„Az egy dolog, ha valaki nem tud nélküled élni, de
ez még nem jelenti azt, hogy szeret.”
Eredeti cím: After We Fell
Sorozat: Miután 3. (After 3.)
Oldalszám: 676
Megjelenés: 2015
Kiadó: GABO
Ár: 3490 –
Miután elbuktunk,
az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.
Tessa pont az élete legnagyobb döntését hozza meg,
amikor minden megváltozik körülötte. Először az ő családjáról tudnak meg addig
rejtegetett titkokat, aztán Hardin családja okoz nekik váratlan meglepetéseket.
Ezek a felfedezések mindent más megvilágításba helyeznek, és még jobban
megkérdőjelezik a közös jövőjüket, amelyért már annyit küzdöttek. Tessa élete
kezd szétesni. Semmi sem az, aminek hitte. Sem a barátai, sem a családja.
Hardin, az egyetlen személy, akire támaszkodhat, nagyon dühös lesz, amikor
tudomást szerez Tessa döntéséről. Ahelyett, hogy mellé állna, mindent elkövet,
hogy megtorpedózza a terveit.
Tessa tudja, hogy Hardin szereti, és bármi áron meg
akarja védeni. De más szeretni valakit, és megint más beengedni az életünkbe.
Tessát kezdi kimeríteni a féltékenységi jelenetek, a féktelen dühkitörések, és
a bűnbánó bocsánatkérések ördögi köre. Senki iránt sem táplált még ilyen heves
érzelmeket, senki sem gyújtotta így lángra a testét… De meddig képes a tűz és a
szenvedély ellensúlyozni ezt a sok drámát és szenvedést? Azelőtt elég volt a
szerelem, hogy összetartsa őket. De ha Tessa most a szívét követi… akkor vége lesz
a kapcsolatuknak?
Éppen
mint minden eddigi Miután-kötet
kezdetén, közben, és végén, úgy most is feltettem magamnak ugyanazokat a
kérdéseket – adni fog / ad / adott ez a
történet bármi újat? – és immár harmadjára rekedtem meg ugyanannál a
válasznál. Nem, nem és nem. Ennek
ellenére pedig továbbra is folytattam az olvasást, így tettem az első résznél,
a másodiknál, ennél, és éppen így fogom lezárni a sorozatot a negyedik kötettel
– mert én már csak ilyen veszettül kitartó vagyok… vagy, végül is, hívhatjuk a
dolgot mazochizmusnak is, bár ez attól tartok kevésbé stílusos. Mindenesetre,
ami a türelmem és tűrőképességem illeti, úgy érzem egyre közeledek a csúcshoz,
és itt már vétek lenne leállni. Üzenem mindenkinek, aki hozzám hasonlóan
elvetemültnek érzi magát, és elküzdötte magát idáig: ne adjátok fel! Rosszabb
már nem jöhet.
Mert
nézzük csak, minek a kötete volt a Miután
elbuktunk… már ugyanazokon a dolgokon kívül, amelyekből már mérgezésig
elegendőt kaptunk az előző részek alatt is. Hát elárulom: a nagy büdös
semminek! Maradt a jó kis standard felállás a töménytelen mennyiségű drámával
és hisztivel, a világ rekordtartó legtöbbször
szakított majd összejött, elmebeteg párjával, féltékenységgel,
ármánykodással, szappanoperába illő fordulatokkal, indokolatlan szexszel, a világ
leggázabb menstruációs poénjaival – mindez turbókiszerelésben, majdnem 700
oldalon. Anna Todd pedig mindvégig röhögött a markába, mert ha a főhősödet a
One Direction szépfiújáról mintázod, és erről örömmel be is számolsz valamilyen
módon, akkor bátran és szemrebbenés nélkül eladhatod ugyanazt a sztorit
sokadjára is, és még az olvasók fogják magukat lekötelezve érezni, mikor a
zsebükbe nyúlnak.
Nos?
Okos, ijesztő, vagy netalán dühítő? Nyilván embere válogatja, az én lelki békém
mindenesetre továbbra is biztonságban van a tudatban, hogy már ha el is
olvasom… ezeket, legalább egy árva
fityinget sem adtam értük. Ennyit nem ér számomra egyetlen mazochista
szenvedély sem.
Hogy
tehát mire fel ez a hosszas bevezetés, és miért épp most? Őszintén… akik
olvasták az előző két részről alkotott véleményemet (aki véletlen kihagyta
volna, az ITT és ITT bepótolhatja a mulasztását), azok tudják, hogy eddig sem
ápoltam a sorozattal kimondottan barátságos kapcsolatot, azonban most,
kedveseim, úgy érzem elértünk egy tetőpontot. Persze nem akarom elkiabálni,
hiszen még vár rám a Miután boldogok
leszünk az éjjeliszekrényemen, de ez a jelenlegi érzéseimen oly kevéssé
változtat. Mintha minden kötet kizárólag azért íródott volna, hogy überelje az
előzőt – mintha az írónő azt gondolta volna, hogy ha az első könyvben eltörte
valaki ujját, a második részben már az egész karját el kell, a harmadik pedig
már nem lehet elég izgalmas, ha nem is öli meg végül az adott szerencsétlen
karaktert. A lényeg, hogy mindig rátegyen még egy lapáttal.
És
tudjátok mit? Rettegek, hogy ezt a harmadik részt hova tudja még fokozni… rettegek.
Mert
őszintén szólva volt itt minden, amit csak el lehet képzelni… csoda, de még a
drágalátos tubicáink végtelenített tojástánca mellett is, Anna Todd ugyanis
most már többkönyves, tapasztalt szerzővé érett, eléggé ahhoz, hogy tudja, a szenvedés csak akkor buli
igazán, ha két kézzel szórhatja minden arra járó útjába. Így Hardin és Tessa
mellett most megkapta a magáét mindenki, de igazán mindenki, kezdve a sarki
fűszerestől egészen az angol tanyasi parasztokig – vagy valami olyasmi. Értitek
a lényeget. A családi drámák kiemelt helyre küzdötték fel magukat, egészen
megosztva a képzeletbeli dobogót a szerelmi problémákkal – szemtanúi lehettünk
egy sor megcsalásnak-félrekefélésnek, szakításnak, és persze láttuk a brazil
sorozatgyártók kedvencét is, némi zavart a családi idillben, mikor kiderül,
hogy valaki talán mégsem az, akinek látszik. Vagyis… elég sokan nem azok.
Mindenesetre elég kacskaringós út vezet idáig – továbbá elég spoileres is.
Persze igazán elmondhatnám… de én a világért sem rontanám el az
olvasmányélményt senkinek, aki erre ráveszi magát. Inkább ráhagyom az írónőre,
ő úgyis jobb ebben nálam.
Visszatérve
a családi perpatvarokra – talán azért is jutott ezúttal több idő erre, meg
persze a hardcore összeesküvésekre és más életében való vájkálásra, mert főszereplőink
véget nem érő huzavonája ezúttal kissé holtpontra jutott – na nem, azért nem
eléggé ahhoz, hogy fellélegezhessünk –, miután hosszú-hosszú kilométerek
választották őket el egymástól. Őszintén, én már az előző rész óta kíváncsian
vártam merre vezet az út ebben a Seattle-ügyben, ugyanis ez végre egy olyan
döntőpontnak bizonyult, ahol a karaktereink cselekedetei már hajszálpontosan
megmutatják, milyen emberek is ők. Árgus szemekkel lestem, ki adja fel előbb az
álmait, ki választja a másikat önmaga helyett, ki enged a szerelem javára és ki
kapaszkodik megrögzötten a büszkeségébe… és bizony ezen a téren némi
meglepetésben is lehetett részem – és kivételesen pozitívan csalódhattam
főszereplőinkben.
A
nagy lényeg, és a lényüket képező alapösszetevők úgy vélem változatlanok
maradtak, így azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a drágáim továbbra is egy-egy
óvodás szókincsével és egy általános nyolcadikos kisgyerek drámaiságával vannak
megáldva, amit végigkísérni ekkora terjedelmen elég hamar átcsap a szórakoztatóból
nevetségesbe, majd abból fárasztóba. De ennek ellenére az a bizonyos pont, ahol
kibukott Tessa költözésének ötlete, és mindketten választás elé kerültek kicsit
segített őket ennél részletesebben és emberibben bemutatni – kicsit kevésbé
kétdimenziósan. Végre valódi, érett felnőttek közti döntéshelyzetbe kerültek a
szokásos gyermeteg civódásuk helyett. Lényegében ez két dolgot segített
kideríteni, de azokat nagyon: mégpedig hogy Hardin még nagyobb önző seggarc,
mint ahogy az (rém)emlékképeimben élt, Tessa pedig nem is olyan végtelenül
szerencsétlen és önállótlan, mint amilyennek az ideje 99,99 %-ában szereti
mutatni magát. Amúgy ajánlom figyelmetekbe ezt a végletes kettősséget, amellyel
ugyanazt a viselkedésmódot lehet kezelni a két nemnél. Zseniális. Mindketten
ugyanazt tették: kapaszkodtak a saját jövőről alkotott elképzelésükbe, és nem
alkudtak alább egy fikarcnyit sem – de míg az, hogy nem képes engedni az elvárásaiból,
egy férfit túlontúl keményfejűvé, önzővé, akaratossá, és úgy egyáltalán,
barommá tesz, addig egy nő ettől tűnik erősebbnek és céltudatosabbnak,
határozottnak. Rendkívül makacs ember lévén ilyenkor örülök a fejemnek, amiért
nő vagyok :P, de ez csak úgy off, térjünk vissza a szereplőkre… vagy miii, hogy
nincs már mit mondani róluk? A helyzet az, hogy a fent kiemelt kis meglepit
leszámítva igazából ugyanazok a fájdalmasan irritáló személyiségjegyekkel
felruházott karakterek, akikről már bőven eleget mondtam az előző részek
értékeléseiben.
„Lerohanok a lépcsőn, és a kanapéra vetem magam, mint egy hisztis gyerek. Téyleg az vagyok, egy tökkelütött gyerek. Tessa tudja, én is tudom… Igazából mindenki tudja.”
Hardin
sértődékeny, akaratos és hisztis – lényegében olyan, mint az a fajta rémes
csaj, ami minden pasi rémálma –, Tessa pedig naiv, önfejű és rettentő buta
sajnos, mint azt már rengeteg szituációban prezentálta, saját maga és mások
kárára egyaránt. Eleinte a hülye egyetemi bulikban, majd a kivarrt Harry
Styles-hasonmásával való kapcsolatában, de például így kavarja a kakit Zed
körül is – akit mellesleg mostanra már abszolút nem tudok hova tenni fejben.
Eleinte
Zed csak egy kellemes kontraszt volt a sorozat pasi felhozatalában Hardin
éjsötét lelkéhez és agyához mérten, én pedig eleinte egészen
szimpatikusnak találtam a segítőkész, barátságos és rendes jófiú-karakterét. Azonban
ahogy telnek a részek, és minden egyre fájdalmasabb irányt vesz, úgy ő is egyre
brutálisabb személyiségrontáson megy keresztül, míg a harmadik részre már csak
egy sunyi barátnőtolvaj marad belőle, aki folyton kavar valamit, és mindig
feltűnik, mikor nem kéne. Bár… ha belegondolok ez így van közel az első rész
óta… csak hogy értsétek végre, mit értek én az alatt, hogy nonstop biztosítva
van a féltékenység és ebből adódó vita fonala, ami bármikor felvehető és
folytatható, ha különben kissé lenyugodnának a kedélyek. Mert azt ugye nem
szabad hagyni. Mégis ki adna ki pénzt arra, hogy ez a kettő pár oldalon
keresztül végre megüljön a seggén szépen csendben, átkarolják egymást vállát és
élvezzék, hogy fiatalok, és undorítóan, sőt, betegesen szerelmesek egymásba? Na
ugye.
Mindent
összevetve ajánlom a könyvet… höh, na jó, nem áltatok senkit, ugyanis ha valamit hát
ezt a sorozatot, még inkább pedig ezt a részétt nem ajánlom jószívvel… hát, lényegében
senkinek sem, bár ki tudja, van aki szereti, szeretné, szeretni fogja… de én
még ettől függetlenül sem biztatok senkit, úgy vélem, az én számból nem is
hangzana valami hitelesen. Szóval annyit mondhatok, olvassátok, ha akarjátok,
vagy hagyjátok a fenébe, hogyha nem – viszont ha már eljutottatok idáig, ne
adjátok fel, és tartsatok ki velem együtt! Be strong! Aztán virtuális tali és
pezsgőbontás ha elértünk a 4. rész végére xd.
Kedvenc karakterek:
Eljutottam
arra a pontra, mikor már inkább nem erőlködök, hogy találjak valakit. Összességében
itt már az haladásnak számít, ha akad karakter, aki nem utáltatja meg magát
velem rövid időn belül, de egyrészt, ettől még határtalan jóindulatommal sem
nevezhető kedvencnek, másrészt meg többnyire olyan keveset szerepel, hogy
igazából említésre sem méltó. Elég menthetetlennel tűnik a helyzet nekem.
Kedvenc részek:
Kicsit
nehéz dolgom van – ami azt illeti egész sok minden miatt, kezdve azzal, hogyan
válasszak „kedvenc” részt egy könyvből, ami túlnyomó részt csak felcseszett
idegileg, folytatva azzal a ténnyel, hogy a Miután
elbuktunkban egyik dráma követi a másikat, konkrétan minden oldalon
történik valami, így számomra az események kissé összefolynak. De hosszas
gondolkodás után jutottam valamire – kivételesen többre annál, hogy nagyon
szerettem, mikor végre vége lett. Ebben a részben már előfordult olykor –
ritkán – hogy Hardin már nem egészen óvodás módjára viselkedett, többek között
akkor, mikor néhány alkalommal Kennel beszélt – ezek az alkalmak egészen jónak
voltak mondhatók. Fogjuk rá.
Kedvenc idézetek:
„Hardin megfogja a kezemet, miközben követjük a
családját a mólóra, amelynek végén egy ijesztő méretű vízi jármű vár ránk. Nem
sokat tudok a hajókról, de szerintem ez egy hatalmas pontonhajó lehet. Nem
jacht, de nagyobb, mint bármelyik halászhaló, ami eddig láttam.
– Nagyon nagy! – súgom oda Hardinnal.
– Pszt. Ne beszélj a farkamról a család előtt.”
***
„A szívem fáj, a torkom száraz, a fejem zúg. Hardin
az előbb gyakorlatilag azt vágta a fejemhez, hogy nem szeret, és csak azért
üldöz, hogy megdughasson. Ebben az a legrosszabb, hogy nem gondolta komolyan.
Tudom, hogy szeret engem. A maga módján mindennél jobban szeret. Ezt többször
is bebizonyította nekem az elmúlt fél évben. De azt is, hogy képes megsérteni,
s megalázni, ha az egóját bármilyen sérelem éri. Ha úgy szeretne, ahogy kell,
akkor nem bántana meg szándékosan.”
***
„Pedig nekem inkább úgy tűnik, hogy azért nem hagy
el, mert csapdába ejtetted. Nem azért, mert szeret, hanem mert elhitetted vele,
hogy nem tud nélküled létezni.”
***
„Idegesít Richard, meg a hülye szokásai, amelyekkel
kiborítja Tessát. Legszívesebben kirúgnám, és visszaküldeném az utcára, de már
szinte olyan lett a laskában, mint egy bútordarab. Mint egy régi heverő, ami
bűzlik, nyikorog ha ráülnek, és kényelmetlen is, de valami miatt mégsem tudja
kidobni az ember. Ez Richard.”
***
„Senki sem ismer úgy, mint Tessa, és soha senki sem
szeretett annyira, hogy meg akarjon ismerni, ahogy ő. Állandóan faggat és
kérdezhet. Mire gondolsz? Miért tetszik ez a film? Szerinted most mire gondol
az az ember az utca másik oldalán? Mi a legelső emléked?
Mindig úgy tettem, mintha kellemetlennek tartanám a
kíváncsiságát, pedig igazából ettől valahogy… különlegesnek éreztem magam, mert
valakit érdekelt, hogy mit válaszolok ezekre a nevetséges kérdésekre.”
Borító: 5/2
Nem
tudok sok mást mondani, mint a történetre – ugyanaz a séma, mint eddig, csak ha
lehet, még egy kicsit ízléstelenebb színösszeállítással. Mondtam én. A csúcsra
törünk.
Pontozás: 5/2,5
Tény,
hogy a Miután-sorozat eddig is hozott
egy kissé egészségtelen szintet a felesleges drámákból és hisztikből, azonban a
Miután elbuktunk olvasása alatt elért
a felismerés, hogy amit én eddig nevetségesnek találtam az előző részekben,
csupán piskóta – mondhatni kizárólag arra hivatott, hogy eddzen kicsit,
lelkileg felkészítsen erre a kötetre. De most van egy hírem: erre nem lehet
eléggé felkészülni. Anna Todd egy brazil szappanopera forgatókönyvírójának
felturbózott kreativitását és drámaiságát ötvözte a karakterei által egy-egy
óvodás beszédstílusával, a végeredmény pedig megszámlálhatatlan felesleges
hiszti és veszekedés, szakítás és újra összejövés, megcsalás, féltékenykedés,
szex, lelkizés, félreértés, titok és szarkavarás. Amelyek közül mindnek megvan
a maga helye és ideje, de így egybegyúrva kiüt egy mércét – mondjuk az én
jóízlésemét. Mazochistáknak és erős idegzetűeknek jószívvel ajánlom, meg
mindenkinek, aki úgy érzi, túl régóta nevetett és sírt egyszerre kínjában… mert
most majd fog.
1D-s extra
Azt
hiszem, tartozok egy vallomással – sokáig tartott, hogy én magam is
megbirkózzak vele, aztán pedig az, hogy felvállaljam… de azt hiszem… azt hiszem
az én drága barátnőm, Barbi, kissé megfertőzött One Directionnel. Még nem
halálos az állapotom, és nem is visszafordíthatatlan… de tény, hogy egy ideje
kezdek megbarátkozni az együttessel, aminek olyan sokáig ellenálltam. Ergo,
mivel a jelenlegi könyv Hardin és Harry Styles kapcsolatának jó ég, ez de
perverzül hangzik xD hála úgyis szoros kapcsolatban áll az 1D-vel, és
gondoltam, el kéne az értékelés végére valami vidámabb és kevésbé negatív pont
is… így összeszedtem egy lejátszási listába az én kedvenceimet, enjoy!
Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése