Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Pages

Matt Haig - Miért érdemes életben maradni?

by - 10:39


„Kell egy ok, amiért érdemes életben maradni. Valami erős ok, ami itt tart.”

Eredeti cím: Reasons to Stay Alive
Oldalszám: 248
Megjelenés: 2016
Kiadó: Park
Ár: 2950 –

A huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak a története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni.
A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogyan éljünk jobban, és hogyan hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.


Matt Haig regénye a tökéletes időben toppant be az életembe – nem mellesleg a nővérem csodás megérzésének hála –, nevezetesen akkor, mikor egy másik depresszióval foglalkozó történet, a Prozac-ország éppen teljes letargiába sodort. És tudjátok, alapvetőnek tűnt, hogy a depis könyv okozta levertséget egy újabb „depis” könyv által gyógyítsam meg. A téma, épp ahogy a legtöbb pszichés valamint mentális betegség egy ideje az érdeklődésem egyik fő összetevőjévé vált, így kézhez kapva a kötetet rögtön megvolt bennem a pozitív kezdéshez elengedhetetlen kíváncsiság. A szerzőben pedig a pozitív kezdéshez elengedhetetlen pozitivitás. Tudni illik, én magam nem vagyok az optimizmus mintapéldánya… de Haig öniróniával vegyített életigenlése még engem is meggyőzött. Azonnal. Tudtam, hogy mi ketten egész jól össze fogunk barátkozni.

Így kezdődött minden – azt persze ekkor még nem is sejthettem, hogy a szerző legpozitívabb tulajdonsága lesz az is, amely számomra levon a mű valós értékéből.

Matt Haig… nos, úgy éreztem pengeélen táncolva jutott el ennek a könyvnek a végéig. És miközben éppen próbálom összeszedni a gondolataim erről, úgy érzem, még csak jogom sincs megítélni ezt a produktumot – amúgy helyesen érzem, ugyanis valóban semmi jogom erre –, elvégre miről is beszélünk? Egy ember depressziójáról, pánikjáról, betegségéről, csupa komoly témáról, amelyek, még laikusként is tudjuk, hogy drasztikus mértékben átalakítják egy egészen addig átlagos ember mindennapjait – ha úgy tetszik, megkeserítik minden percét. Szóval mit ítélhetnék meg én, vagy bárki más? A sebességet, amivel „főhősünk”, egyben szerzőnk belecsöppent a depresszió mocsarába? A folyamat érthetetlenségét? A rossz döntéseit? Netán azt, hogy visszanézve élete talán legnehezebb szakaszára, fogta magát és megírta a történetét – humorral, csapongva, a visszatekintés áldott pozitivitásával? Hadd segítsek, ha kiszaladt volna egy-egy rossz válasz valaki száján: egyik miatt sem ítélhetjük őt meg. Ez tény. Elvégre mindenki úgy éli meg a depressziót, ahogy, és úgy lábal ki belőle – már ha kilábal – ahogy csak tud. Elfogadom a folyamatot, elfogadom Matt Haig történetét, és becsülöm, amiért kiállt a világ elég a problémájával, nem szégyellte – ahogy a társadalam szerint pedig kellene DE JÉZUSOM, NE HAGYJÁTOK, HOGY EBBE MEGINT BELEMENJEK, MERT AGYÉRGÖRCSÖT KAPOK MAGAMTÓL, KOMOLYAN –, és ezzel netalán még segített is a hasonló problémákkal küzdőknek.

Itt viszont térjünk vissza arra a bizonyos pengeélen táncolásra. Mert Matt Haig történetében ott van egy szörnyű betegséget átélt ember őszintesége és egy önsegítő könyv minden jószándéka is; sugározta a pozitivitást és életigenlést, de eközben csak úgy átrohant egy igen jelentős téma felett – ez pedig engem komoly gondolkodóba ejtett: erre van szükség? Így adunk képet a kevésbé tájékozott olvasóknak a depresszióról? Ha egyvalamit kritizálnék a Miért érdemes életben maradni? kapcsán, az ez: a gyorsasága és felületessége. Kicsit olyan ez, mint rohanni egy kört Londonban, megnézni a Big  Bent meg a London Eye-t, aztán továbbállni anélkül, hogy elbóklásznánk akár kicsit is az utcáin, átadva magunkat az érzésnek.


Én magam sem tudom jól előadni magam jelenleg a teljesen ambivalens érzéseimmel. Mert egyrészt nagyra értékelem a szerző optimizmusát – megkap és magával ragad az életigenlése, a hihetetlen humora, és persze az, hogy jó üzenetet közvetít: azt, hogy a legnagyobb sötétségből is van lehetőség visszatalálni az életbe. Ugyanakkor Haig derűlátó hangvétele a hitelesség éles képét némileg homályossá is tette. Én személy szerint a „ne mondd, inkább mutasd” elvét vallom, szerzőnk viszont nem szűnt meg a depresszió nyomorúságairól beszélni, miközben talán észre sem vette, hogy az igazi szenvedés, az ő igazi szenvedése elveszett a sorok között, és nem jutott el az olvasó lelkéig. Nem kételkedek abban, hogy igenis rettenetesen érezte magát, mert nyilván így volt, de az elbeszélése által nem éreztem át kellően a fájdalmát, nem kerített hatalmába a letargia, nem söpörtek el a depresszió szörnyűségei… Mégpedig a Prozac-ország után tudom, hogy egy betegség hű ábrázolása ezt teszi.

Szerencsére azonban nem az elégedetlen szájhúzás az egyetlen reakció amit kiváltott belőlem Matt Haig története… amennyiben így lenne, most szépen fel is függeszthetném az értékelésírást, nyomhatnék egy publikálást és hátradőlhetnék, mint aki jól végezte dolgát. DE! A Miért érdemes életben maradni? sokkal több minden rejt magában, mint amit eddig fel tudtam vázolni – lehetőségeket, és valami erőt, ami miatt a 250. oldalra nem értek semmit a nagy kritikus megállapításaim, ugyanis sikerült beszippantani engem is. Észrevétlenül, oldalról oldalra, hiába jegyeztem meg ezt, jegyeztem meg azt, Matt Haig stílusának bűbája alól nem tudtam kivonni magam: ízessé, élvezhetővé, egyedivé tette az írását. Noha a kifejezésmódja megcsillogtatásához nem jó témát választott, ez nem von le a tehetségének értékéből. Feltöltődtem. Mosolyogtam. Kuncogtam, mint valami ostoba. És persze nevettem. Úgy igazán.

Így történt, hogy Matt Haig depressziójának könyvét láthattam a kezeim között átlényegülni valami mássá: talán inkább a gyógyulás utáni önmaga kiteljesedéseként, egy gyógyult ember segítségnyújtásaként. Ha úgy tetszik, egyfajta önsegítő könyvként funkcionált. És mikor megtanultam nagy nehezen inkább erre az aspektusra, meg persze a szerző humorára összpontosítani, azon kaptam magam, hogy a pozitivitás meg effélék engem is átjártak – legalább egy kicsit. Szerettem a tippjeit, a listáit, amelyekkel inkább komikusan, mintsem halál komolysággal szemléltette a depresszió működését, visszaidézve saját tapasztalatait. Nem ezt vártam ha depresszióról van szó? Tény. Élveztem? Úgy bizony. Lehet akartam valami világmegrengetőt, olyasmit, mint a Prozac-ország volt számomra –szóljatok rám, hogy ne hasonlítgassak, mert ez nem fair –, de arra sem panaszkodhatok, amit Matt Haig adott (talán éppen Wurtzel depresszió-történetének ellensúlyozásaként): néhány órányi kikapcsolódást, nevetést, valami fénnyel teli, szívmelengető kivitelezésben.

Kedvenc részek:

Elnézést Matt Haig, elnézést világ… de jobban betaláltak azok a fejezetek, amelyek nem szorosan a szerzővel foglalkoztak, és inkább általánosságban szóltak a depresszióról, a beteg környezetéről, a gyógyulás felé vezető útról. Nem mintha nem kedvelném drága Mattünket... mert amúgy kifejezetten jófej férfinak ismertem meg ez alatt a 250 oldal alatt, de az ő kissé hézagos történeténél többet tudott mondani két rövid oldal a tapasztalt, és többnyire általános depressziós tünetekről, vagy egy kis lélekerősítős-önsegítős rész. Vagy akár az, mikor Matt a depressziójával beszélgetett. Nem tudom, illett-e, de rég nevettem olyan jót…

Kedvenc idézetek:

„Meg akartam halni. Nem, ez így nem egészen pontos. Nem akartam meghalni, csak nem akartam élni. A halál megrémített. És csak az halhat meg, aki él. Megszámlálhatatlanul több az olyan ember, aki soha nem is élt. Én is olyan akartam lenni. A klasszikus kívánság: bárcsak soha meg sem születtem volna. Bárcsak a háromszázmillió sperma között lettem volna, amelyiknek nem sikerült.”

***

„Most nem arról beszélek, hogy „ami nem öl meg, az megerősít”. Nem ám, mert ez egyszerűen nem igaz. Ami nem öl meg, az nagyon gyakran legyengít. Ami nem öl meg, az egy életre megsebez. Ami nem öl meg, attól félsz kilépni a házból vagy a szobából, és remegsz vagy összefüggéstelenül motyogsz, vagy az ablaknak döntött fejjel sóvárogsz az után az idő után, amikor az a micsoda még nem ólálkodott körülötted.”

***

„Az emberek nagy értéket tulajdonítanak a gondolatnak, pedig az érzések ugyanolyan létfontosságúak. Olyan könyveket akarok olvasni, amelyek megnevettetnek és megríkatnak, és félelemmel vagy reménnyel töltenek el, amelyektől diadalmasan a levegőbe bokszolok. Azt akarom, hogy a könyv megöleljen vagy tarkón ragadjon. Azt se bánom, ha gyomorszájon vág. Mert ezért vagyunk itt: hogy érezzünk:”

***

„Hajnali háromkor sose elmélkedj az élet nagy kérdésein.”

Borító: 5/5

Matt Haig könyvének fedele, ha szabad így mondanom, kifejezetten az esetem: annyira letisztult, amennyire csak lehetséges, és mégis van benne már első ránézésre is valami megkapó, talán a betűkön átfutó enyhe színátmenet… nem tudom. Mindenesetre imádom a minimalizmusát, az egyszerű formáit és színeit – és ha már itt tartunk, akkor elmondom: a címet is.

Pontozás: 5/4


Erre most úgy érzem, szükségem volt. Valamire, ami figyelmeztet, hogy hajnali háromkor ne elmélkedjek az élet nagy dolgain… valamire, ami megmutatja hogy van lent, van fent, a kettő között pedig ha picit botladozós is, de azért járható az út. Tény, témájához, a depresszióhoz mérten nagyon is felületesnek éreztem Matt Haig beszámolóját a küzdelméről, de úgy vélem kellenek az ilyen történetek is, kell látni, hogy létezik fény, még ha éppen be is lep mindent a sötétség. És igenis kell, hogy ilyen helyzetben az ember képes legyen némi humorral tekinteni a helyzetére – még ha csak utólag is. A Miért érdemes életben maradni? ad egy aprócska darabot abból, amit depressziónak hívunk, de én úgy éreztem, hogy igazából nem a betegség könyve volt – sokkal inkább a gyógyulásé. Matt Haig pedig laza elbeszélést és egy kisebb önsegítő tréninget gyúrt össze, hogy hozzá hasonlóan másra is ragadjon némi pozitivitás. Haig memoárja gyors olvasmány – nekem speciel megvolt kb. három óra alatt –, de annál szívet melengetőbb; olyan, ami garantáltan elgondolkodtat, de közben fényt is csempész a napunkba.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

You May Also Like

0 Hozzászólás

Instagram