Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger

„De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”

Eredeti cím: The old man and the sea

Oldalszám: 110

Megjelenés: 2020

Kiadó: XXI. Század

Ár: 3890 –

Irodalmi Nobel-díj 1954 

Pulitzer-díj, 1953 

A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére. Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.

Volt egy pont, amikor jöttek a cápák, a fantáziám rohamgyorsasággal beindult és a szívverésem kicsit gyorsabb lett – persze azért azon volt időm leállni töprengeni, hogy a makócápáknak valójában milyen színük van, de hiába minden ebbe ölt idő, válaszra nem leltem, szimplán mert nem merek efféle képeket keresni a google-ön, nem mintha ez számítana. A lényeg, hogy miközben vizualizáltam a hullámok fölött előbukkanó uszonyokkal tarkított nyílt tengert, s mikor egyúttal elkezdtem a pánik enyhébb jeleit produkálni, átsuhant az agyamon a gondolat, hogy talán nem is kellett volna kezembe vennem Az öreg halász és a tengert. Elvégre… hal. Meg tenger. Bármelyik a kettő közül több szorongást ígér számomra, mint élvezetet, mégis, ha most objektíve visszatekintek erre az olvasmányélményre, már semmi pénzért le nem mondanék róla. 

Hemingway Nobel-díjas alkotása hosszú-hosszú évek óta lakott a könyves várólistámon, a végső lökést hozzá azonban a szerző egy másik regénye, a Búcsú a fegyverektől adta meg, amihez még múlt hónapban volt szerencsém. Visszagondolva esélyem sem volt a könyv ellen: tanúsíthattam volna bármilyen ellenállást – bár miért tettem volna ilyesmit? –, képtelen lettem volna nem szeretni bele Hemingway stílusába, a gazdag életéből adódó gazdag történetébe, a hiteles szavaiba, abba az életbe, amit elém festett. És a felsoroltak természetesen nem kizárólagosan a fent említett mű sajátosságai, az író tehetsége ezúttal is számos ponton megmutatkozott. A stílusa még mindig verhetetlen, egyszerre tárgyilagos és roppant érzékletes, de annyira, hogy az olvasó még a nyers delfinhal ízét is érzi a szájában, akár akarta, akár nem, és akár tudja milyen az, akár nem. Vele együtt látjuk a napkeltéket, vele együtt érezzük, ahogy a horgászzsinór a tenyerébe mar, vele együtt pillantjuk meg a part fényeit. Hemingway minden leírása életközeli, s így érte el azt nálam ismét, hogy bár olyan témával hozakodott elő, ami engem kevéssé érint vagy akár csak érdekel, mégis úgy éreztem, jelen tudok lenni a megálmodott történetében, kellően be tudok vonódni ahhoz, hogy személyes missziómként is tekintsek arra, ami igazából Santiago, az öreg halász küldetése.

Magyarán: vártam, hogy a nagy halunk halálát lelje a tengeren – na de nem afféle egyértelműen fekete vagy fehér várakozással tekintettem rá, hiszen Santiago sem tett így. Talán ezt becsültem benne a legjobban – mit benne, talán az egész elbeszélésben ezt találtam a legmegragadóbb „mozzanatnak” mind közül, noha ez a száz oldal is bővelkedik kiemelni való részletekben. Nyilvánvalóan nem hatásköröm ezek mindegyikére kitérni, elvégre a spoilerveszélyeztetésért blogger berkekben jár egynehány komor pillantás, de a kedvencemet mindenképp szeretném megosztani azokkal, akik velem tartottak a mai értékelésre.

Érdekes módon az én figyelmem és csodálatom leginkább a történetben, pontosabban az öreg halász hozzáállásában fellelhető disszonancia ragadta meg. Az öreg Santiago identitását nagyrészt a foglalkozása határozta meg – nem ismeretlen a jelenség, elvégre a felnőttek nagy százaléka ma is a munkájával definiálja önmagát –, a halászat kitöltötte napjait, átjárta az életét, ő pedig a kellő elhivatottsággal viszonyult hozzá, s egyszerre végezte kötelességből és szenvedélyből, ami egyértelműen a lehető legkellemesebb módja a munkavégzésnek. Éppen ebből adódóan űzte őt valami erős, belső hajtóerő a regény folyamán arra, hogy az útjába – és horgára – akadt nagy halat ne eressze amíg meg nem öli, hogy kifogja, hogy hazavigye, hogy a parti város lakóinak hasznára legyen a sokmázsás állat húsával, s hogy egyben dicsőséget arasson. Ugyanakkor a halászatra sosem mint egyoldalú és érzelemmentes tevékenységre tekintett, ami számomra rengetegszer egyértelművé vált abból az elragadtatottságból, finomságból amivel az őt körülvevő világról beszélt. Santiagót a tengerhez mély érzelmek fűzték, szerette, becsülte a végtelen, fodrokba gyűrődő vízfelszínt, a benne rejtőző állatvilágot, csodálta monumentális erejüket és tiszteletben tartotta méltóságuk – kellő alázattal viseltetett tehát a csónakját körülölelő tenger – és persze a marlin – iránt. 

Ez a kettősség természetesen művészi a maga módján, ám gerjeszt némi feszültséget azáltal, hogy állandó morális dilemmákba sodorja az öreg halászt, vele együtt pedig mi is feltesszük magunknak a kérdést: vajon melyik oldal győzedelmeskedik végül? Santiago küldetéstudata elsöpri a nagy hal iránti tiszteletét, vagy hagyja magát feláldozni a tenger „istenségének” oltárán? Ki éli túl a háromnapos hajóutat, a halász, vagy a zsákmánya? Lesz értelme az egész szenvedésnek amit átélnek együtt?

Számomra a történet ezen aspektusa volt a leginkább magávalragadó, de természetesen elkerülhetetlen megemlíteni, mennyi rejtett tartalom, fontos téma előkerül ez alatt a rövid kis elbeszélés alatt, amelyek mind-mind jogossá teszik a művet végül minden elismerésre amiben valaha része volt. Ami első belepillantásra mindössze egy kis halásztörténetnek tűnik, az igazából globális emberi kérdésekkel (öregkori elhagyatottság, emberi kapcsolatok alapvető szükséglete…stb.), tapintható érzelmekkel, és finoman hangolt metaforákkal (Jézus és Isten megjelenítése, bibliai utalások) megtűzdelt komplexum, ami véleményem szerint mindenkinek megéri a rászánt időt, nem egyszer, nem kétszer, talán akármennyiszer egy élet során.

Kedvenc idézetek:

„Utálom a görcsöt – gondolta. – Az embert tulajdon teste hagyja cserben hűtlenül. Ha hányni kell az ételmérgezéstől, vagy hasmenést kap az ember, ez megalázó mások előtt. A görcs azonban, a calambre – mert gondolatban mindig spanyol nevén nevezte –, a görcs önmaga előtt alázza meg az embert, kivált, ha egyedül vagyunk.”

***

„Úgy bészélnek a tengerrel, mintha a vetélytársuk volna, vagy mintha valami földrajzi hely volna, vagy akár mintha az ellenségükről beszélnének. Az öreg Santiago azonban gondolatban mindig nőneműnek tekintette, mindig olyasminek fogta fel, ami nagy-nagy kegyeket osztogat vagy tagad meg, s ha néha el is követ rosszaságokat vagy zabolátlanságokat, nem tehet róla, mert olyan a természete.”

***

„Megölsz, te hal – gondolta magában az öreg. – De hát jogod van hozzá. Még soha életemben nem áttam nálad szebb, nálad nagyobb, nálad nyugodalmasabb, nálad nemesebb jószágot, testvérem. Gyere, ölj meg. Bánom is én, hogy melyikünk öli meg a másikat.”

***

„Ide figyelj, te nagy hal – mondta. – Szeretlek, tisztellek, becsüllek. De megöllek még ma, mielőtt leszáll a nap.”

Borító: 5/5

Megint csak ismételem önmagam, de miért is ne ragadnék meg minden alkalmat, hogy kifejezzem csodálatomat: a XXI. Század Kiadó mesteri munkát végzett, amint a készülő Hemingway életműsorozat dizájnját tervezte. Ott van benne minden, amit én nagyra becsülök borító téren, egyszerre letisztult, a szerző nevének középpontba emelésével figyelemfelkeltő, plusz megválaszolja a kérdést: hogyan lehet kifejező és témához illeszkedő egy végletesen egyszerű stílusú könyvfedél? A válasz: hát így. A színvilág, az ominózus hal, még a kötés belsejét borító tengerhullámszerű minta is a tökéletes illeszkedést szolgálja, s mindezt rettenet igényesen. Komolyan mondom, sosem csalódtam még a kiadóban, ha minőségről volt szó.

Pontozás: 5/5

Blogturné és nyereményjáték

Ernest Hemingway egyik legismertebb és legelismertebb műve, Az öreg halász és a tenger a 20. század klasszikus irodalmi alkotásai között is kiemelkedő helyet foglal el - a rövid elbeszélés az öreg halász és a hal történetén keresztül az emberi lét legalapvetőbb kérdéseivel foglalkozik. A szerző irodalmi Nobel-díjjal és Pulitzer-díjjal kitüntetett kisregényét most a 21. Század Kiadó Hemingway-életműsorozatának részeként gyönyörű új kiadásban veheti kézbe a hazai olvasóközönség.

Az öreg halász és a tenger lapjain sokféle halfajta említésre kerül, ezek közül “halásztunk” most ki néhányat. Minden állomáson találhattok egy-egy képet, a feladatotok pedig annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok, hogy ezeken milyen állatok szerepelnek.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub

09.14. Flora The Sweaterist

09.16. Readinspo

09.18. Nem félünk a könyvektől

09.20. Never Let Me Go

09.22.  Utószó

Gyorstalpaló | logoterápia és egzisztenciaanalízis

Üdv újra itt, kedves felebarátaim az Úrban, azért gyűltünk most össze, hogy az élet értelméről beszélgessünk – ismét. A legutóbbi alkalommal, Viktor E. Frankl – Az élet értelméről c. kötete kapcsán már nekivágtunk ennek az igencsak filozofikus természetű adventúrának, a földi létezésünk célja azonban annál sokkalta bonyolultabb, mintsem hogy elég legyen megelégednünk egyszeri elmélkedéssel erről a témáról, ugyebár. A fent említett könyv szerzője, e neves bécsi neurológus és pszichiáter gondolatait tágabb kontextusban is megfogalmazta, mi több, gyakorlatilag saját elmélettel állt elő Freud pszichoanalízise és Alfred Adler individuálpszichológiája nyomán – ezt nevezzük logiterápiának, egzisztenciaanalízisnek. Bevallom, nekem is rengeteg kutatómunkámat igényelte, hogy fejben egy viszonylag tiszta képet kapjak az irányzatról – tanulmányaim során nem került még elő ugyanis –, de alább igyekeztem legjobb tudásom szerint gyűjteni össze mindazt az információt, mely alapján ti is könnyedén és gyorsan képbe kerülhettek a logoterápia és egzisztenciaanalízis fogalmakkal, az irányzat hátterével, fő tételeivel, felhasználásával… stb.

Ki volt Viktor E. Frankl?

Elsősorban a logoterápia és egzisztenciaanalízis szülőatyja, ezért is emlegetem most olyan sűrűn – de talán érdemes a személyt tágabb kontextusban is elhelyezni, elvégre minden elméletalkotó egyben ember is, sajátos életúttal, tapasztalatokkal. Nem szeretnék messzemenően tankönyvszagúnak mutatkozni, de a kezdetekkor ezt nehéz elkerülnöm: Frankl a múltszázad elején született, bécsi zsidó család gyermekeként. Filozófiai és pszichológiai érdeklődése hamar felszínre került, s már gimnazista korában levelező kapcsolatban állt Freuddal, később Adlerrel is – előbbinek hála már 17 évesen jelent meg publikációja, melyben a pszichoterápia értelem- és értékproblémáit taglalta (három… kettő… egy… kezdhetjük is rosszul érezni magunk, hogy hol tartunk most a tinédzser Franklhoz képest). Egyetemi évei után – hol pszichiátriára és neurológiára specializálódott orvostanhallgatóként volt jelen – a bécsi zsidó kórház főorvosa lett: ekkortájt kapta meg hosszas várakozást követően az amerikai vízumát, mellyel elmenekülve elkerülhette volna azon tragikus események sorát, melyek vártak rá. A lehetőséggel végül nem élt, Bécsben tartotta, hogy főorvosi tisztjével deportálási mentességet biztosíthasson családjának, ez azonban nem tartott sokáig. 1942-ben végül ő, és családja sem kerülhette el az elkerülhetetlent: utóbbiak életüket vesztették a koncentrációs táborban, míg Frankl maga négyet is túlélt, s végül szabadon távozhatott a felszabadításkor 1945-ben. Szerettei halála sokkolta, s egy időre mély depresszióba taszította, mi több, az öngyilkosság felé sodorta, míg megtalálta életében azt az értelmet és célt, melytől a szenvedései sem lesznek hiábavalóak. Ez a felismerés jelentős mérföldkővé vált Frankl logoterápiás irányzatában: még szabadulása évében megírta …és mégis mondj igent az életre! c. memoárját a lágerbéli életéről szakmai szemmel, előadásokat tartott, s tovább bővítette életművét egészen haláláig.

Mikortól beszélhetünk logoterápiáról és egzisztenciaanalízisről?

Frankl a logoterápia kifejezést már 1926-ban használta, elképzeléseit egy ezévben tartott individuálpszichológiai konferencián mutatta be először, majd ezt csak később, 1933-ban egészítette ki az egzisztenciaanalízis fogalmával.

Mit jelent a logoterápia, az egzisztenciaanalízis?

A logoterápia és egzisztenciaanalízis többféle oldalról is megközelíthető: egyrészt ez egy filozófiai irányzat mely az élet értelmességét hangsúlyozza, másrészt egy pszichológiai elmélet és annak gyakorlati, terápiás alkalmazása, mely az ember azon törekvésére épít, hogy saját életében megtalálja az értelmet. Tehát akár elméleti, antropológiai, diagnosztikai vagy akármilyen szempontról legyen is szó: a kulcsszó az értelem, ennyit jegyezzetek meg mindenek felett, a többi jön magától.

Mi a LTEA* három fő alappillére?

*görcsbe állnak az ujjaim, amint huszadjára gépelem: „logoterápia és egzisztenciaanalízis” (ennyiszer leírva, kimondva valamit még azon is eltöpreng az ember, ezek értelmes szavak-e), ezért engedelmetekkel a továbbiakban főleg a LTEA rövidítéssel élve fogom emlegetni az irányzatot – na nem azért, mert ennyire lusta vagyok (vagy ilyen egyedi), hanem mert a felhasznált szakirodalom is rábólintott. Tehát oké, lusta vagyok, de legális lustaságot művelek.

1. Létünk alapvető velejárója az akarat szabadsága, tehát meglehet, hogy a körülmények adottak és megváltoztathatatlanok, de az, hogy ezekre miként reagálunk, kizárólag rajtunk áll, ez a döntésünk pedig képes befolyásolni az események további alakulását, ezt nevezzük non-determinista pszichológiának. Magyarán Frankl arra biztat, vegyük kezünkbe a sorsunk. Vagy ne. A lényeg, hogy jogunkban és módunkban áll ezt megtenni, amennyiben felelősséget vállalunk.

2. Az életnek mindenképpen van értelme: a logoterápia felfogásában ez az öntranszcendencia (lásd, következő kérdés), valamint az, hogy képesek legyünk megválasztani a számunkra legértelemteljesebb utat, s azt megvalósítani. Fontos kikötés az, hogy minden ember számára, minden szituációban más-más értelembeteljesítési lehetőség áll fenn, ezek pedig néha meghaladják felfogóképességünk, így elmondhatjuk, hogy a logoterápia ősbizalomra kell épüljön, bizalomra, hogy az élet igenis értelmes. (Hajnal háromkor az ágyban, ébren fekve és a plafont bámulva persze ez a bizalom nem valami hozzáférhető, mi több, egészen megkérdőjelezhető, de ez csak annyit jelent, hogy nem szabad ébren kukorékolni éjnek évadján, mert a végén még tudattalanul is rácáfolunk jelentős pszichológiai irányzatok tanítására.)

3. Veleszületett képessége az embernek, hogy igyekszik értelemmel tölteni fel az életét, nem feltétlenül globális, inkább pillanatnyi értelemben, tehát a cél a mindennapokban való helytállás: végül ezek összessége, értelemmel telítettsége adja az élet értelmét.

Mi az öntranszcendencia, és milyen szereppel bír a logoterápiában?

Az öntranszcendencia lényege az, hogy az ember életét és cselekedeteit valami önmagán túli célnak szenteli – vagy mondjuk ki egyenesen, rájön, hogy a világ és az élet nem egyedül körülötte forog. (Tehát mikor egy veszekedés során elhangzik: „Vedd már észre szívem, hogy nem te vagy a világ középpontja!!”, az igazából egy felszólítás az öntranszcendenciára, menjünk tovább, a logoterápiában való elmélyülésre! Mindenki boldogabb, ha így fogja ezt föl.) Ez egyfajta önátadás, mely során a cselekvést már nem önző érdek vezérli, hanem a másik ember, a világ, a közjó. Ebben a tekintetben felfedezhetünk egy kis átfedést Alfred Adler elméletével, aki a személyiség társadalmi meghatározottságával foglalkozva kijelentette, hogy „Hasznos teljesítmény csak a közösség érzéséből keletkezhet.”

Milyen emberképre épít a LTEA?

Ami mindenekelőtt fontos: az egzisztenciaanalízis az embert értelemorientált, és a döntéseiben szabad lénynek tekinti, ez a két fő meghatározó tulajdonság, ami aztán kiegészül Frankl háromdimenziós koncepciójával: ennek értelmében az ember három összefüggő, és egymással együttműködő részből áll össze – alább ezt a három alkotóelemet mutatnám be röviden.

1. Az alapot a szomatikus, azaz testi dimenzió adja: ebbe a kategóriába tartoznak fiziológiai és biológiai funkcióink, folyamataink, például hogy milyen egészségi állapotban vagyunk, hasogat-e a fejünk, vagy hogy milyen hormonszinten állunk aktuálisan.

2. Erre épül a pszichés dimenzió, mely egyszerre jelent érzéseket és kognitív képességeket: így tehát beletartozik a lelkiállapottól kezdve az ösztönökön és vágyakon át az intellektusunkig minden földi jó. Az embernek ezt az aspektusát, valamint a fent említett szomatikus részt Frankl együttesen a személy pszichofizikumának nevezte el, s ennek fölébe helyezte a harmadik dimenziót, mely igazán emberré tesz minket.

3. Ez a harmadik elem pedig a szellem, a „nous”. Frankl emberképét gyakorlatilag ez az összetevő határolja el a többi pszichológiai irányzatétól, hogy az embert mindenekfölött szellemi lénynek tekinti, ez a szellem pedig képes szembehelyezkedni mind a szomatikus, mind a pszichés részünkkel. Ebbe sorolandó a már sokat emlegetett (és valószínűleg továbbra is gyakran emlegetendő) önálló döntési szabadság képessége, a lelkiismeret kérdése, az erkölcsösség, attitűdjeink, alkotótevékenységünk, valamint olyan elvont – ám mindenki által jól ismert – fogalmak is, mint a humor, szeretet és vallás. Az a fajta gondolkodnivaló, mely már az ember sajátja, s ami felemel minket az állatok szintjéről… még ha olykor ez olyan hátrányokkal is jár, mint az erkölcsi dilemmákkal való megküzdés szüksége, vagy a helyzetek túlgondolásának, döntésekre való képteleségnek az átka.

Milyen utak vezetnek az élet értelemmel való betöltéséhez?

A logoterápia és egzisztenciaanalízis háromféle módot határoz meg az értelembeteljesítés elérésére: ezek az élményértékek, beállítódási értékek és az alkotói értékek. Az élményérték fogalmat akkor használjuk, mikor egy átélt tapasztalatból következtetünk arra, hogy az adott helyzet értelemteljes – tegyük fel, mint mikor minőségi időt töltünk együtt valakivel akit nagyon szeretünk, vagy mikor először (meg sokadjára is) meghallgatjuk a Bohemian Rhapsodyt. Ahhoz, hogy alkotói értékekről beszélhessünk, az egyénnek már nem elég befogadónak lenni, létre is kell hoznia valami egyedit és megismételhetetlent – olyat, amire egyedül ő képes úgy és akkor, valamint olyat, ami egy másik személyt, vagy a közjót szolgálja. Mint amilyen házi készítésű fagyival várni a párotokat mikor rossz napja van. És végül meg kell említenünk a beállítódási értékeket: ilyen esetben a szituáció megváltoztatására nem áll módunkban, egyedül az múlik rajtunk, milyen hozzáállást képviselünk az adott helyzet irányában. Ahogy azt Goethe mondta: „Nincs olyan helyzet, ami ne lenne nemessé tehető vagy cselekvéssel, vagy azzal, ahogyan elviseljük”

Miben tér el a logoterápia motiváció-koncepciója más pszichológiai irányzatokétól?

A logoterápia szembemegy a hedonista boldogságkoncepcióval, tehát elveti azt az elgondolást, miszerint a boldogságot a szükségleteink kielégítése révén érhetjük el – tehát szakít a Freud féle örömelvvel, és a szexualitás mindenekfölötti szerepével, és az Adler által hangsúlyozott fölényre, tökéletességre törekvés elméletével is. A boldogság Frankl szerint nem a nehézségektől való megszabadulás és mentesség, hanem maga az értelembeteljesítés, ami olykor áldozatokat és szenvedést is megkövetel.

Hogyan vélekedik a LTEA a szenvedésről és halálról?

Emlékeztek még az irányzat fő alappilléreire odaföntről? A második azt mondta ki, hogy az életnek feltétlenül van értelme – mégpedig minden pillanatának, bizony! Így tehát a szenvedés és a halál éppúgy értelemmel bír, mint az örömteli vagy magasztos epizódjai az életünknek. Frankl szerint a halál nélkülözhetetlen ahhoz, hogy életünket kénytelenek legyünk értelemmel tölteni meg, hiszen egyfajta határidőt állít céljaink beteljesítésére – gondoljunk csak arra, mikor állnánk neki összeállítani egy statisztika portfóliót a kétszempontos varianciaanalízisből ha nem a határidő előtti este ha nem volna megszabva egy időpont, amíg be kell fejeznünk? Na ugye. A halhatatlansággal tehát az értelmes életet gyilkolnánk meg, egy szó mint száz: a halál segít kihasználni az életben adandó alkalmakat, melyek együttese végül értelmessé teszi földi létünk. És hogy mi a helyzet a szenvedéssel? Ez egy megszűntethetetlen és örök velejárója az életnek, mellyel szemben a mi feladatunk annyi, hogy elfogadjuk, felvegyünk vele szemben egy pozitív beállítódást, s ezáltal értelmessé tegyük (bár ezt lehet már ki is találtátok). Meg persze, hogy tanuljunk belőle, ha van eszünk.   

Mit ért Frankl poszttraumás növekedés alatt?

Bár ez a fogalom már nem tartozik kizárólagosan Frankl nevéhez, lényegét ő is gyakran emlegeti fel, ezért éreztem fontosnak, hogy röviden én is megemlítsem: ez egy olyasfajta pszichológiai változás, mely során egy elszenvedett negatív eseményt (mint pl.: betegség, erőszak, természeti katasztrófák… stb.) pozitív irányú felfokozott működés követ, nő a stresszorokkal szembeni ellenállóképesség, fokozódnak az egyén pozitív érzései, megváltozik az élethez- és világhoz való viszonyulása. Frankl így szól erről: „A lélek – legalábbis „bizonyos fokig és bizonyos határok között – azáltal is megerősíthető, hogy terhelésnek vetjük alá.”. A logoterápia és egzisztenciaanalízis megközelítéséből mondhatjuk azt is, hogy a traumát átélt személyek nagyobb valószínűséggel lesznek fogékonyak az értelembeteljesítés lehetőségeire.

Miként ítéli meg e irányzat az eutanázia intézményét és az öngyilkosságot?

A LTEA a mesterséges halálbasegítést leginkább úgy értelmezi, mint önkényes megfosztását a betegnek attól, hogy életét az utolsó pillanatig értelemmel tölthesse meg – ha már nem alkotó módon, akkor élményekkel, ha már élményekkel sem, akkor hozzáállása által. Frankl tehát arra apellál, hogy még a külső szemmel értelmetlen életet élő – inkább létező, mintsem élő – beteg is bármikor meggyógyulhat, s ennélfogva beteljesítheti életét, az orvos feladata pedig segíteni, ahol csak tud, nem pedig „hóhérjává válni.” Ugyanez az orvosi segíteni akarás jelenik meg Frankl öngyilkosságról vallott elképzeléseiben is. Emellett hangsúlyozza, hogy az öngyilkosban tengődő érzelmek (lehangoltság, életuntság, kilátástalanság… stb.) nem mások, csupán csak érzelmek, s mint ilyenek, nem számítanak érvnek egy ilyen elhatározás mellett, efféle tett pedig az adott érzelmekre egyébként sem számíthat megoldásnak. Ahogy Frankl mondja, az élet szabályai nem azt követelik tőlünk, hogy mindig győztesként kerüljünk ki belőle, hanem csak azt, hogy sose adjuk fel a küzdelmet. Így a leendő öngyilkosnak, aki számára élete éppen értelmetlennek tűnik, az fog célt, értelmet adni, hogy túllegyen jelenlegi lelkiállapotán, átlendüljön boldogtalanságán.

(Felteszem, kissé mindkét elgondolás ellentmond a döntésszabadság elvének, az öngyilkossággal kapcsolatot elképzelések pedig számomra olybá tűnnek, nem felelősségteljes és igazán átgondolt segíteni vágyáson alapulnak, sokkal inkább a társadalmi bűntudat jelenségén. Épp amennyire túlteng az emberek segíteni akarása, mikor egy öngyilkosságot megkísérlő személy megmentéséről van szó, épp akkora érdektelenség övezi magát az embert, hogy milyen körülményekbe hozzák őt vissza, s hogy miféle szenvedést élt át, míg egy ilyen döntésig eljutott – szerény véleményem szerint.)

Mi a logoterápia és egzisztenciaanalízis fő célja?

Mi sem egyszerűbb ennél: az irányzat elsődleges törekvése arra irányul, hogy fejlessze hatékonyságunkat az értelemfelhívás felismerésében.

Persze a logoterápia és egzisztenciaanalízis ennél sokkal, de sokkal több – ezt nagyon biztosan merem kijelenteni, ugyanis kutatómunkám során annyi értekezést, cikket, gyűjteményt, könyvet találtam a témában, melyek legtöbbje egymástól egészen különböző témák kapcsán fejtegeti ezt az irányzatot, hogy négyszer-ötször ennyi információt is összekészíthettem volna azok alapján. Megtehettem volna, de elsődleges célom mindössze az volt, hogy megismertessek veletek alapszinten egy amúgy kissé perifériára eső pszichológiai eszmerendszert, és hogy egyben én is tanuljak valami újról és érdekesről, ami lehet máskülönben nem hamar került volna az utamba. Remélem tehát hogy ma mindannyian – Ti is, én is – valamivel okosabban zárjuk be ezt az oldalt, telítődve az új infókkal – de ha esetleg akadna köztetek olyan, aki további ismeretekkel bővítené tudását Frankllal és a logoterápiával kapcsolatban, az elböngészhet még alább, a források közt. Örvendtem!

Forrás

Vikor E. Frankl: Az élet értelméről. Budapest, Libri, 2020.

Csiszár Klára: Életmű Auschwitz után – Viktor E. Frankl élete és munkássága koncentrációs táborok árnyékában, a logoterápia és egzisztenciaanalízis fényében. In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Elekes Szende: Az öntranszcendencia fogalmának interdiszciplináris megközelítése. In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Karlheinz Biller – Maria de Lourdes Stiegeler: Viktor Emil Frankl logoterápia és egzisztenciaanalízisének szótára (részletek). In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Konkoly Thege Barna: Frankl logoterápia és egzisztenciaanalízise az egészségpszichológia kontextusában. In: Pszichológia. 2007, 27. évfolyam, 3. szám, 261-274. oldal

Sztancsik Veronika: Személyiséglélektan 2. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016

Napfényes Gyógyközpont (2020): https://www.napfenyesgyogykozpont.hu/logoterapia-es-egzisztenciaanalizis-a-modern-kor-pszichoterapiaja-1-6-resz/

Wikipédia (2020): https://hu.wikipedia.org/wiki/Viktor_Frankl

„Lebe(n) voll Sinn“ Das sinnzentrierte Leben(swerk) Viktor E. Frankls (Az értelmes élet jegyében – Viktor E. Frankl (1905-1997) munkássága) c. vándorkiállítás segédanyaga: https://uni-eszterhazy.hu/public/uploads/final_591973cbe6ccf.pdf

Blogturné és nyereményjáték

Viktor E. Frankl bécsi neurológus és pszichiáter neve mintegy megkerülhetetlenül útjába akad a pszichológia, filozófia iránt érdeklődőknek, sőt, ezen túlmenően, széles körökben is ismertté vált …és mégis mondj igent az életre! c. memoárjával, melyben koncentrációs tábor beli élményeit, tapasztalatait összegzi. A Libri kiadó jóvoltából megjelent újabb kötetében, mely Az élet értelméről címet viseli, három II. világháború utáni előadásának szövegét ismerhetjük meg, főként a döntéseink szabadságának, életünk beteljesítésének témáját feszegetve. Amennyiben titeket is foglalkoztat a kérdés, “mi teszi értelmessé az életet?”, tartsatok velünk négyállomásos turnénkon, és ha szerencsétek lesz, gazdagabbá válhattok a könyv egy példányával!

Viktor E. Franklt úgy tartják számon, mint a pszichoterápia harmadik bécsi iskolájának megalapítóját, Bécshez azonban rajta kívül is rengeteg jelentős pszichológus szakember neve köthető. Nyereményjátékunkban is velük foglalkozunk majd: a turné valamennyi állomásán olvashattok majd egy idézetet, mely egy-egy valamiképp bécsi vonatkozású, híres pszichoterapeuta és elméletalkotó szájából hangzott el, a ti feladatotok pedig az lesz, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy kitől származik az adott idézet. A helyes megfejtők közül valaki a könyv egy példányával gazdagodhat!

„Ha szeretnénk valamit egy gyermekben megváltoztatni, először meg kell vizsgálnunk, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit saját magunkban kell megváltoztatni.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

2020.08.31. Never Let Me Go

2020.08.02. Flora the Sweaterist

2020.09.04. Never Let Me Go (extra)

2020.09.06. Könyv és Más

Viktor E. Frankl - Az élet értelméről

„Az élet nem valami - az élet lehetőség valamire!”

Eredeti cím: Über den Sinn des Lebens

Oldalszám: 148

Megjelenés: 2020

Kiadó: Libri

Ár: 3299 –

1946-ban, ​tizenegy hónappal azután, hogy túlélte a holokausztot, Viktor E. Frankl pszichiáter Bécsben bemutatta később világhírűvé vált terápiás módszerét, a logoterápiát, amelynek középpontjában az élet alapvető értékei állnak.

Frankl megfigyelte, hogy azok a foglyok találták meg legnagyobb valószínűséggel a túléléshez szükséges erőt, akik még láttak valamilyen értelmet az életükben. De vajon mi az élet értelme?

Az élet különféle helyzetekbe sodor bennünket, de saját döntésünk, hogy ezekre miként reagálunk. Frankl logoterápiájának célja ennek a döntési szabadságnak a megélése, mert ha ezzel tisztában vagyunk, megérthetjük saját, személyes célunkat is. A világ alakulása időről időre bizonyítja, hogy Frankl gondolatai minden körülmények között aktuálisak.

„Évtizedekig tartó barátságom Viktor Frankllal és gyógyító kapcsolataim minden egyes páciensemmel (…) ugyanazt a fontos leckét tanították meg nekem, amit Auschwitzban kezdtem el tanulni. Azt, hogy a fájdalmas tapasztalataink nem tehertételek, hanem ajándékok. Perspektívát és értelmet adnak nekünk, lehetőséget arra, hogy megtaláljuk egyedi célunkat és saját erőnket.”

Edith Eva Eger

Megvan a nehézség abban, ha valaki az élet értelméről szeretne beszélni – megvolt tehát az alapom némi szkepticizmusra, amikor kézhez kaptam Frankl kötetét, melyben a szerző éppen erre a buktatókkal teli feladatra vállalkozott. Hogyan mondhatná el nekem valaki, mi az élet értelme, mikor az egyértelműen más és más mindenki számára? És mennyiben lehet mérvadó bárki definíciója egy olyan ókorig is visszanyúló filozófiai kérdésben, melyre megannyi magyarázat látott már napvilágot évszázadok alatt, és mind után jött egy újabb és újabb? Míg Platón a minél magasabb szintű tudást tartotta elérendőnek és értelmet adónak, addig a sztoicisták a szenvedés elkerülésére törekedtek; míg a felvilágosodás liberalista irányzata a szabadságban látta a legfőbb értéket, addig Kant kötelességről beszélt, s talán nem mellékes megemlíteni a 19. században szárnyra kapott nihilista elgondolást sem, miszerint az élet értelme, célja, mint olyan, nem is létezik. Számos elképzelésen rágta magát keresztül az elmúlt néhány száz, néhány ezer év embere, mire eljutott a huszadik század egzisztencializmusáig – melynél most megállnék, lévén ez kapcsolható legszorosabban Viktor E. Frankl elméletéhez (ezt tükrözi az általa megalkotott pszichológiai irányzatnak a neve is: logoterápia és egzisztenciaanalízis).

„Neked kell megtalálnod, mi ad értelmet az életednek”, „Teljesítsd be az életcélod!”, „Szabad vagy döntéseket hozni!” – talán kontextusból kiragadva az efféle, egzisztencialista filozófiában és így Frankl tanaiban is alapvetőnek számító gondolatok leginkább középszerű önsegítő könyvek hangulatát idézik (és nem tagadom… olykor ez kontextusban sem változik), mégis, ismerve a bécsi pszichiáter élettörténetét, az eseményeket, melyekben elmélete fogant, egészen más megvilágításba kerülnek elképzelései. Az élet értelméről c. kötet ezeket foglalja össze Frankl háromalkalmas előadássorozatának lejegyzésével, melyeket a szerző 1946-ban tartott Bécsben, immár a holokauszt túlélőjeként. Helyzete szélsőséges, ám kiváló példa elmélete alátámasztására: ahogy ő fogalmaz „az úgynevezett teljesen normális életben is vannak olyan helyzetek, amelyek az embertől, a fogolyhoz hasonlóan, egyszer csak sokat vagy talán mindent elvesznek, ami addig lehetővé tette számára, hogy elkerülje a találkozást önmagával”. Tehát az ember mindentől megfosztva, teljesen lecsupaszítva, az önmagával való szembenézésre rákényszerítve válaszút elé kerül: hogyan ragadja magához döntésének szabadságát, miként találja meg a legszorongatóbb szituációkban is azt az értelmet, melyet életébe integrálhat. s hogyan teremt magának további célokat. Minden egzisztenciaanalízishez kapcsolódó tételmondat, mely elsőre üres szavak halmazának tűnik, más jelentőséget kap annak tudatában, hogy mi mindent élt át az, akinek elsőként hangoztak el a szájából, elvégre nehéz ellentmondani efféle pozitív filozófiának, mikor olyasvalaki beszél róla, aki maga a halál torkából mászott vissza mondhatni, s túlélte azt, amit gyakorlatilag lehetetlen. Lényegében ez a könyvnek-, s egyben Frankl munkásságának egyik fő eleme, ami engem megragadott: ahogy feldolgozza koncentrációs táborbeli élményeit, ahogy tapasztalatait és szaktudását összegyúrva közelít a második világháborúval járó szörnyűségekhez. Mint említettem, e kötet három előadás szövegét tartalmazza, s ezek közül a harmadik épp ebbe a témába enged betekintést: Frankl a foglyok pszichológiáját boncolgatja benne, szavainak pedig szakértelmén túlszárnyaló hitelt ad az, hogy amint a foglyok lágeréletre adott lelki reakcióiról, az alkalmazkodás fázisairól, a lelki-gondolati hanyatlásról ír, nem mint kívülálló szólal meg, végigkísérik mondanivalóját saját emlékei. Terjedelem szempontjából e kötet nem szentelt sokat ennek a témának, arra azonban kiváló volt, hogy felkeltse az érdeklődésem a pszichiáter egy másik – s egyben talán leghíresebb – munkája iránt (… és mégis mondj igent az életre!).

Ez volt a harmadik előadás, az ezt megelőző kettőről már nem nyilatkozhatok ilyen elégedetten – noha ez túlnyomó részt személyes preferenciáimból adódik, s nem az írottak elhibázottságából. Utóbbi kategóriában csupán egy említenivalóm volna: ez pedig a fordítás. Egy ideig győzködtem magam, hogy bizonyára csak az én felfogóképességem vett ki szabadnapot épp, de problémáim az idő előrehaladtával sem szűntek meg: értelmetlen módon csavart mondatok, össze nem egyeztetett alanyok és állítmányok, és számtalan apró, de zavaró tényező akadályozta a kellemes előrehaladást, így emellett már nem akartam elmenni szó nélkül.

Ami pedig még hátravan… nos, az az első és második előadás tartalmi aspektusból, ami lehet nem lesz velem egy fáklyásmenet. Finoman szólva is ambivalens kapcsolatba keveredtem Frankl élet értelméről szóló elképzeléseivel, meglehet ugyanis, hogy számos gondolkodásra érdemes és manapság is ezer százalékig aktuális idézeten húztam keresztül a szövegkiemelőm, és nem egy oldal margóján hagytam képzeletbeli felkiáltójelet egy-egy velős bekezdést jelölve, összességében mégiscsak hazudnék ha letagadnám, a leírtak bizony megőrjítettek időnként. Mint már írtam, tekintetbe véve a Frankl által átélteket, meg tudom érteni miért gondolkodik úgy, ahogy, ennek ellenére számomra mégis inkább afféle toxikus pozitivitásként csapódott le az ő filozófiája. Bár a döntés szabadságát emlegeti, ő maga többször azt bizonyítja előadásaiban, hogy ez a döntés szabadság végül is csak addig szent, amíg ő azt úgy ítéli meg, gondolva itt például az öngyilkosságról írott elképzeléseire, melyek engem – mint a döntésszabadság valódi támogatóját – enyhén szólva felbosszantottak. Meglehet, Frankl alapötletei közt sok az általános igazság, amit érdemes kimondani és tudatosítani, részleteiben mégsem tudtam azonosulni az elméletével. Az egzisztenciaanalízis nem vált hát a kedvenc irányzatommá, a legfinomabban fogalmazva sem, azonban azt kétségkívül a kötet javára írhatom, hogy bevezetett kicsit egy afféle filozófiai-pszichológiai szemléletbe, melyre magamtól valószínűleg nem hamar kerítettem volna sort. Úgy fogom fel Frankl három előadásának olvasását, és minden hozzá fűződő kutatómunkámat – melynek eredményét még a későbbiekben tapasztalhatjátok meg –, mint ismeretgyűjtést és némi tanulást, aminek egy leendő szakember semmiképp sem látja kárát.

Kedvenc idézetek

„Élj úgy, mintha másodszor élnél, és az első alkalommal mindent olyan rosszul csináltál volna, mint ahogyan most készülsz cselekedni!”

***

„És mégis, nincs emberi szenvedés, ami egy másikkal összehasonlítható lenne, mert a szenvedés lényegéhez tartozik, hogy egy ember szenvedése, hogy az az ő szenvedése, hogy mértéke egyedül az azt elszenvedő embertől függ.”

***

„Ne felejtsük el, hogy bár minden ember tökéletlen, de mindenki másként – ki-ki a maga módján. És az ő tökéletlensége egyedül az övé. Pozitív megfogalmazásban ily módon válik valamiképp pótolhatatlanná, helyettesíthetetlenné, felcserélhetetlenné. Ehhez a biológiai lét világából kínálkozik egy igazán ideillő modell. Mint ismeretes, az élőlények fejlődése kezdetén a sejtek eredetileg „mindenre képesek” – egy „primitív” sejt mindent tud: táplálékot magához venni, mozogni, szaporodni, valamilyen módon „érzékelni” a környezetét stb. Ezt követően csak egy magasabb, organikus sejtkapcsolódáshoz vezető hosszú fejlődési folyamat következtében specializálódik az egyes sejt oly módon, hogy végül már csak egyetlen funkció betöltésére alkalmas – az egész szervezeten belül érvényesülő, fejlettebb munkamegosztás elvének megfelelően. Képességei eredeti, „teljességének” árát fizette azért, hogy helyébe relatív funkcionális pótolhatatlanságot kapjon.”

***

„Elképzelhető egyetlen sakklépés, ami jó, sőt, a legjobb lenne, anélkül, hogy figyelembe vennénk a játék és a figurák konkrét állását?”

Borító: 5/5

Letisztult, egyszerű és ízléses. Nem akarja túlragyogni a beltartalom fontosságát, nem vonja el a figyelmet, mégis megragad a visszafogott szépsége – az ilyet pedig tudjátok, mennyire szeretem. Külön pluszpontot érdemel ez a vezetéken ülő kismadár, mely mint „dizájnelem”, visszautal az …és mégis mondj igent az életre! borítójára is.

Pontozás: 5/3.5

Blogturné és nyereményjáték

Viktor E. Frankl bécsi neurológus és pszichiáter neve mintegy megkerülhetetlenül útjába akad a pszichológia, filozófia iránt érdeklődőknek, sőt, ezen túlmenően, széles körökben is ismertté vált …és mégis mondj igent az életre! c. memoárjával, melyben koncentrációs tábor beli élményeit, tapasztalatait összegzi. A Libri kiadó jóvoltából megjelent újabb kötetében, mely Az élet értelméről címet viseli, három II. világháború utáni előadásának szövegét ismerhetjük meg, főként a döntéseink szabadságának, életünk beteljesítésének témáját feszegetve. Amennyiben titeket is foglalkoztat a kérdés, “mi teszi értelmessé az életet?”, tartsatok velünk négyállomásos turnénkon, és ha szerencsétek lesz, gazdagabbá válhattok a könyv egy példányával!

Viktor E. Franklt úgy tartják számon, mint a pszichoterápia harmadik bécsi iskolájának megalapítóját, Bécshez azonban rajta kívül is rengeteg jelentős pszichológus szakember neve köthető. Nyereményjátékunkban is velük foglalkozunk majd: a turné valamennyi állomásán olvashattok majd egy idézetet, mely egy-egy valamiképp bécsi vonatkozású, híres pszichoterapeuta és elméletalkotó szájából hangzott el, a ti feladatotok pedig az lesz, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy kitől származik az adott idézet. A helyes megfejtők közül valaki a könyv egy példányával gazdagodhat!

„A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

2020.08.31. Never Let Me Go

2020.08.02. Flora the Sweaterist

2020.09.04. Never Let Me Go (extra)

2020.09.06. Könyv és Más