Kevin Lynch - Steve Jobs: Egy zseni életrajza

„Aki elég őrült ahhoz, hogy elhiggye, hogy meg tudja változtatni a világot, az meg is teszi.”

Eredeti cím: Steve Jobs: A Biographic Portrait

Oldalszám: 272

Megjelenés: 2019

Kiadó: Kossuth

Ár: 5990 –

Egy öntörvényű zseni, aki átírt minden szabályt. Steve Jobs megváltoztatta a világunkat.

A lebilincselően érdekes kötet a huszonegyedik század egyik legnagyobb hatású újítójának életét és korszakalkotó újításokban bővelkedő munkásságát mutatja be. Az információkban gazdag életrajz szemléletes grafikákkal kísérve kalauzol végig a zseniális és céltudatos Steve Jobs életútján és karrierjén.

Hogyan alapozta meg leleményes üzletemberként elképesztő sikereit? Hogyan rivalizált éveken át Bill Gatesszel? Hogyan hajtotta őt mindvégig az újítás vágya? A műszaki fejlesztések megszállottja izgalmas és tragikusan rövid élete során gyökeresen átalakította a telekommunikációt – és sok szempontból a mindennapi életünket is.

Ahogy egy barátnőm felhívta rá a figyelmem, meglenne a humoros oldala annak, ha egy iPhone-on pötyögve kezdenénk el szidni Steve Jobst – de én azt mondom megvan abban is a szépség, ahogy az életrajzáról szóló értékelést az Acer laptopomon gépelem, Samsung mobillal lőtt képeket szúrva közbe. Amúgy semmi reklám, eskü – ez csak a helyzet iróniája, meg ilyesmi. Mint például az, hogy gyakorlatilag egy iPhone vagy MacBook kezelésére is képtelen digitális bennszülöttnek csúfolt, de valójában abszolút mértékben technikai analfabétaként szándékozom ma a fenti készülékek megálmodójáról szónokolni. Itt megjegyzem, ilyen mértékben még nem kellett egyszerre, töményen szembesülnöm az informatikai hozzá nem értésemmel – keményen visszajöttek az infóérettségis flashbackjeim az Inteltől, AMD-től, processzoroktól, flopiktól és portoktól, amiket fogalmam sincs, hogy tudtam egykor a fejembe passzírozni, de annyi fix, hogy mostanra nem emlékszem róluk valami sokra. Szóval Steve Jobs vs. Virág, 1:0.

Egy szó mint száz, igazából Apple és Steve Jobs téren teljesen tudatlan emberként vágtam bele ebbe a könyvbe – mert igen, mint az elég hamar tudatosult bennem, néhány termékcsoport összekötése egy személlyel még nem számít tudásnak, különösen, hogy rosszabb napjaimon szerintem lazán megeshetett hogy Steve Jobst Bill Gatesszel kevertem, de psszt, erről egy szót se senkinek! A lényeg, hogy így aztán elég bő újdonságértékkel szolgált a könyv számomra – de ki merem jelenteni, hogy olyan kötetről beszélünk, ami mindenki számára hordoz új információt, garantáltan többet is, mint amit hirtelenjében képes az ember befogadni. Ez természetesen nagy pozitívum, magával von azonban egy apró tanácsot részemről: érdemes az életrajzot inkább kisebb porciókra osztva olvasni, letenni olykor, hagyni ülepedni, ugyanis együltőben pörgetni végig előidézhet… valami csömör félét. Mikor már nehéz követni a számtalan termék nevét és számát, mikor annyi az új név, hogy meg sem kíséreli az ember beazonosítani őket és mikor beüt a felismerés, hogy néhány óra leforgása alatt akár harminc évet felölelő szakaszt olvastál át.

Az információgazdagság tehát mindenképpen a kötet előnye, valóban segített okosabban csukni be a könyvet mint ahogy kinyitottam, és némi technikai „tudás” félén túl rengeteg – számomra – fun facttel is gazdagodott a lelkem általa, amit tudhatjátok, hogy mindig értékelek. Ki ne találná például érdekesnek, hogy az Apple megalkotója úgy tartotta, hogy kizárólag joghurton és gyümölcsön élve nem szükséges fürdenie, mert nem fog izzadni ilyen étrendhez tartva magát? Na és azt, hogy a munkatársai erre tett panaszai miatt a főnöke az Atarinál kénytelen volt áthelyezni éjszakai műszakba? Na ugye. (Azért nem csak Jobs testszagáról sikerült információt gyűjtenem ez alatt a 270 oldal alatt, megnyugtatnék mindenkit.)

Amit tartalmi szempontból kiemelnék, még ha csak röviden is, az Jobs magánember oldala és ennek a könyv által való kissé tüzetesebb megismerése – miután elsősorban üzletemberként beszélünk róla, nevét gyakorlatilag egy márkával azonosítjuk, s összességében is hajlamosak vagyunk munkásságát helyezni előtérbe magával az életével szemben, mindenképpen hasznosnak tartom, hogy ezúttal beleláthattunk kicsit mindennapjaiba, különös szokásaiba, gondolatmeneteibe, emberi kapcsolataiba. Még ha mindez nem is feltétlen egy rokonszenves, szerethető képet eredményezett végül. Számomra legalábbis egyáltalán nem – elmondható, hogy a szemlélő Jobs karizmája, üzleti sikerei, forradalmi újításai által kialakított jó véleményét könnyedén ellensúlyozhatják a férfi nevelőszüleivel, legközelebbi barátaival, vagy akár Chrisann Brennantól született lányával szembeni megnyilvánulásai.

A kötet vissza-visszatér az ilyen jellegű életrajzi elemekre – közben viszont természetesen időrendben haladva szépen sorra veszi Jobs karrierjének alakulását, kezdve alkalmi, inkább csak létfenntartás vagy hasonló célból végzett munkáival egészen a komolyabbak felé haladva, állomásról állomásra követve az Apple születését, nehézségeit, virágzását, újításait is. Mindez persze, megemlíteném ismét, rendkívül részletgazdagon van ismertetve, szerteágazó területeket is magába foglalva, így a különböző készülékek paramétereitől kezdve Jobs stílusának alakulásán át az üzletember legfontosabb alapelveiig mindent sikerült összeszedni ez alatt a közel 300 oldal alatt, amit érdemes – ennek pedig a minőségét sem nevezném mellékesnek. Valamennyi tudnivaló egy roppant igényes, színes-szagos (nem, nem annyira szagos, mint Jobs) kiadásban összpontosult: egy olyan igazán nívós, nehézlapú, színes, fotókkal, ábrákkal, grafikonokkal és hasonlókkal teli kötetben, amit konkrétan jó érzés kézbefogni, mert érzi az ember, hogy megéri az árát.

Viszont ha már tartalmon és megjelenésen túl járunk, nem mulasztanám el megemlíteni a könyv egyetlen – szerintem – jelentősebb hátulütőjét sem, mely a szerkesztésben rejlik, és épp amekkora áldásnak tűnik elsőre, épp annyira képes zavaróvá, s kifejezetten hátráltatóvá válni néhány fejezet után. Ugyebár életrajzunknak adott egy törzsszövege – ezekbe pedig olykor egy-egy információgazdagabb kiegészítő lap ékelődik közbe, változatos témákkal: érdekes adatokat olvashatunk ezeken az Apple I prototípusáról, Jobs előadói technikáiról, a NeXT Computerről, az úgynevezett „kék dobozokról”, Jobs különféle szabadalmairól és így tovább. Ami alapvetően nagyszerű dolog, hiszen egyrészt informatív, mutatós, és kiküszöböli azt is, hogy a főszöveg monotonná, esetleg unalmassá váljon, DE! Nagyon fontos lett volna ezeknek a kis kiegészítéseknek a tüzetesebb megválogatása, és az elhelyezésük mérlegelése, ugyanis feltűnt egy idő után, hogy elég kaotikus sorrendben tűnnek fel, jellemzően egyáltalán oda nem illő környezetben, így nem segítve bármi megértését, inkább csak akadályozva az életrajz szövegének értelmes olvasását. Egyik pillanatban még Jobs gimnáziumi szakköreiről olvashatunk, majd lapozunk, és megjelenik egy kétoldalas színes grafika az Atari Pong és Breakout játékairól – amelyekről mellesleg bő 30 oldallal odébb lesz csak szó – amit átfutva visszaugrunk a gimnáziumba és az üzletember akkori kedvenc zenéire. Nem sokkal később megjelenik egy információs lap az Apple I paramétereiről – noha az 50. oldalról nézve az Apple I még elvész a messzi-messzi távolban. Ez a kuszaság végül elveszi a szerkezeti változatosság értelmét és izgalmasságát – bevallom, én felfedezve ezt a következetlenséget, elkezdtem automatikusan átugrani azokat a lapokat, amelyek észrevettem, hogy nem kapcsolódnak az aktuális témához. Aztán tudjátok, hogy működik ez… az ember vagy visszaugrik rájuk, mikor aktuálissá válnak, vagy nem. Ahogy emlékszik. Mindenesetre amilyen apró részlet ez, épp annyira bosszantó is tudott lenni számomra.

De hogy mindent összevetve mit mondanék Jobs legújabb életrajzáról? Ha rapid ajánlást kérnétek tőlem, a szerkezeti gubanc lenne az utolsó dolog, ami eszembe jutna. Először is ajánlanám mindenki szíves figyelmébe… szimplán mert egy életrajz. És életrajzot olvasni azt hiszem hihetetlenül szuper dolog: összefüggésekben, konkrét, mindenre kiterjedő egészében látni és ismerni meg valakit; olyan tudással, olyan érdekességekkel gazdagodni, amiket nem olvashat el mindenki a Wikipédián… mindez szerintem többé tesz minket, ugyanakkor a specifikusan az adott témában érdeklődőknek a tudásvágyát is kielégíti valószínűleg. Úgyhogy nagyvilág technikai-analfabétái és Apple-szüzei, világegyetem Jobs-rajongói és iPhone-függői, gyülekezzetek és olvassátok!

Idézetek:

„Mindent megtettek azért, hogy ott tanulhassak, de egyszerűen nem akartam, hogy ott legyenek velem. Nem akartam, hogy tudják, hogy vannak szüleim. Azt akartam, hogy árvának tűnjek, aki egy hátizsákkal, vonaton járja be az országot, és a semmiből érkezett, nincsenek gyökerei, kapcsolatai, háttere.””

***

„[…] arra kell törekednünk, hogy képesek legyünk ösztönösen megválaszolni a bennünket egy adott pillanatban foglalkoztató kérdéseket […]”

***

„Sikere egyik kulcsa az volt, hogy az elérhető termékekkel kapcsolatos problémákra fűzte fel történeteit, így az Apple új terméke lehetett a hős, amely megmenti a közönséget a jól ismert kellemetlenségektől vagy súlyos hibáktól.”

***

„Két mérnököt csábítottak át a Hewlett-Packardtól a gép fejlesztésére, amelynek Jobs sokakat meglepve a Lisa nevet adta. Mivel Jobs akkoriban még nem ismerte el teljesen, hogy a lány valóban az övé, a cégnél sokan kényelmetlenül érezték magukat az elnevezés miatt. Regis McKenna egy teljesen hamis mozaikszót alkotott (Local Integrated Systems Architecture – helyi integrált rendszerarchitechtúra) a sajtó és a kiskereskedők számára. Házon belül a gúnyos „Lisa: invented stupid acronym” (Lisa: kitalált kamu mozaikszó) változat kezdett terjedni.”

Borító: 5/5

Nehéz az egyszerűséget még jobban értékelni, mint azt Steve Jobs teszi – de én tudjátok jól, hogy közel állok hozzá. Épp ezért tartom nagyra ennek a kötetnek a fedelét is: abszolút nem bonyolítja túl a dolgokat, sőt, konkrétan a legegyszerűbbre veszi a figurát a minimalista tipográfiájával és árnyékszerű profillal, mégis messziről magára vonzza a tekintetet, ezzel gyakorlatilag eladva magát. Jobs is imádná, ebben biztos vagyok.

Pontozás: 5/4

Blogturné és nyereményjáték

Ki ne ismerné Steve Jobs nevét? A 2011-ben elhunyt üzletember az informatika egyik legjelentősebb úttörője volt, az Apple egyik társalapítója, karazmatikus és felkészült előadó - a modern kor egyik zsenije. A Kossuth Kiadó jóvoltából most mi is kézbe vehetjük Kevin Lynch Jobsról írott életrajzát, melyben a szerző nemcsak a nyilvánosság által ismert figurát, hanem a magánember is bemutatja.

Ez alkalommal mindegyikünk blogján egy-egy képet találhattok egy olyan személyről, aki valamilyen módon fontos szerepet játszott Steve Jobs életében. A feladatotok annyi lenne, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok a képet szereplő ember nevét. A helyesen válaszolók közül egy szerencsés a könyv egy példányával lehet majd gazdagabb.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

 

Állomáslista

02.24. Never Let Me Go

02.26. Flora the Sweaterist

02.28. Readinspo

Ezt hallgattam | 2020. január

Hát halihó! Eltelt már némi idő, mióta érdemben sikerült alkotnom itt valamit, de annyiról természetesen még időben tájékoztatnálak titeket, hogy szuperhős azóta sem lettem, így lehetséges az, hogy ezt az egyértelműen januári felütésű posztot így február végére időzítettem találó módon. Ne is törődjetek vele. Ugyanakkor ezzel az apró kezdeti bakival együtt is az a feltett szándékom, hogy a jövőben állandó rovatként tartsam fent ezt a havi lejátszási listát, miután sikerült rájönnöm, hogy talán semmiről sem írok olyan szívesen, mint zenékről – persze ezekről is tudok a legkevésbé értelmesen írni, de mit számít ez, a lényeg a lelkesedés! Első körben tehát a januárban szarrá hallgatott számaimat szedtem egy playlist formájú csokorba – ez kicsit… nos, eklektikus lett, nagyjából olyan, mint egybekötni egy napraforgót a vörös rózsával, de talán épp ennek köszönhetően találhat majd benne mindenki olyan darabot, amivel maga is bővítheti kedvenceinek listáját. (A képekre kattintva hallgathatjátok is ezeket a csodákat) Enjoy!

Shaunta Coburn – Grateful

Nem gondoltam volna, hogy a véget nem érő személyiséglélektan tételek tanulása alá bekapcsolt random instrumentális spotify playlist lehet egyéb is, mint elviselhető háttérzaj mielőtt az ötperces studybreakben benyomom a Dancing in the Darkot, hogy aztán vállalhatatlan táncmozdulatokkal adjam ki minden felgyűlt feszültségem, de… de mégis. Lehet több. Például természetes lelőhelye ennek a Grateful c. csodának, aminek a megszületéséért bizony én is határtalanul grateful vagyok. Most nem mondom, hogy minden éjjel erre alszom el… de minden másodikon, talán. Valami hihetetlen mód megnyugtató, elringató dallam – egyedül a hosszával kapcsolatban vannak kifogásolnivalóim, de hát valamit valamiért.

The Crew Cuts – Sh-Boom (Life Could Be A Dream)

Roy Orbison – Ooby Dooby

Kisebb időutazást kell végrehajtani, hogy elérkezzünk a fenti két szám keletkezési időpontjához, és ez bizony még csak a jéghegy csúcsa, már ami a januári 50-es évek hangulatomat illeti. Elvistől kezdve Gene Vincenten és Dean Martinon át Roy Orbisonig akadt mindenki a repertoáromban, de a vizsgaidőszak által megterhelt agyam a Sh-Boom és az Ooby Dooby c. remekműveket találta legalkalmasabbnak arra, hogy az utolsó két agysejtem kiélhesse magát valamire. Ezúton is elnézést az alsó szomszédoktól a dübögésért, az oldalsóktól pedig azért, hogy a vágyottnál többször hallhatták felcsendülni megtört hangomon, hogy ubidubi. Elnézést kérek.

Gilbert O’Sullivan – Nothing Rhymed

Még nővérem mutatta néhány hónapja, és akkor is elismerőn bólogattam rá, de mostanában érett be egészen ez a szám, kezdve azzal a különleges és számomra kifejezetten otthonosan meg szeretetteljesen csengő hanggal, amit ez a fiatalember produkál, folytatva a sodró lendületű, mégis nyugodt dallammal, bezárólag a szöveggel, amit természetesen már kívülről tudok, és aminek minden sorának őszinte rajongója vagyok.

„This feeling inside me could never deny me the right to be wrong if I choose

And this pleasure I get from say winning a bet is to lose”

Eric Clapton – Cocaine

Eric Clapton – Layla

Bár utólag szégyellem kissé, hogy nekem ez a név eddig ilyen maximális mértékben kimaradt az életemből, de Eric Claptonnak Eszti barátnőm mutatott be (sajnos nem személyesen, eh) az életmentő utazós playlistjeivel, amiért puszi és köszönet továbbra is! A Layla már az első akkordjaival teljesen a rabjává tett, ha nem hallgattam meg már az első két-három nap leforgása alatt is minimum harmincszor, akkor egyszer sem… aztán jött idővel a Cocaine – a szám, csak a szám –, de ahhoz ki kellett várni egy bizonyos idegi állapotot, ami a többnapos feszített tempójú biosztanulás hatására érte el a kritikus szintet.

„Like a fool, I fell in love with you, you turned my whole world upside down, Layla, you've got me on my knees, Layla, I'm begging, darling please, Layla, darling won't you ease my worried mind”

KALEO – Vor í vaglaskógi

Cigarettes After Sex – K.

Komplett lejátszási listát hozhatnék azokból a számokból, amiket a barátom mutatott és szerettetett meg velem az elmúlt két hónapban. Mintha nem lenne már alapból is elég csodálatos, még a zenei ízlésével is folyton levesz a lábamról – és mikor azt írom, folyton, azt úgy is értem, hogy folyton. Ha azonban szeretnék csak néhányat emelni ki a kiváló zeneválasztásainak bizonyítékai közül, akkor biztosan a Kaleo izlandi dalára, és a Cigarettes After Sex K. c. számára esne a választásom – egyszerűen ezredik hallgatásra is teljes testemben beleborzongok mindkettőbe, igaz, más-más okokból. Milliószor hallgatósak.

Oasis – Whatever

Találjátok ki, kik tértek vissza véletlen és abszolút nem akaratlagos, közel hétévnyi száműzetésükből a lejátszási listáimra! Ha az Oasisra gondoltatok, akkor sikerült beletrafálni, ugyanis minden számuk, amelyeknek a hajnali üvölttetésével anno az őrületbe kergettem a nővéremet újra előtérbe kerültek, hozva magukkal egy adag nosztalgiát, meg egy adagnál valamivel több önostorozást, amiért éveken keresztül hanyagoltam egy ilyen szuper együttest. A Whatever nem tartozott annyira a nagy kedvenceim közé régebben, idővel azonban beérett, és ezért is emeltem most ki elsősorban ezt a számot, de persze meg ne feledkezzünk a Don’t Look Back In Angerről, a Stand By Me-ről vagy a Live Foreverről… a Wonderwallról már nem is beszélve. Csapkodjatok már meg legközelebb, ha azon kapnátok, hogy nem hallgatok Oasist.

Chris de Burgh – In A Country Churchyard

Úristen, hát erről a számról annyit, hogy szintén a Spotify randomkodásának az eredménye, és röviden-tömören… nos, ez kell legyen az esküvői zeném ha egyszer mégis megházasodnék, és ebben nem nyitok vitát.

„Dressed in simple white and wearing flowers in her hair, music as she walks slowly to the altar, and picking up his bible then the preacher turns towards her, "Will you take this man to be your wedded husband?””

Alice Cooper – Poison

Bruce Springsteen – Dancing In The Dark

Újabb két gyöngyszem az Eszti által kreált lejátszási listáimról, és egyben januári dallamtapadásaim 98 %-ának okozói: a Poison és a Dancing in the Dark. Már néhány hallgatás után teljesen beették magukat a bőröm alá: a dalszövegeket a magaménak éreztem – érzem –, a ritmus pedig a legklisésebb kifejezéssel élve az ereimben lüktet… áh, inkább egyszerűen csak beismerem, hogy képtelen vagyok erről a két számról úgy írni, hogy az méltó legyen hozzájuk. Idegenek, komfortzónából kilépősek, mégis az év első hónapjának fénypontjai nálam, és egyben hűséges társaim a kemény tanulások közbe iktatott ötperces szüneteimben, mikor nagyjából másfél dal leforgása alatt kellett rendbetennem a lelkem a következő környi tételre.

„I wanna love you but I better not touch (don't touch)

I wanna hold you, but my senses tell me to stop

I wanna kiss you but I want it too much (too much)

I wanna taste you but your lips are venomous poison”

John Mark Nelson – Boy

Na, ez még egy olyan teljesen véletlen húzás, ami miatt áldom a Spotify-t – eskü, nem támogatnak ezért a posztért, bár lassan azt hiszem megérdemelném –, ugyanis az egyik napi válogatásomba lett bedoba így ismeretlenül… de szerintem tíz másodperc sem kellett ahhoz, hogy elkezdjem hegyezni a fülem. Olyan gyermeki ártatlanság sugárzik ebből a dalból, hogy azonnal belopta magát a szívembe, és egyben beindította a képzelőerőmet is, ami mindig hatalmas pluszpont egy szám javára. Ha becsuktam a szemem, úgy éreztem mintha nem lennék több nyolc évesnél, és plafonra ragasztott sötétben világítós csillagokat bámulva ábrándoznék arról, milyen lehet űrhajóval utazni. Nem tudom honnét származnak az ilyen benyomásaim, de tény, hogy sokkal maradandóbb élménnyé tudnak varázsolni amúgy egészen egyszerű dallamokat is.

„Dreams never take me far away, hide me from your love, wake to call your name; And when you slow down you’ll surely say: I know blowing in the wind there’s a voice that calls my name; “Don’t fear your life boy, grow and change.”.”

Bon Jovi – No Apologies

Kezdem azt érezni, hogy lehangolóan gyakran emlegetem a vizsgaidőszakot – mint látjátok, csak kicsit vagyok traumatizált, tényleg –, de muszáj megemlítsem, hogy bárminemű nyomás, megmérettetés, vizsgahelyzet, idegkimerültség és hasonló legfőbb gyógyítója, vagy legalábbis enyhítóje Bon Jovi, és ez egy tény. Szerintem nincs még valami, ami olyan szinten jót tenne ilyenkor a léleknek, mint kitárt karokkal üvölteni a Livin’ On a Prayert, vagy az It’s My Life-ra headbangelni, neadjisten beszállni a You Give Love a Bad Name refrénjébe… de a célra nyilván számos egyéb Bon Jovi szám is kiválóan megfelel. Így jutunk el a No Apologies c. szerzeményig, ami a zenei ízlésem legközepébe talált a váltakozó lágyságával és dinamikájával.

„Push your luck, say your prayers, make believe you don't care, take a chance, sometimes it's all you need”

Elton John – I Guess That’s Why They Call It The Blues

Bőven volna mit mondanom. Például kész regéim vannak arról, hogyan találok rá egyre több és több olyan gyöngyszemre Elton Jonhtól, amiről el sem akarom hinni, hogy nem volt korábban az életem része. Konkrétan fáj belegondolni, hogy a Candle in the Wind vagy az I’ve Seen That Movie Too nélkül éltem le tizenkilenc nyomorúságos évet. Ahogy azt is elmesélném, hogy az eddig toronymagasan vezető Billie Joe Armstrongot letaszította rakétaemberünk a trónjáról, elnyerve ezzel a „legmegnyugtatóbb énekhang”-nak járó fődíjamat, amit pedig nem osztogatok olyan iszonyat nagylelkűen. Egy szó mint száz, Elton hatalmas kedvencem lett az elmúlt közel fél évben, de ez a dala… ez még így is többet jelent. Legalább ezerszer meghallgattam úgy, hogy nem sikerült ráunnom egy percre sem, de ha ez önmagában még nem volna elég, nagyon szép emlékeket is kötök hozzá.

Gyermekeim az úrban, így festett 2020 első hónapja dallamokba és szövegekbe öntve az én szemszögemből – most viszont rajtatok a sor, várom kommentben a Ti epic dallamtapadás-okozó csodadallamaitokat!