The Ultimate Swiftie Music Tag

Gyermekeim az Úrban, nem bírok magammal, és ezt feltett célom mindenki problémájává tenni. Október második napját írjuk, a körömlakkom narancssárga, a fák levelei szintén próbálkoznak legalábbis, én pedig a környezetem legnagyobb örömére élőben közvetítem egy Spotify visszaszámlálás pillanatnyi állásait úgy félóránként. Kivettem holnapra a szabim, beállítottam hajnalra az ébresztőm. Mert ilyen egy showgirl élete… szóval tűkönülésemre való tekintettel beharangozom magam az újabb legendás visszatérésre kész Taylor Swift írott formátumú előzenekaraként. Órák vannak hátra addig, míg a The Life of a Showgirl jóvoltából újabb kedvenc albumot avathatok… addig viszont feltett szándékom rongyosra jártatni a szám az eddigi 11(+) albumról, kedvencekről, rejtett gyöngyszemekről és fájdalmasan relatable dalszövegekről, mégpedig egy kiadós Swiftie Questionnaire keretei között. Enjoy!

1. Örök kedvenc szám

Korán van még a mentális egészségemről vallani, de ha ez a kérdés, akkor ez, a válasz pedig aggasztó: a You’re On Your Own, Kid és az I Can Do It With a Broken Heart örök időkre szóló hellyel bír a kedvenceim toplistáján. Különleges szereppel és hatással működnek az életemben: nehéz percekben az életemet is megmentik, de boldog békeidőkben rizikós, hogy kizökkentenek a lelki békémből. Elég sok érzelmileg kódolt emlékkel vannak felruházva, na. Annyit megígérnék még az elején, hogy ennél többet nem emlegetem őket – minden második kérdésre válaszok lehetnének, de ennyire nem akarok uncsi lenni. Csak a miheztartás végett…

2. Kedvenc album / era

Nehéz választani a sad witch autum, a depression with a hint of glitter meg a hospitalized & ready to be lobotomized esztétikái közül… úgyhogy nem is fogok. Bár a korai klasszik albumok idején váltam Swiftie-vé, tagadhatatlanul az evermore, Midnights és TTPD szentháromsága folyik az ereimben: az első az őszi albumom, a utolsó a depressziós albumom, a Midnights pedig a biztonsági kártyám, amit bármikor kijátszhatok – és ki is játszok. A folkos, majd pedig synth-popos hangzás, a nyers érzelmi tartalom, az egyszerre húsbavágó, meglepő, és szépirodalmi dalszövegek mind-mind megszilárdították ennek a három kiválasztottnak a helyét a képzeletbeli dobogómon.

3. Legkevésbé hallgatott album

Nem valami egyedülálló állásfoglalás ez szerintem, de a Debut elég nehezen csúszik le a torkomon… emlékszem még a 2012-es kezdő Swiftie korszakomra, amikor a Teardrops on My Guitar top notch aláfestőzene volt a szerelmi bánatomhoz, az Our Song meg a Should’ve Said No pedig csakugyan kihagyhatatlan klasszikusok, de az akkori vokálok jelenleg eléggé kivetnek magukból – épp emiatt ebben rejlik a legsokkolóbb rerecording potenciálja, ahogy azt maga Taylor is említette a New Heights interjújában. Közel 20 év fejlődése, hangképzése, tréningje… nem vagyok telhetetlen, komolyan, de azért kicsit tűkön ülve várom ezt is.

4. Kedvenc élő előadás

Hol is kezdjem? Mint valaki, aki az egészségesnél lényegesen több alkalommal látta az Eras Tour koncertfilmet, kapásból ajánlanék nektek ehhez a ponthoz egy röpke három és fél órás programot… de önmagamat meghazudtolva tömör leszek és lényegretörő. A setlistről a Cruel Summer abszolút top élmény: minden hang, minden kis változtatás, az oh hi!, a PROVE IT, minden mozdulat a helyén van. Kedvem támad tőle élni. A surprise songok közül választani már annál nehezebb… de az első gondolatom a How Did It End legelső élő előadása volt, úgyhogy kitartanék emellett. Mikor már azt hittem, az album audio-t nem lehet felülmúlni… oh boy. Ha pedig kicsit visszautazok az időben, akkor a Death By a Thousand Cuts és a Cornelia Street párizsi koncertfelvételei is nagyon közel állnak a szívemhez – többet szólnak nálam, mint az eredetik, és ez nagy szó. Ha pedig abszolút elhanyagolt csodát szeretnék kiemelni, akkor az legyen a Better Man Bluebird Cafe-s verziója.

5. Egy alulértékelt kedvenc

Miután egy szám szerves részévé válik a lejátszási listáimnak, oly keveset agyalok rajta, vajon mennyien hallgatják még rajtam kívül – egyszerűen adottnak veszem, hogy az kurvajó zene, és kész. Szóval ennél a kérdésnél megálltam elgondolkodni, aztán meg sem álltam, míg végig nem zongoráztam majdnem minden albumon a kedvenc rejtett gyöngyszemeim után kutatva, amelyekről sokkkkal többet kellene beszélnünk. Úgyhogy jöjjön 11 album – és 11 hidden gem!

Debut: A Perfectly Good Heart | Nem hallgatni egy dolog, de hogy mennyien vannak, akik egyenesen utálják…?!! Szívtelenek vagytok.

Fearless: Tell Me Why | Terapeutikusan őszinte – annyira, amennyire a legtöbben sosem tudunk lenni egy konfliktushelyzetben, de álmodozni róla és erőre kapni a szövegtől… na az valamit pótol.

Speak Now: Castles Crumbling | Fantasy soundtracknek kéremszépen. <3

Red: Nothing New | Életkezdeti válság, egzisztenciális krízis, szorongás, változástól, felnövéstől, értékvesztéstől való félelem ilyen pontosan, húsbavágóan kifejezve… és mégsem volt ott CD-mellékletként egyetlen pszichológia tankönyvem belső oldalán sem. Shame.

1989: Now That We Don’t Talk | Egyedülálló és egészen meglepő darab szerintem; az építkezése, dinamikája szokatlan, de jól működik, a vokálok és a hangterjedelem pedig eszelős…

Reputation: New Year’s Day | Kiváló kérdés, hogy ez hogyan került egy albumra a Ready For Ittel vagy az I Did Something Baddel… de lefogadom, hogy ha 2-3 erával később pottyant volna a tracklistre, akkor közönségkedvenc is lehetett volna. RIP.

Lover: I Think He Knows | Ha ezt meghallom… szökdécselek. Komolyan. Ne is akarjátok látni.

folklore: seven | Sötét történet, ártatlan szemszög… könnyes szemek. Egyszerű recept, mégis fáj végigvinni.

evermore: ivy | Egyszerűen nem tudom magam túltenni rajta: dallamon, a hajlításokon, a finom, metaforák és egyszerű életképek közt ingadozó történetmesélésen, a bridge-en… sosem unom meg.

Midnights: The Great War | Taylor minden joggal nevezi magát az irodalomtanárunknak, de ez az allegóriája szerintem minden eddigin túltesz.

TTPD: I Look In Peoples Windows | Fura így, creepy úgy… basszus, ha kicsit sem tudsz kapcsolódni valami kínoshoz és kellemetlenhez, mégis miért olvasol bármit amit írok?

6. Kedvenc klip

Nagyon régóta nem nézek klipeket, egyszerűen nem szokásom, olyannyira, hogy még az elmúlt kb. 10(???) év TS videóit is csak tavaly pótoltam be a TTPD megjelenése előtti zsongásomban. Ennek ellenére meglepő gyorsasággal ugrott be a válasz. 

Kegyetlen önreflexióval és jól palástolt szorongással teli műalkotás ez, ami épp oda üt, ahol fáj – de egyúttal megért és megérint. A szám már önmagában zseniális, de a hozzárendelt képi világ merészsége és érzékletessége teszi teljessé az élményt, elvégre annyira megfoghatóan kelti életre a démonainkat, a fejünkben suttogó gonosz belső hangot… amiket ugyebár elég sokan jól ismerünk. Btw, top prioritású tetkó inspirációm ez a klip, és érik, hogy ennek megadjam magam.

7. Szám, amit a zuhany alatt énekelsz

Hát ennek egész komoly rendszere van, és nem értem miért alakult így… de a hajnali kondi utáni zuhanyzós számom a Cornelia Street, az esti rózsaillatomat pedig az Invisible String támogatja, aminek a hajlításaihoz nem létezik jobb a fürdőszoba akusztikájánál.

8. A legszebb romantikus szám

Tudjátok minden becsmérlő szó, minden picsogás és nyavalygás csak fehér zaj számomra... nekem akkor is a So High School a legszebb szerelmes szám, amit ez a nő valaha írt. Nem mondom, vannak büszke különdíjasok páran (pl. Begin Again, Timeless, Holy Ground, You Are In Love, Mine, Ours, csak hogy néhányat említsek), de semmi sem fogható ahhoz, ahogy Taylor a SHS sorai alatt kivirágzik… vicces, autentikus, büszke, felszabadult – szorongástól mentes. Valami ilyenre vágyunk a legtöbben, nem?

9. Kedvenc Track 5

Szerintem a YOYOK-ot zárjuk ki a mezőnyből, mielőtt minden létező babért learat… így nézve az „annyira fáj, hogy bele kell halni” kóddal ellátott számok közül a Tolerate It és a How Did It End a két vezető kedvenc.

10. Kedvenc album-nyitó

Nehéz szülés volt; kihívás elé állított, hogy ne kész listát hozzak, hanem csak egyet… az egyet… ha értitek. A the 1 már az első sorokkal beránt az új korszak hangulatába, megadja az alaphangot, a mottót. „I 'm doing good, I'm on some new shit / Been saying "yes" instead of "no"” Tökéletes kezdés, tényleg – de nem áll meg a rajongásom a felütésnél, mi több, jövő hét ilyenkor már tetkóként hozom haza magamon a szám egyik legfontosabb üzenetét, úgyhogy értitek… kiérdemelte ezt a helyet.

11. Kedvenc album-záró

A sírómaratonok elkerülése érdekében vagy egy évig jótékonyan skippeltem a The Manuscriptet… de mikor beütött, akkor nagyon beütött, és tart ez azóta is. Őrült egy dolog azzal zárni, nemhogy egy dalt, de egy egész albumot, egy teljes erát, hogy „Now and then I reread the manuscript / But the story isn't mine anymore”. Olyan, mintha kitépnék a szíved, de mindegy. Szóval ez nyilván mindent visz, de van még említésre méltó ezüst- és bronzérmesem is. Először is indítsátok el most azonnal a Dear Readert, mert lefogadom, hogy nem szoktátok és ez hatalmas hiba. Másodszor pedig: "I wanna be defined by the things that I love / Not the things I hate / Not the things I'm afraid of, I'm afraid of / The things that haunt me in the middle of the night, I / I just think that you are what you love"

12. Ha azt mondják, csak szakítós számokat ír, akkor én…

…hozok egy ütős kis listát, amivel rácáfolhatok! Mert miről is ír…? Miről nem? Úgy döntöttem, úszok az árral, és azt a három címet dobom be, ami először eszembe jut. Szóval ír kitalált bűnügyi történeteket mesteri történetmeséléssel (no body, no crime), ír szexizmusról, nemi egyenlőtlenségről (The Man), és ír a mentális betegséggel való küzdelemről és öngyilkosságról is (Forever Winter). Az persze jó kérdés, miért rendre az akarja megszakérteni a dalait, aki csak a Shake It Offot meg a We Are Never Ever Getting Back Togethert ismeri… kész talány.

13. Kedvenc kollab

Ez a nő mesteri érzékkel veszi magát körül a lehető legjobb együttműködési partnerekkel ez a megfogalmazás nagyon corporate shit, de értitek, erről egy korábbi posztomban már ódákat zengtem, és továbbra is tartom magam hozzá. Annyi jó példával alá tudnám támasztani: ott az exile, a no body, no crime, a Castles Crumbling… de a kézenfekvő válaszoknál mélyebbre ásva rejlik két kedvencem, amit messze nem ismernek és hallgatnak szerintem elegen. Ó igen, most jön az a rész, hogy azt akarom, nektek is fájjon… úgyhogy hallgassátok a Renegade-et és a The Alcottot. Előbbi a Big Red Machine, utóbbi a The National száma, és ha szemfülesek vagytok, egyiknél is, másiknál is ismerős arcokba és hangokba botlotok, ha a jártasak vagytok a folkmore tracklistekben.

14. Kollab, amiért szurkolsz

Kész kis listám van, de mindenekelőtt hadd fejezzem ki hálám és csodálatom, amiért egyszerre két szőke boszi is meghallgatta a fűzfaerdőben rituális áldozatbemutatással kísért vajákolásomat az évszázad együttműködéséért! Gyerekek, már csak néhány óra van hátra míg Taylor és Sabrina erői egyesülnek! Ennek a popkulturális jelentősége vetekszik Krisztus második eljövetelével, csak mondom.

Na de fejlődő mindset meg minden, mindig van újabb elérendő cél amiért küzdhetünk, úgyhogy következő sámánkodásaim alkalmával már Noah Kahan meg Hozier kollabokat fogok vizionálni – illetve ha igazán nagyratörő akarok lenni, akkor valami klasszikusabbat is el tudnék képzelni, mondjuk Elton Johnt vagy Paul McCartneyt. És az a poén, hogy ez nem is olyan elrugaszkodott, mint amennyire elsőre tűnik!

15. Szám, amire nem tudod rávenni magad

So Long London – megöl, kikészít, megsemmisít, kiüríti az amúgy is napról napra sorvadó lelkivilágom, nyomorba taszít, kiapasztja a könnycsatornáimat… folytassam még? Na jó, nyilván nem ennyire vészes a helyzet, de a „kiüresedett tekintettel a semmibe bámulok” sem sokkal jobb következmény úgyhogy ezt ennyiben hagyom. Az első sortól, nem, az első hangtól az utolsóig kifogástalannak tartom, de ha jó napom van, inkább bele sem kezdek.

16.  Gym-playlist 5 számból!

A Rep, 1989 és Lover egy az egyben jól kondizható albumok, de ha már ilyen szűkre szabjuk, akkor íme a toplistám:

1.     Ready For It: ezzel illik kezdeni a gyilkos bolgár guggolásokat, például

2.     Cruel Summer: szigorúan az Eras Tour élő verzióval és üres emelettel, ahol a bridge szabadon és szégyen nélkül üvölthető

3.     Bejeweld:

4.     All You Had To Do Was Stay:

5.     Better Than Revenge: az „every petty queen needs a killer abs&core day sometimes” munkacímű edzéstervem állandó darabja

Oké, nem bírok magammal, de ti magatok sem hittétek, hogy itt hagylak titeket egy +1 nélkül… szóval végső csapásként belököm a fájdalommal és haraggal tüzelt workoutok alapdarabját: „Now I'm down bad crying at the gym”…

17. Kedvenc „From The Voult”

Mi van akkor, ha azt mondom, a Red és a 1989 The Voultját repeaten tudom önmagában is hallgatni? Semmi értelme nekiállnom válogatni… ahogy annak sincs semmi értelme, hogy olyan bangerek mint az Is It Over Now, tízperces All Too Well, az I Bet You Think About Me vagy az I Can See You anno lemaradtak az eredeti albumokról. Felfoghatatlan.

18. Kedvenc dalszöveg

Nem, nem fogom felfedni egyesével minden elborult gondolatom a kiragadott idézetek által… úgyhogy címlista it is, mégpedig szűkre szabva, mert… mert kellenek határok, vagy mi. Íme a legszebb bokrétám, amit csak össze tudtam állítani: Fresh Out The Slammer, Renegade, Maroon, Bejeweled, The Lakes, I Did Someting Bad, All Too Well (10 Minutes Version), Wonderland, Would've, Could've, Should've, Dear Reader, The Great War, Cassandra, The Botler, But Daddy I Love Him… hát kezdem látni, hogy ez így se volt egyszerűbb, mintha idézeteket hoztam volna. Nehéz abbahagyni a válogatást… úgyhogy inkább abbahagyom a posztot. :)

18 kérdés után aggasztóan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy oda-vissza ismerve, hallgatva, szeretve, hype-olva, reklámozva és jó igeként terjesztve az eddigi 11 albumot, minden rerecordingot, kollaborációt és élő felvételt, talán megérettem rá, hogy néhány órán belül álmos fejjel, kondicuccban mosva a fogam nekiálljak megismerkedni az idei Spotify Wrappedem leendő 12 újoncával. Remélem hasonló lelkesedéssel köszöntitek ti is a hajnalt, remélem lélekben látjuk majd egymást a beharangozott interjúk online nézőterén, és remélem együtt minden létező kurva rekordot megdöntünk – mert ilyen fából vagyunk faragva. Ha 5 A/4-es oldalnyi szófosásom után még itt vagy, és az utolsó soraimat is olvasod, akkor tuti te is abból vagy. Köszönöm, hogy itt voltál, köszönöm, hogy végighallgattál minden belinkelt számot tudom, hogy megtetted… ugye?, és köszönöm, hogy bekommenteled a legszívettépőbb TS idézetedet a lelki épülésem javára. Bye Bye Baby!

Újévi fogadalmak Book Tag

Na szögezzünk le valamit az elején kurva gyorsan: nekem nincsenek újévi fogadalmaim. Csak „újévi fogadalmak tag”-em, és ez tényleg teeeeljesen más. Kósza szófordulat. Semmi komoly. Csak egyszerű elképzelések, vágyak, tervezgetések, meg egy csipetnyi… érzitek ezt…? Ahh igen, egy csipetnyi nosztalgia! Az illata csak úgy pofáncsap, amint a könyvértékelések nyögvenyelve halogatós megírása helyett egy book tagbe menekülök, épp mint a régi szép időkben. Sok víz lefolyt a Berettyón amíg nem blogoltam, de látjátok, a munkamorálom magját azért megőriztem, így tehát elvonva a figyelmet a háttérben megbúvó Gyurcsány-szálról lemaradásaimról, leporoltam és újrahasznosítottam ezt az özönvíz előtti kérdéssort, hogy számot adjak az idei olvasási terveimről! Nincs más hátra, mint előre: enjoy!

1. Egy szerző, akitől még semmit sem olvastál, de idén szeretnél

Ahogy mondani szokták, a férfiak addig örüljenek amíg a nők csak egyenjogúságot akarnak és nem bosszút – aki persze azt érzi, hogy az utóbbi is kezd beérni, az jól érzi, ehhez a lelki-társadalmi állapothoz pedig mi is illhetne jobban mint egy regény egyetlen érintéssel kínzó, gyilkoló nőkkel. Igen, ebből már akár ki is puzzle-özhető, hogy választottam az első kérdéshez Naomi Alderman, a művei közül pedig nyilván A hatalom az elsődleges prioritás. Ugyanúgy a feminista regények megkerülhetetlen alapművévé vált az elmúlt években, akárcsak A szolgálólány meséje – és persze újabb hasonlóság a kettő között, hogy bár rendkívül közel áll hozzám a témájuk, mégis félek belekezdeni bármelyikbe, mert… valljuk be, nőként jelenleg is elég nagy disztópiában élünk, nem mindig érzem úgy, hogy hasznos az ebből születő dühömet és elkeseredésemet tovább táplálni. 

2. Egy könyv, amit idén mindenképp szeretnél elolvasni

Hiszitek vagy sem, de ami az Éves listámra felkerült, azokat amúgy komolyan is gondoltam, tudjátok, olyan „mindenképpen, szeretném, próbálom, jó lenne” jelleggel. Nem érzem, hogy tudnék mi alapján rangsorolni, vagy kiemelni csak egyet közülük… ellenben van egy feltett célom, ami nem üti még meg a hierarchiában magasabban álló „terv” szintet, épp emiatt nem is listáztam eddig: szeretném még idén sorra keríteni a következő Taylor Jenkins Read regényemet – és ha a KMK nem pörgeti be a motort a fordítások terén, akkor bizony akár angolul is nekivágnék ennek. Persze kár lesz az olvasásélményért az én nyelvtudásommal, de hát így tanul meg fejlődik az ember, de ami fontosabb, igen, ennyire imádom TJR-t, ennyire kíváncsi vagyok a maradék könyveire, és ennyire igyekszem befejezni a Carrie Soto visszatér értékelést! Helyben vagyunk.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Hosszú évek rajongását, akadémiai elemzését, és (kívülállóként számomra nyilvánvalóan érthetetlen) fun fact-beszámolóit jutalmazván idén jutottam el addig a pontig, hogy fejest ugorjak a nővérem egyik kedvencébe és egyben kutatásai tárgyába, mely nem más, mint a Jane Eyre. Nem mondom, hogy nem tettem már vele próbát tinédzser koromban is, de az azóta kiszélesedett olvasási repertoárom, lassabb, mindfulnesszel telítettebb feldolgozási módom, meg persze a nővérem által gondosan prezentált és elmagyarázott Rochester-mémek úgy érzem mostanra tettek alkalmassá erre a lépésre. Emellett kevésbé tűnik komoly és megalapozott tervnek, de A zöldellő fa alatt szintén egészen friss lakója a várólistámnak, két szerény oknál fogva: egyrészt nem olvastam még Hardy-t, másrészt fontos lenne írott formában is elég bizonyságot nyernem róla, hogy Mr. Shiner igenis egy klasszikus green flag.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Újraolvasási tervezetem címe: „Variációk egy témára” – ez a téma pedig az úgynevezett érett értékelési készség. Első jelöltem, a Virágot Algernonnak úgy 12 éves koromban esett először a kezem ügyébe, ennél fogva tartok tőle, hogy nem fogtam fel kellő mélységben a tartalmát, hiába voltam kiábrándítóan koravén koraérett gyerek. Tipikusan az az olvasmány, aminek megérzésem szerint jót tesz némi pszichológiai előképzettség, meg esetleg a témába vágó tapasztalat – bár a könyvet korábban is szerettem, szerintem ezek a tényezők segítik majd, hogy igazán tudjam értékelni. Könnyedebb vizek felé evezvén, másik kiválasztottam A párválasztó lenne. Meglehet, hogy gimisként nem álltam a minőségi ízlés csúcspontján semmilyen értelemben, de nagyon szerettem ezt a sorozatot, most pedig elérkezett a kötelező felülvizsgálat ideje, így fejest ugrok, hogy felnőtt fejjel is megítéljem, mennyire tartja az értékét így, közel tíz !!! megöregedtem év távlatából.

5. Egy könyv, ami már ezer éve várólistás – idén azonban végre sorra kerül

Szögezzük le, ha egy könyv időtlen idők óta a várólistámon csücsül, és tartósan képtelen onnan az olvasmánylistámra transzportálódni, akkor annak megvan az oka. Bölcsebb perceimben ezt megoldom annyival, hogy egész egyszerűen leszedem a várólistámról a kedves delikvenst, mintha ezzel a puszta emlékét is eltörölhetném annak, hogy valaha valamilyen jövő- és képzeletbeli szálak fűztek hozzá „nocsak nocsak, hová tűntek az egyetemi szakirodalmak amiket sosem olvastam el? sus!”. Persze kivételek akadnak itt is, és bár az „ezer év” elég relatív, nálam ehhez legközelebb Amelie Nothomb könyvei állnak, egész pontosan a Holt határon és a Hódolattal esengve – a két kis túlélő a Nothomb-életmű körutamon. Nagy fájdalmam, hogy nem jártam erre mikor a többi regényét olvastam, lenne róluk mit mondani, de maradjunk most csak annyiban, hogy ez a nő őrült, és én imádom. Aztán stay tuned, mert ha kiteszek magamért, ebből még egy megareview is lehet egyszer!

6. Egy vaskos olvasmány, amit beterveztél

Nem vagyok önmagam ellensége… nem abuzálom a lelki békém ilyen féltéglákkal. Fájó vallomás ez egy könyvmoly számára, de 3-400 oldal felett lekapcsol az agyam, és ezt a testi-szellemi defektemet jobbára szeretném is tiszteletben tartani. Ha egyvalami kimozdíthat ebből az állapotból, az csakis a fiatalságom hajszolása lehet… amit mivel is prezentálhatnék jobban, mint az Éjféli napra leadott éjféli raktári kérésemmel. Újabb tízéves vágyálmom válik idén valóra… hihetetlen. Emlékszem, mikor ez a napjainkra felnőtt, kifejlett regény még csak egy kiszivárogtatott párfejezetes kézirat igénytelenül fanfictionös netes fordítása volt… most meg itt pihen az asztalomon, hogy red flag detektorommal szembeszállva próbálja feléleszteni az egykori 14 éves énem Edward iránti rajongását.

7. Egy író, akitől olvastál már, és ez idén sem lesz másképp

Olvasási válságom kellős közepén tétlenül ücsörögtem este, míg a húgom a szülinapjára kapott könyveiből olvasott egyet – nézegettem, forgattam őket, majd véletlenszerűen felütöttem az egyiket és… aztán csak úgy ott maradt a kezemben. Így váltam rabjává Ali Hazelwood könyveinek – megnevettettek, megremegtették a térdeim, magukhoz láncoltak: azt a fajta értelmes, vicces, szívmelengető és alkalomadtán spicy romantikus-élményt adták meg, amiben egy ideje nem is hittem már, hogy létezik. Nagy elhivatottsággal le is daráltam az első négy könyvét azon nyomban, hogy kijöttek, most pedig tűkön ülve készülök a A menyasszony – Ez nem szerelem runra, miközben kicsit azért újabb STEM-sztorikért rimánkodok.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Hamar leszűkült a kör, tekintve, hogy az egyik ajándék könyvemet – a lázasan értékelni próbált Carrie Sotót – már elolvastam, a másodikat pedig éppen most olvasom… így maradt utoljára a Megvilágosodás Sarah Perrytől. Régen volt már, hogy a Melmothtól átszellemülve minden széket gondosan betoltam lefekvés előtt, úgyhogy érik már egy újabb adag szépirodalomba csomagolt borzongás meg álmatlanság.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is idén fogsz

Sziklaszilárd standalone-olvasóvá váltam az elmúlt években: konkrétan idejét sem tudom, mikor pörgettem ki utoljára egy sorozatot, ebből adódóan idén sem róttam magamra a többkötetes elköteleződés tervét. Ha van sorozat, ami még emellett is képes volna berántani a nyúlüregbe, az vagy a Witcher lenne, vagy a Heartstopper – utóbbit a sorozat iránti őszinte rajongásom támogatná, míg a Vaják iránti nyitásom egyértelműen a párom sokéves, fáradhatatlan marketingjének gyümölcse.

10. Egy korábban megkezdett sorozat, aminek a végére pontot teszel 2025-ben

Sad as it sounds, de a legtöbb régen megkezdett sorozatommal szerintem már végérvényesen elváltak útjaink. Végigböngésztem molyon valamennyit… de nem látom magam sem CoHo életművet pótolni, sem végeláthatatlanul krimizni Helen Grace-szel, de tartok tőle, hogy még az Árnyvadász Univerzumtól is olyan rég búcsúztam el, hogy nem lenne türelmem behozni a lemaradásaim. A legtöbb, amit ajánlhatok, az a Szólíts a neveden folytatása –természetesen kellő mentális felkészülés után, tekintve Elio fájdalmasan deep lelkivilágát.

11. Hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Amennyit nem szégyellek. Amennyi jól esik. Amennyi belefér az időmbe. Amennyi mellett marad időm enni, aludni, szexelni, kondizni és fix időközönként újranézni az Eras Tour koncertfilmet meg dolgozni. Amennyi nem idéz elő teljesítménykényszert egy kikapcsolódást szolgáló hobbira vonatkozóan. Amennyi esetén a mennyiség nem megy a minőség rovására. Szerintem értitek a lényeget: csak semmi nyomás, szórakozásból olvasok, azt és annyit, ami és amennyi jól esik, úgyhogy ha ez januárban 10 könyv, júliusban meg havi 1, akkor ez van. Nem esek bele megint abba a hibába, hogy hagyjam kiveszni az örömöt az olvasásból.

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Akad ez-az, ahogy azt a korábbi 2025-ös, szigorúan nem újévi fogadalmas posztomban kifejtettem, de ha kifejezetten olvasás-related célkitűzésekről lenne most szó, akkor továbbra is elhivatottan készülök egy éves book blanket elkészítésére, amelyhez már fordultam is egyet a kézimunka-boltban shutup. Ez ugyebár minden elolvasott könyv után egy újabb horgolt granny square-t jelent, ami színben passzol a könyv borítójához – így fogja a takaró év végére leképezni a teljes idei olvasmánylistámat. Általában nincs sok okom bízni a kitartásomban, de ezúttal egész jó megérzéseim vannak!

Én tehát ilyen tervekkel, célokkal, „talán egyszer”-ekkel ugrok neki a 2025-nek – feltétlenül szóljatok majd rám decemberben, hogy nézzek a körmömre azügyben, mennyit valósítottam meg a felsoroltak közül, bár kényszer és nyomás híján merem azt hinni, hogy sokkal többet és sokkal nagyobb örömmel fogok kipipálni a listáról. Ami Titeket illet, drága egyetlen virágszálak, új sejtem a legtöbbetek már számba vette az idei könyves célkitűzéseit így, a februárhoz közelítve – de akár így van, akár későn érkezők vagytok, mint magam is, ne szégyenlősködjetek: gyertek, meséljetek a terveitekről, linkeljétek a saját posztotokat, és persze vigyétek a book taget isten hírével meg forrásmegjelöléssel, ahogy azt a régi szép időkben is tettétek! Én most megyek megkergetni a szellőztetéskor beszabadult lomha téli legyet – mire onnan visszatérek, talán már egy Carrie Soto vagy egy Soha, soha, soha értékelés is lapul majd a farzsebemben! Addig is szép estét, szép álmokat, hatékonyan túlélt hétfőt nektek! ;)