Ismerj meg jobban! | #ezvagyokén


Hey, emberkék! Tudhatjátok alapjáraton, hogy írjak akármiről épp, könyvről, zenéről, életről, bármiről, egyszerűen kivitelezhetetlen számomra, hogy kimaradjak a születendő poszt lényegi részéből. Így vagy úgy, de mindig ott pofátlankodok a sorok között: a szereplők éppen szenvednek, én meg bekapcsolódok, és mesélek róla, mekkora szívás az élet, milyen szépen süt a nap, vagy mennyire imádom a barna szemeket. Szerintem már nem kell nagyon bemutatkoznom nektek… mégis úgy döntöttem megteszem, amihez hatalmas lendületet adott a közelmúltban Csenge, és jelölése az #ezvagyokén kihívásra – az ő posztját ITT érhetitek el –, minek keretein belül ki tudja hány mélyebb kérdés ad lehetőséget, hogy még többet tudjatok meg rólam, mint eddig. Szóval ha már marhára eleged van a képemből, itt az utolsó lehetőség lelépni, amennyiben viszont úgy hiszed, tudok még újat mondani… enjoy!

KI VAGY TE?

Hm… ki vagyok én? Egyesek Törpnek tartanak. Mások bloggernek. Van, aki a lányának, a testvérének. Páran talán bolondnak. Van aki soknak, megint más semminek. De ha engem kérdeztek, azt mondanám, én vagyok Virág, a két lábon járó ellentmondás, és az ebből adódó teljes káosz – noha ez a fejvesztés túlnyomó többségben inkább csak az én beteg kis introvertált agyamban játszódik le. Hogy ez mit takar? Imádom az ésszerűséget és az értelmet, én magam mégis fájdalmasan logikátlanul működök, többnyire az érzelmeim elnyomásában, de legalábbis állandó polgárháborúban a kis dögökkel. A produktivitás az egyik kedvenc szavam, a lustaság viszont az életem. Imádom a spontaneitást, ugyanakkor még egy nyomi matekfeladatot is előre megoldok, mielőtt kimennék a táblához. Kedvesnek meg ártatlannak gondolsz – ne is tagadd –, de ha olvasnál a gondolataimban… nos, egészen más következtetésre jutnál. Tele vagyok mondanivalóval, de hallgatok – máskor merő agymenés vagyok csupán, de be nem áll a szám. Nehezen barátkozok, bízok és szeretek – de mikor igen, akkor nagyon. Nem mellesleg pedig töltöm a helyet – fogyasztom az áramot, amíg két sor helyett egy oldalt gépelek, és gyilkolászom a fákat, ahogy füzeteket töltök meg gondolatokkal, rímekkel meg hasonló haszontalan dolgokkal, amikben örömöm lelem. És megint nem tudok leállni. Please, valaki leállítana végre?!


MI AZ ÁLMOD?

Azt hiszem lassan a teljes vénséghez közeledve elértem azt az állapotot, mikor már nem vágyódom lehetetlen és nagy dolgok iránt. Szeretnék egy nyugis, egyszemélyes kis emeleti lakást a főváros egy biztonságosabb részén, egy stabil szerkesztői állást és némi motivációt a mindennapokra. Persze jelenleg talán elég lenne sikeres angol szóbeliről álmodnom, vagy arról, hogy felfogom érettségire az adatbáziskezelés csodáit… de ha hosszútávról beszélünk, akkor csak a fenti képet látom a szemeim előtt – amibe, ha nagyon elengedem a fantáziám, belefér egy kiadott regény, vagy verseskötet is. Szerintem ez még okés.  

MI A KEDVENC EMLÉKED?

Sokat elárul a gondolkodásomról, ha elárulom, a rossz emlékeimet sokkal egyszerűbben szedném csokorba… mégis van pár villanás a fejemben olya percekről, amiket szívesen átélnék újra. Amennyire emlékszem, vicces volt bőrig ázni szemétszedés közben, ahogy következik a sorban egy olyan kép is, ahogy derékig állok a mocsárban. Ó igen, akkor egyiket sem találtam túl kellemesnek, visszagondolva mégis buli mindkettő. Aztán…ott van a teljes 2017. Mindig melegséggel és fénnyel tölti el a szívem, ha rágondolok az elmúlt évemre – mert emlékszem, mennyi reménnyel és pozitivitással voltam tele akkor tavasszal, mennyire tudtam örülni mindennek, egy napsugárnak, egy illatnak, egy hangnak, még egy hétfő reggelnek is. Szívesen gondolok vissza arra, milyen volt valaki ölelésében aludni el, vagy mikor először fogták a kezem. Aztán mikor januárban nővéremmel élőben is megnézhettem végre a Nyomorultak musicalt. Ami azt illeti, sokkal többször kéne minderre, és minden szép dologra emlékeznem.

MI JELENTI SZÁMODRA A BOLDOGSÁGOT?

Nemrég írtam egy posztot, amelyben 100 apró, vagy épp kevésbé apró dolgot szedtem össze a mindennapokból, amelyek boldoggá tesznek, így ezzel talán most nem gyarapítom a szót… úgyis fogom még mással bőven :D Az alábbi képre kattintva elolvashatjátok a listám – vagyis nem csak elolvashatjátok… húzzatok elolvasni, most, gyerünk! :P


MI JUT ARRÓL A SZÓRÓL ESZEDBE, HOGY SZÉPSÉG?

Valami természetfeletti képesség, amivel kizárólag akkor rendelkezem, mikor senki se lát. Túllépve a szépség alapvető és elsődleges jelentésén az első dolog, ami eszembe jutott egy kétszereplős kis kép: egy férfi és egy kisgyerek, mert nem sok mindent találok szebbnek, mint egy jó apafigurát, egy férfit, aki igazán ért a gyerekekhez. Az a gondoskodás, figyelem, szeretet… egyszerűen nincs is rá szól. Ízi apakomplexus.

SZERINTED HOGYAN ÍRNÁNAK TÉGED KÖRÜL A KÖRNYEZETEDBEN ÉLŐK? MENNYIRE EGYEZIK AZ ELSŐ KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZODDAL?

Le merném fogadni, hogy semennyire. Őszintén, a legtöbb ember nem vesz annyi fáradságot, hogy meg akarjon ismerni, így én sem töröm magam, hogy megismerhessenek: ebben a patthelyzetben pedig marad a standard kép, amit le lehet rólam olvasni abban a környezetben, amit a leginkább utálok. Csöndes hahaha, pedig talán csak azért hallgatok, mert utállak, te gyökér, átlagos lány, könyvvel a kezében, nem sok vizet zavarva, a maga tökéletesen antiszoc jelenlétével. Van akinek kedves, van akinek kegyetlen vagy bunkó. Összességében az ember is csak olyan mint az ogrék, rétegekből áll, és elég kevesen vannak, akik beláthatnak többé-kevésbé ez alá a réteg alá… ők viszont meglepetésemre nem szaladnak el mindig fejvesztve az én őrült kis világomból amin komolyan még én is elcsodálkozok néha. Ejha, mik vannak. Talán lehetséges velem szót érteni.

HOGYAN LÁTOD MAGAD EGY ÉV MÚLVA?

Őszintén? Marha idegesnek! Tény, hogy most sem vagyok a nyugalom mintapéldánya, de jövőre ilyenkor – megint – kalapáccsal fog dörömbölni az ajtómon az érettségi, aki erőszakos egy dög, és sehogy sem lehet kikerülni… szóval jövőre ilyenkor a matektól fosva, a töritől hisztirohamokat kapva és az emelt magyar feladatsorokkal nyugtatva magam fogom tengetni a napjaim a legnagyobb valószínűség szerint. Biztos lesz akkora fun, mint kevesebb mint két hónap alatt megtanulni valahogy angolul meg számtechül.


KI VAGY MI AZ ELSŐ SZÁMÚ MOTIVÁCIÓD?

Emberi példaképem nincs, és ahogy emlékszem soha nem is volt igazán, ellenben motivációm az – akármennyire is úgy érzem sokszor, hogy nincs – van, mégpedig elég konkrét: a teljes függetlenség. Bár egyszerűen nem érzem az idő múlásával azt, hogy felnőnék – csak a csontjaim ropogása meg a gyenge szívkapacitásom juttatja eszembe, hogy vénülök –, mikor egyszer valóban, tényleg az leszek, szeretnék két baromi erős lábbal állni a földön. Boldogan, de nem függve senkitől, sem anyagilag sem érzelmileg. Ehhez persze meg kell acélozza a lelkét az ember, és fontos, hogy a szíve előtt elsősorban az eszére tudjon hallgatni… de remélem, ez épp amennyire nehéz, épp annyira kifizetődő lesz hosszútávon.

MIT CSINÁLSZ, HA VALAKI ELKEZDI IGAZSÁGTALANUL KRITIZÁLNI EGY BARÁTODAT, DE NEM TUDJA, HOGY KÖZEL ÁLL HOZZÁD?

Hát… az a valaki hamar azon kaphatja magát, hogy olyan szépen és barokkosan elküldöm az anyjába, hogy olyat még életében nem látott. A barátaimat egyedül egy ember bánthatja, az pedig én vagyok, szóval back off, everybody.

ÖT ÉV MÚLVA EMLÉKEZNI FOGSZ ARRA, MIT CSINÁLTÁL TEGNAP?

Őszintén: már most alig emlékszem, hogy mit csináltam tegnap… talán azért mert semmi különöset. Elcsesztem az időm semmittevéssel, kaját tömtem magamba és önsajnáltam, minden valószínűség szerint. Vagy az már tegnap előtt volt? Összefolyik az összes egyforma délután… Akárhogy is, kizárt, hogy emlékeznék rá öt év távlatából – de tulajdonképpen nem is akarok. Erre nem éri meg.

FEJEZD BE A MONDATOT! ARRA VÁGYOM, HOGY…

…minden nap azt érezhessem, mikor lefekszem aludni, hogy megérte reggel felkelnem. Annyit szeretnék, hogy minden napban megtaláljam, vagy meg tudjam teremteni valahogy azt a szépséget, ami feledteti a rossz perceket, ami miatt megéri végigküzdeni mindent. Arra vágyom leginkább, hogy azt érezzem, élek, és nem csak létezem – jelenleg ugyanis a legnagyobb jóindulattal is csak az utóbbival írhatom le, amit nap mint nap csinálok. Arra vágyom, hogy legyenek emlékeim, perceim, amikre vissza tudok gondolni. Programokat akarok szervezni. Embereket ismerni meg. Hosszú ölelésekre vágyom. Nagy nevetésekre. Lazy szombat délelőttökre. Bűntudat nélküli pihenésre és rohanás nélküli kávézásra. Talán csak… valami kis boldogságra a mindennapokban.

Ennyi lett volna… mit ne mondjak, elfáradtam rendesen, és még én is ráuntam saját magamra, de merem remélni velem együtt kitartottatok még páran idáig. Még egyszer hatalmas köszönet Csengének, a Varázstinta bloggerinájának, hogy elkészítette ezt a posztot, hogy motivált vele – s azt is, hogy odakerült a nevem, mint kihívott blogger. Ennél több noszogatás már nem is kellett, hogy én is nekiálljak végre bemutatkozni… mert hiába ez a külön menüpont odafönt, azt elnézve rájövök, hogy egy ilyen poszt mennyivel többet képes mondani. Úgyhogy én sem hagynám annyiban a dolgot: ajánlom tehát a kérdéssort Flora, a Flora The Sweaterist oldal szerzőjének, és Sára, a Metaforaszennyezés bloggerinájának figyelmébe, mert szívesen olvasnám az ő válaszaikat, az ő bemutatkozásukat is. Ezerpuszi <3

3 megjegyzés:

  1. Az első kérdésnél - pár kivételtől eltekintve - úgy éreztem, mintha rólam lenne szó :D Nagyon tetszettek a válaszaid, örülök, hogy kicsit jobban megismerhettelek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad a kihívást, és ilyen hamar olvashattam válaszaidat! Jó volt egy kicsit jobban megismerni, tényleg hasznosak ezek a posztok. (: ♡

    VálaszTörlés
  3. Jaj, köszönöm a jelölést, mindenképpen kitöltöm. :)

    VálaszTörlés