Gyermekeim az Úrban, nem bírok magammal, és ezt
feltett célom mindenki problémájává tenni. Október második napját írjuk, a
körömlakkom narancssárga, a fák levelei szintén próbálkoznak legalábbis,
én pedig a környezetem legnagyobb örömére élőben közvetítem egy Spotify
visszaszámlálás pillanatnyi állásait úgy félóránként. Kivettem holnapra a
szabim, beállítottam hajnalra az ébresztőm. Mert ilyen egy showgirl élete…
szóval tűkönülésemre való tekintettel beharangozom magam az újabb legendás
visszatérésre kész Taylor Swift írott formátumú előzenekaraként. Órák vannak
hátra addig, míg a The Life of a Showgirl
jóvoltából újabb kedvenc albumot avathatok… addig viszont feltett szándékom
rongyosra jártatni a szám az eddigi 11(+) albumról, kedvencekről, rejtett
gyöngyszemekről és fájdalmasan relatable dalszövegekről, mégpedig egy kiadós
Swiftie Questionnaire keretei között. Enjoy!
1. Örök kedvenc szám
Korán
van még a mentális egészségemről vallani, de ha ez a kérdés, akkor ez, a válasz
pedig aggasztó: a You’re On Your Own, Kid
és az I Can Do It With a Broken Heart
örök időkre szóló hellyel bír a kedvenceim toplistáján. Különleges szereppel és
hatással működnek az életemben: nehéz percekben az életemet is megmentik, de
boldog békeidőkben rizikós, hogy kizökkentenek a lelki békémből. Elég sok
érzelmileg kódolt emlékkel vannak felruházva, na. Annyit megígérnék még az
elején, hogy ennél többet nem emlegetem őket – minden második kérdésre válaszok
lehetnének, de ennyire nem akarok uncsi lenni. Csak a miheztartás végett…
2. Kedvenc album / era
Nehéz választani a sad witch autum, a depression with a hint of glitter meg a hospitalized & ready to be lobotomized esztétikái közül… úgyhogy nem is fogok. Bár a korai klasszik albumok idején váltam Swiftie-vé, tagadhatatlanul az evermore, Midnights és TTPD szentháromsága folyik az ereimben: az első az őszi albumom, a utolsó a depressziós albumom, a Midnights pedig a biztonsági kártyám, amit bármikor kijátszhatok – és ki is játszok. A folkos, majd pedig synth-popos hangzás, a nyers érzelmi tartalom, az egyszerre húsbavágó, meglepő, és szépirodalmi dalszövegek mind-mind megszilárdították ennek a három kiválasztottnak a helyét a képzeletbeli dobogómon.
3. Legkevésbé hallgatott album
Nem valami egyedülálló állásfoglalás ez szerintem, de a Debut elég nehezen csúszik le a torkomon… emlékszem még a 2012-es kezdő Swiftie korszakomra, amikor a Teardrops on My Guitar top notch aláfestőzene volt a szerelmi bánatomhoz, az Our Song meg a Should’ve Said No pedig csakugyan kihagyhatatlan klasszikusok, de az akkori vokálok jelenleg eléggé kivetnek magukból – épp emiatt ebben rejlik a legsokkolóbb rerecording potenciálja, ahogy azt maga Taylor is említette a New Heights interjújában. Közel 20 év fejlődése, hangképzése, tréningje… nem vagyok telhetetlen, komolyan, de azért kicsit tűkön ülve várom ezt is.
4. Kedvenc élő előadás
Hol is kezdjem? Mint valaki, aki az egészségesnél lényegesen több alkalommal látta az Eras Tour koncertfilmet, kapásból ajánlanék nektek ehhez a ponthoz egy röpke három és fél órás programot… de önmagamat meghazudtolva tömör leszek és lényegretörő. A setlistről a Cruel Summer abszolút top élmény: minden hang, minden kis változtatás, az oh hi!, a PROVE IT, minden mozdulat a helyén van. Kedvem támad tőle élni. A surprise songok közül választani már annál nehezebb… de az első gondolatom a How Did It End legelső élő előadása volt, úgyhogy kitartanék emellett. Mikor már azt hittem, az album audio-t nem lehet felülmúlni… oh boy. Ha pedig kicsit visszautazok az időben, akkor a Death By a Thousand Cuts és a Cornelia Street párizsi koncertfelvételei is nagyon közel állnak a szívemhez – többet szólnak nálam, mint az eredetik, és ez nagy szó. Ha pedig abszolút elhanyagolt csodát szeretnék kiemelni, akkor az legyen a Better Man Bluebird Cafe-s verziója.
5. Egy alulértékelt kedvenc
Miután egy szám szerves részévé válik a lejátszási listáimnak, oly keveset agyalok rajta, vajon mennyien hallgatják még rajtam kívül – egyszerűen adottnak veszem, hogy az kurvajó zene, és kész. Szóval ennél a kérdésnél megálltam elgondolkodni, aztán meg sem álltam, míg végig nem zongoráztam majdnem minden albumon a kedvenc rejtett gyöngyszemeim után kutatva, amelyekről sokkkkal többet kellene beszélnünk. Úgyhogy jöjjön 11 album – és 11 hidden gem!
Debut: A Perfectly Good Heart | Nem hallgatni egy dolog, de hogy mennyien vannak, akik egyenesen utálják…?!! Szívtelenek vagytok.
Fearless: Tell Me Why | Terapeutikusan őszinte – annyira, amennyire a legtöbben sosem tudunk lenni egy konfliktushelyzetben, de álmodozni róla és erőre kapni a szövegtől… na az valamit pótol.
Speak Now: Castles Crumbling | Fantasy soundtracknek kéremszépen. <3
Red: Nothing New | Életkezdeti válság, egzisztenciális krízis, szorongás, változástól, felnövéstől, értékvesztéstől való félelem ilyen pontosan, húsbavágóan kifejezve… és mégsem volt ott CD-mellékletként egyetlen pszichológia tankönyvem belső oldalán sem. Shame.
1989: Now That We Don’t Talk | Egyedülálló és egészen meglepő darab szerintem; az építkezése, dinamikája szokatlan, de jól működik, a vokálok és a hangterjedelem pedig eszelős…
Reputation: New Year’s Day | Kiváló kérdés, hogy ez hogyan került egy albumra a Ready For Ittel vagy az I Did Something Baddel… de lefogadom, hogy ha 2-3 erával később pottyant volna a tracklistre, akkor közönségkedvenc is lehetett volna. RIP.
Lover: I Think He Knows | Ha ezt meghallom… szökdécselek. Komolyan. Ne is akarjátok látni.
folklore: seven | Sötét történet, ártatlan szemszög… könnyes szemek. Egyszerű recept, mégis fáj végigvinni.
evermore: ivy | Egyszerűen nem tudom magam túltenni rajta: dallamon, a hajlításokon, a finom, metaforák és egyszerű életképek közt ingadozó történetmesélésen, a bridge-en… sosem unom meg.
Midnights: The Great War | Taylor minden joggal nevezi magát az irodalomtanárunknak, de ez az allegóriája szerintem minden eddigin túltesz.
TTPD: I Look In Peoples Windows | Fura így, creepy úgy… basszus, ha kicsit sem tudsz kapcsolódni valami kínoshoz és kellemetlenhez, mégis miért olvasol bármit amit írok?
6. Kedvenc klip
Nagyon régóta nem nézek klipeket, egyszerűen nem szokásom, olyannyira, hogy még az elmúlt kb. 10(???) év TS videóit is csak tavaly pótoltam be a TTPD megjelenése előtti zsongásomban. Ennek ellenére meglepő gyorsasággal ugrott be a válasz.
Kegyetlen önreflexióval és jól palástolt szorongással teli műalkotás ez, ami épp oda üt, ahol fáj – de egyúttal megért és megérint. A szám már önmagában zseniális, de a hozzárendelt képi világ merészsége és érzékletessége teszi teljessé az élményt, elvégre annyira megfoghatóan kelti életre a démonainkat, a fejünkben suttogó gonosz belső hangot… amiket ugyebár elég sokan jól ismerünk. Btw, top prioritású tetkó inspirációm ez a klip, és érik, hogy ennek megadjam magam.
7. Szám, amit a zuhany alatt énekelsz
Hát ennek egész komoly rendszere van, és nem értem miért alakult így… de a hajnali kondi utáni zuhanyzós számom a Cornelia Street, az esti rózsaillatomat pedig az Invisible String támogatja, aminek a hajlításaihoz nem létezik jobb a fürdőszoba akusztikájánál.
8. A legszebb romantikus szám
Tudjátok minden becsmérlő szó, minden picsogás és nyavalygás csak fehér zaj számomra... nekem akkor is a So High School a legszebb szerelmes szám, amit ez a nő valaha írt. Nem mondom, vannak büszke különdíjasok páran (pl. Begin Again, Timeless, Holy Ground, You Are In Love, Mine, Ours, csak hogy néhányat említsek), de semmi sem fogható ahhoz, ahogy Taylor a SHS sorai alatt kivirágzik… vicces, autentikus, büszke, felszabadult – szorongástól mentes. Valami ilyenre vágyunk a legtöbben, nem?
9. Kedvenc Track 5
Szerintem a YOYOK-ot zárjuk ki a mezőnyből, mielőtt minden létező babért learat… így nézve az „annyira fáj, hogy bele kell halni” kóddal ellátott számok közül a Tolerate It és a How Did It End a két vezető kedvenc.
10. Kedvenc album-nyitó
Nehéz szülés volt; kihívás elé állított, hogy ne kész listát hozzak, hanem csak egyet… az egyet… ha értitek. A the 1 már az első sorokkal beránt az új korszak hangulatába, megadja az alaphangot, a mottót. „I 'm doing good, I'm on some new shit / Been saying "yes" instead of "no"” Tökéletes kezdés, tényleg – de nem áll meg a rajongásom a felütésnél, mi több, jövő hét ilyenkor már tetkóként hozom haza magamon a szám egyik legfontosabb üzenetét, úgyhogy értitek… kiérdemelte ezt a helyet.
11. Kedvenc album-záró
A sírómaratonok elkerülése érdekében vagy egy évig jótékonyan skippeltem a The Manuscriptet… de mikor beütött, akkor nagyon beütött, és tart ez azóta is. Őrült egy dolog azzal zárni, nemhogy egy dalt, de egy egész albumot, egy teljes erát, hogy „Now and then I reread the manuscript / But the story isn't mine anymore”. Olyan, mintha kitépnék a szíved, de mindegy. Szóval ez nyilván mindent visz, de van még említésre méltó ezüst- és bronzérmesem is. Először is indítsátok el most azonnal a Dear Readert, mert lefogadom, hogy nem szoktátok és ez hatalmas hiba. Másodszor pedig: "I wanna be defined by the things that I love / Not the things I hate / Not the things I'm afraid of, I'm afraid of / The things that haunt me in the middle of the night, I / I just think that you are what you love"
12. Ha azt mondják, csak szakítós számokat ír, akkor én…
…hozok egy ütős kis listát, amivel rácáfolhatok! Mert miről is ír…? Miről nem? Úgy döntöttem, úszok az árral, és azt a három címet dobom be, ami először eszembe jut. Szóval ír kitalált bűnügyi történeteket mesteri történetmeséléssel (no body, no crime), ír szexizmusról, nemi egyenlőtlenségről (The Man), és ír a mentális betegséggel való küzdelemről és öngyilkosságról is (Forever Winter). Az persze jó kérdés, miért rendre az akarja megszakérteni a dalait, aki csak a Shake It Offot meg a We Are Never Ever Getting Back Togethert ismeri… kész talány.
13. Kedvenc kollab
Ez
a nő mesteri érzékkel veszi magát körül a lehető legjobb együttműködési
partnerekkel ez a megfogalmazás nagyon corporate shit, de értitek, erről
egy korábbi posztomban már ódákat zengtem, és továbbra is tartom magam hozzá.
Annyi jó példával alá tudnám támasztani: ott az exile, a no body, no crime,
a Castles Crumbling… de a kézenfekvő
válaszoknál mélyebbre ásva rejlik két kedvencem, amit messze nem ismernek és
hallgatnak szerintem elegen. Ó igen, most jön az a rész, hogy azt akarom,
nektek is fájjon… úgyhogy hallgassátok a Renegade-et
és a The Alcottot. Előbbi a Big Red
Machine, utóbbi a The National száma, és ha szemfülesek vagytok, egyiknél is,
másiknál is ismerős arcokba és hangokba botlotok, ha a jártasak vagytok a folkmore tracklistekben.
14. Kollab, amiért szurkolsz
Kész kis listám van, de mindenekelőtt hadd fejezzem ki hálám és csodálatom, amiért egyszerre két szőke boszi is meghallgatta a fűzfaerdőben rituális áldozatbemutatással kísért vajákolásomat az évszázad együttműködéséért! Gyerekek, már csak néhány óra van hátra míg Taylor és Sabrina erői egyesülnek! Ennek a popkulturális jelentősége vetekszik Krisztus második eljövetelével, csak mondom.
Na de fejlődő mindset meg minden, mindig van újabb elérendő cél amiért küzdhetünk, úgyhogy következő sámánkodásaim alkalmával már Noah Kahan meg Hozier kollabokat fogok vizionálni – illetve ha igazán nagyratörő akarok lenni, akkor valami klasszikusabbat is el tudnék képzelni, mondjuk Elton Johnt vagy Paul McCartneyt. És az a poén, hogy ez nem is olyan elrugaszkodott, mint amennyire elsőre tűnik!
15. Szám, amire nem tudod rávenni magad
So Long London – megöl, kikészít, megsemmisít, kiüríti az amúgy is napról napra sorvadó lelkivilágom, nyomorba taszít, kiapasztja a könnycsatornáimat… folytassam még? Na jó, nyilván nem ennyire vészes a helyzet, de a „kiüresedett tekintettel a semmibe bámulok” sem sokkal jobb következmény úgyhogy ezt ennyiben hagyom. Az első sortól, nem, az első hangtól az utolsóig kifogástalannak tartom, de ha jó napom van, inkább bele sem kezdek.
16. Gym-playlist 5 számból!
A Rep, 1989 és Lover egy az egyben jól kondizható albumok, de ha már ilyen szűkre szabjuk, akkor íme a toplistám:
1. Ready For It: ezzel illik kezdeni a gyilkos bolgár guggolásokat, például
2. Cruel Summer: szigorúan az Eras Tour élő verzióval és üres emelettel, ahol a bridge szabadon és szégyen nélkül üvölthető
3. Bejeweld:
4. All You Had To Do Was Stay:
5. Better Than Revenge: az „every petty queen needs a killer abs&core day sometimes” munkacímű edzéstervem állandó darabja
Oké, nem bírok magammal, de ti magatok sem hittétek, hogy itt hagylak titeket egy +1 nélkül… szóval végső csapásként belököm a fájdalommal és haraggal tüzelt workoutok alapdarabját: „Now I'm down bad crying at the gym”…
17. Kedvenc „From The Voult”
Mi van akkor, ha azt mondom, a Red és a 1989 The Voultját repeaten tudom önmagában is hallgatni? Semmi értelme nekiállnom válogatni… ahogy annak sincs semmi értelme, hogy olyan bangerek mint az Is It Over Now, tízperces All Too Well, az I Bet You Think About Me vagy az I Can See You anno lemaradtak az eredeti albumokról. Felfoghatatlan.
18. Kedvenc dalszöveg
Nem, nem fogom felfedni egyesével minden elborult gondolatom a kiragadott idézetek által… úgyhogy címlista it is, mégpedig szűkre szabva, mert… mert kellenek határok, vagy mi. Íme a legszebb bokrétám, amit csak össze tudtam állítani: Fresh Out The Slammer, Renegade, Maroon, Bejeweled, The Lakes, I Did Someting Bad, All Too Well (10 Minutes Version), Wonderland, Would've, Could've, Should've, Dear Reader, The Great War, Cassandra, The Botler, But Daddy I Love Him… hát kezdem látni, hogy ez így se volt egyszerűbb, mintha idézeteket hoztam volna. Nehéz abbahagyni a válogatást… úgyhogy inkább abbahagyom a posztot. :)
18
kérdés után aggasztóan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy oda-vissza ismerve,
hallgatva, szeretve, hype-olva, reklámozva és jó igeként terjesztve az eddigi
11 albumot, minden rerecordingot, kollaborációt és élő felvételt, talán
megérettem rá, hogy néhány órán belül álmos fejjel, kondicuccban mosva a fogam
nekiálljak megismerkedni az idei Spotify Wrappedem leendő 12 újoncával. Remélem
hasonló lelkesedéssel köszöntitek ti is a hajnalt, remélem lélekben látjuk majd
egymást a beharangozott interjúk online nézőterén, és remélem együtt minden
létező kurva rekordot megdöntünk – mert ilyen fából vagyunk faragva. Ha 5 A/4-es
oldalnyi szófosásom után még itt vagy, és az utolsó soraimat is olvasod, akkor
tuti te is abból vagy. Köszönöm, hogy itt voltál, köszönöm, hogy
végighallgattál minden belinkelt számot tudom, hogy megtetted… ugye?, és
köszönöm, hogy bekommenteled a legszívettépőbb TS idézetedet a lelki épülésem
javára. Bye Bye Baby!