Q&A #2 | Táncról, telefonparáról és egy multimilliomos éjszakáról

Hey there, közkívánatra – ez amúgy egy embert jelent, aki igényét fejezte ki egy újabb efféle posztra – elérkezett a havi untatás következő epizódja! Végre valami, amiben jó vagyok! Első körben annyi számot küldtetek arról a bizonyos 400 pontos listáról, hogy jutott belőle egy második körre való kérdés is, én pedig újfent leültem hogy egyiket a másik után megválaszoljam, ha már volt anno egy olyan épelméjűségemről koránt sem tanúskodó feltételezésem, hogy jó lenne, ha akadna néhány poszt, amely által jobban megismerhettek. Akár jó ötletnek bizonyult ez, akár nem, ezt már nemes hagyományként meg kell őrizni. Úgyhogy nézzük a mára összegyűjtött 10 kérdést – és ezúttal tényleg csak tízet, bebizonyítván, hogy az elmúlt hónapban megtanultam elszámolni addig. Enjoy, darlings!

1. Elteszed a régi leveleket, meghívókat és képeslapokat, vagy kidobod őket?

Számomra ezek a dolgok úgy érzem nem jelentenek valami sokat – legnagyobb bánatomra én már nem a levelezés és képeslapküldés virágkorában nőttem fel, inkább egy olyan időszakban, mikor mindezt már csak puszta formalitásból csinálja, aki csinálja, egy kényszerűen lefirkantott köszöntőket és hasonlókat pedig nem igazán tudom értékelni (leszámítva persze pl anyukámét, vagy keresztanyámét). Ennek ellenére kidobni a lapokat valamiért elég rossz dolognak tűnik, így mindig megtartom őket – hogy hol lehetnek így a házon belül, az már más kérdés… kész rejtély. De amúgy a téma apropóján… ti nem sajnáljátok, hogy lecsengett ez a levelezős korszak? Csak mert engem rettentően elszomorít, nagyon élném ezt a kézzel írt levelezést, ahogy a rádióhallgatást, a feltörekvőben lévő kazettás magnó imádatot… jézusisten, talán még azt az igazi, eredeti féle diszkót is.

2. Mi a kedvenc meséd?

Pár hónapja még valószínűleg a Frozent mondtam volna, aminek a nagyszerűségét persze továbbra sem vitatom, de azóta változott a rangsor, mégpedig egy komplett trilógia került az lista élére: az Így neveld a sárkányodat. Hosszú ömlengést nem tervezek ezúttal, ugyanis készülőben vagy egy rövidebb poszt a témában, de annyit elmondhatok, hogy minden tekintetben a legszerethetőbb mese lett, amit valaha láttam. Oh, és amúgy kell nekem is egy éjfúria.

3. Ha egyetlen éjszakára multimilliomos lehetnél, mit vennél a pénzeden?

Valószínűleg egy rakás ingatlanba fektetnék be számtalan különböző magyar- és külföldi városban, hogy azután a menő, multimilliomos éjszaka után se vesszen el a vagyonom, aztán miután elöntöttem, hol éljek, a többi házat jó pénzért kiadnám. Mindeközben pedig vennék két kosár KFC-s csípős stripset. Nem, négyet. Kapna anyukám és a testvéreim is. És aztán az új házunkban betegre ennénk magunkat. Szép este lenne.

4. Mi az egyik legnagyobb félelmed?

Vicces kérdés, mert félelemből aztán jó sok van bennem… de ami elég sokszor eszembe jut, és képes eléggé kétségbe ejteni ha olyan hangulatban vagyok, az az, hogy talán soha senki sem lesz képes pont úgy szeretni, amilyen vagyok. Mármint, tudom én, hogy nem lehet könnyű engem szeretni – nem is tolonganak az emberek –, de ez vagyok én, olyan vagyok amilyen, és bár ez nekem is bőven elég fejfájást tud okozni, attól még hozzám tartozik minden hülyeségem, az érzelmi túltelítettségemtől kezdve egészen az összes mélyről fakadó problémámig. Tudom, hogy nem vagyok egészen normális, de azt sem tartanám annak, ha megpróbálnám felvenni a normalitás álcáját, vagy efféle, úgyhogy... csak reménykedni tudok, hogy életem során találkozok azért egy-egy emberrel aki képes megérteni és elfogadni így. Eh, ez elég deep lett, de ezzel szerintem véget is vetnék az érzelgésnek. 

5. Ha lenne egy fiad, hogy neveznéd el?

Valamiért jó ideje bele vagyok bolondulva az András névbe, és bár nem akarok gyereket, de tényleg, ha bármikor becsúszna egy kissrác, akkor semmi más nevet nem tudnék neki elképzelni.

6. Melyik a kedvenc közösségi oldalad?

Ha korábban kérdeztek, valószínűleg ezerrel kampányoltam volna a moly.hu mellett, ám egy ideje úgy érzem kezd ott megbomlani a jó társaság, és folyton megy a másik cseszegetése valami miatt, ami kissé elidegenített az oldaltól. Helyette a Twitteren nyomom, és bevallom, imádom. Twitteren mindenki lelki sérült és eltérő mértékben ugyan, de elcseszett is, úgyhogy elhihetitek, hogy nagyon jól be tudtam illeszkedni.

7. Tudsz táncolni?

Azt nem mondanám, cserébe viszont teljes meggyőződéssel és erőbedobással tudok úgy tenni, mintha ennek nem lennék tudatában. Amúgy imádom a zenét és imádom a táncot is, a kettő együtt pedig mindig képes kicsit boldogabbá tenni, úgyhogy bakancslistás pontom, hogy egyszer elcsípjek egy jó kis tanfolyamot, és normálisan megtanuljak különböző táncfajtákat – a ritmusérzékem szerintem megvan hozzá, és kellően eggyé tudok válni a zenével, már csupán némi tudatosság szükséges hozzá, meg hogy legyűrjem a szar hozzáállásomat, miszerint „nekem egyszerűen nem áll jól”.

8. Milyen könyvet akarsz a polcodról már régóta elolvasni?

Az a „régóta” ez esetben elég erős túlzás, ugyanis csak karácsony óta ül a polcon, de annál intenzívebben vágyom már elkezdeni Tara Westover híres-neves memoárját, A tanult lányt. Amilyen én vagyok, mindig közbe jön valami könyvtári érdekesség, egy sürgető blogturné, vagy ami még jobb, valami kötelező olvasmány, de legkésőbb érettségi után ez lesz az első könyv, amit a kezembe veszek majd, rettentő kíváncsi vagyok már rá.

9. Hogyan töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Leginkább későesti evéssel egybekötött sorozatmaratonokkal… AKAROM MONDANI, a blognak élek teljes munkaidőben! Azonfelül, mint az oldal nyilván elárulja – s minthogy ez nem nagy titok, nem hinném, hogy meglepődtök –, szívesen ütöm el az időm olvasással, mostanában pedig a zongorázással kísérletezek több-kevesebb sikerrel - mindenesetre kevésbé bizonyulok eddig reménytelen esetnek, mint azt előzetesen hittem, úgyhogy a lelkesedésem egyelőre él és virul. 

10. Ki az első ember akit felhívsz, ha valami rendkívüli történik veled?

First of all… én nem telefonálok. De tényleg, többnyire ha kényszeríteni akarnak, akkor se. Másodszor pedig, nem szoktak velem rendkívüli dolgok történni, de tényleg, elég unalmas és eseménytelen életet élek. És emellett ott van még az a tény is, hogy a testem sajnálatos módon egy apátiatelep, semmi sem képes úgy fellelkesíteni már jó ideje, hogy úgy érezzem, azonnal meg kell osszam valakivel. Még ha van is mondanivalóm, várhat addig, míg találkozunk, vagy míg meg tudom írni Messengeren.