2017. ősz | Könyvajánló

Hey! Aki követi a blog FB oldalát, az már tudhatja hogy a napokban újabb, szokásosan felelőtlen ígéretet tettem pár posztra vonatkozólag… az eset egyedül annyiban tér el a Virág-féle átlagtól, hogy ezúttal el is készültem a tervemmel. Nem két hét, nem három hónap, és nem is évek múlva. Hanem máris. Wow. Nyugodtan csodálkozzátok ki magatokat, én ráérek. Ami azt illeti, már úgy… hm, kábé szeptember elseje óta foglalkoztat egy olyan igazi, totál őszi hangulatú könyvajánló gondolata, de az időjárás még annyira nem akart illőn viselkedni, hogy egyszerűen nem kapott el kellően a feeling a bejegyzés megírásához. Most viszont… borult ég, egész napos szürkeség, szitáló eső, szembeszél a biciklisek legnagyobb örömére… mégis mi őszi, ha nem ez? Úgy érzem hivatalosan is elkezdődött a meleg sálak, pokrócok, forró bögre teák és bekuckózós, olvasgatós délutánok időszaka, úgyhogy alább összegyűjtöttem 5+1 könyvet ilyen alkalmakra. Enjoy!

1. Szurovecz Kitti – A sokszívű

Már egészen a könyv első oldalaitól biztos voltam benne, hogy ennek helye kell legyen ezen a listán – egyszerűen ötvözött minden olyan elemet, amely A Tökéletes Őszi Olvasmány keresésekor kritérium lehet. Igen, ez egy ilyen nagybetűs fogalom. Gyengéd, visszafogott romantika, némi rejtély, nyomozás, ami kellemes bizsergést, izgalmat generált és adott is egyfajta pluszt, de ami  engem leginkább levett a lábamról, az a nem mindennapi témaválasztás. Imádom, mikor egy szerző kész előállni valami újjal, és nem sajnál érte rengeteget dolgozni, kutatni… ami persze utólag a könyvön is érződik, elvégre olvasás közben elég hamar feltűnt, hogy Kitti nem kispályás. A fogalmazásmódja, történetvezetése mind-mind profi, a karakterei kidolgozottak, ezáltal felkeltik az olvasók érdeklődését a sorsuk iránt. A sokszívű meghat, elgondolkodtat, megérint… legfőképp pedig kikapcsol a világból pár órára, mert olyan szinten magával ragadó, hogy lehetetlen olvasás közben bármi másra figyelni. Hamarosan várható róla az értékelésem is, bővebb ömlengésem tehát még picit várat magára… de a lényeget azt hiszem megértettétek már. Olvassátok!

„Szerettem volna elmagyarázni nekik, hogy szerintem a szeretet, a szerelem végtelen. Hogy nem kap valaki kevesebbet azért, mert másnak is adok belőle. Sőt, ha úgy élhetek, ahogyan szeretnék, és boldog vagyok, a legjobb önmagamat tudom adni mindazoknak, akiket szeretek.”

2. Meik Wiking – Hygge

Ha van könyv, ami konkrétan maga az ősz-tél, a hideg, a halvány hangulatfény, a bekuckózás egy vastag pokróccal és nagy bögre teával, az ablakon kopogó esőcseppek hangja, stb… akkor az csakis ez lehet. Mert a Hygge, mint könyv, és a hygge, mint szinte lefordíthatatlan dán szó, éppen ezt jelenti, ezt foglalja magába. Egyikünk számára sem lehet ismeretlen a hűvös és szürke, egyre rövidebb napok beköszöntével támadó lehangoltság- és fáradtságérzés, a minimális, épp csak a túléléshez elegendő energiaszint és társai… pedig – meglepő –, de nem lehetetlen megtalálni a boldogságot és harmóniát ebben az évszakban sem, a dánok pedig ismerik a titkot. Tapasztalatom szerint már a könyv olvasása közben megkezdődik a változás az ember hozzáállásában, a csoda nagy része végbemegy azzal, hogy átengedjük magunkat annak a pozitivitásnak, amit a lapok sugároznak… utána pedig nincs más hátra, mint hasznosítani a mindennapjainkban az olvasottakat. Nincs szó nagy dolgokról, világmegváltásról… csak néhány apróságról, amelyek melegséggel töltik fel a lakást meg persze az ember szívét. Ehhez kezdőszettnek ajánlanék egy kényelmes pulcsit, jó meleg takarót, echte őszi illatú gyertyákat, némi hangulatzenét – és persze ezt a könyvet. Hyggeligebb nem is lehetne.

„A hygge inkább szól hangulatról és élményről, semmint a dolgokról. Arról, hogy együtt vagyunk a szeretteinkkel. Az otthon érzéséről. Hogy biztonságban vagyunk, védve a világról egy olyan helyen, ahol elengedhetjük magunkat.”

3. Amy Harmon – Arctalan szerelem

Kicsit nehéz határozottan megfogalmazni azt, egy romantikus könyv mitől lesz tökéletesen alkalmas éppen egy adott szakára az évnek… de attól még egy létező jelenségről beszélünk. Megfogni talán nehéz, de attól még van valami a könyvek hangulatában, stílusában, a karakterekben, a felmerülő konfliktusokban, amelyek meghatározzák, mikor esik jól olvasni – az édesebb sztorik például nagyon mennek karácsony táján, nyáron pedig a műfaj rajongói is szívesebben vesznek kézbe fiatalos, szabadsággal és boldogsággal átitatott regényeket. Tavasz? Élénkség és báj. A kör végére érve pedig számomra az őszi hangulathoz illenek leginkább a komolyabb, elgondolkodtatóbb, esetenként akár szomorkásabb történetek – mint amilyen például az Arctalan szerelem is. Megszorongatja az ember szívét, üt, nem is akármekkorát, és teljesen igénybe veszi mind az ember agyát, mind a lelkét a maga komor problémáival, megrázó fordulataival – de még a lassan kibontakozó, gyönyörűséges szerelmi szálával is. Amy Harmon könyvének minden lapja egy kis csoda, és konkrétan azóta, hogy olvastam nem vágyom másra, csak hogy legyen időm újra a kezembe venni – és ezt tudom tanácsolni nektek is :)

„Szerintem azt jelenti, hogy nem értünk mindent, és nem is fogunk érteni. Lehet, hogy nem fogunk válaszokat kapni a miértekre. Nem azért, mert nem léteznek válaszok, hanem mert nem értenénk meg őket.”

4. Julia Lewis Thomson – Többek által

Hasonló alapon került fel a listámra, mint az Arctalan szerelem is – témájánál, hangulatánál fogva úgy érzem ez is tökéletes társ lehet egy borongósabb estére. Az írónő komoly témákat boncolgat debütáló regényében, amivel egyszerre gondolkodtat el, és mozgat meg valamit egész mélyen az ember lelkében. Mély, érzelmekkel teli történet, mely egyszerre lágyítja el az ember szívét a bájával, és emlékezteti eközben a világ igazságtalanságára, s arra, hogy az élet mégis mennyire nem fair.

„Többek által válunk azzá, akik jelenleg vagyunk. Első lélegzetvételünktől kezdve befolyásolnak minket az események, az élmények, de főképp az emberek, különösképpen a családunk.”

5. Kerstin Gier – Silber, álmok első könyve

Nem telhet el az ősz fantasy nélkül sem – és mivel az Alkonyatot már előttem tavaly, a Pokoli szerkezeteket pedig egész egyszerűen mindig, MINDIG ajánlom, nem mondom, egy időre komoly gondolkodóba estem… aztán jött a megvilágosodás. Kerstin Gier YA regényei széles körben ismertek, én is ismerkedem hát a munkásságával… de engem a Silber trilógiájának nyitókötetével tudott egészen levenni a lábamról az értékelés pedig azóta is nagy kérdés, hogy hol bukta be az alkotói folyamatot… khm, just Virág things, tudjátok. Mindenesetre szerintem tökéletesen kikapcsoló és egyszerre szerethető történet – eléggé gyermekbarát ahhoz, hogy senki se fossa össze magát rajta éjszaka, közben mégis rendkívül fordulatos, izgalmas, emellett nem elhanyagolható, hogy koránt sem mindennapi fantasy-szállal operál, ami hatalmas pluszpont. Megjegyzés olvasáshoz: áloműző használata javasolt!

„Mi lenne, ha aludnál, / És amíg alszol, / Álmodnál, / És mi lenne, ha / Álmodban a / Mennyországba eljutnál, / S ott tépnél egy szál virágot, / különös, csodás virágot, / És mi lenne, ha / Felébredve, / ott lenne épp a kezedbe'? / Mondd, mi lenne akkor?”

5+1 Algernon Charles Swinburne – Tenger és alkonyég között

Végül muszáj volt helyet kerítenem ennek a kötetnek… hiszen az őszhöz valahogy hozzátartoznak a versek, én legalábbis ezt tartom a leginkább versolvasgatós évszaknak, a költészet egyszerűen része az idillnek. Swinburne munkásságára a Dolores c. versének köszönhetően figyeltem fel, arra pedig a Pokoli szerkezetek olvasási közben – még egy ok, hogy olvassatok Cassandra Clare-t, drága gyermekeim –, utána pedig rövid út vezetett addig, hogy felkutassam kicsiny könyvtárunk egyetlen Swinburne kötetét. Nem kellett sok idő, hogy beleszeressek a költő stílusába – egyszerre egyszerű és művészi, csodás mondanivalóval.

„Herceg, s mind, akit víg öröm ölel, / e rímet vésse jókor még eszébe: / mert élni édes, ámde halni kell. / Minden emberi vágynak ez a vége.”

Ennyi lett volna rövid őszi listám és ajánlóm – remélem sokatok érdeklődését sikerült felkelteni egy-egy könyvvel kapcsolatban, s ha eddig haboztatok is, most már lesz kedvetek nekivágni valamelyiknek… vagy ki tudja, talán többnek is. Talán most először… talán újra, akár sokadjára. Fönt kivétel nélkül olyan regényeket szedtem össze, melyek megérik mind a pénzt, mint az időt – a legközelebbi posztban pedig olyan számokat hozok el nektek, amelyek tökéletes aláfestést nyújthatnak az olvasásukhoz… na jól van, igazából bármihez. Úgyhogy pussz addig is, legyetek jók jobbak mint én, pihenjetek sokat többet, mint én, és élvezzétek a klisé őszi napokat, úgy, ahogy azt kell! :D

Cry with the saints | Kelly Oram - Sz, mint szűz

„Tudod, kinek az ötlete volt a srácok albumának címe? Az enyém! Én találtam ki az Sz mint szexet! De neked is van még egy ötletem: „K mint képmutató”! Folyton arról papolsz, hogy mindenkinek meg kell hoznia a saját döntését, de igazából úgy érted, hogy mindenkinek azt kell csinálnia, amit te csinálsz, mindenkinek úgy kell döntenie, ahogyan te döntöttél!”

Eredeti cím: V is for Virgin

Sorozat: Sz, mint szűz 1. (V is for Virgin 1.)

Oldalszám: 312

Megjelenés: 2017.

Kiadó: Móra (LOL könyvek)

Ár: 2499 –

Szűznek lenni szívás. Valerie-t eddig is sokan hülyének nézték, amiért a házasságig várni akar a szexszel, az viszont már nagyon gáz, hogy emiatt a pasija szakít vele, Val nyilvános kiborulása pedig felkerül a YouTube-ra. De a lány kitart az elvei mellett, és ha már úgyis milliók röhögnek rajta, elindítja a „V mint vigyázz a szüzességedre!”-kampányt, ami pillanatok alatt országos méretűre nő. A szívdöglesztő rocksztár, Kyle Hamilton is hall Valerie fogadalmáról, és mindent elkövet, hogy a lány khm… meggondolja magát. Ellenállni „Az év legszexibb pasijá"-nak, amikor hódító üzemmódba kapcsol? Sok sikert, Szűz Val!

Ha végiggörgetitek az olvasmánylistámat, láthatjátok, hogy nem sokszor gyarapítom LOL könyvekkel, és amúgy nem is véletlenül… Kelly Oram neve viszont olyas valami, amire mindig felkapom a fejem, mert az első percektől kezdve bizonyított nálam. A Szívzűrterápia strébereknek volt az első könyv, amin sírtam, azóta pedig minimum ötször olvastam már. Abban a pillanatban talált rám, mikor a legnagyobb szükségem volt arra a vigaszra, amit adhatott, és ezért hálával tartozom az írónőnek. Két-három évvel később pedig épp olyan véletlenszerűen, mint az előző regény, a Cinder és Ella is megtalált magának, és megerősítette az Oramba vetett hitemet. Azt hiszem kialakult köztünk e két történet alatt egy elég erős – bár sajnos elég egyoldalú – bizalom, ezen felbuzdulva pedig vettem is a bátorságot, és ostoba módon kizárólag ezekre a tapasztalataimra hagyatkoztam, mikor nekikezdtem az Sz, mint szűznek.

Nem kellett volna. Tudom én, hogy ezek mind más-más témájú, komolyságú könyvek, és talán épp ezért nem lenne szabad őket egymáshoz hasonlítgatnom, de nem tudom megállni. Olvasás közben önkéntelenül is elkezdtem felépíteni szépen a fejemben az Oram-mércét… és lázasan kerestem az okot minden oldalon, hogy az Sz, mint szűz is valahol ott foglalhasson helyet mint az írónő eddigi regényei. Nagy kár, hogy nem csak rajtam múlt.

Bárki, aki ismer, és akivel váltottam akár csak egyszer is szót a könyvről tanúsíthatja, hogy teljes jószándékkal és őszinte lelkesedéssel kezdtem neki – az első pillanattól, hogy felkerült a Móra oldalára, ezt vártam, folyton azon sürögtem, hogy valahogyan a kezemben tudhassam, s míg addig is az értékeléseket olvasgattam, egy percre sem tudtak eltántorítani a negatívak. Mert eldöntöttem, hogy tetszeni fog, tetszenie kell… biztosan jó lesz. Mikor pedig nekikezdtem, és elért az első pofáraesés – a sok közül – még akkor is bizakodva lapoztam és mentem tovább, mert kézenfekvőnek vettem, hogy összességében ez csak is jó sztori lehet, de nyilván időre van szükségem, hogy ezt meglássam.

Igyekeztem, tényleg. Az írónő viszont rohadtul nem.

Akármennyire is próbáltam kiküszöbölni, csak eljött az a pont, mikor már beláttam, hogy ebből nem sül ki semmi jó – de úgy tényleg, totál semmi. Több okból is fájt a felismerés, egyrészt ott van az írónőbe vetett hitem, az olvasásra fordított időm, amit utólag teljességgel pazarlássá értékelhettem át, de leginkább mégis az zavart, hogy a sorok mögé pillantva egy remek, laza mégis ütős ifjúsági sztorit láttam – egy csodás lehetőséget, amit nem sikerült megfelelően kihasználni, egy díjnyertes ötletet, ami elméletben ugyan még működött, a gyakorlatban viszont teljesen bebukott.

A szüzesség elvesztése kétségtelenül egy, a fiatalokat sokat foglalkoztató probléma – bár kis hazánkban azért azt hiszem koránt sem ölt az e körül csapott felhajtás akkora méreteket mint például Amerikában, vagy legalábbis a klisé tinifilmek-, és könyvek Amerikájában. Nem is azért, mert nálunk kevésbé lenne fontos… talán inkább annyi az oka, hogy országunkban csak úgy hemzsegnek a tabutémák, amelyekről nem szokás beszélni, és valahol ezt is közéjük kell sorolni… bár tény, nem csak itt jellemző a probléma, és hogy ez a kínos hallgatás mennyi bajhoz vezet.

Ezt nézve meg is voltak a könyvben a jó gondolatok, pompásan megfogalmazta és átadta a lényeget, hogy miért lenne fontos beszélni a témáról, hogy a tudatlanság hány ponton cseszheti el akár végzetesen is egy-egy fiatal életét. Gondoljunk a védekezés hiányából adódó betegségekre, a nem kívánt terhességekre, vagy akár csak a felkészületlen szex lelki következményeire – bár ez talán a lányoknál jelentősebb probléma. Őszintén… az egész dolog a lányoknak nagyobb probléma… A kérdés csupán annyi: valóban az az egyedüli megoldás, hogy várjunk a házasságig?

Nem. Legalábbis szerintem… ugyanis – már nem azért, nem akarom magamat fényezni xd – de én elismerem, hogy amit állítok, csupán szubjektív vélemény… és nem erőltetem rá senkire. Think what you want, everybody!

Ez az a többnyire győztes titok, amire az írónőnek alkotásának ezen fázisában még nem sikerült rájönnie. Kelly Oram meg az egész Sz, mint szűz nem az egyetemes igazság szószólója – mert olyan témáról beszélünk, amiben nincs is egyetemes igazság. Van rengeteg személyes meggyőződés, vélemény, hitbeli kötöttség, satöbbi, satöbbi… mert bár ugyanazokra a dolgokra minden esetben helyénvaló felhívnunk a figyelmet, az adott reakciók között már nem lehet megítélni mindent feketén és fehéren, egészen sok tényező szól bele a jóról és rosszról formált képbe. Így nem jelenthetjük ki egyöntetűen, hogy a házasság előtti szex rossz, sem azt, hogy jó. Maximálisan ember-, kultúra- és vallásfüggő, tessék elfogadni.

Van, aki gyenge jellem, aki belekényszeríthető; van, aki nem is tudja mit tesz; van, aki azt hiszi itt az idő, majd utólag rájön, hogy elsiette… Ugyanakkor van, aki készen áll rá fiatalon is, aki elég érett, elég felelősségteljes, és akinek így nem is okoz törést, megrázkódtatást az életében. Van, aki a házasság után sincs ezen a szinten – és akkor most arról is mondhatnék pár szót, hogy miért kellene a házasság ilyen fontos szerepet játsszon az egyenletben. Főszereplőnk, Szűz Val egy leányanya örökbeadott gyermekeként biztonságot várna eme intézménytől, kicsit Disney-s beütésű elvek alapján gondolkodva nála a házasság már maga a happily ever after meg az örökkön-örökké. Annyi mindent akarnék mondani… viszont most csak két szót fogok: nem az. Hosszas fejtegetésre adna okot ez a téma, de az a helyzet, hogy rádöbbentem, a könyvről magáról eddig oly keveset mondtam, holott talán inkább azt kéne… de egy ilyen kényes téma ilyen rendkívül – már bocsánat, de – ostobán való megközelítése fájt, nagyon fájt. Ugyanazt tudom ismételni, mint eddig: az alapötlet kiváló, viszont amilyen irányt vett az írónő, nekem már személy szerint sok volt. Vágom, szerinte a házasság előtti szex egyáltalán nem helyes. Istenem, talán még maga a szex sem az… de megértettem volna akkor is, ha nem nyomja a képembe ilyen erőszakosan.

Egy percre már majdnem fellélegeztem, hogy a nehezén túl vagyok… mert elviekben a legnagyobb problémát a téma ilyen szélsőséges megközelítése jelentette számomra, de az igazság az, hogy a valódi gond csak most kezdődik: ugyanis én vártam és vártam, hogy valami ellensúlyozza ezt a negatív pontot… és az a valami csak nem akart jönni.

Lehengerlő stílus, frappáns párbeszédek, szerethető karakterek, különleges cselekmény… mind-mind olyan dolog, ami talán még mentette volna a menthetőt… ha lett volna egyáltalán. Bármelyik. Könyörgöm, akár csak egy lett volna jelen a felsoroltak közül, és máris megenyhülök egy kicsit, de nem mindig elég akarni… mármint az olvasó részéről. Hiába próbáltam megkapaszkodni minden apró szalmaszálban, végül, az utolsó oldal után minimális pozitív érzés nélkül csuktam be a könyvet.

A sztori bár érdekesen indult, végül átcsapott az irracionális tündérmese kategóriába, abból is inkább a klisés fajtát erősítve, olyan világot vizualizálva, ahol ha jelenetet rendezel az ebédlőben, varázsütésre híresség válik belőled és minden álmod valóra válik. Arról nem is beszélve, hányszor láttuk már, hogy a menő énekesek, színészek, meg persze a suli Cortezei ráizgulnak a világ oké… a suli legjelentéktelenebb lányára. Annyira alap. Az egyenletbe még belecsúszik egy plusz férfi khmm fiúka karakter, és máris kész a tökéletesen fantáziátlan, szerelmi háromszöges és ezer százalékosan klisés romantikus szál. Valaki segítsen, mert keresem az egész értelmét, de nem találom – pláne, hogy ennek a harmadik tagnak már konkrétan a nevére sem emlékszem. Az oldalakat persze kiválóan megtöltötte, míg az utolsó oldalon eljutottunk arra a pontra, amit a legtöbben vártak, pláne azt nézve, hogy másik két főhősünk, Klye Hamilton na meg a Szűz Valként elhíresült Valerie már előtte is úgy kerülgették egymást mint két kiéhezett mókus.

Apropó, plusz egy szegmens a történetben, amin az ember csak észveszejtően röhögni tud, ha sírni nem akar. Az ellentmondások és a teljes hiteltelenség csúcsa az, amit ez a kettő tubica művel a könyv során… a végeredmény pedig egész egyszerűen nevetséges. Bár főhősnőnk, Val eredetileg rendkívül határozott, erős akaratú egyéniségnek van feltüntetve, aki tudatában van döntéseinek, s komoly elvekkel is rendelkezik, az írónő mégis rendszerint pár mondattal tiporta földbe a személyiségét. Persze, örüljünk, hogy főszereplőink között izzik a kémia ezerrel, ezt várja mindenki egy párostól… de ez speciális helyzet, amiben inkább romboló hatása volt. Ez a kettő folyton összeakadt, a tűz minden alkalommal fellángolt köztük, a csajszi lába pedig elgyengült, és kishíján szét is tárult a srác egy fél undorító szavára is – noha tudjuk, hogy Val „mennyire szilárd jellem”. Vagy nem. Pár ilyen alkalom és elvesztette minden hitelességét, nekem pedig a szimpátiám.

Bár… ha belegondolok, olyanom amúgy sem nagyon volt. Valerine-nek már a kezdeti kirohanásai is csak ellenszenvet ébresztettek bennem, de igazából a karakterének a teljes kidolgozása taszított. Kora ellenére én egy 13 éves szintjén álló hisztis és gyermeteg lányt ismertem meg, akit még így is ezerrel próbált Oram felruházni némi felnőttes, felelősségteljes jellemmel, de nem járt sikerrel, az összkép inkább abszurdnak hatott.

Lényegében az egész könyv problémáját ez határozza meg: az írónő pozitív irányú szándékai, hogy megalkot egy pozitív, erős nőt főszereplőnek, egy igazi badass, de szerethető rosszfiút a párjának, eközben pedig felhívja a figyelmet egy fontos kérdésre meg persze a tudatos élet, tudatos döntéshozatal fontosságára, mert azért nyilvánvaló, hogy a szexualitás köntösébe csomagolva csak erre megy ki a játék. Mindezt humorosan, fiatalosan. Ez a nagy jószándék viszont tévútra tért valahol az írónő feje és a számítógép billentyűzet között: a főszereplők érezhetően nem birtokolták kellően a kezükbe adott tulajdonságokat, ettől erőltetettnek és hiteltelennek hatottak – s hogy fokozzam, hasonlóan buktak el a mellékszereplők is, méghozzá csúfosan. A téma feldolgozásáról már azt hiszem odafent eleget mondtam, még sokat is… rövid reakcióm Kelly Oram próbálkozására: LOL. A vicces, kamaszbarát hangnemből pedig valami eszméletlen bugyuta, idegesítő és nevetséges kivonat lett a tipical fullsötét, klisétenger amerikai tinifilmek Amerikájából. Nem találtam az egészben semmi pozitívan értékelhető részletet, egyszerűen… megbocsássatok, de szerintem egész egyszerűen pocsék volt. Számomra ez most túltett minden eddigi Anna Todd könyven, ami nagy szó.

És most jön az egész legnehezebb része… tekintve, hogy egy ilyen értékelés után mindig rendkívül nehezen ajánlok egy könyvet… úgyhogy talán próbálkozzunk már megközelítéssel, nézzük inkább azt, ki kerülje eme remekművet. Nem ajánlom annak, aki már olvasott Oramtól, mert csalódni fog; nem ajánlom annak, aki még nem, mert ő pedig ez alapján sosem fog eljutni az írónő olyan regényeiig, amelyek tényleg megérik a befektetett pénzt és időt. Nem ajánlom annak, aki könnyen befolyásolható, mert a történet erőszakos természete elevenen felfalja; de nem ajánlom a túl határozott, tudatos olvasóknak sem, mert aki átlát a szitán annak elég hamar halálosan idegesítővé válhat ez a fajta témamegközelítés. Nem ajánlom, ha valaki szereti a tartalmas, elgondolkodtató könyveket; de ezt még kikapcsolódásképp sem adnám senki kezébe, mert a pihenésnek és lazításnak is vannak ennél mérföldekkel kifinomultabb módjai. Nem ajánlom… igazából senkinek. Maximum mazochistáknak. Nem mintha persze nem állna fenn a lehetősége, hogy valakinek meg akár a kedvence lesz, de amennyiben rajtam múlik… nevetséges volna, ha ezek után bárkinek is ajánlanám. Cselekedjetek belátásotok szerint.  

Kedvenc karakterek:

Sad story, de valahogy senki sem került igazán közel hozzám…  jó, nem is igazán közel… úgy egyáltalán, közel. Egyedül talán Kylie irányában kezdtem érezni valami igazán minimális rokonszenvet, felé is inkább csak a könyv végéhez közeledve, mert a tapló-énje értelemszerűen nem vett le a lábamról. Nem mintha a későbbiekben ez történt volna… sem ember, sem álompasi kategóriában nem sikerült meggyőznie, de amolyan „ha már muszáj választani” döntésnek még éppen belefér – az is kizárólagosan a könyv végéhez közeledve. KIZÁRÓLAG. Amúgy… bah.

Kedvenc részek:

Most mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy a végéhez közeledve kezdtem csak némi pozitivitást érezni. Akadt ekkortájt egy-két szebb, meghittebb Kylie-Val jelenet, ami elég aranyos lett, mondhatni bájosan LOL-os, de azt hiszem ez az össz, és még ennek is elvette az élvezhetőségét, mikor rádöbbentem mekkora ellentmondást szül a könyv eszméivel szemben.

Kedvenc idézetek:

„Semmi értelme mindig csak veszekedni, ha utána elmarad a forró békülős szex.”

***

„Nem rázta meg a kezem, hanem megfogta, és a hüvelykujjával simogatta az ujjam hegyét. Beleremegtem, de nem is az érintésébe, hanem abba a tekintetbe. Szenvedély – irántam, a pillanat, a zene és az élet iránt. Puszta szenvedély. Olyan volt, mintha Kyle Hamilton egész lénye csak szenvedélyből állna, és ezt egyenesen belém sugározná. Zavarba ejtő élmény volt.”

***

„Egy zugszűz! Hát ez aranyos.”

Borító: 5/2,5

Kitartóan várom azt a napot, mikor valamelyik Kelly Oram könyv megkapja végre a hozzá méltó borítót, aminek láttán nem akarom a tulajdon két kezemmel tépni ki a szememet, hogy enyhítsem a kínt, amit a látvány okoz. Én igazán nem akarok túl kritikus lenni… de itt már azt hiszem a legnagyobb jóindulatom sem segítene semmit. És ami borzalmasan fáj az az, hogy az Oram könyvek magyar kiadásai közül még mindig az Sz, mint szűz borítója néz ki a leg…esztétikusabban, annak ellenére, hogy ha tehettem, erre sem néztem rá inkább. Lehetne szép… igazán lehetne az. A szélén és gerincén lévő indák bájosak, romantikusak és jó értelemben véve nagyon LOL-osak is, a cím betűtípusának pedig igazán csípem a kreativitását, de a háttérben valami nagyon félresiklott. Fel lehet ismerni, hogy a tervezők azzal a képpel dolgoztak, amellyel az eredeti kiadás is készült, ám annak előnyére vált a „fejetlenség”, ahogy a V medálos nyaklánc is kompenzált. Erre nekünk mi jutott…? Tény, egy fejjel több, de ha engem kérdeztek, van valami ijesztő abban, ahogy a modell keze rásimul… bennem megállás nélkül azt az illúziót kelti, hogy fognia kell a fejét, hogy a helyén tartsa, különben lepottyanna. Nem akarok szőrözni… de nem, egyszerűen egy NAGY NEM! És azt már igazán nem is mondom, hogy ha addig élek sem fogom megérteni, miért kell az író nevét apró légypiszokként dobni mindig a borító sarkába… de komolyan, már meg sem szólalok, mert a borító kielemzése hosszabb lesz az értékelésnél.

Pontozás: 5/2

Talán sosem éreztem még olvasás közben, hogy az agyamnak végig ilyen erős ellenállást kéne prezentálnia, de eljött az idő, és bevallom, nem tetszett a dolog. Meglátva a – számomra amúgy elég fájdalmas – borítón Kelly Oram nevét, kitörő pozitivitással álltam neki a könyvnek, és Isten a tanúm rá, hogy végig igyekeztem megőrizni ezt a hozzáállásomat. Az alapötlet hibátlan, a téma figyelemreméltó, a probléma, amire rámutat igenis fontos, de a megvalósításnál úgy éreztem, sikerült átesni a ló túloldalára. Ami lehetett volna visszafogott véleménynyilvánítással mixelt figyelemfelhívás – csillagos ötös –, abból szépen átgaloppoztunk a szélsőséges pártfoglalás kategóriába. És nem feltétlenül ez a gond… inkább az, hogy a történetünk nem is ad helyet más gondolatoknak, nézeteknek, szent és sérthetetlen eszmeként kezeli a saját álláspontját. Ha pedig nem lenne mindez bőven elég, az írónő még megspékelte éppen egy regényre elegendő mennyiségű elviekben már majdnem felnőtt, igazából viszont elképesztően gyermeteg karakterrel, helyenként felesleges hisztikkel és kirohanásokkal, és mikor az ember már azt hinné, hogy ennyi szenvedésért cserébe legalább megkapja azt a kis romantikát, amiért jött, akkor még azzal is szembesülni kénytelen, hogy némi értelmetlen szenvedést és időhúzást leszámítva ez a szál úgy a könyv utolsó oldalán kezdődik. Nem tudom, hol járhatott Kelly Oram esze írás közben, de ez messze nem egy Cinder és Ella szint, sajnos.

Extra

A könyv központi témája ugyebár a szüzesség, azon belül is annak elvesztése, s a kérdés, vajon mikor történjen meg a dolog, várjunk-e a házasságig. Az írónő, de legalábbis főszereplőnk, Val állásfoglalása egészen egyértelmű, nekem azonban rögtön egy dalt juttatott eszembe, amely szintén eléggé határozottan nyilvánít véleményt a témát illetően – csakhogy homlokegyenest a könyvben leírtak ellenkezőjét. Egy szinten úgy érzem tehát, helye van itt a legendás Billy Joel Only The Good Die Young c. örökzöld számának – elvégre adjuk meg a lehetőséget minden nézőpontnak hogy képviseltesse magát ebben a rendkívül megosztó, szinte már tabunak számító kérdésben.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Music Projekt 2017 | Egy dal, ami... TAG

Heey! Ahogy az elmúlt hetekben próbáltam bogarászni kicsit a netes meg molyos könyvjelzőim reménytelen labirintusában, rátaláltam az Írásaim tárháza blog egyik májusi posztjára, amit drága Hikari írt Ashley kérdései alapján. Miután áldásos beleegyezést kaptam, hogy lopjam az ötletüket – ezer hála, Ash ♥ –, meghoztam a válaszaimat, mint újabb zenei témájú posztot a projekthét keretében – és egyúttal egy olyat, amiben végre nem a velejéig gonosz univerzumra meg a lejátszási listámra hárítom a feladatokat. Ezúttal kicsit próbáltam nem állítom, hogy mindig sikerült is komolyabbra venni a figurát, így talán a végére többet is megtudhattok rólam, minthogy Billy Joel szerint fiatalon fogok meghalni, a ruhaujjam kínosan sokszor felakad a kilincseken, és nem titkoltan Alkonyat-rajongó vagyok. Let’s see!

Egy dal / zene ami a gyerekkorodra emlékeztet

Más gyerekek az Alma Együttesen nőttek fel, én meg a legélénkebben arra emlékszem, ahogy totális beleéléssel Crystal dalokat énekeltem, aztán lecsaptam nővéremre vagy anyukámra, hogy írják le a szövegüket, mert kis hülye voltam, és nem fogtam fel, hiába volt magyarul. Mindig olyan értelmes voltam, mint most.

Egy dal / zene ami az exedre emlékeztet

Nos, enyhén problémás már maga a kérdés is, mivel esetemben exről nem beszélhetünk, maximum egy olyan tökfejről, akit egyszer volt, hol nem volt jobban kedveltem, mint akartam, meg kellett volna – ehhez viszont kész lejátszási listára elegendő számom van… de mivel a sráccal való barátságom meg a vége azért meghatározó volt az elmúlt pár évemben, biztosan kerül még majd elő a továbbiakban szám erről a listáról, most külön nem szedném össze a rajta szereplő millió meg egy dalt.

Egy dal / zene, amiről a szüleid jutnak eszedbe

Mikor régebben utaztunk valahová sokat hallgattunk Vonda Shepard és Charlie CD-ket, így nálam ezek kapcsolódnak anyukámhoz leginkább. Arról nem is beszélve, hogy ezek is alakítgattak itt-ott a mára már elég összetett zenei ízlésemen, így természetesen mindkét előadótól található egy rövidebb lejátszási lista a telefonomon, elvégre Charlie az egyik kedvenc hazai előadóm lett, Vonda zenéjét pedig az Ally McBeal még közelebb hozta hozzám, egyszerűen imádom. Apropó, a fenti sorozatot szintén anyukámnak köszönhetően kezdtem el nézni először… aztán így huszadjára már magamtól. De egyszerűen megunhatatlan.

Dal, ami megnyugtat

Nem hinném, hogy van kifejezetten ilyen szám, ha ideges vagyok, akkor többnyire inkább olyan zenét keresek, ami elősegíti hogy méginkább belelovalljam magam a problémába és tovább növeljem a feszültségem – lásd, Twist, a Korntól, ehhez inkább nem is fűzök hozzá mást –, de ha van zene, ami mégis képes kicsit lecsillapítani, akkor az csakis a Green Day, tőlük viszont közel bármi. Van valami Billie Joe Armstrong hangjában, ami csodás módon nyugtatólag hat az idegrendszeremre, elönt tőle a melegség.

Egy dal, ami a fejedben ragad, akárhányszor hallod

Örök kérdés marad számomra, hogy miért a földkerekség egyik legnevetségesebb számától van dallamtapadásom életem nagy részében… s az is örök kérdés marad, hogy mitől jut folyton eszembe, mikor nem is hallgatom? Ez a csodaszám pediiiig… az Eszterlövészektől a Nokedli. Mindenre esküszöm nektek, hogy nincs rajta a telefonomon… Komolyan.

Egy dal ami egy jó barátodra emlékeztet

Általában a barátaimhoz nem konkrét számokat, inkább együtteseket, előadókat tudok kötni, de azért a One Direction Little Things c. dalának hallgatása közben mindig eszembe jut drága Barbim, akit már hallottam ezt a számot énekelni is ♥.

Egy dal, ami tavaly nyárra emlékeztet

Nem tudom, milyen elfajzott eszem van nekem, de elsőre Justin Bieber Love Yourself c. száma ugrott be… tudom, több, mint meglepő, de tavaly nyáron (mármint nem ezen a mostanin, hanem még az előzőn… értitek) rendszerint erre a dalra csináltam haspréseket, és még szerettem is… jó, ég… ÉN KOMOLYAN SZERETEK EGY JUSTIN BIEBER SZÁMOT!

Egy dal, ami az első szerelmedre emlékeztet

Nehéz döntés, tekintve, hogy még a kérdést sem igazán tudom hogyan fogni fel. Sokáig hittem, hogy a második pontban említett srác volt az első „szerelmem”, azonban ahogy telik az idő, úgy jövök rá, hogy valószínűleg amit én valami komolyabbnak gondoltam, igazából csak beteges ragaszkodás volt a valaha volt legjobb barátomhoz. Mindazonáltal, hiába oldódott így meg a probléma egyik fele, azért valami továbbra is okoz némi gondot. Szerelem. Szerelem… Annyit muszáj tisztáznunk, hogy ez a szó nonsense, utálom, nem használom és… brr. Szóval neeem. Hatalmas nem. Nálam ez már eléggé a nyáladzás kategóriáját verdesi, és rettenet távol áll tőlem, ahogy az is, hogy közös számom legyen valakivel… de megsúgom, azért mégis van. Csak úgy, nekem, eddig nagy titokban, és igazán nem kerestem tudatosan, egyszer csak fejbevágott – oszt’ azóta sem hallgattam meg úgy egyszer sem. Nem regélném el az egész unalmas sztorit, a lényeg, hogy egyszer csak megtalált magának az ABBA The Name Of The Game c. dalának Mamma Miás feldolgozása, én pedig éppen olyan állapotban voltam, hogy túlságosan odafigyeltem a szövegére. És… á, az egész most olyan nyálas, hogy rosszul vagyok magamtól… Komolyan, mindjárt hányok. Valaki vágjon fejbe valamivel, hogy észhez térjek de gyorsan.

Egy dal, ami reményt ad

Nehéz kérdés… általában nem értékelem reményadó-faktor szerint a hallgatott zenéimet, de most komolyan, állítom, hogy sosem közelítettem rájuk ilyen szempontból… aztán most gondolkoztam néha megpróbálkozom vele és bevillant előttem a Girl a Destiny’s Childtól. Kifejez valami olyan női összetartást számomra, ami tényleg reménnyel tölt el, az érzéssel, hogy mindig van kikre számítanom. Az elmúlt hetekben pedig kész indulóként hallgattam újra és újra.

„Girl, I can tell you've been crying

And you needing somebody to talk to”

Kedvenc bandád / előadód egyik száma

Please. Melyiké? Melyik? Csak egy? Na ne vicceljünk. Kedvenc előadóim száma is az izmosabb kétjegyűek súlycsoportjába tartozik, de dalok közül sem mondanám egyszerűnek, hogy kiválasszak egyet… olyan lenne, mint valamiféle árulás. És sok minden vagyok, sok rossz, rossz tulajdonság, de áruló éppen nem… nem, nem tehetek ilyet a kedvenc számaimmal. A gondolat is fáj.

Egy zene a kedvenc filmedből / sorozatodból

Huh… ilyenből jó sok van, tekintve, hogy a kedvenc zenéim jelentős hányadát úgy ismertem meg, mint egy film vagy sorozat betétdalát. A legek egyike Lily Allentől a Fuck You – mellesleg megjegyzem, ez a legideálisabb csengőhang introvertált s egyben fokozottan telefonálni utáló embereknek, true story –, meg persze a High Hopes a Kodaline-tól, mindkettő az Ahol a szivárvány véget érből. Mert akárhány jó és filmművészeti szempontból jelentősebb filmet nézetnek meg velem, nekem már csak ilyen végtelen egyszerű lelkem van lol, amúgy nem, hogy ez a kedvencem már évek óta.

A dal, amit utoljára hallgattál

Passz. Az biztos, hogy valami Glee-szám, de hogy melyik, arról halvány fogalmam sincs, mivel vagy huszat végighallgattam délelőtt.

Egy dal, ami egy olyan barátra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban:

Egyrészt, ha annyi pénzem lenne, ahány ilyen dalom, akkor már valami kicseszett milliárdos lennék, másrészt igen, megint visszakanyarodhatunk ugyanahhoz az ominózus sztorihoz, amihez ezer meg egy dalt tudnék kötni – rengeteg olyat, amit azóta sem hallgatok inkább –, de talán az elsődleges, ami mindig eszembe jut, az Avril Lavigne My Happy Endingje. Ha nem hallgattam meg milliószor akkoriban, akkor egyszer sem.

Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet

Szerintem mindenki számára egyértelmű lehet, aki régóta követi a blogot, esetleg észrevette az itt-ott elhintett megjegyzéseimet a szám címével és az oldal nevével kapcsolatban, hogy egy kimondott dal jut eszembe az én nagy szerelmemről. És igen, kérdéseket megelőzvén elárulom, hogy a gyerekcipőben járó „karrierem” elhivatott szerelmese vagyok, úgyhogy ez nem egy ilyen romantikázós, lávcsi idézetes pont lesz – sajnálom, ha bárkit lelomboztam, de én itt teljes őszinteségre próbálnék törekedni. Szóval, a szám, amelyet nem tudok úgy elindítani, hogy ne a blogom jusson róla eszembe, az találó módon a Never Let Me Go a Florence + The Machine-tól. Ha valaki még lemaradt volna a sztoriról, épp hatalmas Vámpírnaplók fan voltam 2015-ben, mikor az oldalt indítottam, és mikor címet kerestem, automatikusan kiejtettem minden könvkukckó/sarok/polc/birodalom nevet, mert nem akartam elvegyülni a könyves blogok tömegében… így dalcímet választottam helyette, mégpedig az egyik TVD-s kedvencemét. Ez a mi igaz történetünk ♥

Egy dal, amit szívesen énekelsz

Teljesen azon múlik, hogy éppen mire vagyok ráállva – a legújabb kattanásom a Heal The World Michael Jacksontól, az előadásaimmal pedig már boldogítom pár napja drága padtársam és barátnőm, Esztit. Hiába tagadja, én tudom, hogy imádja, mikor bioszon a fülébe énekelem. xD

Egy dal, ami megríkatott

Nem jellemző rám, hogy sírjak filmeken vagy könyveken… na a zenék viszont képesek könnyeket csalni a szemembe – amit értsetek úgy, hogy tényleg bekönnyezek, ennyi az egész, de egy, egyetlenegy – na jó, jut eszembe, kettő – olyan dal van, amin tényleg szó szerint bőgtem. Az egyik az Evanescence My Immortal c. száma – a körülményeket inkább nem ecsetelném, mindenesetre egy 7th Heavenös fanmade videó aláfestő zenéje volt, az én lelkiállapotomban pedig egyszerűen csak elszakadt a cérna. Pár évvel később csatlakozott a szép rövid „dolgok, amik megsiratják Virágot” listámhoz a High Hopes, a Kodalinetól. Ez szólt az Ahol a szivárvány véget ér előzetese alatt, a kettő együttes hatása pedig… ejj. Gyönyörű a szám, de majd’ minden sora fájdítja a szívem… néhány közülük ott virít az ágyam mellett, miután megfestettem.

„It’s time to let it go, go out and start again. But it’s not that easy”

Egy dal, amitől táncolni támad kedved

Úgy kimondottan táncolni nem szoktam… olykor megesett, hogy az egykori keringő-zenénkre, a Thousand Yearsre (Christina Perri) otthon gyakoroltam a keringőt, sőt, néha még utána is eljátszadoztam így a gondolattal, milyen lett volna az egész, ha a párom nem cseszi el iskolás éveim egy ilyen meghatározó pillanatát de teljesen, de amúgy, ezt leszámítva a tánc nálam nem játszik. Jellemzőbb, hogy beteszek egy Skillet számot – mostanában főleg a Back From The Dead megy nálam – és ugrálok rá, meg akkora bazinagyokat rúgok a levegőbe, amikből visszaesve majdnem kitöröm a bokám true story. Mondjuk… asszem ezt normál idegállapotban nem szoktam. Inkább csak, ha valami/valaki felhúz. Inkább valaki. Valaki. Eh.

Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatsz

Elég sok van ebből is, de elsőre Ron Pope – A Drop  The Ocean c. száma jutott eszembe, ami a hatalmas Vámpírnaplók-korszakom legnagyobb sikersztorija a Never Let Me Go-val holtversenyben. Akárhányszor meg tudtam – és meg tudom – hallgatni anélkül, hogy megunnám, de valamiért mégsem nyomom meg elégszer a lejátszást.

Az első dal a zenelejátszód listájában

Mivel jelenleg hozzáadás dátuma szerint állítottam be a dalokat, így szép számmal találhatók Paramore számok a lista elején, az első pedig éppen az All I Wanted, amit drága Dóri mutatott még pár hete, és imádom!

Az utolsó dal a zenelejátszód listájában:

A jelek szerint legrégebb óta Avicii Hey Brother c. száma lapul a lejátszómon, és ha visszaemlékszem, valóban elég sokat hallgattam régen… hogy már miért nem, az rendkívül jó kérdés, én is kíváncsi lennék a válaszra. Pedig mennyire jó már.

A jelenlegi kedvenc dalod

Sosincs csak egy, kizárólagos kedvencem egyszerre, mindig van pár állandó, meg pár „rongyosra hallgatom pár hétig” számom – utóbbi kategóriában pedig jelenleg a Hello tarol, a Glee-s változat természetesen, mert… mert Jessie. Ő elég indok.

Egy dal, amit valaki énekelt neked

Őszintén szólva elég erősen szimpatizáltam azzal az idillel, hogy egy szép napon majd a pasim fog nekem gitározni és énekelni, netalán meg is tanít pár dalra kedvenc hangszeremen, de az élet nem egy kívánságteljesítő gyár… én pedig azért csak elégedett vagyok azzal, amit a gép dobott, köszönöm szépen :D Ugyanis Barbi Boulevard of Broken Dreams előadását azért megéri hallani ;) És meglehet, a körmeim mindig túl hosszúk, az ujjaim túl nagyok, a memóriám pedig eszméletlen lukas marad hozzá, azért a gitárleckéért is hálás vagyok :D

Egy dal, amit ki nem állhatsz

Hm… nálam azt hiszem abban rejlik a helyzet érdekessége, hogy csak olyan dalokat hallgatok, amiket szeretek… mikor pedig elém kerül valami új, akkor is első hallgatásra eldől, hogy tetszik-e, ha nem, akkor nem hallgatom meg többet. Rám nem érvényes a „kikerülhetetlen slágerek” hatása sem – még csak ki sem kell térnem előlük, nem találnak rám többnyire. Így nincsenek igazán olyan dalok, amiket szívemből utálnék – „ha nem hallom, akkor nem zavar” alapon –, kivéve talán egyet jelen pillanatban… ez pedig a Look What You Made Me Do Taylor Swifttől. Ezt a gyűlöletet is leginkább az afelett érzett fájdalom szüli, hogy egykori kedvencem eladta a lelkét egy kicsit több pénzért, amire már amúgy nincs is szüksége. Behódolt a piac elvárásainak – a nép pedig tömegpop-ot akar, úgyhogy beállt a sorba a húszezredik ilyen előadóként. Félreértés ne essen, bár ezt a húzást merőben elítélem, amúgy emberileg még mindig kedvelem az énekesnőt… az újabb zenéi viszont egyre inkább elkeserítenek.

Egy dal, amire egy barátoddal táncoltatok

Nos, talán még nem mondtam, de nem vagyok az a táncoslábú fajta, így nem is nagyon táncolok, maximum a szobámban, tök egyedül és rettentő bénán… így legfeljebb az „inkább ne is beszéljünk róla” jellegű nyolcadikos keringőmet s annak zenéjét hozhatom fel, a Thousand Yearst Christina Perritől. És mielőtt félreértés történne… nem, NEM a legjobb barátommal együtt táncoltam… csupán ő is táncolt xD.

Egy dal, amit egész nap hallgatni tudnál, és nem unnád meg:

Könyörgöm… egy napig bármit tudok hallgatni, a kérdés az, hogy mit tudnék egész életemben ugyanolyan lelkesedéssel és boldogsággal indítani el újra és újra és újra. Gyanítom, hogy semmit.

No tessék… most remélhetőleg mindenki okosabb lett, meg persze zeneileg is kifinomultabb, miután természetesen végighallgatta valamennyi felsorolt zenét… na, de viccen kívül. Miután ontottam a sok baromságot magamról, most végre itt az idő, hogy elköszönjek mára, ti pedig fellélegezve hátradőlhessetek megnézni pár macskás videót a lelki egyensúlyotok érdekében – egészen holnapig, mikor is újabb zenés poszttal jövök. Hogy milyennel, azt egyelőre fedje jótékony homály… már azért is, mert még nekem is ki kéne találnom. Ooopsz. Mindenesetre addig is lessetek be a többi résztvevőhöz, ugyanis dübörög ezerrel a projekthét fináléja, rajtam kívül pedig mindenki keményen dolgozott a héten és dolgozik most is, nem sajnálva a kreativitását. Nagy is az öröm, mikor rájön az ember, hogy mindenki komolyabban veszi nála a feladatát. :DD Na, most már tényleg búcsúzkodok: ezer puszi, ölelés és jó zene egészen holnapig, mikor is visszatérek! Most lehet elkezdeni rettegni. Hai!

#01	Virág	-	Never Let Me Go	►
#02	Annie	-	Lap lap után	►
#03	Réta	-	HaBár, a könyves kocsma	►
#04	Ashley Redwood	-	Fleur de Livre	►
#05	Neverhood	-	Neverhood's Diary	►
#06	K. A. Hikari	-	Írásaim Tárháza	►
#07	Dorka	-	Anya olvas	►
#08	Wandamaci	-	Wandamaci (könyv)birodalma	►
#09	Gothic	-	Goodbye Agony	►
#10	Sára	-	Metaforaszennyezés	►
#11	Csokitorta	-	Varázstinta	►
#12	Barby Malik	-	Kitablar	►
#13	Molly	-	Coffee and Manga	►
#14	Perpetua feat. Indie	-	Könyvjelző	►
#15	Kovkira	-	Miss Library	►
#16	Sol	-	Könyvvadászok	►

Music Projekt 2017 | Projektor Q&A

Hey, sweeties! Ha követtek FB-n – és remélem ezt teszitek :P –, már láthattátok az olykor el-elejtett megjegyzéseimet arra vonatkozólag, hogy októberre tartogat a blog némi meglepit, és meglehet, ez az egész igazából csak engem érdekel, most úgy teszek, mintha rajtam volna az egész világ szeme, és mindenki a titok leleplezésére várna – úgyhogy nem is várakoztatlak titeket sokáig. :D

Mindenkit emlékeztetvén fél percre az általános iskolás énekórák kínkeserves szenvedéseire, jöjjön egy falatnyi történelem: október elsején, Yehudi Menuhin hegedűművész javaslatára már 1975 óta ünnepeljük a zene világnapját – sőt, ahogy első köszöntőjében hivatkozott az eseményre, a zenei világhetet, mely elsődleges célja a zeneművészet minél szélesebb körben való megismertetése és terjesztése, továbbá a népek közti megbékélés elősegítése az UNESCO elvei nyomán. Ezúttal ezt az időpontot gondoltam megragadni arra, hogy 16 bloggertársammal közösen az előző négy alkalomhoz hasonlóan (1; 2; 3; 4) most is felkészüljünk egy hét közös „munkára”, s megnyissuk immár az ötödik tematikus projekthetet, ezúttal a zenével a középpontban.

Az elmúlt projektek alatt szinte már hagyománnyá vált egy közös poszt írása a résztvevőkkel, melybe a legtöbben bedobunk egy-egy kérdést – egyrészt buli, másrészt jobban megismerjük egymást általa, harmadrészt, képez egyfajta egységet a csapattagok projektheti programjában is. Bár én fenntartom, hogy az egész elsődleges célja az idegszálaim feszegetése azzal a végtelen kettősség-érzéssel, hogy imádom a projektet és a résztvevőket, de a tag-ektől még mindig falramászok. xD Na de mindegy, most még viszonylag frissen és energiával teli vágok neki a Projektor Kérdezz-feleleknek, ezzel egyúttal meg is nyitva a projektet. Enjoy!

–SOL–

MELYIK KEDVENC SZÁMOD JELLEMZI LEGJOBBAN AZ EGYIK KEDVENC KÖNYVEDET?

Egyszer már, Csenge ötletét véve alapul hoztam egy válogatást, melyben könyveket és zenéket párosítottam a tartalmuk függvényében… de hogy egészen őszinte legyek, ott nem éppen a kedvenceim kerültek elő. Mármint… van köztük amit szeretek, de azért sokat nyom a latban, hogy hoztam példát Anna Todd könyvhöz is, úgyhogy értitek… nem hinném, hogy hiteles lenne most arra a posztra hivatkoznom, tehát előkapom minden kreativitásom az ügy érdekében.

*Jó néhány kitöltött kérdéssel, egy bögre teával és a zenelistám kétszeri csekkolásával később*

Kodaline – High Hopes és a Szívzűrterápia strébereknek Kelly Oramtól – az életem ugyanazon szakaszában töltöttek be fontos szerepet, mégpedig ugyanabból a szempontból, a lényegük, a mondanivalójuk számomra teljesen ahhoz a pár évhez köthető, így kicsit ez a kettő együtt jár nekem.

– DORKA –

MELYIK KARAKTEREK ALKOTNÁNAK JÓ EGYÜTTEST ÉS MILYEN ZENÉT JÁTSZANÁNAK?

Jó, ez most lehet, hogy kicsit fura lesz, elvégre kinek van ideje együttesben zenélgetni, mikor meg kell szabadítania a világot a démonoktól, de én totál el tudnám képzelni Jace és Will Herondale-t ebben a szerepben. Valami rettentő egyedi, meg nem értett irányzatot képviselnének, és Magnus varázslatának köszönhetően mindkettőjükből lehetne egyszerre több is a színpadon, így Jace egyszerre tépheti a gitárhúrokat és püfölheti a dobot bár amúgy zongorán játszik… de ez már részletkérdés, Will pedig énekelhet, zongorázhat meg… meg nem tudom mit kéne még egy bandában.  Basszus, szinte látom magam előtt az egészet.

– GOTHIC –

MELYIK ÁLTALAD KEDVELT ZENÉSZEIDNEK A TOLLÁBÓL OLVASNÁL EL EGY; ROMANTIKUS, HORROR, FANTASY KÖNYVET?

Ha szerelemről meg romantikus könyvekről beszélünk, akkor azt hiszem Taylot Swift szakértőként írhatna a témában – és bizonyára lenne is mit mesélnie, aztán hipp-hopp rájönne, hogy ez is milyen szuper módja annak, hogy megszabaduljon egy-egy szakítás feszültségétől. Őszintén várom ezt a pillanatot. A fantasy műfajhoz elsőre Sharon den Adel és a Within Temptation jutott eszembe, ha engem kérdeztek, van az egész együttesnek van valami természetfeletti hangulata, amiért egyszerűen oda meg vissza vagyok. Szóval toplistás fantasy-t főként tőlük várnék, azon belül is inkább valami angyalosat – ha már nem bírom épp kiverni a fejemből az Angel c. számukat. Horrorhoz pedig… eh, azt hiszem ez a legnehezebb döntés. Többen is eszembejutottak, végül a Back From The Dead klipje megnyerte az első helyet John Coopernek és csapatának, a Skilletnek – valami zombis horrorral, amit valószínűleg a büdös életben soha nem olvasnék el xD

– RÉTA –

HA VÁLASZTANOD KÉNE, A KEDVENC EGYÜTTESED KONCERTJÉRE VAGY EGY ÉV KORLÁTLAN KÖNYVVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG KÖZÖTT, AMIT EGY NAGYOBB KÖNYVÁRUHÁZ BIZTOSÍT, HOGY DÖNTENÉL? ÉS HÁNY KÖNYVET VÁSÁROLNÁL?

Ez az utolsó kérdés azért befigyel, pedig még nem is döntöttem xD Szerintem könyvmolyokhoz intézve a kérdést kábé kilencven százalékban az utóbbi lehetőségre esne a szavazat, de tudjátok mit? Én gondolkodás nélkül rávágnám az elsőt. Természetesen a korlátlan könyvvásárlás is kecsegtető… de bennem felvetette a kérdést, hogy akkor is megmaradna-e a könyvvásárlás eddigi öröme és hálaérzete, a polcomon csücsülő könyvek értéke, ha bármikor, korlátlan tételben hordhatnám haza a szépségeket. Ezzel szemben egy koncert ellen semmilyen ellenérv nem hozható fel, s ugyanakkor életre szóló élmény is. Szóval… ha valaki meg akar dobni csak úgy egy Skillet koncertjeggyel, akkor nem fogom elutasítani. Igazán.

– WANDAMACI –

HA A KÖNYVBEN MEGEMLÍTENEK EGY ZENESZÁMOT, RÁKERESEL ÉS MEGHALLGATOD VAGY FIGYELMEN KÍVÜL HAGYOD?

Helyzete válogatja… még egész régen szokásom volt minden könyvben elhangzott számot is cetlivel jelölni, és az olvasás végeztével pörgetni végig őket a YouTube-on, de már kialakult olyan szinten a zenei ízlésem, hogy ne szoruljak erre a megoldásra. Most már csak azokat jelölöm vagy írom fel, amelyekről úgy vélem, hogy tényleg tetszeni fognak… és azokat is csak akkor, ha találok öntapadós cetlit elérhető közelségben érts: elég kinyújtanom érte a karom, még jobb, ha azt sem.

– MOLLY –

MILYEN SZEREPET TÖLTENÉL BE LEGSZÍVESEBBEN EGY ZENEKARBAN (ÉNEKES, GITÁROS, DOBOS, STB., ESETLEG INKÁBB MARADNÁL A RAJONGÓK KÖZÖTT)?

Az egyik kedvenc kérdésem, komolyan ♥ Hatalmas álmom ami igazából életcélból maradt vissza csupán álmodozássá… mert nincs mese, felnőttem és lelki kiábrándult, nyugdíjas éveimet taposom lassan volt mindig is egy együttes frontemberének lenni – lényegében az éneklésen kívül nincs is más választásom, tekintve, hogy legnagyobb bánatomra nem játszok semmilyen hangszeren. Régebben csellóztam, de nem volt hosszúéletű  a dolog, és azóta is inkább csak a zongora meg a gitár vonz – de az igazság az, hogy béna vagyok én ahhoz, hogy bármelyiken megtanuljak xD

– INDIE ÉS PERPETUA –

MELYIK KÖNYVES ZENÉSZ ÁLOMPASI VOLT A KEDVENCED ÉS MIÉRT?

Már igazán nem azért, de ez a kérdés még mindig ugyanaz a kategória, mint mikor szimplán a kedvenc könyves álompasimról faggatnak – avagy a megválaszolhatatlan. Vagyis… igazából megválaszolható, ez esetben viszont hosszas listázásba lennék kénytelen merítkezni, ugyanis vannak páran, akárhogyan is nézzük, a választás pedig felettébb fájdalmas… de rendben van, szorítkozzunk egy top3-as mezőnyre. Ridge Lawson, Nagy Márk és Jem Carstairs. Mind kicsit más értelemben kedvencem, ahogy természetesen ezer százalékosan különböző emberekről is beszélünk, de mind rettentően szeretnivaló és különleges, én pedig egyaránt ülnék le szívesen hallgatni Jem hegedűszólóit mindezt úgy, hogy amúgy gyűlölöm a hegedű hangját, Ridge gitározását és Márk énekét.  ♥

– NEVERHOOD –

KI AZ A ZENÉSZ, AKINEK ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA LEGNAGYOBB HATÁSSAL VOLT A JELENLEG KIALAKULT ÉLETEDRE?

Őszintén, akármennyire tetszik is a kérdés, és akármennyire várom a többiek válaszát rá, én magam nem tudok rá mit mondani. A legnagyobb kedvenceimnek mindig is igyekeztem jobban áttanulmányozni az életét is a zenei tevékenységén kívül, a többieknél pedig maradhatna az a megoldás, hogy a művészete gyakorolt rám nem mindennapi hatást, de akármeddig gondolkodtam, vettem sorra egy halom énekest, zenészt, akit kedvelek, rájöttem, hogy még nem ütött be nálam az a zene, ami úgy érzem, megváltoztatta az életemet valamilyen módon. Rengeteg volt, amely mély benyomást tett rám, elgondolkodtatott, megríkatott, támaszt nyújtott adott élethelyzetekben, szakaszokban… de hogy megváltoztatta-e bármelyik is az életem? Nope, ez még várat magára. Még jó, hogy nem vagyok elkésve.

– HIKARI –

SZOKTÁL ZENÉT HALLGATNI OLVASÁS KÖZBEN? HA IGEN, MILYEN STÍLUST?

Hát… szégyen vagy sem, nő létemre mégsem mondhatom el, hogy túl jól koncentrálnék egyszerre sokfelé, így nálam alapból az olvasás+zene is kiesik így együtt. Ha zenét hallgatok, többnyire nem bírom megállni hogy énekeljek is mellé, eközben pedig még olvasni is… számomra elég megerőltető. Úgyhogy többnyire csöndben merülök bele egy-egy regénybe, extrémebb esetekben valami lágyabb Yiruma zongorajátékkal a háttérben.

– ANNIE –

HA ALAPÍTANOD KELLENE EGY FANTASY BANDÁT, MELYIK KEDVENC FANTASZTIKUS KARAKTEREIDET TUDNÁD ELKÉPZELNI AZ EGYES TAGOKKÉNT?

Az első gondolatom az volt, hogy milyen menő láthatatlan bandát hozhatna létre Magnus Bane, ha az összes szükséges hangszert mágiával irányítaná, de jól van, megpróbálom nem kerülni ki az eredeti kérdést, és ennél kicsit jobban megerőltetni magam. *gondolkozik* Áh, nem megy.

 – VIRÁG –

MELYIK DALT VÁLASZTANÁD ÉLETINDULÓDNAK / VAGY MELYIK DALSZÖVEG IDÉZETET ÉLETED MOTTÓJÁNAK?

Már sokadjára bizonyosodik be, hogy én vagyok saját életemnek az elhivatott megkeserítője, ugyanis magammal csesztem ki leginkább ezzel a kérdéssel. Na de mondom, nem vagyok meglepve.

Meglehetősen nehéz válaszolni, megtalálni a megfelelő dalt, pár sort, amit annyira magaménak érzek, hogy életindulónak vagy mottónak választanám – főleg azért, mert az igazat megvallva rengeteg zene szövegével érzek szoros kapcsolatot lélekben, rengetegben vagyok képes megtalálni önmagamat. Viszont a kérdés első felének esetében, ha hivatkozhatok szigorúan csak az Ally McBeal-féle módszerre – miszerint olyan dalt kell találnom, amelyet ha elkezdek énekelni az utcán, akkor boldogabbnak, magabiztosabbnak, istenkirálycsászárnőnek fogom magam érezni tőle –, akkor elsőre a Fuck You jutott eszembe Lily Allentől, és szinten azonnal utána Daniel Powter-től a Bad Day. Mindkettő dallal látom magam egy idilli musical jelenetben, ahogy sétálok az utcán, és ezek valamelyikét énekelem. Előbbit… hát, csak mert, for no reason, utóbbit valószínűleg ronda, esős időben, pocsolyákban ugrándozva.

No, ez lett volna nálam a 2017-es Music Projekt megnyitása – a program elstartolt már néhány többi résztvevőnél is, a héten pedig, a csapatot ismerve csak úgy özönleni fognak a kreatívabbnál kreatívabb posztok, úgyhogy érdemes figyelemmel kísérni valamennyi blogger-bloggerina oldalát. Ebben segít is a lenti kis „lejátszási lista” – amiért még egyszer, de koránt sem utoljára hatalmas köszönet Solnak ♥ –, melynek segítségével könnyedén átjuthattok az összes projektor felületére, a nevek mellett található kis play ikonokra kattintva pedig behoz a YouTube egy, az adott blogger/ek számára fontos, kedvenc számot. Annyit megsúgok, hogy az enyém nem véletlen… bár már nem hallgatom nulla-huszonnégyben, mint anno két éve, úgy voltam vele, legyünk stílusosak xD

Még egy utószó utáni utószóként pár gondolatot a projekt menetéről – csak mert megtehetem nem mintha ti meg nem ugorhatnátok át, ha már elegetek van xD: kivételesen még nem vagyok annyira elúszva, mint az tőlem megszokott, és tele vagyok tervekkel, ötletekkel, posztokkal, még pedig napokra lebontva, betáblázva, úgyhogy ha az égiek is úgy akarják, akkor ezen túl még minimum négy bejegyzéssel érkezek a héten. Mert a zene megéri, hogy olykor ne feküdjek le aludni – az alvás úgyis a gyengéknek való. Továbbá annyit már előre tudok, hogy hétfőn és csütörtökön nem leszek – tudom, ugorjuk át a sajnálkozást, hogy mennyire fogok hiányozni –, többi napon viszont zúzunk ezerrel, úgyhogy addig is kellemes pihenést, és sok jó zenét mindenkinek! Ezer puszi és ölelés ♥

#01	Virág	-	Never Let Me Go	►
#02	Annie	-	Lap lap után	►
#03	Réta	-	HaBár, a könyves kocsma	►
#04	Ashley Redwood	-	Ashley értékel	►
#05	Neverhood	-	Neverhood's Diary	►
#06	K. A. Hikari	-	Írásaim Tárháza	►
#07	Dorka	-	Anya olvas	►
#08	Wandamaci	-	Wandamaci (könyv)birodalma	►
#09	Gothic	-	Goodbye Agony	►
#10	Sára	-	Metaforaszennyezés	►
#11	Csokitorta	-	Varázstinta	►
#12	Barby Malik	-	Kitablar	►
#13	Molly	-	Coffee and Manga	►
#14	Perpetua feat. Indie	-	Könyvjelző	►
#15	Kovkira	-	Miss Library	►
#16	Sol	-	Könyvvadászok	►