2018. január 6.

Minek az éve lesz 2018? | Tervezés


Hey ho! Bár már búcsúztattam az óévet, köszöntöttem az újat, és áradoztam is egy sort azokról a dolgokról, amelyek 2017-ben történtek velem, még kicsit korainak érzem, hogy leakadjak a témáról. Bölcs dolog lenne… de nem vagyok bölcs. Talán majd idén. Talán nem. Úgyhogy alább új, rendezett énemnek köszönhetően hahaha pontokba szedve és kategóriákba rendezve összeszedtem néhány célom és tervem az idei évre, az irányvonalat, amely mentén megtenném ezt a tizenkét hónapos túrát, s igazából mindent ami eszembe jutott, amivel különlegesebbé tehetném 2018-at. Egy olyan időszakká, amire ha visszagondolok tíz év múlva jövőre, akkor lesz mire emlékeznem.

Ne essék félreértés… továbbra sem hiszek az újévi fogadalmakban – csak és kizárólag az Univerzum végtelen erejében, amivel mindig megakadályoz bennünket abban, hogy betartsuk őket. Ennek megfelelően nincsenek fogadalmaim – terveim viszont annál inkább. Tudatában vagyok, hogy az egyik évről másikra virradó nap is épp ugyanolyan, mint egy szürke, őszi nap a másik után – magyarul semmi jelentősége, számomra legalábbis –, mégis, az éves tervezés valahogy kivitelezhetőbb kategória, mint minden célomat beleönteni egy bazinagy „bakancslista” feliratú bográcsba, majd nem teljesíteni belőlük semmit „előttem az egész élet, minek siessem el?” csatakiáltás alatt. Szóval kell egy intervallum, és kellenek benne állomások, hogy ne csak céltalanul lengjek a semmiben. Mint mondtam, emlékezni akarok. És büszke lenni magamra egy év múlva, mikor visszanézem a listát, és ott virítanak a pipák a sorok mögött. Nincs szó világuralomról, nem akarom megváltani az emberiséget… csupán élni akarok létezés helyett.

Szóval nézzük, minek az éve lesz 2018! Idén szeretnék/szeretném…

BLOG, STATISZTIKÁK

… nem hanyagolni el úgy a blogot, mint tavaly
… behozni a recenziós lemaradásaimat
… 220 feliratkozót
… 320 lájkot a blog Facebook oldalán
… 400 követőt instán
… véghezvinni egy különleges önálló projektet, amin egy ideje gondolkodom ennek mibenlétét fedje egyelőre homály
… minimum kettő csapatos projekthetet szervezni
… bizonyos reformokat vezetni be a projektekben amelyeken már szintén régóta töröm a fejem

OLVASÁS & ÍRÁS

… elolvasni 70 könyvet
… minden hónapban elolvasni egy pszichológia / életmód témájú könyvet
… feltornászni a magánkönyvtár olvasottságát 70 %-ra
… írni egy novellát és verseket
… ugyanakkor az eddig csupán a fejemben létező történetemmel is foglalkozni

ESEMÉNYEK

… eljutni az idei Könyvfesztiválra
… eljutni egy dedikálásra / könyvbemutatóra
… énekelni a Gálán

SULI & MUNKA

… sikeresen teljesíteni az angol és informatika előrehozott érettségiket
… dolgozni nyáron lehetőleg a könyvtárban
… ötösön tartani a törijegyeimet
… újra megpróbálni a nyelvtan OKTV-t
… nem szarni annyira mindenre ki se nyitottam a fizikát, és 13 perc múlva tz… de kit érdekel?!

ÉLETMÓD, MINDENNAPOK

… időt reggelente, hogy nyugodtan teázhassak / kávézhassak
… többször gyalogolni a suliba, ahelyett hogy kocsiba ülnék
… elég vizet inni nevessetek csak, de ez tényleg örök terv xd
… konditerembe járni legalább egy darabig
… nyújtani mert fadarabnak lenni nem király
… vezetni a határidőnaplóm, és nem csak az eseményeket és határidőket, hanem a személyes eredményeim is
… jobban beosztani az időm hahaha, sosem adom fel
… képesnek lenni megélni az élet szép és fontos pillanatait, és nem csak megélni őket, de teremteni is magamnak ilyeneket pl.: hygge
… gyűjteni a szép emlékeimet évek óta próbálkozok, hátha idén összekaparom hozzá a kellő kitartást
… minimum 10 tételt kipipálni a bakancslistámról.

EMBERI KAPCSOLATOK

… új embereket ismerni meg
… randira menni legalább egyszer ennyi belefér, még ha ez is a legvalószínűtlenebb hogy sikerül xd

EGYÉB

… kipróbálni karácsonykor a különlegesebb, Pinterestes csomagolási módokat
… lenyíratni vagy befestetni a hajam a lényeg, hogy változás legyen, és drasztikus xd
… megnézni hetente minimum egy filmet, amit még nem láttam talán egyszer az életben nem leszek botrányosan alulművelt filmes téren
… venni egy valamirevaló fekete táskát

NEKTEK MIK A TERVEITEK 2018-RA? :)

2 megjegyzés:

  1. Le ne nyírd a hajad Virág, hát kibukok itt menten :D Inkább legyen hupilila pasztellazacszínnel csíkozva és elefántcsontfehér fufruval, de le ne vágasd :'D :* <3

    VálaszTörlés
  2. Nekem annyi a tervem 2018-ra, hogy átugorjam azt a roh@dt szekrényt tesin. :D

    VálaszTörlés