Hát halihó! Egy vizsgaidőszakkal, tizenöt teljesített tárggyal és néhány idegösszeroppanással később visszatértem, hogy úgy tegyek, mint aki néhány általános lélektani tétel megtanulása után feljogosítva érezheti magát arra, hogy kéretlen jótanácsokkal szennyezhesse a virtuális környezetét. Viccen kívül. Mindenesetre az egyik vizsgámra való készüléskor a hullámokban rámtörő pánik mellett az érdeklődésem is egészen új szárnyakra kapott (tudniillik, sokmindent tanulok szívesen, de az általános pszichológia nagyon nem tartozik ezek közé), aztán egyik gondolat követte a másikat. Megfogadtam magamnak, hogy a következő félévben keményebben fogok tanulni, ahogy valószínűleg Ti is megfogadtátok - nem először és nem utoljára - ezért gondoltam, összeköthetném a kellemeset a hasznossal: a vizsgatémám az emlékezet volt, ennek kapcsán pedig rengeteg érdekes és megfontolandó ténnyel és tanáccsal szembesültem a hatékony tanulással kapcsolatban - s miután már itt is állunk az új reményekkel (meg sok tárggyal, tanulással, olykor szenvedéssel) teli következő félév küszöbén, talán most még akad némi aktualitása annak a feltételezésemnek, hogy megszívlelnétek néhány jótanácsot az eredményes tanulmányaitokat támogatandó. Források a poszt végén, addig viszont enjoy!
Kapcsold ki a zenét...
Tudom, ezzel a felvetéssel most helyből a határokat kezdtem feszegetni, ugyanis sokan állhattok amellett, hogy talán csak az teheti kevésbé elviselhetetlenné a hosszas, tanulással töltött délutánokat, ha közben egy-egy kedvenc számotok szól a háttérben. Azonban merem feltételezni, hogy megesik olyan, hogy a kellemes kis háttérzene mellett végigtanult napok után azon kapjátok magatokat, hogy bár másnap számonkérés, hirtelen fellapozva az anyagot minden befektetett idő ellenére is úgy érzitek, semmire sem emlékeztek igazán. Egy szóval szorul a hurok - mégpedig a fonológiai hurok, aminek a működését tudattalanul is gátoltátok miközben magatokban dúdolásztatok.
Hogy ez mi is akar lenni, és hogyan tesztek keresztbe neki anélkül, hogy egyáltalán tudatában lennétek a létezésének? Here it comes: a fonológiai hurok az emlékezeti rendszer egyik alkotóeleme (specifikusabban a munkamemória alkomponense), amely a nyelvi, verbális jellegű információkat tárolja rövid ideig. Ennek egy része afféle tárhelyként szolgál (rövidtávú tár), amibe az úgynevezett artikulációs ismétlési folyamat által tudjuk újra és újra és megint visszatáplálni a megjegyzendő anyagot: ez annyit tesz köznapi nyelven, hogy magunkban ismételgetünk, ez az ismételgetés pedig segít emléket alakítani ki a beérkező információból. Ez a csendes, szubvokális ismétlés azonban elég könnyen megzavarható párhuzamosan hallott más hangokkal - akár azáltal, hogy hangosan épp valami mást mondunk (vagy netán énekelgetünk), akár azzal, hogy zenét hallgatunk. Persze, vannak ezen belül is mennyiségi eltérések abban, hogy mi mekkora kárt okoz: egy sorozatrész bekapcsolása, vagy a vokális zene kifejezetten zavaróan hat a fonológiai hurok működésére, míg az instrumentális zene valamivel kevésbé rontja a teljesítményt. Egy szó mint száz, a csönd egy áldott jó dolog, amennyiben viszont mindenképp ragaszkodtok a háttérzajhoz, akkor válasszatok inkább a lágy és relaxáló gitár-, vagy zongorajátékok közül, a kedvenc számaitokra táncolást pedig hagyjátok meg a beiktatott study breakekre. Higgyétek el, egészen más elégtétel a szenvedések utáni jutalomként pattanni fel és ugrálni ki magatokból a feszültséget a Dancing in the Darkra.
Lépjünk szintet: úton a magolástól a megértés felé
Volt egy pont, ahol a felvetés, miszerint nem csak határtalan ismételgetéssel kerülnek az új információk a hosszútávú emlékezetünkbe abszurdumnak tűnhetett a korabeli elismert elméletalkotók számára... azonban a hetvenes évekre született egy egészen új felfogás: e szerint az határozza meg, mennyire tartósan és pontosan rögzül valami az emlékezetünkben, hogy milyen alaposan dolgozzuk fel a beérkező információkat. Craik és Lockhart három feldolgozási szintet írt le (ezeket a lenti ábrán szemléltetem), a tanulási-emlékezési sikerünk pedig gyakorlatilag nagyban múlik azon, hogy melyik mellett kötelezzük el magunkat.
Ami engem illet, sose tudtam magolni, de tudom hogy olykor ez tűnik a hatékony megoldásnak mikor egy anyagrészt igazából be kell vágni egy az egyben egy dolgozatra és vizsgára... hosszútávú előny viszont nem származik ebből a tanulási módszerből. Ez az a fajta fenntartó ismétlés, amit akkor is használunk mikor próbálunk megjegyezni egy telefonszámot amíg leírjuk - egy ideig működik, viszont egészen biztos hogy tartós tudás nem lesz belőle, noha egyetemen igazából ilyen tudás megszerzése volna a cél. Hogy a magasabb szintű - a kis piramis ábránk csúcsán látható -, szemantikus feldolgozást végezzünk, úgynevezett elaboratív ismétlést kell alkalmaznunk: az elaboratív ismétlés annyit tesz, hogy az információkat hallva-olvasva azok tartalmára, jelentésére koncentrálunk, nem csak passzív szemlélődést végzünk, hanem törekszünk az értelmezésre, az összefüggések és kapcsolatok felfedezésére is. A vicc az egészben az, hogy mindebből adódóan nem is a konkrét tanulási szándék számít, sokkal inkább az, mit kezdünk az elénk kerülő információkkal.
Kettős kódolás elmélet és képzeleti képek alkalmazása
Duplán kódolni pont olyan, mint mikor másodikban egyszerre több osztálytársadnak is megígérted, hogy leszel a párja a játszótérre menet - bebiztosítod vele magad (és a kettős kódoláshoz még csak át se kell basznod senkit!). Egy Paivio nevű pasas - aki messziről a megtévesztésig hasonlít Harrison Fordra (főleg ha rossz a látásod) - fogalmazta meg ennek az elméletét, amivel lényegében annyit akart mondani: az az információ, amit verbális és vizuális módon is befogadsz (tehát tegyük fel olvasol és képet is látsz róla), sokkal jobban megmarad majd az emlékezetedben. Ebből adódik az is, hogy a jól elképzelhető, vizualizálható anyagok könnyebben megtanulhatóak, mint a nagyon elvont, absztrakt anyagrészek. Nyilván nem mindent leszünk képesek a tanulmányaink alatt többféleképpen rögzíteni, de olykor segítséget nyújthat ha kiegészítjük a könyvet, a jegyzeteinket vagy az előadásokat ábrákkal, rajzokkal is, talán még a képzeletünket is aktivizáljuk kicsit, ha tudjuk.
Teremts részletes kontextust!
1. részletezettség = jobb emékezés
2. "Azt a feltételezést, hogy a részletezettség segíti az emlékezést, már William James is megfogalmazta, amikor azt mondta, hogy két ugyanolyan képességű ember közül az, amelyik többet gondolkodik az élményein, és szisztematikus kapcsolatok hálójába szövi azokat, sokkal jobb emlékezettel dicsekedhet... Az emlékezet mindenfajta megjavítása az asszociációk kidolgozásán múlik."
Miután elolvastátok a fenti két pontot, felteszem a döntő kérdést: melyiktől érzitek magatokat okosabbnak, és miért a másodiktól? A válasz egyszerű: azért, mert az utóbbi példában a lényeget kontextusba tudtátok ágyazni, mégpedig elég részletes, szemantikailag gazdag szövegkörnyezet állt rendelkezésre, ami Craik és Tulving (1975) kísérlete szerint eredményesebb felidézéssel jár. Vizsgálatukban arra kérték a résztvevőket, hogy döntsék el bizonyos szavakról, hogy beleillenek-e az adott mondatba - viszont ezek közt voltak egészen egyszerű, és kifejezetten bonyolult, részletgazdag mondatszerkezetek is. Mikor később arra kérték őket, hogy emlékezzenek vissza a szavakra melyekről döntést kellett hozniuk, sokkal jobb teljesítményt nyújtottak abban az esetben, ha a szót a hosszabb, részletesebb mondatba illesztve kellett megtanulják. Ez az egész értelmet nyer olyankor, mikor egy diasorból próbálunk értelmes tudáshoz jutni (és lám, szinte sosem sikerül), majd inkább kinyitjuk a kötelező irodalmat, és elkezdenek összeállni a puzzle részecskéi... legalábbis én rendre így járok. Ajánlanám nektek is, hogy ha már összeírják az oktatók kitartóan minden félév elején azt a rakat könyvet amit illene elolvasni (és aminek a felére sem lenne elég időtök)... legalább egy részükre szánjátok rá az energiát: lehet nem futjátok át olyan gyorsan mint egy jegyzetet, viszont hogy sokkal komplexebb tudást szedtek általa magatokra, azt le merem fogadni. És végtére is... ez a cél. (Meg az ösztöndíj)
Szubjektív szervezés
Megesik, hogy az anyag ami elénk kerül... nem a legrendezettebb. Nemrég épp az emlékezeti (emlékezetes!) vizsgámra készülve téptem a hajam azon, hogy bizonyos tételeknél egyik alcím követi a másikat, mind marha rövid, egymáshoz egészen lazán kapcsolódnak csak... aztán ahogy - a könyv melléolvasásával - kicsit jártasabbá váltam az anyagrészben, a fejemben a sok alcím egészen átrendeződött. Az első bekezdés igazából inkább a harmadik kell legyen, a második szorosan összefügg a hetedikkel, a harmadik pedig a kilencedikkel... és ez alapján elkezdtem átstrukturálni az anyagot, és a saját magam által kreált csoportok mentén tanulni őket. Gyakorlatilag ezt nevezzük szubjektív szervezésnek, mikor a csoportosítással, az ismeretek összerendezésével megpróbálunk rendet teremteni a káoszban, hogy a tanulási teljesítményünk is növekedhessen.
SQ3R a hatékony tanulásért
Számomra elég kellemetlen vibeokat áraszt ez a szó - mármint komolyan, nem volna szabad a világon olyan szavaknak létjogosultságot adni, amelyekben számok keverednek a betűkkel, egyszerűen természetellenes -, de ha elemeire bontjuk, igazából egy rációtól csöpögő, kiváló technikát kapunk, amivel sokkal jobban megtanulhatjuk elmélyíteni az olvasott szövegek befogadását és feldolgozását. A fenti betűszó az olvasás lépéseire vonatkozik:
1. Áttekintés (survey): kezdetnek egy átfogó kép létrehozása a cél - ha a megtanulandó anyagrészről elolvasunk egy összefoglalót, vagy végignézzük a fejezetcímeket-alcímeket, máris lesz egy keret a fejünkben a témákról és azok kapcsolatáról.
2. Kérdés (question): ekkor már megkezdődik az anyag tényleges feldolgozása, olvasása, viszont ennek a lépésnek a lényege, hogy rövidebb egységenként, bekezdésenként haladjunk, az olvasott szakaszhoz pedig mindig meg tudjunk fogalmazni egy kérdést (vagy akár kérdéseket), amelyekkel az adott bekezdés foglalkozik.
3. Olvasás (read): ebben a lépésben olvassuk újra az előző pontban kijelölt bekezdést, miközben két műveletet végzünk: megválaszoljuk az általunk korábban feltett kérdéseket, az újonnan szerzett információkat pedig megpróbáljuk integrálni a már meglévő tudásunkba, magyarán asszociációkat képezünk.
4. Ismétlés (recite): ekkor történik a szabad felidézése a tanult szakasznak, bekezdésnek; próbáljuk elmondani a fontosabb témákat, tételmondatokat, ha viszont valami nem rémlik, kimarad, vissza kell lépjünk egy lépéssel, és újraolvasni. Mint valami társasjáték: "Kihagytad az amnesztikus szindróma egy kritériumát? Boom, lépj vissza egy mezőt és egy körből kimaradsz!"
5. Összefoglalás (review): ez a végső megpróbáltatás, mikor is a teljes fejezet átfogó ismeretén áll vagy bukik, hogy elérsz-e a célba vagy visszaugrasz a start mezőre (na jó, talán csak a tábla feléig). A szakaszosan, egyesével végigvett bekezdéseket ekkor kell először rendszerbe szervezd és teljes egészében látnod, plusz ekkor derül ki, mennyire ragadtak meg az anyagrész fontosabb, központi gondolatai. Kimondhatjuk gyakorlatilag, hogy a tanulás akkor sikeres, mikor ez, az ötödik lépés is sikeres - másképp marad a további olvasás és ismételgetés.
A módszer melletti legfontosabb érv az, hogy kikerüli a legtipikusabb hibát amit el szokás követni (amit el szoktunk követni... szerintem mind): nem engedi, hogy az anyag egyszerű átfutásával abba az illúzióba ringassuk magunkat, hogy tudunk valamit, holott egyértelműen NEM. Míg sokszor beérjük a felismeréses tudás megszerzésével - ami igazából az egyetemi pályafutásunk teljes és totális hiábavalóságának ágyaz meg sajnos -. a SQ3R stratégia a felidézésre való képességünket növeli.
Aludj rá egyet!
Az ember néha kétkedéssel fogad közszájon forgó jótanácsokat (egyél fokhagymát és elkerülnek a vámpírok, egyél sok répát és megtanulsz fütyülni...), ám mikor azt mondják, "aludj rá egyet", lehet nem lőnek félre annyira! Humánkísérletek sorra igazolják, hogy az alvásmegvonás nagyban rontja az új emléknyomok, frissen elsajátított ismeretek megszilárdulását az emlékezetünkben - azaz a konszolidációs folyamatot. A közvetlenül tanulás utáni éjszaka egyféle kritikus pont: mikor afelé tendálsz, hogy minek aludni mikor még két kávéval végig is tudnád tanulni az éjszakát... akkor csak gondolj erre. Mialatt alszol, a frissen tanult információk mélyebb elraktározását, az emléknyomok stabilizációját nem zavarják külső ingerek, így ez idő alatt a tanultak rögzülnek a hosszútávú memóriában, s ezzel mondhatni "jobban felszabadul a hely" az újabb elemek elsajátításához.
Hanyagold az alkoholt
Ezt lehet nem láttátok előre jönni... és talán kis is lóg picit a többi tanács közül, hiszen nem a konkrét tanulási helyzetre vonatkozik (noha a részegen tanulást sem tudnám szorgalmazni... hacsak nem ittasan terveztek vizsgázni is). Tudom, egy bizonyos kor előtt (persze meglehet hogy azután sem) nem képezik mérlegelés tárgyát a hosszú távú hatások, sokkal inkább előnyt élveznek azok a rövidtávú, de hasznos praktikák amiket az ember elsőként megtanulhat egy-két átmulatott éjszaka után; például azt, hogy az alkohol mennyire dehidratál, és hogy ezért másnap reggel több pohár vízzel indítunk. Amit viszont lehet sokan nem tudnak, hogy az alkohol a tiamin, azaz B1 vitamin készletünket is csökkenti.
A B1 pedig kicsit olyan, mint bennem az életkedv: sosincs sok, és mindig csak egyre kevesebb lesz. Igazából ez a vitamin alapból is a szükségesnél kisebb mértékben van jelen legtöbbünk szervezetében, emellett gyorsan is merülnek a készleteink, az alkohol lebontásához pedig fokozott mennyiségre van szükségünk belőle. Egyfajta hiányállapot áll tehát elő, mely sok egyéb testi tünet mellett a koncentráció és emlékezés zavaraival társul - nyilván alkalmanként ezzel megbirkózik az ember, de hosszú távon szerintem senki kívánságlistáján nem szerepel.
Mellesleg... a fokozott kávéfogyasztás is eléggé kifosztja a kis csenevész tiaminraktárunkat, de ezen a ponton úgy érzem, ki vagyok én hogy lebeszéljek bárkit a kávéivásról. Koccintsunk hát félliteres kávésbögréinkkel az új félévre: boldog szemesztert, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Forrás:
Harrell, R.: Effect of Added Thiamin on Learning. 1973, New York, AMS Press
Csábi, E., & Zámbó, Ágnes. (2019). Az alvás szerepe a tanulási és
explicit emlékezeti folyamatokban az érzelmi telítettség függvényében. Iskolakultúra, 29(6), 115-127.
Alan Baddeley, Michael W. Eysenck, Michael C. Anderson: Emlékezet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010
Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett: Általános pszichológia 2. - Tanulás és emlékezés. Osiris, Budapest, 2007
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése