Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

42. Egy könyv, amit csak azért szereztem meg, hogy helye legyen a listán

by - 8:41

Eredeti cím: Edenbrooke
Sorozat: A Proper Romance
Oldalszám: 320
Megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző (Arany Pöttyös)
Ár: 2999 –

Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

Becserkészés

Jó ideje ez volt a legegyszerűbb könyvvásárlásom és olvasásom: a héten feltettem a kívánságlistámra, a könyvesboltban éppen belebotlottam, nem agyaltam túl a dolgot, mint szoktam, hanem megvettem, és egy-két napon belül el is olvastam.

Szereplők

Nem valami bonyolultak, sőt, a mellékszereplők egészen kidolgozatlanok, de aki kell, az eléggé ki van fejtve, és ha egy érzést át kell adni, hát azt megteszik. Philipre nem találok megfelelő szavakat, nagyon szerettem, felavattam az álompasis toplistámra is, szóval nyilvánvaló, hogy róla rosszat nem is mondhatnék. Marianne olykor idegesítő olykor nevetséges, minden bizonnyal sokat szerencsétlenkedik, de legalább jószándékú, kedves és becsületes. Mint minden egyébben, úgy jellemében is teljesen különbözik az ikertestvérétől, Cecily-től. Ő ugyanis a lehető legnegatívabb benyomást tette rám, amit még a könyv végi „megtérése” sem kárpótolt. Nem értem egy testvér hogy lehet ilyen gonosz, ilyen figyelmetlen és tapintatlan. Hogyan lehet, hogy nem veszi észre a húga – hét perccel fiatalabb húga… - szenvedését, azaz, hogy folyton ő okoz neki fájdalmat azzal, hogy csak a maga boldogágára gondol, és mindent elvesz tőle? Először azt a hajas babát, aztán a tehetséges, szépséget, elismerést, végül a lovát, Philipet és a boldogságot. Úgy viselkedik, mintha egy testvéri kapcsolatban is az juttatná előjogokhoz, hogy többet fordult meg az elegáns londoni társaságban, mint Marianne.

Amíg Cecily szélhámosok csókjait élvezi, Marianne
éppen a költői karrierjén dolgozik... :D


Klisé-faktor?

Talán ha valaki nem figyel annyira, akkor fel sem tűnik, de nekem úgy tűnt, hogy lényegében az egész kompozíció klisékre van alapozva. Az első számú maga Marianne személyisége. Ott van Elizabeth Bennett, vagy Emma Woodhouse Austen regényeiből, náluk is éppen ez a helyzet áll fenn: az írónő olyan főszereplőt akart teremteni, aki nagyban különbözik a korabeli átlagtól, valamiben mindenképpen elüt, ha kell, megbotránkoztat. Marianne épp ilyen, ugyanis minden vágya, álma, mondata, cselekedete, megnyilvánulása ellenkezik az átlaggal, vagy mondjuk úgy, az akkoriban „normálissal”. Bár a sok furcsasága teszi különlegessé, ő mégis semmilyennek, egyszerűnek és csúnyácskának látja magát a nővére mellett. Innen egyenes az út a második kliséhez. Jó nagy. Adott két testvér, hogy fokozzuk a helyzetet, legyen ikertestvér, kiknek egyforma megjelenése teljesen eltérő személyiséget takar, pontosan fogalmazva szöges ellentétei a másiknak. Hogy visszautaljak kicsit, Marianne viselkedését és lényét lényegében a Cecily-től való különbözés vágya alakítja olyanná, amilyen, és itt megint csak azt tudom elmondani, hogy Cecily egyszerűen borzasztó testvér.

Apróbb részlet, de ide tartozik szerintem a sztereotip nagymama – „öreg néni” – és az elragadónak tűnő, de gonosz udvarló, nem is beszélve arról a bizonyos „utálat, barátság vagy szerelem” dologról, ami elég közkedvelt elem, és bizony itt is játszik.

Határvonal szerelem, barátság, és egyszerű illetlenség között

Nos, elég vékony, és sajnos azt sem tudjuk biztosan, hogy hol van Philip és Marianne esetében. Abban elég biztos vagyok, hogy az illetlenség mezsgyéjét már átléptük, szinte az első közös jelenetükben és ez a továbbiakban sem változik – a korhűség hiányáról beszélve nagyon élesen játszódnak le a fejemben a beszélgetéseik, amelyek többnyire túlságosan közvetlenek hozzá, hogy megengedhetőek legyenek abban a korban. De legyinthetnénk rá, végtére is barátok. Legalábbis ezt bizonygatják egyfolytában, holott minden cselekedetükből tisztán látszik, hogy belebolondultak egymásba, csak nem látnak a szemüktől, nem látják a másik teljesen egyértelmű érzéseit, és ezért folyton szenvednek. Szóval összegezzünk: nagyon illetlenek, és nagyon szerelmesek egymásba. Különben mire fel lenne Philip olyan dühös, mikor az anyja mindenféle más úriemberrel akarja összeboronálni Marianne-t? Miért aggódna érte olyan nagyon szenvedélyesen, mikor egyedül lovagolt ki pár órára? Miért forogna folyton ott körülötte, miért avatná be olyan dolgokba, amikbe mást nem? Vagy talán nem volt egyértelmű az a szerelmes levél? De, nagyon is. És Marianne mindig olyan szomorú, ha nem lehet vele.. vagy mikor a görény nővérével van… Minden annyira egyértelmű, nem értem, hogy húzzák az időt annyi ideig ahelyett, hogy Philip rögtön megkérné Marianne kezét, az igent mondana és boldogan élnének az idők végeztéig. Azzal sok gondot spóroltak volna meg. 

Nem várt akció - SPOILER

A könyv nagy részét ki lehetett számítani, de azt nem mondhatom, hogy nem lepődtem meg annál a bizonyos résznél, mikor Mr. Beauford elrabolja Marianne-t. Őszintén, én nem is vártam semmi akciófélét, csak hogy folyik tovább a szerelmi szenvedés a maga medrében, amíg mindenki rátalál arra, akire kell, és everybody’s happy… De itt jól sikerült meglepni. Egyrészt magával azzal, hogy történik valami, másrészt jókora fordulat volt, ha azt vesszük, hogy Mr. Beauford nyugodt, barátságos természetű úrnak tűnt, és az adott percig sehogy sem hozhattam összefüggésbe az útonállós incidenssel. Csak azt sajnálom, hogy Philip végül nem ölte meg…

Kedvenc karakterek: Philip, Lady Caroline, Marianne nagyanyja :D

Kedvenc jelenetek: Én úgy teljes egészében „szeretem” nem akartam, ez elég gonoszul vette ki magát ezt a szenvedést Marianne és Philip között, de a kedvencem az a rész, mikor Marianne kilovagol, és mikor visszatér, Philip várja feldúltan, mert aggódott érte… na, ez egy nagyon jó rész.

Kedvenc idézetek:

"– Mi alapján rendszerezték a könyveket?
– Nincsenek rendszerezve.
– Akkor hogyan találják meg, amit keresnek? – fordultam hátra. – Több ezer könyv van itt.
– Szeretek keresgélni. Olyan, mintha a régi barátaimat látogatnám meg."

Alkotóértékelés: 5/4 – Nagyon élveztem a könyvet, de úgy érzem, ebbe a tág megfogalmazásba az alkotói stílust nem tudom belevenni. Magát a cselekményt nagyra értékelem, és valóban jól kitalálta az egészet az írónő, de a stílusát egyelőre kiforratlannak éreztem, túlságosan lazának, és így a korhűségnek sem sikerült megfelelni. Ha történetbeli részletek nem mondják el, akkor az egész megfogalmazásából nem esne le, hogy a XIX. században járunk, a szereplők ugyanis nem úgy beszélnek, nem úgy viselkednek, mint az akkoriban szokás volt. Elég sok korabeli regényt olvastam ahhoz, hogy legyen mihez viszonyítanom, és még a kortárs könyvekben (khm, Cassandra Clare, Pokoli szerkezetek) is van, ami tökéletesen helytáll ezen a téren. Ez nem. A könyv elején még szenvedtem ettől, de lassan kárpótolt maga a cselekmény, az érdekes szereplők, és mihelyt belemélyedtem az olvasásába, már nem zavart annyira, de azért végig ott volt ez a hiba.

Borító: 5/5* - Nem mondom, hogy nem volt nagy befolyása a vásárláskor… Ez a gyönyörű, fekete ruha, a régi udvarház, még a betűtípus is csodaszép.

Most komolyan, ki nem akarna ilyen szép helyen élni?


Pontozás: 5/5* - Voltak hibái, el is mondtam, mik azok, de nem is vártam el, nem is várhatom el, hogy valami teljesen tökéletes legyen. Az Edenbrooke minden tökéletlenségével együtt a kedvencem lett. 

You May Also Like

0 megjegyzés