Nem írni listákat, nem szőni nyilvánosság előtt nagy terveket… mindez annyira biztonságos valakinek, akinek erős tendenciája van nem teljesíteni azokat. Mégis szinte ez hiányzott leginkább a blogolásban: időszakosan elgondolkodni, számbavenni mit tettem, mit nem tettem, mit fogok tenni, és ebből egyenesen adódóan azt is, mit nem; bakancslisták, évkezdő tervek, olvasmánylisták, amikről négy év után is csak két könyvet pipáltam ki… ilyenek. Mert higgyétek el, ha nem adtok különösebb okot rá, előszeretettel kerülöm az életemen való behatóbb merengést, mert… kinek tesz az jót, ugye. Úgyhogy ez most a Virág deluxe, a különleges prémium feliratkozói tartalom, amiért rendhagyó módon én fizettem, mégpedig a lelki békémmel, tessék tehát megbecsülni!
Mindenesetre mielőtt belevágnék ebbe a határozottan
NEM újévi fogadalmas listába, visszatekintenék egy percre 2024-re is, mert
attól tartok nem adtam magamnak érte elég creditet amíg tartott, pedig történt
ez-az – kicsi és nagy dolgok egyaránt, de szorongó emberként nem feltétlen
teszek köztük akkora különbséget mint más, szóval megférnek egymás
mellett. Elmondhatom például, hogy
megszereztem a második diplomámat arról nem nyilatkozok, ez milyen lelkiállapotban
történt, pedig ez teszi igazán nagy eredménnyé a szememben, de arról is
beszámolhatok emellett, hogy végre feltornáztam a zenével töltött perceimet a
spotify wrappedemben! Félretéve meggyőződésemet, miszerint nyilvánvalóan
semmire sem vagyok alkalmas, megszereztem életem első normális állását, ahol
lassan ugyan, de kezdek rájönni, hogy talán mégsem vagyok menthetetlen. Bevallom,
nagyon szeretem a munkám. Még az egyenlegem is jobban tetszik így. A sport
terén is feszegettem a határaim: a kondit kimaxoltam, amennyire tudtam, a
testvéreimmel kipróbáltuk a squasht – és a függői lettünk –, októberben pedig
lefutottam párommal a WizzAir Airport Run 5 km-es távját, amit mondanom sem
kell, nem nagyon néztem volna ki magamból pár éve, amikor egy 400 méteres sulikörtől
is kiköptem a tüdőmet. Párszor kipróbáltam magam szociálisan is – never again,
továbbra is. Van, ami nem változik. Bementem a tropikáriumba, és a kijáratból
visszanéztem a cápára! Mint látjátok tehát, sokszínű vagyok.
Na de mindez kit érdekel, hiszen a múlt az elmúlt, a
jövő pedig most van istenem, ha tudná akitől ezt idézem, hogy MENNYISZER
használom ezt a mondást, miközben ő tuti arra sem emlékszik, hogy ezt mondta,
úgyhogy jöjjenek a 2025-ös terveim, elképzeléseim, aztán… majd meglátjuk mi
lesz.
1. Elkezdeni az önismeretet
Nem akarnám épp ezt a pontot túlragozni: olyan dologról van szó, amit egyrészt meg kell csinálnom, mert elengedhetetlen feltétele a további képződésemnek; továbbá meg kell csinálnom, mert elengedhetetlen feltétele a józan eszemnek.
2. Folytatni a tanulást
Pszichológuséknál nem áll meg az élet a mesterdiploma
után, úgyhogy most egy évnyi tanulásba iktatott pihenést vagyis munkát
követően próbálom számbavenni a lehetőségeim, és szakképzési irányt választani.
2024 talán egyik legnehezebb és mégis legjobb döntése volt, hogy kihagytam ezt
az évet, hogy végül meg mertem kérdőjelezni azt a sziklaszilárdnak vélt
kitaposott ösvényt, amit végig kell
járni ebben a szakmában – nyilván ettől függetlenül már megvettem a jegyem erre
a hullámvasútra öt évvel ezelőtt, és nem is szándékozok kiugrani út közben,
csupán szeretném átgondolni, hogy a kísértetbarlang vagy az elvarázsolt kastély
felé futó síneken haladjak tovább. Mellébeszélést félretéve: vannak opcióim, és
latolgatom őket, míg lehet.
3. Folytatni a sportos megvilágosodásomat
Miután életem első húsz évében olyan alapvetéseket
ültették a fejembe, hogy béna vagyok a sportokhoz, és a mozgás amúgy nem is
olyan fontos ha az ember okos ???, a húszas éveim legnagyobb
meglepetéseként és megvilágosodásaként ért, hogy igazából imádok mozogni – és
tudok is. Innen csak egy lépés volt, hogy a konditerem váljon a második
otthonommá, és hogy az elsőszámú terveim is a sport köré csoportosuljanak, a
lehető legnagyobb eltökéltségemet vonva magukkal. Mindenekelőtt szeretném
tovább feszegetni a kondis határaimat és megdönteni az eddigi rekordjaimat –
hogy milyen téren mekkora súllyal, az még igényel egy kis realitásérzéket és
kalkulációt, de a 100 kg-s legpress tuti ott áll az élen. Aztán jó lenne az 5
km-es futásról továbblépni a 7 km-es távra – lehetőség szerint ezt is
versenyzéssel egybekötve –, de ha nem, legalább az időmet lejjebb faragnám. Végül,
de nem utolsósorban jó lenne kipróbálni magam valami új sportágban vagy
edzésformában ami jelenlegi elképzelésem szerint pilates és tenisz, de nem
korlátoznám még be a lehetőségeimet. De – el ne felejtsem –, ami a
legfontosabb: meg kell végre tanulnom helyes tartással guggolni. Komolyan. Ez
egymagában lenyomja a maradék három tervet.
4. Újra örömöt lelni az olvasásban – és az írásban is
Jól látjátok, szárnyal az önuralmam: nem határozok meg
számot, nem kötök meg műfajt, nem csinálok hozzá molyon polcot vagy listát vagy
éves tervet oké, mióta ezt így leírtam, természetesen csináltam éves tervet…
de csak esztétikai jelleggel, vagy mi – tökmindegy hogyan, mennyit, mit
fogok olvasni, szimplán csak szeretnék olvasni, és élvezni azt. A nemrégiben
visszahódított olvasás iránti szeretetem már egész szépen megágyaz ennek a
tervnek, de óvatosan beszélek róla, el ne ijesszem. Illetve tudjátok, van ez a kis izém az írással is – hát, szeretem.
A visszatérő posztomban (a Bánat és öröm
értékelésemben, amit ITT olvashattok) már említettem, hogy teljes kreatív block
alatt álltam az elmúlt években, amit elég sok tényezővel próbáltam
megmagyarázni. Egyszer túl boldog voltam alkotni, aztán meg túl boldogtalan pedig
azt hinném az íráshoz nem lehet eléggé szarul lenni, de surprise, meg végre
azt éreztem van egy kis életem a magányos hobbijaimon kívül, ugyanakkor nem
volt életem, mert az egyetem ellopta az egészet. Well… not anymore. Persze ezen
a téren is él, hogy semmi nyomás, el ne szálljon az elhatározás, de azért… az,
hogy most a rég eltemetett blogomra írok, már elég jó kezdet.
5. Többet várni el magamtól a túlélésnél
Not to overshare or anything… de hiányzik a fiatalság. Nem az enyém, valaki másé, de hiányzik. És nagyon könnyű menni az áramlattal, végezni a napi teendőket, tanulni, dolgozni, főzni, kiteregetni, intézni a bevásárlást, nem összezuhanni, hanem kezelni amit az élet dob, elvégre ebben vagyok jó, de egyre gyakrabban jut eszembe, hogy mi lenne ha én is dobhatnék végre valamit az életnek, nem csak fordítva. Nagyon félek, hogy eltelik az egész úgy, hogy nem volt alkalmam szórakozni; igazából meg sem tanultam, hogy azt hogyan kell.
6. Elmenni szűrővizsgálatra
Legyen bármi végül a kötelező szűrések tervével szerintem
őszintén nem megvalósítható elképzelések ezek egy omladozó egészségügyi
rendszerben, de ezt ne most, én már pár éve beiktattam a méhnyak-szűrést az
éves terveimbe, és ez most sem lesz másként – remélem nektek sem. A méhnyakrák
alapvetően lassan progrediáló betegség, ezért rendszeres szűrés mellett nagyon
korai stádiumban észlelhető és kezelhető – úgyhogy bátorítanálak titeket, hogy
tegyetek magatoknak egy szívességet, invesztáljatok az egészségetekbe és
vigyázzatok magatokra. Tekintsétek ezt selfcare-nek – tulajdonképpen az is.
7. Házilag tésztát készíteni
Tényleg a halogatás nagymesterének kell lenni ahhoz, hogy éveken át hagyj állni egy kiváló tésztanyújtó biszbaszt a szekrény aljában… de sajnos még élénken őrzöm egy vendégeknek főzött, észveszejtően elbaszott házi spenótos tortellini emlékét, ami blokkolta a további próbálkozásaimat. Mostanáig. Be kell vallani, a mentalitásom magyar, a szívem skót, a gyomrom viszont olasz: ennék és tésztát tésztával minden lehetséges kombinációban, úgyhogy ideje megdolgoznom érte, és elkezdenem gyúrni. A tésztát, mármint.
8. Book blanket
A book blanket lényege annyi volna, hogy minden idén elolvasott könyv mellé készüljön egy borítóhoz színben passzoló granny square, ezekből pedig év végére kijöjjön egy méretes pokróc… most mit mondjak, no pressure magam felé, meg semmi, de azért ritkán látok olyan projektet, ami ilyen menőn összekötné két hobbimat, miközben ápolja a bennem élő nagyit is! Count me in!
Valahogy így állnak most az életkilátásaim tehát.
Emberből vagyok: sok mindent szeretnék, sok mindenre vágyok, és tudom, hogy
ezek közül sok minden nem fog megtörténni sem idén, se jövőre, és van ami talán
soha, de vallom azt, hogy ha két lábbal állok a realitás talaján, akkor nem
érhetnek akkora csalódások egyike ez a néhány illúziónak amiben még hiszek.
Úgyhogy odatapasztom a figyelmem mindarra, ami felett kontrollom van, és ha
csak ennyit is tehetek, akkor igyekezni fogok – és titeket is csak ennyire
biztatnálak az új évben: ne tegyetek magatokra akkora nyomást, ami alatt nem tudtok
teljesíteni, tűzzetek ki reális, kisebb célokat, tervezzetek a következő
lépésig, és ragadjátok meg azt, ami rajtatok múlik, hogy ne húzhassa ki az élet
olyan nagyon könnyen a talajt a lábatok alól. Ha január elsején nem a kondiban
kezdtél, az nem azt jelenti, hogy idén már nem kezded meg a fittness
journey-det. Az, hogy még a karácsonyi maradék sütiket eszed írom ezt az
utolsó bejglicsücsökkel a számban, nem jelenti, hogy idén sem fogsz
egészségesen étkezni. Az, hogy nem valósítottad meg a nagy álmod szeptemberre,
nem azt jelenti, hogy nem lesz meg jövő februárra. Ennyit rólam és a
bölcsességemről, amit senki sem kért.
Ezzel kívánok tehát csodaszép új évet mindannyiótoknak - ha pedig kéne egy tipp, tanács, finom utalás, hogy mivel tehetnétek boldoggá így elsején és ennél fogva természetesen egész évben, akkor találkozzunk lent a kommentek között, hozzátok bátran a saját anti-fogadalmaitokat és terveiteket! Csók! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése