Meghan March - Vágy és hatalom

„Gondolhatnak rólam, amit akarnak, amiért belementem ebbe az egészbe, de ha az ember a siker reményében ki akar törni abból a világból, amiben élt, nem kérdez, csak aláírja a szerződés megfelelő részét.”

Eredeti cím: Dirty Billionaire

Sorozat: Vágy trilógia 1. (The Dirty Billionaire Trilogy 1.)

Oldalszám: 238

Megjelenés: 2017.

Kiadó: Álomgyár

Ár: 3499 - 

Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket.

Hogy seggfej vagyok? Hát igen. És tudod mit? Jól is érzem így magam. Vagyis jól éreztem… Amíg nem találkoztam Vele.

A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt, tűzhányó. Vagy atombomba.

Csakhogy van egy kis baj. Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én? Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg. És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom!

Ritkán esik meg, de most ismét szembetaláltam magam egyik tipikus könyvmoly problémámmal, melyet rendszerint az efféle erotikus könyvek idéznek elő… legyünk pontosak, ezek képezik magukat a problémát. Az még csak egy szelete a nehézségek összességének, hogy az ember hogyan és milyen mérce szerint tudná helyén kezelni és értékelni ezen olvasmányokat, de ami szerintem nagyobb százalékban okoz fejfájást, az maga a regény kiválasztása ebben az adott műfajban. Senki sem szeret selejtet olvasni, az erotikus könyvek piaca pedig bizony tele van olcsó ponyvával és értéktelen vacakkal, azt pedig, hogy az ember egy ilyet fog ki, vagy egy igazán jól megírt, szórakoztató, szenvedélyes, édes és sikamlós sztorit, amilyenre vágyott, csakis a véletlenen, vegyük úgy, a sorson múlik.

Nem véletlenül tartottam tehát kézbe venni a Vágy és hatalmat – őszintén, már a borító és a fülszöveg gondolkodóba ejtett, hiszen mindkettőben van valami felháborító és szexi, ami felkelti az ember figyelmét, ugyanakkor valami, ami megbotránkozást vált ki, s valami, ami kliséket sugall ezerrel. Ó, igen. Az erotikus regények szentháromsága. Valami mégis rávett, hogy adjak neki egy esélyt – és milyen jól tettem!

Olvastam már igényesebben megírt könyvet? Hát ja. Fogok még? Merem remélni. És ezt meg is próbálom szem előtt tartani, ugyanis történetünk messze áll a tökéletestől, de ezúttal, pár percre egy átlagember, és nem egy gonosz, szőröző kis blogger szemüvegén keresztül tekintve az esetre, kénytelen vagyok konstatálni az egyértelműt. Ez egy freakin’ erotikus regény. Megköveteli, hogy a saját műfajának a keretei szerint tekintsek rá, annak alapján olvassam, szeressem, és értékeljem. Nem hasonlíthatom Suzanne Collinst Dosztojevszkijhez, így Meghan March írományára sem szabad mondjuk Cassandra Clare munkásságának fényében tekinteni, egész egyszerűen, mert a különbség ég és föld, hiszen más műfajt képviselnek… És – végre rátérve a nap igazi témájára – hogy mi is akkor a véleményem a Vágy és hatalomról? A fenti kis agyalásom eredményeképp így fogalmazhatom meg leginkább lényegretörően: szépet alkotott a maga műfajában.

Egy trilógia első része lévén a történet még rengeteg aspektusában nem volt úgy kibontva, ahogy az ki lehetett volna, de én talán már boldog vagyok attól is, hogy a tömény erotika vonalát szépen átszőtte lényegesebb cselekmény is. Szerintem ennek a hiánya a legtipikusabb szarvashiba, amit az ilyen korhatáros művek szerzői megejthetnek, én pedig sosem megyek el mellette szó nélkül, mert meglehet bírom az erotikusabb regényeket, a „dugjunk a vakvilágba csak úgy” történeteket nem igazán tolerálom. Mindig kell legyen egy biztos alap, egy cselekmény, amit a szex később kiegészíthet, karakterek, akikről tudunk egyet s mást azon kívül, hogy milyen természetfeletti méretekkel áldotta meg őket a sors, és így tovább. Tényleg tisztában vagyok vele, hogy az ilyen regényektől nem szabad sokat várni, én viszont ennél a pár felsorolt elemnél nem vagyok hajlandó alább adni – nagy szerencsémre pedig nem is kellett.

Ezúttal a már oly emlegetett biztos alapot igazából a női főszereplőn keresztül fektette le az írónő én igazán igyekszem nem fogalmazni félreérthetően, ti, mocskos fantáziájú népség, pontosabban Holly karrierje által. Ez a „bonyodalom” kirobbantója, és lényegében ez áll a legtöbb döntéshozatal mögött a történet által felölelt időintervallumban. Ez egy ilyen érdekes kettő az egyben megoldás – minden, amit Holly tesz, előremozdítja a cselekményt, ugyanakkor visszavezethető a nő egy korábbi rossz döntésére, s igazából a teljes előéletére, így róla egész komplett képet kapunk, sikerül jobban megismernünk. Persze ez nem jelenti, hogy mindig értettem is, mit miért tesz… de ez már más kérdés. Úgy éreztem, valami nagyon félrecsúszhatott, mikor Holly, egy stabil jellemű karakter, egy harcos, túlélő, egy logikus elme, egy nő, aki képes volt felállni a porból, és a semmiből teremteni valamit egyszeriben csak… úgy elolvad egy rá vetett mocskos pillantástól, hogy egy fél szó sem jön ki a torkán, legfeljebb gyenge nyöszörgés. Az ilyen pillanatokat nem igazán tudtam hová tenni, és legszívesebben meg is feledkeztem volna róluk, ugyanis kissé bántott, ahogy a kedvenc karakterem Mr. Nagyfarkú Alfahím minden szavára elveszti a józan eszét. Talán megint én akarok túl sokat, de van egy olyan irreális elvárásom a karakterekkel szemben, amit úgy hívnak jellemszilárdság, és nem szívesen mondok le róla. Persze az embernek sosem jó az, ami van, tisztában vagyok azzal, hogy ha alapból egy nyüszítő, gyenge és ártatlan kis virágszálat festett volna le az írónő, akkor azért dühöngenék, de hát… istenem! Ha már elhúzta előttem a mézesmadzagot, és bemutatott egy igazán vagány, lélekben erős, meggyengíthetetlennek tűnő szereplőt, velem ne szórakozzon azzal, hogy pár oldallal arrébb a földbe döngöli tiporja a méltóságát… könyörgöm.

Kedves Meghan March, marhára nem akartad megkönnyíteni a dolgom, mi? Rendben. Mission completed. Most pedig repüljél haza dolgozni azon az átiraton, hogy boldog legyek. Hálás köszönetem.

Tehát Hollyval már csak ilyen hullámzó volt a kapcsolatom – a gyenge pillanataiban utáltam, hogy rá sem ismertem, azonban ha megemelte a seggét és kikecmergett az ágyból na meg Creighton alól, akkor valahogy visszalényegül azzá a tökös csajjá, akit előtte megkedveltem. A nehéz fiatalkora, a porfészek amiben felnőtt, na meg a média kész túlélőt faragott belőle, olyan embert, aki addig küzd és törtet, amíg eléri amit akar, aki élő példája a mondásnak, hogy „a cél szentesíti az eszközt”. Tetszett a hozzáállása. Talán tündérmesének tűnik, hogy egy csóró kisvárosban élő lány az amerikai sztárélet központjában köt ki, és megvalósítja a rég dédelgetett álmait, de az út, ami odáig vezetett elég sötét és szenvedős volt ahhoz, hogy gondoskodjon némi realitásról. Azt már ne kérdezzétek, hogy annak mégis mi valóságalapja van, hogy egy ilyen szorult helyzetben egyszer csak a semmiből feltűnik egy milliárdos pasi, aki olyan milliódolláros pezsgőt meg gyémántgyűrűt neem, Edward, sipirc vissza az árnyékba dobál az ember után, hogy annak varázscsettintésre megszűnnek a gondjai. Elvégre… ki beszél hitelességről egy erotikus regény közben? Na ugye.

De ha már vagon pénz meg gyémántgyűrű… akkor ideje lenne szót ejteni másik tudathasadásos jómadarunkról, Creighton Karasról is.

„Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról.”

Bár… kell ez? Elvégre a fenti két mondat lefedi Mr. Karas jellemének majdhogynem egészét… azonban maradnak még olyan apró részletek, amelyek többé teszik őt egy kétlábonjáró, gazdag faroknál. Vagyis… annyiban biztos vagyok, hogy kéne legyenek… Összességében hozta az elvárt és átlagos erotikus regénybeli domináns faszfejt, amiért néha meg is álltam a lap fölött pár percre wtf nézéssel, s mivel végeredményként mindig megállapítottam, hogy tőle nem várhattam mást, hát elővettem Hollyt, elvégre milyen már, hogy hagyja magát… na de mindegy, nem is ez a lényeg, különben is békén kéne már hagyjam Hollyt, tekintve, hogy még kedveltem is a karakterét. Az legyen a legnagyobb hibája, hogy lefeküdt egy nagyon gazdag – és nagyon idegen – pasival a feljebbjutás és biztos karrier érdekében, és miután ezzel sikeres és túlélő típusnak bizonyult, szégyent-gyalázatot hozott az egész női nemre. Hát pfuj. Nagyon is pfuj.

Visszatérve mélyen tisztelt Mr. Karasunkra… nem kevés várakozás eredményeképpen, de azért számot adott arról is, hogy nem annyira kétdimenziós mint a számítógépmonitor. Épp, ahogy Hollyt sem voltam képes egyértelműen, csak feketén vagy csak fehéren látni, úgy Creightont is egyszerre utáltam és szerettem ??? a történet során… bár ez utóbbi persze erős túlzás. Bizonyára sok nő szívét megdobogtatta, de ez velem most nem jött össze – ennek ellenére nem hagyhattam figyelmen kívül a jó pillanatait, még ha megérteni őket nem is voltam képes. És már frankón másodjára mondom az értékelésben, hogy mennyire nem értek valamit, de amúgy eskü nem vagyok idióta. Kétségtelen, hogy minden önös érdeke mellett igazán törődött Hollyval és az érzéseivel, még azzal is megpróbálkozott, hogy ügyeljen a karrierére és támogassa… bár nem tagadom, az azért túl nagy falat egy egoista pasinak. Persze, hogy erre mi oka volt, miután éppen egy szexnyi ideje ismerte a nőt, az már kérdéses, de hát tudjátok, az ilyen könyveket nem a jó logikájuk miatt olvassuk. Mindenesetre akármilyen megközelíthetetlen látszatot is festett elsőre férfi főszereplőnk, a lapok előrehaladtával feltárta egy kissé – mondom kissé – emberibb arcát is, ami kész felüdülésnek számított, és olykor egészen úgy éreztem, némi romantikát, finomságot csempész a történetünkbe, ami addig inkább a média és Holly zenei kiadójának ármánykodásáról, s vad szexről szólt.

„Mit tesz velem ez a nő? Birtokolni akarom. Meg akarom tartani, és azt akarom, hogy tényleg csak az enyém legyen. Arra nem számítottam, hogy érzéseim… Hogy ez lesz. Szerintem ő is meglepődne, ha tudná.”

Jó, nem áltatok senkit – az egész könyvet főleg ez a két szál uralta, mindkettő alapszinten és egyszerűen, ugyanakkor élvezhetően, és izgalmasan ötvözve a realitást a tündérmesékkel. Egyszerre jól és egyszerre rosszul, egyszerre váltva ki szimpátiát és ítéletet… de hát az már csak valami jót kell jelentsen, ha egy könyv ennyire megmozgatja az ember agyát, ez pedig feladja a leckét, de rendesen. Most, leírva döbbentem rá elég sok mindenre, így ötlött a szemembe néhány hiba, amit olvasás közben úgy figyelmen kívül hagytam, ahogy volt… de áruljon el ez annyit, hogy minden hiányossága ellenére csak úgy röpít magával ez a felháborítóan kevés oldal, repül az idő, fogy a sztori, amitől az ember önkéntelenül is várni kezd valamire, még ha nem is tudja mire… mindezt azért, hogy még a függővég is adjon egy gyomrost. Áh, köszöntem szépen ;P

Összességében ajánlom a könyvet… nos, a 18+-os olvasóknak, de minimum a 16 év felettieknek, azon belül is azoknak, akik nem riadnak vissza egy könyvben a nyers erotikától és obszcén megnyilvánulásoktól, trágár beszédtől, mert az a nagy harci helyzet hogy a Vágy és hatalom 90 %-ban ezekből építkezik – bár nincs hiány humorból és éles párbeszédekből sem. Ezek egyvelege teszi a fenti célközönség számára tökéletlenül tökéletes és rendkívül szórakoztató, pihentető olvasmánnyá – tehát ajánlom azoknak, akik tényleg csak ki akarják kapcsolni a világot maguk körül pár órára, akik valami magával ragadó és gördülékeny történetet keresnek. S végül, de nem utolsó sorban meleg szívvel ajánlom azoknak… akinek van elég türelme kivárni a következő részt, mert nekem nincs xD

Kedvenc karakterek:

Sokat töprengtem, nagyrészt azért, mert lehetetlenségnek tartottam, hogy ne jusson eszembe senki más a főszereplőkön kívül, de aztán rájöttem, hogy bizony rajtuk kívül nem sokak kaptak akár röpke egy jelenetnyi időt is… aki meg mégis, az sem nyűgözött le, vagy akár csak hatott meg annyira, hogy legalább a nevét megjegyezzem. A történet lényegében tényleg Creighton és Holly körül forgott – én utóbbihoz kerültem közelebb, őt sikerült jobban megkedvelnem. Talán mert az ő múltjáról már most lehullt a lepel, és ez nagyban segített megismerni a motivációit, megfejteni a cselekedeteit, érzéseit, és találni valami hátsó tartalmat olyan szavai mögött is, ahol talán nem is kéne keresni. Összességében az ő karaktere egyelőre sokkal kidolgozottabb, ami könnyebbé teszi, hogy megszeressem még ha érteni nem is mindig értettem – de felesleges a körítés, egész egyszerűen az összes botlása ellenére szimpatikusabbnak találtam minden más szereplőnél a könyvből, ennyi.

Kedvenc részek:

Egyértelműen Holly és Creighton első közös jelenete a bárban – az első pár fejezet holtpontja után ez volt az első alkalom, mikor igazán elkezdtem értékelni a könyv fura humorát. Arról nem is beszélve, hogy egyben ez volt a lehető leghatásosabb belépő a férfi főszereplőnknek – Hollyval ők ketten olyan jelenetet hazudtak össze, amit egyszerűen élmény volt olvasni, és még mindig ez él a legemlékezetesebben az emlékezetemben. Persze ami utána jött, attól már nem voltam lenyűgözve, ugyanis Creighton dominanciája, mint azt már említettem, nekem már a túl soknál is több, és nem is tolerálom valami jól. De a báros epizód ettől függetlenül igenis kedvenc lett, továbbá szerettem főszereplőink azon jeleneteit, mikor Cray nem volt akkora seggarc mint általában.

Kedvenc idézetek:

„Nyerek, mert a veszteség számomra nem opció”

***

„[…] mindet kinyírom. Az isten háta mögül jöttem. Tudom, hogyan rejtsem el a holttesteket.”

***

„Hölgyeim! A férfiak nem bonyolult lények. Ön szenvedélyes, vonzó csaj? Ha igen, jó esélye van rá, hogy a férfiak kefélni akarnak önnel. Ilyen az emberi természet.”

***

Nem hagyom, hogy egy nő egyedül igyon. Azt meg végképp nem, hogy ő fizesse a számlát.

***

Van egy csodás dolog az sms-ben: addig nem kell rá válaszolni, míg az embernek nincs kedve hozzá.

***

„A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt, tűzhányó. Vagy atombomba.”

Borító: 5/4

Alapjáraton nem vagyok a tipikus erotikus regények borítóinak szerelmese – megjegyzem, ez azért nem változott most sem –, nehéz a műfajban megmaradni az igényesség határán, s valami egyedit, nívósat, sejtelmesen szexit alkotni, mindezt a jóízlés keretein belül, de azt hiszem ez… valahogy egész jó úton jár efelé. Nem mondom, az egyediségtől elég távol áll a minden második ponyva-pornón megjelenő motívumával –  lásd, öltönyös, szexi borostás fazon meg a ledér, vörös rúzsos nője – de az összhatásban van valami, ami engem meggyőzött, mert… egyszerűen jól fest az egész. A kép, ahogy egybeolvad a fekete háttérrel, a szöveg elosztása, a betűtípusok egyszerűsége, a színek… Meglehet, hogy nem hibátlan, de teljesítette a feladatát, magára vonzotta a tekintetemet, felkeltette az érdeklődést, hogy elolvassam, és végül is… ez volna a lényeg.

Pontozás: 5/4

A Vágy és hatalom tökéletes példát statuál az esetre, mikor egyre csak tanácstalanul bámulom a monitort, és nem jutok dűlőre a pontokat illetően: az észérvek olykor azt súgják, kevesebbet érdemel, szívem szerint azonban inkább többet, így végül megmaradtam az arany középúton, mert a helyzet parasztos egyszerűséggel ennyi: nem volt tökéletes. Voltak hibái, lehet, nem is kevés – kezdve például az indokolatlan rohanással, ami gyakran kidolgozatlansághoz vezetett, vagy a főszereplők olykor követhetetlen és érthetetlen viselkedésével, a meglehetősen furcsa hasonlatokkal –, de azt hiszem többet kell nyomjon a latban, hogy a sztori még ezen hibák ellenére is élvezhető, pörgős, humoros és persze kellően pikáns maradt – eléggé ahhoz, hogy pár órára azért belőlem is kiirtsa a kritikust a szórakoztató soraival. Ez már elég, hogy tűkön ülve várjam a következő részt – már ha a szép kis függővég nem intézné el ezt amúgy is :D.

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak! *-* 

Ha érdekel a könyv, rendeld meg a kiadótól ITT!