Alessandra Torre - Sötét hazugságok

Előzetesen is bocsánatot szeretnék kérni azoktól, akik most valami nagy értékelésre várnak – fenn áll a „kedvencekről olyan nehéz beszélni” eset, úgyhogy megpróbálok mindent beleadni, de azért semmit sem ígérek.

Eredeti cím: Black Lies

Oldalszám: 376

Megjelenés: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (Rubin Pöttyös)

Ár: 2999 –

Létezhet szerelem, ha minden csak hazugság?

Brant:

Huszadik születésnapján már milliárdokat érő cég tulajdonosa. Három éve vagyunk együtt. Négyszer kérte meg a kezem. Négyszer kosaraztam ki.

Lee:

Füvet nyír, ha éppen nem háziasszonyokat döntöget. Nemcsak a keze és a szája ügyes, hanem a szerszáma is. Majdnem két éve futok utána. Azt nem tudom, hogy vajon tud-e róla, hogy ez így van.

Két férfit szeretek. Két férfival szeretkezem.

Csak tessék, ítélj el! Fogalmad sincs, hogy mivel jár a szerelmem.

Ha azt hiszed, hogy már hallottál ilyen történetet, akkor tévedsz.

Miután a napokban befejeztem ezt a könyvet, úgy érzetem nem leszek megint egy, hacsak valaki nem kapar fel a padlóról. Tudjátok, milyen ez a könyv? Földhöz vágott. Keményen. Aztán a változatos módszerekkel olykor gyorsan és fájdalmasan, majd lassan és kínozva lekaszabolta a karom. Majd a lábam. Apró darabokká hasított szét, elérte egy időre, hogy úgy érezzem, nincs értelme az életemnek. Nem dramatizálok, ez most tényleg, nagyon-nagyon komoly, ez a könyv a maga kegyetlen és drasztikus módján szerintem előre kiérdemelhetné tőlem az „Év Könyve” titulust, mert ehhez hasonló élményben még nem volt részem, és azt hiszem, nem is lesz.

A fülszöveget olvasva nem vártam semmit, igazán semmi különöset – sőt, egy időre az égre is emeltem a tekintetemet, annál a bizonyos „Ha azt hitted, hogy hallottál ilyen történetet, tévedsz.” mondatánál, ugyanis az egész tiszta hatásvadászatnak tűnt. A fülszöveg nem adott mást elsőre ezen, meg a beígért erotikán kívül, a borító sem fogott meg, ne is kérdezzétek, miért kezdtem neki. De hála a jó égnek, elkezdtem. És mellesleg igaza volt, tényleg nem hallottam még ilyen történetet, de most sikerült eléggé felkeltenie az érdeklődésem a témában hasonló művek, akár szakirodalom iránt.

Most komolyan. Képzeljetek el engem, a fantasy rajongót, amint szakkönyveket olvasok. A világ is kifordult a sarkából.

Pedig, mint mondtam már, abszolút nem vártam azt, hogy megváltsa a világot. Bár már a legelejét is élveztem, azt hittem ez minden, és én már azzal is egészen elégedett voltam. Egészen a kezdetektől feltűnt, hogy az írónőnek van tehetsége ahhoz, amit csinál, ügyesen bánik a szavakkal, és a még éppen csak kialakulófélben lévő történet is egészen megfogott, mert egyszerűen érdekes képet adott vissza a gazdagok életéről, s ennek az életformának a hátrányairól. Mindezt egy kissé sznob, de mégis kapásból rokonszenves főszereplőnővel, aki természetesen igénybe veszi, élvezi, és annak híján nélkülözi a luxust, lélekben mégis lázadozik a gazdagság és a velejáró formaságok ellen, ami látszik, hogy a családi harmóniát, békét, és feltétel nélküli szeretetet is akadályozza. Utólag visszagondolva igencsak érdekesnek találom, hogy míg az elején rendszerint olvastunk Layana szüleiről, ahogy haladt előre a történet, ők teljesen eltűntek belőle. Mindegy, itt nem ők a lényegesek, ugyanis nem kell sokat várni a mindent megváltoztató nagy találkozásig, mikor egy kellően felsőosztálybeli sznob összejövetelen összetalálkoznak a „Sorsfordító események” (ezt, mint tulajdonságot a Girl Online-ból szedtem, szerintem itt is nagyon megállja a helyét a kifejezés), Brant és Layana. Lana először igencsak gyanakodva, és rossz szemmel nézett erre a zseniális emberre, így nem mondhatom, hogy ez egy amolyan „szerelem első látásra” történet lenne, de az biztos, hogy a vonzalom, a kémia már a kezdetektől megvolt közöttük, nálam mégsem ez a kettő tette őket jó párossá. Tény, hogy a könyv egy részében a szex döntő szerepet játszik, de ez a történet egésze, a valódi mély kapcsolatok mellett teljesen lényegtelennek tűnik. Ugyanis Brant és Lana kapcsolata messze túlmutat a szexualitáson – ha definiálni akarom az igaz szerelmet, akkor minden konfliktus, hazugság, bonyodalom, titok ellenére ők azok, akikkel legjobban szemléltetni tudnám, mert ez a szerelem a fent említetteket mind elbírta. Ismerve Brant titkát, ha valaki nem szereti őt teljes szívéből, abban a pillanatban, hogy kiderült, lelépett volna. Lana nem tette. Bár sokszor érzi magát önzőnek, vagy éppen tűnik annak, ő végig harcol a férfi mellett, segíti, és minden erejével kitart mellette, erős és bátor, annyira, hogy nem tudom, akadna-e még valaki rajta kívül, aki így viselne el egy ilyen helyzetet. Brant ellenben úgy tűnik, nem tesz sokat – mivel nem tud a saját titkáról sem –, de egyszerűen minden szavából, gesztusából, nézéséből süt az őszinte szeretet. Végig láttam magam előtt az arcát, és szeretnivaló, gyenge, de zseniális emberét, aki hatalmas segítségre szorulna.

„Az igaz szerelem az embert meggondolatlanná teszi, kockázatokat és áldozatokat vállalunk miatta. Az igaz szerelem próbára teszi személyiségünk határait, arra késztet bennünket, hogy jobbá akarjunk válni, és harcoljunk az életünk biztos alapjaiért.”

Hogy azoknak, akik még nem olvasták a könyvet, ne lőjem le a poént, nem árulom el a könyv legnagyobb fordulatát, megpróbálok homályba burkolni minden mondatot… Hallottam már pár embertől, hogy ők tudták előre, de engem tényleg teljesen meglepetésként ért Brant titka, és úgy, mint egy hangosan csattanó pofon. Ha valamit nem gondoltam volna, akkor az ez – talán már azért sem, mert ez a téma nálam már nem Rubin Pöttyös kategóriába tartozna, hanem mondjuk Aranyba… valami lájtosabbra számítottam, ez viszont komoly, durva, és minden bizonnyal rengeteg kutatást igényel, arról nem is beszélve, hogy mennyire oda kellett miatta figyelni a regény apró részleteinek összeillesztésére, az írónőnek és szerintem az olvasónak is. Nálam legalábbis eljött az a pont mikor már elvesztettem a fonalat, és összezavarodtam Lee és Brant között, és miután le volt írva, hogy mi a helyzet velük, egyszerűen nem fogta fel a határos kiterjedésű emberi agyam, hogy ez hogy a lófittybe lehetséges. Persze magyarázatot adna, hogy mire fel Lana szent elhivatottsága, hogy megszerezze, és a sajátjának tudja Lee-t, miért mozgat meg minden követ, hazudik, csal, hogy elérje a célját, de ezt még érthetőnek is vélem a megfelelő magyarázattal, a legérthetetlenebb tényleg a végső összefüggés a két férfi között. A Branttel kapcsolatos érzéseim már leírtam, Lee ellenben még csak említettem – na, őt viszont egyáltalán nem bírom. Őt a legminimálisabban sem sikerült megkedvelnem, undorító volt, idegesítő, szexmániás és durva, még a kedvesség apró szikráját sem láttam benne, és azt, ahogy bemutatkozott, az sem feledtette el, hogy a végén olyan… olyan megtörtnek látszott. Nálam akkor is ő maradt a rosszfiú… természetesen osztozva a helyen… á, ide is megérkeztünk.

"Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha igazán szeretted volna az elsőt, nem szerettél volna bele a másodikba."

Szeretem ezt az idézetet, mert egyrészt gyönyörű, másrészt elképesztő, mekkora igazság (szívesen odadugnám azoknak az íróknak az orr alá, akik nem tudnak másban, csak szerelmi háromszögben gondolkodni). Ez alkalommal viszont éppen azért hoztam ezt a képet, mert a könyv éppen az ellenkezőjét bizonyítja - ebben az esetben semmi sem állhatna távolabb a "háromszög" okától. 

Jillian… na, ő az, akire abszolút nem akarok sok szót pazarolni, gyorsan két mondat, aztán befejezem. Jillian Brant nagynénje – ha jól emlékszem –, de lényegében egy anya szerepkörét látja el a férfi felett, mint a titkának egyetlen tudója – egészen addig, míg megérkezik Layana. Ekkor éreztem magam sokkal biztosabbnak, egyre biztosabbnak és biztosabbnak – de mostanáig megerősítetlenül gyanakvónak – a férfihoz fűzhető érzelmeivel kapcsolatban… Tény, családtag. De akkor is, volt egy olyan szűnni nem akaró érzésem, hogy ő szó szerint szerelmes Brantbe. Nos, vagy ez, vagy csak élvezi, hogy ahogy egyengeti a dolgait, dolgozik a céggel, lassan kizsigerelheti, élvezi, hogy uralma van felette, amivel úgy tűnik, azt hiszi, mindent megtehet. Úgy kezdte, mint egy negatív karakter, és úgy végezte, mint egy elmebeteg, számító kis dög. Egyértelművé vált, hogy az intézkedéseinek mind semmi köze Brant egészségéhez és megóvásához. Mert azzal csak Lana törődik.

Alkotóértékelés: 5/5*

Az írónőnek eddig csak a Black Lies – Sötét hazugságok című műve jelent meg magyar fordításban, és én is csak ezt olvastam eddig tőle, de ez alapján is sikerült már pár dolgot leszűrnöm. Egy, Alessandra Torre méltó rá, hogy a kedvenc íróim között emlegessem. Kettő, mesterien bánik a betűkkel, szépen, ízesen, mégis könnyeden fogalmaz. Három, képes a semmiből valamit csinálni – konkrétan egy mezei kis szerelmes sztoriból egy rendkívül különleges és egyedülálló történetet faragott, komolyat, sokkolót és könnyfakasztót, mindezt kisbabák, halottak vagy bántalmazott emberek nélkül. Egy rossz szóval sem illetném a munkáját, mert egyszerűen mindenre figyelt, mindenre körültekintően írta meg a regényt, és én minden oldaláért hálás vagyok neki.

Kedvenc karakterek:

Kedveltem Layanát, és nagyon erős karakternek tartom, de nálam itt egy ember a könyv abszolút kedvence, az pedig Brant. Attól kezdve, hogy először megjelent, azon át, hogy kiderült a titka. Minden percben egyre jobban megszerettem, és per pillanat az a legnagyobb bánatom, hogy nem olvashatok tovább egy ilyen érdekes és különleges emberről mint ő.

Kedvenc részek:

Lassan megfojtom magam, amiért mindig felteszem ezt az idióta kérdést, holott már annyi alkalommal bizonyítottam nektek is, magamnak is, hogy nem tudok rá válaszolni az esetek nagy százalékában. Ez a könyv tömény arany, nem, még értékesebb, talán gyémánt. A lényeg, hogy nem volt perce, amit ne élveztem volna, de ez az élvezet és izgalom is a cselekménnyel együtt fokozódott bennem, így egyre jobban is tetszett.

Kedvenc idézetek:

„Sok zsenit ismertem. Stanford tele volt velük, így minden gyártmányt és típust kitapasztaltam, és a legnagyobb részüket ki is ismertem. Egyesek születésüknél fogva kiváló intelligenciával, de nulla szociális készséggel voltak megáldva. Aztán volt a felvágós bizonytalanok tábora, akik úgy tettették a magabiztosságot, hogy minden adandó alkalommal információ-csemegéket öklendeztek fel. De a leginkább idegesítő típus a csendes volt, aki csak figyel, a legapróbb jellemvonásaidat is feljegyzi, és később elemzésnek veti alá. Az a típus,akivel most egy kocsiban ültem.”

***

„Az új mantrám az volt, hogy azt teszem, amire vágyom, és nem azt, amit a társadalom elvár, vagy akar.”

***

„Ha igazán szeretsz valakit, nem léphetsz le csak úgy. Függetlenül attól, hogy mit csinál a párod. Függetlenül attól, hogy milyen hazugságok hagyják el a száját, mit tesz a teste, te szorosan a hajója árbocához kötöd magad, és megesküszöl, hogy ott maradsz, akármilyen is a széljárás. Hagyod, hogy a szél oda fújjon téged, ahová akar. Még akkor is, ha minden összeomlik. Még akkor is, ha az a hely darabokra szaggat téged, és minden jót megöl benned.”

***

„Hazugságok nélkül, titkok nélkül… jobb, mint bármikor korábban. Megtörök a teste alatt, és a szívem utolsó darabkáját is ennek a férfinak ajándékozom. Ennek a bonyolult, összetett, okos férfinak. Övé lett a lelkem.”

Borító: 5/?

Ezzel bajban vagyok, főleg, mivel kritikus szemmel csak azután merten nekiállni, elgondolkodni rajta, miután elolvastam, ergo a tartalom teljes befolyásoltsága alá kerültem. Sokszor láttam korábban is, és nem nyűgözött le, de visszagondolva ez csak azért volt, mert túlságosan erotikus. De – főleg, miután mostanában került leleplezésre a Testcsel borítója, ami szintén túlfűtött, de még ízléstelen is – meg kell hagyni, annak igényes, és úgy összességében nem mutat olyan rosszul.

Pontozás: 5/5***

Annyiban már biztos vagyok, hogy nem fogok az életben még egy ilyen könyvet olvasni. Sok lesz, ami tetszeni fog, olyan is, ami egyenesen imádok majd, és a kedvencemmé avatom, de még egy ilyennel sosem fogok találkozni. Már nem tudok mást mondani, mindent, amit lehetett, el tudtam, az már elmeséltem nektek ebben a posztban, már csak annyit mondanék, hogy olvassátok el. Nem köríteném azzal, hogy kinek ajánlom, hogy mire készülj fel, csak annyi, hogy olvasd el. Megbánni biztosan nem fogod.

Jessica Park - Celeste bolondulásig

Eredeti cím: Flat-Out Celeste

Sorozat: Flat-Out Love 2.

Oldalszám: 360

Megjelenés: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (Rubin Pöttyös)

Ár: 2999 -

A végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik, mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint direkt távol tartani magát mindenkitől.

De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán nem lesz baj.

Justin Milano, a másodéves, szintén különc egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a segítségét.

Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből, szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.

Ez a könyv már megint hihetetlen magasságokba emelt. Mintha Jessica Park ezen sorozatának minden részével azt volna hivatott igazolni, hogy igenis, az életnek van értelme, még akkor is, ha úgy érezzük, semmi sem nehezebb nála. Még az elérhetetlen célnak tűnő boldogságot is sikerült úgy meglebegtetnie az ember szeme előtt, hogy végre képesek legyünk felvenni a küzdelmet, és harcolni érte, mert muszáj, hogy létezzen valahol, és muszáj, hogy megtaláljuk. Én legalábbis ezt éreztem.

Amit talán a legjobban szeretek a sorozatban az az, hogy minden szereplője egyéniség, nem egy kivágott sablongyártott utánzat, hanem teljesen egyedi és egyedülálló. Egyrészt nagyon magasra teszi velük a lécet, másrészt éppen ellenkezőleg, mert eléri, hogy az embernek nem kell reménytelenül rocksztárok, badass félistenkinézetű pasik után epekednie, mert pár óra alatt bele lehet szeretni akár a kocka Matt Watkinsba is, aki bár a maga nemében tökéletes, mégis elérhető. Nem tudom, ez így most mennyire volt érthető, igazból csak azt akartam mondani, hogy nem egy elrugaszkodott emberképet ad, amilyet soha a büdös életben nem fogsz találni, hanem valami egyszerű, hétköznapi, mégis különlegest, akiben akár bele is futhatsz a suli folyosóján.

Mivel már az előző két részben is Celeste volt az egyik legnagyobb kedvencem, külön örültem, hogy tovább olvashatom az ő történetét. Különös volt szinte felnőttként látni, hiszen még tizenhárom éves korában is csak kislánynak tudtam elképzelni, mindenesetre ezzel most már nem akadt problémám. És, most gimnazistaként sokkal inkább éreztem egy párhuzamot Celeste és önmagam között. Kisebb részletektől eltekintve osztozom a helyzetében, éppen erre értettem korábban, hogy erőt adott. Sokkal többet használt, mintha bárkivel beszélnék a problémáimról, egyszerűen csak meglebegtetett valami olyat a szemem előtt, amit szeretnék elérni, és mivel megmutatta, hogy igenis lehet ilyen hátrányos helyzetből indulva is győzni, reményt adott. Celeste különc volt, furcsa, modoros és zárkózott, akinek különös személyiségéből adódóan nem akadtak barátai. A könyv során nem egyszer tett kísérletet rá, hogy valami teljesen más szerepet adjon, mintha sokkal lazább lenne például, de emlékszem, mennyire kellemetlenül éreztem magam a helyette is. És magamat is így szoktam érezni, mikor megpróbálok más lenni, mint aki vagyok, megpróbálok elejteni egy olyan megjegyzést, ami viccesnek tűnhet, az én számból mégis inkább furcsa. Celeste egyedül volt. Aztán hirtelen jött valaki, aki elfogadta úgy ahogy volt, minden különcségével együtt, sőt, azokat is szerette benne.

Jó, tény, hogy Justin sem egészen mindennapi jelenség. Ő az a srác, aki olyan sebességgel beszél, és váltogatja a témákat, hogy lehetetlen követni, akinek valamiről valami egészen más jut eszébe, aki szemrebbenés nélkül képes jelenéktelen dolgokból hatalmas kérdés kreálni, vagy őrültségeket beszélni. 

"A fiú energiája és élénksége Celeste-et Tigrisre emlékeztette a Micimackóból."

Én ezt egészen bájosnak találtam. Mégis ki a francnak kell egy vad motoroscsávó, kemény dumával,  egy jóképű vámpír vagy Illéa hercege (amiket most mondok, természetesen később őrült bűntudat közepette meggyónom, ugyanis de, én is bolondulok mind Maxon hercegért, vagy egy vámpírért és a motor is nagyon bejön, azzal együtt, aki rajta ül), mikor kaphat egy Justint? Ha reálisan belegondolok, hiába suttogtam el nektek előbb nagy csendben, hogy az említett sztereotip „rossz” pasitípusok is bejönnek, nekem mégiscsak jobban kellene a való életben valaki olyan, mint Justin. Kicsit nehéz eset, mégis sokkal könnyebb vele az élet. Szóval felvettem az öt éves terveim listájába, hogy megtaláljam a saját Justinomat.

"– Pedig az impulzív viselkedés tök jó – mondta erre Justin. – Azt jelenti, hogy az ember zsigerből cselekszik. Vagy szívből. Vagy ilyesmi. Szóval valamelyik fontos testrészéből. Nem, mondjuk, a könyökéből, vagy valami. Persze mind nagyon bírjuk a könyökünket, mert alkalmas arra, hogy oldalba bökjünk másokat, ha nem viselkednek rendesen, de mégsem hangzik ugyanolyan jól, hogy az ember könyökből cselekszik, igaz? Hiszen a könyökünk nem is tud érezni. Jó igaz, azzal is lehet érezni, mármint fizikailag, főleg, ha az ember bevágja a könyökét. Vagy esetleg belevághatja a könyökét valaki másba, és akkor aztán mégiscsak könyökből cselekszik, a szó szoros értelmében. Szóval, mindenesetre… izé…
– Impulzív viselkedés – emlékeztette Celeste."

Volt még pár fontos szereplő azért a terítéken a két szerelmes madárka mellett: Matt és Julie, például. Mindig gyanakodva állok hozzá az olyan esetekhez, mikor régebbi főszereplők térnek vissza, mint mellékszereplők, mert vannak a téren elég negatív tapasztalataim, itt viszont szerencsére mindent rendben találtam. A nagy átlaggal (az általam eddig észlelt nagy átlaggal, pontosabban…) ellentétben pár év alatt nem változtak meg úgy, hogy csak a nevük emlékeztessen valamire, megmaradtak saját személyiségükben, amit százezerszer megköszönök az írónőnek. Matt még mindig rém aranyos és kocka, és továbbra is a jófej feliratos pólóit hordja, amit változatlanul imádok.

„Távozz tőlem, Comic Sans! Velem van a Helvetica.”

Julie is megmaradt többnyire Julie-nak, meglehet, kicsit érzékenyebb… na, ott kapásból lesokkoltam. SPOILER ALERT Mi az, hogy Julie és Matt szakítottak? Miért? Hogyan? Mikor? És komolyan, mégis miééért? Fel nem foghattam, hogy történt, de azért végig bántott. A Celeste által megrendezett első hadművelet valahogy gondoltam is, hogy befuccsol, és igen, az volt az a pillanat, mikor Julie-t túl érzelmesnek találtam, de végsősoron mégis érthető volt a helyzet. Ő és Matt végül bőven eleget szenvedtek, így külön örültem a boldog végkifejletnek, az a rész szerintem valami rém aranyos volt. Szó szerint: el voltam tőle ájulva. Istenem, muszáj, hogy a jövőbeli saját Justinom is így kérje majd meg a kezem! SPOILER ALERT VÉGE.

DE, azért a könyv reflektorfénye mégiscsak Celeste-n van, hiába olyan önzetlen, hogy megosztotta az öregekkel is. Imádtam nézni, ahogy végre kibújik a csigaházából, mivel azt már elmondtam, hogy a Justin-os kapcsolatát mennyire szeretem, el kell áruljam, hogy az iskolai kapcsolatai is mindig feldobtak. Már az elején nagyon megkedveltem Dallast, mikor alkalmam nyílt rá, Zeke-t is, bár a maguk módján eléggé furák voltak. Épp ezért mindig bántam, mikor Celeste visszahúzódott tőlük, olyankor hatalmas „miért?”-ek jelentek meg a fejem fölötti gondolatbuborékban, mikor viszont nyitott,  inkább „juhééé!” félék. Tetszett a lendülete, mikor mindenkit meghívott magához, hogy segítsen az egyetemi jelentkezésekkel, az pedig még jobban, ahogy meghálálták neki. Ennek a könyvnek minden percre rendkívül édes volt – édes, de tömény arany.

Kedvenc karakterek:

Haha. Haha. Nos, nézzük csak… majdnem mindenki? Celeste továbbra is, ő nálam örök kedvenc, példakép és legjobb könyves barátnő; Justin egyértelmű, őt akarom gyermekeim apjának; Matt is esélyes a posztra; Julie-t pedig nagyon bírom… szóval ja, a két gerlepár a kedvencem.

Kedvenc részek: 

Tekintsünk el a szokásos dumámtól, hogy az egészet mennyire imádtam, úgyis lejött már mindenkinek, hogy újabb kedvencet avattam, mert egyszerűen zseniális volt, de azért a repülős részt kiemelném, egészen onnantól, hogy a kiborult Celeste úgy döntött, koktélokban akarja kiélni a lázadó kamaszkorát Matty-vel együtt. Ezen kívül minden Celestin (nem tudtam, hogy van-e már közös neve a párnak, ha nem, most kreáltam) jelenetet imádtam (a karácsonyfásat kiváltképp), meg mikor Matt megkérte Julie kezét. És ezen kívül a könyv egészét. Csak a rend kedvéért szólok.

Kedvenc idézetek:

„- Most már felnőtt vagy, Matthew.

- Úristen, hogy mi vagyok? – zihálta a fiú, és hadonászni kezdett. – Ez meg hogy történt? Mikor? Nem igazság!”

***

„- Jó, semmi gond. Egyáltalán nem bánom, ha elütnek minket. De tényleg. Tök jó poén szombat este kórházba kerülni – motyogta Matt. – Ott úgyse szoktak sokan lenni.”

***

„Mind furcsák vagyunk. Mindannyian. Nincs olyan személy ezen a földön, akinek ne lenne valami furcsa jellegzetessége.”

***

„- Szeretlek, Matt. Fantasztikus báty vagy.

- Én is szeretlek téged. Csak légyszi, soha ne csinálj belőlem konfettit!”

Borító: 5/5

A szokásos zsanéroktól eltekintve ez már nem az előző két rész sablonjára épült, de mivel nem is hiszem, hogy az tökéletesen passzolt volna hozzá, egyáltalán nem bánom; ez a visszafogott színvilágú, letisztult borító még így, emberrel együtt is kiváló választás volt szerintem, nem is illhetne más jobban Celeste könyvéhez.

Pontozás: 5/5*

Imádtam Julie történetét, Mattét, és már olvasás előtt sem volt kétségem felőle, hogy Celestét is bolondulásig szeretni fogom, de végül mégis felülmúlta minden várakozásomat. Lenyűgözött, elvarázsolt, segített és erőt adott, úgy, ahogy más könyv még talán sosem – nem volt benne akció, vér, öldöklés, természetfeletti és rejtélyek, mégis sokkal többet tartogatott magában. Ugye senkit sem lepek meg azzal, hogy új kedvencet avattam? 

Ha érdekel az értékelésem a sorozat előző kék kötetéről, IDE KATTINTVA elolvashatod őket! :)