Kockák, country, szerelem | Jennifer Salvato Doktorski - Lángra lobbant nyár

„Általában nem szoktam a nyári szünet első napját ideiglenes távoltartási határozattal indítani.”

Eredeti cím: How My Summer Went Up In Flames

Oldalszám: 272

Megjelenés: 2016

Kiadó: Móra Könyvkiadó (LOL könyvek sorozat)

Ár: 2299 –

Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara. A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében. Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása). Vagy mégis? Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot. Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat…

Emlékszem, amint megláttam molyon a könyvet a várható megjelenések között, totál fellelkesültem… bevallom az első gondolatom felszínesen az volt, hogy „Istenem, ott a LOL jelzés a sarkában, a borítója mégis meseszép – csoda történt, emberek!”, de aztán elolvastam a fülszövegét, és az is megvett egy pillanat alatt. Szóval tűkön ülve vártam már a megjelenését, és miután végre megvettem, csak azt vártam, hogy hazaérjek végre, és elkezdhessem olvasni.

Őszintén – épphogy nekifutottam, és úgy éreztem, most nagyon pofára estem. Kérdezték páran molyon, hogy hogy tetszik, én pedig nem győztem nagy mosolyt varázsolni a képemre, hogy ne azt írjam be válasznak, hogy „sz/r ez, kérem szépen”, szóval maradtam annál a verziónál, hogy nem túl meggyőző, de hátha lesz még jobb is. Mellesleg a mondat ez utóbbi része tényleg így igaz, reménykedtem, hogy idővel sokkal könnyebben megbirkózok majd vele… Magamra sem ismerek mostanában, annyit pozitívkodok, de úgy látszik, meg is van az eredménye…

Ez a  könyv ugyanis… *dobpergés* „én mondom, hogy ferge – most figyelj! Az allergia nem akadály, mert ami most jön, az nem tejes, hanem – teges! Fergeteges!” /by Barney Stinson/ Ezt az idézetet már egy ideje el akartam lőni.

Szóval ja, a kezdeti unalmam és szenvedésem mondhatni totálisan a visszájára fordult, ráadásul észre sem vettem, de a főszereplő, akit egyik pillanatban még utáltam, hirtelen felkerült a kedvenc női karaktereim közé. Bezony. Ezen akarjatok kiigazodni.

Eleinte az egészet olyan… nem is tudom, túlságosan LOL-osnak éreztem, pontosabban már a LOL könyveknél is LOL-abbnak, ha értitek mire gondolok. Fárasztott. Adott volt egy bedilizett exbarátnő, aki felgyújtja a volt barátja kocsiját – még ha nem is egészen szándékosan –, mindez után pedig mániákusan zaklatja… Ja, ez lenne Rosie, a némileg zakkant főszereplő, aki a nyarat az átlag tinédzserektől eltérően egy bájos kis távoltartásival kezdi. Szóval mindent összegezve: itt ez az őrült csaj, aki zaklatja az exét, leírja az okos srácokat, mindenen problémázik és felkapja a vizet, felszínes és buta liba benyomását kelti, és félig-meddig hivatalosan is bűnöző.

„– Csak a baj van veled, ugye tudod? 

– Ettől vagyok olyan szerethető – vágom rá.”

És egy személyben ő lenne az a szuperszónikus Rosie, a menő-manó Rosie, akit mint mondtam, mindenképpen felveszek a legbelevalóbb női karakterek listámra, mert még ha itthon, a pihe puha ágyamból is, de rettentően élveztem a vele utazást.

Miután megkapta – és kapásból meg is szegte – a távoltartási végzését Joey ellen, Rosie szülei jobbnak látják, ha a tárgyalásig nem tartózkodik a városban, hogy nehogy több bajt keverjen. És itt jön a képbe a bájos és kedves, de rettentően kocka szomszédjuk, Matty, aki már szinte tiszteletbeli családtag, és együtt nőtt fel a Catalano gyerekekkel… És történetesen éppen arra készül, hogy két barátjával együtt átszelje Amerikát. A tökéletes program, ha kicsit meg kell szabadulni a gyerektől az, ha elküldjük egy kisebb 5000 km-es autókázásra két vadidegen sráccal meg a szomszéddal, aki akárhány éves is, mindig csak a „majdnem a bátyám vagy” szomszéd kisfiú marad, de attól még ugyanúgy pasiból van… Á, a lényeg, hogy vannak még felelősségteljes szülők. :D

Szóval Rosie kénytelen minden tiltakozása és ellenérzése ellenére beülni egy kocsiba egy gitárral, elcseszettül rossz válogatáslemezekkel, végtelen country adással és nem mellesleg három sráccal, akik közül egy majdnem a tesója, a másik Snoopy-s pólót hord a harmadik pedig akármilyen szexi is, bunkóbb, mint azt egy kockából kinézné az ember. Mondanom sem kell, imádta a gondolatot is. Bár a csajszinak már a belépője sem volt túl megnyerő, én az alapján könyveltem el először úgy, mint fárasztó libát, ahogy a fiúkkal viselkedett, vagy ahogy, amit gondolt róluk. Mert igen, nem nehéz rájönni, hogy a spanyolvérű, vehemens és közveszélyes Rosie-t, aki divatszakon akar továbbtanulni és a rockért bolondul, nem nyűgözi le a szülei terve – a megvalósítás pedig még kevésbé, beleértve a kockákat, a countryzenét, ami valamiért sosem ér véget, és a programot, a Luray-barlangoktól kezdve az Ufómúzeumig.

Szóval lényegében a könyv első harmada töményen Rosie elégedetlenségéről szólt, én pedig már sajnáltam magamat, és mindenki mást is emiatt, de leginkább Matty-t, Spencert és Logant, mert biztos vagyok benne, hogy egy ilyen lánnyal együtt utazni nem egy élmény. Aztán egyszer csak volt egy átkapcsolás – fogalmam sincs, hogy pontosan hol, vagy mi válthatta ki, de elég hamar elkezdtem élvezni a könyvet, belendültem, és őszintén sajnáltam, mikor elértünk a végére, pláne, hogy milyen vége volt már! Hey, nem mondom elég gyorsan véget vetettek neki, holott legalább egy picit élveztem volna a szerelmespár idilljét, ha már a könyvben addig nem sok ilyen pillanat jutott… Mármint, ahogy nézzük, khm.

„– Jó, bocsi, csak ez a Logan totál kiakaszt. Ekkora barom arcot! 

– Aha. Ezért fogsz belezúgni, mire a Pennsylvania- Virginia- határra érünk – motyogja Matty.”

Mert őszintén: mondjátok meg nekem, olvastatok már olyan LOL könyvet, aminek nem tudtátok száz százalékra a kimenetelét? Mert én nem. Jó, én eddig csak kettő LOL-t olvastam, de mindkettőnek elég egyértelmű volt a vége – a többinek meg szerintem elég elolvasni a fülszövegét, és máris tudsz mindent. Itt viszont komolyan töprengtem, egyedül abban voltam biztos, hogy Rosie az exével nem fog újra összejönni, de azon túl… egyszerűen nem tudtam dönteni, állandóan változtatgattam a véleményem az ügyben. Aztán a végén kiderült, hogy a legelső tippem volt a jó… de tényleg összezavaró tudott lenni. 

Végig érezni a szerelmet a levegőben, de nem tudni pontosan, hogy most Logan-hez vagy Matty-hez húz majd végül a lány szíve, és meg kell hagyni, bekavart az amúgy sem tiszta képbe Spencer is, aki mondjuk nem tűnt túl esélyesnek a Snoopy-s pólójával és nyomtatott útiterveivel, de azért sikerült egy percre ledöbbentenie, meg Lucca is, aki szintén felejtős volt, de akkor is. Szóval elég sok paii van itt, Rosie rövid időn belül mindhez elkezd valamilyen szinten kötődni, de egyikkel sem annyira, hogy bármi is történjen, so röviden összefoglalva ez az a romantikus könyv, amiben egészen az utolsó oldalig olyan minimális mennyiségű romantika van, hogy az szinte semmi. Persze Rosie fantáziálgat, meg elmondja magában, hogy megnézné Logant ruha nélkül, Luccával pedig… na, értitek, közben meg folyton Matty-vel alszik és lesmárolja Spencert… És ja, mindezek ellenére, akármennyire is keltette azt a benyomást, Rosie nem ribi. Rosie az egyik legjobb szereplő, úgyhogy nyugi van. Bár… jó, innen elég nehéz bárkit is kiemelni, ugyanis a kezdeti érzéseim lerázása után mindenkit könnyű volt megszeretni. Mindnyájan különbözőek, és valamennyire különlegesek is, és végre nem a nagymenőket akarják megszemélyesíteni, hanem… hát, mondhatni egy értelmiségi réteget, aminek azért örültem. Khm, egy másik, nemrégen olvasott könyv után a szokásosnál is sokkal jobban értékeltem, amiért ez a könyv a pozitív értékeket emelte ki és helyezte előtérbe, legyen szó csak úgy önmagában az észről, meg olyan érzésekről, mint bűntudat, segítőkészség, és amiért végleg megkedveltem Rosie-t, az az volt, hogy miután észrevette, mennyi bajt tud okozni, úgy döntötte, változtatni fog, hogy jobb ember legyen. És megtette, sikerült neki, de nem is akárhogy – elment a gatyarohasztó forróságba, hogy házat építsen a Habitat for Humanty-vel a jó célért, aztán ingyen dolgozott az apja cégénél, hogy segítsen neki… Szóval na, büszke lettem rá. Megmutatta, hogy nem is rossz ember ő, csak kicsit talán túl heves, de mindenesetre sok jóság van benne.

Kedvenc karakterek:

Ezzel a ponttal eddig nem emlékszem olyanra, hogy gondom lett volna, most viszont egyértelmű, hogy nem bírok választani, mert szinte mindenkit olyan szinten a szívembe zártam, hogy nem tudnék rangsorolni. Rosie, Logan, Matty, Spencer, meg persze Avery-t sem hagynám ki, akiről eddig nem beszéltem. Avery Logan egyik ismerőse, akinél az út során megszállnak két Dallasi éjszakájukon, és akit szerintem csak szeretni lehet, olyan rendes lány. Amennyire kell, bulis, de azért rendes és kedves, figyelmes, jószívű és intelligens hehe, és még gazdag is. Szinte már olyan, mint egy délibáb.

Kedvenc részek:

Nincs konkrét kedvencem, csak nagy vonalakban a könyv második fele – előtte sokáig Rosie nyavalygása ment, ami fárasztott, utána viszont úgy rendesen belevágunk az utazásba, és a látnivalókba, amit már jobban élveztem, pláne, hogy milyen jó kis társaságom akadt hozzá.

Kedvenc idézetek:

„– Ha rossz, ha jó, sosem kiszámítható – bölcselkedik Spencer.

– Szerencsesüti?

– Ugyan – csóválta a fejét. – Saját szerzemény.”

***

„– Jól hangzik – mondja Matty.

– Pont úgy hangzik, mintha bendzsózenére kellene meghalnom az unalomtól – gúnyolódtam.”

***

„– Logan! Egy hölgyet sosem szabad a SAT-pontjairól faggatni.

– Nem is egy hölgyet kérdeztem. Hanem Rosie-t.

– Hát ez nagyon eredeti volt, Logan, gratulálok – vágok vissza epésen. – Az alsó tagozatos vicceknél nincs is humorosabb.”

Borító: 5/5

Mint azzal elkezdtem a posztot, ez volt az első dolog, ami megfogott a könyvben. Egy ideje nem nagyon figyelek fel a LOL könyvekre, de ez azonnal odavonzotta a szememet – talán mert a többivel ellentétben ez valóban gyönyörű. Jól adja vissza a történet hangulatát is, és a képek is passzolnak, az egész olyan vidám és nyárias, mégsem gagyi. Imádom.

Pontozás: 5/5

A kezdeti foghúzós „örülök, ha a három pontot meg tudom majd adni” aggodalmaim után nagyon könnyen jött a maximális pontszám. Nem mondom, megvoltak a könyv hibái, az indítása, a kibontatlan szálak, amiket felvetettek, de aztán annyiban is hagytak – lásd, Logan és Spencer családi helyzete, amiről többször szót ejtenek, de ez szinte felesleges is, ha úgysem tudunk meg róluk többet –, meg a vége, ami kicsit nekem gyors volt, de mindezek ellenére is nagyon tudtam élvezni az utazást. Szerintem nem mindennapi témát hozott fel, amit kimondottan érdekesnek találtam, ez az egész bíróságos dolog, majd az utazás, mind mind jól volt visszaadva. Az utóbbi nekem különösen nagy pont – nem tudom, lesz-e valaha lehetőségem, hogy személyesen tegyek meg egy ilyen utat, de most mindenesetre már csak az is jól esett, hogy olvashattam arról a sok szép és érdekes helyről, ahol megfordultak a szereplők 9 nap alatt. Barlangok, Ufómúzeum, Dallas, Grand Canyon, Dollywood… Country Hírességek Csarnoka :D Na jó, ez utóbbihoz annyira nem ragaszkodok. :D De amúgy akár ezzel, akár e nélkül ez egy hatalmas és tartalmas út volt, még itthon, az ágyban fekve, olvasva is, és nagyon örülök, hogy nem tántorított el a kevésbé kellemes kezdés attól, hogy a részesévé váljak.