Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Pages

5 dolog, amit máshogy csinálnék, ha ma kezdenék blogolni

by - 8:57


Hey és ho! Nem mondok sok újat azzal, hogy már szépen túlléptük az oldal fennállásának harmadik évfordulóját, emellett pedig az év végéhez is rohamosan közeledünk, ami egyet jelent azzal hogy ráébredhetek, szart sem csináltam 12 hónap alatt, amiért megérte léteznem az emberből fel-feltörő szentimentális megnyilvánulásokkal meg megannyi hatalmas fontosságú, valamint összegző funkciójú poszttal. És akárhogyan is, ezt ti sem úszhatjátok meg – se most, se jövő hónapban. De miután még várom a december óriási plot twistjét, amiről majd ódákat írhatok a 2018-as éves beszámolómban, egyelőre az ikonikus, átfogó jelentőségű bejegyzésnek egy másik fajtáját kapjátok: azt, amiben mindent megbánok. Okés, talán nem egészen így… elvégre bevallhatom, hogy a blogra gondolva elöntenek az érzelmek, megbánást mégsem éreztem soha – viszont, mint szerintem mindenkinek, nekem is megfogalmazódott pár dolog a fejemben, amit ha visszamehetnék az időben, bizony kicsit máshogy csinálnék. Nem azért, mert most így rossz… inkább csak azért, mert úgy még jobb lenne. Úgyhogy rajta, csapassuk azt az 5 apróságot, amit valószínűleg máshogy tennék, ha ma nyitnék blogot! Enjoy!

Viszlát Never Let Me Go iránti átmeneti megszállottság, üdv józan döntések!

Valahogy így fogalmazhatnám meg röviden és tömören, hogyan viszonyulok a blogom nevéhez így három év elteltével. Az énem egyik része marha elégedett magával, elvégre a blogom címe messze kitűnik a tömegből, és ennek hála – no offense –, de nem lettem a háromszázhuszonnyolcadik Könyvkuckó, vagy Könyvbirodalom, esetleg Könyvespolc, ahogy nem lettem Virág Olvas sem. Nem mintha bajom lenne ezekkel a nevekkel, ne értsetek félre, de telítve velük a könyves blogok piaca, én meg sosem szerettem követni a tömeget. Szóval szeretem a formabontó Never Let Me Go-t, mégis… ma már nem tartom jó döntésnek, hogy egy Florence + The Machine szám meg az alatta futó Delena jelenet iránti megszállottságom hatása alatt választottam a nevet. A cím úgy vélem, nagyban meghatározza egy blog identitását, és fordíthattam volna több figyelmet és időt arra, hogy megszüljem az enyémet – valami olyat ami egyszerre különleges, és írja le azt, amit a bloggal adni tudok. Megjegyzem, ilyen máig sem jutott eszembe, de már azt hiszem mindegy is: a Never Let Me Go és én összegyógyultunk szépen az évek alatt, így marad minden a régiben, még ha van is mögötte egy csipet bosszúság részemről.

Édes inkognitó

Hát igen… úgy érzem, ez volna a legfontosabb mind közül. Emlékszem, még 2015-2016-ban kisebb hisztérikus rohamot kaptam, ha véletlenül kifecsegtem valakinek, hogy blogot írok: volt beszélgetés, aminek emiatt vetettem véget bántó hirtelenséggel, meg persze egy lájtos, Virágos hangulatváltozással, és bizony, ha be is vallottam, hogy nagy titokban ezt csinálom a szabadidőmben, a blogom nevét már a holttestemből sem lehetett volna kihúzni sehogy. A volt barátom anno ezt úgy értelmezte, hogy „megtiltottam” hogy a blogomat olvassa… ami amúgy nem igaz, mert ki vagyok én, hogy megtiltsak bármit, de ez azért elmond valamit arról, hogy őriztem az én titkos, online világomat a betolakodók elől. Egy darabig. Aztán lassan elkezdtem lazábbra venni a dolgot, elengedtem magam egy kicsit és beajánlottam az oldalt pár embernek, ha pedig olyan helyzet volt, nem riadtam vissza beszélni róla. Elvégre nem szégyellnivaló, amit csinálok, hogy rejtegessem – sőt! Nagyjából ez az egyetlen produktum az életemben, amire büszke lehetek.

De eltelt három év, és egyre jobban hiányolom az édes inkognitó idejét, mikor se rokonok, se barátok, se random leskelődő ismerősök nem olvasták a soraimat – vagy ha mégis, nem tudhatták, hogy én ülök a monitor mögött. Az a helyzet, hogy rengeteg minden kavarog bennem, amelyekről szívesen beszélnék nektek, sőt, amelyekről úgy érzem beszélnem kell, de úgy érzem, egyedül az anonimitás láthatatlanná tévő leple alatt lennék rá képes. Mert amit itt kaptok belőlem, az ezer százalékosan én vagyok – ugyanakkor nem ez minden. Sokkal többet írnék az érzéseimről, ha sosem kéne ismerősöket sejtenem az olvasóközönség soraiban. Így kijelenthetem, hogy ha ma kezdeném ezt az egész blog témát, gondosan védeném az inkognitómat, ameddig csak tudom.

Mindenek alapja: a platform

Köszönöm a Blogger csodás szolgálatait, köszönöm, mikor befagy mint a szar, és mikor indokolatlanul cseszi szét a sorok tördelését és önkényesen bánik a térközökkel… komolyan. Hálás vagyok amiért minden ostoba posztomnak platformjául szolgált az elmúlt évek alatt. Ugyanakkor szívfájdalom nélkül bevallom, hogy ha szembetalálkoznék a 2015-ös énemmel, szépen fülöncsípném, aztán addig ráznám, míg velem mondja „Wordpress, igen, csak a Wordpress tesóm”. Tudniillik, még az özönvíz előtti időkben Webnode-os voltam, és azért az a szolgáltató is tud valamit, de ha most választhatnék, akkor tuti a Wordpress kezelésébe ölném az időm inkább, na meg persze mindenekelőtt a kódolás rejtelmeibe ásnám bele magam, de remélem, ahhoz még mindig nem késő. Mellesleg a most látható dizájn személyre szabásakor már kaptam ízelítőt a html katyvaszokból, és szentségeltem egy sort, amiért a jelek szerint lókakit sem ér az érettségim, ha kódolni nem tudok.

Csak az érdekesség kedvéért: így festettünk egy évvel ezelőtt
Egy kis idő magamnak

2018-ban, kiváltképp az elmúlt pár hónapban egyre intenzívebben érzem azt, hogy kezd változni a könyvbéli ízlésem – egyrészt kinyílt előttem a világ, igyekszem többféle olvasmányt engedni be az életembe mint korábban, másrészt én meg az igényeim úgy tűnik szépen, kézenfogva elkezdtünk felnőni. Most pedig csak ülök a monitor előtt, dobolok az ujjaimmal, és várom, hogy egyszer csak a YA és NA regények aránya az értékeléseim között kissé lejjebb csússzon. Nem szégyellem, amiket eddig olvastam, ahogy az sem csoda, ha még fel-feltűnik egy-egy ilyen könyv az olvasmánylistámon, de már kevésbé érzem magaménak a műfajokat, és ezért jól esne, ha a blogon található tartalom a mostani személyiségemet tükrözné. Erre mondom én azt, hogy talán adnom kellett volna magamnak még egy kis időt; ahogy az írókat gyakran elragadja a publikálási vágy, és kiadnak valami szemetet, amit meg kellett volna tartaniuk az asztalfióknak, úgy talán nekem is érnem kellett volna még egy kicsit, mielőtt belevágtam a blogolásba. Bár még így is messze jól álltam ahhoz képest, ki voltam az első blogom nyitásakor… brr. Talán ez a pont már csak szőrözés.

Az átláthatóság művészete: szabályok

2018-as Virág elmondhatatlanul hálás lenne 2015-ös Virágnak, ha ez utóbbi már a kezdetek kezdetén kidolgozott volna valami tuti módszert, amivel áttekinthetőbben és rendszerezettebben tartható egy blog. Ilyen mondjuk valami szigorúbb címkézési rendszer, megszabott sémára épülő posztok, heti rendszer… és akkor talán nekem most nem kéne többszáz bejegyzést visszafelé haladva alakítanom át úgy, hogy olvasható formájú legyen. El tudok ugyanis képzelni ennél jobb szórakozást a szabad délutánjaimra.

Ez lett volna nagy vallomásom a blogolásról… ránézésre úgy tűnhet, túl sok hibát látok a gépezetben, de szerintem a legtöbben, akik valami hasonló alkotó tevékenységet végzünk, legyünk bloggerek, vloggerek, youtuberek, írók, stb. mind látunk a múltban olyan pontokat visszatekintve, amelyeknél a mai fejünkkel már nem ugyanúgy döntenénk. De így van ez jól. Hibáiból tanul az ember, meg egyéb közhelyhalmok. Tudjátok. Mindenesetre ha tetszett a poszt, akkor írjátok meg – ha meg nem, hallgassatok szépen bölcsen, ahogy Virág anyátok tanította nektek! Ha úgy érzitek, kimaradt valami a felsorolásból, esetleg saját tapasztalatból hozzátennétek még valamit, akkor várom a kommentjeiteket, aztán a holnapi viszontírásra! Ezerpuszi ;)

You May Also Like

4 Hozzászólás

  1. Ó a névvel én is bosszankodok, de egyelőre marad:D És igen az ízlésváltozás. Komolyan, néha kínosnak érzem egy 5 évvel ezelőtti posztom visszaolvasni!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hé, én kifejezetten szeretem a blogod nevét :D Ez is egy egyedi színfolt az egyforma blognevek tengerében, úgyhogy én szeretem ^^
      Jahjj, ne is mondd... főleg mikor meglátom néha, hogy hány pontot voltam képes adni, és elgondolkodok, hova tettem vajon a józan eszem :D

      Törlés
    2. Édes vagy, de már igazából jelentése sincs a bloggal kapcsolatban, elvégre nem írjuk már 3an évek óta. De jobbat se tudnék azóta se xD

      Pontosan. Nem szégyellem miket szerettem, azok a könyvek is kellettek, hogy kialakuljon a jelenlegi ízlésem, csak néha megdöbbent hogy tudtam olyan könyvekről ódákat zengeni, amiket most a kezembe se akarnék venni, mert biztos a falra másznék xD

      Törlés
  2. Az érzés amikor hülye voltál a név választáskor és azóta magyarázkodsz a "blogos " email címed miatt amit természetes naponta nézel és átvette a hivatalos funkciót hogy miért masnithereader@....

    VálaszTörlés

Instagram