„Isten vagy lát mindenkit, vagy pedig senkit. Túl sokan vannak, akik
hozzá folyamodnak, és sírva kérik, hogy vegye észre őket, de nem kapnak
választ.”
Eredeti cím: From Sand
and Ash
Oldalszám: 520
Megjelenés: 2019
Kiadó: Libri
Ár: 3699 –
Olaszország, 1943.
Tombol a második világháború, az ország nagy részét megszállták a németek, a
zsidó lakosságot deportálás és megsemmisítés fenyegeti.
Évekkel ezelőtt Eva
Rosselli és Angelo Bianco szinte testvérekként nevelkedtek, majd egymásba
szerettek, ám a körülmények és a vallásuk elválasztotta őket egymástól.
Hosszú idő után
találkoznak újra: a zsidó származású Eva a Gestapo elől menekül, s nincs kihez
fordulnia. Angelo felszentelt pap, s úgy dönt, befogadja a lányt a kolostorba.
Eva rádöbben, hogy a katolikus egyház rajta kívül még sokaknak nyújt menedéket.
A világ lángokban áll,
az emberek nélkülöznek, és a két fiatalra is sorozatos megpróbáltatások várnak.
Gyötrelmes választások elé kerülnek, mígnem a sors és a szerencse közbeszól, és
életük legnehezebb döntését kell meghozniuk.
Az Amy Harmon olyan név ebben a könyves világban, amire
automatikusan felkapom a fejem. És több mint kétévnyi várakozás után, ami az
első hazánkban debütált regényét, az Arctalan
szerelmet követte, a kiélezett figyelmem még háromszor erősebben fókuszált
a hírre, miszerint újabb alkotása talált ide kicsi hazánkba. Szóval ennyi, egy
név, és már el is dőlt, hogy a Homokból
és hamuból rajta lesz a tavaszi olvasmánylistámon. Ehhez pedig társult egy
téma: a második világháború. Aki pedig ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy
nagy történelemfanatikus, de ez az időszak minden borzalmával együtt képes
lekötni a figyelmem, egyszerűen mindent tudni akarnék róla. Elborult elmék,
elborult ötletek, megannyi szörnyűség aminek meg kéne fejteni a miértjeit… még
ha megérteni nem is lehet őket. Szóval bár mély indulatokat ébreszt bennem ennek
a kornak az eseménysorozata – és így a könyv lapjain leírtak is végtelenül fel
tudtak dühíteni –, ugyanakkor foglalkoztat is. Az már más téma, hogy iszonyú
rossz hatással van rám, és ilyen könyvek, filmek után sorra jönnek a rémálmaim…
na de mindegy is.
Történetünk egy éles ellentét találkozására pozícionálja az
alapkoncepciót: főszereplőnek egy keresztény papot és egy korában üldözött
zsidó lányt választ, ami nem egyszerű párosítás, különösen az ábrázolt
időszakban és helyszínen nem, az írónő mégis csodás összefonódást mutatott be e
téren. Lényegében bebizonyította, hogy a szenvedés hogyan kovácsolja össze a
közösségeket, hogyan erősíti meg az emberek közötti kapcsokat, s hogyan hoz
össze különböző eszméket, meggyőződéseket is akkor, ha közös a cél és az
ellenség.
Eleinte még halvány idillt érezhetünk, megismerkedünk a
zsidó Eva Rosellivel és családjával, kiegészülve a náluk nevelkedett katolikus
Angelo Biancóval és a nagyszüleivel. Beleláthatunk a kapcsolatukba, a
jellemükbe, a szokásaikba, s Harmon már itt elkezdi letenni a fiatalok alapvetően
tiltott szerelmének alapjait is. A helyzetük sosem volt egyszerű. Elvégre
egymás mellett nevelkedtek, mint a testvérek, s a fiút fiatalkorától kezdve
papnak szánták, ő pedig odaadással készült is a hivatására… de arról senki sem
szólt sem neki, sem Evának, hogy ilyen nehéz lesz nem szeretni egymásba. Sőt.
Igazából lehetetlen. Azonban az olyan alapvető ellentétek után, mint amilyet a
cölibátus és a romantikus kapcsolat jelent, hamarosan komolyabb akadályok
gördültek nem csak a szerelmesek útjába, de igazából Eva egész családjáéba… és az
egész népe útjába is. Sorra születnek az újabb és újabb zsidótörvények, és
ezzel az emberiség elindul a lejtőn. Zsidó nem házasodhat nem zsidóval. Zsidó
nem dolgozhat nem zsidók között… és így tovább. Valamennyien megtanultuk a
történelemórán, de konkrét eseteken keresztül figyelmi meg a hatásaikat… az
valahogy egészen más érzés, és erről beszéltem, mikor azt mondom ökölbe szorult
a kezem olvasás közben. Tudjátok, hogy elég mély átérző képességem van, így
ilyen könyvet olvasni pedig… képzelhetitek. Az a kétségbeesettség, a
tehetetlenség érzése, az állandó feszültség és fenyegetettség valami elképesztő
módon dühítő – mert nem lenne szabad emberekkel úgy bánni, hogy így éljenek. A
történet során megszégyenítések, razziák, kivégzések követték egymást, emberek
elindultak otthonról és sose mentek haza, míg mások a saját házuk falai között
haltak meg, csak mert nem megfelelő ember kezében összpontosult a hatalom. A
történet az olasz fasizmus alatt játszódik, többnyire Firenzében és Rómában –
és természetesen teli a korra jellemző erőszakkal. Éppen ezért tartottam
érdekesnek, amit Harmon a szerzői utószóban írt: az olasz zsidók 80 %-a elvileg
túlélt, míg máshol döntően 80 %-uk halt meg az üldözések során, razziákon, az
utcán, táborokban. Gondoljunk bele. Ez a téma sosem szabadna lerágott csont
legyen. Addig kell beszélni róla, míg végre megértjük – csakhogy ez nem olyasmi
amit normális ember megérthet valaha. Összességében elég szégyenletesnek érzem
olykor, hogy az emberi faj tagja vagyok.
Az eseményekre visszakanyarodva tehát egyre fájdalmasabb
helyzetek és egyre nagyobb veszteségek akadtak Eva életében, Angelo azonban,
nevéhez illően – Angelo Bianco, azaz Fehér Angyal –, kész világosságként jelent
meg a sötét időkben, mint afféle megmentő angyal, háta mögött a katolikus
egyházzal és konkrétan az egész Vatikánnal. A fiatal fiú eddigre már felnőtt,
felszentelt pap lett, s hivatásánál fogva lehetősége nyílt teljes erejével
segíteni azokon, akik rászorultak – márpedig ekkor elég sokan voltak akiknek
segítségre volt szükségük. A katolikus egyház számos menekültnek, zsidónak,
külföldinek, katonának nyújtott menedéket, rejtegette és próbálta eltűntetni
őket szem elől, hogy minél kevésbé kelthessenek gyanút. Új iratokat, akár új
személyazonosságot kaptak, egy új történetet az életükről, ami ha kedvez nekik
a szerencse, nem keveri őket bajba. Eva is így kerül a római Szent Cecília
zárdájába, ahol hosszú idő óta újra látja fiatalkori szerelmét, Angelót (s
akinek a húgának adja ki magát), s itt lavírozik ügyesen, hogy fel ne fedje
óvatlanul az igazi származását. Vagyis… egyértelműen ezt kellene tegye, ám a
lány nem sokat ült nyugton négy fal között. Az igazat megvallva egyre húzósabb
szituációkba keveredik, s mindvégig pengeélen táncol a jótékony hazugság leple
és az igazság kiderülte között. Más regényben talán bosszantónak is találnám
ezt a fajta nyughatatlanságot – elvégre a lány csak saját magát sodorta
úton-útfélen bajba, nem igaz? De a Homokból
és hamuból esete valamiért egészen más. Talán mert Eva tetteit átitatja
valami emberfelettinek tetsző erő és szeretet. Ő nem vakmerőségből cselekszik.
Nem játszadozik a halállal. Ő aztán pontosan tudja, hogy ez nem játék, de
mindig akad valaki, akiért kockáztatnia kell, akiért bármit megtenne, mindig
marad egy hang a szívében, ami azt súgja, ezt nem érdemlik, ez nem történhet
meg… és igyekszik is aktívan küzdeni azért, hogy gátat szabjon a
kegyetlenkedésnek, még ha nem is sok esélye van – nemhogy egymagában, de még a
teljes egyházzal sem. Félelmetesen nagy volt az ellenfél.
Eva hatalmas kitartása, a benne lakozó élet, az, hogy
szerencsém volt őt látni komoly ugyanakkor szórakozott fiatal lányból érett
felnőtt nővé cseperedni, mind-mind megszerettették velem a karakterét. Erős
volt és tudatos, határozott – de az érzelmei is tomboltak, lángoltak és
magukkal ragadták, és én valamiért különösen kedvelem mikor valakiben e kettő –
az ész és a szív – ennyire képes egyforma dinamikusan munkálni. Erre az érzelmi
oldalra pedig egy újabb fontos szálunk épült: egy finoman kibontakozó, óvatos,
és nem mellesleg tilos szerelem szála.
Mint már említettem, itt igen alapvető problémákkal
találhatjuk magunkat szembe, elvégre Eva egy Gestapo által üldözött zsidó lány,
míg Angelo felszentelt katolikus pap. Egyértelműen nem ideális körülmények ezek
egy romantikus kapcsolathoz… de akármekkora klisé is ez, az ember nem tudja
megparancsolni önmagának, hogy mit érezzen, ez pedig szerintem épp annyira
szép, amennyire rémisztő is. Különböző érdekellentétek merülnek fel: Angelo
muszáj pap legyen, hogy így segíthessen a menekülteken, ugyanakkor nem lehet
pap, ha együtt akar lenni a nővel, akit szeret. Imádtam végig követni az emiatt
érzett lelki vívódásait – rettenetesen sajnáltam a gyötrelmei miatt, s
sajnáltam Evát is, amiért ezeknek gyakran az áldozata volt, ám érdekesnek
találtam megfigyelni, hogyan befolyásolták hitét a háborús események, valamint
a lány iránt érzett vonzalma.
„– Minél többet tapasztalok, annál nehezebb hinnem Istenben. Miféle pap
lehetek, ha már nem tudok hinni Istenben? – vallotta be érdes hangon. – Vannak
napok, amikor a hit túlságosan fájdalmas.
– Nem hinni még fájdalmasabb – suttogta Eva a fiatalember haját
simogatva. – Kezdem azt hinni, hogy egyedül Isten az oka annak, hogy akadnak
még köztünk, akik életben vannak.”
Igazából ezen a téren rengeteg értékes gondolatot fedeztem
fel, ami igazából korábban sokszor elgondolkodtatott engem is. Főleg a cölibátussal
kapcsolatban. Mikor Ferenc Pápa az eltörlését fontolgatta… én őszintén
reménykedtem, hogy meglépi, és azóta is sajnálom, hogy nem tette. Persze ki
vagyok én, vagy ki lehet bárki, hogy egy ilyen ősi szabályt kritizáljon vagy
megkérdőjelezzen, de sosem láttam értelmét. Isten azt mondta, szaporodjunk és
töltsük be a földet. Valahogy ez lehetne a jó példa az ő földi helytartóin
keresztül is, vagy nem? Vagy miféle üzenetet közvetít az átlagember számára,
hogy egy pap „csak akkor tud kellően Istenre koncentrálni, ha nem vonja el a
figyelmét egy család”? Pedig mennyivel több értelme van annak, ha megmutatják,
hogy igenis lehet egyszerre többek iránti szeretetnek is helye az ember
szívében – szeretheti Istent, szeretheti a feleségét, szeretheti a gyermekeit…
nem ez volna a helyes? És ahogy a könyvben ez a gondolat szépen előtérbe
került, repesett a lelkem, amiért nem csak én vélekedem így. Hálás voltam,
amiért Angelo rájött arra, mi a lényeg, és azért is, amiért akadt, aki ebben
támogatta. Öröm volt látni, hogy végül oda jutott, ahova.
Mindent összevetve magam részéről nem tudnék olyat mondani
könyvükkel kapcsolatban, amit ne értékeltem volna nagyon is az együtt töltött
pár napunk alatt. Tény, hogy kissé lassan haladt a cselekmény, ráérős tempóban,
mesélve bontakozott ki – sokak számára talán ez lehet kivetnivaló a regényben –,
ám én egészen kedvelem az efféle elbeszéléseket: hagynak időt nekem is odaszokni
a lapok közé, hogy aztán annál elemibb erővel ragadjanak magukkal a fordulatos
és a besűrűsödött események. Jelentem, ez itt is kiválóan sikerült, és bővebben
is mesélnék róluk, ha nem akarnám elkerülni a spoilerezés vádját (megjegyzem, a
kedvenc részek szekció sem lustaságból vagy figyelmetlenségből maradt ki: egész
egyszerűen durván spoileres a kedvenc jelenetem, így ha már olvastátok
tárgyalhatunk, máskülönben nem rontanám el az élményt).
Annyi bizonyos, hogy akárcsak 2016-ban az Arctalan szerelmet, úgy a jövőben a Homokból és hamubólt fogom jószívvel
ajánlgatni. Az egyszerre finoman és igenis ütősen, nyugalomból kibillentősen
haladó cselekmény, a rettentő érzékletes és magával ragadó romantikus szál, a
mély gondolatok, a felmerülő érdekes kérdések, az izgalom, az írónő fogalmazása
és tájékozottsága, olvasottsága együtt egy szerethető, maradandó élményt nyújtó
történetet alkottak, amit még sokáig nem fogok felejteni. Olvassátok! ♥
Kedvenc
karakterek:
Nehéz kérdés – ugyanis azt éreztem, hogy akit indokolt volt
megszeretni, azt sikerült is megszeressem, de természetesen ezúttal is akadnak
kiemelkedő kedvenceim. Először is Monsignor McFlaherty – aki rácáfolt a
katolikus lelki vezetőkkel szembeni negatív előítéletekre. Számomra ő
képviselte azt a fajta vallásosságot, amit el tudok fogadni, és amit mélyen
tisztelek is. Másodszor, és legfőként pedig magát Evát említeném. Szerintem
nincs, amit ne mondtam volna már el róla, így csak ismételhetem magam: egy
rendkívül makacs és határozott nő, valami hihetetlen erővel és kitartással, és
annyi szeretettel a szívében, amennyivel a fél világot el lehetne látni. Bár
sokszor került bajba, olykor bizony a túlzott eltökéltsége miatt, mégsem
éreztem azt, hogy bármikor is fejjel rohanna a falnak: az érzései és gondolatai
ismeretében minden cselekedete egyszerre volt racionális és kissé félelmetes.
Összességében pedig példaértékű. Ritkán avatok kedvenccé női főszereplőket, ő
viszont kiérdemelt egy helyet az eddigi kevéske szerencsés között.
Kedvenc
idézetek:
„Szeretni majd elveszíteni valakit sokkal rosszabb annál, mint ha ez a
személy soha nem is volt jelen az életünkben.”
***
„Apám régebben
Olaszországban hitt. Augusto bácsi még a fasizmusban is. Fabia a pápában hisz,
Santino a szorgalmas munkában, te pedig az egyházban. Tudod, hogy én miben
hiszek? A családomban. Apámban. Santinóban és Fabiában. És benned is. Azokban
az emberekben, akiket a világon mindennél jobban szeretek. A szeretet az
egyetlen dolog, amiben hiszek.”
***
„Ha egy csecsemőt
elutasít az anyja, a gyermek sokszor akkor is meghal, ha egyébként az alapvető
szükségleteiről gondoskodnak. Egy elutasított gyerek egész életében másoknak
próbál meg örömet szerezni, sosem magának. Egy visszautasított nő gyakran
megcsalja a párját, csak hogy kívánatosabbnak érezze magát. Egy visszautasított
férfi csak ritkán tesz újra kísérletet, nem számít, mennyire magányosnak érzi
magát. Az elutasított emberek bebeszélik maguknak, hogy az egészre rászolgáltak
– ha másért nem, hát azért, hogy értelmet találjanak egy értelmetlen világban.”
***
„Sokan kívánják
elmondani nekem, hogy mi Isten akarata. Csakhogy ezt senki sem tudhatja.
Valójában nem. Mert Isten hallgat. Mindig. Isten hallgat, az én fájdalmam
azonban olyan átható, olyan hihetetlenül harsány, hogy most mindössze a saját
akaratom szerint vagyok képes cselekedni, és csak remélhetem, hogy ez valami
módon egybevág az övével.”
Borító: 5/4.5
Igen, icipicit hiányolok valami papi reverendát… de amúgy?
Őszintén, nem is kívánhatnék szebb borítót ehhez a történethez. Úgy érzem,
minden négyzetcentiméter pontosan a helyén van, a tipográfia egyszerűsége
nagyszerű eszköz arra, hogy inkább a történet hangulatát sejtető képekre
figyeljünk, ami egyszerre teljesít jól háborús, romantikus és olasz fronton –
már ha élhetek egyáltalán a „front” kifejezéssel egy második világháborús könyv
esetén. Egy szó, mint száz, engem küllemre – is – megvett a Homokból és hamuból – bevallom, sokkal
jobban, mint az eredeti fedeles, amerikai kiadás.
Pontozás: 5/5
Nagy a rizikó hatalmas elvárásokkal kezdeni neki egy
könyvnek – és némileg frusztráló az akár homlokegyenest ellentétes
véleményekről tanúskodó értékeléseket böngészni mielőtt ebbe belevágsz. Én
hittem Amy Harmonban. Már az első oldalak alatt valami egészen varázslatosat
éreztem. Mégis… anno annyira lenyűgözött az Arctalan
szerelem, hogy önkéntelenül is féltem a csalódástól. Most már tudom, hogy
nem kellett volna… mondhatni, az írónő átment a teszten. A neve garancia
lehetne a csodaszép írásmódra, a magával ragadó történetvezetésre, a
könnyfakasztásra és a mértéktelen gyönyörűségre, és ezt a Homokból és hamuból minden oldalán újra és újra bizonyította. A
téma megizzasztott, ökölbe szorította a kezem nem egyszer, de nem is kétszer,
hiszen Harmon nem félt az emberiség legvisszataszítóbb formáit tárni elénk –
amit persze a kor megkövetel, de akkor is undorító, mire képesek az emberek –,
és ahogy az ebből a káoszból kiemelt Angelo és Eva történetét bemutatta, az
mégnagyobb kihívás elé állította a szívem-lelkem. Ütött. Fájt. Feldühített. De
minden borzongás után feltöltött valami belső melegséggel, s így méltó helyet
harcolt ki magának a kedvenceim között.
Blogturné és
nyereményjáték
Amy Harmon már az Arctalan szerelemmel rajongóvá tette a
magyar olvasókat, akik azóta is izgatottan vártak az írónő egy újabb hazai
megjelenésére, mely elrabolhatja a szívüket. A Homokból és hamuból egy mélyen megérintő, egyszerre tragikus és
szívhez szóló történetet tár elénk a második világháború borzalmai közt sodródó
két fiatalról, életről, halálról, és persze szerelemről. Tartsatok velünk öt
állomásos blogturnénkon és ismerjétek meg ti is Eva Rosselii és Angelo Bianco
lebilincselő történetét!
Regényünk a második világháború borzalmai alatt játszódik,
így a nyereményjátékunk középpontjában is ez állna. A turné valamennyi
állomásán találtok egy képet, mely valamelyik világhírű világháborús filmből
származik, a feladatotok csupán annyi, hogy felismerjétek a filmet, és
beírjátok a címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők
között a könyv egy példánya kerül kisorsolásra.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban
javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben
értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb
nyertest sorsolunk.
Állomáslista:
03.30. Angelika blogja
04.01. Betonkaszerint a világ
04.03. Never Let Me
Go
04.05. Kelly és Lupi
olvas
04.07. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése