy éppen elönthetett a meghatottság… nem is tudom. Nyilván nagy a különbség az én 25,- és Penny többezer feliratkozója között, az én egy-kettő és az ő többszáz kommentje között, mégis, mindig pontosan átéreztem azt, amit ő. Mert mindegy, hogy hány embert érdekel, mit csinálok, el sem tudjátok hinni, mindig mekkora boldogsággal tölt el azt látnom, hogy eggyel többen lettetek, egyre többen olvastok, nem is beszélve arról, mikor ti is hozzáfűzitek a véleményeteket egy poszthoz. Vagy mikor kapok egy rövid üzenetet molyon, amiben azt írja valaki, hogy imádja a blogomat, vagy hogy biztos nagyon aranyos lány vagyok, tetszett neki a múltkori poszt… A tegnapi este például kaptam egy üzenetet, hogy Barby (<3) ajánlót írt a blogról (ITT található meg)...  Köszönöm nektek! Nem köszönöm meg elégszer, hogy itt vagytok velem – még sosem találkoztunk, nem is ismerjük egymást rendesen, mégis sokszor csak ti tesztek egy nap boldoggá, sokatokat már a barátomnak tartom, van, akikkel molyon rendszeresen beszélünk. Tényleg nagyon köszönöm, hogy vagytok, hogy olvassátok a Never Let Me Go-t, és szeretitek, amit csinálok! Ezer puszi és ölelés!

Nah… nem is tudom már, hogy hol tartottam :D Ez a blog téma eléggé megindított, és nem akartam csak úgy elmenni mellette, mikor ennyi mondanivalóm van nektek, de most már megpróbálok visszakanyarodni az eredeti tárgyhoz, kezdve Pennyvel.

Talán a különleges, pozitív hozzáállása teszi különbözővé a többi bénázós lánytól...

Nem is tudom, mi az, ami nálam megkülönbözteti Pennyt a szokásos YA főszereplő, ügyetlen, bénázós lányoktól. Mert amúgy az, hiszen ő volt, aki elő adásban akkorát taknyolt a színpadon, hogy mindenki láthatta a pegazusos bugyiját (ami amúgy tök király cucc). Itt kezdődtek el a problémák… ugyanis a volt legjobb barátnő – aki mostanra egy szemét, plázababa ribi – ellenséggé avanzsálva feltöltötte a felvételt a netre, és mindenki láthatta az ominózus esetet. Mikor azt mondtam a poszt elején, hogy van, akit egyszerűen muszáj utálni, akkor pont Meganre gondoltam. Penny megtett minden tőle telhetőt, próbált kedves lenni, menteni a barátságukat, de ahogy Megan viselkedett, az kritikán aluli, az embernek egyszerűen hányni támad kedve egy ilyen önző, szemét kis dögtől. Éppen ezért élveztem annyira azt a részt a végén, mikor Penny meg Eliot jól kiosztották… Eliottal hullámzó volt a „kapcsolatom” alapból nagyon bírtam, aztán egy idő után nem kedveltem különösebben, de a végére már megint megszerettem. Intelligens, vicces, egyéniség, és azért többnyire nagyon jó barát is, a legjobb példának tényleg azt tudom felhozni, ahogy kiállt Penny mellett Megan és Ollie ellen.

„Mondd csak – fordult felé Elliot. – Te estin végzed a ribanciskolát, vagy ez veled született tehetség?”

„Te vagy az egyik leginkább gondolatszegény (nézz utána), félcédulás (nézz utána), üresfejű (ezt már biztos ismered) ember, akivel valaha találkoztam. És ha történetesen nem a legjobb barátomat bántottad volna meg nagyon-nagyon, egyetlen pascalnyi (nézz utána) levegőt sem pazarolnék rád. 

Megan Ollie-hoz fordul. 

- És te hagyod, hogy így beszéljen velem? 

Ollie üresen néz rá. 

Elliot felnevet. 

- Jaj, kérlek! Valószínűleg azon töpreng, ez most jó alkalom-e szelfit készíteni. – Ollie-hoz fordul. – Amúgy nem, ez egy nagyon rossz pillanat. De mindegy is, hol jártam?  - Visszafordul Meganhez. – Ja igen, és a legminimálisabb kétséget kizáróan te vagy a legrondább ember, akivel valaha találkoztam.”

De ez persze még később van… mielőtt idáig jutunk, még rengeteg-rengeteg dolog történik, kontinensnyi távolságokat utazunk, és egy időre teljesen ki is iktatjuk ezeket az embereket. Egész pontosan az után, hogy Penny ország-világnak közszemlére tette a pegazusos bugyiját, és szinte vírusvideó lett belőle, a szülei esküvőszervező vállalkozása kap egy külföldi megbízást, így Brightonból (ha valakinek ez még nem mond eleget az szégyellje el magát, és menjen, művelődjön kicsit, akkor ez egy angliai település) New York-ba utaznak az ünnepek előtti pár napra – majd újabb megbízás következményeképp jóval tovább maradnak a tervezettnél.

Imádtam az egész hangulatot, ami átjött, miközben olvastam – egészen attól kezdve, hogy leszállt a gépük Amerikában. Már előtte is nagyon tetszett a könyv, de innentől még jobban, ennek a „kis” ünnepi kiruccanásnak különleges hangulata volt, és úgy sikerült megírni, hogy én itt, Magyarországon, a szobámban az ágyamon ülve is ugyanazt érezzem, mintha ott lennék.

És itt ismerkedünk meg a második főszereplőnkkel, Noah-val is. Amit a poszt elején írtam, azt halálosan komolyan is gondoltam, főleg, hogy egyre többször találkozok rendes pasikkal a könyvekben, és egyre inkább úgy érzem, ők sokkal közelebb kerülnek a szívemhez, mint a rosszfiúk. Természetesen Will Herondale, Jace, Gideon de Villiers… stb. továbbra is birtokolják a szívem egy darabkáját, és még mindig nagyon szeretem őket, de azt már tudom, hogy a való életben nem rájuk fogok várni. Hanem, példának okáért Noahra. A való életben arra van szükségem, hogy valaki kedves legyen velem, rendes, humoros és megértő, és… jó. A valóságban egy jófiúra van szükségem. És ezért szeretem őket egyre jobban a könyvekben is.

„Minél jobb, annál jobb.” /Kylie Scott – Taktus/

Noah pont ilyen. Már az első perctől fogva, hogy megjelent, tudtam, hogy ő nem az a pasi lesz, aki először bunkózik, aki beszólogat, aki úgy felcs*szi a lány agyát, hogy aztán valahogy beleszeret… Nem. Ő udvarias, jó humorú, eredeti… most képzeljetek ide minden pozitív és dicsérő jelzőt, mert nem győzöm mindet felsorolni. Éppen ahogy Penny is idejekorán érezni kezdte a kötődést hozzá, én is éppen olyan gyorsan beleestem, és nem ok nélkül, őt egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Ő egész lényében olyannyira jó, hogy el sem hiszem, hogy létezik a világon még valaki, aki hozzá hasonló. #Mertmármindensrácgyökér.

És ha már nála tartunk, akkor a családját is imádtam. A nagymamája is laza volt, és aranyos, szerintem ő első megjelenéssel mindenki szívébe belopja magát a bájos közvetlenségével, és a hugica, Bella… hát, nagyon édes volt, bár Noah helyében is sokszor égett a fejem, mikor kikotyogta Pennynek a titkait :D

„- Noah úgy hív téged, hogy Őszi Lány – suttogja nekem. – Csak nem szabad elmondanom. Szereted Noah-t? – dönti oldalra a fejét. 

- Ó, nem is tudom, még csak most találkoztunk… 

- Szerintem ő szeret téged – vág közbe. – Tegnap este írt rólad egy dalt. Soha semmilyen más lányról nem írt dalt. Nagyi szerint totál szerelmetesen viselkedett.”

Igen, és azt kell mondjam, Noah az egyik legédesebb könyvszereplő, mikor szerelmes, de nem csak akkor… igazából mindig. Dalt írt Pennyről, tartott neki Varázslatos Meglepetések Napját – ami amúgy atomjó ötlet, és valahogy mindenképpen be fogom vezetni –, sírt egy filmen, váratlan és különös kérdéseket tett föl, elvitte Pennyt a kedvenc helyeire, vett neki egy porcelánbabát, és úgy hívta, „Sorsfordító Esemény”… Noah egész lényében olyan édes, hogy az ember sokszor nem is talál szavakat.

„A leggyönyörűbb sorsfordító esemény vagy a sorsfordító események történetében.”

Még annak ellenére is, hogy hazudott Pennynek, jobban mondva nem árulta el neki az igazságot. De most őszintén, hát nem érthető? De! Nyilvánvaló, hogy amit az ember híres lesz, már nem tudja könnyen kezelni a kapcsolatait, nem tudhatja, ki az igazi barát, ki vágyik csupán öt perc hírnévre a révén, ki az igazi szerelme, és ki az, aki csak a pénzére hajt. Szerintem teljesen logikus, hogy meg akarja ragadni az első alkalmat, hogy valaki nem ismeri fel, és így, egyszerű emberként is kedveli. Bár nem mondom, hogy kicsit sem értem meg Penelope kiakadását, én azért Noahval is teljesen egyetértek.

Az a botrány pedig… na. Csak azt mutatja meg, sőt, elég drasztikusan szemlélteti, hogy a net nem egy biztonságos terep. Ezt persze tudtuk eddig is, de néha kell az embernek valami, ami emlékezteti rá.

„Minden alkalommal, mikor írsz valamit az interneten, választás előtt állsz. 

Az egyik út, hogy valami olyasmit teszel, ami hozzátesz a világ boldogságszintjéhez. A másik, hogy elveszel belőle.  

Én a Girl Online elindításával adni akartam. És egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy sikerül. 

Szóval legközelebb, mielőtt posztolsz egy hozzászólást vagy állapotjelzést, vagy megosztasz egy linket, kérdezd meg magadtól: boldogabbá fogja ez tenni a világot? 

És ha nem, akkor azonnal töröld ki. 

Amúgy is van elég szomorúság a világban. Nem kell még hozzátenned.”

Alkotóértékelés: 5/5

Zoe tudhat valamit. Muszáj tudnia valamit, mert a számok, a tények nem hazudnak, ráadásul itt van ez a könyv is… Olvastam a könyvét, sokáig követtem a csatornáját (most is nézném, de egyszerűen a magyarokra sincs időm, semmire sincs időm), és látom, hogy nem véletlen a sokmilliós tömeg, aki szereti, aki követi, Zoella egyszerűen sugározza a pozitív energiát. Mikor egy videóját néztem, éreztem, amikor a Girl Online-t olvastam, éreztem, ahogy áramlik felém is, ahogy küldi ezt a pozitivitást, ezt a jó hozzáállást mindenhez, ami belőle árad, és ennek valami hatalmas ereje van. Több ilyen ember, és több ilyen történet kellene, mert a világban annyi rossz történik, a könyvek nagy része is csak a fájdalomról szól, és az emberek is egyre negatívabbak, ez a könyv, és az írója viszont optimizmussal és energiával tölti fel a lelket. Nem tudok mást mondani, mert én ezt érzem, azt, hogy új erőre kaptam, hogy egy kicsit feltöltődtem a depis telemből/tavaszomból, és pozitivitással telve várom a nyarat. Nos, ez persze nem tudom, meddig tart, de a lényeg hogy Zoella és a Girl Online adta amit kellett, jól volt megírva egy nagyszerű történet, érzelmesen, de realisztikusan és segítve az embereket. Imádom, és egészen biztos vagyok benne, hogy a következő részt is el fogom olvasni, ha sokáig váratnak a fordítással, akkor angolul, mert elég türelmetlen vagyok.

Kedvenc karakterek: 

Pennyt minden bénázása ellenére is sikerült nagyon megkedvelnem, Noah nem is lehet kérdés, hiszen... hiszen ő Naah. És a hugicáját, Bellát is szerettem, annyira kis édes volt, meg kell zabálni. ^^

Kedvenc részek:

Amellett, hogy az egész könyv hozzá volt tapadva a kezemhez, és minden sorát imádtam – csak hogy szögezzük le –, különösen szerettem Noah és Penny közös részeit, azt, mikor a blogolásról volt szó, meg persze azt, mikor Penny és Elliot „bosszút álltak” a végén… Csak a szokásos, mikor rávetem magam a konfliktushelyzetekre.

Kedvenc idézetek:

„Az a szomorú helyzet, hogy egyedül a blogomon érzem magam boldognak és magabiztosnak.”

***

„- Ha bármelyik kitalált karaktert elhívhatnád piknikezni, ki lenne az?

Azonnal elmosolyodom. Noah random kérdéseit mindig megtörik a jeget.

- Augustus Waterst a Csillagainkban a hibából – mondom. – Hogy újra életre tudjam kelteni.

- Szuper válasz. Én azt a picsogó srácot a Twilightból, hogy meg tudjam ölni.”

*Higgyétek el, nem ez minden, de a többit már idéztem a poszt korábbi részein, és nem akartam újra kiírni őket*

Borító: 5/5

Dizájnos, és a hangulata is teljesen klappol a könyvhöz, egyszerre van benne valami szomorkás, és rengeteg vidámság is. Tetszik az az ötlet is, hogy a háttérben lévő égősorra vannak képek feltűzve, de nem mondom, hogy nem bosszankodtam miatta kicsit, mert ha egyszer megjelenik egy könyvem, és is hasonló borítóban gondolkoztam… De mindenesetre jól el lett találva, szerintem minden passzol, úgyhogy ötös.

Pontozás: 5/5* 

Annyi mondanivalóm volt ezzel a könyvvel kapcsolatban, és így már mindent el is mondtam – nem vagyok képes pár mondatban összeszedni ennyi mindent. Szuper volt, imádtam, több ilyen könyvre lenne szükségem nekem is, és szerintem a világnak is, mert jót tesz az ember kicsiny lelkének :D