Cry with the saints | Kelly Oram - Sz, mint szűz

„Tudod, kinek az ötlete volt a srácok albumának címe? Az enyém! Én találtam ki az Sz mint szexet! De neked is van még egy ötletem: „K mint képmutató”! Folyton arról papolsz, hogy mindenkinek meg kell hoznia a saját döntését, de igazából úgy érted, hogy mindenkinek azt kell csinálnia, amit te csinálsz, mindenkinek úgy kell döntenie, ahogyan te döntöttél!”

Eredeti cím: V is for Virgin

Sorozat: Sz, mint szűz 1. (V is for Virgin 1.)

Oldalszám: 312

Megjelenés: 2017.

Kiadó: Móra (LOL könyvek)

Ár: 2499 –

Szűznek lenni szívás. Valerie-t eddig is sokan hülyének nézték, amiért a házasságig várni akar a szexszel, az viszont már nagyon gáz, hogy emiatt a pasija szakít vele, Val nyilvános kiborulása pedig felkerül a YouTube-ra. De a lány kitart az elvei mellett, és ha már úgyis milliók röhögnek rajta, elindítja a „V mint vigyázz a szüzességedre!”-kampányt, ami pillanatok alatt országos méretűre nő. A szívdöglesztő rocksztár, Kyle Hamilton is hall Valerie fogadalmáról, és mindent elkövet, hogy a lány khm… meggondolja magát. Ellenállni „Az év legszexibb pasijá"-nak, amikor hódító üzemmódba kapcsol? Sok sikert, Szűz Val!

Ha végiggörgetitek az olvasmánylistámat, láthatjátok, hogy nem sokszor gyarapítom LOL könyvekkel, és amúgy nem is véletlenül… Kelly Oram neve viszont olyas valami, amire mindig felkapom a fejem, mert az első percektől kezdve bizonyított nálam. A Szívzűrterápia strébereknek volt az első könyv, amin sírtam, azóta pedig minimum ötször olvastam már. Abban a pillanatban talált rám, mikor a legnagyobb szükségem volt arra a vigaszra, amit adhatott, és ezért hálával tartozom az írónőnek. Két-három évvel később pedig épp olyan véletlenszerűen, mint az előző regény, a Cinder és Ella is megtalált magának, és megerősítette az Oramba vetett hitemet. Azt hiszem kialakult köztünk e két történet alatt egy elég erős – bár sajnos elég egyoldalú – bizalom, ezen felbuzdulva pedig vettem is a bátorságot, és ostoba módon kizárólag ezekre a tapasztalataimra hagyatkoztam, mikor nekikezdtem az Sz, mint szűznek.

Nem kellett volna. Tudom én, hogy ezek mind más-más témájú, komolyságú könyvek, és talán épp ezért nem lenne szabad őket egymáshoz hasonlítgatnom, de nem tudom megállni. Olvasás közben önkéntelenül is elkezdtem felépíteni szépen a fejemben az Oram-mércét… és lázasan kerestem az okot minden oldalon, hogy az Sz, mint szűz is valahol ott foglalhasson helyet mint az írónő eddigi regényei. Nagy kár, hogy nem csak rajtam múlt.

Bárki, aki ismer, és akivel váltottam akár csak egyszer is szót a könyvről tanúsíthatja, hogy teljes jószándékkal és őszinte lelkesedéssel kezdtem neki – az első pillanattól, hogy felkerült a Móra oldalára, ezt vártam, folyton azon sürögtem, hogy valahogyan a kezemben tudhassam, s míg addig is az értékeléseket olvasgattam, egy percre sem tudtak eltántorítani a negatívak. Mert eldöntöttem, hogy tetszeni fog, tetszenie kell… biztosan jó lesz. Mikor pedig nekikezdtem, és elért az első pofáraesés – a sok közül – még akkor is bizakodva lapoztam és mentem tovább, mert kézenfekvőnek vettem, hogy összességében ez csak is jó sztori lehet, de nyilván időre van szükségem, hogy ezt meglássam.

Igyekeztem, tényleg. Az írónő viszont rohadtul nem.

Akármennyire is próbáltam kiküszöbölni, csak eljött az a pont, mikor már beláttam, hogy ebből nem sül ki semmi jó – de úgy tényleg, totál semmi. Több okból is fájt a felismerés, egyrészt ott van az írónőbe vetett hitem, az olvasásra fordított időm, amit utólag teljességgel pazarlássá értékelhettem át, de leginkább mégis az zavart, hogy a sorok mögé pillantva egy remek, laza mégis ütős ifjúsági sztorit láttam – egy csodás lehetőséget, amit nem sikerült megfelelően kihasználni, egy díjnyertes ötletet, ami elméletben ugyan még működött, a gyakorlatban viszont teljesen bebukott.

A szüzesség elvesztése kétségtelenül egy, a fiatalokat sokat foglalkoztató probléma – bár kis hazánkban azért azt hiszem koránt sem ölt az e körül csapott felhajtás akkora méreteket mint például Amerikában, vagy legalábbis a klisé tinifilmek-, és könyvek Amerikájában. Nem is azért, mert nálunk kevésbé lenne fontos… talán inkább annyi az oka, hogy országunkban csak úgy hemzsegnek a tabutémák, amelyekről nem szokás beszélni, és valahol ezt is közéjük kell sorolni… bár tény, nem csak itt jellemző a probléma, és hogy ez a kínos hallgatás mennyi bajhoz vezet.

Ezt nézve meg is voltak a könyvben a jó gondolatok, pompásan megfogalmazta és átadta a lényeget, hogy miért lenne fontos beszélni a témáról, hogy a tudatlanság hány ponton cseszheti el akár végzetesen is egy-egy fiatal életét. Gondoljunk a védekezés hiányából adódó betegségekre, a nem kívánt terhességekre, vagy akár csak a felkészületlen szex lelki következményeire – bár ez talán a lányoknál jelentősebb probléma. Őszintén… az egész dolog a lányoknak nagyobb probléma… A kérdés csupán annyi: valóban az az egyedüli megoldás, hogy várjunk a házasságig?

Nem. Legalábbis szerintem… ugyanis – már nem azért, nem akarom magamat fényezni xd – de én elismerem, hogy amit állítok, csupán szubjektív vélemény… és nem erőltetem rá senkire. Think what you want, everybody!

Ez az a többnyire győztes titok, amire az írónőnek alkotásának ezen fázisában még nem sikerült rájönnie. Kelly Oram meg az egész Sz, mint szűz nem az egyetemes igazság szószólója – mert olyan témáról beszélünk, amiben nincs is egyetemes igazság. Van rengeteg személyes meggyőződés, vélemény, hitbeli kötöttség, satöbbi, satöbbi… mert bár ugyanazokra a dolgokra minden esetben helyénvaló felhívnunk a figyelmet, az adott reakciók között már nem lehet megítélni mindent feketén és fehéren, egészen sok tényező szól bele a jóról és rosszról formált képbe. Így nem jelenthetjük ki egyöntetűen, hogy a házasság előtti szex rossz, sem azt, hogy jó. Maximálisan ember-, kultúra- és vallásfüggő, tessék elfogadni.

Van, aki gyenge jellem, aki belekényszeríthető; van, aki nem is tudja mit tesz; van, aki azt hiszi itt az idő, majd utólag rájön, hogy elsiette… Ugyanakkor van, aki készen áll rá fiatalon is, aki elég érett, elég felelősségteljes, és akinek így nem is okoz törést, megrázkódtatást az életében. Van, aki a házasság után sincs ezen a szinten – és akkor most arról is mondhatnék pár szót, hogy miért kellene a házasság ilyen fontos szerepet játsszon az egyenletben. Főszereplőnk, Szűz Val egy leányanya örökbeadott gyermekeként biztonságot várna eme intézménytől, kicsit Disney-s beütésű elvek alapján gondolkodva nála a házasság már maga a happily ever after meg az örökkön-örökké. Annyi mindent akarnék mondani… viszont most csak két szót fogok: nem az. Hosszas fejtegetésre adna okot ez a téma, de az a helyzet, hogy rádöbbentem, a könyvről magáról eddig oly keveset mondtam, holott talán inkább azt kéne… de egy ilyen kényes téma ilyen rendkívül – már bocsánat, de – ostobán való megközelítése fájt, nagyon fájt. Ugyanazt tudom ismételni, mint eddig: az alapötlet kiváló, viszont amilyen irányt vett az írónő, nekem már személy szerint sok volt. Vágom, szerinte a házasság előtti szex egyáltalán nem helyes. Istenem, talán még maga a szex sem az… de megértettem volna akkor is, ha nem nyomja a képembe ilyen erőszakosan.

Egy percre már majdnem fellélegeztem, hogy a nehezén túl vagyok… mert elviekben a legnagyobb problémát a téma ilyen szélsőséges megközelítése jelentette számomra, de az igazság az, hogy a valódi gond csak most kezdődik: ugyanis én vártam és vártam, hogy valami ellensúlyozza ezt a negatív pontot… és az a valami csak nem akart jönni.

Lehengerlő stílus, frappáns párbeszédek, szerethető karakterek, különleges cselekmény… mind-mind olyan dolog, ami talán még mentette volna a menthetőt… ha lett volna egyáltalán. Bármelyik. Könyörgöm, akár csak egy lett volna jelen a felsoroltak közül, és máris megenyhülök egy kicsit, de nem mindig elég akarni… mármint az olvasó részéről. Hiába próbáltam megkapaszkodni minden apró szalmaszálban, végül, az utolsó oldal után minimális pozitív érzés nélkül csuktam be a könyvet.

A sztori bár érdekesen indult, végül átcsapott az irracionális tündérmese kategóriába, abból is inkább a klisés fajtát erősítve, olyan világot vizualizálva, ahol ha jelenetet rendezel az ebédlőben, varázsütésre híresség válik belőled és minden álmod valóra válik. Arról nem is beszélve, hányszor láttuk már, hogy a menő énekesek, színészek, meg persze a suli Cortezei ráizgulnak a világ oké… a suli legjelentéktelenebb lányára. Annyira alap. Az egyenletbe még belecsúszik egy plusz férfi khmm fiúka karakter, és máris kész a tökéletesen fantáziátlan, szerelmi háromszöges és ezer százalékosan klisés romantikus szál. Valaki segítsen, mert keresem az egész értelmét, de nem találom – pláne, hogy ennek a harmadik tagnak már konkrétan a nevére sem emlékszem. Az oldalakat persze kiválóan megtöltötte, míg az utolsó oldalon eljutottunk arra a pontra, amit a legtöbben vártak, pláne azt nézve, hogy másik két főhősünk, Klye Hamilton na meg a Szűz Valként elhíresült Valerie már előtte is úgy kerülgették egymást mint két kiéhezett mókus.

Apropó, plusz egy szegmens a történetben, amin az ember csak észveszejtően röhögni tud, ha sírni nem akar. Az ellentmondások és a teljes hiteltelenség csúcsa az, amit ez a kettő tubica művel a könyv során… a végeredmény pedig egész egyszerűen nevetséges. Bár főhősnőnk, Val eredetileg rendkívül határozott, erős akaratú egyéniségnek van feltüntetve, aki tudatában van döntéseinek, s komoly elvekkel is rendelkezik, az írónő mégis rendszerint pár mondattal tiporta földbe a személyiségét. Persze, örüljünk, hogy főszereplőink között izzik a kémia ezerrel, ezt várja mindenki egy párostól… de ez speciális helyzet, amiben inkább romboló hatása volt. Ez a kettő folyton összeakadt, a tűz minden alkalommal fellángolt köztük, a csajszi lába pedig elgyengült, és kishíján szét is tárult a srác egy fél undorító szavára is – noha tudjuk, hogy Val „mennyire szilárd jellem”. Vagy nem. Pár ilyen alkalom és elvesztette minden hitelességét, nekem pedig a szimpátiám.

Bár… ha belegondolok, olyanom amúgy sem nagyon volt. Valerine-nek már a kezdeti kirohanásai is csak ellenszenvet ébresztettek bennem, de igazából a karakterének a teljes kidolgozása taszított. Kora ellenére én egy 13 éves szintjén álló hisztis és gyermeteg lányt ismertem meg, akit még így is ezerrel próbált Oram felruházni némi felnőttes, felelősségteljes jellemmel, de nem járt sikerrel, az összkép inkább abszurdnak hatott.

Lényegében az egész könyv problémáját ez határozza meg: az írónő pozitív irányú szándékai, hogy megalkot egy pozitív, erős nőt főszereplőnek, egy igazi badass, de szerethető rosszfiút a párjának, eközben pedig felhívja a figyelmet egy fontos kérdésre meg persze a tudatos élet, tudatos döntéshozatal fontosságára, mert azért nyilvánvaló, hogy a szexualitás köntösébe csomagolva csak erre megy ki a játék. Mindezt humorosan, fiatalosan. Ez a nagy jószándék viszont tévútra tért valahol az írónő feje és a számítógép billentyűzet között: a főszereplők érezhetően nem birtokolták kellően a kezükbe adott tulajdonságokat, ettől erőltetettnek és hiteltelennek hatottak – s hogy fokozzam, hasonlóan buktak el a mellékszereplők is, méghozzá csúfosan. A téma feldolgozásáról már azt hiszem odafent eleget mondtam, még sokat is… rövid reakcióm Kelly Oram próbálkozására: LOL. A vicces, kamaszbarát hangnemből pedig valami eszméletlen bugyuta, idegesítő és nevetséges kivonat lett a tipical fullsötét, klisétenger amerikai tinifilmek Amerikájából. Nem találtam az egészben semmi pozitívan értékelhető részletet, egyszerűen… megbocsássatok, de szerintem egész egyszerűen pocsék volt. Számomra ez most túltett minden eddigi Anna Todd könyven, ami nagy szó.

És most jön az egész legnehezebb része… tekintve, hogy egy ilyen értékelés után mindig rendkívül nehezen ajánlok egy könyvet… úgyhogy talán próbálkozzunk már megközelítéssel, nézzük inkább azt, ki kerülje eme remekművet. Nem ajánlom annak, aki már olvasott Oramtól, mert csalódni fog; nem ajánlom annak, aki még nem, mert ő pedig ez alapján sosem fog eljutni az írónő olyan regényeiig, amelyek tényleg megérik a befektetett pénzt és időt. Nem ajánlom annak, aki könnyen befolyásolható, mert a történet erőszakos természete elevenen felfalja; de nem ajánlom a túl határozott, tudatos olvasóknak sem, mert aki átlát a szitán annak elég hamar halálosan idegesítővé válhat ez a fajta témamegközelítés. Nem ajánlom, ha valaki szereti a tartalmas, elgondolkodtató könyveket; de ezt még kikapcsolódásképp sem adnám senki kezébe, mert a pihenésnek és lazításnak is vannak ennél mérföldekkel kifinomultabb módjai. Nem ajánlom… igazából senkinek. Maximum mazochistáknak. Nem mintha persze nem állna fenn a lehetősége, hogy valakinek meg akár a kedvence lesz, de amennyiben rajtam múlik… nevetséges volna, ha ezek után bárkinek is ajánlanám. Cselekedjetek belátásotok szerint.  

Kedvenc karakterek:

Sad story, de valahogy senki sem került igazán közel hozzám…  jó, nem is igazán közel… úgy egyáltalán, közel. Egyedül talán Kylie irányában kezdtem érezni valami igazán minimális rokonszenvet, felé is inkább csak a könyv végéhez közeledve, mert a tapló-énje értelemszerűen nem vett le a lábamról. Nem mintha a későbbiekben ez történt volna… sem ember, sem álompasi kategóriában nem sikerült meggyőznie, de amolyan „ha már muszáj választani” döntésnek még éppen belefér – az is kizárólagosan a könyv végéhez közeledve. KIZÁRÓLAG. Amúgy… bah.

Kedvenc részek:

Most mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy a végéhez közeledve kezdtem csak némi pozitivitást érezni. Akadt ekkortájt egy-két szebb, meghittebb Kylie-Val jelenet, ami elég aranyos lett, mondhatni bájosan LOL-os, de azt hiszem ez az össz, és még ennek is elvette az élvezhetőségét, mikor rádöbbentem mekkora ellentmondást szül a könyv eszméivel szemben.

Kedvenc idézetek:

„Semmi értelme mindig csak veszekedni, ha utána elmarad a forró békülős szex.”

***

„Nem rázta meg a kezem, hanem megfogta, és a hüvelykujjával simogatta az ujjam hegyét. Beleremegtem, de nem is az érintésébe, hanem abba a tekintetbe. Szenvedély – irántam, a pillanat, a zene és az élet iránt. Puszta szenvedély. Olyan volt, mintha Kyle Hamilton egész lénye csak szenvedélyből állna, és ezt egyenesen belém sugározná. Zavarba ejtő élmény volt.”

***

„Egy zugszűz! Hát ez aranyos.”

Borító: 5/2,5

Kitartóan várom azt a napot, mikor valamelyik Kelly Oram könyv megkapja végre a hozzá méltó borítót, aminek láttán nem akarom a tulajdon két kezemmel tépni ki a szememet, hogy enyhítsem a kínt, amit a látvány okoz. Én igazán nem akarok túl kritikus lenni… de itt már azt hiszem a legnagyobb jóindulatom sem segítene semmit. És ami borzalmasan fáj az az, hogy az Oram könyvek magyar kiadásai közül még mindig az Sz, mint szűz borítója néz ki a leg…esztétikusabban, annak ellenére, hogy ha tehettem, erre sem néztem rá inkább. Lehetne szép… igazán lehetne az. A szélén és gerincén lévő indák bájosak, romantikusak és jó értelemben véve nagyon LOL-osak is, a cím betűtípusának pedig igazán csípem a kreativitását, de a háttérben valami nagyon félresiklott. Fel lehet ismerni, hogy a tervezők azzal a képpel dolgoztak, amellyel az eredeti kiadás is készült, ám annak előnyére vált a „fejetlenség”, ahogy a V medálos nyaklánc is kompenzált. Erre nekünk mi jutott…? Tény, egy fejjel több, de ha engem kérdeztek, van valami ijesztő abban, ahogy a modell keze rásimul… bennem megállás nélkül azt az illúziót kelti, hogy fognia kell a fejét, hogy a helyén tartsa, különben lepottyanna. Nem akarok szőrözni… de nem, egyszerűen egy NAGY NEM! És azt már igazán nem is mondom, hogy ha addig élek sem fogom megérteni, miért kell az író nevét apró légypiszokként dobni mindig a borító sarkába… de komolyan, már meg sem szólalok, mert a borító kielemzése hosszabb lesz az értékelésnél.

Pontozás: 5/2

Talán sosem éreztem még olvasás közben, hogy az agyamnak végig ilyen erős ellenállást kéne prezentálnia, de eljött az idő, és bevallom, nem tetszett a dolog. Meglátva a – számomra amúgy elég fájdalmas – borítón Kelly Oram nevét, kitörő pozitivitással álltam neki a könyvnek, és Isten a tanúm rá, hogy végig igyekeztem megőrizni ezt a hozzáállásomat. Az alapötlet hibátlan, a téma figyelemreméltó, a probléma, amire rámutat igenis fontos, de a megvalósításnál úgy éreztem, sikerült átesni a ló túloldalára. Ami lehetett volna visszafogott véleménynyilvánítással mixelt figyelemfelhívás – csillagos ötös –, abból szépen átgaloppoztunk a szélsőséges pártfoglalás kategóriába. És nem feltétlenül ez a gond… inkább az, hogy a történetünk nem is ad helyet más gondolatoknak, nézeteknek, szent és sérthetetlen eszmeként kezeli a saját álláspontját. Ha pedig nem lenne mindez bőven elég, az írónő még megspékelte éppen egy regényre elegendő mennyiségű elviekben már majdnem felnőtt, igazából viszont elképesztően gyermeteg karakterrel, helyenként felesleges hisztikkel és kirohanásokkal, és mikor az ember már azt hinné, hogy ennyi szenvedésért cserébe legalább megkapja azt a kis romantikát, amiért jött, akkor még azzal is szembesülni kénytelen, hogy némi értelmetlen szenvedést és időhúzást leszámítva ez a szál úgy a könyv utolsó oldalán kezdődik. Nem tudom, hol járhatott Kelly Oram esze írás közben, de ez messze nem egy Cinder és Ella szint, sajnos.

Extra

A könyv központi témája ugyebár a szüzesség, azon belül is annak elvesztése, s a kérdés, vajon mikor történjen meg a dolog, várjunk-e a házasságig. Az írónő, de legalábbis főszereplőnk, Val állásfoglalása egészen egyértelmű, nekem azonban rögtön egy dalt juttatott eszembe, amely szintén eléggé határozottan nyilvánít véleményt a témát illetően – csakhogy homlokegyenest a könyvben leírtak ellenkezőjét. Egy szinten úgy érzem tehát, helye van itt a legendás Billy Joel Only The Good Die Young c. örökzöld számának – elvégre adjuk meg a lehetőséget minden nézőpontnak hogy képviseltesse magát ebben a rendkívül megosztó, szinte már tabunak számító kérdésben.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!