Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

27. Egy kevesebb, mint száz oldalas könyv.

by - 7:05


Eredeti cím: The Whitechapel Fiend
Sorozat: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 3. (Tales from the Shadowhunter Academy)
Oldalszám: 71
Megjelenés: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös Pöttyös)
Ár: 999 –

Hasfelmetsző Jack London utcáin garázdálkodik, és csak az árnyvadászok tudják megállítani. Az Árnyvadász Akadémián játszódó harmadik történetben Simon megtudja, mi az igazság a XIX. századi Londont rettegésben tartó sorozatgyilkossal kapcsolatban: Hasfelmetsző Jacket Will Herondale és Viktória korabeli árnyvadász társai állították meg.



Még csak most fejeztem be nemrég a Pokoli szerkezeteket… de elmondhatatlanul jólesett ez a kis nosztalgia. Újra látni Willt és Tessát, meg Jemet, aztán Gabrielt és ne feledkezzünk meg a kis Jamesről, aki annyira hasonlít az apjára, hogy lehetetlen lenne nem imádni. Megjegyzem, bájos a Herondale család tradicionális viszonyulása a kacsákhoz – Willnek három részen át hallgattam a kacsákkal kapcsolatos megjegyzéseit, de az apja sem volt különb, és a fia is továbbvitte a hagyományt.

– Én szeretem a kacsákat – szúrta közbe diplomatikusan Jem. – Főleg a Hyde Parkban lévőket. – A szeme sarkából Willre pillantott; mindkét fiú az asztal lapján ült, lábukat a levegőben lóbálták. – Emlékszel, amikor megpróbáltál rávenni, hogy etessek meg velük egy kacsapástétomot, mert szerettél volna kitenyészteni egy új kannibál kacsafajt? – Be is falták – emlékezett vissza Will. – A vérszomjas kis dögök. Sose bízzatok egy kacsában!


A könyv elején kicsit megilletődtem, de hamar rájöttem, hogy én voltam figyelmetlen, ugyanis attól, hogy ebben a novellában szerepel Tessa meg a többiek, ez lényegében ugyanúgy az Árnyvadász Akadémián játszódik, a jelenben, Simonnal, ugyanis elviekben itt ő a főszereplő. Hát, aztán csak leesett a dolog.

Nincs bajom Simonnal, de sosem kedveltem különösebben. Olyan szerencsétlen nekem, olyan mondén… nem is tudom… a történet elején tehát kicsit unatkoztam, bár ez lehet csak azért volt így, mert már Willéket vártam. Mindenesetre nem kötött le, ahogy Simon majdnem kitöri a nyakát, de még Jace vicces megjegyzései sem… Will, Will, Will, Jem, Jem, Jem…

Aztán végre áttértünk az igazán érdekes részre, mikor Tessa előadást tart az árnyvadász növendékeknek, és elkezdődik egy 1888-as visszaemlékezés. A fülszövegből kiderül, hogy ezúttal kikkel kell a nephilimeknek megküzdeni, és ez csak még érdekesebbé teszi az egészet, hiszen egy ismert történetet hallhatunk teljesen már megvilágításban. Elvégre, ki nem hallott még Hasfelmetsző Jack-ről? Ezúttal ő a rosszfiú, történetesen egy gyermeteg „lelkű” démon Csak nekem abszurd a „démon” és a „lélek” szót egy mondatban használni??, aki prostikat kap el és belez ki. Bájos mulatság. De az árnyvadászok elintézik, visszaküldik a saját sötét dimenziójába és megmentik Londont, aztán mindenki örül… és baromira vége a történetnek, sokkal hamarabb, mint kellene. Kérek még Willt és Jemet, meg Tessát, Jamest és Gabrielt…! Apropó; azért hatalmas plusz pontot adok, hogy Clare nem követte el a már sokszor látott, és számomra roppant idegesítő hibát: attól, hogy kicsit eltelt az idő, nem változtatta meg a karakterei személyiségét. Tessa, Will és Gabriel is éppen olyan, mint anno volt, kicsit talán nyugodtabbak, és a két fiú sem gyűlöli már egymást, de azért megmaradtak annak, akik. Ezt köszönöm, nem tudom, hogy dolgoztam volna föl valami olcsó Will utánzatot. Tudtam én, hogy tud az írónő, de még mennyire, hogy tud! 

Kedvenc karakterek: Will, Tessa, James

Kedvenc részek: Tényleg, nehogy félreértsetek, de a jelen jelenleg nem nyűgözött le, akármennyire is szeretem Jace-t meg a Végzet ereklyéit – igazából az egész rész értelme az volt, hogy újra találkozzak a Pokoli szerkezetek szereplőivel, mert hihetetlen, de csak nemrég fejeztem be a trilógiát, már szörnyen hiányzik. Igaz, már az olvasása közben is hiányoztak, előre is, a végén pedig elviselhetetlenül szomorú voltam. Na, a lényeg, hogy a visszaemlékezéseket szerettem legjobban.

Kedvenc idézetek:

„A kétéves James Herondale valóban ügyesen tartotta a tőrt. Aztán beledöfte a kanapén heverő párnákba, tollakkal terítve be a szobát.
- Kacsák! – mondta a tollakra mutatva.”


***

„Kanál – kiáltotta James, majd Gabriel bácsihoz szaladt, és combon döfte vele. Gabriel szeretettel túrt bele támadója hajába.
- Olyan jó fiú vagy – mondta. – Időnként elgondolkodom rajta, hogyan lehet Will az apád.
- Kanál – szólt James, és Gabriel combjának dőlt.
- Ne, Jamie! – tiltakozott Will. – Nagy tekintélyű édesapád méltóságára törtek! Támadj, támadj!”


***


"Sebhelyes kezével gyengéden simította végig James apró hátát.
- Kanál – jelentette büszlén a kisfiú.

- Látom, James, bach – felelte Will, akit Tessa már többször is rajtakapott, hogy walesi nyelven énekel altatódalokat a gyerekeknek az álmatlan éjszakáikon. A gyerekeit Will ugyanazzal a tüzes, megingathatatlan szeretettel szerette, mint őt is. És ugyanúgy védelmezte őket, mint rajtuk kívül csak egyetlen másik embert valaha: azt, akiről Jamest elnevezték. Will parabataiát, Jemet."

Borító: 5/5 – nagyon tetszik a séma, amivel a sorozat borítói készülnek, végtére is olyan, mint egy puzzle, amiből a végén kijön egy árnyvadász. A gerincen itt is, akárcsak a Bane krónikák borítóin, kiolvasható egy szó – árnyvadász -, ha egymás mellé tesszük a részeket, és az előzővel ellentétben itt jól jönnek ki a betűk a sorozatrészek számával. Nagy bánatom, hogy a Bane krónikák 11. részét nem adták ki magyarul, szerintem azért, mert tíz részből állt össze a „Magnus Bane”, és az már megbontotta volna a formát. Mindegy, a lényeg, hogy nekem tetszik ez a borító.



Pontozás: 5/5* - elmondhatatlanul jólesett, ez egy olyan világ, olyan szereplők, akik közé bármikor szívesen visszamegyek.

You May Also Like

0 megjegyzés