„Kék sorsjegy: hiányos
az agyam, a testem, a lelkem, a tudom is én, mim. Fogyaték, nem szabad
továbbszármaztatnom. Valami hőfok nincs meg bennem. Kék sorsjegy: az életem épp
elég becses önmagában. Kár rizikónak kitenni magam. Kék sorsjegy: van, aki
nemes önfeláldozásnak mondja, más kegyelemnek.”
Eredeti cím: Blue Ticket
Megjelenés: 2020
Oldalszám: 272
Kiadó: Athenaeum
Ár: 3999 –
Életed lottója: ha
egyszer húztál, nincs visszaút
Borzongató regény az
anyaságról, az egyéniségről, a szabad akaratról, a sorsról, az emberi vágyakozásról
és az állati ösztönről.
Calla tudja, hogy
működik a sorslottó. Mindenki tudja. Amikor először megjön egy lány
havivérzése, jelentkezik a lottózóban, hogy megtudja, miféle nő lesz belőle. A
fehér sorsjegy gyermekekre jogosít. A kék sorsjegy szabadságra.
Leveszik a válladról a
döntés rettentő terhét. És ha egyszer húztál, nincs visszaút.
De mi van, ha tévedés
a neked jutott élet?
A Kék sorsjegy
felkavaróan beszél a szabad akaratról, az anyaság problémáiról, emberi
mivoltunk és állatias ösztöneink széles határmezsgyéjéről.
A brit írónő, Sophie
Mackintosh 1988-ban született. Első, a The Water Cure című regényét Man
Booker-díjra jelölték 2018-ban.
Nőként azt hiszem az anyaság, mint téma gyakorlatilag
kikerülhetetlen – mielőtt bárki félreért, ezt nem valami szexista, nemi
sztereotípiákra ráerősítő elcsépelt frázisnak szánom, nem lesz semmi „a nőnek a
konyhában meg a gyerek mellett a helye” vagy „a női lét értelme a szülés”
szöveg. Azt hiszem a téma iránti fogékonyság teljesen független attól, hogy az
ember hogyan viszonyul a gyermekvállaláshoz: míg a szülés mellett voksoló nőket
egyértelmű miként érinti az ügy, addig az ettől tartózkodó társaikat az erről
való döntés szabadsága – vagy korlátozottsága – vonja be a baba-kérdéskörbe. A Kék sorsjegy úgy érzem valamennyi
kategóriát megszólítja: a maga csetlés-botlásával ugyan, de igyekszik több
oldalról vizsgálni meg és mutatni be, mit is jelenthet anyává válni, és mégis
mekkora ereje van döntéseknek, ösztönöknek, önismeretnek és lázadásnak.
A Kék sorsjegy
esetében a megjelenés beharangozásától kezdődő kitartó vonzalmam alapját a
könyv disztópiaként való besorolása jelentette: a terhesség témája és az említett
műfaj Joanne Ramos – A Farm c.
regénye óta nálam már nyerő párosítássá vált, így azonnal kíváncsivá váltam,
milyen új megközelítések kiindulópontjául szolgálhat még e kombináció.
A disztópikus elemet ezúttal egy olyan rendszer jelenti,
melyben a nők elvesztik a saját testük feletti döntés jogát – ezt érlelgetve
viszont úgy éreztem fel kell tegyem a kérdést: mégis mennyire túlzunk nagyot,
ha ezt disztópiának nevezzük? Elvégre nem egy olyan világ részesei vagyunk
jelenleg is, ahol rengeteg helyen felülről érkezik a döntés, mit tehet meg egy
nő a testével és mit nem? Tán nem képezi folytonos vita tárgyát a kérdés, nem kezelik
közügyként nők millióinak, milliárdjainak méhét, mintha az egy felsőbb vezetés
tulajdonában, vagy kizárólag a „közjó” szolgálatában állna? Ugyan a napjaink
embere jobbára nem olyan értelemben ütközik korlátokba, mint a Kék sorsjegy világának női polgárai, de
ez nem változtat a tényen, miszerint országtól, helyzettől, egészségi
állapottól, fogantatási körülményektől… stb. továbbra sem független az, mit
kezdhet, vagy nem kezdhet egy nő, ha teherbe esik, és ez bevallom, nem mulaszt
el egyetlen alkalommal sem felbosszantani, s egyben végtelenül kétségbeejteni.
(Ha olvasnátok a témában valami igazán alapos és sokoldalú remekművet, ajánlom
figyelmetekbe Jodi Picoult – Életszikra
c. regényét, amiről ITT olvashattok egy kedvcsináló értékelést.) És azt már
szerintem mondanom sem kell, hogy ezt a rendszert támogatják a nagy családi
összejövetelek „na mikor lesz baba?” meg „na és mikor jön a tesója?” típusú, csöppet
sem tolakodó kérdései, a házasság és gyermekek nélkül megöregedett nőkről szóló
diskurzusokat övező szánalom, és összességében valamennyi vélekedés, mely a nem
szülő nőket önzőnek / lustának / szívtelennek /nőietlennek állítja be, miközben
édesanyává váló társaikról úgy vélekedik, mint tenyészállatokról, melyeknek
legfőbb életcélja a szaporodás és utódgondozás. Nem fér hozzá kétség, hogy társadalmunk
akkurátusan és kissé megszállott módon igyekszik a nőket minél nagyobb arányban
kényszeríteni bele az anyaszerepbe, miközben az ehhez szükséges erőfeszítéseket
hajlamos figyelmen kívül hagyni, mi több, természetesnek venni, mert hát
gyermeket szülni, felnevelni, ellátni nyilván nem igényel anyagi terhet,
érzelemráfordítást, energiabefektetést, időt, és rengeteg egyéb mást, arról nem
is beszélve, hogy nem mindenki alkalmas a feladatra.
Ha már a vérnyomásomnak úgyis egy életre annyi, nagyon
szívesen folytatnám erről a diskurzust (vagy a rantet, magam sem tudom minek
nevezzem), ám lassan célszerűnek látnám bekapcsolni a kérdéskörbe Sophie
Mackintosh regényét is, mely az erőltetett anyaszerep problémáját meghaladva a
család lehetőségétől való megfosztottságot helyezte előtérbe. Bevallom, én
olvasás előtt, a téma örök aktualitása miatt épp az ellenkezőjére számítottam,
vártam hogy főszereplőnket, Callát akarata ellenére besorolják majd szülő
alapanyagnak, ám a kék sorsjegy, melyre a címünk mutat rá, ezúttal épp egy
tiltást képvisel, és tömören annyit jelent: bármit megtehetsz, a szülést
leszámítva.
Az alapkoncepció szerint a fiatal lányok valamennyien részt
kell vegyenek életük adott időszakában egy sorsoláson, a kapott sorsjegyük
pedig meghatározza majd, milyen jövő áll előttük: a fehér sorsjegyűek családot
alapítanak, míg azok, akik kéket húztak, gyakorlatilag zöld utat kapnak hogy
nyakig merüljenek egyrészt a munkában, másrészt a promiszkuitásban és
hedonizmusban. Átjárás természetesen nincs, így a legadaptívabb viszonyulás a
beletörődés – de vajon mennyire várható el igazából ez a beletörődés, mikor az
embert egyik legalapvetőbb döntési jogától fosztják meg? A Kék sorsjegy, ahogy az már csak disztópiáknál szokás, épp ezt a
kérdést feszegeti azáltal, hogy a rendszer igazságtalansága ellen lázadó nőket
helyezi fókuszba, s őket végigkövetve bemutatja, mi vár az ellenszegülőkre.
A téma, az alapelgondolás szerintem rengeteget ígér, súlyos
kérdésekben gondolkodtatja el az olvasót, izgalmas történetalakulással
kecsegtet, az én legnagyobb fájdalmam épp emiatt az, hogy a kivitelezés mintha
túlzottan elkapkodott volna: érzem a regény mögött húzódó tettvágyát az
írónőnek, a késztetést ezeknek az értékes, elmélyülést segítő gondolatoknak a
megfogalmazására, ugyanakkor érzem az ehhez társuló türelmetlenségét is, ami
miatt a részletekbe menő kidolgozás már elmaradt. Márpedig egy disztópia
esetében szerintem pláne jogosan volna alapkövetelmény a világ részletgazdagabb
feltárása… a Kék sorsjegyben szerintem
abszolút megvolt a potenciál, az egy-egy elejtett információmorzsa képes pattanásig
feszíteni az olvasó kíváncsiságát, amitől csak úgy elözönlik a kérdések az
agyat, bánatomra viszont a felcsigázott kíváncsiság kielégítetlenül kellett
maradjon. A sorsjegyes rendszer háttere, a különböző kategóriákba tartozó nőkre
vonatkozó szabályok, az egész felosztás értelme… mindezt homály fedi a regény
során. Ez egyrészt érthető, az írónő E/1-ben, egyféle tudatfolyamként írva nem
léphette meg, hogy komplett rendszerleírásokat adjon főszereplője, Calla
szájába. Mivel ő annak a világnak a részese, az a természetes számára, nem is
valószínű, hogy erről elmélkedjen (nem tárgyilagosan, legalábbis), emellett a
történet alatt őt ért események nem is igazán tették volna lehetővé, hogy
leálljon mesélni, és okítani a világáról oly tudatlan olvasókat. Nem is igazán
illett volna ez a képbe. Annak ellenére persze, hogy az írónő megoldása ily
módon racionalizálható, számomra roppant zavaró volt ez a sötétben tapogatózás:
bár idővel megtanultam másra figyelni, rákoncentrálni a mondanivalóra, a
feszültségekre, egy űr végig maradt bennem, ahol csupán a megválaszolatlan
kérdéseim szelleme lebegett. Ettől nem tudtam végérvényesen elszakadni.
A kidolgozottság tehát hagy maga után némi kívánnivalót – na
de mi a helyzet a karakterekkel? A felhozatal legelső, számomra elég szembetűnő
érdekessége az ellenkező nem megjelenítése volt: nem kellett sok idő, hogy
feltűnjön, a férfiak név helyett csupán monogrammal jelzett figuraként jelennek
meg – ezt én egyféle szimbólumként fogtam fel, mely igazából a történet
szempontjából való jelentéktelenségüket, vagy akár embertelenségüket hivatott
ábrázolni, esetleg hathat úgy is, mint egyféle áthangolódás a regény nőközpontú
történetére. Lehet ez nem is fontos igazából, ám engem épp amennyire meglepett
először, annyira foglalkoztatott később. Ami azt illeti, Calla is hasonló
érzéseket váltott ki belőlem: sokáig nem tudtam mit kezdeni vele, meghökkentett
az elgondolás, hogy olyasvalaki mozdítsa előre a történetszálat, aki maga
ennyire kevéssé tűnik főszereplő-alapanyagnak, azonban idővel megtaláltam a
jelentőséget a nő lapos jelentéktelensége mögött. A szélsőségek háborgása sosem
okoz szerintem nagy meglepetést, ellenben hangsúlyosan érzékeljük azt, ahogy az
átlagember megtörik, Calla karaktere pedig éppen ezt hivatott bemutatni: ahogy
a legmindennapibb személyben is elpattan valami attól az embertelen helyzettől,
amibe hozták. Belső monológjai, valamint kurta párbeszédei kiemelten építenek
mind a gondolatszabadság, mind a tettbéli szabadság alapvető jogára, általa
pillanthatunk be elsőként egy kék sorsjegyes, családalapítástól eltiltott nő
érzelemvilágába, kitörésre irányuló motivációiba, s vele együtt eszmélhetünk rá
az efféle lázadás következményeire is. A regény gyakorlatilag az értelmetlen
korlátoktól a természetes emberi szabadság felé vezető úton navigál, melyen
főhősünk egyedül indul el, s melyen végül egyre többen csatlakoznak hozzá –
jobbára hozzá hasonló nők, akik így a Calla által már felvázolt helyzetet
árnyalják a maguk történetével, gondolatvilágával. Számomra mégis a legüdítőbb
színfolt egy fehér sorsjegyes nő feltűnése volt: neki köszönhetően az addig
kissé egyoldalú, tipikusan kék sorsjegyes felfogás mellett megjelent az
alig-alig ismert másik oldal élete, nyomorúsága, problémái is, ez pedig
generált némi feszültséget, tökéletes talajává vált egy újabb mély
gondolatmenetnek arról, mit is jelent az anyának való alkalmasság, s mennyit is
számít egy efféle döntés szabadsága.
Mindent összevetve azt mondanám, látom én a Kék sorsjegy értékét, ám látom mellette
a további értékek kiaknázatlan lehetőségét is, ami hagy némi keserű szájízt
maga után. A karakterek érdekessége, a felvetett gondolatok, az alapkoncepció
mind-mind megragadják az embert, a körítés viszont nem mindig támogatja ezeknek
a pozitív benyomásoknak a fenntartását: úgy írnám ezt le, mint egy csodaszép,
összkomfortos lakást, frissen felújítva, állítható fűtéssel, bútorozva,
gépesítve, kisállattartási lehetőséggel és erkéllyel – viszont egy omladozóban
lévő paneltömb tizenkettedik emeletén, bűzös lépcsőházzal, ráadásul híresen
rossz városrészben. Megvan a csábítása, mégis elrettent kissé, s leginkább arra
a gondolatra sarkall, hogy bárcsak átemelhetnéd azt a kis lakást egy szebb,
belvárosi épületbe, és minden tökéletessé válna. Nos, részemről a Kék sorsjegynek is ennyire lenne
szüksége csupán: valamivel emészthetőbb stílusra, és egy ennél sokkal
körültekintőbben kidolgozott háttérre, melyek mellett a regény minden erénye – ilyen
azért nem tagadnám le, hogy bőven van – jóval élvezhetőbbé válna egy
szempillantás alatt. Ennek híján az én hiányérzetem még picit sajog, ennek
ellenére bátran ajánlom a könyvet, mint gondolatébresztő olvasmányt arról, mi is számít értéknek egy nő életében, és kinek mit jelent a szabadság.
Kedvenc
idézetek:
„Az álmok csak rám és megintcsak rám tartoznak. A szégyenletességük, a
furcsaságuk. Kell valami, ami az enyém, hát nem?”
***
„Miért nem bír kedves lenni hozzám?, szegeztem neki.
Nem dolgom, mondta. Mi jót tennék azzal, ha csak olyat mondok magának,
amit hallani akar?”
***
„A víz valami kékes
színű. Tudtam, hogy a kék viszonylag új színkoncepció, hogy sokáig nem
azonosítottuk, sőt meg sem láttuk, hogy a színérzékünk fokozatosan bontakozik
ki, és hogy a másállapottal ugyanez van. Létezett a világban valami, amire a
szemem eddig nem volt fogékony, most meg azt látom mindenhol. Még csak nem is
akarom látni, nem akarok ennyire megváltozott felfogóképességet. Nem akarom
tudni, hogy minden a vesztemre tőr. Furcsa ennyire sebezhetőnek lenni.”
***
„Szabadkoztunk
Valerie-nek, azért vagyunk bizalmatlanok vele, mert őt méltónak találták oly
sok éve arra, ami bennünk valami hiány.
Én nem így látom,
mondta. Ha valaki hiányosnak minősül, csakis én. Mást se sulykoltak nekem egész
életemben, mint hogy csak akkor lehetek teljes értékű, ha növesztek valamit
magamban, és világra hozom. Ti meg kerek egészek vagytok önmagatokban.”
Borító: 5/2
Igyekeztem elkapni az információkat, amelyek alapján talán
megértem a miérteket… és mégis, csak erőltetett belemagyarázások lehetősége
maradt meg, és bevallom, így nem igazán tudtam hová tenni ezt a borítót. Nem
kifejezetten csúnya, sőt, egész figyelemfelkeltő, de ennél úgy érzem cseppet sem
több: sem a regény hangulatát nem sikerült jól átadnia, sem a témára, sem a
könyv valamely jellegzetességére nem mutatott rá, és így az egész összképe egy
erős oda nem illést keltett bennem.
Pontozás:
5/3.5
Blogturné és
nyereményjáték
Sophie Mackintosh különleges nyelvezetű és hangulatú
disztópiával mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. A Kék sorsjegy egy olyan
világot tár elénk, ahol a szabad akarat és a valódi döntés csupán illúzió, és
ahol eleve elrendeltetett, hogy a nőknek milyen sorsot kell betölteniük. De mi
történik akkor, ha valaki nem elégszik meg azzal, amit neki szántak, és ki akar
törni a keretekből? Ha kíváncsiak vagytok, tartsatok bloggereinkkel az öt
állomáson keresztül, és nyerjétek meg az Athenaeum Kiadó által felajánlott példányt!
A regényben fontos szerepet játszik az anyaság kérdése.
Mostani nyereményjátékunkban olyan regényekből találtok idézeteket, melyekben a
várandósság és az anyaság szintén központi téma. A ti feladatotok, hogy az
állomásokon szereplő idézeteket felismerjétek, és a könyv címét beírjátok a
rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban
javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre
postáz.)
„Minden gyermeknek megvan a maga nyara,
de minden nyár más gyermeket hagy maga után.”
Állomáslista
07.03. Utószó
07.06. Never Let Me
Go
07.09. Hagyjatok!
Olvasok!
07.12. Könyv és más
07.15. Hagyjatok!
Olvasok! extra
07.18. Spirit Bliss
Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése