„Ez lenne hát az élet, amely bizonyos dolgokat megkövetel tőled. Legyél
becsületes, bátor és igazságos. Szeress, és légy szeretve. Vallj kudarcot.
Kerülj kínos helyzetekbe. Győzz. Ess le valahonnan. Ess szerelembe. Alapíts
együttest.”
Eredeti cím: Saker min son behöver veta om värladen
Oldalszám: 176
Megjelenés: 2019
Kiadó: Animus
Ár: 3290 –
Hogy milyen szülőnek lenni, arról mindenkinek más a véleménye, de azt,
hogy a gyereknevelés számos nehézséget, buktatót, vicces és megható fordulatot
tartogat, senki sem vitatja.
Fredrik Backman, Az ember, akit Ovénak hívnak szerzője ebben a briliáns
kötetben éppen ezeket a fordulatokat veszi sorra. Szó esik itt repülőterekről,
műanyag zsiráfokról, együttesalapításról, pankrációról és még sok más hasznos
és haszontalan dologról. Személyes, szókimondó, tiszteletlen, és rendkívül
szórakoztató.
Vannak könyvek, amelyek szépen,
fokozatosan beszippantanak, amelyeket megismersz, s ezáltal megszeretsz;
vannak, amelyeknek ez sok idő, míg vannak, amelyeknek kevés, ahogy akad, aminek
ez sikerül, és sajnos olyan is aminek nem… de most mindenekelőtt az olyanokról szeretnék
beszélni, amelyeknek már az első oldala alatt tudja az olvasó, hogy valami
különlegesnek lesz a részese. Valamint arról az érzésről, mikor leültem egy
percre az íróasztalomhoz – ahol mellesleg sosem ülök –, mondván „csak belelapozok”,
majd a kényelmetlen irodai székemen görnyedve kezdtem haladni fejezetről
fejezetre, ugyanis rájöttem, hogy Backman könyvei nem úgy működnek, hogy te
csak úgy beleolvasol. De nem ám! Szó sincs arról, hogy önkényesen
felvedd-letedd drága Fredrikünk bármely könyvét, mi több, attól a perctől, hogy
kezedbe fogtad bármely irományát, már el is vesztetted a szabadságod, tesó,
csak szólok. A kötet, melynek tetején a „Fredrik Backman” név áll, magához
láncol, úgy kapcsolja a fedél részecskéit a bőrödhöz, mintha csak
pillanatragasztóval illesztették volna őket egymáshoz. Az Amit a fiamnak tudnia kell a világról esetében pedig mindez
hatványozottan igaz.
Tudni érdemes, hogy ha van
számomra olyan, hogy húzónév, akkor alapvetően is elég gyér táborra gondolok,
csupán néhány taggal… de – noha ilyen éles mezőnyben igazán nem szép
rangsorolni, tudom –, talán közülük is Backmanre gondolok először, mint olyan
íróra, akinek a neve mindig garancia valami maradandó, elgondolkodtató,
ugyanakkor rendkívül mulattató olvasmányra. Nem túlzok azzal, hogy az iránta
táplált bizalmam feltétel nélküli – legalábbis elég közel áll ahhoz. Legújabb
témáját valamelyest mégis gyanakodva figyeltem; mint egy különleges, de felettébb
veszélyes kígyófajt, amit csak egy kétméteres bottal merek megpiszkálni, vagy
hasonló. Mert valljuk be, szülőnek lenni nem kis falat. Úgy írni a témáról,
hogy emésztés során ne okozzon kárt ideát a belső rendszeremben… az még
nagyobb. Persze a szerző már az Életed üzlete c. történetében is bizonyított, s ha belegondolok, A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
sem fukarkodott a szülőség buktatóinak bemutatásában… de ez a kötet mégis más,
gondoltam. Egy személyes vallomás. Személyes élmények. Érzések. Talán csak
féltem, hogy a szerzőről megjelenő apa-kép nem felel majd meg az elvárásaimnak.
Talán aggódtam, hogy ha nem elég jó ember, nem tudom kellően tisztelni
szerzőként sem… ki tudja. Mindenesetre ha át is szaladt efféle gondolat az
agyamon, most biztosak lehettek abban, hogy nem győzöm magam szidni miatta.
Hogy tökéletes apáról
beszélünk-e? Nos, nem állítanám. Hogy jó szülő-e? Minden igyekezetével azon van
– még ha be is pánikol a zavarbaejtően nagy, és koránt sem apukakímélő pelenkakínálaton.
Fredrik nem volt tökéletes. Nem tudta, milyen törlőkendőt kell venni a babának.
Elvitte kicserélni a pelenkát, de csak a pelenkacserét felejtette el. De tudta,
hogy nem szuperhős – bár a „mi a szupererőd” kérdésre vitathatatlanul jól
hangozna az „apa vagyok” válasz –, beismerte a hiányosságait, és lépten-nyomon
igyekezett tenni valamit ellenük. Odatette magát. Próbálkozott. Szerette a
fiát. Óvta, védte, tanította, igyekezett jó tudást, és igazi értékeket adni át
neki, s szerette az anyukáját – ezek pedig őszintén mindent jelentenek.
Persze Fredrik és a felesége más
tekintetben is igyekeztek mindent megadni a fiuknak – vegyük például azt a
beépített hangszórós játékállatot, ami nyugizenét játszik, és amitől elvileg
jobban alszik a gyerek. És most állítsunk fel egyféle kontrasztot – igazából
éppen azért hoztam fel ezt az anyagiasabb példát. Mert amit a kötet nagyszerűen
szemléltet az az, hogy szülőként rohadtul nem mindegy az, mit nyújtunk a
gyerekeinknek. Mert elvileg ez a szerepkör nem ott merül ki, hogy anyagi
értelemben biztosítod valaki életben maradásának feltételeit. Mármint,
félreértés ne essék. Bátorkodom minden gyermek nevében kifejezni a hálámat,
amiért van tető a fejünk fölött, felfűthetjük a szobánk télen, van mit ennünk
és nem hagyják a szüleink, hogy szakadtan járjunk iskolába. De tévedés azt
hinni, hogy ennyi elég – és még mindig minden gyermek nevében beszélve, nem
telhetetlenségből mondom ezt. Egyszerűen csak az a helyzet, hogy ennél még egy
kisállatnak is több törődésre van szüksége. Egy gyermeknek meg aztán különösen
– mert amit a legérzékenyebb évei alatt kap, azt viszi magával egész életére.
Amit szülőként, lelki értelemben adsz, vagy épphogy nem adsz a gyermekednek, az
egész életében úgy marad: a helye vagy a lelki ajándékkal, vagy a helyén
hagyott ürességgel, levegővel lesz tele, és ez nem hinném, hogy olyasmi, ami
pótolható később.
Nem mindegy, mire tanítod azt a
neked köszönhető életet. Becsületre, elfogadásra, szeretetre? Azt mutatod neki,
hogy az emberi kapcsolatok a szenvedéssel egyenlőek, arra tanítod, hogy ha jót
akar magának, sose akarjon családot, vagy arra ösztönzöd a példáddal, hogy
vegye magát körül a megfelelő emberekkel, akik jó hatással vannak az életére,
és hagyja áramolni a szeretetet, mert az életet igenis előreviszi ez az érzés?
Arra tanítod, hogy eltitkolja a problémáit, vagy arra, hogy tudja, segítséget
kérni nem gyengeség? Az a minta, hogy légy észrevétlen, vagy az, hogy kiállj
magadért és másokért? Félelemre tanítod vagy boldogságot szánsz neki? Elfogadod
őt annak, amilyen – még ha nem is könnyű – vagy lépten-nyomon meg akarod
változtatni? Nem csak szavakkal, de tettekkel is kimutatod, hogy fontos neked?
Vagy sosincs rá időd? Úgy nő föl veled, hogy sose érezze magát egyenlő, értékes
félnek, vagy megadod neki a tiszteletet, amit te is elvársz? Boldogságot adsz
át a gyerekednek, értéket, szép emlékeket? Vagy kilöksz a világba egy lelki
sérült örök gyereket aki a felnőtt fizetése jelentős hányadával a pszichológusa
pénztárcáját teszi majd vastagabbá?
Nem mindegy… és amit az Amit a fiamnak tudnia kell a világról c.
gondolatláncolatában Backman megmutatott ebből, az mindenképpen egy követendő
példa lehetne a szülők számára. Könyörgöm, félre a gyermeknevelési
szakkönyvekkel, mindenki vegyen kézbe Backmant és szálljon magába! No.
Persze van aki mindazt, amit
szerzőnk leír, hatásvadásznak nevezné. Továbbmenjek? Egyenesen nyálasnak. De
tudjátok mit, egyszerűen csak átitatja Backman műveit az őszinteség és a korlátlan
gondolat- illetve érzelemáramlás szabadsága. Ezt tapasztalom minden könyvében,
és ezt becsülöm rettentő módon benne – de most tárgyalt kötetében még ezt is új
szintre tudta emelni. A lapokon pedig minden ott van. Annyi szeretet, amit talán
emberi ész fel sem képes fogni igazán. Félelem a kudarctól, a hibáktól.
Elszántság, akarat, hit. Olykor kétségbeesés, kétkedés. Backman pedig egyiket
sem fogja vissza, hagyja hogy az tapasztalatai, a gondolatai minden korlát alól
felszabadulva landoljanak a papíron, s végül ennek eredményeképp lényegül át a
szemünk láttára „egyszerű” íróból hús-vér emberré.
De még milyenné. Tökéletlenné és
egyben lenyűgözővé. Olyanná, aki tisztában van a hibáival, de megpróbálja
leküzdeni őket azoknak a kedvéért akiket szeret. Olyanná, aki felnőtt ahhoz,
hogy kiszakadjon a fiatalság énközpontú világából és felelős emberré váljon.
Olyanná, aki úgy szereti a feleségét és a fiát, hogy olykor a könnyem kicsordult,
hiszen mindenki ezt akarná maga körül látni. A könyvei mögött megbúvó férfi
felfedezésével pedig a szemfüles olvasók elkezdhették fejben összekötni a
pontokat valóság és fikció között – mi nővéremmel legalábbis mindketten
észrevettük így utólag az itt megismert embert korábbi köteteiben is, különösen
az Az ember akit Ovénak hívnak c.
bestseller regényében. Backman itt-ott párhuzamba állítható Ovéval, de ami még
szembetűnőbb, az a felesége, aki majdhogynem egy az egyben megtestesíti a
könyvbeli Sonját. Életek és gondolatok tükröződnek így vissza, ami mellett én
nem nagyon tudtam elmenni anélkül, hogy méltatnám egy teljes bekezdésen
keresztül…
„Az élet huszonöt éven át csak és kizárólag rólam szólt, aztán
megérkezett az anyukád, aztán te, és most hetente többször is felriadok
éjszakánként és ellenőrzöm, hogy mindketten lélegeztek-e. Érted te ezt? Ha így
viselkedtem volna, mielőtt valaki apjává váltam, bezártak volna egy gumiszobába
egy iPodnyi delfinzenével.”
Akárhogy is, aktuális könyvünkhöz
visszakanyarodva Backman újabb izgalmas színnel bővítette művei sorát ezzel a
tanácsok alkotta gondolatfüzérrel. Úgy érzem értékes gondolatokat sikerült
közvetíteni általa – mind felénk, olvasók felé, mind gyermekének –,
gondoskodott róla, hogy ez alatt a 170 oldal alatt is hozzátegyen valamit az
ember életéhez, olykor pár kéretlen könnycseppel akár, míg máskor egy
asztalcsapkodós nevetésrohammal.
Kedvenc
részek:
Nos, az első kétoldalas bevezető
mindenképpen. Ott kezdődött a könyvvel a szerelmünk, ott jöttem rá, hogy ismét
haláli órák várnak rám eszméletlen stílussal és tipikusan Backman-féle
elengedhetetlen közlésekkel… de igazán, nem nagyon volt olyan pillanat, amikor
ne lettem volna maximális elégedett és boldog azzal, amit olvastam.
„De amikor a legjobban haragszol rám, szeretném, ha eszedbe jutna, hogy
számomra mindig az az egyéves kisfiú maradsz, aki meztelenül állt az
előszobában, fogatlan vigyorral az arcán, és boldogan szorongatta a plüssoroszlánját.
Jó lenne, ha eszedbe jutna, mikor idegesítő vagyok. Mikor ciki vagyok.
Mikor igazságtalan vagyok. Akkor gondolj vissza arra a napra
A napra, mikor nem voltál hajlandó elárulni, hova a fenébe rejtetted a
nyavalyás kocsikulcsomat.
Jusson eszedbe, hogy te kezdted.”
Kedvenc
idézetek:
„Találj valakit, aki nem azért szeret, aki vagy, hanem annak ellenére.
És mikor ott állsz a Hálószobai tárolás osztályon, ne a bútorokra koncentrálj,
hanem arra, hogy találtál valakit, aki hajlandó közös helyen tárolni a
szarságait a te szarságaiddal. Tedd a kezed a szívedre: elég sok szarságot
gyűjtöttél össze.”
***
„Remélem, hogy az egyenlőségére folytatott küzdelmet sosem a nemek
közötti háborúnak fogod felfogni. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy egy nő nem
érdemel ugyanannyi jogot, szabadságot, vagy ugyanazért a munkáért annyi
fizetést, mint te. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy csak mert kiérdemelte a
fent nevezetteket, ezért már nem is kell kinyitni neki az ajtót, ha lehetőséged
van rá. Hogy tudsz majd egyszerre egyenrangú és úriember lenni. Különben kapsz
a nagyanyáidtól.”
***
„Tudom, hogy mikor megtanulsz beszélni, elég hamar eljutsz oda, hogy
akármit mondok, azt kérdezed: „Miért?” Már most segíthetek annyit, hogy az
esetek kilencvenöt százalékában a válasz az lesz: „Mert az emberek ostobák”.
Jó? Jó.”
Borító: 5/3
Nos… én mindig elismerően
nyilatkozok Backmanről, de szerintem már ismertek annyira, hogy pontosan
tudjátok, ilyenkor nem a borítói jutnak az eszembe elsősorban. Sőt, másodsorban
sem… igazából szívesen áradozok a mélyenszántó gondolatairól meg a szenzációs humoráról,
de mindeközben kínosan ügyelek arra, hogy kerüljem a borító témát, amennyire
lehet. Nem mintha szörnyűek lennének, ez sem nevezhető rossznak… csak szerintem
a szépséghez sem áll éppen közel. Értékelem a nagyregények és kisebb irományok
közti eltérő, de azon belül egységes tipográfiát, értékelem, hogy igenis illik
a vizualitás a leírtakhoz, de közben nem tagadnám le azt sem, hogy nem
gyönyörködteti a szemem, amit látok. Ez minden.
Pontozás: 5/5
Ha azt mondod Backman, én azt
mondom, őszinteség. Stílus. Humor. Mélyég. Azt mondom, ő az életbölcsességek
skandináv mestere – bár nem annyira coelhosan, mint inkább „sose haladj
forgalommal szembe az IKEA-ban, vagy leveszem rólad a kezem” értelemben. Olyan
ember, aki beszélget az olvasóval, megcélozza az élet nagy kérdéseit, de nem
áltat mindeközben azzal, hogy ismeri a tuti túlélési tippet, amivel
megkönnyítheti bárkinek is ezt a buktatókkal teli utat. Főleg mert az élet
szereti azt játszani, hogy ha jobbról, balról, előről és hátulról is
felkészültél a támadására, akkor a magasból lenyúlva csap nyakon. Akárhogy is,
Backman célja egyszerű és egyenes: csupán szeretné megosztani saját
tapasztalatait, megmutatni azt, mikor orrabukott, s azt is, mikor kecses
bakkecskeugrással lépett túl az élet állította akadályokon. A pelenkaosztályon
történt kétségbeesését és a gyermeke iránti szeretetét. Az Amit a fiamnak tudni kell a világról minden lapjából árad az
őszinteség, ahogy azt már Backmantől megszokhattuk – e kötet azonban úgy érzem
személyességénél fogva még többet ad elődeinél. Olyan ajándékot, olyan
gondolatokat, amelyeket mindenkinek meg kéne tanulnia elfogadni, és élete
részévé tenni.
Ha érdekel a
könyv, rendeld meg ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése