„once upon a time, the
princess rose from the ashes her dragon lovers made of her & crowned
herself the mother-fucking queen of herself.”
Eredeti cím: the princess
saves herself in this one
Oldalszám: 156
Megjelenés: 2016
Kiadó: CreateSpace
Ár: 4490 –
„ah, life – the thing
that happens to us while we’re off somewhere else blowing on dandelions &
wishing ourself into the pages of our favourite fairy tales.”
a poetry collection
divided into four different parts: the princess, the damsel, the queen, &
you. the princess, the damsel, & the queen piece together the life of the
author in three stages, while you serves as a note to the reader & all of
humankind. explores life & all of its love, loss, grief, healing,
empowerment, & inspirations.
Tudom. Most jogosan kérdezhetitek, mégis miért teszem ezt
magammal megint, miért, mégis miért hagyom, hogy a mazochizmus időről időre
újra meg újra eluralkodjon fölöttem. Talán többen is élénken emlékszünk arra,
ahogy – szigorúan nem szó szerint, de – majdhogynem hajtépést rendeztem rupi kaur – milk and honey c. úgynevezett
„verseskötete” fölött: a kétszavanként ütött enterek, a közhelyes sirámok és a
művészetnek csúfolt drámai középszerűség miatt. Miért lenne akkor ez most más?
Amanda Lovelace – nincs bőr a pofámon az ő nevét is következetesen kisbetűvel
írni egy teljes poszton keresztül, a szépérzékem már legutóbb is halálhörgött
emiatt – kötete ugyanazokat a formai sajátosságokat prezentálja, amelyek ellen
tavaly nyáron már kíméletlenül szót emeltem egyszer, de itt a nemvárt
varázslat: ezúttal nem fájt ez senkinek. Nem folyt vér. Sehol az immár
összehúzott szemmel kelletlenül várt csatatér és szópárbaj. Adjatok egy percet,
és megmagyarázom.
Gyanakvás nyilván volt bennem a kezdetekkor. Meg kétely,
bizalmatlanság, s ha őszinte akarok lenni akkor még nem kevés előítélet is.
Előzetes tapasztalatom az efféle modern szabadversek – szerintem kissé
mondvacsinált – műfajával enyhén szólva is viharos volt, és szent igaz, hogy
rengeteg dolgot nem értek továbbra sem. Nem tartom magam túlontúl maradinak,
nyitott vagyok az újdonságokra, de még így sem vagyok képes elfogadni művészeti
ágnak, versnek azt, ahogy egy egyszerű mondatot egy-két szavanként új sorokba tördelünk,
s emellett még egy kósza rímmel sem vagyunk képesek megszánni. Különösen ha a
tartalma sem képvisel semmiféle értéket, és még a helyesírás szent szabályai
ellen is vét. Ahh, hogy ezt de jól esett ismét kimondani! Szó ami szó, az imént
felsorolt indokok vágtak el engem anno teljesen rupi kaur gyűjteményétől –
valamint igazából ezek vonták le azt a jószívű egy pontot is ennek a Lovelave
kötetnek az értékeléséből. Figyeljetek: csak
egyet.
Tény, továbbra is nehezen barátkoztam meg ezzel a nagyon
huszonegyedik századi formával, húztam a szám kissé erre a papírpocsékoló tördelésre,
a szívfájdító rímhiányra, s arra is, ahogy az írónő időről időre
visszakanyarodott a „poétika” kifejezéséhez, amitől márpedig oly nagyon távol
áll, amit művelt. Mégis. Amanda Lovelace tudott valami olyat, amit rupi kaur
nem. Ő mondott valamit.
Végső soron ez az apróság mentette meg a The princess saves herself in this one-t
attól, hogy ugyanolyan sorsra jusson egy kritikus blogger irodalmi
vágódeszkáján, mint a milk and honey.
Ugyanitt még gyorsan elnézést kérnék, amiért az értékelésem úgy alakul eddig –
és lehet úgy fog a továbbiakban is – mint valami összehasonlító elemzés, de
nagyon úgy látszik, hogy az által mutathatom meg legélesebben, mit szerettem a
kötetben, ha elárulom azt is egyúttal, mint vetettem meg a másikban. Kell a
kontraszt, tudjátok. Tehát!
A tartalmi problémáim a milk and honey-val szerintem egészen
egyszerűek voltak: rupi kaur próbált mély témákhoz folyamodni és valami nagyon
megrázót és elgondolkodtatót alkotni, végül mégis minden igyekezete semlegességbe
fúlt; hiába szólaltatott meg olykor erőteljesebb szólamokat, hiába próbált a
feminizmus és női öntudat égisze alatt alkotni valamit ami által a nem
képviselői egyesíthetik az erejüket… végül mindennek az ütését olyan közömbös
és semmitmondó mondatokkal tompította, minthogy „szeretek az ölelésedben aludni
el” vagy „összetörtem mikor elhagytál”. Igazából hasonló problémám volt már
több, alapvetően feministának titulált művel is, ugyanis gyakran ami eredetileg
a nők önállóságára akarja felhívni a figyelmet, az végül mégis picsogásba csap
át, és ez… marha ellentmondásos, és nem kedvelem az üzenetét. Olyan „minden
függetlennek tűnő nő álarca mögött ott egy hülye liba akinek sír a szája,
amiért nincs senkije” feelingje van. Tehát számomra ott fúlt ki rupi kaur
igyekezete, hogy egyszerre próbált erőszakról és szerelemről beszélni, s bár
egy mérlegre téve érezzük, minek van nagyobb súlya, ő mégis túltolta a
kapcsolat kontentet – már ha fogalmazhatok így, de mivel a könyve egy insta-
vagy tumblr gyűjtemény szintjén áll, szerintem megtehetem.
Na most… nem tagadhatom, hogy Amanda Lovelace is
megörökítette kötetében a kapcsolatai által felmerülő gondolatait, hiszen
kijutott neki is egyaránt jóból és rosszból, ez pedig nyilvánvalóan hatással
volt rá, formálta őt, így helye is volt a fejlődési folyamatának, addigi
életének leírásában. De itt jön a nagy különbség: ő nem rendelte alá a kötetet
afféle „szerelmi szenvedésnek” vagy hasonló. Sokkal színesebb palettáról
dolgozott, számos komoly témát magába foglalt, és tiszteletben tartotta az ezek
közti fontossági arányt.
A the princess saves
herself in this one stációnként halad végig a szerző életének rögös útján,
megmutatja az érzelmi mélységet, a még mélyebb élethelyzeteket és az azokból
való felemelkedést is a hercegnő, az elhagyatott lányka és a királynő
allegóriáját használva (majd kiegészítve mindezt egy külön olvasókhoz szóló,
általánosabb, de szintúgy ütős fejezettel, ami a „you” címet viseli). Fájdalmas
családdinamikát ábrázol, az anyjával való viszonyán keresztül bemutatja a lelki
bántalmazást, amivel teljesen tönkre lehet tenni egy gyermeket és fiatalt is,
olykor utal nemi erőszakra és annak hatására bár látszik, hogy erről nehezen
beszél, ugyanakkor többszöri témája az evés- és testképzavar, az
öngyilkosság, gyász, a testvérek közti kötelék, és így tovább. És ha már ezek
megteremtettek egy őszinte és fájdalmas, de meghallgatni érdemes gondolatokkal
teli erős alapot a kötetnek, akkor igen, végül ő is hozzáadta a szerelmi
kapcsolatainak tapasztalatát, beszámolt csalódásról, majd a sok szenvedésért
járó kiérdemelt jutalmáról. A megfelelő egyensúly fenntartásával. El sem hittem
előtte, hogy ilyet is lehet…
Végül a saját történetre és annak tanulságaira építette fel
az írónő a negyedik fejezetet, s míg az első három inkább kissé öncélú volt, főleg
magához szólt bennük Lovelace, mondhatni kiírta magából az őt nyomasztó
gondolatokat, addig a You már
kifejezetten az olvasókhoz szól, igazságokat és tanácsokat fogalmaz meg
motiváló stílusban. Ezekben az írásokban jobban teret kapott a női öntudat és a
boldogságkeresés, önszeretet – ez leginkább úgy értelmezhető, hogy a fejezet
számos olyan gondolatot fogalmaz meg, amire azonnal ugrik twitteren a sok incel
barom. Ugyanis Lovelace egyaránt kitér a nők saját testükhöz és saját
döntéseikhez való jogára, arra, hogy az erőszakot – akár nemi, akár verbális,
akár másféle – nem érdemeljük meg, és ha valakit bántanak, az nem azért van,
mert értéktelen, vagy nem érdemel többet; arra, hogy az önszeretet felé vezető
út magába foglalja, hogy kigyomláljuk az olyan embereket az életünkből, akik
csak lehúznak és elbizonytalanítanak magunkban, s ugyanakkor olyan embereket
érdemlünk, akik érzékeltetik velünk a valódi értékünk. S végül megfogalmazza a
kötet címadó gondolatának lényegét: hogy az elesett hercegnőből akkor lesz
királynő, mikor megtanulja megmenteni önmagát ahelyett, hogy mástól várná ezt.
„make it your mission to save yourself”
Szerintem ez volt a gyűjtemény tökéletes zárszava, s bár
nálam még jön a szokásos ez az, tudjátok, azt hiszem bölcs lenne a poszt
törzsét nekem is ezzel zárni. A kötetet ezúttal jó szívvel ajánlom, rettenetesen
őszinte, érzelmes és szerethető, valamint olvasási szempontból praktikus a
benne szereplő rövid irományok miatt.
Kedvenc
idézetek:
„if you don’t want to end up in someone else’s poem, than maybe you
should start treating people better for a change.”
***
„if i ever have a daughter, the first thing i will teach her to love
will be the word „no” & i will not let her feel guilty for using it. – „no”
is short for „fuck off”.”
***
„he is even better than books.”
***
„i had a big smile on my face as i burned the bridges to all the things
i could not repair.”
***
„i have so much love to give, but no one ever wants it.”
***
„you are not obligated to have children just because you body has the
capability. you are so so much more than the possibility of children. you give
birth to oceans every single day.”
Borító: 5/5
A kötet épp azt kapta a fedőlapjára, amit igényelt:
egyszerűséget és letisztultságot. A fekete és fehér, a jó és a rossz, a
fájdalom és az öröm, a mélypont és fénypont kontrasztjait. Én már csak
alapjáraton is a minimalizmus híve vagyok, de ha van olyan könyv, ami ezt
fokozottan meg is követeli, hát az efféle csendes de lélektől lélekig ható
„verseskötetek” azok. Perfekt.
Pontozás: 5/4
Sosem akarom majd százszázalékosan elhinni, hogy a 21.
században versnek nevezhetünk valamit, aminek nincs se ritmusa, se ríme, és
lényegében a shiftenter tartja egyben. Ugyanakkor a lehetőség, hogy a kötetre
úgy tekintsek, mint egy ilyen szokatlan, modern műfajú életrajzi vallomásra,
tele értékes, valamint egyszerre egyszerű és mély gondolatokkal… ez tetszik. A
témák, a súlyuk, az arányok mind rendben voltak, az írások egyszerre voltak
szörnyen személyesek és mégis olyanok, amelyek képesek megérinteni egy
empatikus olvasót… ezzel pedig úgy érzem, a the
princess saves herself in this one küldetése be is teljesedett.
Ha érdekel a
könyv, rendeld meg ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése