Elle Kennedy - A baklövés (Off-Campus 2.)

„Az elkövetkező pár évben valószínűleg úgy fogom érezni, mintha egy sötét alagútban tévelyegnék, de az alagút végén ott a fény. És amíg velem vagy, addig odabent is világosság lesz. Nélküled viszont csak a sötétség marad.”

Eredeti cím: The Mistake

Sorozat: Off-campus 2.

Oldalszám: 350

Megjelenés: 2017

Kiadó: Könyvmolyképző (Rubin Pöttyös)

Ár: 3199 –

A ​srác nem csak a pályán szeret játszani…

De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát…

A srác nem csak a pályán szeret játszani…

Az egyetemista John Logan bármelyik lányt megkaphatja. A hokicsapat sztárjaként az élete csupa buli és csajozás, ám lefegyverző mosolya és laza stílusa valójában csak álca, amivel a diploma után rá váró évek miatti keserűségét leplezi. Szexi kalandja az elsőéves Grace Iversszel egy időre feledteti vele a gondokat, de egy meggondolatlan lépés miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt.

De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát…

A rosszul sikerült első év után Grace immár idősebben és érettebben tér vissza a Briar Egyetemre. Úgy érzi, végre sikerült elfelejtenie a nagyképű hokist, akinek majdnem odaadta a szüzességét. Már nem az a szende, csendes kislány, akit Logan annak idején megismert. Ha a srác azt hiszi, hogy ő is engedelmesen hanyatt vágódik neki, mint a többi csaj, hát nagyon téved. Ha vissza akarja kapni, küzdjön meg érte! Ezúttal Grace veszi kezébe az irányítást… és nem lesz szívbajos.

Ennyi volt… végeztem John Logannal – na persze nem a szó szoros értelmében –, viszont képtelenségnek érzem, hogy szó nélkül hagyjam, mennyi felesleges tökölésre és mérlegelésre pocsékolt idő előzte ezt meg. Elle Kennedy neve már nem volt számomra ismeretlen, ilyen alapon pedig felhatalmazottnak éreztem rá magam, hogy komoly elvárásokkal és észben tartandó kihívásokkal ruházzam fel: a Papír hercegnős bukta után a résnyire szűkült szemű kritikus nézésemmel lestem, vajon helyre bírja-e hozni a belé vetett bizalmamon esett csorbát, ezzel egyidőben pedig vártam, hogy tartsa szépen Az üzlet színvonalát, mi több, szárnyalja túl. Egy szó, mint száz: feladtam a leckét.

Szerencsére végül a megfelelő pillanatban került a kezembe, szigorúan, mint kikapcsolódás és lazítás, és e téren elégedett is vagyok… ám ha a teljes, átfogó képet nézem, kettős érzésekkel tekintek vissza A baklövésre. Egyszerre volt bájos, vicces és magával ragadó, olykor mégis kevésnek éreztem, mintha néhol üres oldalakat pörgetnék végig. Vártam volna valami nagyobb csavart, jelentőségteljesebb, meghatározóbb pillanatokat, valami ütősebb belső sztorit, amire megéri odafigyelni… mindezt úgy, hogy az írónő pedig igenis beletette magát a történetbe. Szépen felépítette a karaktereink hátterét, hagyott időt a nagy szerelemnek kibontakozni, és persze elég akadályt is gördített az útjukba, hogy ne legyen az élet olyan egyszerű, de mégis, egy idő után elkezdtem úgy érezni, mintha egyhelyben toporognánk. Volt egy pont, ahol már nem volt elég sem Grace sértett büszkesége, sem Logan rettegése a jövőtől – valami új, valami pezsdítő kellett volna még, ami kicsit megpörgeti az eseményeket. Nem mondom, hogy így nem élvezhető, de nekem volt némi hiányérzetem.

Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a történet nyitánya kifejezetten ütős – emellett beigazolja valamennyiünk Az Üzletben felmerült gyanúját.

„Szar ügy, ha az ember a legjobb barátja csaja után ácsingózik.”

Bizony, nagy szívás… ezt már tudhattuk – vagy legalábbis sejthettük – az előző kötetben Logan Hannah-ra vetett álmodozó pillantásaiból, most pedig kimondottan az ő szemén keresztül láthattuk, milyen egy ilyen kellemetlen, láthatatlan szerelmi háromszög kapcsolaton kívülre eső tagjának lenni. Bizonyára nem ritka egy ilyen felállás, mégsem emlékszem, hogy túl sok könyvben fedeztem volna fel eddig ilyen helyetet, így ez a maga módján újdonságként hatott rám. Kifejezetten jónak és érzékletesnek éreztem ennek a szálnak a felépítését, az írónő gondosan közvetítette Logan érzelmeit, fájdalmát és gyötrődését, a megszállott felejteni akarásával egyetemben, amit bár nem a lehető leg… khm, etikusabb módon tett, a lelke mélyén az ember mégis megérti őt. Mellesleg, nyilván nem ő az első pasi, aki más csajokkal akarja elterelni a figyelmét A Lányról. Van ilyen…

És először úgy tűnik, női főszereplőnk, Grace sem lesz ennél több noha a pocsék fülszövegírásnak köszönhetően tökéletesen tudhatjuk az ellenkezőjét, na de mindegy is. Kiváltképp ha összerakjuk a képet, miszerint Logan egy hoki- és szexisten, Grace pedig egy kissé ügyetlen és átlagos lány, aki valamiért megszállottan szeret olyan bizarr dolgokról beszélni idegenekkel, mint amilyenek a hírhedt sorozatgyilkosok. Hm… azt mondtam volna, hogy átlagos?

Grace karaktere az igazat megvallva megtestesítené a new adult könyvek alapvető elvárását, miszerint mindenkinek tudni kell magát belehelyezni az adott szereplő bőrébe – és mint azt már számtalan regény során megfigyelhettük, erre a szürke kisegér prototípus a legtesthezállóbb. Ennek megfelelően a lány értelmes, ellenben kissé ügyetlen, külsőre sem egy nagy durranás, a népszerű barátnője árnyékában él, és annak rendje s módja szerint kínosan viselkedik helyes pasik közelében… mégis, van benne valami plusz. Grace meglehet sok tekintetben unalmas és klisébe hajló, a történet során folyvást igyekszik bebizonyítani, hogy több ennél. Jó értelemben véve, de kicsit bolond… elvégre komolyan, ki kezd el valakinek csak úgy sorozatgyilkosokról beszélni? Elég fura… de egyedi, amit szimpatikusnak találtam, valami érthetetlen módon. A kedvencem azonban az lett, ahogy hiába súgott mást a szíve, hiába gyengült el a lába meg minden ilyen romantikus vacak, mégis volt tartása, mégsem adta be a derekát az első adandó alkalommal. Valljuk csak be, Logan vonzerejét ismerve ez nem lehetett egyszerű, talán még egy akkora pofon után sem, amit történetük kezdete okozott számára… mégis, megrázta magát, és felszegett fejjel lépett tovább, büszkén. Nem a hokikirály John Logan ezredik lelkes rajongójaként. És bár meg volt írva szépen a csillagokban ennek a kettőnek a happy endje, tetszett, hogy addig vezetett egy bizonyos út, nem a semmiből született egyik percről a másikra egy bazinagy szerelem.

Eleinte barát-félék. Egyértelmű kémiával kettejük között, és egy fokozatosan kialakuló érdeklődéssel a másik irányában – épp annyival, hogy ha valamelyikük betoppan egy buliba, tudni akarja, vajon a másik is ott van-e valahol, vagy ha Grace befekszik az ágyába filmet nézni, várja, hátha jön Logan is. Ez a kötelék egyszerre totál édes és idilli, valamint roppant életszerű a maga lassú kibontakozásával… egészen addig, míg Logan nem tesz valami hülyeséget. Igazából ez tekinthető a regény fordulópontjának; következik egy kisebb törés és időkihagyás, a sérelmek és elszúrt lehetőséget ízlelgetése és önmaguk összekaparása a földről, miután rájöttek, hogy valamit mégiscsak jelentett számukra a másik. Természetesen Logan Hannah-problémája is egy csapásra megoldódik, amit még nem igazán sikerült eldöntenem, hogy érthetőnek, amolyan megvilágosodásnak tekintek, vagy egyszerűen nevetségesnek, mintha csak le akarta volna tudni az írónő az adott szálat.

Innen indul az igazi küzdelem: ugyanis míg korábban tét nélkül élvezték egymás társaságát, ezúttal már mindketten érzik, mennyi vesztenivalójuk van. Grace-nek leginkább a büszkesége, Logannek maga a lány, aki lassan de biztosan egyre inkább belopja magát a szívébe a furcsaságával, a folytonos elutasításaival, éles nyelvével, meg persze a kihívásaival, amelyekkel Logan szándékait deríti fel. Ezekért örömmel osztogatnám a jutalom pirospontokat, kifejezetten aranyos jeleneteket szültek Grace újabb meg újabb próbatételei – melyek Logan részéről pedig hatalmas bizonyítások voltak arról, hány követ képes megmozgatni a lány kedvéért.

Annak ellenére, hogy két teljesen eltérő személyiség, tökéletesen passzoltak, kiegészítették egymást – ezt a boldogságot pedig mindketten nagyon megérdemelték már, mi több, szükségük is volt rá. Logannek különösen. Bár Grace sem volt semmi a maga módján, a mélyebb hátteret ezúttal Logan kapta, s meg is sínylette minden percben. Úgy érzem, kellett a történetbe ennek a szálnak az ereje, ellenben nem bántam volna, ha az írónő kicsit alaposabban kibontja, ezáltal komolyabban is veszi, mert ilyen felületesen érintve a témát kissé elnagyoltnak éreztem a bemutatását. Egyszerre kavargott tőle bennem a megértés, együttérzés, valamint az értetlenkedés – elvégre a karakterek által felvázolt helyzet erősen sarkított. Semmi sem lehet ennyire fekete vagy fehér. A helyzetet pedig tovább rontotta a megoldása, ami… jól van, örülünk, mert mindenki örül, de a valószínűsége még romantikus regényhez mérten is alacsony.

Könnyedén úgy tűnhet, mintha nem szerettem volna a történetet… igazából pedig csak a befejezése és az olykor fellépő üresjáratok szúrták a szemem, ezektől eltekintve újfent rendkívül jól szórakoztam. Az írónő humora a régi, és különösen értékelem, ahogy ezzel játszik a szereplői felépítésekor is. Mindannyian megkapják a sajátos, egyedi stílusukhoz passzoló humort, mindenkin van miért nevetni, hol a helyzetek miatt, amikbe keverednek, hol a felvágott nyelvükből, esetleg túlméretezett egójukból kifolyólag.

„Mivel 100%-ig biztos vagyok a heteroszexualitásomban, még azt is megkockáztatom, hogy melegként nemcsak kefélni akarnék Garrett Grahammel, de gondolkodás nélkül hozzá is mennék.”

Kedveltem tehát a főszereplőket – bár sajnos nem jobban, mint a sorozat első kötetében… de Loganhez hasonlóan én is Team Garrett vagyok eddig xd –, a mellékszereplőkért viszont egyenesen bolondultam olykor… nagyon ütős húzás az írónőtől, ahogy teret hagy egyaránt az előző párosunknak s a többi hokis szépfiúnak… ezek által a jelenetek által megismerheti őket annyira az olvasó, hogy tűkön ülve várja az ő részüket is. Mert talán nem csúcskategória a sorozat… nem váltja meg a világot, meg semmi ilyesmi, viszont megnevetett, szórakoztat, ellazít… a kikapcsolódás és boldogság pedig rendkívül addiktív.  

Mindent összevetve ajánlom a könyvet azoknak, akik otthonosan mozognak ebben a romantikus, kissé erotikus műfajban, és jó humorú, gördülékeny olvasmányt keresnek egy kikapcsolódós szombat délelőttre. Természetesen különösképp ajánlom azoknak, akik Az üzlet révén már beleszerettek Garrett és Hannah történetébe – a folytatás ez esetben kötelező –, de azoknak is nyugodtan nyomnám a kezükbe, akik még nem ismerik a sorozatot, ugyanis az előzmények ismerete nélkül is jól érthető és élvezhető. Hoki- és sorozatgyilkos-rajongók előnyben! xD

Kedvenc karakterek:

Nehéz kérdés, ugyanis Ramonán kívül kábé mindenkit kedveltem… úgyhogy no offense, amiért nem említek minden csodálatosan bolond embert, aki közel került hozzám ez alatt a 350 oldal alatt, de ez van, választani kell, én pedig nőből vagyok… úgyhogy talán senki sem lepődik meg, ha a négy hokis szépfiú felé hajlok. Garrettet már az előző rész során megszerettem, Logant is egészen kedveltem – habár az előbbinél úgy érzem kevésbé –, és Tucker meg Dean jelenetein is sokat röhögtem. Eszméletlenek a srácok, úgyhogy várom már, hogy az ő történetüket is megismerjem.

Kedvenc részek:

Egyenesen következik a kedvenc karaktereim listájából, hogy minden olyan rész a kedvencemmé vált, ahol a fiúk négyen együtt bandáztak: oltogatták egymást, röhögtek, nagyon pasik voltak, de rendkívüli módon szórakoztattak.

Kedvenc idézetek:

„Mi a fene ütött az emberekbe? Hogy képzelik, hogy bármilyen bántó gusztustalanságot kilőhetnek a nagyvilágba, tekintet nélkül mások érzelmeire? Már nem is a pletykafészkekre vagyok a legdühösebb, hanem az internet feltalálóira, akik ekkora fegyvert adtak a világ seggfejeinek a kezébe. Most aztán boldog-boldogtalan szabadon köpködheti az epét. Rohadt internet”

***

„Dobj el mindent, amitől üresnek érzed magad! Szórakozz Hozd rendbe a dolgokat azzal a lánnyal, ha az tesz boldoggá. Hagyd abba a siránkozást, és az utolsó cseppig élvezd ki az utolsó évedet!

– Nem siránkozok.

– Lehet, de mást sem nagyon csinálsz.”

***

„ – Csak azért, mert a nevem kegyet jelent, még nem lehet egy sütivel megvásárolni.

– Ez jó volt.

– Nem vicceltem. Ez szimpla etimológia. […]

– Etimológia? Imádom, amikor csúnyán beszélsz.”

***

„A legjobb barátok együtt szenvednek, vagy sehogy.”

***

„Nem bízom azokban, akiknek a keresztneve is vezetéknév.”

Borító: 5/5

Tudom… alapból nekem sem eseteim az efféle félmeztelen-pasis borítók… de nézzetek csak rá! Ennek hogyan állhatnék ellen? Nem tudom mennyiben más a többi hasonlónál, de valami muszáj legyen, mert ezzel a borítóval egyszerűen szerelembe estem első… hát, mondanám hogy tapintásra, de nem akarok semmi kétértelmű gondolatot ébreszteni senkiben. xD A kép vonzó, bejön a fekete-fehér kivitelezés, és az a kis szín, amit a címmel sikerült belecsempészni. Még ha nem is csípem a lilát… itt valahogy jól mutat. Az egész… nyálcsorgatós.  Nagyon.

Pontozás: 5/4

Nem rosszindulatból, de úgy alakult, hogy kritikával vegyes kíváncsisággal álltam neki újból egy Elle Kennedy kötetnek: Az üzlet alatt ezerrel trükközött, hogy egy rakat kliséből valami igazán király dolgot építsen fel, s vártam, vajon tartja-e a szintet, vagy elvérzik ezúttal. Megint ő nyert – én pedig rájöttem, hogy ideje feladnom, és egész egyszerűen csak átadnom magam annak a vonzó, s humorban bővelkedő utazásnak, amit kínál. A baklövés újfent megmutatta, hogy ütős stílussal és szerethető szereplőkkel még a semmiből is lehet valami, mert ugyan a történet maga nem mond újat, a gördülékeny fogalmazásmód, a könnyed humor és helyzetkomikum, s az egyszerre erős és sérülékeny, komoly és vicces karakterek mellett könnyen repül el egy teljes délután, mikor végül azon kapod magad, hogy végeztél is. Tény, hogy nem a legmélyebb sorozat, de kikapcsolódásnak elsőosztályú, úgyhogy várom, hogy megkaparinthassam annak az eszement Deannek a kötetét – majd persze a csapat utolsó tagjáét, Tuckerét is. Ajánlom!

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!