2024 | Filmek és sorozatok

 

Na szép jó reggelt! Estét… délutánt? Szép délután négy órát… ebben az undorító, redőnylehúzós, lámpát kapcsolós, inadekvát időpontban lefekvéshez készülődős mocsok sötétben! Nem is lehetne szebb alkalmat találni egy újabb éves összefoglalóhoz, mint a napok hosszabbodására várva egyenként számolt, unalommal töltött perceket! Igaz? Igaz. Szóval gondoltam megjelenek, mint éjfekete koradélutánon az első olvasólámpa fényessége: először még fáj, hogy láttok, meg vakítok is kicsit, de ha megszoktok… akkor ebből még lehet valami jó! Példának okáért megküldhetlek titeket egy laza 10 oldalas film- és sorozatajánlóval, idén ugyanis irtó nagy szerencsével válogattam a jobbnál jobb darabokat rengeteg új kedvencet is avatva, úgyhogy ha rátok férne némi inspiráció egy esti házi mozizáshoz, akkor tartsatok velem és többé nem maradtok éhesek! *insert Lion King music here*.

12 hónap = 12 mozizás

Rohadt egy dolog már az első pontnál csalni, de kellett az esztétikához, remélem nincs harag. Az igazság az, hogy 2024-ben valóban tizenkétszer jártam moziban, ez viszont még így is csak 10 filmet takar; becsúszott valahol egy háromszoros újranézés. Hopika. Szóval íme az idei tavalyi aranycsapat:

Wonka (10/10): Tagadhatatlanul Chalamet-rajongó lettem. A tehetség, a sokszínűség, a göndör fürtök, az énekhang, a csoki… mérhetetlen gyermeki örömmel töltött el ez a két óra.

Álmaid hőse (10/7): Életszerűen életszerűtlen, alulértékelt és elgondolkodtató kollektív-rémálom történet. Ez a pro. A kontra meg Nicholas Cage.

Szegény párák (10/10*): Csont nélkül bezsebelte az évem legerősebb mozis élményének díját, pedig februárban láttam! A látványvilág lenyűgöző, a színészek egytől-egyig életük alakítását nyújtják, az atmoszféra hidegrázós, a történet egyedülálló… soroljam még? Erőlködve se tudnék szülni bármilyen ellenérvet a film ellen. Csak magam ellen, amiért a könyvet még mindig nem olvastam el.

Dűne: Második rész (10/6): Érzem valamelyest, honnan jön a rajongás, elvégre jó a sztori, jók a színészek… de mindez annyira nem elég, ha a moziban csak aközött választhatok, hogy összepisilem magam vagy elalszok. True story. Elaludtam, csak hogy tiszta legyen.

Polgárháború (10/5): Valahol, valaki biztos képes lett volna egy ilyen ütős, releváns és elgondolkodtató sztoriból kihozni valamit, ami kevésbé halál unalmas nekem. Maybe next time.

Anyai ösztön (10/9): Nem tagadom, hogy azért ültem be a moziba, hogy Jessica Chastainben gyönyörködjek – hogy egy lélektanilag éles, feszült, életszerűen embertelen (és ezeknél fogva maximálisan nekem való) thrillert is kaptam mellé, az már csak a ráadás.

Agymanók 2. (10/10): Kötelezővé tenném. Ritkán mondok ilyet, de ezt mindenkinek látni kell, gyereknek, felnőttnek, szülőnek, tanárnak… érzésekkel rendelkező embereknek.

Deadpool & Rozsomák (10/10): Igen, ezt láttam háromszor… és nem szégyellem, girls just wanna have fun, meg ilyenek. Az elborult humor minden fajtáját alkalmazza, amit szeretek, emellett főleg olyan érvek szólnak mellette, mint Hugh Jackman, meg a soundtrack.

Velünk véget ér (10/6…/7?): Minden próbálkozása ellenére kinőttem abból, hogy hasraessek CoHo mélységétől, de egykori rajongásomat próbáratéve illő volt látnom. Rosszabbra számítottam és jobbat reméltem, bizonyos részein érzékletesebb volt a könyvnél, máshol indokolatlanul felszínes maradt. Elmegy kategória.

Konklávé (10/9): Őszintén mi közöm nekem bármilyen vallási témához, de akárcsak anno A két pápa, ez is meglepően nagy erővel fixált a vászonhoz az egyre növekvő feszültségével, meg persze Ralph Fiennes színészi zsenialitásával.

Újranézések

Természetesen újranézésekből sosincs hiány, mi más adná meg a stabilitás és biztonság érzését az embernek… oh wait. Whatever. Ilyen felindulásból nem meglepő módon újráztam a teljes Gyűrűk ura és Hobbit trilógiákat, úgy… franc se számolja mennyiszer, de lehet be sem vallanám a számot. Emellett lecsúsztak igazi klasszikusok – mint a Jurassic Park, vagy karácsony címszó alatt a Holiday meg az Aludj csak, én álmodom –, általam kikiáltott modern klasszikusok – Barbie, Deadpool és Rozsomák, meg lazán az összes Taylor Swift film –, meg egy rakás mese, mert sosem késő gyereknek lenni.

2024 legjobbjai

Mindenekelőtt: a 2024-ben látott filmjeim teljes listáját a Snitt-profilomon megtaláljátok – sajnos senkinek nincs annyi türelme beleértve engem is, hogy itt valamennyit szétcincáljam, így tehát józan embernek tettetvén magam áldásosabbnak tűnt csupán egy rövid toplistát emelni ki a káoszos rengetegből. Az izgalom és sokszínűség jegyében a moziban látottakat most kiszűrtem, következzenek tehát az otthoni chill (?) legmaradandóbb filmélményei (szigorúan sorrendbeli megkötés nélkül):

Fekete hattyú: Van valami sötéten művészi abban, ahogy a balett finomságát és lágyságát sikerült ennyi felkavaró, nyomasztó érzéssel és történéssel átitatni: disszonancia, enyhe gyomorgörcs, anticipált félelem, és a várakozásokat felülmúló, megrázó csavarok teszik felejthetetlenné a filmet.

Challangers: Hogy én hányszor fogok még a kanapén bekészülve a lejátszásra kattintani, csak hogy két órán át feszülten rágjam a körömágyam és fogjam a fejem… de ez elég jó üzlet még így is. Ott áll nálam a sorban a Carrie Soto visszatér mellett – amiről nemsoká itt is olvashattok! ;)

Távol a világtól: Az ötödik hullám érettebb, átgondoltabb és életszerűbb nagytesója. Tökéletes kétélű fegyver, mely nézőtől függően táplálhatja az összeesküvéselméleteket, vagy józan elgondolkodásra késztethet automatizált életünk áldásosan letagadott kiszolgáltatottságáról, illetve arról, mit tesz az emberrel és közösséggel egy-egy súlyos krízishelyzet.

Saltburn: Ilyen gyönyörű látvány mellett kész meglepetésként ér, hogy mennyire beteg és fordulatos ez az egész.  Nyugalmas, szinte Holt költők társaságát idéző hangulattal nyit, hogy aztán minden várakozást és elképzelést, minden teóriát és meggyőződést felszámoljon.

2024 legrosszabbja

Nem hiszem el, hogy meg kellett élnem, hogy az egykor nagy kalandra induló kis hobbitomat lássam összeállni Jenna Ortegával azzal a kizárólagos szándékkal, hogy meggyalázzák a dark academy aestheticet. A csábító leckék szerintem ütős koncepcióval és alapjáraton szimpatikus színészekkel vágott neki a nagyvilágnak, ám végül homlokegyenest mást adott, mint vártam: sekélyességet, szégyentelen hatásvadászatot, illetve brutális szekunder szégyenérzetet és cringing-contestet indukáló forgatókönyvet. Buta vinnyogást, bármiféle árnyaltság nélküli kurvulást, még több tinis ostobaságot, Jenna Ortega – mostanra már elég fantáziátlan – sejtelmességi-kísérleteit, Martin Freemant faszverés közben… I didn’t signed up for this shit.

Kedvenc sorozataim 2024-ben

2024 nálam abszolút a nyerő sorozatok éve volt: idő közben nem annyira érzékeltem, mennyi mindent láttam hogy a faszba volt rá időm, amúgy?, visszatekintve azonban felfedi magát a sikerszéria! Az összes 2024-es sorozatnézésemet ugyancsak a Snittemen találjátok, itt pedig következzenek a befutók!

Újranézhetőségi index 100%: Én még sohasem – Ha nem láttam hatszor idén, akkor egyszer sem. Lendületes, vicces, fiatalos, és a megfelelő helyeken kellően érzelmes és mély is, így elmondhatom, hogy nem csak jól szórakozom rajta, de jópárszor sírtam is már miatta főzés közben.

Komfortzónából kilépős: A Sógun és az Arcane – El sem tudom képzelni, hogy lehetne még ennél is kevesebb közöm a keleti kultúrákhoz vagy a LOL-hoz, de kellő frekvenciájú kérlelés hatására a jelek szerint kompromisszumkész vagyok. Az „egy részt belenézek”-ből hamar maratonok lettek mindkét sorozat esetén, amelyek bár nem is állhatnának távolabb egymástól vibe terén, a szívemhez egyaránt megtalálták a maguk útját: A Sógun a lassú, visszafogott, de politikailag és érzelmileg is kiélezett történetével, az Arcane pedig látványosságával, ütős soundtrackjével és jól kidolgozott, mentally distrubed karaktereivel.

Felnőtt animációs műremek: Hazbin Hotel – Különleges stílus, féktelenül nyomdafestéket nem tűrő humor és nem kicsit istenkáromló történet tökéletes elegye, amiből süt az alkotó lelkesedése és elhivatottsága. Épp az én ízlésemnek való, és ha ez még nem lenne elég, Disney-t megszégyenítő eredeti zenék társulnak hozzá. Bingó!

Lelket gyógyítós: Bármit, csak ezt ne és Heartstopper – Generációk nőttek fel félreértésekkel és felesleges drámázással teli romantikus filmeken, úgyhogy itt volt az idő, hogy kapjunk egy kis betekintőt egy-egy egészséges kapcsolatba, nyílt kommunikációval és hatékony, közös problémamegoldással, üres szenvelgés nélkül. Mindkét sorozat meggyógyított valamit bennem.

Nagy rizikó, nagy jutalom: A hatalom gyűrűi – Valljuk be, a Gyűrűk ura és Hobbit rajongói számára valid félelem lehetett, hogy mégis hány módon fogja a könyveket és filmtrilógiákat meggyalázni az Amazon… de ne legyünk már sznobok, álljunk meg egy percre. A lehető legkomolyabban mondom, hogy ennél jobb eredetsztorit még senki nem mesélt nekem semmiről, senkiről. Szőke masni legyek, ha tévedek.

Konyhai állapotaim be like: A mackó – A konyha a palacsinták és az elemi feszültség otthona. Ezt mindenki tudja. Készül a bejgli? Ne szólj hozzám. Kirepedt? Kifelé a konyhából! Értitek. Még otthon is kemény megpróbáltatás tud lenni egy légtérben főzni, mondjuk a karácsonyi menüt, el lehet hát képzelni, mi zajlik egy étterem konyháján – legyen az egy szendvicsbüfé vagy egy Michelin csillagos gourmet-telephely. A mackó pedig minden morzsáját megragadja és életre kelti ennek a pokoli tűznek – olyannyira, hogy hallomásaim szerint rengeteg ex-vendéglátós nem tudja tovább nézni, annyira triggering.

Mentális egészségem be like: Fleabag – Explicit, szexuálisan túlfűtött, mentális egészség szempontjából aggasztó, öndestruktív, szókimondóan humoros és szekunder szégyenérzettel átitatott sorozat ez, mely a sérült ember elhárításain keresztül igazán mély lélektani tartalmakat is feltár. Ha nem nevetnék, akkor sírnék jeligére.  

Inkább ez, mint az aktuálpolitika: Az elnök emberei – Egy kormány, egy AMERIKAI kormány, ami nem akarja szisztematikusan tönkretenni a polgárai életét? A kedvenc utópiám! All jokes aside, nyilván nem ideális, bőven elég szappanoperás szarság előfordul a West Wing világában is, de mintha lépésekkel könnyebb lenne ezzel megbirkózni, mikor az nincs hatással a saját életünkre, illetve mikor Rob Lowe.

Őszintén, mi a fasz: Nő a házba szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban – Mint valaki, aki szereti a thrillert, nyilván én is látom, hogy a műfaj meglehetősen híg és klisékkel teli; képzeljétek csak el, milyen lenne, ha ezeket valaki összegyűjtené egy nagy csokorba… oh wait, nem muszáj elképzelni. Csak egy szabad 3,5 óra kell hozzá, meg valaki, akivel a csurig töltött bort kiköpve gurulhatsz a nevetéstől.

Így telt tehát 2024 – a tévé előtt –, én pedig csak remélem, hogy ennek hosszadalmas elregélésével adhattam nektek némi alapanyagot az elkövetkezendő évre. Nem vagyok persze feneketlen kút, várom csere-kereskedelem keretében a Ti legszebb film- és sorozatélményeiteket – kedvenceket és mélypontokat, tuti ajánlásokat, és a módszeres kiiktatásomra tett kísérleteket egyaránt. Tegyetek boldoggá vagy tegyetek próbára! Puszi és/vagy barátságos vállonveregés, send.