„[…] you were the love
that made all the other loves irrelevant”
Eredeti cím: milk and honey
Oldalszám: 194
Megjelenés: 2014
Kiadó: Create Space
Ár: -
The book is divided
into four chapters, and each chapter serves a different purpose; deals with a
different pain; heals a different heartache. milk and honey takes readers
through a journey of the most bitter moments in life and finds sweetness in
them because there is sweetness everywhere if you are just willing to look.
Egy New York Times bestseller. 208 oldalnyi költemény.
Szerelem, önelfogadás, feminizmus… meg minden. Versus Virág. Meg lehet
tippelni, hogyan végződik a történet. A fenti körülmények hatására valószínűleg
valamennyien épp arra gondoltok, amire én is gondoltam azelőtt pár perccel, hogy
kinyitottam volna Rupi Kaur – rupi kaur? – kötetét: ez a szösszenet majdhogynem
az én lelki üdvömért és boldogságomért jött a világra. Vagy nem? Jokes on you,
mert koránt sem.
Rupi Kaur – rupi kaur? – kötete a maga módján ugyan
csodálatos, formabontó… mégis kiüt, mint valami komoly kábszertúladagolás.
Belelapozgatni igazán léleksimogató érzés, így nyilvánvaló, hogy egy-egy képet
és sort meglátva úgy éreztem, szükségem van arra az élményre, amit ez a könyv
nyújtani tud, a végső érzéseimmel viszont őszintén saját magam is megleptem.
Mert nekiállva, és összefüggően, egy/két nap alatt végigrágva ez az alkotás
olyan mintha a szerzője szimplán nyálból, cukormázból, klisékből és különböző
testnedvekből fake műgonddal tömegpusztító mérget kevert volna – amit mi
köszöntünk szépen, önként le is erőltettünk a torkunkon. Most utólag pedig nem
tudom, vajon megérte-e ezt végigcsinálni, vagy jobb lett volna az első
felmerülő problémánál feladni és ezzel a kis kötettel elindulni inkább a két
ellenkező irányba.
A milk and honey
igenis lehetne szerethető – még számomra is. Tudnám imádni, olykor talán csodálni,
élvezettel olvasni, akármilyen hihetetlen ötletnek is tűnik ez most számomra. Mindez
roppant egyszerűen menne, egyetlen aprócska, de el nem hanyagolható
feltétellel: ha mindez nem egy könyv volna. Elárulom, él a fejemben egy kép
valami közösségi felületről, FB oldalról, Instagram profilról, ahol egy-két
napos időközönként feldob a hírfolyam valami efféle romantikus szösszenetet –
hatalmas confession következik: nem egy ilyet követek is –, én pedig
elégedetten nyomok rá egy szívet. Ez egy működőképes megoldás – mert barátaim,
szerzőnk „műremekeinek” helye éppen ez volna: az internet. Tudniillik, Rupi
Kaur – rupi kaur? – érthetetlen módon felfelé ívelő karrierje az Instán
kezdődött – nos, az én véleményem az, hogy ott is kellett volna maradjon. Sorai
a maguk módján figyelemfelkeltőek – olykor –, némelyik megérint, elgondolkodtat,
picit kizökkent, szíven üt, vagy csak melengeti a szívet, de e 208 oldal egyike
sem képvisel afféle színvonalat vagy értéket, amely okot adna rá, hogy könyv
formájában is ki kelljen adni. Persze, pénzkeresetnek nem utolsó… de én
kételkedek benne, hogy a ritkásan nyomtatott, olykor két sor/oldal bármely
olvasónak is igazán megérné.
De félreértés ne essék – nem lennék én semmi jó elrontója.
Amit Rupi Kaur – rupi kaur??? – tett, az igazából aranyos, és egészen bizonyos,
hogy egy szinten jótékony is. Szösszenetei valamennyien személyes érzelmeket
közvetítenek, világossá teszik, mily célt szolgál ez a 208 oldal: szabadulást
rengeteg lelkét nyomó érzéstől, fájdalomtól – amelytől én is tudom, hogy írás
útján szabadulhatunk legegyszerűebben –, ez által pedig gyógyulást más, hasonló
cipőben járó olvasó számára is.
Hallottam már sérelmezni, hogy a mérték, amelyben a szerző
kitárulkozott e rövid szabadversek és prózarészletek által, messze túlmegy
minden határon, és valóban, Rupi Kaur – rupi kaur? – a legáltalánosabb és
legbagatellebb gondolatoktól kezdve a legintimebb magánügyeiig mindent
szabadjára enged ha alkot. És meglehet, engem oly kevéssé érdekel, hogy a volt
szerelmével hogyan elégítették ki egymást orálisan, elárulom, engem még a kötet
személyessé zavart kevésbé.
A probléma ott jelentkezik, hogy ennek a nőnek a költészete
legalább annyira elcseszett, mint a szerelmi élete.
Legalább, ha nem jobban. Ügyesen megálltam eddig, hogy a
művészet meg alkotás szavakat idézőjelek közé gyömöszöljem, de az a helyzet,
hogy képtelen vagyok úgy tekinteni a szerző mondattöredékeire, mint költeményekre.
Bár sokáig olybá tűnt megingathatatlanul harcoltam a költészetre szégyen hozó
szabad versek ellen, ezt az ellenszenvemet idén sikeresen legyőztem és
érdeklődéssé alakítottam, így nem is a rímeket hiányoltam, vagy efféle.
Egyszerűen
csak
úgy látom, egy
összetett mondat
még nem változik
varázsütésre verssé
attól,
hogy random
helyeken nyomunk
közben egy
entert.
De ha mégis… most remélem én is alkottam valami
bestsellergyanúsat, világ!
Looong story short. Nem vagyok hajlandó művészetként
definiálni azt, amit Rupi Kaur – rupi kaur??? – csinált, ahogy most már azt is
elárulom, hogy azt a gyalázást sem tartom többre, amit a nyelvtan ellen
követett el mintegy kétszáz oldal terjedelmen. Hunytam már szemet efféle fölött
– lásd, Tisza Kata újabb kötetei, csak semmi nagybetű, semmi vessző, pont is
alig –, és talán most is megtehettem volna, de más nyelven annyira másképp jött
ki az egész: versben kevésbé szúrt szemet bármi, de például egy prózarészlet
nagybetűk, és tisztességesen leírt „I”-ok nélkül szó szerint fájt a
nyelvtannáci fejemnek.
Lényeg a lényeg, okozott némi fizikai fájdalmat, amit a
szerző elkövetett e kötetével, sokalltam a szerelmi divatdepressziót meg a
kliséket, keveselltem a nagybetűket és vesszőket, ugyanakkor – csak hogy valami
pozitívat is említsek –, szerettem, mikor a szerelmi dráma helyett az
önelfogadás és a női erő került terítékre, valamint találtam néhány igazán szép
gondolatot, amely engem is megfogott, s amelyeket odalent szépen össze is
gyűjtöttem a kedvenc idézeteim címszó alatt. Úgyhogy mintegy végszóként ezekhez
sok jó szórakozást kívánok, és azt mondom, nem ajánlom a kötetet senkinek: mert
akinek szüksége van rá, az úgyis rá talál. A többieknek meg nem éri meg a
hajtépést.
Kedvenc
idézetek:
„the idea that we are
so capable of love
but still choose
to be toxic”
***
„he was supposed to be
the first male love of your life
you still search for him
everywhere”
***
„i was made heavy
half blade and half silk
difficult to forget and not easy
for the mind to follow”
***
„how cruel i was to
myself. giving you credit for my warmth simply because you had felt it.
thinking it was you who gave me strenght. wit. beauty. simply because you
recognized it. as if i was already not these things before i met you. as if i
did not remain all these once you left.”
***
„he isn’t coming back
whispered my head
he has to
sobbed my heart”
***
„you were the love that made all the other loves irrelevant”
***
„the woman who comes
after me will be a bootleg version of who i am. she will try and write poems
for you to erase the ones i’ve left memorized on your lips but her lines could
never punch you in the stomach the way mine did. she will then try to make love
to your body. but she will never lick, caress, or suck like me. she will be a
sad replacement of the woman you let slip. nothing she does will excite you and
this will break her. when she is tired of falling apart for a man that doesn’t
give back what he takes she will recognize me in your eyelids staring at her
with pity and it’ll hit her. how can she love a man who is busy loving someone
he can never get his hands on again.”
Borító:
5/5
A milk and honey
borítója méltán lehet az ok, amiért bárki kézbeveszi ezt a kötetet – legalábbis
amiért kézbeveszik azok, akik hozzám hasonlóan nagy rajongói az efféle
minimalista stílusnak. Az egyszerű fekete-fehér színvilág az egyszerű, mégis
igényes hatású betűtípussal nálam betalált, el is kábított pár percre – aztán jött
maga a könyv, de ez már egy másik történet.
Pontozás:
5/2
Rupi Kaur – rupi kaur??? – számomra az év kiforratlan és
amatőr Tisza Katája: a kósza gondolatok hű elkapója és közvetítője, a
papírpazarlás és lehetetlen sortördelés mestere, s persze az írásjelek valamint
nagybetűk elhivatott ellenlábasa, ezt azonban a hülye fejemmel talán mind el is
nézném, ha felmutatna két dolgot, amire egy efféle kötet megalkotásánál szükség
van: tapasztalatot, és valami olyat, amit joggal nevezhetünk művészetnek. Kezem
a szívemen, én mindvégig kitartóan kerestem e kettőt, de egyszerűen nem
találtam. Szerzőnk minden befektetett – de gyanús, hogy nem valami sok –
energiájával próbált valami komoly tartalmat közvetíteni, megsimogatni minden
összetört szívű, bántalmazott, kihasznált, eldobott nő lelkét, végül mégis
éppen amennyire próbált mély lenni, annyira maradt felszínes, s veszett el a
klisék tengerében. Tudom, az egész szerelem egy b*szottnagy közhely, de még ez
esetben is úgy érzem, hogy egy „a hangod hallani megríkat” semmilyen
körülmények között nem ér meg egy oldalt, még kevésbé egy könybéli kiadást. A milk and honey számomra olvasás előtt
egy hatalmas IGEN volt – keresztülvergődve rajta azonban egy nyáltól még mindig
kába, de elég határozott NEM lett belőle.
Ha
érdekel a könyv, rendeld meg ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése