Év végi hajrá | Book Tag

Heeey! Nem akarok senkit untatni, ahogy a kérdés-válasz mércém is szépen halad a kiakadás felé, de a napokban drága Fanny és Heni is kihívott egy viszonylag rövid, év végi tagre – én pedig a tőlem szokásos „most vagy soha” hozzáállással kezeltem a szituációt, mert egy-egy kihívás nálam nagy eséllyel vagy örök időkre elvész a molyos könyvjelzőim végtelen tengerében, vagy azon nyomban kap egy csini kis posztot. Az utóbbi mellett döntöttem és csak úgy fun factként mondom, hogy visszamenőleg is előkerestem a jelöléseimet és szépen várólistára pakoltam egy halom taget… igen, engem is sokkol ez a nagy rendszerezettség nálam, úgyhogy talán lassan összekapom magam. Addig viszont jöjjön a mai hat kérdés, amelyekre több-kevesebb sikerrel megpróbáltam értékelhető választ adni ebben a „nagy év végi hajrában” is. Enjoy!

1.  MILYEN KÖNYVET KEZDTÉL EL, AMIT MÉG BE KÉNE FEJEZNED?

Ugorjunk csak egyből a mélyvízbe, mit bánom én :D! A helyzet az, hogy nekem az egyszerre egy könyvet olvasás annyira nem megy, így van egy kisebb listám, miket kéne befejeznem év végéig, párat közülük lehetőleg még karácsonyig – pl. a Dash és Lily 2. részét és az Ajándékba adlak antológiát, rajtuk kívül pedig a Remény hajnala, és a Hygge is ott várakozik az éjjeliszekrényemen, hátha egyszer csak eljön egy nap, mikor ráérek, hogy a kedvenc hobbimnak éljek. Mit ne mondjak… erre nem csak ők várnak türelmetlenül.

2.  VAN OLYAN KÖNYVED, AMIVEL KÖNNYEBBEN LÉPSZ ÁT AZ ÉV VÉGI IDŐSZAKBA?

Ennek a mondatnak nálam van némi drámai felhangja… mert nem tudom más hogy van ezzel, de én nem élem meg tragédiaként az évzárást, nem kell speciális könyv, de még gyógyszer vagy pszichiáter sem hogy átvészeljem az utolsó hónapok közeledtét – így erre a kérdésre sincs egyértelmű válaszom. Természetesen vannak könyvek, amelyeket szívesebben olvasok ősszel-télen, de nincs bevett orvosságom az idő gyalogkakukk-féle nyargalászása ellen. Erős vagyok, túlélem.

3.  MILYEN ÚJ MEGJELENÉST VÁRSZ MÉG?

Ahogy az mindig lenni szokott, a kiadók szokás szerint decemberre dobták be a legnagyobb bombákat a könyvpiacra – minőség és mennyiség kolosszális találkozásáról beszélünk, ami igencsak megterheli a pénztárcát – de ha azt még nem is, az ember gondolatait – ebben a kiadásokkal amúgy is bőven teli hónapban. Szóval én sem győztem és győzöm még mindig kapkodni a fejem a friss és tervezett megjelenések között, még ha egyelőre könyvstop is van, elvégre karácsony, meg amúgy is… mostanában kicsit eleresztettem magam azt hiszem. xD Ennek ellenére borzasztóan szeretném a polcomon tudni JLA két új könyvét, az Ég veledet, az Edenbrooke örökösét, a The Score-t, az Újrajátszást, a… na jó, inkább nem folytatom. Ég a pofám lassan, hogy mennyi könyv kéne, és még nem is említettem a kiadók messzebbi terveiben szereplő kívánságlistás tételeimet… bár többek között ezek felelnek érte, hogy most erősebben igyekszem magam megfékezni könyvvásárlás terén még ha nem is igazán látszik. Ezerrel készülök már az új Alessandra Torre regény debütálására, nálam talán az lesz 2018 egyik leginkább várt megjelenése. A Sötét hazugságok egykori hatalmas ütőereje után nem is lehet kérdés, hogy polcomon kell tudnom a Hollywood-i mocskot is.

4.  MI AZ A HÁROM KÖNYV, AMIT IDÉN MÉG EL SZERETNÉL OLVASNI?

Először is, már annak örülnék, ha sikerülne befejeznem mindent, amibe már belevágtam – a szám pedig, tekintve, hogy rólam beszélünk, nem éppen kicsi –, de ha arra kértek, higgyek a csodákban, és abban, hogy ezeken túl további három könyv is belefér az időmbe, nos, legyen… elálmodozok én szívesen a kedvetekért. Ez esetben sort kerítenék minél hamarabb Debbie Macomber Első hó c. kis szösszenetére – még sosem olvastam az írónőtől, ami pótolandó, továbbá a karácsonyi-téli hangulat sosem jöhet jobban, mint az év utolsó hónapjában –; továbbá biztos nem fogom tudni megállni, hogy nekikezdjek valamely karácsonyra kapott könyveimnek… de hogy melyeknek, az majd eldől akkor.

5.  VAN-E KÖNYV, AMI ESÉLYES NÁLAD AZ „ÉV KÖNYVE” CÍMRE?

Nem is az a kérdés, hogy van-e, inkább az, hogy melyik az – akarom mondani, melyikek, hiszen alap, hogy egy kérdésre se tudjak egyszerű választ adni. De ez van, gyerekek, az élet bonyolultabb annál, mintsem hogy ilyen sima döntéseket hozhasson az ember. Úgyhogy némi fejtörés után jobb híján összeszedtem a 2017-es év top5-ös könyves listáját, alább láthatjátok is.

6.  ELKEZDTED MÁR A JÖVŐ ÉVI TERVEZÉST?

Én és a tervezés? Khm, nos… maradjunk annyiban, hogy erősen rajta vagyok az ügyön, de tudjátok jól, hogy engem nem ilyen fából faragtak. A tervezés a gyengéknek való! xD Tény, hogy tele vagyok célokkal és ötletekkel a következő évre is, ám feleslegesen dolgozni nem szeretek, ezért külön kis ütemtervet meg programot nem dolgoztam, és nem is fogok kidolgozni ezeknek – ahogy magamat ismerem, úgysem tartanám be két napnál tovább. :P

Épp amilyen rövid lesz már ez az év végi hajrá, épp annyira rövidre sikerült a poszt maga is, így jobb híján be kell érnetek belőlem ennyivel mára. A jelölést még egyszer köszönöm Fanninak, a Fanny Personal bloggerinájának és Heninek a Chronicles of a Bookshelf szerzőjének – én ezúttal nem hívnék ki senkit, bárki viheti a taget Isten hírével, ha úgy érzi, hogy ezzel lesz teljes az élete, jó szórakozást hozzá! Köszönöm, hogy velem voltatok ma is, ha eddig esetleg még nem tettétek meg, ne felejtsetek el feliratkozni, dobni egy kommentet vagy lájkot a blog FB oldalára, blablabla… ez a marketing szöveg nem igazán megy. xD Lényeg a lényeg, örülök, hogy itt voltatok, gyertek vissza holnap is, holnapután is, meg bármikor, mikor kedvetek tartja, és kövessetek bátran bárhol – kivéve az utcán. Ezer puszi és ölelés <3 

Christmas Tag 2017. | Prestented by The Original Projectweek Team

Hó borítja már a tájat, fa-la-la-la-laa la-la-la-laa, szép karácsonyt hadd kívánjak, fa-la-laa… Khm.. akarom mondani emberi nyelven, gyönyörűszép tél délutánt minden édes szívemnek, sok tüzet a kandallóba, havat a járdákra és mindemellett hatékony közútkezelést! Bár nekem már alapbeállításon is úgy október vége óta tart a karácsonyi szezon, ne lepődjetek meg, hogy most talán erőteljesebben érvényesül az ünnepi hangulatom, de hatalmas örömömre úgy adódott, hogy még ha nem is egy komplett projekt erejére, de azért összeállt megint a szokásos csapat egy kis mókára! Már amennyiben egy nagy rakat kérdés móka… de nekem nincs afelől kétségem, hogy ilyen társaságban csakis az lehet, főleg mivel az Original Projectweek Team tagjai mert kell a fancy név, na xd ezerrel beleadták minden kreativitásukat. Így ezúttal nem smárolunk le könyves pasikat a fagyöngy alatt Sol legnagyobb bánatára, lol – helyette viszont kiderül, kinek hogyan törtek össze az álmai a Télapó létezéséről, vagy éppen miképp kezel egy-egy kínos szituációt a karácsonyfa alatt. Let’s see!

RÉTA KÉRDÉSE:

Emlékszel rá, hogyan tudtad meg, hogy a Mikulás/Jézuska nem létezik? Ha igen, elmesélnéd?

Nos… furcsa vagy sem, én nem nagyon emlékszem olyanra, amikor úgy igazán, őszintén, azzal a tipikus gyermeki naivitással és hiszékenységgel ragaszkodtam volna a Mikulás/Jézuska létezésének ideológiájához – így olyan sorsfordító pont sem jött el, amikor rá kellett döbbennem a szomorú valóságra. Valahogy mindig is természetesnek tűnt, hogy anyukám azért csukta be a szobaajtót és küldött el játszani, mert bele akarta csempészni a csokit a csizmámba, az ajándékokat pedig a fa alá, hiába minden arról, hogy „jönnek az angyalok” meg ilyesmi. Pedig ügyesen csinálta, úgyhogy nem az ő hibája... szerintem egyszerűen csak túl okos gyerek voltam ehhez is :P.

PERPETUA & INDIE KÉRDÉSE:

Karácsonykor veled is könnyebben elszalad a ló könyvvásárlás terén? Magadnak is veszel ilyenkor vagy csak másoktól kapsz?

Én úgy általában nem hagyom, hogy elszaladjon velem a ló, azon egyszerű oknál fogva, hogy utálok pénzt adni ki a kezem közül mert egy smucig állat vagyok… de idén azért kicsit többet bűnöztem a kelleténél a könyvvásárlás terén. Egyrészt ugye a szeretteimnek is ezt ajándékozok – mint kábé mindig, nem nagy titok, a kreativitásom úgy általában eddig terjed –, de idén magammal is elég bőkezűen bánok…  Alapból is jobban szeretek magamtól kapni ajándékot, mint mástól – persze a könyvnek így is, úgy is örülök, de tudni kell rólam, hogy fura egy szerzet lévén kifejezetten kellemetlenül érzem magam attól, ha valaki más ad nekem valamit. Akármit. Még a büféből kedvességből hozott teát is kifizetem, mert… nem is tudom. Nem bírom azt a lekötelezett érzést, mikor valaki költ rám. Még ha csak 90 forintot is… nemhogy többet. Nem kívánom, hogy megértsetek…

DORKA KÉRDÉSE:

Mutass pár olyan könyvborítót, amik a télre és a karácsonyra emlékeztetnek.

Már volt nem olyan rég egy ilyesmi témájú posztom a Don’t cover the cover! rovaton belül – sőt, mint arra utólag rájöttem, már tavaly is szerencsére az egyezéseket sikerült azért elkerülnöm, so IDE és IDE kattintva megtalálhatjátok őket, de azért kiemelnék pár kedvencet most is.

WANDAMACI KÉRDÉSE:

Van valamilyen karácsonyi szokásotok?

Amennyiben az egészségre káros mértékű szaloncukor-fogyasztás annak számít, akkor nagyon is van…

ANNA KÉRDÉSE:

Miért várod minden évben újra a karácsonyt?

Tudom, kicsit érdekesen hangzik, de a karácsonyt valahogy nem is maga karácsony miatt várom, sokkal inkább lázba hoz az azt megelőző adventi időszak, a készülődés, az ünnepi, izgalommal teli atmoszféra. Imádom, ahogy felkerülnek az első díszek szerte a lakásban, aztán ahogy a végtelenített lejátszású Nokedli-okozta dallamtapadásom helyét átveszi a Pentatonix Carol of the Bells feldolgozása. Szeretem a sütiket. Határozottan ezek a kedvenceim. A mézeskalács, a keksz, a muffin… És persze ott van az ötletelés is, hogy a szeretteim minek örülnének, és hogyan adhatnám meg nekik, végül pedig a – remélhetőleg – havas és kihalt utcán megtett rövid sétám a papírboltig, mikor utolsó percben még eszembe jut, hogy elfelejtettem csomagolópapírt venni. Jó ég… tisztára hangulatban vagyok!

NIITAA KÉRDÉSE:

Mely könyvek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistádon?

Milyen fajta fát preferáltok: műfenyő vagy igazi?

+ kihívás: építs moly-karácsonyfát!

Akárcsak tavaly, úgy idén is a legkényelmesebb és eredményesebb módját választottuk az ajándékozásnak a családdal, és másokkal is: összeállítottam egy kis listát könyvekből, amelyek éppen érdekelnek, ők pedig onnan fognak választani – így nem tudom pontosan, mit kapok, tehát a meglepi megmarad, de az is ezer százalék, hogy örülni fogok. Az összesített listám pedig alább látható. *kíváncsikíváncsikíváncsi*. Ezen a ponton megjegyzem, még mindig nem halt meg bennem a gyerek. Szétfeszít belülről a vágy, hogy elkezdjem megkeresni, hol vannak eldugva a gyönyörűségek, és persze barátnőmet sem győzöm elégszer megkérdezni, hogy mit kapok. Azt mondja, hogy álljak le, mert meglepi, nem értem, miért teszi ezt velem xD.

Ami a fát illeti, nekünk már mióta az eszemet tudom műfenyőnk van, és én őszintén szólva imádom. Tök praktikus, ha az embernek van egy gyönyörű fája, minek akarna minden évben nagy nehézségek árán újat keresni, mikor megtarthatja a régit? És igazából a fenyőillat sem hiányzik az életemből, mivel nem rajongok érte túlzottan.

A kihívást pedig ezerszer is köszönöm – szerintem valami szuper ötlet, és örülök hogy drága Nitánk eszébe jutott, ugyanis már évek óta tervezem, hogy karácsonyra felállítok egy „könyvfát”, de még egyszer sem jutottam el idáig… most viszont megvolt a kellő motiváló erő! :D Íme a "műremek":

Christmas - the way bookworms do it 😍 My book-tree is quite lame, but at least I tried 😂 #book #books #bookstagram #bookworm #reading #readingissexy #christmas #christmastree #christmaslights #booktree #bookishlife #bookchristmastree #christmasiscoming

NeverLetMeGo Virág ^^ (@neverletmego_virag) által megosztott bejegyzés, 2017. Dec 9., 00:11 PST

VIRÁG KÉRDÉSE:

Mi az, amit minden karácsonykor meg akarsz tenni / szokás, amit fel akarsz venni, de aztán mégsem teszed meg soha?

Először is, folyton ki akarok próbálni új sütirecepteket, valami olyanokat, amelyek még egész ismeretlenek, de különlegesek és szépek is… de persze végül mindig maradunk anyukámmal a jól beváltaknál, mert most komolyan, kinek hiányzik karácsonyra valami kísérleti fázisban leledző, ehetetlen, de eltakarításra váró borzalom? A próbálkozás megmarad az év többi szakára… bár mondanom sem kell, végül az új recept az, amit közel soha nem látok. A másik nagyszabású – számomra nagyszabású – terv rendre egy kis élőzene csempészése a szentesébe. Folyton eldöntöm, hogy megtanulok YouTube-ról zongorázni valami jó kis karácsonyi dalt, és aztán előadom, de többnyire még a próbálkozásig sem jutok el – ha meg igen, akkor rövidesen sírva adom fel. Tehetségtelenség lvl999.

BARBI KÉRDÉSE:

Karácsonyi hangolódásként szoktál karácsonyi témájú könyveket olvasni?

Eddig nem volt szokásom, idén azonban teljes erőmből fejest ugrottam a dologba, és még koránt sem végeztem! Egy évnyi várakozás után végre megkaparintottam a tavaly debütált szuper, ünnepi antológiát, mely az Ajándékba adlak címre hallgat, továbbá úgy döntöttem, foyltatom Dash és Lily történetét is a második résszel (az előző kötet értékeléséért katt IDE), majd terveim szerint megismerkedek Debbie Macomber munkásságával is. Hangolódás lvl999.

MOLLY KÉRDÉSE:

Hogyan telik nálatok a szenteste?

Nem hiszem, hogy hétpecsétes titok lenne, úgyhogy story time is comig. A nap maga többnyire átlagosan telik, már persze a koránt sem mindennapi ünnepérzéstől eltekintve, na meg attól, hogy ekkor nagy nehezen lecserélem a Sütiszörnyes pizsimet is valami szoknyára. A karácsony ereje. Na, de a bevett szokás szerint valamikor késő délután / este szüleim összehúzzák a függönyt a szoba előtt, mögötte pedig megszületik a varázslat, míg mi testvéreimmel a gyerekszobában várunk: az „angyalok” meghozzák a karácsonyi háttérzenét, a szép fényeket, az ajándékokat, végül pedig csengetnek egy nagyot – ez a jel, hogy mehetünk. Először is elmondunk egy ünnepi imádságot közösen, utána pedig… hát, utána elkezdődik a karácsony számomra legkevésbé kellemes része az ajándékokkal. Nem mintha nem örülnék… de mint említettem, én az ajándékozástól úgy alles zusammen elég kellemetlenül tudom magam érezni. Persze van szívem, meg azért annak a mélyén bizonyos mértékig gyerek is vagyok, úgyhogy nem mondom, hogy egyáltalán nem élvezem, mert tudom… csak talán jobban szeretem más arcát figyelni, ahogy kinyitja az „én Jézuskám” hozta meglepijét, vagy kistesóm gyermeki örömét látni, ahogy megfoszt valamit a csomagolópapírtól. Olyan bájos <3

ANITIGER KÉRDÉSE:

Milyen lenne számodra a tökéletes Karácsony? Emlékeztet gyermekkorod Karácsonyaira?

Hát… megint csak fura lesz, de számomra a karácsony akkor lenne tökéletes, ha kihagynánk belőle az ajándék dolgot. Alapból van valami nem helyénvaló abban, ahogy sokfelé minden csak ekörül forog, de mint azt már a tag alatt sokadjára említem, én amúgy sem igazán kedvelem ezt a szokást. Nekem bőven tökéletes lenne egy szeretetteljes légkör sok sütivel, szaloncukorral, zenével és fénnyel.

GOTHIC KÉRDÉSE:

Ismerős lehet az iskolából mindenkinek a télapós/karácsonyos meglepetés húzás… Az ez évi első olvasmányod főszereplőjének milyen ajándékcsomagot állítanál össze? (Fontos: az anyagi oldal nem téged terhel, úgyhogy tegyél bele egy könyvet is)

Basszus, amilyen szánalmasan kevés könyvet olvastam idén, igazán illene emlékeznem, mi volt az első, de kénytelen vagyok csalni és csekkolni molyon. *pillantásnyi szünet* Ahhá! Szóval… Lucy Keating – Álomgyár c. könyvének főszereplője, Alice, a könyv címéhez hűen igazi álmodozó… de nem mezei értelemben – durván. Úgyhogy ha már a Miku állja a számlát, akkor először is kapna a mi Alice-ünk valami spéci álomfejtő könyvet – bár azt kétlem, hogy egy ilyenben is lenne arra vonatkozó szegmens, hogy milyen jelentéssel bír, ha álmunkban rózsaszín mintájú elefántokon elefántogoltunk igen, ezt a szót én találtam ki el a naplementében –, slusszpoénként pedig… hát, mondjuk ezt. Az Álomgyárt. Mert mennyire creepy már, hogy szól rólad egy könyv! :D Hm, vagy ha már álmok, szívesen megismertetném Kerstin Gier – Silber trilógiájával is. Figyeljetek, szerintem határozottan jól járna velem a csaj. Ki ne akarna ennyi könyvet?

SOL KÉRDÉSE:

Kaptál már olyan ajándékot, aminek nem örültél? Mi volt az? Hogy kezelted a helyzetet?

Bizonyára, ez sajnos egy elkerülhetetlen dolog, de mély nyomot nem hagyhatott bennem, mert ennek ellenére sem emlékszem konkrét esetekre. Félek viszont, hogy végig látszott az arcomon, hogy nem vagyok elragadtatva – egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy olvasni lehet a fejemről, akárcsak egy nyitott könyvből. Rajtam minden azonnal meglátszik. Legalábbis, ami negatív, az biztosan xD.

NEVERHOOD KÉRDÉSE:

Mik azok a témák (közéleti, kulturális, szociális, bármi), ami számodra NEM jöhet szóba szenteste vagy karácsony napján a családi asztalnál beszélgetés közben?

Nos, az a helyzet hogy nekem az év összes többi napján is elég szigorú határaim vannak arra nézve, hogy milyen témákat nem vagyok hajlandó végighallgatni, mikor összeül a család egészében vagy akár részben, ezt pedig leginkább egy szóval tudom összefoglalni: a negatívakat. Mikor együtt vagyunk, egy büdös szót nem akarok hallani világméretű problémákról, politikáról, halálról, világvégéről, bármi nyomasztóról, máskülönben asztalt bontok – ezek közül bármi egy perc alatt elintézné, hogy az ünnepi hangulatom elszálljon a téli széllel.

Ez lett volna csapatunk szerény kis karácsonyi kérdezz-feleleke, mi most ezzel szeretnénk előre is kellemes és áldott ünnepeket kívánni minden drága olvasónak, kollégának-kolleginának és teljes véletlenségből idetévedtnek… mert ez az időszak most totál erről szól. Idén ezzel a közös poszttal zárjuk a projektek sikeres sorozatát, úgyhogy mindenképpen megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a többieknek – természetesen azért is, hogy még a decemberi rohanós-kapkodós mindennapokban is bevállalták ezt az alkalmat, legfőképp azonban az egész éves kitartásukért, kreativitásukért… hogy mindig volt, aki felvessen valami új, király ötletet vagy dobjon egy üzit, mikor lustultam. Köszönöm, hogy sokadjára is itt voltatok velem – kívánom hogy maradjon így továbbra is –, hogy támogattátok, fejlesztettétek, s egyáltalán, szerettétek ezt a kezdeményezést. Sokat jelent nekem minden alkalommal látni, mivé növi ki magát szép lassan ez a tavaly októberben született kósza ötlet. Úgyhogy köszönöm, köszönöm, köszönöm – és remélem mindenki velem tart jövőre is! ;) Ezer puszi, ölelés ♥.

NÉZZETEK BE A TÖBBIEKHEZ IS:

HaBár– A könyves kocsma · Könyvjelző Blog · Anya olvas · Wandamaci Könyvbirodalma · Lap lap után · Niitaabell Világa · Kitablar · Coffee and Manga · Hagyjatok!Olvasok! · Goodbye Agony · Könyvvadászok · Neverhood’s Diary · Írásaim Tárháza · Today Wiggin · Three Points of View · Varázstinta · Metaforaszennyezés · Miss Library · Fleur de Livre

Szurovecz Kitti - A sokszívű

„Szerettem volna elmagyarázni nekik, hogy szerintem a szeretet, szerelem végtelen. Hogy nem kap valaki kevesebbet azért, mert másnak is adok belőle. Sőt, ha úgy élhetek, ahogyan szeretnék, és boldog vagyok, a legjobb önmagamat tudom adni azoknak, akiket szeretek.”

Eredet cím: A sokszívű

Oldalszám: 352

Megjelenés: 2017

Kiadó: Athenaeum

Ár: 3499 –

Annabellának két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre, és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik…

Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni?

Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet?

A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma. Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen. 

Az ember különböző fázisokon esik át, mikor elkezd szorosabb kapcsolatot építeni ki egy könyvvel… de most vegyük csak A sokszívű esetét. Az első lépés talán a borító meg a cím – elvégre ezeket látjuk meg először, mikor bogarászunk a könyvesboltban vagy egy webáruházban… és ha engem kérdeztek, rögtön van valami mind a kettőben, ami elemi erővel vonzza magához az embert. Talán mert kíváncsiak leszünk, mit takarhat ez a különös cím, vagy mert megfog a könyv fedelének egyszerű, mégis figyelemfelkeltő szimbolikája. Akárhogy is, itt kezdődik el a csoda. Mert ezután jön a fülszöveg, amitől eláll az ember lélegzete – nekem így, olvasás után is, mert muszáj megjegyeznem, ritkán futok bele ilyen igazán velős, figyelemfelkeltő mégis kellően spoiler-mentes fülszövegbe, és jól esett ez a kis üdítő változatosság meg tudjátok, mikor spoiler kell, azt magamtól is el tudom intézni, köszönöm szépen – egyszerre sokkol le kicsit az első olvasásra, de közben elkerülhetetlenül kíváncsivá tesz… és teljesen érthető is, hogy miért, hiszen nem olyan témát dob föl, amit csak úgy megdumálhatunk valakivel kávészünetben vagy a vasárnapi ebédnél. Vagy egyáltalán: bárkivel és bármikor. A nem monogám kapcsolatok amúgy is a tabuk határait döngetik, de talán éppen ettől lesz a téma olyan izgalmas, talán ez okozza, hogy a fülszöveget átfutva nem dobjuk el a könyvet, mint valami sátáni bűn közvetítőjét, hanem vetünk rá egy újabb pillantást, ezután észrevesszük a borító és cím mögötti jelentést – ekkor újra eláll a lélegzetünk egy kicsit – és szépen lassan felgyullad bennünk a kíváncsiság. Szerintem nem egyedül én mentem át ezen a folyamaton, mikor ismerkedtem a könyvvel.

Annyi mindenesetre biztos, hogy a csoda már valahol ennél a pontnál elkezdődött. Az első pillanattól kezdve átjárt az izgalom és az őszinte érdeklődés, kíváncsiság – mert most mondjuk meg őszintén, mikor hallunk az adott témáról őszintén, mikor kapunk róla egy reális képet, vagy úgy egyáltalán, mikor kerül egyáltalán szóba? A válasz a soha, igaz? A legnagyobb valószínűséggel. Hiszen tabu – az emberek nem fogadják el, elítélik, ezért inkább nem is beszélnek róla, „ha úgy teszünk, mintha nem létezne, akkor nincs is” alapon. Éppen emiatt az általános hozzáállás miatt imádom ennyire az ilyen jellegű témákat boncolgató könyveket – annyi eltökéltség, nyitottság és bátorság rejtőzik mögöttük a szerző által, amire nem lehet szerintem nem nézni fel legalább egy kicsit. Igenis szükség van az ilyen alkotásokra, hogy felnyissák az ember szemét, adjanak egy kis gondolkodnivalót például arról, hogy hogyan nyírják ki a társadalmi elvárások az emberek önálló gondolatait.

Pedig muszáj feltenni a kérdést: ki vagy te, hogy megítélj másokat? Ki vagyok én, hogy ítélkezzek? És miért is a társadalom mondja meg, hogy ki hogyan éli az életét, hogy mi a normális? Meglehet, elég gyakran átfutnak az ember fején ezek a gondolatok, azonban fenntartom, hogy szükség van egy ilyen ütős olvasmányra, ami tartósan és hosszabban elgondolkodtat. Szükség van A sokszívűre.

Szükség van rá, mert beható képet fest elénk – mert bemutat egyaránt jót és rosszat, mindent a maga teljes valójában, hogy végre az igazságot lássuk, s ne azt, amit a világ szerint látnunk kéne. S ha mindez nem volna elég, a koránt sem átlagos témaválasztáson-, s ábrázoláson túl is egy maximálisan élvezhető történetet varázsol elénk. Egyszerre szórakoztat s mozgat meg valamit az ember szívében, eszében.

A kiindulási helyzetet már előre körvonalazta a fülszöveg – thank God hogy csak annyit –, de már ténylegesen belevágva a történetbe sincs helye egy perc kertelésnek sem, kapásból fejest ugrunk egy kényes szituációba, ahonnan az út csak egyre nehezebb döntésekkel övezve vezet tovább. 

Történetünk egy váratlan terhességgel indul, ami bár tény, hogy legtöbbször okoz némi problémát, jelen helyzetben kicsit több kérdést vet föl egyaránt az olvasóban, s főszereplőnkben. Véleményem szerint egy baba érkezését többségben a legvégletesebb módon lehet felfogni: az ember vagy áldásként vagy átokként tekint rá; vagy majd’ kibújik a bőréből örömében, vagy totálisan kétségbeesik – közömbösnek lenni ez iránt szerintem elég nehéz. Annabella esetében azonban túl kell lépnünk az általános „örülünk vagy nem?” kérdésen, hiszen az ő helyzetében nem születhet egyértelmű válasz, a gyermekáldás feletti boldogságot ugyanis sötét titkok árnyékolják be, amelyekkel együttest alkotva ez az újabb fejlemény kész teljesen felborítani a nagy nehezen felépített világát. Drámaibb már nem is lehettem volna, szuper. Klisés fülszövegíró, jelen!

Mert aki olvasta a fülszöveget, az már tudja, hogy Annabella kettős életet él: két otthona, két munkahelye, két baráti köre, s nem utolsósorban két partnere van, egymástól mintegy ezer kilométerre. Három év alatt egészen flottul működő kis rendszerré nőtte ki magát a havi beosztása, az ide-oda repkedés, a hazugságok végeérhetetlen láncolata. Meglehet egy percig sem élvezte, hogy így kell éljen – paradoxon: azért él így, hogy boldog legyen, de közben azért nem boldog, mert így él. Sehr logikus –, már egészen belerázódott, s minden ment szépen a terv szerint… de egy gyerek már valamivel problémásabban illeszthető be a hazugságok ilyen szigorú és szövevényes rendszerébe. A kétlakiságnak ez a fajtája, amit Annabella folytat egy életforma, s lényegében minden perce annak érdekében van pontosan beosztva, hogy elkerülje a lebukást.

Így tehát már teljesen érthető, hogy a terhesség nem várt fordulata miért kavarta fel jobban élete állóvizét, mint tette volna átlagos esetben – főszereplőnk pedig három bűntudattal teli kettős életet folytatott év után most érkezik el a teljes kétségbeeséshez. Az érzések, amelyeket – ha nem is éppen eredményesen – de próbált elnyomni magában az addigiak során, egyszerre zúdulnak rá, és természetesen ebben a hirtelen jött döntéshelyzetben éri utol a kérdés, amely a legegyszerűbben a legtöbbet árulja el társadalmunkról s a benne felnövekvő emberekről: „Mi a baj velem?”

A helyzet az, hogy ez fogalmazódik meg legtöbbünkben minden alkalommal, mikor rajtakapjuk magunkat az átlagtól való különbözőségünkön. Ezt csinálja a társadalom, az emberiség, a média, minden, ami körülöttünk folyik: normákat állít, elvárásokat támaszt, kikiáltja az általános igazságot – onnantól kezdve pedig mindenki aszerint él. Aki nem… nos… Nem szeretünk mások lenni, nem szeretünk kilógni a sorból. Nem szeretjük ha kinéznek minket a tömegből. Ugyanakkor még ha tudat alatt is, de mi is nap mint nap ezt tesszük. Ez a világ állandó velejárója, ami átszövi az egész életünk, a mindennapjaink. Próbálunk beolvadni, eggyé válni az elfogadott tömeggel, hogy ne váljunk inzultus áldozatává – aki pedig ellenáll ennek, elérni, hogy rosszul érezze magát, amiért különleges. Van, akire nem hat, van akire igen – és ezért teszik fel sokan a fenti kérdést, ezért keresik a hibát önmagukban. Ezért traumatizálják, mikor rájönnek, valamit máshogy csinálnak, gondolnak mint az átlag, pedig nem lenne szabad az határozza meg, mi a normális, hogy mi az elfogadott. Csak sajnos messze túl kevés ezt tudni ahhoz, hogy megjavítsuk ezt az elcseszett világot.

Long story short… Annabella úgy érzi, valami nincs vele rendben, s lévén XXI. század, szépen rákeres a Google-ön a problémára, így akad a Sokszívűek Társaságára – az így szerzett új ismeretei pedig kicsit megnyitják előtte a világot, s egyszerre könnyítenek a szívén miközben az életét kicsit bonyolultabbá teszik. De mint az kiderül, ezzel jár a sokszívű lét – a lélek oldott szabadságának és az állandó apró komplikációknak örökös együttesével, amiből főszereplőnk is bőven kiveszi a részét, miután belecsöppen ebbe az egészen újszerű világba.

Három év után kiteríti a kártyáit – hogy ez jó döntés-e vagy sem, az nem ítélhető meg feketén vagy fehéren, ugyanis olyan gyökeres változásokat hoz az életébe, melyek rövidtávon ugyan megviselik, s a későbbiekben is okoznak neki kellemetlenséget, hosszabb távra tekintve viszont a boldogságát köszönheti nekik.

És bár a társas kapcsolatok nem monogám oldala az első oldalaktól fogva téma, itt lépünk be főszereplőnkkel együtt immár teljesen a sokszívűek világába, innentől kezdve kapjuk meg azt a teljes rálátást a poliamoriára, amit egy ilyen kényes kérdés megkövetel. Kitti pedig a kellő háttértudással s kutatómunkával megalapozott részletességgel bontotta ki a szálat, teljes képet adva erről a sokak számára ismeretlen párkapcsolati formáról. Legyen az akár pozitív, akár negatív. Akár érthető, akár felháborító. Szerettem, hogy ilyen őszinte és közvetlen módon kaptam meg a történetet – a siker titka pedig az, hogy ez szerintem az olvasókat is jobban megnyitja a téma irányába, velem legalábbis így történt. Annabella belső monológjait vagy akár a pszichológusával vagy a többi sokszívűvel folytatott párbeszédeit olvasva én is komolyan elgondolkodtam, vitatkoztam magammal, próbáltam értékelni a fennálló helyzeteket, legfőképp viszont a poliamoria nyújtotta új infók tömkelegét.

Olykor a sorokat olvasva heves bólogatásban törtem ki, máskor kissé elszörnyedtem, találtam olyat, ahol már azt mondtam, az én mércém szerint ez sok, de olyan is volt bőven, ahol nem győztem cetlizni és fotózni egy-egy idézetet, és istentelen nagy volt a kísértés, hogy megosszam az egész világgal, mekkora igazságra bukkantam. Egy poliamor kapcsolat könyvben ábrázolt kivitelezése koránt sem mondanám, hogy számomra szimpatikus, az elvek viszont, ami alapján a kapcsolati forma működik annál inkább meggyőzőek, és teljes mértékben logikusak – sok szót nem is szentelnék a dolognak, lejjebb görgetve az idézetekhez rájöhettek, hogy mire gondolok. (Pl.: a poliamoria kialakulásának okára vagy akár e életforma előnyeire s magyarázatára.)

„Nem találhatunk meg egy emberben mindent, amire szükségünk van, igaz? Ez csak mese. Basszus, sok habbal.”

Áttérve gyorsan a szereplőkre, mielőtt hosszabb lesz ez az értékelés, mint maga a könyv, természetesen először muszáj Annabellát emelnem ki, hiszen ő fogja össze a történetünket, az ő életének mozzanatai irányítják a szálakat, legyen szó családi, nyomozós, rejtélyes vagy romantikus részekről. A kezdetektől szimpatikusnak találtam, volt benne valami, ami a kezdetektől megfogja az embert, talán hogy olyan nyílt és természetes – még annak ellenére is, hogy közben mekkora titkok súlyát hordozta a vállán ellentmondás lvl999. Mindenesetre jó volt a nyitása, ám ahogy váltakoztak az élethelyzetek s egyre több körülmény közt kellett helytállnia, a tettei által sokkal részletesebb képet kaphattunk a jelleméről, az írónő lapról lapra,  epizódról epizódra bontotta ki a személyiségét, a folyamatot, ahogy egy apró tavaszi rügyecskéből szépen kipattant, mint egy virág. Jelentős jellemfejlődésen ment keresztül, mely során az előző élete(i)be belefásult, bűntudattól gyötört nőből először egy új kis világában helyét kereső, zavart kislány vált – majd ebből később egy határozott, egyre céltudatosabb és kiegyensúlyozott hölgy. Örömömre szolgált végig figyelemmel kísérni a folyamatot: azt, ahogy lassan megismeri saját magát, majd ezzel egyhuzamban lassan készen áll rá, hogy a párját is megtalálja. Tény, végül nem egészen úgy, ahogy én azt elképzeltem – de be kell ismernem, így történt jól minden, és végül is, szebb romantikus szálról nem is álmodhattam volna. Még az én térdeim is beleremegtek néhány pillanatba.

A sokszívűekre, továbbá a többi, történetünket előremozdító karakterre nem térnék ki részletesen: mindenesetre változatos csapatot kaptunk a legkülönfélébb kapcsolati beállítottságokkal, ugyanakkor sokuk esetében nagyon is hasonló gyökerű problémákkal. Általuk került jobban kibontásra a poliamoria minden negatívuma, szerencsére kicsit részletesebben és árnyaltabban fejezve ki például a féltékenység természetét, mint arról a legtöbbször hallhatunk. Valamennyi párosunknak, vagy akár szólóban vonuló szereplőnknek megvoltak a maga kellemes és kellemetlen tapasztalatai a többszerelműséggel, ám a különböző személyiségjegyektől függően határozták meg ezek a karakterek befolyásoló szerepét a cselekményre. A feszültség végig érezhető volt ezen a fronton, meglepetések pedig folyton akadtak, akár a „barát” státuszban mozgó sokszívűink, akár a „különlegesebbek” részéről – mindenesetre senki sem lehetett ezer százalékig az, akinek látszott, egy ilyen világban pedig a titkok nem maradnak sokáig leleplezetlenül. Volt még itt rejtély, szerelem, akció, minden ami kell egy jó könyvhöz, de úgy érzem, ha akár ezekről, akár a szereplőkről többet beszélnék, akaratlanul is szórnám a spoilereket, amit pedig ezúttal nagyon nem akarok. Szeretném, hogy mindenkinél eljöjjön az a pont, mikor leesik az álla. Mikor nem bírja letenni a könyvet. Mikor kell egy perc, hogy feldolgozza az olvasottakat. Mikor lepisszegi, aki hozzászól olvasás közben. Mikor visszatartja, és inkább nem megy kis pisilni, mert még lemarad valamiről, ha egy percre félreteszi a Sokszívűt. Mindenkinek ilyen csodás olvasmányélményt kívánok ♥.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki elég nyitottnak érzi magát egy ilyen kényes témát boncolgató történetre, aki elfogadó ugyanakkor kellően határozott gondolkodású is. Ajánlom annak, aki vágyik valami újdonságra, s megunta már a klisé romantikus történeteket. Ajánlom azoknak, akik nevetni akarnak, sírni és izgulni egyszerre, mert mindegyiknek eljön az ideje olvasás közben. Őszintén? Mindenkinek jószívvel ajánlom, aki a tökéletes olvasmányt keresi. Egy csoda lakozik a lapok között, amit mindenkinek meg kéne ismernie.

Alkotóértékelés: 5/5*

Általában nem szokásom véleményt írni egy szerzőről rögtön az első könyv után, amit olvastam tőle, de nem tudok elmenni szó nélkül amellett, amit Szurovecz Kitti A sokszívűvel letett az asztalra – nem csak egyszerűen a regény szempontjából nézve, hanem az írónőéből is. Mert egy dolog megfogni a tökéletes témát; egy dolog fejben felvázolni egy cselekményt, kitalálni pár karaktert… de ahhoz, hogy mindebből végül egy ilyen ütős, szívszorító regény keletkezzen, már hatalmas tehetségre van szükség. Kittiben pedig megvan ez az istenadta adomány, amivel a szereplőkbe képes volt életet lehelni, a cselekménynek lendületet adni, s amivel gyönyörűen, finoman, mégis mindenféle barokkos túlírás nélkül megfogalmazott minden sort, mondatot, párbeszédet, minden fontos–, vagy akár jelentéktelen részletet. Egyszerűen élmény volt olvasni a munkáját.

Kedvenc karakterek:

Annabella karaktere már egészen a kezdetektől közel állt hozzám – az írónőnek sikerült olyan szinten megismertetnie, bemutatnia az érzelmi hátterét, észjárását, a tettein keresztül pedig magát a jellemét, hogy minden helyzetben érthetőek lettek az indítékai, így megszeretni is sokkal könnyebb volt. A további két kedvencem… hát, nem vall egy nagy fantáziára, hogy éppen őket szúrtam ki, de hát ki ne tenné, most komolyan? Olivér és Szaki mindketten különleges, ugyanakkor eléggé zárkózott és titokzatos személyiségek, mégis ott lapul ez alatt a felszín alatt valami sebezhetőség, érzékenység, ami nekem nagyon bejött. Nem kaptunk szájbarágós ismertetést kettejük tökéletlen tökéletességéről, de még így is fellobbantották a tüzet, ahol csak megjelentek, és szerintem ebben van a csoda.

                                                                                                                                         

Kedvenc részek:

Egyértelműen inkább a könyv második fele – az elsőt is szerettem, élveztem a kezdeti ismerkedést a témával, azt a sajátos feszültséget, de számomra az egész inkább a második félidőben bontakozott ki, érte el a tetőpontját. Ahogy fokozódtak a konfliktusok, bonyolódott minden amúgy is összetett emberi kapcsolat, különböző szálak kaptak teret, kezdve a rejtélyesebb, nyomozósabbal, egészen a családi titkokon át a szerelemig… számomra ez volt a csúcs.

Kedvenc idézetek:

„– Nem normális az, aki többet szeret egyszerre, ugye?

– Erről megoszlanak a vélemények. – Márk torkát elhagyja egy keserű kis kacaj. – Nem végeztem ilyen irányú felmérés, de ahogy látom, ez az egész a biztonsággal függ össze. Aki elvesztette a bizalmát és a biztonságát, az utána nem meri csupán egyetlen emberre rábízni sem az életét, sem a szeretetét.”

***

„Harminchat éves vagyok, és már kiismertem a szerelmet, az érzés természetét. Tudom, hogy elmúlik.”

***

„Miért gondolom azt, hogy nekem több szerelem is jár? El kellett volna nyomnom magamban ezt az egészet, ahogy más, normális emberek teszik, mint Andris is mondta. Én rosszabb vagyok, mint mások? Mint azok, akik elfojtják? Ott van a fejükben, a képzeletükben a vágy egy sokéves, ellaposodott kapcsolatban valami más, valaki más után, akire akkor gondolnak, amikor a párjukkal szexelnek, vagy épp maszturbálnak. Az nem megcsalás? Dehogynem! Épp csak fizikai megvalósulása nincs a dolognak, ezért álszent módon nyilatkoznak az egészről, lehordják az olyanokat, mint én, miközben belülről rágja az életüket a sárga irigység, a kielégületlenség és az elfojtott vágy. Vagy nincs igazam? Én vagyok a rossz? Én vagyok a gonosz? Én vagyok a hibás? Hiszen csak megengedtem magamnak, hogy szeressek, ennyi történt, semmi más.”

***

„Mert szabadon szerethetünk bárki mást is, nincs rajtunk a monogámia terhe, tehát lelépni sincs miért. Igazából nem is éri meg…

– Mert az a bizsergető, izgalmas, szerelemtől fűtött idő, ami miatt megtennénk, úgysem tart örökké – fejezi be Kinga gondolatát Laura. – Felőrlik a mindennapok, és marad az ellaposodás, a testvérinek tűnő szeretet, és ettől kezdve valójában a szenvedély hiányától szenvedünk. Mi erre mondunk nemet. Ezért élünk így, ahogy. Ha több partnerrel is, de boldogan és őszintén.”

***

„Nem először jut eszembe, hogy olyan a természetem, mint a cicáknak. Oda megyek, ahonnan szeretetet kapok, és egyáltalán nem számít, hogy az egy vagy több helyről érkezik. Szeretetkoldus vagyok, mint Viktória macska, ezért nagyon nehéz különválasztanom önmagamban, hogy mi a valódi érzelmem és mi az, amit csupán mások törődése kelt bennem.”

***

„Elég, ha néha csak annyit írsz, szép volt a dal

Elég, ha néha csak úgy érzed, már túl sok a fal

Elég, ha félvállról hozzám szólsz,

Elég, ha éppen csak rám nézel,

Tudom, hogy messze, de mégis közel.

Elég, ha néha csak annyit kérsz, segíts nekem

Elég, ha néha csak álmodod, hogy itt vagy velem

Elég, ha félvállról hozzám szólsz,

Elég, ha éppen csak rám nézel

Tudom, hogy messze, de mégis közel.”

Borító: 5/5*

A sokszívű borítója szerelem volt az első perctől, hogy megláttam: imádom a letisztult minimalizmusát, az egyszerű, mégis mutatós egymásba fonódó kötelek szimbolikus elemével együtt. Egy ilyen ütős, erős témához nem is tudnék másmilyen külsőt elképzelni.

Pontozás: 5/5*

Szavakat is nehéz találni arra, amit Szurovecz Kitti véghezvitt ezzel a történettel… és ha eddig hazugságban éltem, s valójában mégis létezik olyan a világon, hogy tökéletes, akkor egész biztosan tudom, hogy ez az. Az írónő profizmusa már az első oldalaktól kezdve kiszúrja az ember szemét, hiszen megmutatkozik a mű minden szegmensén, legyen szó akár a karakterek kidolgozottságáról, a cselekmény sodrásáról, fordulatairól, a fogalmazásmódról, amely mindig igényes, de soha sem túlírt, vagy akár a nem mindennapi témaválasztásról, s az a mögötti rengeteg kutatómunkáról, amelynek köszönhetően a történet végül ilyen magas színvonalon valósulhatott meg. S ne feledkezzünk meg a lelki mélységekről sem, amelyekbe kalauzol… mert A sokszívű meghat, elgondolkodtat, megérint… legfőképp pedig kikapcsol a világból pár órára, mert olyan szinten magával ragadó, hogy lehetetlen olvasás közben bármi másra figyelni. Felülmúlhatatlan élményt nyújt, amit úgy érzem, nem is lehet elégszer megköszönni az írónőnek.

Exra

Mi is a poliamoria? A történet elég erősen körvonalazza e párkapcsolati forma paramétereit, s aki olvassa / olvasta A sokszívűt, annak nem is lehet ismeretlen a jelenség, ám gondoltam, ha már így témánál vagyunk, talán helye lenne valamiféle pontosabb megfogalmazásnak, ha úgy tetszik definíciónak is, végtére elég összetett dologról beszélünk, amit sokan hajlamosak lehetnek félreérteni. Tehát öntsünk tiszta vizet a pohárba a poliamoriával kapcsolatban, hiszen mint azt Kitti megfogalmazta, „a poliamoria nem azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel”.

„A poliamoria szó jelentése: többszerelműség. Poliamor irányultságú az, aki képes és akar egynél több partnerhez szerelemmel kötődni, velük párkapcsolatot fenntartani, és ezt a partnerei tudtával és beleegyezésével teszi, részükre más partnerekkel kötendő kapcsolat szabadságát megadja. A poliamoria az etikus nem-monogámia körébe tartozó, fókuszába a szerelmi kötődést állító párkapcsolati forma és filozófia. Ahány ember és ahány szerelem, annyiféle többszerelmű kapcsolat létezhet, mégis vannak olyan jellemzők, amelye közösek a poliamor kapcsolatokban. A poliamoria jellemzői, értékei és alapelvei a következők: többpartnerűség, szerelem,szabadság, önkéntesség, egyenlőség, kölcsönösség, őszinte kommunikáció, etikus eljárás, együttműködés és erőszakmentesség. A poliamoria az alternatív családmodellek körébe tartozó családforma is, támogatja a partnerek iránti elkötelezettséget, a párkapcsolatok melletti kitartást, a hűséget, a gondoskodást és a gyermekek szerető családi környezetben való nevelését.” (Forrás: www.poliamoriamagyarorszag.hu)

Köszönöm a recenziós példányt az Athenaeum Kiadónak!

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!