„Mennyire
megfoghatatlan az az egy pillanat, amikor már nem játszunk, hanem élünk?”
Eredeti cím: Pesti
kínálat
Oldalszám: 164
Megjelenés: 2005
Kiadó: Inter-Active Team
Ár: 2500 –
Nincs mese. Ez Tisza
Kata. Az élet. Korrajz humorral, iróniával, zavarba ejtő őszinteséggel. A
férfi-nő kapcsolat féltő, kínzó, érzéki árnyalatai. Az írásokat nem a forma
diktálta, hanem az érzékenység. A szerző egyedi stílusában. Novellák,
helyzetképek, mozaikok gyűjteménye a kötet. Néha hiányzik az utolsó mondat,
mely megszületik majd az olvasóban. (A kiadó)
„Tisza áradó, sodró
lendületű, vad és kiszámíthatatlan. Lehetetlen gátak közé szorítani; néha
bájosan locsog, de van, amikor dühödten zúg. Izgalmas, és ahol sekélynek tűnik,
még ott is hihetetlenül mély. Néhol lágyan ölel és simogat, időnként viszont
örvénylő és veszélyes: ha nem vigyázunk, pillanatok alatt magával ragad és
beszippant…” Bus István újságíró, Nők lapja.
160 kemény oldal, és valami megmagyarázhatatlan kettősség:
bosszankodás olvasás közben, majd sajgó hiányérzet az utolsó sorok után. Arra
már rájöttem, hogy sokszor nem egyszerű feladat napirendre térni Tisza Kata
gondolatai felett, ám a Pesti kínálatra
akkor sem vonatkozhatnak egyértelműen a szerző újabb műveinek „szabályai”. A Pesti kínálat valami kezdete. Egy
tesztkör, egy túra, egy kötetnyi szárnybontogatás, valami egyszerre amatőr és
zseniális, szögegyenes és mély, és összességében minden, amitől elzárkóznánk,
mégis elgondolkodunk rajta nagy titokban.
A Pesti kínálat
nyers és kíméletlen. Talán éppen ezért olyan megosztó. Könnyű megrázkódni egyes
sorok után, talán sokak inkább becsukják, és megmondják, hogy őszintén, ők nem
azért nyitottak ki egy novelláskötetet, hogy az így pofonvágja őket. Mert itt
nincs semmi finomkodás, Tisza Katát valószínűleg a legkevésbé sem hatotta meg a
gondolat, hogy mégis mi van akkor, ha a világ nem akarja mindezt hallani, ha az
emberiségnek nem erőssége megbirkózni az élet csúfabbik oldalával, a
kimondatlanul Pest tömegében lappangó csalódással, kiábrándultsággal, önzéssel,
magánnyal… és egyáltalán. Kevesen viselik jól a tökéletlenséget. Kevesen mernek
szembenézni azzal, mennyire torz társadalomban élünk. Talán fáj is egy kissé…
de ez a rövid kötet azt mondja, hadd fájjon. Nem kevés kíméletlenséggel jár, ha
az ember maximális őszinteségre törekszik.
Persze ez így egy erősen sarkított hozzáállás, a Pesti kínálat nem a Biblia, nem akarja
egy az egyben megmondani a tutit, ahogy azt sem állíthatjuk, hogy lefedné az
egész főváros, vagy akár az ország embertengerét. Inkább pillanatképeket ad, a
pesti mindennapokból kiragadott egyszerű mozzanatokat, a felszínes
semmiségektől kezdve a lélek mélységeiig hatolva sok apró darabkát, amelyek
összeillesztve csupán annyit mondanak, hogy valami nincs rendben.
Őszintén elárulom, mind olvasás előtt, mind alatta majd
utána elég sok időt töltöttem azzal, hogy különböző értékelések, kritikák
között böngésztem, ezek alapján pedig levonhattam a konklúziót, miszerint a
többség legfőbb problémája a központi szálat adó és teljes prózafüzért
összekötő általánosítás. Pontosabban az, mit mindenki előszeretettel annak vél.
„Mert ez a Tisza Kata csak arról ír, hogy mi nők függetlenek vagyunk és
belevalók így, a pasik meg mind faszkalapok úgy, és minden pasi kihasználja a
nőket, a nők meg csak ártatlan áldozatok…” és akkor hadd ne folytassam a sort.
Azt mondjátok ez a könyv egy általánosítás? Én meg azt
mondom, hogy egy kicseszett novelláskötet, az isten szerelmére! Bizony ám,
Tisza Kata szélsőséges, kellemetlen, képeket fest le, teszi mindezt gyakran
elég egyoldalúan – de nem árt figyelembe venni azt sem, hogy férfiak és nők is
elsősorban a saját nemük problémáiban érintettek, azokat viselik jobban a
szívükön –, és az igazság az, hogy ilyenek sajnos valóban történnek. A leírtak,
a legsablonosabbtól a legabszurdabbig igenis léteznek, megtörténhetnek, talán
meg is történtek. Valaki pedig megörökítette őket. Hogy ebből az következik-e,
hogy ez az alapvető és általános…? Nos, ki mondott ilyet?
Összességében tehát én nem tudnék belekötni abba, hogy az
írónő milyen séma mentén gyűjtötte és rendezte össze az írásait, nem bánt a
hang, amin megszólal, az álláspont, amit ezekkel az írásokkal képvisel, még ha
nem is mindig értek vele egyet. De – mert mindig van egy de –, ellenben az
általam olvasott kettő későbbi kötetével ezúttal az elragadtatásom igencsak
váratott magára.
Mert épp amennyire betalált nálam egy-egy sor, vagy novella,
a maradék éppen annyira… nem adott semmit. Nem, nem is ez a megfelelő kifejezés
rá… mert igenis tele volt a kötet olyan irományokkal, amelyekhez ugyan
személyes szálak nem kötöttek, mégis szórakoztatónak, érdekesnek, vagy különlegesnek
találtam őket. Ezeken kívül viszont, de olykor még ezekben is úgy éreztem, mint
akinek szintre transzparensre Impact 390-es méretben nyomtatott betűkkel tolják
a képébe, hogy „ELSŐKÖNYV”.
Az egész könyvben megvolt az a tiszakatás akarat, hogy sokat
mondjon, de nem egyszer éreztem azt, mintha inkább a leghétköznapibb dolgokba
szeretne többet belemagyarázni, és ezeket így túlírtnak, feleslegesen
dramatizáltnak éreztem – akkor meg pláne, ha szembeállítottam őket a valóban
ütős írásaival. Így összevetve a kötet fele aranyat ér, a másik fele számomra
elhanyagolható... de persze ki tudja, lehet valaki számára éppen ezek az
irományok viszik majd a prímet.
Tapasztalataim alapján tehát ajánlanám a könyvet azoknak,
akik ismerik már az írónő munkásságát, ugyanakkor ez a kötet a Tisza Katával
való ismerkedésnek sem rossz alap. Ajánlom… nos, ezt első sorban talán nőknek,
a női szemszög miatt ugyanis könnyebben azonosulhatnak a leírtakkal, a
megjelenített problémákkal. Bár a Tisza Kata féle művészet megosztó, én
továbbra is amondó vagyok, hogy mindenkinek megér egy próbát: az, hogy célba ér-e
egész sokmindentől függ, arra viszont garanciát mernék vállalni, hogy senki le
nem tudja úgy tenni a kötetet, hogy legalább egy sornál ne csapna egy nagyot az
asztalra, hogy „jó ég, ezt mennyire megmondta!”. Itt, vagy ott de Ennyire egyszerűen.
Kedvenc
idézetek:
„Ha elutasítalak, nem
létezel. Te sem s a félelem sem. Mert nem tanítottak meg engem sem szeretni.
Szeretetem önzésből fakad. Ha képes lennék rá, nyernék általad. Hitet. S főleg
a holnapot. Hozzá az erőt. Szembenézni. A mással. A különlegessel. A hétköznapival.
Magammal.”
***
„De egy hit és egy akarat nem elég két embernek.”
***
„Ne haragudj, ha bevallom, hogy nem rossz vagyok, hanem félek.”
***
„A törés csapda. Örök
nyom. Örök veszteség. Két ember szakadéka. Amelyet az egyik kiválthatatlanul
magával visz. És nem mindig az, aki marad. Van, hogy az viseli tovább, aki
megy.”
Borító:
5/1
Nekem ez egy nem. Egy egészen egyszerű, és határozott nem.
Tudom, ez még egy más kor volt, máshol tartott a könyvkiadás, Magyarországon
gondolom pláne, nem is lehet elvárni tőle egy 2018-as szintű borítótervezést,
de ennél úgy érzem kellemesebb lett volna színtiszta feketén, Times New Roman
stílusban odavetett címmel is. Hiába letisztult, minimalista, amit általában
bírok, számomra mégis diszharmonikus érzést kelt. Hogy ez volt-e a cél vele,
vagy sem, azt már nem tudom… annyit viszont elárulhatok, hogy a Pesti kínálatot sem a borítója miatt
vettem le a polcról.
Pontozás:
5/4
Immár nem az első könyvemet fogtam kézbe Tisza Katától,
újabb kötetei, s azok utóélete pedig foglalkoztatnak annyira, hogy tudjam, az Akik nem sírnak rendesen „síróskönyv”, a
Legjobb hely a városban te vagy
„válóskönyv” címke alatt is járja az olvasóközönséget. Én erre azt mondanám,
hogy a Pesti kínálat pedig méltán
lehet a sorban a nagyvárosi szingli nők könyve. Balul sikerült randikról a
szerelemmel, zátonyra futott próbálkozásokról, férfi-nő játszmákról, magányról,
kimerültségről, mégpedig egy erős és határozott, nyers, olykor ironikus hangon.
Kíméletlen őszinteséggel, olykor kiosztva néhány pofont, de aztán gatyába rázva
minden lelket, amit kiütött egy-egy sor. Amolyan „ja, szar az élet, de szedd
össze magad!” stílusban. Kétségtelenül tükröződik a köteten, hogy az írónő
akkoriban még kevesebb tapasztalatot tudhatott a háta mögött, az olykor
lefestett jelenetek, s néhol még a stílus is árasztja az elsőkönyves feelinget,
de mindezek mögül már előszűrődött az a fény, amit Tisza Kata művészete
generál. Kiforratlan, de ígéretes, egyszerre sekély és mély, amatőr és teljesen
profi, de a végletek közt hánykolódva is végig sodró lendületű, különleges és
stílusos – igazi Tisza Katás! <3
Ha
érdekel a könyv, szerezd be ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése