Eredeti cím: Flat-Out Celeste
Sorozat: Flat-Out Love 2.
Oldalszám: 360
Megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (Rubin Pöttyös)
Ár: 2999 -
A végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden
egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik,
mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig
túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint
direkt távol tartani magát mindenkitől.
De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt
a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül
találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán
nem lesz baj.
Justin Milano, a másodéves, szintén különc
egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos
világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a
segítségét.
Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha
összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek
egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből,
szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.
Ez a könyv már megint hihetetlen magasságokba emelt.
Mintha Jessica Park ezen sorozatának minden részével azt volna hivatott
igazolni, hogy igenis, az életnek van értelme, még akkor is, ha úgy érezzük,
semmi sem nehezebb nála. Még az elérhetetlen célnak tűnő boldogságot is
sikerült úgy meglebegtetnie az ember szeme előtt, hogy végre képesek legyünk
felvenni a küzdelmet, és harcolni érte, mert muszáj, hogy létezzen valahol, és
muszáj, hogy megtaláljuk. Én legalábbis ezt éreztem.
Amit talán a legjobban szeretek a sorozatban az az,
hogy minden szereplője egyéniség, nem egy kivágott sablongyártott utánzat,
hanem teljesen egyedi és egyedülálló. Egyrészt nagyon magasra teszi velük a
lécet, másrészt éppen ellenkezőleg, mert eléri, hogy az embernek nem kell
reménytelenül rocksztárok, badass félistenkinézetű pasik után epekednie, mert
pár óra alatt bele lehet szeretni akár a kocka Matt Watkinsba is, aki bár a
maga nemében tökéletes, mégis elérhető. Nem tudom, ez így most mennyire volt
érthető, igazból csak azt akartam mondani, hogy nem egy elrugaszkodott
emberképet ad, amilyet soha a büdös életben nem fogsz találni, hanem valami
egyszerű, hétköznapi, mégis különlegest, akiben akár bele is futhatsz a suli
folyosóján.
Mivel már az előző két részben is Celeste volt az
egyik legnagyobb kedvencem, külön örültem, hogy tovább olvashatom az ő
történetét. Különös volt szinte felnőttként látni, hiszen még tizenhárom éves
korában is csak kislánynak tudtam elképzelni, mindenesetre ezzel most már nem
akadt problémám. És, most gimnazistaként sokkal inkább éreztem egy párhuzamot
Celeste és önmagam között. Kisebb részletektől eltekintve osztozom a
helyzetében, éppen erre értettem korábban, hogy erőt adott. Sokkal többet
használt, mintha bárkivel beszélnék a problémáimról, egyszerűen csak
meglebegtetett valami olyat a szemem előtt, amit szeretnék elérni, és mivel
megmutatta, hogy igenis lehet ilyen hátrányos helyzetből indulva is győzni,
reményt adott. Celeste különc volt, furcsa, modoros és zárkózott, akinek
különös személyiségéből adódóan nem akadtak barátai. A könyv során nem egyszer
tett kísérletet rá, hogy valami teljesen más szerepet adjon, mintha sokkal
lazább lenne például, de emlékszem, mennyire kellemetlenül éreztem magam a
helyette is. És magamat is így szoktam érezni, mikor megpróbálok más lenni,
mint aki vagyok, megpróbálok elejteni egy olyan megjegyzést, ami viccesnek
tűnhet, az én számból mégis inkább furcsa. Celeste egyedül volt. Aztán hirtelen
jött valaki, aki elfogadta úgy ahogy volt, minden különcségével együtt, sőt,
azokat is szerette benne.
Jó, tény, hogy Justin sem egészen mindennapi
jelenség. Ő az a srác, aki olyan sebességgel beszél, és váltogatja a témákat,
hogy lehetetlen követni, akinek valamiről valami egészen más jut eszébe, aki
szemrebbenés nélkül képes jelenéktelen dolgokból hatalmas kérdés kreálni, vagy
őrültségeket beszélni.
"A fiú energiája és élénksége Celeste-et Tigrisre emlékeztette a Micimackóból."
Én ezt egészen bájosnak találtam. Mégis ki a francnak
kell egy vad motoroscsávó, kemény dumával,
egy jóképű vámpír vagy Illéa hercege (amiket most mondok, természetesen
később őrült bűntudat közepette meggyónom, ugyanis de, én is bolondulok mind
Maxon hercegért, vagy egy vámpírért és a motor is nagyon bejön, azzal együtt,
aki rajta ül), mikor kaphat egy Justint? Ha reálisan belegondolok, hiába
suttogtam el nektek előbb nagy csendben, hogy az említett sztereotip „rossz”
pasitípusok is bejönnek, nekem mégiscsak jobban kellene a való életben valaki
olyan, mint Justin. Kicsit nehéz eset, mégis sokkal könnyebb vele az élet.
Szóval felvettem az öt éves terveim listájába, hogy megtaláljam a saját
Justinomat.
"– Pedig az impulzív viselkedés tök jó – mondta erre Justin. – Azt jelenti, hogy az ember zsigerből cselekszik. Vagy szívből. Vagy ilyesmi. Szóval valamelyik fontos testrészéből. Nem, mondjuk, a könyökéből, vagy valami. Persze mind nagyon bírjuk a könyökünket, mert alkalmas arra, hogy oldalba bökjünk másokat, ha nem viselkednek rendesen, de mégsem hangzik ugyanolyan jól, hogy az ember könyökből cselekszik, igaz? Hiszen a könyökünk nem is tud érezni. Jó igaz, azzal is lehet érezni, mármint fizikailag, főleg, ha az ember bevágja a könyökét. Vagy esetleg belevághatja a könyökét valaki másba, és akkor aztán mégiscsak könyökből cselekszik, a szó szoros értelmében. Szóval, mindenesetre… izé…
– Impulzív viselkedés – emlékeztette Celeste."
Volt még pár fontos szereplő azért a terítéken a két
szerelmes madárka mellett: Matt és Julie, például. Mindig gyanakodva állok
hozzá az olyan esetekhez, mikor régebbi főszereplők térnek vissza, mint
mellékszereplők, mert vannak a téren elég negatív tapasztalataim, itt viszont
szerencsére mindent rendben találtam. A nagy átlaggal (az általam eddig észlelt
nagy átlaggal, pontosabban…) ellentétben pár év alatt nem változtak meg úgy,
hogy csak a nevük emlékeztessen valamire, megmaradtak saját személyiségükben,
amit százezerszer megköszönök az írónőnek. Matt még mindig rém aranyos és
kocka, és továbbra is a jófej feliratos pólóit hordja, amit változatlanul
imádok.
„Távozz tőlem, Comic Sans! Velem van a Helvetica.”
Julie is megmaradt többnyire Julie-nak, meglehet,
kicsit érzékenyebb… na, ott kapásból lesokkoltam. SPOILER ALERT Mi az, hogy
Julie és Matt szakítottak? Miért? Hogyan? Mikor? És komolyan, mégis miééért?
Fel nem foghattam, hogy történt, de azért végig bántott. A Celeste által
megrendezett első hadművelet valahogy gondoltam is, hogy befuccsol, és igen, az
volt az a pillanat, mikor Julie-t túl érzelmesnek találtam, de végsősoron mégis
érthető volt a helyzet. Ő és Matt végül bőven eleget szenvedtek, így külön
örültem a boldog végkifejletnek, az a rész szerintem valami rém aranyos volt.
Szó szerint: el voltam tőle ájulva. Istenem, muszáj, hogy a jövőbeli saját
Justinom is így kérje majd meg a kezem! SPOILER ALERT VÉGE.
DE, azért a könyv reflektorfénye mégiscsak Celeste-n
van, hiába olyan önzetlen, hogy megosztotta az öregekkel is. Imádtam nézni,
ahogy végre kibújik a csigaházából, mivel azt már elmondtam, hogy a Justin-os
kapcsolatát mennyire szeretem, el kell áruljam, hogy az iskolai kapcsolatai is
mindig feldobtak. Már az elején nagyon megkedveltem Dallast, mikor alkalmam
nyílt rá, Zeke-t is, bár a maguk módján eléggé furák voltak. Épp ezért mindig
bántam, mikor Celeste visszahúzódott tőlük, olyankor hatalmas „miért?”-ek
jelentek meg a fejem fölötti gondolatbuborékban, mikor viszont nyitott, inkább „juhééé!” félék. Tetszett a lendülete,
mikor mindenkit meghívott magához, hogy segítsen az egyetemi jelentkezésekkel,
az pedig még jobban, ahogy meghálálták neki. Ennek a könyvnek minden percre
rendkívül édes volt – édes, de tömény arany.
Kedvenc karakterek:
Haha. Haha. Nos, nézzük csak… majdnem mindenki?
Celeste továbbra is, ő nálam örök kedvenc, példakép és legjobb könyves barátnő;
Justin egyértelmű, őt akarom gyermekeim apjának; Matt is esélyes a posztra;
Julie-t pedig nagyon bírom… szóval ja, a két gerlepár a kedvencem.
Kedvenc részek:
Tekintsünk el a szokásos dumámtól, hogy az egészet
mennyire imádtam, úgyis lejött már mindenkinek, hogy újabb kedvencet avattam,
mert egyszerűen zseniális volt, de azért a repülős részt kiemelném, egészen
onnantól, hogy a kiborult Celeste úgy döntött, koktélokban akarja kiélni a
lázadó kamaszkorát Matty-vel együtt. Ezen kívül minden Celestin (nem tudtam,
hogy van-e már közös neve a párnak, ha nem, most kreáltam) jelenetet imádtam (a
karácsonyfásat kiváltképp), meg mikor Matt megkérte Julie kezét. És ezen kívül
a könyv egészét. Csak a rend kedvéért szólok.
Kedvenc idézetek:
„- Most már felnőtt vagy, Matthew.
- Úristen, hogy mi vagyok? – zihálta a fiú, és
hadonászni kezdett. – Ez meg hogy történt? Mikor? Nem igazság!”
***
„- Jó, semmi gond. Egyáltalán nem bánom, ha elütnek
minket. De tényleg. Tök jó poén szombat este kórházba kerülni – motyogta Matt.
– Ott úgyse szoktak sokan lenni.”
***
„Mind furcsák vagyunk. Mindannyian. Nincs olyan
személy ezen a földön, akinek ne lenne valami furcsa jellegzetessége.”
***
„- Szeretlek, Matt. Fantasztikus báty vagy.
- Én is szeretlek téged. Csak légyszi, soha ne
csinálj belőlem konfettit!”
Borító: 5/5
A szokásos zsanéroktól eltekintve ez már nem az
előző két rész sablonjára épült, de mivel nem is hiszem, hogy az tökéletesen
passzolt volna hozzá, egyáltalán nem bánom; ez a visszafogott színvilágú,
letisztult borító még így, emberrel együtt is kiváló választás volt szerintem,
nem is illhetne más jobban Celeste könyvéhez.
Pontozás: 5/5*
Imádtam Julie történetét, Mattét, és már olvasás
előtt sem volt kétségem felőle, hogy Celestét is bolondulásig szeretni fogom, de végül mégis felülmúlta minden
várakozásomat. Lenyűgözött, elvarázsolt, segített és erőt adott, úgy, ahogy más
könyv még talán sosem – nem volt benne akció, vér, öldöklés, természetfeletti
és rejtélyek, mégis sokkal többet tartogatott magában. Ugye senkit sem lepek
meg azzal, hogy új kedvencet avattam?
Ha érdekel az értékelésem a sorozat előző kék kötetéről, IDE KATTINTVA elolvashatod őket! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése